Jonathan Holslag: China’s coming war with Asia (könyvismertető)
Jonathan Holsag könyve Kelet-Ázsia jövőjének negatív geopolitikai forgatókönyvét mutatja be, amely elkerülhetetlenül bekövetkezek, ha a térség államai és mindenekelőtt Kína, nem hajlandóak nemzeti érdekeiket és céljaikat megváltoztatni.
Jonathan Holslag a Research Foundation Flanders posztdoktori kutatója és Free University Brussels tanára. Holsag kutatási témája Kína felemelkedése, valamint Európa helye a megváltozó világban. 2007 és 2008 között az Európai Bizottság által alapított EU-China Academic Network (ECAN) koordinátora, és 2007-2010 között az Európai Parlament kínai külpolitikával kapcsolatos multidiszciplináris kutatások vezetője. 2014-től a The Trilateral Commission David Rockefeller Fellow és a Nobel Intézet Nobel Fellow tisztségeit is betölti. További művei: How Europe Will Survive the Asian Century, 2014, Trapped Giant (Routledge, 2011), China and India: Prospects for Peace (Columbia University Press, 2010). Macht of Mythe? (VUB Press, 2007).
A könyv címe és borítója ugyan meglehetősen provokatív, Jonathan Holsag könyve mégsem az eljövendő ázsiai háborúról szól, mert arra csak mint egy lehetséges, negatív forgatókönyvre utal. Az író valódi célja felhívni a figyelmet arra a geopolitikai dilemmára, hogy Kína nemzeti érdekeinek és céljainak a megvalósítása olyan feszültségeket fog teremteni a régióban és az USA-val szemben, amely lehetetlenné teszi a békés felemelkedés folytatását. Kínának tehát vagy át kell értékelni prioritásait, vagy szembe kell nézni a katonai konfliktus veszélyeivel. Holsag szerint a Kínai Kommunista Párt számára négy alapvető érdek van, amely a Kínai Népköztársaság kikiáltása (1949) óta lényegében változatlan formában határozza meg a kínai külkapcsolatokat:
- kontrollálni Kína magterületét és a perifériáját (Tibet, Xinjiang), valamint hatalma alatt tartani annak természeti és demográfiai erőforrásait
- szilárdan tartani a Kínai Kommunista Párt hatalmát, azzal legitimálva, hogy Kínát egy fejlett gazdasággal rendelkező országgá alakítja át, amely egyben azt a célt is magában foglalja, hogy Kína a közeljövőben a világ legnagyobb gazdasági hatalmává válik
- biztosítja a szuverenitásának tiszteletben tartását, amely egyidejűleg jelent diplomáciai elismerést és a külföldi országok beavatkozásának a kizárását
- Kína elveszett területeinek az egyesítése (Tajvan, Dél-kínai-tenger, Xisha/Paracel sziget, valamint Indiával szemben a McMahon-vonal revideálása)
Holsag a hipotézisét, miszerint a négy alapvető prioritásban nem történt változás, a kínai külkapcsolatok történetén keresztül vizsgálja. A folyamatosan változó környezethez igazodó, újabb és újabb külpolitikai fordulatok (elég, ha a szocialista világforradalomtól kezdve, Mao „három világ elméletén” át, a Teng Hsziaoping „reform és nyitás politikájára”, vagy Hu Csintao „békés felemelkedésére” gondolunk) mögött mindvégig igazolja a négy fő motiváció szerepét. A négy cél addig nem okozott valódi problémát Ázsiában, amíg Kína gazdaságilag és katonailag gyenge volt, mert nem jelentett fenyegetést a szomszédos országoknak és térség hegemón hatalmának, az USA-nak. Kína felemelkedésével azonban ezek a motivációk, amelyeket továbbra sem tudott teljesen kielégíteni, már egyre inkább kiélezték a regionális feszültségeket. Holstag ezt az általa vizsgált tényezők mindegyikérnél (gazdasági verseny, erőforrások felhasználása, nemzetvédelem és határkonfliktusok a szomszédokkal) igazolja. Bár Kína ügyesen használja a mézesmadzag és furkósbot stratégiáját – ahol a mézesmadzag a kínai befektetések és hitelek, míg a furkósbot, a gazdasági és katonai nyomásgyakorlás –, Kína növekedése egyre inkább a régió országainak a kárára történt.
A szerző arra a megállapításra jut, hogy a növekvő feszültségek miatt, Kínának a nagyobb biztonság érdekében növelnie kell a katonai erejét. A nagyobb katonai erő azonban tovább növeli a feszültséget. Ez a nagyhatalmak tragédiája, amelyet nemzetközi kapcsolatok offenzív realista iskolája, és legnépszerűbb alakja John Mearsheimer képvisel, tehát Kelet-Ázsiában is érvényesül. Kína növekedése nem az elvek és értékek, hanem a hatalom kérdéskörébe tartozik. Kína nem más, nem is lehet más, mint egy revizionista hatalom, amely célja a regionális rend megváltoztatása. Holsag ezért Kína nemzetközi szerződései, bizalom növelő tárgyalása, világgazdasági integráltsága, esetleges demokratizálódása stb. ellenére kizárja a békés felemelkedést, mert minden felemelkedő állam egyben revizionista hatalom is. Nem Kína hibája, hogy nem status quo hatalom, hanem az emelkedéséből való szükségszerűség.
Holslag könyvének nagy érdeme, hogy a hipotézisben megfogalmazott tételének a bizonyítására építi fel munkáját, így a könyv lényegében csak erre az egy kérdésre szűkítve vizsgálja Kína külpolitikáját. Az olvasónak azonban az érzése, hogy túlságosan elmerül a történelemben és kevés hangsúlyt kap napjaink időszaka. Érdemesebb lett volna a legfrissebb fejleményekre fókuszálni, míg a történelmi részek lehettek volna vázlatosabbak is. Érdekes, hogy a hangsúlyos történelmi bevezető ellenére, Kína császárkori történelméről (pl. napjaink viselkedésére hatást gyakorló motivációkról) a szerző nem ejt szót.
A könyvvel kapcsolatos másik hiányérzet abból fakad, hogy nem ad kellő teret a kisebb országok elemzésének. Nem tér ki a gazdasági szerkezetükre, úgy érezzük igazából nincs különbség Laosz és Japán között. Bár az amerikai külpolitika fókuszában tektonikus változások mentek végbe (az atlanti térség helyett, egyre inkábba a csendes-óceáni térség kerül a figyelem központjába), az USA szerepe sincs a fontosságának megfelelően bemutatva, a térségben játszott ellensúlyozó politikája – amely Kína külpolitikája mellett, legalább annyira hozzájárul a regionális feszültségekhez ugyancsak mérsékelt hangsúllyal jelenik meg.
A könyv kétségtelen pozitívuma hogy használ kínai nyelvű forrást, amely a legtöbb kínai külpolitikával foglalkozó nyugati tanulmánynál és könyvnél hiányzik. Mindezek és a könyv figyelemfelkeltő címe ellenére, kevés újdonságot tartogat.
Felhasznált irodalom
HOLSLAG, Jonathan: China’s Coming War with Asia, Polity,Cambridge, 2015.
Eszterhai Viktor a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány kutatóintézetének szenior elemzője. 2018-ban az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Doktori Programján Ph.D. fokozatot szerzett. 2014-2015 között a Tsinghua Egyetem, 2017-ben a Fudan Development Institute vendégkutatója volt. Kutatási területei a kínai külpolitika kulturális jellegzetességei, Kína és Közép-Európa kapcsolata, nemzetközi kapcsolatok nem nyugati iskolái.
