Az üzemanyag Indonézia regionális stratégiájához

Joko Widodo indonéz elnök gazdaságpolitikai tervei között szerepel, hogy az ország összekötő szerepet töltsön be a Közel-Kelet és Kelet-Ázsia között, kihasználva az előnyös geopolitikai helyzetét. Ennek érdekében Indonézia 2015 decemberében újra csatlakozik az OPEC-hez, az energiaszektort érintő reformok – a növekvő centralizáció jegyében – pedig hozzájárulnak a gazdaság alapvető átalakításához és a szigetország modernizálásához.

A Stratfor november 13-án megjelent elemzése[1] Indonézia gazdasági stratégiáját valamint a hazai kőolaj és földgáz termelés megreformálását célzó intézkedéseket vizsgálja, a délkelet-ázsiai ország december 4-én esedékes OPEC-hez való csatlakozásának apropóján. A legfontosabb előrejelzései a következők:

• 1. Indonézia nem fogja helyreállítani nettó olaj exportőri státuszát, az OPEC tagságot csak a gazdasági reformok és a regionális befolyás kiterjesztésére kívánja használni.
• 2. A hazai olaj és gázipar fejlesztése a magas értéket előállító feldolgozóipar általános fejlesztéséhez kapcsolódik.
• 3. A kormány nagyobb szerepet szán az állami Pertamina cégnek az energia tartalékok kezelésében, miközben a hazai feldolgozóipart akarja erősíteni a külföldi vállalatokkal szemben.
• 4. Az üzemanyagok állami támogatásához köthető reformok folytatódnak, de Joko Widodo (Jokowi) elnök rövidtávon óvatos marad az árak liberalizálását tekintve, a gyártási szektor védelme érdekében.

2009-ben 47 év után Indonézia felfüggesztette OPEC tagságát, elveszítve nettó olaj exportőri státuszát. December 4-én azonban ismét csatlakozik a szervezethez annak ellenére, hogy ma már nettó olaj importőrnek számít. Az új stratégia értelmében a cél hogy közvetítőkapcsot alkosson a közel-keleti termelők és a délkelet-ázsiai fogyasztók között. A csatlakozás egyben Jokowi azon politikáját is erősíti, hogy növekvő állami befolyást szerezzen az energiaszektorban, a Pertamina állami olajtársaság pozíciójának megerősítésével a külföldi cégek indonéz feldolgozó vállalatokkal való hatékonyabb együttműködése érdekében. Az elnök a reformokat illetően nincs könnyű helyzetben, mivel az üzemanyagot érintő állami támogatások csökkentését követően a gazdasági növekedés lelassult, így a piaci árakhoz való igazítást is halogatja a kormány, miközben a korrupció és a bürokrácia hátráltatja az intézkedéseket. Indonézia kőolaj kitermelése 1977-ben érte el a csúcspontot (1,7 millió hordó/nap), ezt követően Szuhartó uralma alatt a szám fokozatosan csökkent, ma pedig közel a felét teszi ki, miközben az ország ipara a kétszeresét fogyasztja.

Az olajkitermelés hanyatlása nagymértékben köthető a Pertamina monopol helyzetéhez és különösen a Szuhartó rendszer korrupt, hatástalan, politikai célokat szolgáló gazdasági dotációs politikájához. (1973-74-ben a cég már 10 milliárd dolláros adósságot halmozott fel.) 1998-ban Szuhartó bukását követően a Pertamina is veszített jelentőségéből, 2001-től pedig az állami szabályozó szerep is a bányászati és energetikai minisztérium hatáskörébe került, valamint az újonnan alapított BP Migas és BPH Migas cégekhez. Mivel az alkotmánybíróság döntése a későbbiekben érvénytelenítette a BP Migas létrehozását (ezután SKK Migas néven működött), így a kormány máig egy új olaj és gáz törvény megalkotásán dolgozik. A kezdeti decentralizációt követően ma újra a politikai és gazdasági központosítás dominálja Jakarta céljait, miközben a strukturális reformok sem tűrnek halasztást, hiszen egyértelműen a magasabb értéket előállító iparágaké a jövő. A Szuhartókorszakkal szemben, azonban az energiaszektor centralizációja során a kormány jelentős ellenállásra számíthat.

Az állami szerep növelése során kulcsszerep vár a Pertaminára. Amíg Szuhartó alatt a vállalat többnyire a külföldi cégekkel kötött termelés megosztási szerződésekben képviselte az indonéz érdekeket, ma a kitermelésben is növekvő befolyásra tesz szert. A kormány döntése értelmében a közeljövőben lejáró termelés megosztási szerződések esetében az érvényesség lejárta után a Pertamina az olajmezők nagy része felett is rendelkezhet (2026-ig ez 26 blokkot érint). A befolyását az is növelheti, hogy – a törvénytervezet szerint – bármely aukcióra szánt mező esetében elővásárlási jogot kap a magánvállalatokkal szemben. Ezen kívül az elmúlt évek intézkedései a hazai cégeket részesítették előnyben a külföldiekkel szemben (a fúrásnál pl. kötelezően meghatározták a hazai részvételi arányt). Az állami cég a kitermelést is jelentősen növelni szeretné: a 2014-es 520000 hordó/nap helyett 2025-re már 2200000 hordó/nap átlagra számít. Az eredmény azonban kérdéses, hiszen a korrupciót és a bürokráciát nézve az állami vállalat favorizálása korántsem bizonyosan jár az ország jövedelmének növekedésével és a gazdasági fejlődéssel.

A hazai olaj és gázipar fejlesztése mindazonáltal az indonéz ipar érdekeit szolgálja, a Pertamina átszervezése pedig a régió többi olajtársaságának (pl a maláj Petronas, vagy a thai PTTEP) példáját követi és a feldolgozóipart érintő reformoknak is a szerves részét képezi. Az állam az energiatermelésben ezért nem törekszik a külföldi cégek kiszorítására – a legjobb olaj és gázmezők többnyire az ő kezükön vannak – csupán a hazai érdekek előtérbe állítására, amely rövidtávon eredményesnek bizonyulhat, feltételezve az alacsony olajárakat.

Az olaj és gázpiac reformját alapvetően a hazai energiaforrásból fedezhető növekvő helyi szükségletek kielégítésének célja motiválja, továbbá az indonéz feldolgozóipar fejlesztése. A protekcionista politikának köszönhetően a Pertamina jelenleg a piacok 90%-át uralja az országban. 2014-ben Jokowi elnök első intézkedései között szerepelt az üzemanyagárak állami támogatásának jelentős csökkentése és az árak piaci feltétekhez való igazítása. Ennek következtében az üzemanyagok árának emelkedése elkerülhetetlenné vált, ugyanakkor a költségvetés 20-át kitevő 18 mrd dollárt sikerült megspórolni, amelyet a jövőben pl. infrastruktúrális fejlesztésekre lehet fordítani. Az energiaszektorban a feldolgozott termékek árát jelenleg a BPH Migas kontrollálja, amely 2014-15 fordulóján az olaj alacsony világpiaci árához alkalmazkodva csökkentette az üzemanyagok árát, viszont az olajárak növekedését követően a tavasz folyamán ellenállt az üzemanyagárak emelésének. Októberben pedig bejelentette, hogy a továbbiakban csupán minden 3-6 hónapig terjedő időszakban hajlandó felülvizsgálni az árakat.

Más országokhoz hasonlóan az üzemanyagár-emelkedések Indonéziában is többször vezettek demonstrációkhoz – legutóbb 2013-ban – ezért aligha meglepő, hogy az állam politikai okból kifolyólag inkább megtéríti a BPH Migas veszteségét, az áremelések helyett. Az olajárak tartós növekedése a világpiacon azonban komoly próba elé állíthatja Jokowi kormányát és a jelenlegi gazdaságpolitika iránti elkötelezettségét.

Az indonéz gázipar legsúlyosabb problémája a rossz infrastruktúra, amelyet a hazai eladások növelésével kíván javítani a kormányzat, hiszen a kötelező hazai eladás kvótájának (jelenleg 25%) megemelése az infrastruktúrális beruházásokat is ösztönözheti, hosszútávon pedig emelheti a fogyasztást.

Indonézia energetikai feldolgozóiparának modernizációja is régóta esedékes. Az ország nettó termék importőr, vagyis a benzin 60%-át finomított formájában importálja. Az OPEC tagállamokkal való együttműködés viszont javíthatja az ország feldolgozó kapacitását. Ennek érdekében 2015 júniusában Irán, Kína és Indonézia megállapodást írt alá egy olajfinomító építéséről Kelet Jáván, miközben Szaúd-Arábia is épít egy új finomítót és 10 milliárd dolláros fejlesztéseket hajt végre a létező indonéz létesítményeknél. Omán szintén hajlandó 7 mrd dollár értékben finomítót építeni, miközben Kuwaittal is folynak a tárgyalások.

Szuhartóhoz hasonlóan a mai indonéz vezetés is azt szeretné elérni, hogy kulcsfontosságú összekötő kapoccsá váljon a Közel-Kelet és Ázsia között, a világ legfontosabb tengeri szállítási útvonalán keresztül pedig kontrollálja az energia szállításokat és valódi regionális hatalmi szerepet töltsön be Délkelet-Ázsiában és talán azon túl is.

Indonézia OPEC tagsága azonban így is érdekes. Mivel az ország soha nem lesz újra nettó olaj exportőr, a tagság kritériumát sem teljesíti, felvételének viszont vannak előnyei a szervezetre nézve. 1. Az OPEC legfőbb célja a világpiaci részesedésének növelése, Indonézia pedig a világ egyik legnagyobb fogyasztója, ráadásul távol-keleti országként eleve prioritást élvez a szervezet céljaiban. 2. Az ország felvétele lehetővé teszi a kvóta emelését, miközben az indonéz termelés csökkenése biztosítja a tagállamok számára az exportpiacot, ezzel egyidejűleg fenntartva a stabil export kvótát. 3. Az OPEC egyre nagyobb figyelmet fordít a gázra, Indonézia pedig a világ 5. legnagyobb folyékony gáz exportőre.

[1] Fueling Indonesia’s Regional Strategy. Stratfor Analysis, November 13, 2015 https://www.stratfor.com/analysis/fueling-indonesias-regional-strategy (2015.11.13.)