India városfejlődése és napjaink városi kihívásai

India a világ második legnépesebb országa, az utóbbi évtizedekben jelentős népességrobbanáson, és ezzel együtt városrobbanáson ment keresztül. Jelentősen növekszik a nagyvárosok (1 millió fő feletti városok) száma az országban, ez a növekedés pedig előrejelzések szerint a jövőben is folytatódni fog. A városok robbanásszerű fejlődése hatalmas kihívások elé állítja az országot, ijesztő ütemben nőnek például a városkörnyéki nyomornegyedek, és sokszor az alapvető közszolgáltatások infrastruktúrájának kiépítése is gondot okoz. Kormányzati szinten 2014-ben hirdették meg a Smart City programot, azzal a céllal, hogy intelligens megoldások révén küzdjék le a városi kihívásokat. Kérdés azonban, hogy valóban ez a megközelítés lesz-e a leghatékonyabb India számára.

A városfejlődésnek Indiában jelentős történelmi hagyományai vannak, már a Kr.e. 2300-as években elkezdődött egy korai városodási és városiasodási periódus. Az egyes kultúrák kialakulásával, felemelkedésével és hanyatlásával párhuzamosan a városfejlődés is hasonló fejlődő és hanyatló periódusokat élt meg. A városfejlődés nemcsak időben, hanem térben is jelentős megszakítottságot mutat, elsősorban az északnyugati terrénumon, az Indus völgyében alakultak ki nagyobb városok, illetve később a Gangesz völgyében, valamint a szubkontinens déli felén, a két terület között azonban nem alakult ki ma ismert jelentősebb város.^[i]

A kolonizáció idején India volt a világ egyik leginkább urbanizált része. A gyarmatosítás hatására ekkor először a városok visszafejlődése indult meg, majd egy európai típusú városfejlődés vette kezdetét, ekkor fejlődött például metropolisszá India három legjelentősebb kikötője, Kalkutta, Mumbai (Bombay) és Csennai (Madrasz) is, a vasút és a modern gyáripar meghonosításával pedig jelentős iparvárosok fejlődtek (pl. Dzsamsedpur). 1941-ben, a függetlenség kikiáltása előtti utolsó népszámlálás idején Indiában 49 város lépte át a 100.000 fős lakosságszámot, és nagyjából 2500 településnek volt városi rangja. A függetlenség elnyerését követően (1947 után) pedig egy soha nem látott mértékű városrobbanás vette kezdetét, ez egyben az indiai városfejlődés legfontosabb szakasza is. 1951 és 2011 között nagyjából hatszorosára nőtt a városi lakosság száma, arányuk ugyanakkor alig 1,5-szerezése. Az 1 millió feletti lakossággal rendelkező városok száma 4-ről 45-re emelkedett^[ii] (elővárosokkal együtt 53^[iii]), melyek közül az ENSZ számításai alapján (elővárosokkal együtt) Delhi és Mumbai a világ legnagyobb városai között szerepel 20 millió főt meghaladó lakosságszámokkal, Kalkutta pedig szintén 10 millió feletti.

1. ábra: India 1 millió lakos feletti nagyvárosai 2011-ben (elővárosok nélkül). Adatok forrása: Census in India 2011.

Az előrejelzések szerint pedig az elkövetkező években további négy 5-10 millió közötti lakosságszámú város (Ahmadábád, Bengaluru, Csennai és Haidarábád) lakossága lépi át a 10 milliós határt, ezzel az ország már hét megapoliszt tudhat a magáénak^[iv]. Az urbanizáltság szintje még mindig viszonylag alacsony Indiában, 31%^[v] (a 2011-es népszámlálás adatai alapján), míg világszinten a városlakók aránya 2007 óta meghaladja az 50%-ot (igaz, még ezzel az aránnyal is Indiában él a világon a harmadik legtöbb városlakó). Az előrejelzések szerint 2030-ra ez az arány 40%-ra fog nőni, a népesség ezen hányada pedig az ország GDP-jének 75%-át fogja megtermelni, emiatt is kiemelten fontos a városok fejlesztésével foglalkozni.

2. ábra: A városi népesség arányának változása Indiában 1951-2011 között (%). Adatok forrása: Census of India 2011

India urbanizációs folyamata a 20. század második felétől a következő főbb jellemzők mentén foglalható össze:

• Közvetlenül a függetlenség kivívása után menekültek tömege érkezett Indiába a mai Pakisztánból, illetve Bangladesből, akik főleg Észak-India urbánus részein telepedtek le (Delhi, valamint Kalkutta környékén, Pandzsáb területén stb.). A menekültek számára új városokat is építettek, de meglévő városokban is alakítottak ki külön számukra lakónegyedeket.
• A közigazgatási átszervezés következtében számos új, igazgatási funkcióval rendelkező város jött létre.
• Bár India méretéhez képest soha nem rendelkezett jelentős iparral, a gyarmatosítást követően a gazdaságpolitikában nagymértékű iparosítási program kezdődött, melynek nyomán hatalmas acélipari, petrolkémiai, műtrágyagyártó, vagy éppen alumíniumgyártó profillal rendelkező iparvárosok fejlődtek ki akár újonnan, akár meglévő városok iparnegyedeinek jelentős fejlesztésével, de többek között új kikötővárosokat is létesítettek.
• Gyors ütemben nőtt a százezres és milliós nagyvárosok lélekszáma. Míg 1951-ben csupán a városi népesség 45%-a lakott ilyen településeken, addig 2011-ben már több mint 2/3-uk. Ezzel párhuzamosan a kis- és középvárosi szint stagnálásba, esetenként hanyatlásba kezdett. Egy városverseny zajlik, aminek jelenleg a nagyvárosok a nyertesei, a kisebb városok pedig vesztesei, legalábbis szigorúan a lakosságszám változásait tekintve.
• A hirtelen bekövetkezett városrobbanás miatt a milliós nagyvárosokban erőteljes növekedésbe kezdtek a nyomornegyedek (slum) is, mivel a városok egyszerűen képtelenek voltak lakást biztosítani a beáramló lakosság számára. Erősödött a város-vidék különbség is, az urbánus és rurális területek közötti kettősség. Egyre nagyobb kihívást jelent a peremterületek koordinálatlan terjeszkedésének (urban sprawl) kezelése, a várostervezés belső hagyományainak hiánya, illetve a nyomornegyedek kommunális ellátása. India urbanizációs problémáinak egyik legfontosabb kérdése ma a nyomornegyedek ügye.^[vi]

Városfejlesztési trendek a ’90-es évektől napjainkig

Az ország méretéből adódóan hamar nyilvánvalóvá vált, hogy kizárólag központilag, állami szinten nem lehet megfelelő hatékonysággal koordinálni a városfejlesztési tevékenységeket, ezért már a ’70-es években a decentralizáció vált a kormányzat kulcskifejezésévé. Az állami szféra kivonulása miatt keletkező űrt pedig civil szervezetekkel (NGO-k) és ún. közösségi szervezetekkel (community based organisations – CBO-k) kívánják betölteni a helyi önkormányzatok mellett, de természetesen a magánszféra is nagy mértékben jelen van.^[vii]

A magánszféra egyre nagyobb térnyerése a nagy léptékű városfejlesztési projektek megvalósításában a decentralizációt követően a ’90-es években erősödött fel, ez a folyamat pedig csak tovább fokozódott a 2000-es években. A magánszféra térhódításával az a probléma, hogy a szereplők nem fordítanak kellő figyelmet a társadalmi szükségletek betöltésére. Azonban a probléma ennél összetettebb, nem csupán a privatizáció felelős a félrement városfejlesztési irányokért: sokkal inkább az a szövevényes kapcsolatrendszer okolható a kialakult helyzetért, ami az újonnan feltörekvő csoportok, a bevándorló munkavállalók, az idősebb helyi lakosok, a magánszektor és az állam között jött létre.

India gyakorlatilag egy városi paradoxont él meg: egyrészt a semmiből nőttek ki toronyházakból álló, luxus-színvonalú városrészek az utóbbi néhány év-évtized során, másrészt a megnövekedett munkaerő-beáramlás következtében kialakult egy nagyon széles munkásréteg, akik az új körülmények között próbálnak boldogulni több-kevesebb sikerrel. Jelenleg a fő kihívást éppen ez a beáramlás jelenti. Sok esetben ellenséges viszony alakul ki a helyiek és az új munkahelyek reményében a városba áramlók között.

Folyamatosan átalakul a viszony a középosztály, a magánszektor és az állami szféra szereplői között. Míg történelmi távlatokban az állam mindig is a „szegények pártfogójaként” jelent meg, addig ez nemrégiben átalakult a „fejlesztéspárti” állammá (ez a racionális irányítás és a modern technológia mellett elkötelezett, racionális bürokráciára épülő állam elképzelését jelenti), majd a „növekedéspárti” állammá (némiképp külső nyomásra is, mivel a növekedést elsősorban a régióbeli versenytársakhoz való felzárkózás miatt erőltette a vezetés), bizonyítva, hogy egyre nagyobb nyomás érkezik a magánszektor oldaláról, különösen, amikor az ipari dolgozók munkakörülményeiről, a területhasználatról, vagy a társadalom legveszélyeztetettebb rétegeiről van szó^[viii].

A közeljövőben várhatóan még több indiai fog a vidékies területekről a városokba áramlani. Több száz, talán több ezer új város fog India-szerte kifejlődni, ezért elengedhetetlen, hogy az újonnan felmerülő problémák nagyobb nyilvánosságot kapjanak, és kiemelt figyelmet fordítsanak azok megoldására.^[ix]

A Smart City program Indiában

A városi lakosság további növekedésére felkészülve, és válaszul a legégetőbbnek ítélt városi kihívásokra, a kommunális szolgáltatások, illetve az infrastruktúra hiányosságainak pótlására, valamint a környezetvédelmi állapotok javítására az indiai kormány 2014-ben meghirdette az úgynevezett Smart City programot (Smart Cities Mission).

A Smart City koncepció lényege, hogy infokommunikációs eszközökkel érjenek el a várostervezésben és -szervezésben hatékonyságnövelést, illetve kiadáscsökkentést. A városi infrastruktúra modernizálása ugyanis egyre szorosabban összekapcsolódik a rendelkezésre álló információs és kommunikációs technológia által nyújtott lehetőségek jobb kihasználásával és alkalmazásával. Így élhetőbb városokat lehet teremteni, ahol „zöldebb” és hatékonyabb a közműmenedzsment, környezetbarát és biztonságosabb a közlekedés, jobb a közbiztonság, elérhető a minőségi oktatás, költséghatékony a szociális és egészségügyi ellátórendszer, valamint kényelmesebbek és vonzóbbak a turisztikai szolgáltatások. Az intelligens (smart) város olyan település, ahol a rendelkezésre álló technológiai lehetőségek (elsősorban az infokommunikációs technológia) innovatív módon kerülnek felhasználásra, elősegítve ezzel egy jobb, diverzifikáltabb és fenntarthatóbb városi környezet kialakítását.^[x]

Az indiai Smart City program szorosan kapcsolódik Narendra Modi, az ország miniszterelnökének nagy ívű elképzeléséhez a „Digitális Indiáról”. Modi beszédében így fogalmazott: „A múltban a városok a folyópartokra épültek. Ma az autópályák mentén emelkednek. A jövőben pedig a legfontosabb szempont az optikai kábelek és a következő generációs infrastruktúra elérhetősége lesz.”^[xi] A program annak a nagyobb gazdaságfejlesztési tervnek is része, mely ipari folyosók kiépítését célozza India nagyvárosai között. Három folyosó létrehozását tervezik (Delhi-Mumbai, Csennai-Bengaluru, Bengaluru-Mumbai), az intelligens városok kiépülése is ezekhez kapcsolódna elsősorban.

A tervek szerint 100 kiválasztott várost rehabilitálnak, illetve újítanak meg úgynevezett intelligens eszközökkel, vagyis a legújabb infokommunikációs eszközök bevezetésével.

3. ábra: Összefoglaló ábra a Smart City-kbe tervezett intelligens megoldásokról. Forrás: Smart Cities – Mission Statement and Guidelines,

Az egyes városok úgy vehetnek részt a programban, ha pályáznak a lehetőségre egy kormányzati útmutató alapján^[xii], a legjobb pályázatokat benyújtó városok kapnak támogatást (eddig első körben 20 város nyert a Smart City program keretében, tényleges eredményekről csak az elkövetkező években lehet majd beszámolni). A pályázat a következő szempontok szerint bírálja el a városokat:

• a meglévő szolgáltatások kiépítettsége, színvonala (a 2011-es népszámlálás óta történt változások, illetve az önkormányzati költségvetés alakulása alapján az elmúlt két évben);
• intézményi rendszer és kapacitások (ennek alakulása az elmúlt 3 évben);
• ön-finanszírozás képessége (a helyi szervezetekhez érkezett önkormányzati kifizetések, fenntartási költségek alapján);
• fejlődési út (a korábbi városfejlesztési programban [JNNURM^[xiii]] megvalósított projektek, illetve eredmények alapján).

A kormány elképzelése szerint elsősorban nem a legnagyobb városokat (illetve abból csak néhányat), hanem az azok körüli ún. szatellit-városokat támogatják majd. A szatellit-városok (vagy bolygóvárosok) definíció szerint eleve tervszerűen kialakított városok a nagyvárosok körül, céljuk, hogy tehermentesítsék a központi települést. Többségüket valamilyen ipari funkció ellátására, egy ipari nagyüzem körül hozzák létre.^[xiv] Indiában is szándékoltan a nagyvárosok tehermentesítése miatt, azok ellensúlyozására igyekeznek ezeket a városokat támogatni, hiszen itt alakultak ki a legnagyobb nyomornegyedek a nagymértékű népességbeáramlás következtében.

A nyertes városokban elsősorban az infrastruktúra fejlesztését támogatja a program. Összesen 15 milliárd dollárt különítettek el kormányzati szinten a 100 smart city támogatására, illetve további 500 város megújítására (körülbelül fele-fele megoszlásban).

4. ábra: 2016. januárjában hirdették ki az első húsz nyertes várost a Smart City program keretében. Forrás: http://www.smartcitieschallenge.in/recentnews/first-winners-of-the-smart-cities-challenge-announced

A Smart City megközelítés kritikája

Bár még nem ismertek az indiai Smart City program városfejlődésre (és összességében India társadalmi-gazdasági folyamataira) gyakorolt eredményei, már megszólalnak az egész megközelítést kritikusan értékelő hangok.

Egyes szerzők attól tartanak, hogy a fejlődés csak a kevesek „kiváltsága” lesz, és az árat a szegény tömegek fogják megfizetni. „Zárt” városok jönnek létre, ahol a nagyvállalatok érdekei felülírják a jogi és kormányzati érdekeket, ebből a világból pedig egészen biztosan ki lesznek zárva a szegényebb rétegek.^[xv] Mivel India nem egy meglévő alapra próbál építkezni, hanem gyakorlatilag a semmiből akarja létrehozni az intelligens városokat, ez az erőltetett felülről történő tervezés a működéséből adódóan kevesebb figyelmet fordít magukra a városi lakosokra, és azok tényleges igényeire.^[xvi] Megvan a veszélye annak, hogy egy nagyfokú társadalmi szegregáció jöjjön létre a smart city-k révén, illetve még inkább megszilárduljanak az ellentétek a gazdagok és szegények között, egyfajta duális társadalmi szerkezetet eredményezve.^[xvii]

Átfogó kritikát fogalmazott meg Henrik Valeur dán szerző, aki 2014-ben jelentette meg India: the Urban Transition (India: a városi átalakulás) című könyvét, melyben nem a hagyományos akadémiai megközelítéssel ír az indiai városfejlődésről, hanem egy olyan ember szemével, aki maga is járt a helyszíneken (éveken keresztül élt Indiában), így személyes tapasztalatokkal rendelkezik. A szerző építész-urbanistaként definiálja magát, de nem csak szigorúan vett szakmai szemmel tekint a városi szövetre, hanem igyekszik annak összetett voltát hangsúlyozni. Könyvében öt elemet sorol fel, melyeket meghatározónak tekint az városi életminőségre vonatkozóan, ezeket veszi sorra, helyi példákkal gazdagon illusztrálva: a levegőt, vizet, ételt, lakhatást és a mobilitást. Ezek egyúttal azok a szükségletek is, melyeknek kielégítése különösen nagy kihívást jelent az indiai városok számára, és amikkel kapcsolatban a szerző szerint különösen fontos lenne a kérdéseket újrafogalmazni, illetve kreatív megoldásokat keresni rájuk.^[xviii]

Valeur az Indiában nemrég indult Smart City program ellensúlyozásaként fogalmazta meg Development Urbanism elnevezésű koncepcióját (a kifejezés arra vonatkozik, hogy szerinte a városfejlesztési paradigmákat a fejlődő országokban eltérő módon kell értelmezni és alkalmazni, tehát ezeken a helyeken egy teljesen új koncepcióra van szükség). Kiindulópontja az, hogy a Smart City koncepciót a többi városfejlesztési paradigmával ellentétben nem a tudományos élet „termelte ki” magából, nem a várostervező, illetve -fejlesztő szakma alakította ki ezt az irányt, hanem a nagy transznacionális vállalatok, melyek különböző informatikai megoldásaikat próbálják „eladni” a városok számára. A smart city-megoldások kapcsán kiemelt szerepe van a technológiai eszközök bevezetésének és elterjesztésének, ez pedig a hagyományos városfejlesztői megközelítéseken jelentősen túlmutató, teljesen újfajta szaktudást igénylő diszciplína. A dán urbanista szerint a Smart City koncepció a fejlődő világ városaiban sok esetben eleve kudarcra van ítélve, ugyanis nem azokra a problémákra ad választ, amire a legnagyobb szükség lenne, és ennek ellensúlyozására fogalmazódott meg a Development Urbanism koncepció.

A development urbanism a fenntartható városfejlesztést tűzte zászlajára, kettős célt fogalmazva meg, a szegénység leküzdését és a környezetvédelmet. Ez a két terület különösen fontos a gyors városodáson keresztülmenő fejlett országok városaiban. A témával való foglalkozás azért is különösen releváns, mert az ENSZ előrejelzése szerint az elkövetkező 20 évben a Föld lakossága mintegy 2 milliárd fővel fog bővülni, ezen jövőbeli népesség döntő többsége pedig a fejlődő országok városaiban fog lakni. A fejlődő országok városi lakosságának bővülése mind mértékét, mind ütemét tekintve példa nélküli, jelentős kulturális, gazdasági, politikai, tudományos és technológiai változásokhoz fog vezetni, amit fel kell ismerni, és időben el kell kezdeni kezelni. Ha jól kezelik, munkahelyeket lehet teremteni a segítségével, és piaci lehetőségek nyílnak meg, de ehhez megfelelő rálátással kell rendelkezni. És semmiképpen sem szabad megfeledkezni a megnövekedő fogyasztás és szennyezés okozta következményekről.

Valeur azt a kérdést boncolgatja, mi számít „helyes” fejlesztésnek. Mi a fontosabb: csökkenteni a szegénységet és a társadalmi különbségeket? Vagy az egészségügy fejlesztése és az emberi jogok védelme? Esetleg a környezet és a természeti erőforrások védelme? Természetesen mind egyaránt fontos. Éppen ezért kell a városokra összpontosítani, és ezen belül is a fejlődő országok városaira, mert itt koncentrálódnak leginkább ezek a problémák és kihívások.

A városok számos lehetőséget hordoznak magukban, épp ezért mindig is vonzani fogják a munkaerőt, azonban a túlságosan nagymértékű városba áramlás azt eredményezi, hogy sokan megrekednek a városi nyomornegyedekben, nem tudják kihasználni a városok valódi lehetőségét. Ha pedig ezek az emberek nem tudnak élni a lehetőségeikkel, az az egész társadalom számára elvesztegetett potenciált jelent. Fontos szempont, hogy a vidéki lakosság körében a legtöbbször nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint a városi lakosoknál. A tömeges urbanizálódás tehát tulajdonképpen a leghatékonyabb módja a népességnövekedés stabilizálásának, ami pedig létfontosságú a fenntartható fejlődés szempontjából.

A szerző szerint újfajta fejlesztési megközelítésre van szükség. Hogyan is zajlott a városodás a világ különböző részein az utóbbi évtizedekben? Kínában sikeresnek tekinthetők az 1980-as évektől végbemenő folyamatok: emberek százmillióit sikerült kiemelni az extrém szegénységből a városok fejlesztése révén, mely Teng Hsziao-ping politikájának egyik fontos eleme volt. Afrikában ezzel szemben nem történt tényleges előrelépés, ott ugyanis sokkal inkább a vidékies területek fejlesztésére összpontosítottak, ezzel sikeresen tartották emberek millióit a vidék nyomorában, teljesen figyelmen kívül hagyva a városok fejlesztését. A sikeres urbanizáció előfeltétele a hatékony mezőgazdaság megléte, a vidéki és városi területek fejlődése ugyanis kölcsönösen hat egymásra, azonban a történelem tanulsága szerint a városi kultúra az emberi fejlődés igazi mozgatórugója, nem a mezőgazdaság.

A szakember a development urbanism felfogás keretén belül két területet nevez meg, ahol újfajta megközelítésre és gondolkodásmódra lenne szükség:

• Máshogy kell tekintenünk az emberi kapcsolatokra. Mivel nagy mértékben egymásra vagyunk utalva (globálisan és lokálisan is), ezért több együttműködésre és kevesebb versengésre van szükség.
• Új megközelítéssel kell a városok felé fordulni. A városok nem csupán épületek, gépek, vagy szerkezetek összessége, hanem összetett ökoszisztémák, ahol az emberek együtt élnek, és együtt fejlődnek, miközben alkalmazkodnak a folyamatosan változó környezethez.^[xix]

Valeur konklúziója szerint a development urbanism koncepció lényege az, hogy ne akarjuk előre meghatározni, hogy mit jelent a minőségi városi élet, hanem ehelyett teremtsünk minél több olyan lehetőséget, ahol mindenki megtalálhatja a számára legideálisabb körülményeket.

Összefoglalás

Az indiai népesség az elmúlt évtizedekben jelentősen növekedett, a lakosság körében pedig egyre jelentősebb a vidékies területekről a városba történő vándorlás. Ezek a folyamatok az előrejelzések alapján a jövőben is folytatódni fognak, minek következtében prognosztizálható, hogy jelentős mértékben növekedni fog a városi lakosság száma, és aránya is az országban.

A városok ilyen mértékű „robbanása” jelentős kihívások elé állítja az országot, amit nagy léptékű városfejlesztési programokkal próbálnak kezelni. A legújabb elképzelés szerint az intelligens városirányítási és –szervezési technológiák bevezetésével oldják meg a felmerülő problémákat, azonban ennek hatékonyságát máris vannak, akik megkérdőjelezik.

Az biztos, hogy a fejlődő világ urbanizációs kihívásaira egyedi megoldásokat kell kifejleszteni, nem minden esetben átültethetők a nyugaton már bevált módszerek, kiemelt figyelmet kell fordítani a helyi viszonyokra, szükségletekre, igényekre, és nagyban építeni kell a helyben meglévő tapasztalatokra.

Hivatkozások

[i] WILHELM Z. (2008): Adatok az indiai urbanizáció folyamatának vizsgálatához. In: Modern geográfia 2008/II, pp.1-57. http://www.moderngeografia.eu/wp-content/uploads/2012/02/wilhelm_zoltan_2008_2.pdf

[ii] Census of India 2011. http://www.censusindia.gov.in/

[iii] Census of India 2011. http://www.censusindia.gov.in/2011-prov-results/paper2/data_files/India2/Table_3_PR_UA_Citiees_1Lakh_and_Above.pdf

[iv] UN World Urbanisation Prospects – The 2014 Revision (2015) http://esa.un.org/unpd/wup/Publications/Files/WUP2014-Report.pdf

[v] Government of India, Ministry of Urban Development: Smart Cities – Mission Statement & Guidelines (2015). http://smartcities.gov.in/writereaddata/SmartCityGuidelines.pdf

[vi] http://www.moderngeografia.eu/wp-content/uploads/2012/02/wilhelm_zoltan_2008_2.pdf

[vii] KUNDU A.: Infrastructure Financing and Emerging Pattern of Urbanisation: A Perspective (2004). In: India Vision 2020: The Report.

[viii] ALMOND, Gabriel A. – POWELL, G. Bingham – STROM, Kaare – DALTON, Russel J. (2006): Összehasonlító politológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.

[ix] SRIVASTANA S. (2013): Behind India’s urbanism. http://www.thehindu.com/opinion/op-ed/behind-indias-urbanism/article4982499.ece

[x] MTA RKK (2011): „Smart Cities” tanulmány. http://www-05.ibm.com/hu/download/IBM_SmarterCity_2011_teljes.pdf

[xi] http://www.makeinindia.com/article/-/v/internet-of-things

[xii] Government of India, Ministry of Urban Development: Smart Cities – Mission Statement & Guidelines (2015). http://smartcities.gov.in/writereaddata/SmartCityGuidelines.pdf

[xiii] Javaharlal Nehru National Urban Renewal Mission. http://jnnurm.nic.in/

[xiv] KOVÁCS Z. (2007): Népesség- és településföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2007.

[xv] KOHLI D. (2015): How Smart Cities Will Force The Poor Out. 2015. 07. 15. http://www.youthkiawaaz.com/2015/07/smart-cities-keep-the-poor-out/

[xvi] ASSINK S. (2015): Who Is the Smart City for? 2015.07.01. http://thrivingcities.com/blog/who-smart-city

[xvii] KOZAK I. (2015): Dual India: Smart vs. Slums. http://futureurbanism.com/interview/dual-india-smart-vs-slums/

[xviii] NAIK M.(2014): Book review, India: The Urban Transition – A case study of Development Urbanism. In: In Urban India Vol. 34, Issue 1, January–June 2014 pp.235-239, National Institute of Urban Affairs. https://henrikvaleur.wordpress.com/2016/03/09/book-review-india-the-urban-transition-a-case-study-of-development-urbanism/

[xix] VALEUR, H.(2012): Development Urbanism. https://henrikvaleur.wordpress.com/2012/02/28/development-urbanism/