Akihito császár és a japán monarchia

Akihito császár, akit korábban már kezeltek rákkal és szívproblémákkal, 82 éves korában szeretne visszavonulni. A kérdés már csak az, hogy a japán nép és választott vezetőik engedik-e ezt neki. Tíz perces televíziós üzenetében arról beszélt, hogy előrehaladott kora, és a szigorú napirendet meghatározó szabályozások mennyire megterhelőek, és hogy ezek megnehezítik, hogy „ellássa az államot szimbolizáló feladatait, ahogyan azt eddig tette.” Azonban a jelenleg érvényben lévő japán jog nem enged lemondást, és megköveteli a császártól, hogy élete végéig betöltse pozícióját, mint a japán állam szimbóluma. A parlament jóváhagyására lenne szükség ahhoz, hogy lehetővé váljon a koronaherceg trónra lépése még Akihito életében. Amennyiben a parlament ezt lehetővé tenné, az jelentené a japán monarchia életében a legnagyobb változást a háború óta, amikortól is Hirohito császár, Akihito apja rádióbeszédben lemondott isteni mivoltáról, és vált ezen keresztül a császárság az 1947-es alkotmány életbelépésével pusztán ceremoniális intézménnyé.

A császár Japánban

A hivatalos genealógia szerint 2700 éve megszakítatlan a császárok öröklése a japán trónon, így a japán a világ legrégebbi uralkodó családja. A legendák szerint az első császár, Jimmu, magától a napistennő Amaterasutól származik, ami a császári jelképek között is megjelenik (kard, tükör és ékszer). A napjainkban is közismert kép a japán császár isteni mivoltáról és az őt övező imádatról alkotott kép azonban a Meiji-korból, és főleg az azt követően a második világháborút megelőző militarista vezetéstől származik.

Történelmileg egészen a 19. századig rendkívül gyakori volt, hogy a császárok visszavonultak a trónról általában csendes, buddhista életformára cserélve a krizantém trónt. Az utolsó császár, aki lemondott a trónról Kokaku császár volt 1817-ben.[i] Ez csak akkor változott meg, amikor japán vezetői elkezdték kiépíteni a császár kultuszát. 300 éven keresztül, a sógunátus idején a császár egy már-már jelentéktelen politikai szereplő volt, aki esetenként gyilkosság áldozatává is válhatott, vagy még akár kényszeríteni is lehetett a trónról való lemondásra, és a valós központi hatalmat a sógun képviselte. A Meiji restaurációt (1868) követően azonban a császár ismét előtérbe került. Ő lett a legfőbb uralkodó, és egyben a nemzetegység képviselője, a köré lassan épülő kultusz pedig már az akkor formálódó Meiji alkotmányban is leképeződött.

A birodalmi alkotmány[ii] a császár ajándéka volt a népnek, és az első tizenhét cikkely a császár személyéről és feladatairól szól. A preambulum kijelenti, hogy a császár közvetlenül a napistennő leszármazottja, egy mitologikus személy, aki ősidőktől fogva szakadatlanul uralkodik. Mi több, az első parlament összehívására is ő tett ígéretet az alkotmány életbelépésének napján, 1890. október 23-án. Az első fejezet szintén a császárral foglalkozik, melyben megerősítésre kerül megszakítás nélküli öröktől tartó uralma, szent és sérthetetlen mivolta (3. cikkely), illetve hogy, mint a birodalom feje, ő egyben a szuverenitás forrása is. Ezen kívül meg kell jegyezni, hogy az alkotmányban nem esik szó a trónutódlás részleteiről, amelyet császári rendelet szabályoz.

A császár feladatai a Meiji alkotmány szerint:

• A császári parlament beleegyezésével együtt rendelkezik törvényhozói jogkörökkel,
• törvények kihirdetése és jogerőre léptetése,
• parlament összehívása, berekesztése és a képviselőház feloszlatása,
• rendeleteket hozhat (meglévő törvényt nem módosíthat), közbiztonság érdekében a parlament működését fel is függesztheti,
• köztisztviselők és tisztek kinevezése illetve elbocsátása,
• ő a hadsereg és a tengeri haderő parancsnoka,
• hadüzenet, béketárgyalás, és szerződések letárgyalása,
• hadi állapot kihirdetése,
• amnesztiát hirdethet, illetve kegyelmet gyakorolhat.

Mielőtt a császár teljesen apolitikus jelképpé vált volna, a Meiji-korban az iskolák és sintó templomokon keresztül történt a császár isteni kultuszának kiépítése,[iii] mely egyben nagy politikai hatalommal is ruházta fel. Ötven éven belül ez a nézet teljes mértékben meggyökeresedett a japán társadalomban, melynek eredménye végül a harmincas évektől, de főleg a másodi világháború során csúcsosodott ki.

A világháborús vereség után azonban a császár rendkívül megosztó helyzetben volt: kérdéses volt büntetőjogi felelőssége a háborúban (hasonlóan például II. Vilmoshoz az első világháború után), másrészről azonban egyfajta kontinuitást is jelentett, mely lehetővé tette, hogy a japán nép elfogadja a vereséget követően bevezetett változásokat. Kérdéses volt továbbá, hogy milyen császári rendszerben lehetséges egy demokratikus japán felépítése? Az amerikaiak úgy gondolták,[iv] hogy az új alkotmány megfelelő módon oldja meg a problémát, például a szuverenitás kérdését, melyet a nép kezébe helyez, a császárt pedig a nép békéjének és az állam egységének jelképévé tette (1. fejezet 1. cikk). A trónutódlást szintén nem az alkotmány, hanem külön törvény rendezi, [v] azonban ezt a törvényt nem a császár bocsátja ki, hanem a parlament. Itt érdemes megvizsgálni, hogy a többnyire amerikaiak által írt és Japánnal elfogadtatott alkotmány mennyire különbözően rendelkezik a császár szerepéről és hatásköréről.

A császár feladatai a háború utáni japán alkotmány[vi] szerint:

• kormányzati tanács vagy jóváhagyás kell állami feladatai elvégzéséhez, tehát ezen ügyekben nem a császáré, hanem a kormányé a felelősség,
• csak a 7. cikkelyben meghatározott hatáskörökben járhat el,[vii] egyébként nincs befolyása a kormányra,
• ő nevezi ki a parlament által javasolt miniszterelnököt, a legfelső bíróság főbíróját a kormány javaslatának megfelelően.

1946-os rádióbeszédében Hirohito lemondott isteni származásáról, és így hatalmát és önmagát a többi államfőével azonos szintre szállította le: így már nem volt akadálya annak, hogy békét kössön velük, és egyben a népszuverenitás bevezetése előtt is megnyílt az út.

Hirohito császár, felesége és gyermekei 1941-ben. Forrás: Wikimedia

A Hirohito személyében képviselt folytonosság, amely ugyan segített az új, amerikaiak által diktált rend elfogadásában, és hozzájárult a békés átmenethez, komoly kérdéseket és aggályokat is felvet, köztük a már említett uralkodói felelősség kérdését. Érdekes, hogy a császárt, akinek nevében a japánok imperialista terjeszkedésbe kezdtek, és aki felett akkor még nem állt sem parlament, sem kormány, mégis miért nem került felelősségre vonásra a tokiói büntetőtörvényszéken a háború után? Ennek egyik oka a császár társadalom szemében betöltött szerepe, és amiért a megszállás elején közreműködött az amerikaiakkal, benne látták a biztosítékot a két rendszer közötti stabil átmenethez.[viii] A császár felmentésében továbbá az a kialakult narratíva is közrejátszott, mely közvetlenül a háborút követő években alakult ki: a császár valójában a körülmények áldozata volt, és felelősséggel csak azon japán katonákért tartozik, akik a nevében harcolva haltak meg. Azzal azonban, hogy mind a császár, mind pedig a japán nép áldozata lett a világháborúnak újabb problémákat vet fel, amely kiterjed az egész japán társadalomra mind a mai napig: ha mindenki áldozat, ki volt az agresszor; és ha nincs agresszor, akkor hogy lehetnek áldozatok? Kersten[ix] és Takahashi szerint az állami, társadalmi és egyéni felelősség ilyen szintű összemosása rendkívül káros, mert így sem a japán, sem a nemzetközi társadalom nem tud ezen a dichotómián továbblépni.

További császári feladatok

Az előző részből egyértelmű, hogy a japán császár ugyan alkotmányos uralkodó, azonban semmilyen politikai hatalommal nem rendelkezik. Befolyása abból fakad, hogy népszerűségét és tekintélyét miként tudja kamatoztatni. A pozíció apolitikus jellegét mutatja például az is, hogy nyilvánosan a császár nem tehet semmiféle konkrét megjegyzést aktuálpolitikai eseményekre, vagy akár saját státuszára vonatkozóan se. Ez utóbbi meg is mutatkozott Akihito császár televíziós beszédében,[x] ahol, bár a trónról való távozásáról beszélt, a kifejezés maga soha nem hangzott el. Csakis arról beszélt, lehet közel az idő, amikor már nehezére esik majd feladatainak teljes körű ellátása, és csupán sugallta, hogy a kötelességtudat és jó lelkiismeretre való tekintettel jobb lenne, ha a trónon inkább a fia követhetné császárként, nem csak régensként.

Ezen kívül a császár egyben sintó főpap is, aki a nyugati kameráktól távol végzi el évente az országosan jó rizstermést garantáló rítusokat. Ő nevezi ki a miniszterelnököt, illetve az ő hatáskörébe tartozik a kabinet által javasolt legfelsőbb bíróság elnökének kinevezése is. Továbbá, mint a nép-egység szimbóluma a császár hirdeti ki a törvényeket és szerződéseket, ő hívja össze a parlamentet és a kitüntetéseket is ő adja át.

Személyes, és apja tapasztalataiból táplálkozva Akihito elkötelezett támogatója Japán pacifista identitásának, és feleségével, Michiko császárnéval négy olyan dátumot neveztek meg, „amelyeket nem szabad elfelejteni”: június 23. (okinawai csata), augusztus 6. és 9. (Hiroshimára és Nagasakira ledobott atombomba) és augusztus 15. (a második világháború vége).[xi] Akihito idősebbik fia, Naruhito is ezt a mentalitást követi.

A császár és császárné belföldön és külföldre egyaránt sokat utazik. Fő vigasznyújtói voltak például a 2011-es földrengés és cunami áldozatainak. Továbbá Akihito több külföldi látogatást is tett a japán háborús rombolás jóvátétele érdekében, köztük a Fülöp-szigeteken, és ő volt az első japán császár, aki Kínába látogatott 1992-ben.

A császár és császárné népszerűségének okának négy fő alkotóeleme van:[xii] az emberek a demokrácia szimbólumát látják a császárban, azt, aki a tudomány és technológiai haladásnak meghonosítója. Ő jelképezi azt a modernitást, amely gazdagságot hozott Japánnak; és úgy gondolnak rá, mint aki megtestesít minden olyan tényezőt, mely a középosztály biztonságát és céljainak elérését jelenti. A szerepe tehát körülbelül a „családi állam” fejeként fogható fel.

Felvetett kérdések

Apolitikus jellegétől függetlenül a császári intézmény fontos szerepet tölt be a japán politikai rendszerben és társadalomban, mely minden modernitása ellenére erőteljesen kötődik hagyományaihoz. A kormányzati körökben Abe miniszterelnök nacionalista hozzáállása, és a júliusi választások után a parlament mindkét házában többségbe került LDP-Komeito koalíció konzervatívabb vonala megkérdőjelezi, hogy vajon Akihito császár alkalmas időpontot választott-e a császárság megreformálására. Az mindenképpen bizonyos viszont, hogy lemondási szándékának meglebegtetése nagyon is fontos kérdéseket vet fel.

Akihito császár és felesége Barack Obama amerikai elnökkel 2014-ben. Mögöttük a japán miniszterelnök, Shinzo Abe. Forrás: Wikimedia

A lemondás lehetősége

A jelenlegi rendszerben a császár élete végéig tölti be pozícióját, azonban amennyiben valamilyen egészségügyi oknál, vagy idős koránál fogva mégsem lenne képes feladatainak teljes körű ellátására, az alkotmány és az öröklési törvény a koronaherceget (jelen esetben Naruhito herceget) jelöli meg régensként, aki a császár nevében, és az ő jogköreiben teljes körűen eljárhat. Akihito azonban jelezte, hogy nem kíván olyan uralkodó lenni, „aki élete végéig császár marad, akár annak ellenére is, ha már képtelen lesz feladatainak teljes körű ellátására.”

Apja halálának körülményeire hivatkozva azt is mondta, szeretné elkerülni, hogy „a társadalom megtorpanjon” halála előtt. Hirohito császár halálát követő egyéves gyászidőszak, a temetési ceremóniák és egyéb más tradíciók miatt, már elhúzódó betegségének utolsó szakaszában is jelentősen megakadt az élet Japánban. Ünnepségeket töröltek, mások az esküvőiket mondták le. Isao Tokoro, a Kiotói Sanyo Egyetem császári családdal foglalkozó szakértője szerint Akihito ennek szellemében is visszavonulásával szeretné zökkenő-mentesebbé tenni a trón átörökítésének folyamatát.[xiii] Ráadásul így a gyászidőszak nem árnyékolná be az új császár trónra lépését.

Ahhoz azonban, hogy a lemondás ismételten lehetséges legyen, parlamentileg kellene módosítani az öröklési törvényt. Abe miniszterelnök egyelőre nem mondott határozottan nemet erre a lehetőségre, viszont túlzottan lelkesnek sem tűnt ebben az ügyben, amikor a televíziós beszédre reflektálva csak annyit mondott, „Őfelsége korára és hivatali feladatainak súlyára, illetve aggodalmaira való tekintettel, gondosan meg kell fontolnunk, mit lehet tenni [ebben az ügyben].”[xiv]

Abéval szemben a japánok többsége sokkal megértőbb. A The New York Times-ban idézett Kyodo News Agency közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 85% támogatja az öröklési törvény módosítását. Robert Campbell,[xv] a Tokiói Egyetem professzora szerint „[a törvény] módosítása elsősorban a japán társadalom realitásait tükrözi, azt, hogy majd’ minden ember hogyan gondolkodik a munkáról, az életről és a karrierépítésről.” Az öregedő társadalom egy jelentős hányada szimpatizál a császár békés visszavonulási igényével. Más elemzőkkel együtt Sheila A. Smith viszont pont arra hívja fel a figyelmet, hogy még akkor is, ha a parlament módosítaná az öröklési törvényt, fennáll a veszélye annak, hogy a császári intézmény elveszíti apolitikus jellegét. Ha például a császárt a parlament, vagy a kormány ezután befolyásolhatná, vagy lemondásra kényszeríthetné, az szintén komoly aggodalmakra adhat okot.[xvi]

Nő a trónon

Míg az Egyesült Királyságban, és több helyen is elfogadott, hogy nő üljön a monarchia trónján, addig a japán öröklési törvény ezt nem teszi lehetővé. Eszerint csakis a császári család férfi tagja, és ráadásul férfiágú leszármazottja lehet csak a japán nép egységének szimbóluma. Mi több, nőn keresztül nem is lehet beházasodni az uralkodó családba, ők ugyanis automatikusan a házasságot követően már a férj családjához tartoznak.

Ugyan ez a kérdés már 2005 óta nem annyira égető Japánban, mégis, amikor júliusban felröppent a hír, hogy Akihito idősebbik fiára, Naruhitóra szeretné örökíteni a krizantém trónt, aki osztja apja csendes modorát, és szintén hozzá hasonlóan megtartaná a monarchia apolitikus jellegét, ismét felmerült a kérdés, mi legyen a trónutódlás szigorú patriarchális rendjével. Naruhitónak ugyanis csak lányai születtek; ez pedig 2005-ig napirenden tartotta az öröklési törvény módosításának szükségességét (aminek az LDP jobboldali szárnya rendkívül ellene volt). Ugyan 2005-ban Akihito második fiának, Akishinónak fia született, Hisahito herceg, a kevés férfi családtag miatt továbbra sem lehet biztosnak venni, hogy ezt a kérdést sokáig mellőzni lehetne.

Társadalmi kérdések felkarolása

„Akihito és Michiko rengeteg időt töltenek azzal, hogy kiváltságaikat a japán társadalom legkevésbé kiváltságos tagjai érdekében használják fel. Ugyan kissé túlzás lenne a nemzet lelkiismereteként hivatkozni rájuk, de kétségtelenül felhívják a figyelmet bizonyos fontos ügyekre.”[xvii] Ilyen volt többek között, hogy 1964-ben Akihito lett a paraolimpia védnöke mielőtt népszerűvé vált volna annak támogatása. Ráadásul egy olyan időszakban és társadalomban tette mindezt, amikor a fogyatékkal élők gyakran stigmával éltek Japánban.

Emellett a nők ügye is figyelmet kapott a császári családhoz kötődően. Naruhito felesége, a Harvardon és Oxfordban tanult, korábbi diplomata Owada Masako, például krónikus depresszióban szenved, melyet Naruhito a szigorúan szabályozott uralkodói életformának, és az arra irányuló nyomásnak tulajdonít, hogy feleségének fiút kell szülnie, valamint olyan ellenségeknek, akik megpróbálták karrierjét és személyiségét kétségbe vonni. Ez talán motiválhatja arra, hogy megpróbáljon változtatni az uralkodó elszigetelt jellegén, és az általánosan nőkre nehezedő társadalmi terheken, előítéleteken.

A sintó vallás szerepe

Szintén érzékeny kérdés, hogy például a koronázási vagy éppen a császári temetési ceremóniákat az államkasszából finanszírozzák-e vagy sem. Főleg, mivel bármilyen esély, hogy a sintoizmus ismételten államvallássá váljon (mint ahogyan az volt Japán militarista éveiben) komolyan aggasztja a japánokat. Attól tartanak, hogy a szekularizmus sérülése ugyanúgy a történelem megismétlődéséhez vezethet, mint például a kollektív önvédelemben való részvétel, vagy az alkotmány „békecikkelyének” módosítása.[xviii]

Politikai állásfoglalás politikai szerepvállalás nélkül?

Annak ellenére, hogy valódi politikai hatalommal nem rendelkezik, a császárnak mégis van némi közvetett befolyása a szélsőjobboldalra. Amíg kiáll a japán pacifista identitás megtartása mellett, addig mérsékelni tudja azokat, akik például a császári intézmény ismételt átpolitizálására törekszenek, vagy éppen alkotmánymódosítást sürgetnek.[xix] Erre kifejezetten nagy szükség lehet most, hiszen a jelen kormány pont afelé halad, élén Abe Shinzo miniszterelnökkel, hogy lazítson az önvédelmi erők katonai akciókban való részvételét szabályozó törvényeken. A hosszú távú célok közé tartozik Japán remilitarizálása, illetve a szerintük megszálló amerikaiak által az országra kényszerített alkotmány megreformálása. Tehát felmerül a kérdés, hogy a császár távozásával a kormány megszabadulna-e egy korlátozó tényezőtől?

A japán NHK jelentése Akihito visszavonulásának tervezetéről[xx] alig három nappal azután érkezett, hogy a miniszterelnök, Abe Shinzo LDP-Komeito koalíció kétharmados többséget szerzett magának a felsőházi választásokon is, és ismételten felmerült a kérdés, vajon lesz-e alkotmánymódosítás, és ennél is fontosabban, lesz-e Japánnak ismételten hadserege? Abéval szemben azonban, véli a The New York Times, Naruhito herceg, ugyan nincs hivatalos politikai hatalma, mégis ellensúlyt jelenthet tekintélyével, és a pacifista alkotmány melletti elkötelezettségével.[xxi]

Konklúzió

Attól egyelőre nem kell tartani, hogy a krizantém trónon egyhamar személyi változás fog bekövetkezni. Akihito császár ugyan sugallta lemondási szándékát, és ez nagy százalékban pozitív fogadtatásra talált a japán nép körében, azonban még hosszas procedúrát vesz igénybe, amíg a parlament módosíthatja az öröklési törvényt, és pontosan kidolgozzák, a császár milyen feltételek mellett mondhatna le a trónról. Azonban már maga a visszavonulás lehetősége is olyan kérdéseket vet fel, melyek nem csak magát a trónt, hanem az egész társadalmat is befolyásolhatják. Akihito visszavonulása például közelebb hozná a császárt az emberekhez, összhangban azzal, ahogyan például az idős korról és a munkával eltöltött évek lezárásáról gondolkodnak. A nőági öröklés pedig, ami ugyan már nem központi téma, de segíthetne a nők, a női munkaerő egyenlőbb és pozitívabb megítélésében, ami az egész japán társadalomnak és gazdaságnak is jót tenne hosszútávon.

Felhasznált Irodalom

Brands, Hal: The Emperor’s New Clothes: American Views of Hirohito after World War II. In: Historian, 2006, Vol. 68, No. 1, 1-28.

Gady, Franz-Stefan: Japan’s Emperor Hints at Abdication in Televised Address. The Diplomat, 2016.08.08. http://thediplomat.com/2016/08/japans-emperor-hints-at-abdication-in-televised-address/ (2016.08.09.)

Japán Alkotmány, 1947, http://japan.kantei.go.jp/constitution_and_government_of_japan/constitution_e.html (2016.08.10.)

Japán Birodalmi Alkotmány, 1889, https://history.hanover.edu/texts/1889con.html (2016.08.10.)

Jonathan Soble: Emperor Akihito of Japan Raises Possibility of Leaving Throne. The New York Times, 2016.08.07. http://www.nytimes.com/2016/08/09/world/asia/japan-emperor-akihito-retirement.html?_r=0 (2016.08.10.)

Kersten, Rikki.: Revisionism, reaction and the ’symbol emperor’ in post-war Japan. Japan Forum, 2003, Vol. 15, No 1, 15-31.

Motoko, Rich: Emperor Akihito of Japan Plans to Abdicate Throne, Broadcaster Says. The New York Times, 2016.07.13. http://www.nytimes.com/2016/07/14/world/asia/emperor-akihito-abdicate.html (2016.08.10.)

Öröklési törvény, Imperial Household Law, http://www.kunaicho.go.jp/e-kunaicho/hourei-01.html (2016.08.11.)

Soble, Jonathan: At 82, Emperor Akihito of Japan Wants to Retire. Will Japan Let Him? The New York Times, 2016.08.07. http://www.nytimes.com/2016/08/09/world/asia/japan-emperor-akihito-retirement.html?src=un&feedurl=https%3A%2F%2Fstatic01.nyt.com%2Fpages%2Fworld%2Findex.jsonp (2016.08.10.)

Takagi, Yasaka: Defeat and Democracy in Japan. Foreign Affairs, 1948.07.01. https://www.foreignaffairs.com/articles/japan/1948-07-01/defeat-and-democracy-japan (2016.08.10.)

Yamaguchi, Mari: Japan’s emperor suggests he would like to abdicate. Associated Press, ABC News, 2016.08.08. http://abcnews.go.com/International/wireStory/japanese-emperor-addresses-abdication-speculation-41197609 (2016.08.10.)

——

[i] Motoko Rich: Emperor Akihito of Japan Plans to Abdicate Throne, Broadcaster Says. The New York Times, 2016.07.13. http://www.nytimes.com/2016/07/14/world/asia/emperor-akihito-abdicate.html (2016.08.09.)

[ii] Japán Birodalmi Alkotmány, 1889, https://history.hanover.edu/texts/1889con.html (2016.08.10.)

[iii] Ladejinsky, W. I.: Trial Balance in Japan. Foreign Affiars, 1948 Október

[iv] Chang, Hsin-hai: The Treaty with Japan. Foreign Affairs, 1948, April

[v] Öröklési törvény, Imperial Household Law, http://www.kunaicho.go.jp/e-kunaicho/hourei-01.html (2016.08.11.)

[vi] Japán Alkotmány, 1947, http://japan.kantei.go.jp/constitution_and_government_of_japan/constitution_e.html (2016.08.10.)

[vii] Ezen jogkörök a következőek: alkotmánymódosítás, törvények, szerződések és kormányzati rendeletek kihirdetése; a parlament összehívása; a képviselőház feloszlatása; a parlamenti választások idejének kihirdetése; miniszterek kinevezése és menesztése, valamint nagykövetek megbízóleveleinek átvétele; különleges amnesztiát nyújthat; kitüntetések átadása; törvényi szabályozásnak megfelelően diplomáciai dokumentumok ratifikálásához szükséges eszközök hitelesítése; külföldi miniszterek és nagykövetek fogadása; és szertartásos feladatainak ellátása.

[viii] Részletesebben lásd: Brands, Hal: The Emperor’s New Clothes: American Views of Hirohito after World War II. In: Historian, 2006, Vol. 68, No. 1, 1-28.

[ix] Kersten, Rikki.: Revisionism, reaction and the ’symbol emperor’ in post-war Japan. Japan Forum, 2003, Vol. 15, No 1, 15-31.

[x] Transcript of Emperor Akihito’s Speech. The New York Times, 2016.08.08. http://www.nytimes.com/2016/08/09/world/asia/transcript-japan-emperor-akihito-speech.html?src=recg (2016.08.10.)

[xi] Tatsumi, The Diplomat

[xii] Lamont-Brown, Raymond: Japan’s Imparial Family: Its role and meaning in modern Japan. In: Contemporary Review, 1999, 118-122.

[xiii] Yamaguchi, Mari: After shock, Japan warms up to emperor’s possible abdication. Associated Press, dailymail.co.uk, 2016.08.07. http://www.dailymail.co.uk/wires/ap/article-3727618/After-shock-Japan-warms-emperors-possible-abdication.html (2016.08.09.)

[xiv] Gady, Franz-Stefan: Japan’s Emperor Hints at Abdication in Televised Address. The Diplomat, 2016.08.08. http://thediplomat.com/2016/08/japans-emperor-hints-at-abdication-in-televised-address/ (2016.08.09.)

[xv] Yamaguchi, Associated Press.

[xvi] Soble, Jonathan: At 82, Emperor Akihito of Japan Wants to Retire. Will Japan Let Him? The New York Times, 2016.08.07. http://www.nytimes.com/2016/08/09/world/asia/japan-emperor-akihito-retirement.html?src=un&feedurl=https%3A%2F%2Fstatic01.nyt.com%2Fpages%2Fworld%2Findex.jsonp (2016.08.10.)

[xvii] Soble, The New York Times

[xviii] Weisman, Steven R.: Japanese Debate How to Enthrone Emperor. The New York Times, 1989.12.17. http://www.nytimes.com/1989/12/17/world/japanese-debate-how-to-enthrone-emperor.html (2016.08.10.)

[xix] Gady, The Diplomat

[xx] Ezt követően a baloldali Asahi Shimbun azt állította, hogy Yamamoto Shinichiro, az Imperial Household Agency igazgatóhelyettese cáfolta az NHK hírét, állítva, hogy ilyen lemondási tervről szó sincs.

[xxi] Motoko Rich: Emperor Akihito of Japan Plans to Abdicate Throne, Broadcaster Says. The New York Times, 2016.07.13. http://www.nytimes.com/2016/07/14/world/asia/emperor-akihito-abdicate.html (2016.08.10.)