Sajtófigyelés október 3. – ÁZSIA
Kinek van helye a megújuló energiaforrásokra? – Project Syndicate, 09.14.
Az elmúlt hat év technológiai fejlődésének köszönhetően a megújuló energiaforrásokból származó villamos áram ára drasztikusan csökkent: a napenergia 70%-kal, a szélenergia költsége pedig 50%-kal. Ráadásul az egyre hatékonyabb akkumulátorokkal ezen energiaforrások időszakosságát is egyre hatékonyabban lehet kiküszöbölni, így összességében megállapítható, hogy a fosszilis energiahordozókkal szemben a megújulók egyre versenyképesebbek.
Ám vannak tényezők, amik drágítják a megújulók használatát. Nevezetesen a helyigény. Mert bár ahhoz, hogy a világ teljes energiaszükségletét ki lehessen elégíteni napelemekkel, a Föld felszínének csak 0,5-1%-ára lenne szükség – ami elég triviális terület –, országonként viszont, az eltérő népsűrűség miatt a lehetőségek is különbözőek. Míg Chilében 24 fő lakik négyzetkilométerenként, az USA-ban pedig 35, Indiában már 441, Bangladeshben pedig 1200. A helyhiányból fakadóan a telek árak jelentősen megemelkednek, ami pedig költségcsökkentő tényezőként visszaveti a megújuló energiaforrások alkalmazását, akadályozva ezzel a dekarbonizációt.
Ez pedig furcsa helyzetet teremt, hiszen az alapból nagy népsűrűségű országok, amik a globális klímaváltozásnak jobban ki vannak szolgáltatva, csak nehezen tudnak alacsony karbon-kibocsátású gazdaságot létrehozni, míg a már alapból gazdag, kevésbé sűrűn lakott országok – mint például USA, Ausztrália, Chile – sokkal olcsóbban használhatják a megújuló energiaforrásokat a fosszilisek helyett.
A megújuló energiaforrások terén bekövetkezett óriási fejlődés tehát mindenképpen pozitívum, ám az előnyöket egyelőre inkább a gazdagabb, kevésbé sűrűn lakott országok élvezhetik. Ahhoz, hogy az ilyen szempontból kedvezőtlenebb helyzetben lévő országok is élvezhessék ezt az előnyt, még több technikai fejlesztésre és jól átgondolt szakpolitikai döntésre lenne szükség.
Montreali Egyezmény (To coldly go) – Economist, 09.24.
Az Amerikai Egyesült Államok és Kína a Montreali Egyezmény kiterjesztésére készül a globális felmelegedés megállítása érdekében. Az Egyezmény 1987-ben született és célja a hűtőkben és a különböző sprayk hajtógázaként használt halogénezett szénhidrogének (CFC-k) használatának megszüntetése volt, amik az ózonréteg elvékonyodását és a globális felmelegedés fokozódását okozták. A jelenleg 197 ország által ratifikált Egyezmény intézkedéseinek köszönhetően eddig 135 milliár tonna széndioxiddal egyenértékű CFC kibocsátását sikerült megakadályozni.
Ám a CFC-k helyettesítésére használt HFC-k (fluorozott szénhidrogének) bár nem pusztítják az ózonréteget, jelentős mértékben gyorsítják a globális felmelegedést. HFC-ket a hűtőszekrényeknél, fagyasztóknál, jégkrém-gépeknél és légkondicionáló berendezéseknél is alkalmazzák. USA és Kína a Montreali Egyezményt a HFC-kre is kiterjesztené, ami egyrészt az említett berendezések energiahatékonyságát növelné. Hiszen új gázok alkalmazásával új típusú berendezéseket kell gyártani, ami lehetőséget ad a cégeknek a még hatékonyabb technológiák alkalmazására. (Ez történt a CFC-k esetében is a ’80-as ’90-es években.) Másrészt a HFC-k izobutánnal, propánnal, propilénnel, vagy egyéb nem mérgező szénhidrogénnel történő helyettesítése a globális felmelegedést lassítaná.
Ám az ellenvélemények szerint a HFC-k ilyen módon történő helyettesítése egyrészt nem hatékony, másrészt ismeretlen mellékhatásokkal járhat – mint annak idején a CFC-k reakciója az ózonréteggel.
A kérdés gyors megoldásra vár, hiszen az évről évre növekvő átlaghőmérséklet a légkondicionálók fokozódó használatát eredményezi, ami pozitív visszacsatolásként egyre több HFC-t juttat a légkörbe.
Kína tüsszent – Economist, 09.24.
A befektetők már hozzászoktak ahhoz, hogy az amerikai pénzügyi piac kisebb betegségeit Ázsiában is érzik. Ennél azonban sokkal meglepőbb, hogy az önkéntes karanténban lévő kínai pénzügyi piac alakulásai legalább, ha nem még jobban befolyásolják a régió részvény- és árfolyam-alakulásait. Az IMF és a Nemzetközi Fizetések Bankja is arra jutott egy-egy jelentésükben, hogy a kínai és az ázsiai tőzsde folyamatok közti korreláció 0,3-ra nőtt tavaly június óta (ahol 1 jelenti a „tökéletes” korrelációt). Ez ugyan még mindig nem éri el az amerikai 0,4-et, de a különbség fokozatosan és gyorsan csökken.
Ezen kívül a kínai jüan és az ázsiai valuta árfolyamok között az IMF 0,2-es korrelációt állapított meg, amely kétszerese a 2008 előtti értéknek. Amikor 2015 augusztusában a jüan 2%-ot gyengült, más feltörekvő gazdaságok valutái is esni kezdtek. Ennek az erősödő kapcsolatnak a hátterében a kínai gazdaság mérete és globális súlya áll: azokat az országokat érinti a leginkább, amelyek a legszorosabb kínai kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeznek a régióban. Két ötöd arányban viszont szintén fontos szerepet kap még az az újdonság, hogy külföldi befektetők immár kínai cégek részvényeit is megvásárolhatják. Ezek ugyan a kínai gazdaság méretéhez viszonyítva nem tűnnek olyan jelentősnek, abszolút értékben (kb. 2000 milliárd $) azonban mégis elég jelentősek ahhoz, hogy adott esetben komoly befolyást gyakoroljanak az ázsiai pénzpiacokra.
A kapcsolatok elmélyülésével és a kínai tőkepiac szabályozásainak lazulásával viszont az is együtt járhat, hogy az ázsiai pénzpiac önálló ritmusra lel. Ezzel pedig már remélni is lehet, hogy egy kisebb zökkenő, „megfázás” esetén nem az egész globális piac esik ágynak, hanem amíg az USA vagy a kínai központú kör gyengélkedik, addig a másik már elkezdhet kilábalni a maga betegségéből.
Kínai acélipari egyesülés – képes lehet az ország kezelni a túlkapacitásokat? – Economist, 09. 26.
Kevés olyan rossz állapotban lévő kínai ágazat van, mint az acélipar. A hosszú évek óta tartó beruházások, valamint a lassuló gazdaság hatalmas túlkínálatot eredményezett. A nyersacél-előállítási kapacitás rekordszintet ért el 2015-ben 1,2 milliárd tonnával. A kínai acélgyártók mintegy 10 milliárd dolláros veszteséget könyveltek el tavaly, a veszteségek 90%-a az állami tulajdonú vállalatok részéről érkezett.
Ez a szeptember 20-i összeolvadás, a Baosteel és a Wuhan Iron egyesülésének háttere. Az új cég (melyet a kínai sajtó BaoWu néven emleget) mintegy 100 milliárd dolláros értéket képvisel, évente mintegy 60 millió tonna acélt fog gyártani, ezzel a világranglistán második helyre szorítva vissza a luxemburgi ArcelorMittalt. Az egyesüléssel gyakorlatilag a Baosteel „kimentette” a nehéz helyzetben lévő Wuhan Iront. Ezzel a piac némiképp konszolidálódik majd, az elemzők szerint pedig ehhez hasonló egyesülések (egy gyengébb vállalat egyesül egy erősebbel) sora várható még a jövőben.
Forrás: http://www.economist.com/news/business/21707597-will-china-cut-overcapacity-steel-welding-bells
Az indiai elefánt – a Tata csoport jövője – Economist, 09. 26.
A Tata Group India legnagyobb magáncége, a Tata-család tulajdonában álló konglomerátum. 1868-ban alapították, mintegy 700 ezer főt foglalkoztatnak, számos különböző iparágban tevékenykednek, mint az IT, acélipar, óragyártás, erőműipar, szállodaipar, áruházláncok, teaipar, teherautók és buszok, mobiltelefonok, luxusautók. A cég sikerei büszkeséggel töltik el az indiai népet, össztársadalmilag igen pozitív a csoport megítélése. Összesen több mint 100 különböző üzletágban érdekelt a cégcsoport, aminek vezetését nemrég vette át Cyrus Mistry, az első nem Tata-leszármazott vezető, aki újabb ágazatokkal szeretné növelni a cégcsoport érdekeltségeit ahelyett, hogy a sikeres ágazatokra fókuszálná a tevékenységeket: ezek leginkább a védelempolitikai ipar, az infrastruktúrafejlesztés és a pénzügyi szolgáltatások.
A cégcsoport számos veszteségesen működő divíziót folytat, ezt egyfajta társadalmi felelősségvállalási hozzájárulásként értelmezik, azonban kérdéses, hogy ilyen struktúrában működve meddig marad életképes a vállalatóriás.
Japán: A Központi Bank korrigál – Stratfor, 09.21.
Egyre sokasodó kritikák kereszttüzében a Japán Központi Bank módosításokat hajt végre a minőségi és mennyiségi könnyítési programjában. Szeptember 21-én bejelentették, hogy a monetáris kínálat bővítése helyett áthelyezik a fókuszt a japán kormánykötvények hozamának növelésére. Ennek hatására törölte a 2%-os infláció elérésére kiszabott határidőt, és úgy döntött, helyette addig pumpál pénzt a gazdaságba, amíg a kívánt inflációs értéket el nem éri. Ettől függetlenül a Bank továbbra is megpróbálja tartani a tervezett éves 794 milliárd dollár értékű eszközfelvásárlást. Így próbálják helyreállítani a hozamgörbét, miközben tovább ösztönzik a gazdaság növekedését, bár továbbra is komolyan kérdéses ezen lépések eredményessége és fenntarthatósága.
Kína kvantum műhold kísérletei: a stratégiai és katonai következmények – ISN, 2016. szeptember 19.
szeptember 16-án Kína fellőtte az űrbe a világ első kvantum kommunikációs kísérleti műholdját – amely a Micius nevet viseli – azzal a céllal, hogy létrehozzon egy hackelésbiztos kommunikációs csatornát. A kvantumtudományos műhold program részét képezi annak a stratégiai tervezetnek, amely 2015 és 2030 között több műhold indítását is tervezi, elsősorban a feketelyukak és a kozmikus háttérsugárzás megismerése céljával. A kvantumtechnológia kutatása már a tavasszal meghirdetett 13. ötéves tervben is fontos szerepet kapott, meghatározva a kutatás jövőbeli lehetséges irányait. A Micius által végzett kísérletek azonban a Népi Felszabadító Hadsereg számára is jelentőséggel bírnak, hiszen a kvantum kriptográfia, a kommunikációs rendszerek és a kiber képességek fejlesztését is elősegítik. A kísérletek második és harmadik köre viszont még ambiciózusabb: a kvantum-összefonódás, majd pedig a kvantum információ teleportálásának problémáját kívánja megoldani.
Összességében 2030-ig Kína egy olyan műholdas hálózat kiépítését tervezi, melynek segítségével a haderő megvalósíthatja az űr dominanciáját, vagyis az információs tér dominanciáját, amely a 21. századi információs hadviselés sikeres megvívása érdekében nélkülözhetetlen. Kínának azonban ezen a téren is komoly versenytársakkal kell szembenéznie, hiszen az Egyesült Államok és Oroszország szintén jelentős kvantum tudományos fejlesztéseket hajtott végre a közelmúltban.
Kína duzzasztómű problémája Mianmarral – Project Syndicate, 2016. szeptember 12.
Kína az elmúlt 50 évben több duzzasztógátat épített, mint a világ többi országa együttvéve. A Mianmarba tervezett Myitsone gátat azonban, amely az elektromos áramot Kína számára értékesítette volna, Peking minden erőfeszítése ellenére sem sikerült felépíteni. A szerződés 2009-es megkötésekor Kína számított a katonai junta legfőbb támogatójának, így Peking a gazdasági előnyök mellett stratégiai eredményeket is remélt, különösen Indiával szemben. 2011-ben azonban a mianmari kormány a Nyugat felé történő nyitás érdekében felfüggesztette a 3,6 mrd dolláros projektet. A demokratizálódás valóban elindult, az ország elszigetelődése pedig véget ért. A kínai-mianmari viszony elhidegülését bizonyítja, hogy ezek után Mianmar több hasonló projektet is törölt. Kína persze nem hajlandó feladni és Hszi Csin-ping elnök mindent elkövet, hogy Aung Szan Szu Kji kormányát a korábbi döntés megváltoztatására bírja. Ennek hiányában Peking 800 millió dolláros kártérítési igényt helyezett kilátásba. Mianmar viszont aligha valószínű, hogy folytatná a beruházást, hiszen az komoly környezetvédelmi aggályokat vetne fel, ráadásul kiélezné a viszonyt a nemzetiségekkel, továbbá a Nyugattal való baráti viszonyt is hátrányosan érintené.
Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/china-myanmar-myitsone-dam-by-brahma-chellaney-2016-09
Fegyverek és vaj – The Economist, 2016. szeptember 24.
Sok indiai számára az ország stratégiai helyzete egyáltalán nem irigylésre méltó, hiszen Pakisztán és Kína szorításával kell megküzdenie. Szeptember 18-án 4 merénylő 18 katonát ölt meg az egyik Kasmír területén lévő indiai katonai bázison, ez pedig újra előtérbe állította Pakisztán és a terrorizmus jelentette fenyegetettséget. Annak ellenére, hogy a terroristák a Pakisztán fennhatósága alatt álló területről jutottak be Indiába, Narendra Modi kormánya – bizonyos katonai körök követelése ellenére – nem kívánta kiélezni a viszonyt Iszlámábáddal, és kerülte a kemény reakciót. Tény, hogy katonai erővel nem lehet megoldani a konfliktust, és a két ország viszonyának rendezése csak diplomáciai eszközökkel lehetséges.
Ugyanakkor az indiai haderő messze nincs abban a helyzetben, hogy komoly lépésre szánja el magát. Papíron India rendelkezik a világon a második legnagyobb hadsereggel, 2010 óta a legnagyobb fegyver importőrnek is számít, miközben jelentős haditechnikai fejlesztéseket hajtott végre.
Valójában azonban a fegyveres erők súlyos gondokkal küzdenek. Az elavult fegyverzettel felszerelt tömeghadsereg képtelen a 21. századi információs hadviselés feladatainak ellátására, a reformok csúszása pedig csak súlyosbítja a helyzetet. (Az IHS Jane 2014-es adatai szerint a légierő 2000 repülőgépének kb 60%-a bevethető, az építés alatt álló repülőgép-hordozó 2023 előtt aligha léphet szolgálatba, a hadsereg új gépkarabélyának rendszeresítése pedig 1982 óta késik.) A korrupció kétségkívül komoly problémát jelent, de a fő gond strukturális eredetű: A haderőnemek között hiányzik a megfelelő együttműködés, ráadásul a Védelmi Minisztérium vezetésében egyetlen katona sincs, így kizárólag a politikai érdekek érvényesülnek.
Fényes jövő előtt a kínai atomipar (The Economist,2016. szeptember 24.)
Kína első atomerőműve 1994 kezdte meg a működését. Jelenleg 36 reaktor üzemel, és további 20 áll építés alatt. Továbbá négy megvalósítását hagytak jóvá a hatóságok és több is a tervezési szakaszban van. 2030-ben várhatóan Kína energiatermelésének 9%-a származik nukleáris energiából, míg 2012-ben mindössze 2%-ot tett ki.
A 2011-es japán fukusimai atomerőműben bekövetkezett balesetet követően a kínai hatóságok rövid ideig befagyasztották a fejlesztéseket, de egy évvel később a kormány a program fojtatása mellett döntött. Ennek egyik oka, hogy a kínai állam igyekszik átalakítani az eddig elsősorban szénre épülő olcsó, de rendkívül szennyező energetikai rendszerét. Másodszor a kínai kormány által biztosított ösztönzők miatt, a kizárólag állami tulajdonban lévő vállalatoknak megéri az atomiparban befektetni. Harmadszor a kínai kormány úgy látja, hogy az atomipar az ország egyik új exportterméke is lehet (pl. Nagy-Britanniában). Természetesen Kína nukleáris programjának vannak kritikusai is, mindenekelőtt a létesítmények közelében élő lakosság. A kínai lakosság attitűdjére azonban általában jellemző, hogy kevésbé ellenséges az atomenergiával szemben, mint sok nyugati országban – ahogy egy 2013-as felmérésből kiderült, mindenekelőtt azért, mert a kínai állampolgároknak jóval nagyobb a bizalma a kormánnyal szemben. Egy, az év elején kiadott kormányanyagban, a kormány elismerte, hogy egy esetleges nukleáris baleset esetén, a kormány reagáló képességében lehetnek „bizonyos hiányosságok”. Áprilisban a kormány bejelentette, hogy megkezdte egy új nemzeti nukleáris biztonsági törvény kidolgozását és 600 millió jüan (91 millió USD) forrásból hat új nukleáris vészhelyzetre reagáló osztag kiképzését. Végül a kormány ígéretet tett, hogy a helyi hivatalnokok konzultálni fognak a helyiekkel az új nukleáris létesítmények telepítése előtt. Továbbra is problémát jelent azonban, hogy az atomipar felügyeleti szervei továbbra sem függetlenek és működésük rendkívül bürokratikus.
Nagy változások előtt a kínai pénzügyi rendszer? (Stratfor, 2016. Szeptember 21.)
A kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint gyökeres változások figyelhető meg az ország pénzügyi rendszerében. A szeptember 14-ei jelentés szerint a kínai bankok és pénzintézetek által folyósított hitelek közel 950 Mrd. jüan ($ 142 Mrd. USD) érétket értek el augusztusban, azaz több mint kétszeresére nőttek az egy hónappal ezelőttihez képest. A formális és informális hitelezési tevékenység pedig együttesen elérte 1470 Mrd. jüant, a júliusi érték csaknem háromszorosát.
A Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján kitűnik, hogy a beruházások érdekes módon nem tartanak lépést a hitelezéssel (2,1% a magánszektorban, amely a teljes állomány 60%-át adja), és az ingatlan szektor bővülésével (5,4%), amely korábban fontos hajtóereje volt a gazdasági növekedésnek. Az adatok több szempontból is a kínai gazdaság átalakulását tükrözik. Először is a lakosság egyre inkább hitelből vásárol lakást, amely a gazdaság élénkülése szempontjából jótékony hatással lehet (pl. növeli a fogyasztást), igaz egy esetleges válság idején a gazdaság sérülékenységét is növeli. Másodszor a magánvállalatok egyre könnyebben jutnak hitelhez és így egyre kevésbé kényszerülnek a nehezen ellenőrizhető árnyék bankrendszerhez fordulni. A felvett hitelekből a vállalatok pedig jellemzően beruháznak és nem a korábbi adósságaikat fizetik vissza. Mindezek együtt alapvetően a pénzügyi rendszer reformjának az irányába mutatnak és a piaci elvek hangsúlyosabb megjelenését valószínűsítik.
Ázsia légi ipara: fejlődés és verseny (Stratfor, September 22, 2016.)
A Boeing előrejelzése szerint a következő 20 évben, Kína megelőzi Észak-Amerikát és a világ legnagyobb légi közlekedési piacává válik. Az iparági becslések szerint a következő két évtizedben összesen 28.000 keskeny törzsű utasszállító repülőgép iránt lesz globális kereslet. Kína és Japán ezt a potenciális piacot természetesen nem hajlandó átengedni a nyugati vállalatoknak, különösen úgy a polgári repülési ágazat fejlesztése számos előnyt jelent a két ország számára. Mindenekelőtt növeli a gazdasági tevékenységük diverzifikálását, miközben csökkenti a függőségét a külföldi szállítóktól és ösztönözni a fejlődést más ágazatok számára is, végül támogatja a hadsereg igényeit is.
Kína a hazai légiközlekedési iparát a 2000-es évek elején kezdte el fejleszteni. 2002-ben, az állami tulajdonban lévő Commercial Aircraft Corporation of China Ltd. (Comac) bejelentette, hogy kifejleszt egy utasszállító repülőgépet (Comac ARJ21), amely végül 2016-ban került légi forgalomba Shanghai és Chengdu között. Azóta a Comac az ARJ21 alapjain kereskedelmi repülőgépekkel bővítette a flottáját, de egy nagyobb modell kifejlesztésén is dolgoznak (C919). A Comac nem csupán a hazai piacban gondolkodik. A Comac repülői azonban továbbra sem felelnek meg az amerikai és európai repülésbiztonsági szabványoknak (pl. üzemanyag-hatékonyság, motorzaj, biztonság és a megbízhatóság), így a piacok többségét a fejlődő országok jelentik. A kínai kormány mindezek ellenére reméli, hogy a közeljövőben sikerül stratégiai célját megvalósítani: a légi közlekedésben is felzárkózni a világ vezető ipari nagyhatalmaihoz, hasonlóan az autóiparhoz, melyben a külföldi technológia átvételével és továbbfejlesztésével sikerült a külföldi dominanciát megtörni. Bár a kínai légiközlekedési ágazat egészében állami tulajdonban van, amely fejlődését elvileg korlátozhatja a politikai, a kormány biztosít korlátlan hozzáférést az olcsó hitelekhez bőven ellensúlyozzák a szoros politikai kapcsolatok jelentette problémát. A Kína polgári légi ipar azonban továbbra sem önellátó. A kínai pilótáknak külföldi kiképzéssel repülhetnek, míg a légi ipar továbbra is több mint 40 %-ban import alkatrészeket használ fel. A kínai vállalatok a közeljövőben a lemaradás csökkentése érdekében valószínűleg a külföldi termékeket fogják másolni, illetve törekednek majd a külföldi versenytársak felvásárlására (pl. Cirrus Aircraft, Teledyne Continental Motors). A kínai légi ipar technológiai lemaradása a jövőben minden bizonnyal csökkeni fog, de egyes területeken pl. a motorok gyártásában a következő 20-30 évben sem sikerül vezető szerepre szert tenni.
Kínával szemben, Japán légi ipar több mint 40 éves múltra tekint vissza (pl. a Nihon Aircraft Manufacturing Corp). A legújabb polgári repülőgép, amely várhatóan 2018-ban áll szolgálatba a Mitsubishi Aircraft Corporation of Japan, MRJ típusú repülőgépe. A nagy tapasztalattal és komoly technológiai ismereteknek köszönhetően, a japán polgári légi közlekedési ágazatnak nem kell olyan problémákkal megküzdeni a fejlett országok piacán, mint a kínai versenytársának. Mindezek ellenére Japán – Kínához hasonlóan – szintén importál külföldi alkatrészeket, de ez nem a műszaki függőség jele, hanem a költséghatékonyabb termelésé. Végül Japán számára a légi ipar egy további fontos előnyt jelent: támogatja a kormány programját, amelynek célja a gazdasági növekedés beindítása.
Egy jobb gazdasági terv Japán számára – Joseph Stiglitz, Project Syndicate, 2016. szeptember 14.
Negyedszázaddal a japán ingatlanpiaci buborék kipukkanása után az ország újabb „elvesztett évtizedet” tudhat maga mögött. Azonban a japán gazdasággal kapcsolatos kritikák nem nevezhetőek teljesen megalapozottnak, hiszen a növekedés önmagában nem lehet cél, ennél fontosabb az életszínvonal kérdése. Japán népessége egyre csökken, míg az aktív korúakra jutó termelékenység 2008 óta folyamatosan növekszik, túlszárnyalva az USA-t is. A japánok saját bevallásuk szerint még többre képesek, amellyel a szerző is egyetért. Jelenleg a japán gazdaság a keresleti és kínálati oldalon, illetve a reálgazdaság és a pénzügyek terén is gondokkal küzd, amelyek megoldására hatékonyabb gazdasági programra van szükségük.
Az első példaként említett magasabb szénadó bevezetése fejtene ki kedvező hatást a gazdaság megújulására. A csökkenő értékű széneszközök és a rendszerből kivett pénz ellenére alacsony lenne a kedvezőtlen hatás, és az adóbevétellel csökkenthetnék az államadósságot. Emellett felhasználhatnák az oktatás és technológia fejlesztésére, amely magába foglalhatná a szolgáltató szektor termelékenységének növelését is.
Sokakban kelt aggodalmat Japán magas adósságállománya, amely az alacsony kamatok mellett még elviselhető, azonban a normál kamatkörnyezet visszaállása esetén katasztrófát idézhetne elő. Stiglitz szerint belátható időn belül ez nem fog bekövetkezni, viszont kétféle védekezési módot javasol. Egyik eshetőség, hogy az államadósságot örökjáradék-kötvényekbe fekteti, ami ugyan nagyon alacsony kamatot hoz, viszont teljesen megszünteti a kockázatokat. Ez a lépés inflációval járhat, azonban a japán gazdaságnak most pontosan erre van szüksége. Ha szem előtt tartják a kamatemelkedés miatti félelmet, a kormány fokozatosan, évente 5 százalékonként cserélhetné ki az adósságát, amíg túl nagy nem lesz az inflációs nyomás. A másik lehetőség annak felismerése lenne, hogy az államadósság nagy részével saját maga felé adósodott el az állam, s Stiglitz szerint a Wall Streeten csupán az adósságot a GDP arányában nézik, azonban jelen esetben a lakosság felé való tartozás a lényeges. Ha a kormány nettósítaná az adósságállományt, az amerikai bankárok is sokkal nyugodtabbak lennének.
Ha a fenti lépések bevezetése után is nagyon alacsony maradna a kereslet, úgy egyéb fogyasztásösztönző lépéseket kell tenniük: a fogyasztási adók csökkentése, a beruházási adókedvezmény növelése, az alacsony és közepes jövedelmű háztartások megsegítése mind ezt a célt tudnák szolgálni. Az erre a célra kibocsátott pénzmennyiség pedig Japán számára kedvező módon növelné az inflációt. Azonban a kínálati oldal is problémákkal küzd, a kibocsátás nagyon alacsony, különösen a szolgáltató szektorban, ahol nem sikerül kamatoztatniuk a híres japán kreativitást.
Abe Shinzho miniszterelnök azonban más szemszöget választott, ő a TPP szabadkereskedelmi egyezmény életbe lépésétől várná a mezőgazdaság megújulását, azonban a mezőgazdaság alacsony kibocsátása miatt a GDP növekedésében nem hozna nagy változást a Csendes-óceánon át ívelő kereskedelem. Abe gazdaságpolitikájának azon lépése, hogy a nők széleskörű munkaerő-piaci integrációjára törekszik, tovább javítja a növekedési és termelékenységi kilátásokat.
Japán negyed évszázad stagnálás után is képes a világ harmadik legnagyobb gazdasága maradni. Az életszínvonal növelése a gazdaság más területein is éreztetné a hatását, s az ország sikeres termékei után képes lehet sikeres politikákat is exportálni a fejlett világ országaiba.
Kelet-Ázsia közös alapjai – Stratfor, 2016. szeptember 19.
Kína, Japán és Dél-Korea november végére, december elejére terveznek trilaterális csúcstalálkozót Tokióban. A 2015 végén megrendezett trilaterális találkozó után idén semmi nem akadályozza a három ország vezetőinek megbeszélését. Bár nem várnak nagy eredményeket, maga a tény, hogy a véleménykülönbségek ellenére szervezett kommunikációs és együttműködési forma alakult ki az országok között, hatalmas jelentőséggel bír a régióra nézve. Először 2004-ben merült fel az igény a trilaterális találkozóra, amikor a szöuli vezetés javaslatára megvalósult az ASEAN+3, a három kelet-ázsiai ország részvételével. Négy évvel később alkalom nyílt az első három oldalú vezetői találkozóra, amelyet évenként megismételtek, egészen 2012-ig, amikor a fezsült japán-kínai viszony miatt néhány év kényszerpihenő következett. 2015-ben végül ugyan kevés eredménnyel, de megvalósult az újabb trilaterális egyeztetés.
Az idei találkozó előkészületei mentén megjelentek a lehetséges kulcskérdésekről való találgatások. Ezek megértéséhez azonban meg kell vizsgálni azokat a tényezőket, amelyek ösztönözhetik vagy korlátozhatják a három ország együttműködését.
Az elmúlt öt év kínai gazdasági fejlődése, valamint ebből következően a hadsereg megerősítése arra késztette Japánt, hogy mind gazdaságilag, mind katonailag igyekezzék felzárkózni szomszédja mellé. Mindeközben az USA és délkelet-ázsiai szövetségesei igyekeztek korlátozni Kínát, különösen annak Dél-kínai-tengeren folytatott tevékenységét. Dél-Korea pedig igyekezett a térség amerikai biztonságpolitikájára támaszkodva egyensúlyozni a gazdaságilag jelentős partner Kína és a hagyományosan vele ellentétes Japánnal.
A régi sérelmeket több közelmúltbeli ügy feltépte a régi sebeket, így a júliusi nemzetközi bírósági ítélet, valamint Japán támogatása Vietnám és a Fülöp-szigetek számára. Ehhez hozzájárultak még a TPP-vel kapcsolatos amerikai belső viták, valamint Észak-Korea nukleáris tesztjei. Japán mindig is veszélyforrásként fog a növekvő hatalmú Kínára tekinteni, és a térségbeli helyzetének stabilizálására tett kísérlete növelni fogja a feszültséget Tokió és Szöul között is. A két ország a múltbeli sérelmeket csak a kínai veszély miatt tette félre, de nem valószínű, hogy a koreaiak elfelejtették volna a régi japán agressziót.
Peking azonban felismerte, hogy szorosabb együttműködés nélkül nem garantálható a régió biztonsága, valamint nem lesz képes végigvinni céljait sem. A magasabb szintű elköteleződés a szabadabb kereskedelem előnyét adhatja, valamint könnyebben előzi meg egy nem várt konfliktus kialakulását. Japán számára is előnyös lenne, hiszen a gazdaság újjáélesztést csak nyugodt politikai környezetben tudják véghezvinni. Észak-Korea komoly nukleáris fenyegetést jelent, ami ellen Kína segítségével tehetik a legtöbbet. A három ország együttműködése nagyobb mozgásteret biztosítana az USA-val szemben is, s a TPP leszavazása esetén ezek a lépések még inkább felgyorsulhatnak.
A jövendőbeli partnerek Dél-Korea helyzete a legbizonytalanabb, ami azt is jelenti, hogy a szoros kapcsolat számára járhat a legnagyobb nyereséggel. A legjobban a koreai gazdaság függ a térségtől, és a nyílt kommunikációra is nagy szüksége van, különösen Észak-Korea szándékait illetően. Korea összekötő kapocsként szolgálhat a tárgyalások során, amivel egyúttal autonómiáját is megőrizhetné.
Ezek alapján elmondható, hogy a továbbiakban is marad a trilaterális találkozó, azonban rávilágít arra is, hogy nem várhatók számottevő eredmények. Azonban a térség problémáit szem előtt tartva a kelet-ázsiai regionális hatalmak együttműködése hasznos eszköz lehet a stabilitás fenntartására.
