Vezetői portrék: Abe Shinzo
Vezetői portrék című sorozatunkban a geopolitika főszereplőinek számító országok vezetőit mutatjuk be. A portrék felvázolása során bemutatásra kerülnek a vezetők politikai karrierjének főbb állomásai, ezen túl pedig nagy hangsúlyt fektettünk a politikai beszédek stílusának elemzésére is. Célunk, hogy a vezetők megismerése által átláthatóbbá váljanak az egyes országok, mint geopolitikai aktorok viselkedése és stratégiája.
Abe Shinzo (1954-), japán miniszterelnöke és a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke 1954-ben született Tokióban, egy politikailag prominens családba. Édesapja, Abe Shintaro 1982-86 között volt az ország mérsékelt és pragmatikus külügyminisztere. Ennél azonban Abe politikájára nagyobb hatást gyakorolt (anyai) nagyapja, Kishi Nobosuke, aki még a második világháború idején a Tojo kormány alatt volt ellátásügyi miniszter, valamint a mandzsúriai birodalmi projekt kidolgozója. Ezen kívül világháborút követő pályafutása keretein belül 1957 és 1960 között Japán miniszterelnöke lett, és az ő nevéhez kötődik a japán-amerikai biztonsági szerződés revíziója, mely kikötötte, hogy az USA nem avatkozhat be Japán belügyeibe, valamint hogy mutasson nagyobb mértékű elkötelezettséget a szigetország védelmében (Mochizuki-Porter, 2013, 35.o.).
Abe Shinzo ilyen politikai örökséggel lépett politikai pályára. Politikatudományi szakon tanult Japánban és az Egyesült Államokban egyaránt, és 1982-ig a magánszektorban, majd kormányzati hivatalban dolgozott. 1993-2006 között a képviselőház (japán alsóház) tagja volt, 2005-2006-ban pedig első miniszterelnöki megválasztásáig elődje, Koizumi Junichiro kormányában a kabinet főtitkára lett.
1. ábra Abe Shinzo miniszterelnök, 2016
2012 decemberében másodszorra választották Japán miniszterelnökévé. 2006-2007 között egy évig már betöltötte ezt a posztot (akkor 52 évesen, mint a világháború utáni eddigi legfiatalabb miniszterelnök, és az első, aki a második világháború után született), azonban egészségi okokra hivatkozva le kellett mondania. Őt Yasuo Fukudával kezdve miniszterelnökök sora követte, akik közül egyikük sem tudott akár egy évig is pozícióban maradni, amíg Abe vissza nem tért a hatalomba. Ezt követően a 2014-es általános választásokon ismételten megválasztották, azóta az LDP-Komeito koalíció kormányoz. 2016 júliusában megrendezett felsőházi választások során a koalíció többséget, más kisebb pártok segítségével kétharmados többséget szerzett. Ezzel pedig Abe miniszterelnöki pozícióia 2018-ig biztosítva van; megnyugodhat, nem fog bekövetkezni az, ami 2006-ban, amikor Abe első miniszterelnökségét pontosan az zárta rövidre, hogy a felsőházban nem tudott többséget szerezni.
A 2007-es (felsőházi) választási kudarccal szemben 2013-ban az LDP komoly győzelmet könyvelhetett el. 242 székből 135-t a kormányzó koalíció tudhatott magáénak (55,8%), 2016-ban pedig atervezett 61 helyett hetven helyet sikerült megszerezniük, így összesen 136 a kormányzó koalícióé. Az alsóházban pedig már kétharmados többséggel rendelkezett. Ez a siker annak volt köszönhető, hogy Abe ezúttal a nép számára sokkalta fontosabb gazdaság újjáélesztésére fókuszált a kampány során. Nem sokkal beiktatása után bejelentette nagyszabású és merész gazdaságpolitikai tervét, amelyet a média „Abenomics” néven keresztelt el, és azóta is így vált híressé. Ezen kívül az is sokat számított, hogy, az első hivatali idejéhez hasonlóan ez alkalommal is visszavett a Kína-ellenes retorikából, és az ismételten feszültté váló kapcsolatokban nem feszegette túlzottan a területi-vita kérdését a Kelet-kínai tengeren található Senkaku/Diaoyu szigetek miatt.
A 2016 nyarán esedékes következő felsőházi választásig Japán végre stabil, mindkét házban biztos többséggel működő kormánnyal bír. Viszont érdekes, hogy vajon a nacionalista szellem vagy inkább a mérsékelt pragmatizmus az, amely meghatározza Abe politikáját és rajta keresztül az ázsiai és japán-amerikai kapcsolatokat.
Kihívások
Kampányolása során különleges hangsúlyt fektetett a defláció elleni harcra, az erős jen korrigálására, illetve politikai téren a Japánt második világháború óta korlátozó, úgynevezett „békealkotmány” felülvizsgálatára, valamint a területi viták során való nacionalista fellépésre, valamint a Kono nyilatkozat újraértékelése, amely felelősséget vállal és bocsánatot kér a „kéjhölgy probléma”[i] ügyében (Hosaka, 2013). Mindezek jelentős része, főleg az alkotmány felülvizsgálatára vonatkozó törekvések azonban komoly ellenérzéseket váltottak ki nem csak a hazai választók, hanem a régió többi országa részéről is.
Abenomics
Két „elvesztegetett évtized”, lassú vagy éppen stagnáló növekedés, defláció és az államadósság növekedése mellett Japán fokozatosan „Ázsia beteg emberévé” vált. A gazdasági válság utáni botladozó talpra állást azonban 2012-ben ismételten visszaesés követte (2. ábra). Ilyen gazdasági környezetbe hozott némi reményt az úgynevezett „Abenomics”, a miniszterelnökről elnevezett három fő részből összeálló, átfogó gazdasági reformcsomag.
2. ábra Japán GDP alakulása évről évre (%) Forrás: Japan Macro Advisors
Az Abenomics három „nyílból” áll: Az első a monetáris politikát célozza meg, amely keretein belül a japán jegybank államkötvény-felvásárlásába kezd, és remélhetőleg ezzel segít elérni a kívánatos 2%-os inflációt; illetve alacsonyan tartja a kamatlábakat a befektetések ösztönzésére. A második nyíl fiskális politika eszközein keresztül az állami beruházások, illetve a különböző adók növelésével igyekszik a gazdaságot ismét fejlődő pályára állítani. Végül pedig, a harmadik, és eddig még ki nem lőtt nyíl lenne a strukturális reformok végrehajtása, mely az ipar újjáélesztésére, a foglalkoztatás reformjára, és a nők foglalkoztatásának növelésére („Womenomics”) fókuszál. Ez utóbbi kíván valamiféle megoldást kínálni a Japánra nehezedő komoly demográfiai nyomás okozta kihívásokra is a nyugdíjas korúak, a gyermeknevelés miatt otthonmaradó nők újra munkába állításával, a társadalmi ellátórendszer reformjával, illetve a gyermekvállalás népszerűsítését tűzve ki célul.
3. ábra Japánban a nők foglalkoztatottsága. Forrás: Song 2015
Japán egy kifejezetten maszkulin társadalom, ahol bevett szokás, hogy a nők házasság után kilépnek a munkaerőpiacról, és inkább a háztartás és a gyereknevelésre koncentrálnak. A gyerekek kirepülése után azonban kifejezetten nehéz helyzetben vannak, ha vissza akarnak térni a munka világába, mert a japán ranglétrán történő előrehaladást az határozza meg, hogy az illető milyen régóta állt folyamatos foglalkoztatásban. Így azonban nagyon sokan kiesnek a munkaerőpiacról (3. ábra), amit a küszködő japán gazdaság nem engedhet meg magának, ha Abe miniszterelnök valóban újjá akarja éleszteni azt.
Külkapcsolatok
A második világháború emlékeiből fennmaradó diplomáciai feszültségek csak nagyon mérsékelten enyhülnek Japán és két északkelet-ázsiai szomszédja között. A legnagyobb feszültségforrás a Senkaku/Diaoyu (Kínával) és Dokdo (Dél-Koreával) szigetviták fizikai valójukból fakadó potenciálisan komoly arcvesztés a meghátráló oldal számára. Ezen felül Észak-Koreával folyamatos a feszült hangulat a hetvenes-nyolcvanas években elrabolt japán állampolgárok, a nukleáris kísérletek és rakéta kilövések miatt.
A másik oldalon politikai jellegű a probléma: évről évre, de kifejezetten a második világháború lezárulásának 70. évfordulóján 2015-ben, a japán miniszterelnök beszédében megfelelő megfogalmazásban tartja-e fenn Japán mély sajnálatát a háborús szenvedések és a szexuális szolgáltatásokra kényszerített nők ügyében. Ezen felül feszültségforrás a miniszterelnökök Yasukuni szentélyben tett látogatása,[ii] amely Kína és Dél-Korea szerint nem csak a 19. század második felétől a császárért meghalt háborús hősök, hanem az 1978-ban oda áthelyezett A-osztályú háborús bűnösök előtt lerótt tiszteletadás is. Ezért is olyan kényes külpolitikai kérdés Abe nacionalista elköteleződése, valamint a Japán katonai értelemben vett „normalizációja” felé való törekvése. Még mindig erős a japán haderőtől és történelmi revíziótól való félelem, ez pedig akadályozza az együttműködés elmélyülésének lehetőségét a régióban.
A „békealkotmány” újraértelmezése és az önvédelmi erők reformja
Az 1947-ben életbelépett japán alkotmány 9. cikkelye kimondja, hogy „a nemzetközi béke melletti elköteleződés jegyében a japán nép örökre lemond a hadviselés jogáról és bármely más ellenséges magatartásról, fenyegetésről, kényszer alkalmazásáról mint a nemzetközi viták rendezési formájáról. Ebből következően az alkotmány rögzíti továbbá, hogy az állam soha nem tart fenn sem szárazföldi, sem légi, sem tengeri haderőket. Ettől függetlenül 1954-ben amerikai nyomásra Japán létrehozta az ún. Önvédelmi Haderőt (Self-Defense Forces, SDF) (szuveren.hu).”[iii] Azonban ugyanebben az évben a japán kormány kijelentette, hogy az alkotmány 9. cikkel összeférhetetlen a kollektív önvédelemben való részvétel, ennek jegyében pedig a japán önvédelmi erők azóta sem vettek részt tengerentúli katonai missziókban.
Ezen felül az alkotmánybíróság három feltételt szabott ahhoz, hogy Japán az erőszak bármely formájával élhessen:
- azonnali és illegitim támadás történt Japán ellen,
- ezen agresszióval szemben nem lehet más, békés, diplomáciai úton fellépni csakis a fegyveres önvédelemmel,
- ezesetben a fegyveres erő alkalmazást a lehetséges minimum szinten kell tartani.
Eddig az egyéni önvédelem értelmezését sikerült kiterjeszteni addig, hogy az lehetővé tegye az ENSZ békemissziókban való részvételt, amerikai hajótankok újratöltését az Indiai-óceánon, illetve hogy szárazföldi erők részt vegyenek Irak újjáépítési munkálataiban. Az alkotmányértelmezés további bővítése azonban már komoly ellenállásba ütközik otthon és külföldön egyaránt. Nem elég, hogy a parlament mindkét házában kétharmados támogatottságra van szükség, de még egy népszavazáson is el kellene fogadtatni, márpedig nagy az aggodalom attól, hogy a kollektív önvédelemre való hivatkozással Japán tényleges háborúkba is belesodródhat, ami nem szolgál konkrét japán érdekeket, vagy az ország védelmét. Emellett számottevő tényező, hogy a kilencedik cikkely fontos része a háború utáni japán identitásnak, az önvédelmi erőkre pedig úgy tekintenek, mint amelynek feladata humanitárius segítségnyújtás nem pedig harcokban való részvétel.
2016. márciusában Abe LDP-Komeito koalíciója nem rendelkezik a szükséges többséggel a felsőházban, és még konkrét javaslattal sem, hogy az alkotmánynak konkrétan melyik cikkein vagy záradékain kíván módosítani.[iv]
ENSZ BT reform
2016-ban Japán tizenegyedszer lett az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem-állandó, választott tagja, többször, mint bármely más állam.
Japán már régóta szeretne állandó széket a BT-ben, erre pedig olyan alapon hivatkozik, mint hogy az USA után ő az ENSZ büdzsé második legnagyobb hozzájárulója, illetve, hogy már régóta jelentős résztvevője és támogatója a különböző békefenntartó misszióknak. Sikerében azonban akadályozza, hogy ha még a Közgyűlésben a kétharmados támogatottságot el is tudná érni, Kína valószínűleg még azzal is szembemenne, csak hogy ne engedje Japánt vétójoghoz jutni a biztonsági Tanácsban.
Népszerűség
Abe Shinzo először 2006 szeptemberében lett Japán miniszterelnöke; egy korai közvélemény kutatás szerint kormánya ekkor 71%-os támogatottságot élvezett. Népszerűsége először akkor szenvedett komoly csorbát (2007. március), amikor kiderült, hogy nyugdíjalapokból komoly pénzmennyiség hiányzik felületes könyvelés miatt. Ezt követően nyáron tovább esett a támogatottság, ez pedig a felsőházi választások eredményében meg is látszott, ahol az LDP csúnyán leszerepelt.
4. ábra Az első Abe kormányzat támogatottsága 2006. szeptember – 2007. Augusztus Forrás: Asia.nikkei.com
A második ciklusra vonatkozóan egy 2015 januárjában a Nikkei által készített felmérés azt mutatja, hogy az Abe kormányzattal szembeni elégedetlenség először lett magasabb, mint annak támogatottsága, mióta Abe Shinzo visszatért az ország élére 2012 év végén. Az eddig legtovább élvezett támogatás (két év hét hónap) a gazdaságpolitikának volt köszönhető – 2013 szeptemberről októberre a forgalmiadó-emelés ellenére is nőtt a kormány népszerűsége 61,8%-ról 63,3%-ra.[v] Ez azonban átfordult többségi elégedetlenségbe amint az alsóházban elfogadtatták a nemzetbiztonsági törvényeket annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok további vitára buzdítottak az ide vonatkozó alkotmány-értelmezési kérdéssel kapcsolatban (ld. 5. ábra).
5. ábra A 2. és 3. Abe kabinet támogatottsági adatai 2012. december – 2015. július Forrás: Asia.Nikkei.com
Aggasztó jel, ha egy kormány támogatottsága 40% alá esik, 30% alatt pedig egyértelmű piros jelzésnek tekinthető az éppen folyamatban lévő politikák alakításával kapcsolatban. Ezzel szemben aggasztó, hogy 2015 szeptemberében ez a támogatottság 38,5%-ra esett.[vi] Az első kabinet esetéből kiindulva, nem kecsegtet különösebben fényes jövőképpel, hogy az elégedetlenek aránya immár meghaladja azokét, akik támogatják Abét és kormányát.
Az első miniszterelnökség csúfos bukását elkerülendő most az lenne a legfontosabb, hogy Abe ismételten visszavegyen a nacionalista, revizionista célokból, ahogyan azt tette 2012-ben, és inkább arra fókuszáljon, hogy az Abenomics konkrét és kézzelfogható eredményeket mutasson fel, ha pozícióban akar maradni.
A kihívásokra adott válaszok
Második megválasztásakor Abe 2012. december 26-i sajtótájékoztatón azt nyilatkozta: „Hiszem, hogy a képviselőház alsó házának választási eredménye azt a komoly elvárást tükrözi, hogy a nép minden generációja szeretne véget vetni a politikai fejetlenségnek, és hogy a kormány »megfelelő politika« által vezetve haladjon előre egy felelős és stabil adminisztrációval.” Most a kérdés az, hogy valóban sikerül-e ilyen átfogó és határozott politikát képviselni, amely kivezetheti Japánt a bizonytalanságból és gazdasági stagnálásból.
Felelősség
Abe rendkívül nagy hangsúlyt fektet személyes és a parlamenttel közös, illetve a japán nép felelősségére. 2016. január 22. parlamenti évnyitó beszédében a felelősség elkerülését és a mentalitást, amely szerint „majd lesz valahogy” a sógunátus bukásával kapcsolja össze. Ezen kívül ide sorolta azt is, ha valaki (kifejezetten az ellenzékből) csak kritizálja a kormány munkáját építő jellegű alternatívával viszont képtelen előállni. Tehát a felelősség hiányát, a „majd megoldódik valahogy” (passzív) hozzáállást a „majd mi megoldjuk” (aktív) politikai magatartásnak kell felváltania.
A felelősség és aktivitás ilyen módú összekapcsolása végigvonul Abe kormányzati idején. 2006-ban miniszterelnöki felelősségeként egy „Szép ország, Japán” terv[vii] megvalósítását nevezte meg, mely az egész népnek és nem csak csoportoknak kedvez és visszaállítja az ország vitalitását. A 2013-as Londonban gazdaságpolitikájáról tartott beszédében Abe szintén személyes felelősségét, elhivatottságát hangsúlyozta a japán gazdaság újjáélesztésében és ismételt robosztussá tételében. Ehhez hozzájárult az immár nevével fémjelzett „Abenomics”, illetve rendkívül sokszor használ „én”-nel és „én magam”-mal kezdődő mondatok. Például: „amilyen Japánt én kívánok teremteni” és az ehhez szükséges „harc, amelyben én személyesen is teljes mértékben részt veszek”, az „én eltökéltségem” a nők helyzetének javításában, az „én három nyilam”, és „az én szerepemnek és sorsomnak tekintem, hogy a japán nemzet erejét visszaállítsam és gazdagítsam”. Minden egyes politikai győzelme Japán érdekeit szolgálja, és, habár rövid idő áll rendelkezésére, hogy céljait megvalósítsa, Abe ígéri, hogy „égni fog minden politikai erővel, amit csak elő tud teremteni.”
„Ha ez alkalommal képtelen vagyok Japánt nagyszerű országgá és egy robusztus országgá tenni, és ezt nem tudom továbbadni a következő generációnak, akkor nincs értelme az életnek, amit eddig éltem.”
Felelősségvállalásra azonban nem csak a határokon belül, hanem globális szinten is hajlandó: 2006-tól egészen mindmáig Abe újra és újra bejelenti, hogy Japán elérkezettnek látja az időt, hogy, mivel már hetven éve folyamatosan bizonyítja a nemzetközi béke és biztonság melletti elköteleződését, végre állandó helyet nyerjen az ENSZ BT-ben. Különben nem tud teljes körűen megfelelni nemzetközi felelősségeinek.
Ez a rendkívüli felelősségvállalás hangsúlyozása egyrészről üdítő, mert Japánnak mindenek előtt egy merész, cselekvés mellett elkötelezett vezetőre van szüksége, és Abe is úgy tekint magára, mint aki erős akaratot hozott a japán politikába. Másrészről viszont Abe így fel is menti és magyarázza saját ambiciózus és megosztó politikai terveit, mint a TPP letárgyalását, az önvédelmi erők reformját, az alkotmány újraértelmezését vagy az átfogó gazdaságreformot.
A gazdaság robosztussá tétele
Abe politikai teljesítményének legmeghatározóbb eleme, hogy sikerül-e ismét robosztussá tennie a japán gazdaságot, és sikerül-e inkluzív, sokoldalú és innovációnak, valamint nemzeti sajátosságoknak kedvező társadalmi környezetet kialakítania.
Abenomics
Az Abenoics 2012 decemberi bejelentésének „azonnali hatása lett, hogy a jen gyengülni, a részvényárfolyamok pedig emelkedni kezdtek. A kereskedelmi körülmények ilyen jellegű javulásának következtében az exportőrök helyzete is jobb lett, akárcsak a gazdasági hangulat Japánban” (Mochizuki – Porter, 2013, 25.o.). A befektetők áttértek a tőzsdepiacra a kötvények vásárlásáról, miután a japán jegybank kiszorította őket onnan, így a Tokiói tőzsde rövid ideig szárnyalni kezdett. Azonban a kezdeti fellendülés ismételten megszakadt, és 2014 elejére Japán visszacsúszott a recesszióba (2. ábra). Az 5-ről 8%-ra megemelt fogyasztói adó (amit ugyan még a korábbi kormány hagyott jóvá), illetve hogy a tőzsdei és export nyereségek nem lettek visszaforgatva a bérek növelésébe, a fogyasztás csökkent. Ehhez párosult az energiaárak (akkori) növekedése, ami a jen leértékelődésével párhuzamosan az Abenomicsba vetett kezdeti bizalom lassú erodálódásához vezetett. Az ipari szektor helyett a szolgáltatásokba kellene fektetnie az államnak. Az Abenomics azonban ehelyett arra fókuszál, hogy a termelés kiüresedését és a japán cégek külföldre áramlását megakadályozza, és elkerülje a munkahelyek megszűnését és a jen erősödését.
Abe évről évre kihangsúlyozza, hogy „a gazdaság a legfőbb prioritás” – annak megfelelően, hogy minek a jegyében, és minek szolgálatában szavaztak bizalmat a japánok ismét neki és pártjának. Már 2006-ban is arra helyezte a hangsúlyt, hogy a gazdasági növekedés lehetséges, ha innováció és az egész kelet-ázsiai régió lehetőségeire való nyitottság, illetve társadalmi diverzitás vezérli. Második miniszterelnöki ciklusában ugyanígy megjelenik, hogy a krízisekre, mint innovációs lehetőségekre kell tekinteni, és hogy a japán nemzeti erő forrása a robusztus gazdaságban rejlik.
2013-as londoni beszédében japán gazdasági feléledéséről már nem csak a japán presztízs kontextusában esett szó. Abe úgy fogalmazott: „De az egész világ érdekeinek megfelelően is, egy növekvő Japán nem haszontalan luxus, hanem szükség – sine qua non.” Szerinte „A japán gazdaság jó úton halad a felépülés felé”, mindezt pedig olyan pozitív és merész jelzőkkel leírt lépésekkel támasztja alá, mint „merész monetáris politika”, „dinamikus közfinanszírozási politika”. A növekedési stratégiát olyan szavak mentén tervezi, mint „kihívások”, „nyitottság” és „innováció”, és ezektől lehetőségeket vár, amelyeket Japánnak meg kell ragadnia. „A sikerhez elengedhetetlen feltétel a növekedés”, hogy egy igazi, új felé elkötelezett, robusztus Japánt építsenek ki. Ez a „robusztus Japán” pedig egy olyan Japánt jelent, amely:
- megőrzi és műveli a nemzetközi közjószágokért érzett felelősséget,
- békét, stabilitást és jólétet hoz az Indiai-óceántól a Csendes-óceánig terjedő régióba,és
- enyhít a világ-szintű szegénységen, fellép a nőket és gyermekeket érintő emberjogi kogsértések ellen, és, amennyire lehetséges, meggátolja a környezet romlásának további súlyosbodását.
„Az Abenomics »win-win« forgatókönyvet képvisel mind a globális, mind a japán gazdaság számára. Emellett »win-win« Japánnak is, mivel egyszerre okoz gazdasági növekedést és pénzügyi rekonstrukciót. Átfogalmazva, Japán előtt nincs más lehetőség, mint eme kettős »win-win« forgatókönyvek megvalósítása. Igazán nincs más alternatíva.”
2016-ban ugyanerről a szükséges növekedésről úgy beszélt, mint amelynek a természettel harmóniában és a helyi sajátosságok megőrzésével és támogatásával kell végbemennie. A globális termelésben változtatásokat kell eszközölni – elmozdulni a minél alacsonyabb költségekre törekvés felől a magas hozzáadott értékek és innováció vezérelte termelés felé, és ezek jegyében kell a kihívásokkal szembenézni. A belső fogyasztás növelését az elérni kívánt innovációtól reméli – amelyet pedig az inkluzív és diverz társadalomtól vár megvalósulni.
Az Abenomics sikerét ugyanebben a beszédében úgy jellemzi, hogy a japán nominális GDP 28000 milliárd jennel (kb. 249 milliárd USD) bővült, a GNI pedig 40000 milliárd jennel (kb 356 milliárd USD). Ennek fényében Abe azt mondta, „Megvan a lehetősége annak, hogy idén visszaszerezzük az »50000 milliárd jenes GNI veszteséget«, ahogyan azt megfogadtam a kormányváltást hozó választások idején.” A pénzügyi helyreállítást is a gazdaság növekedéséhez köti, amelyet 2020-a terveznek megvalósítani. A fogyasztói adó 2017 áprilisára eltolt növelése viszont elmarad, így 10% helyett az alkohol és éttermekben felszolgált élelmiszereken kívül minden más élelmiszerre vonatkozó adó 8% lesz. Ezen kívül sikerként könyveli el azt is, hogy a foglalkoztatás 1,1 millió fővel növekedett, és azok száma, akik állandó munkahellyel rendelkeznek végre növekvő pályára állt.
Ezen gazdaságnövekedési célok szolgálatában áll az Abenomics harmadik nyilának, a strukturális reformoknak a kimunkálása. Ennek jegyében egy olyan társadalmat akarnak (az állampolgárokkal közösen) építeni, amelyben a gyerekgondozás összeegyeztethető a munkarenddel, amelyben egyre többen léphetnek vissza a munkaerőpiacra, amelyben mindenki, egész életén át, dinamikusan részt vehet a társadalom és a gazdaság működésében, és amelyben az oktatáshoz való hozzájutás nem lehet akadálya annak, hogy a gyerekek kemény munkával elérhessék álmaikat – végeredményben egy változatos, aktív részvételt támogató társadalmat kívánnak létrehozni.
„Egy olyan társadalmat fogunk építeni, ahol minden egyes ember aktív szerepet játszhat, férfiak és nők, idősek és fiatalok, akik bukdácsolnak, a korlátozott képességűek, és akik nehezen kezelhető betegséggel küszködnek egyaránt. Ez a diverzitás feltétlenül új ötletek és innováció forrása lesz.”
Womenomics
A befogadóbb és dinamikus társadalomépítés jegyében a 2015 augusztus végén másodszori megrendezésre került WAW! (World Assembly for Women) nyitóbeszédében Abe azt mondta az „Abenomics »womenomics«”.[viii] Éves munkájának sikereként nevezte meg, hogy az ENSZ Nők szervezet azon tíz állam és kormányfő egyikévé választotta, akik a politika csúcsáról dolgoznak a nők társadalomban való dinamikus részvételén.
Abe olyan terveket jelentett, be, melyek szerint az újonnan munkába álló köztisztviselők 30%-át nők töltik majd be, és menedzseri pozíciókban is 10,4 százalékpontos növekedés lesz. Ezen kívül 2016 áprilisától életbe lépő szabályozás szerint a magáncégek kötelesek lesznek önkéntes akcióterveket nyilvánosságra hozni, amelyben számszerűsített célokat neveznek meg arról, miként tervezik javítani a női foglalkoztatási mutatóikat. Ezen felül nem győzte hangsúlyozni, hogy „Japán egy tudomány és technológia orientált ország”, és „az emberi erőforrások diverzitása utat enged az innovációnak”, és Abe állította, hogy erre a cégek is kezdenek rájönni. Kormányzati szinten hitet tett amellett, hogy támogatják a nőket új vállalkozások indításában, illetve azokat a háztartásokat, amelyeket nők vezetnek.
Abe felismerte és állítja, hogy a japán férfiak változnak, és komplett társadalmi változásokra van szükség, hogy ez a széleskörű társadalmi és munkaerőpiaci diverzifikáció létrejöjjön. Addig is azonban Abe nagyon pragmatikusan puszta ideológia helyett az innovációhoz és a gazdaság élénkítéséhez köti a nők beemelését a munkaerőpiacra, így próbálva hatni a japán cégek profit-orientalista hozzáállására azok lelkiismerete helyett.
Az inkluzív társadalom melletti hangzatos elköteleződése ellenére Abénak meglehetősen sok kritikusa van a Womenomics kapcsán. Japán 142-ből 104. a World Economic Forum nemi egyenjogúsági listáján, és a már 1985-től folyamatban lévő reformfolyamat kifejezetten lassúnak mondható. Nem sok reményeket fűznek ahhoz, hogy a nemi egyenlőség és a nők társadalomban és munkaerőpiacon való dinamikus részesedése látványosan nőjön. Yamaguchi Tomomi egyetemi professzor szerint Abét csak az érdekli, hogy a gazdaság fejlődjön és nőjön az amúgy rendkívül alacsony születési arány. Ehhez mérten pedig az általa propozált reformok inkább az elithez tartozó nők helyzetén segítenek, nem pedig azokon a nőkön, akik mindennapi munkából, a mindennapokban próbálnak megélni (Ito, Japan Times, 2014. 11.22.).
6. ábra háztartásokban a kereső felek számának alakulása. Forrás: Japan Times
Márpedig élesebb, és a begyökeresedett foglalkoztatói és vállalkozói kultúrával szemben hatásosabb harmadik nyílra lenne szükség, akárcsak a szabályozási rendszer szolid alapkövének feltörésére – ahogyan erre a Londonban gazdaságpolitikai céljairól tartott beszédében beszélt. Pont most lenne arra szükség, hogy ami politikai tőkét a kezdeti sikerek felhalmoztak, azt Abe fel tudja használni, és valós strukturális reformot hajtson végre. Ezen kívül bárminemű politikai vagy revíziós törekvés, amelyeket Abe politikai pályára lépésétől fogva dédelgetett, az attól függ, hogy a gazdaság megújításában mennyire sikeres.
Proaktív Külpolitika
„Proaktív diplomáciát” már 2006-ban meghirdették, 2012-től viszont aktív szerepet kapott annak újbóli felépítése stratégiai megközelítésben, és hogy minél nagyobb biztonsági és diplomáciai mozgásteret biztosítson a remények szerint régi nagyságát visszaszerző Japánnak. Ennek megfelelően a proaktív diplomácia egy olyan kezdeményező, a korábbiaknál sokkalta asszertívabb eszköz, amely elmozdulást jelent a meghúzódás és kizárólag gazdasági érdekeket követő, „bocsánatért esedező” diplomáciához képest, mondván, Japán legyen büszke arra, amit a háború után elért. Ne sajnálatának adjon hangot folyamatosan, hanem erősödjön meg a tudatban, hogy milyen „békés fejlődésen” ment keresztül a háború után, és érjen tovább a „békeszerető nemzet” identitása.
Alkotmányértelmezés
Első megválasztása után Abe azt tűzte ki céljául, hogy új japán identitást képviseljen a nemzetközi porondon, a nemzet alapvető értékei pedig az alkotmányban vannak lefektetve. Kiemelte, hogy „a jelen japán alkotmány majd hatvan évvel ezelőtt, katonai megszállás alatt lett megszövegezve” és bízik „egy alkotmánymódosítási folyamatot szabályozó rendelet mihamarabbi törvénybeiktatásában.” Ennek fényében, amikor Japán nemzetközi közösség és a globális béke és biztonság fenntartása felé való kötelezettség egyértelmű felvállalásáról beszél Abe rendszeresen a japán önvédelmi erők korábbi békefenntartásban és katasztrófák utáni mentésben játszott szerepét hangsúlyozza. Már 2007-ben az Észak- Atlanti Tanács előtt elmondott beszédében is azt ígérte, hogy az iraki és indiai-óceáni tevékenységekhez hasonlóan „az alkotmányos alapelvek fenntartása mellett a japánok többé nem riadnak vissza hasonló tengerentúli SDF tevékenységtől, ha a nemzetközi béke és stabilitást szolgálja.”
Második megválasztásakor Abe leszögezte, hogy „Japán biztonsága nem más gondja, hanem egy válság, amely nagyon is létezik, itt és most”, és nincs más erő, aki ezt annyira érezné, mint Japán maga. Ezen önállósodás, és USA-val egyenrangúságra törekvő külpolitika segítésére 2014-ben a kabinet meghozta a döntést, hogy ideje felülvizsgálni a rendkívül önkorlátozó alkotmányértelmezést. A közfelháborodás és ellenzéki hangokkal szemben 2014. július 1. sajtótájékoztatón Abe így érvelt ennek szükségességéről:
„Ez nem egy absztrakt vagy ideológiai vita arról, hogy az alkotmány vajon engedélyezi vagy sem a kollektív önvédelmet. Ez egy vita arról, hogy alkotmányos keretek között mit lehet tenni annak érdekében, hogy minden lehetséges valós esetre való tekintettel hogyan biztosítható a japán emberek élete és békés megélhetése.”
Még előző év decemberében a Yasukuni szentélyben tett látogatása után megerősítette, hogy személye iránti ellenérzések ellenére nem egy revizionista, imperialista gyökerekhez visszatérő Japánt kíván alkotni, hanem a háborús halottak előtt is elköteleződött amellet, hogy „japán soha többet nem vív háborút.” Az SDF feladatainak kiterjesztése és az ehhez szükséges alkotmányértelmezés reformja csak ahhoz kell szerinte, hogy Japán kellően széleskörű önvédelmi kapacitásokkal rendelkezzen, illetve meg tudja védeni állampolgárait. Végeredményben minden érvelés erre fut ki: a miniszterelnök „felelősséggel bír… hogy biztosítsa a nép életét és békés megélhetését.”
Japán-Kína kapcsolatok – fenyegetés, mint lehetőség
Kampányai során Abe nacionalista nézeteire támaszkodott, azonban megválasztása után mindkét esetben ezt háttérbe szorította a pragmatizmus jegyében. „Rendíthetetlen nacionalizmusa”, és Kína-ellenessége ellenére első kormánya alatt javultak a kapcsolatok Pekinggel a „stratégiai érdekeken alapuló kölcsönösen előnyös kapcsolatok” jegyében (Hemmings – Kuroki, 2013). Az üzleti-lobbinak, és kereskedelmi érdekeket előtérbe helyező Kína-politikát mintegy kiegyensúlyozandóan Abe rendkívül kemény álláspontra helyezkedett Észak-Koreával és az emberrablásokkal szemben.
Korábban nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy Kína „más” és „megbízhatatlan” ellenség képét erősítse (Hemmings – Kuroki, 10. o.). Ezzel szemben beiktatási beszédében, ugyan szó esett arról, hogy a Senkaku/Diaoyu szigetek hovatartozása miatt komoly biztonsági válság alakult ki, a proaktív diplomácia jegyében „univerzális értékekre” – demokrácia, emberi jogok és jogállamiság – alapozza a kapcsolatok szorosabbra fonását. Emellett kellőképpen kihangsúlyozza Kína „másságát”, miközben nem zárja ki őt sem teljesen a lehetséges együttműködők sorából.
A későbbiekben is megfigyelhető ez a kettősség: Kína egyszerre jelent fenyegetést, amely ellen az önvédelmi kapacitásokat növelni kell, és ezzel párhuzamosan kiaknázandó lehetőséget is. Már 2007-ben az Észak- Atlanti Tanács előtti beszédében is erről a dichotómiáról beszélt: Kínára, és megnövekedett katonai kiadásaira oda kell figyelni, főleg a hiányzó transzparencia miatt, viszont azt is tudomásul kell venni, hogy Kína immár komoly felelősséggel bír a régió virágzásának és biztonságának garantálásában. Ennek jegyében Abe elkötelezte magát, hogy dialógust folytasson Kínával a regionális felelősség megosztásáról.
A kapcsolatokon és a magas szintű dialógusok megtartásának esélyén természetesen rontott, hogy Abe 2013-ban látogatást tett a Yasukuni szentélyben. Erre azonban ő úgy reagált, mint egyébként a második világháború évfordulóin tartott beszédeiben is, hogy sajnálatos, hogy Japán szomszédai politikai ügyet csinálnak a szentély látogatásából, holott ő azért ment oda, hogy a háborús halottak szellemei előtt számot vessen eddigi egyéves munkáról, és hogy megerősítse Japán elköteleződését a háborútól való távolmaradásra. Ugyanezen év elején a „Japán visszatért” című beszédében a Senkaku/Diaoyu szigetvita kapcsán leszögezte, semmi nem vonhatja kétségbe Japán elköteleződését amellett, hogy a szigetek hozzá tartoznak. A múltban sem kérdőjelezte ezt meg senki, és ez „egyszerűen nem tolerálható sem most, sem a jövőben”, főleg nem a robusztus japán-amerikai szövetség fényében. Ezzel párhuzamosan – lévén lefektette az elrettentésre szolgáló szólamokat – azt is leszögezi, hogy ő nem kívánja fokozni a konfliktust, és a kínai kapcsolatok különös fontossággal bírnak számára. Arra törekszik, ahogyan törekedett eddig is, hogy „közös stratégiai érdekek mentén kölcsönösen előnyös kapcsolatot” alakítsanak ki.
Indirekt utalások formájában is Abe többször sort kerített arra, hogy kiemelje, a tengeri viták rendezése csak békés, tárgyalásos és nemzetközi joggal konform módon elfogadható – ezzel természetesen a kelet-kínai tengeri és dél-kínai tengeri vitákra célzott például az amerikai Kongresszus előtt. Ezt követően a kritikus pont a második világháború 70. évfordulóján elmondott beszéd volt. Itt Abe Japán háborús múltján való merengés mellett egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy nem nehéz a jelen kínai helyzettel és ambíciókkal párhuzamba állítani a birodalmi Japánt. Ide tartozik, hogy Japán (a nyugati hatalmak és a gazdasági világválság, tehát külső tényezők hatására kényszerpályára állva) az akkori világrend kihívójává vált – mint a megerősödő Kína, és ilyen indirekt módon figyelmeztet, mi lehet Kína sorsa, ha nem gyakorol önmérsékletet.
A második világháború 70. évfordulója
A miniszterelnök nacionalista elköteleződése miatt a 2015 augusztusában mondott második világháborút lezáró beszéde különösen nagy figyelemre számított mind Kína, mind pedig Dél-Korea részéről. Ebben Abe kifejezte „legmélyebb sajnálatát” és „őszinte részvétét” a japán háborús tevékenység áldozatainak – azonban elődeivel ellentétben nem kért újonnan bocsánatot. Az 1995-ös Murayama nyilatkozat Japán „agresszió” és „gyarmati uralomért” történő „szívből jövő bocsánatától” való eltérés azonnal éles kritikát váltott ki Kínában és Dél-Koreában egyaránt, akik lingvisztikai trükközéssel vádolták Abét. Helyette arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelen japán társadalom 80% már a háború után született, így hogy is lehetne elvárni tőlük, hogy olyan bűnök miatt esedezzenek bocsánatért, amit nemhogy nem ők követtek el, de még csak nem is éltek akkor. Szerinte Japán „újra meg újra kifejezte legmélyebb sajnálatát és szívből jövő bocsánatkérését a háború idején elkövetett bűnökért”, és bármit is tesznek, az általa okozott fájdalom nem fog elmúlni. Tehát minek a múltba süllyedve sajnálkozni? Itt az ideje a jövőre vonatkozó tanulságokat megfogalmazni, és a jövőbe tekinteni. Japán tehát ezen múltbéli tapasztalataiból fakadóan érzett felelőssége teljes tudatában dolgozik a nukleáris leszerelés és nonproliferáció ügyén, a nők emberi jogainak védelmén, és mivel a gazdaság virágzása a béke alapja, ezért Japán egy szabad, igazságos és nyitott globális gazdasági rendszer kidolgozásán is. Illetve kiemelte, hogy Japán büszke hetven éves béke-szerető nemzeti identitására, és hogy ettől semmi esetre sem kíván eltávolodni.
Japán – Koreai félsziget
Japán és Dél-Korea (és Kína) között folyamatos feszültségforrásként szolgál az úgynevezett „kéjhölgy probléma”, vagy annak létének tagadása. Abe beszédeiben és a dél-koreai kapcsolatok, vagy éppen a nemzetközi emberijog-sértések (kifejezetten nők és gyerekekkel szemben) vonatkozásában nem került sor a probléma (nyílt) elismerésére. A fent taglalt világháború lezárásának évfordulóján tartott beszédében is „csak” úgy utalt ezekre a nőkre, mint, hogy „soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a harctereken kívül voltak nők, akik becsülete és méltósága súlyos sérelmet szenvedett.” Azonban arról már nem esett szó, hogy a japán hadsereg kényszerítette bordélyházakba ezeket a hölgyeket.
Ennek ellenére, 2015 decemberében Japán és Dél-Korea sikeresen „megállapodott, hogy a „kéjhölgy problémát” hivatalosan és végérvényesen” lezárják. Innentől kezdve Dél-Korea Japán legfontosabb, közös stratégiai érdekekkel rendelkező szomszédjává lett nyilvánítva. Az új korszakban pedig a régió békéje és stabilitása érdekében fognak felelősen együttműködni.
Észak-Korea nukleáris fenyegetése és az emberrablási ügy rendszeresen előkerülő téma Abe beszédeiben. Abe újra és újra kiemeli Észak-Korea milyen komoly közvetlen biztonsági kockázatot jelent Japánra (és az egész világra), hogy eddig milyen embargókat és szankciókat vezettek be az ország ellen a BT rendeletekkel összhangban, és újra és újra ENSZ keretek közötti szigorú nemzetközi fellépést sürget. 2013- Stratégiai és Nemzetközi tanulmányok központban (SISC) elmondott beszédében, az elrabolt japán állampolgárok emlékére kék szalaggal a zakójára tűzve Abe így foglalta össze Japán álláspontját Észak-Koreáról:
„… az ázsiaiak nagyszerűen haladnak előre. Egyetlen országot kivéve, (…) ami természetesen Észak-Korea. A kormányom a nukleáris tesztekre reagálva további szankciókat vezetett be Phenjannal szemben. (Észak Korea) Nukleáris ambícióit nem szabad tolerálni. Hacsak fel nem adják nukleárisfegyverzet-fejlesztési céljaikat, rakéta technológiájukat, és el nem engedik az elrabolt japán állampolgárokat, semmiféle jutalomra nem számíthatnak kormányom részéről. Nem regionális, hanem globális ügyről van szó. Japán, az én irányításom alatt, keményen együtt fog működni az Egyesült Államokkal, Dél-Koreával, másokkal és az ENSZ-szel, hogy megakadályozzák (Észak-Koreát) ezen ambícióik beteljesítésében.”
2014-ben a párbeszéd a két ország között ígéretesnek tűnt, amikor Észak-Korea beleegyezett, hogy az emberrablási ügyeket ismételten kivizsgálja, azonban szeptemberre nem állt elő semmilyen konkrét eredménnyel. Ezért az Abe által kinevezett emberrablási ügyekét felelős miniszter, Eriko Yamatani az ENSZ-hez fordult, hogy nemzetközi összefogást sürgessen,[ix] ahogyan azt tette és teszi a miniszterelnök is évről évre. Észak-Korea továbbra is makacsul tagadja, hogy az ügy ne lenne lezárva.
„A remény szövetsége”
A japán-amerikai bilaterális kapcsolatok fontos diplomáciai eszközként is szolgálnak arra, hogy olyan regionális és egyben globális nemzetközi rendszer maradjon fenn, amely Japánnak is kedvez. Emellett ez a főpillér értékű kapcsolat ugyanilyen jelentős szerepet játszik a japán identitás meghatározásában, mint amennyire Japán biztonságának garantálásában. Még a második világháborút megelőzően az USA a demokráciával való ismerkedést jelentette, emlékeztetett Abe 2015-ben az amerikai Kongresszus előtt tartott „Towards and Alliance of Hope” című beszédében. Majd a háború után az újjáépítésben való segítséget – ami lekötelezettséget azonban Japán már bőven törlesztett a 20. század második felében bekövetkezett gazdasági robbanás idején. Azonban ennél is meghatározóbb, hogy Japán elkötelezett az amerikai vezetésű világrend mellett, és annak részeként amerikai szövetséges, és ezzel együtt a nyugati világ tagja.
Abe fő célja azonban a proaktív diplomácia keretében az, hogy Japánt kivonja az USA-nak alárendeltek köréből. Ebben segít, hogy önvédelmét igyekszik saját kézbe venni (ld. SDF-reform és alkotmány újraértelmezési törekvések), és hogy az együttműködést a nemzetközi béke és stabilitás szolgálatában minél simábbá tegye anélkül, hogy a nemzeti érdekekből kicsit is engednie kellene. 2012-es sajtótájékoztatóján, (majd később 2015 és 2016-ban szintén) is ezt húzta alá: az amerikai kapcsolatok, ugyan nem mentesek a súrlódásoktól,[x] változatlanul a japán diplomácia és biztonság alapját képezik, azonban „a stratégiát világviszonylati perspektívából kell nézni, amelybe beletartozik az USA, Oroszország, India, az ASEAN országok és mások is.”
Zárszó
Az elvesztegetett évtizedek után Japánnak nagy szüksége volt egy olyan miniszterelnökre, aki átfogó gazdaság-élénkítő stratégiát és hozzá mérten kellő politikai akaratot tud képviselni. Abe Shinzo az „Abenomics” meghirdetésével, és személyes felelősségének rendkívül gyakori hangoztatásával ezt képviseli. Beszédeiben gyakran hivatkozik saját és a parlament állampolgárok felé érzett felelősségére – legyen szó a japán gazdaság talpra állításáról és növekvő pályára állításáról, vagy éppen olyan ambiciózus célokról, mint az alkotmány megreformálása (még akkor is, ha csak annak újraértelmezésére van esély), mindezt a japánok életének és jólétének garantálása és védelme jegyében teszi. Ezen felül a mélyen gyökerező kollektív felelősségérzetre is hat, amikor azzal érvel, áldozatokat kell hozni (miközben természetesen már hamarosan hasznot is húznak az új szabályozásokból), mivel a jövő generációi felé is egyaránt felelősséggel tartozik mindenki. Nacionalista elkötelezettségében Abe a japán nemzeti érzelmekre is gyakran próbál hatni, felemlegetve az elveszett nagyságot és tekintélyt, amelyet a gazdaság robusztussá tételével és a japán módszerek exportálásával ismét vissza fognak állítani.
Abe beszédeiben meghatározó ez az elem: a régi nagysághoz való visszatérés. Ehhez mérten, ha személyes ambiciózus céljait sikerül elérnie – azaz az Abenomics harmadik nyilának sikeres célba lövésével – akkor valóban képes lehet arra, hogy élve a számára rendkívüli módon másodjára is megadatott új lehetőségekkel maradandó (pozitív) nyomot hagyjon Japán történetében.
Források
Ábrajegyzék:
- 1. ábra: Abe Shinzo miniszterelnök, 2016, Forrás: Shutterstock
- 2. ábra: Japán GDP alakulása évről évre (%) Forrás: http://www.japanmacroadvisors.com/page/category/economic-indicators/gdp-and-business-activity/gdp/
- 3. ábra: Japánban a nők foglalkoztatottsága. Forrás: Song, Jiyeoun (2015): Economic Empowermen of Women as the Third Arrow of Abenomics. In: Journal of International and Area Studies, Vol 22, No 1, 115. o.
- 4. Az első Abe kormányzat támogatottsága 2006 szeptember – 2007 augusztus. Forrás: http://asia.nikkei.com/Politics-Economy/Policy-Politics/Abe-s-future-uncertain-as-public-support-dives
- 5. ábra: A 2. és 3. Abe kabinet támogatottsági adatai 2012. december – 2015. július. Forrás: http://asia.nikkei.com/Politics-Economy/Policy-Politics/Abe-s-future-uncertain-as-public-support-dives
- 6. ábra: Háztartásokban a kereső felek számának alakulása. Forrás: Japan Times http://www.japantimes.co.jp/life/2014/11/22/lifestyle/can-women-really-shine-abe/#.Vt2LBvnhDIU
Felhasznált beszédek:
2006. szeptember 29. 165. parlamenti ülésen elmondott beszéd. http://japan.kantei.go.jp/abespeech/2006/09/29speech_e.html (2016.04.04.)
2007. január 12. Észak- Atlanti Tanács előtt elmondott beszéd, „Japan and NATO: Toward Further Collaboration” http://www.mofa.go.jp/region/europe/pmv0701/nato.html (2016.04.04.)
2012. december 26. Sajtótájékoztató. http://japan.kantei.go.jp/96_abe/statement/201212/26kaiken_e.html (2016.04.04.)
2013. február 22. Stratégiai és Nemzetközi tanulmányok központban elmondott beszéd: „Japan is Back” http://www.mofa.go.jp/announce/pm/abe/us_20130222en.html (2016.04.04.)
2013. június 19. Gazdaságpolitikáról szóló beszéd, London. http://japan.kantei.go.jp/96_abe/statement/201306/19guildhall_e.html (2016.04.04.)
2013. december 26. Nyilatkozat, „Pledge for Everlasting Peace” http://www.mofa.go.jp/a_o/rp/page24e_000021.html (2016.04.04.)
2014. július 1. Kabineti döntést követő sajtótájékoztató a zökkenőmentes biztonsági-törvényről, amely biztosítja Japán túlélését és lakosainak biztonságát. http://japan.kantei.go.jp/96_abe/statement/201407/0701kaiken.html (2016.04.04.)
2015. április 29. „Toward and Alliance of Hope” beszéd a US Kongresszus előtt. http://www.mofa.go.jp/na/na1/us/page4e_000241.html (2016.04.04.)
2015. augusztus 14. Abe a második világháború végének 70. évfordulóján tett nyilatkozata http://www.japantimes.co.jp/news/2015/08/14/national/history/full-text-of-abes-declaration-on-70th-anniversary-of-the-end-of-wwii/#.VthSPPnhDIU (2016.04.04.)
2015. augusztus 28. World Assembly for Women WAW! 2015, Tokyo nyitóbeszéd. http://www.mofa.go.jp/files/000096924.pdf (2016.04.04.)
2015. szeptember 29. hetvenedik ENSZ Közgyűlésen elmondott beszéd. http://www.mofa.go.jp/fp/unp_a/page4e_000321.html (2016.04.04.)
2016. január 19. Tokyo, Ottemachi „Ázsia közös értékei és demokrácia” szimpózium záró beszéd http://www.mofa.go.jp/s_sa/sw/page3e_000452.html (2016.04.04.)
2016. január 22. 190. parlamenti évnyitó ülésen mondott beszéde http://japan.kantei.go.jp/97_abe/statement/201601/1215627_10999.html (2016.04.04.)
Felhasznált irodalom:
ECONOMIST (2015): The Japanese solution, 2015. november 7. http://www.economist.com/news/finance-and-economics/21677648-despite-shinzo-abes-best-efforts-japans-economic-future-will-be-leap
EZRATI, Milton (2014): Shinzo Abe: The Underachiever. The International Economy, 2014 Winter, 56-59. o.
Gady, Franz-Stefan: Japan at Peace. The Improbable Military Resurgence. In: Foreign Affairs, 2015. 09. 16., https://www.foreignaffairs.com/articles/2015-09-16/japan-peace (2015. 10. 15.)
Hemmings, John – Kuroki, Maiko (2013): Shinzo Abe: Foreign Policy 2.0. Harvard Asia Qaurterly, Vol. 15, No. 1. 8-14. o.
Hosaka, Yuji (2013): The Abe Administration’s Domestic Strategy and Northeast Asia. SERI Quarterly, 2013 április, 31-39. o.
Hughes, Christopher W.: Japan’s Military Modernisation: A Quiet Japan-China Arms Race and Global Power Projection. In: Asia-Pacific Review, Volume 16, Issue 1, 84-99. o.
Lee, John: Tokyo Ascending. Abe’s New Defense Strategy. In: World Affairs, Summer 2015, 66-73.o.
MARCUS, Jonathan: Japan’s (self) defence forces. In: BBC, 2015.07.16. http://www.bbc.com/news/world-asia-33549015 (2015.10.09.)
MCCURRY, Justin: Japanese PM Shinzo Abe stops short of new apology in war anniversary speech. In: the Guardian, 2015.08.14. http://www.theguardian.com/world/2015/aug/14/shinzo-abe-japan-no-new-apology-second-world-war-anniversary-speech (2016. április 1.)
MOCHIZUKI, Mike M. – PORTER, Samuel Parkinson (2013): Japan under Abe: toward Moderation or Nationalism? The Washington Quarterly, Vol 36, No. 4, 25-41. o.
OBE, Mitsuro (2014. január 27.): IS abenomics Misguided? Officialy not ready to concede. The Wall Street Journal http://blogs.wsj.com/economics/2014/01/27/is-abenomics-misguided-officials-not-ready-to-concede/
SHOTARO, Miyasaka – TAKAKO, Gakuto (2015.08.03.): Abe’s future uncertain as public support dives. Nikkei Asian Review, http://asia.nikkei.com/Politics-Economy/Policy-Politics/Abe-s-future-uncertain-as-public-support-dives?page=1 (2016. 03.3.)
Song, Jiyeoun (2015): Economic Empowermen of Women as the Third Arrow of Abenomics. In: Journal of International and Area Studies, Vol 22, No 1, 113-128. o
Takeuchi, Toshitaka (2016.02.26.) Japan’s quest for UN Security Council reform going nowhere. http://www.eastasiaforum.org/2016/02/26/japans-quest-for-un-security-council-reform-going-nowhere/
Jegyzetek:
[i] Olyan koreai, kínai és más dél-kelet ázsiai származású nők, akiket a második világháború illetve a japán megszállás alatt a hadsereg szexuális szolgáltatásokra kényszerített. A probléma folyamatos akadályt képez a három kelet-ázsiai ország kapcsolatában.
[ii] Abe Shinzo 2013-ban tett látogatást a Yasukuni szentélyben. A kabinet fenntartotta, hogy ezt a látogatást magán személyként tette. Azonban annak a fényében, hogy Abe és más konzervatív politikusok ragaszkodnak ahhoz a nézethez, miszerint az Egyesült Államok vezette háborús bűnöket vizsgáló tokiói törvényszék által elítéltek nem feltétlenül számítanak háborús bűnösnek a japán jog alapján, jelentős alapot ad a kínai és dél-koreai kritikáknak.
[iii] Forrás: http://szuveren.hu/jog/alkotmany-ostrom-alatt
[iv] Forrás: http://ajw.asahi.com/article/behind_news/politics/AJ201603030042
[vii] A „Beautiful Country Japan” alatt négy tényezőt ért:
állam, amely értékeli a kultúrát, tradíciót, történelmet és természetet,
amelynek alapja egy szabad társadalom, mely egyben tiszteli a fegyelmet, és amelynek méltósága van,
amely továbbra is megtartja életerejét és képességét, hogy a jövő felé növekedjen,
és amelyben megbíznak, és amelyet tisztelnek és szereti a világ, és amely vezető szerepet képes megjeleníteni.
[viii] Hely hiányában itt nem került kifejtésre, de megjegyezni érdemes az az érdekesség, vagy éppen fiaskó, miszerint a hivatalos kormányzati honlapon a „womenomics” a következő szlogennel jelent meg: egy olyan társadalmat építenek, „ahol a nők ragyoghatnak” („where women can shine”). A japán nyelvben azonban a „shine” a meghalni felszólító alakja, és az „ostobán” alkalmazott átírásban is így szerepelt. Ennek következtében pedig akár úgy is lehetett olvasni, hogy „minden nő haljon meg egy ragyogó Japánért”. Forrás: http://kotaku.com/japans-prime-minister-accidentally-tells-women-to-die-1595773618
[x] Ezalatt az Okinawán állomásozó amerikai csapatokat és a Futenma légi-bázis áthelyezésének ügyét kell érteni. Abe hitet tett ezen kérdések halaszthatatlan és végleges rendezése mellett, azonban erre eddig még nem került sor.
