Kelet-Ázsia sajtófigyelés – 2017. január 6.
A természet modernizálása: a Sárga-folyó deltavidékének megőrzése – Hou Shen, The Diplomat, 2016. december 3.
A kínaiak kedvenc metaforája a Sárga-folyóra a „Sárga sárkány”, mely elsősorban szeszélyes voltára utal. Tény, hogy több súlyos áradása volt már a folyónak, mely során falvakat és városokat törölt el, földeket öntött el, az egyik legnagyobb 1855-ben, azóta nagyjából a mai medrében folyik. Komoly mérnöki vívmányokkal 1949-ben stabilizálták a folyót, a deltavidék addig kihasználatlan területeit is ezután lehetett jobban kiaknázni. A területen 1964-ben kőolajat találtak, itt található az ország második legnagyobb olajlelőhelye. Ezzel együtt több természetvédelmi területet is kialakítottak a deltavidéken, elsősorban annak egyedi élővilágát megőrzendő. Ma már nem is elsősorban az olajkitermelés jelenti a legfőbb veszélyt a területre, hanem a turizmus, ennek nyomán ugyanis jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre a közelmúltban, és félő, hogy a természetvédelmi érdekek alárendelődnek a tömegturizmus érdekeinek; ironikus módon épp ezzel veszíti el a terület „ökológiailag harmonikus” voltát, amivel idevonzzák a turistákat.
Forrás: http://thediplomat.com/2016/12/modernizing-nature-chinas-yellow-river-delta-reserve/
Az RCEP nem az anti-TPP – Lurong Chen, The Diplomat, 2016. december 3.
Az amerikai elnökválasztások hatását Ázsiára számos helyen értékelték már a közelmúltban, temetve a Csendes-óceáni Partnerséget (TPP), többen pedig azt is kiemelik, hogy ezzel egyedülálló lehetőség nyílt az Átfogó Regionális Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership – RCEP) számára. Utóbbi partnerséget mindenképpen erősíteni kell a TPP sorsától függetlenül. Politikai gazdaságtani szempontból nagyon sokat számít, hogy Ázsia országai egyedülálló államokként ülnek-e a tárgyalóasztalok mögött, vagy egy nagyobb csoport részeként. A térség de facto regionális gazdasági együttműködése, az ASEAN, illetve a szélesebb körben vett Kelet-Ázsia alkotják ma a világgazdaság három pillére közül az egyiket. Az RCEP különösen fontos Ázsia számára, azonban hiba lenne úgy tekinteni rá, mint a TPP ellen indult kezdeményezésre, inkább egyszerűen csak része annak a törekvésnek, hogy Ázsia országai egy együttműködő regionális kormányzattá alakuljanak.
Egyelőre az RCEP három fő aspektusa fontos igazán: (1) a vámkorlátok lebontása 90-95%-kal, (2) hogy szankcionálható legyen a csoport által tett ajánlások nem-teljesítése, ezzel biztosítva a társulás hatékonyságát és komolyan vehetőségét, és (3) hogy az RCEP mint megállapodás ne csupán regionális integrációt jelentsen, hanem regionális együttműködést is. Kérdés, hogy ezek közül mi és hogyan fog megvalósulni a jövőben.
Forrás: http://thediplomat.com/2016/12/rcep-is-not-the-anti-tpp/
Búcsú a Nyugattól – Joschka Fischer, Project Syndicate, 2016. december 5.
„Nyugaton” a transzatlanti világot értjük, mely a 20. században emelkedett ki két világháború során, újraértelmezte a nemzetközi világrendet a hidegháború négy évtizede alatt, és uralta a világot. Ennek az értelmezésnek azonban immáron vége.
Az első világháború egy európai konfliktus volt a központi hatalmak és az antanthatalmak között. Valódi világháborúvá 1917-ben, az USA belépésével vált, a „Nyugat” ekkor kezdett formálódni. Születési anyakönyvi kivonatát a második világháború során kapta meg, amikor 1941 augusztusában aláírásra került az Atlanti Karta, mely a NATO elődjének tekinthető. Ez a szervezet védte négy évtizeden át a független demokráciákat a szovjet uralomtól, és védte Európát egészen napjainkig.
Az úgynevezett „nyugati értékek” nem képesek fennmaradni az USA aktív szerepvállalása nélkül, melyet most épp megtagadni készül az újonnan megválasztott elnök, Donald Trump. Ennek eredményeképpen tehát tulajdonképpen a Nyugat jövője forog kockán. A cikk aggodalmát fejezi ki Trump lehetséges külpolitikájával kapcsolatban, mely a cikkíró szerint bomlasztó hatással lesz az amerikai dominanciára: Kína készülhet átvenni a világuralmat az USA-tól, Európában pedig még nagyobb teret nyerhet magának a nacionalizmus.
Új kezdeményezésekre van szükség az ázsiai közlekedési kapcsolatok elmélyítésére – Shamshad Akhtar, The Diplomat, 2016. december 7.
A közlekedés kulcsfontosságú a gazdasági növekedéshez és a társadalmi jólét növeléséhez. Az elmúlt évtizedekben az ázsiai és csendes-óceáni térségben számos jelentős infrastrukturális beruházás valósult meg, javítva ezzel az Ázsián belüli, illetve az Ázsiát Európával összekötő közlekedési és szállítási kapcsolatokat. Ennek elmélyítése azonban további erőfeszítéseket igényel. Számos átfogó stratégia létezik az ASEAN összeköttetési főtervtől kezdve Kína Egy öv, egy út kezdeményezésén keresztül az Eurázsiai Gazdasági Unió víziójáig. Azonban szükség lenne ezen tervek harmonizációjára, illetve a legfontosabb hiányzó kapcsolatok és folyosók azonosítására, valamint pontos akciótervek kidolgozására.
A cikk három főbb területet emel ki a 2030-as Fenntartható Fejlesztési Célokhoz kapcsolódóan közlekedési szempontból: (1) csökkenteni kell a közlekedésből származó üvegházhatású gázkibocsátást az ázsiai-csendes-óceáni régióban, (2) a városi forgalomtorlódások kezelésével jelentősen csökkennének a közlekedési szűk keresztmetszetek, és végül (3) nagyobb figyelmet kell fordítani a közlekedés közegészségügyi aspektusára.
December végén a régió országai találkozót tartottak, melynek célja egy ötéves fenntartható közlekedési akcióterv kidolgozása volt.
A TTP vége nem jelenti USA szerepének gyengülését Ázsiában – Amitai Etzioni, The Diplomat, 2016. december 07.
A 2016-os amerikai elnökválasztások előtt a TPP-t (Trans Pacific Partnership) sokan úgy látták, mint egy olyan kereskedelmi megállapodás, ami számottevő előnyt biztosít a résztvevők számára, egyúttal azt a célt is szolgálja, hogy Kínát izolálják vele – hiszen a 12 tagországba Kína nem tartozik bele. Donald Trump választási győzelme óta sokan hatalmas geopolitikai jelentőséget tulajdonítanak a – minden bizonnyal meg sem valósuló – kereskedelmi partnerségnek, ugyanis az álláspont képviselői szerint a TPP nélkül Amerika szabad utat enged Kínának, hogy a térségben kiterjessze hatalmát.
Ám a Diplomatnak írt cikkében Amitai Etzioni úgy látja, hogy a helyzet korántsem ennyire rémisztő. Először is a TPP valószínűsíthető meghiúsulása nem jelenti azt, hogy később nem lehetne egy másik kereskedelmi megállapodás a térségben. Másodszor, mivel a TPP még el sem indult, megszűnésének nem lesz különösebb gazdasági hatása. Harmadrészt pedig, USA-nak nem lenne kifizetődő Kínával ellenséges viszony kialakítása egy esetleges izolációs kísérlettel, hiszen Amerikának szüksége van az ázsiai óriás partnerségére az észak-koreai nukleáris program megakadályozásában. Ebből a szempontból pedig a kereskedelmi partnerség ilyen formában való elmaradása hosszú távon még akár ideális is.
Forrás: http://thediplomat.com/2016/12/the-end-of-the-tpp-will-not-upend-americas-role-in-asia/
Reformáló miniszter igyekszik ösztökélni az indonéz gazdasági növekedést – Economist, 2016. december 10.
A 2014-es indonéz elnökválasztás alkalmával Joko Widodo – közismertebb nevén Jokowi – azt ígérte, hogy vetésével az ország gazdasági növekedése egy év alatt eléri majd a 7%-ot. Úgy tűnik a miniszterelnöknek nem sikerült megtartania ígéretét, mivel 2014-hez hasonlóan Délkelet-Ázsia legnagyobb gazdasága idén is 5%-os növekedést tudott felmutatni. A 261 milliós lakosságú, 13 500 szigetből álló országban hatalmas potenciál rejlik, ám annak kiaknázása nem egyszerű. A zsúfolt utak, túlterhelt kikötők, a kenőpénzt elváró vámtisztek és egyéb tényezők a feldolgozóipari befektetőket elijesztik az országból. Ők inkább olyan helyeket választanak beruházásaiknak, mint a jóval kisebb Vietnam.
Válaszlépésként az elnök több reformintézkedést is tett – mint például infrastruktúra fejlesztése, vagy a bürokrácia visszaszorítása – az ország versenyképességének javítása érdekében. Ám intézkedései közel sem voltak olyan bátrak, mint ígért.
1. ábra: Indonézia GDP-jének százalékos változása (1984-2016)
Bizakodásra adhat azonban okot Sri Mulyani Indrawati pénzügyminiszteri kinevezése. Az 54 éves közgazdászasszony ugyanis már bizonyított az előző kormányzati ciklus idején – szintén pénzügyminiszterként – mint elszánt reformer. Mulyani az erős közfinanszírozást szeretné a reformok alapjává tenni, és elszántan küzd a korrupció ellen.
Vízbiztonság, konfliktus és kooperáció – David Michel, ETH Zürich Center for Security Studies, 2016. december 05.
Napjainkban egyre központibb szerep jut a víznek, ami az élet nélkülözhetetlen feltétele. A növekvő vízigény, és a globális klímaváltozás következtében egyre korlátozottabb mennyiségben rendelkezésre álló édesvíz-készletek fokozódó feszültségeket eredményeznek. A 20. század során a Föld lakossága négyszeresére, a vízfogyasztás hétszeresére nőtt. A fokozódó vízigény tehát a népesség növekedésén túl a gazdasági növekedéssel, fokozódó termeléssel és a nem-fenntartható vízfogyasztási szokásokkal áll összefüggésben.
Ebből adódóan egyre több szakértő tart attól, hogy ezen erőforráshoz való hozzáférés biztosítása érekében az érintett országok, csoportok között a közeljövőben a fokozódó feszültség akár nyílt fegyveres konfliktussá fajulhat. Ám a történelem során eddig még nem volt példa arra, hogy egy háború explicit módon a víz birtoklásárét tört volna ki – ám közvetett tényezőként a víz nagyon sok fegyveres konfliktusban fontos szerepet játszott.
A 21. század során –a fentebb vázolt tendenciák következtében – a víz tehát fontos biztonságpolitikai tényező, aminek megfelelő kezeléséhez a döntéshozók széleskörű együttműködésére van szükség, például nemzetközi egyezségek, integrált vízkészlet-menedzsment megközelítések alkalmazása útján.
2. ábra: Éves átlagos vízhiány a kitermelés és a rendelkezésre álló források aránya alapján (1981-2010) 
Donald Trump megfelelő beszédtémával szolgált a kínai sólymoknak a Dél-kínai-tenger ügyében – Ankit Panda, The Diplomat, 2016. december 5.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök legutóbbi Twitter üzenetében utalva a dél-kínai-tengeri konfliktusra, Kína viselkedését illetően megjegyezte, hogy az ország „masszív katonai komplexumot” épített a Dél-kínai-tenger közepén. Noha az üzenetből aligha szűrhetőek le az új elnök külpolitikájának alapelvei, ugyanakkor valamiféle iránymutatást mégis biztosít a számunkra gondolkodásáról. Mivel Kína igazából semmilyen „masszív katonai komplexummal” nem rendelkezik a térségben, Trump talán a Woody-szigeten lévő 1400 fős kínai helyőrségre gondolhatott. De az is lehet, hogy a Kína által feltöltött 7 mesterséges szigetre utalt, melyek ugyan önmagukban nem tekinthetőek jelentős katonai bázisoknak, de létesítésük egyértelmű katonai célokat is szolgál. Trump szerint Kínának az USA-tól kellene engedélyt kérnie mielőtt hasonló építkezésekbe kezdene a régióban annak ellenére, hogy Washington közvetlenül nem is érintett a konfliktusban.
Valószínűsíthető, hogy Trump a biztonsági és a gazdasági kérdések összekapcsolására fog törekedni Kínával kapcsolatban, ez az üzenete pedig akár jelzésértékű is lehet, főleg a taiwani elnökkel folytatott telefonbeszélgetése után. Bárhogyan is fog alakulni, egy dolog biztosra vehető, a kínai sólymoknak megfelelő lökést adott ahhoz, hogy megerősítse pozíciójukat a kínai vezetésen belül, ez pedig összességében az amerikai-kínai viszony megromlását is eredményezheti a jövőben.
Az indiai-pakisztáni válság: érdemes vele foglalkoznunk? – ISN, 2016. december 8.
A hivatalba lépő Trump adminisztrációnak számos komoly külpolitikai kérdésre kell választ találnia jövőben, melyek között a pakisztáni-indiai konfliktussal szembeni ideális amerikai álláspont kialakítása is szerepel. Az utóbbi idők eseményei egyértelművé tették, hogy Dél-Ázsia két nukleáris hatalmának konfliktusa tovább éleződik és már rövidtávon is háborúval fenyeget. Az Egyesült Államok az elmúlt években igyekezett közvetíteni a felek között és eddig minden esetben sikerült elejét venni egy atomháborúnak, amelynek beláthatatlan hatásai lennének az egész világra nézve. A 2016. szeptemberi kasmíri terrortámadás – melynek során 19 indiai katona vesztette életét – azonban megváltoztatta a stratégiai helyzetet, hiszen az indiai kormány most először indított hadműveletet Kasmír Pakisztán által ellenőrzött részeiben, melynek súlyos következményei lehetnek. Egy újabb terrortámadás még keményebb lépésekre ösztönözné a Modi kormányt, miközben a nukleáris fegyverek fejlesztése révén a taktikai atomfegyverek bevetését egyik fél sem zárná ki, remélve hogy megőrizheti a háború limitált jellegét.
A múltban mindkét ország elfogadta az USA pártatlan közvetítő szerepét, de mára a Washingtonnal szembeni bizalmatlanság már akkora, hogy erre jelenleg kevés az esély. Éppen ezért egy hosszú távú, átgondolt Dél-Ázsia politika kidolgozására van szükség, nem csupán válságkezelésre, ezt pedig Trump stábjának is be kell látnia és a kérdést egyértelműen a legfőbb külpolitikai prioritások közé kell sorolnia.
Kína tényleg nem viccel Taiwannal kapcsolatban – James Palmer, Foreign Policy, 2016. december 5.
Donald Trump telefonbeszélgetése Tsai Ing-wen taiwani elnökkel nem csupán a több évtizedes formális diplomáciai protokoll megszegését jelentette, hanem a kínai politika és a közvélemény által az egyik legérzékenyebb pontnak tekintett taiwani kérdéssel szembeni amerikai értetlenségről is árulkodik. Bár Peking meglehetősen visszafogottan reagált a történtekre, az esetet komoly sértésnek tekinti. Kínában a Taiwan kérdés nem csupán a hatalmára féltékeny kommunista párt által sulykolt propaganda szólamok egyike, hanem annak a kínai nacionalizmusnak a szerves része, amely tagadva hat évtized valóságát teljes mértékben elutasítja a sziget önrendelkezési jogát, azt kétségtelenül a szárazföldi Kína elidegeníthetetlen részének tartva. Ha a kommunista párt hirtelen eltűnne a süllyesztőben a mindenkori kínai kormány továbbra is gyanakvással szemlélné Tajpej minden törekvését, amely akár a külkapcsolatok, akár a belpolitika területén megkérdőjelezné az „egy Kína” elvet. Az Egyesült Államoknak ezzel tisztában kell lennie, és körültekintően kell kezelnie az ügyet, máskülönben nem csupán a pekingi vezetés, de a kínai tömegek haragját is magára vonhatja Washington, melynek kontrollálása még a kommunista párt számára is okozhat nehézségeket.
Xi barátját választja Trump nagykövetnek – Ankit Panda, The Diplomat, 2016. december 7.
Xi Jinping amerikai ismerősét, Terry Branstad-t kívánja Donald Trump kinevezni kínai nagykövetnek. Iowa állam kormányzója először Xi 1980-as években tett, amerikai mezőgazdaságot vizsgáló tanulmányútján találkozott a jelenlegi kínai elnökkel. Xi 2012-es amerikai látogatásán ismét felkereste Iowa-t (Kína az állam második legfontosabb mezőgazdasági piaca Kanada után) és Branstad-ot. Az elmúlt – konfliktustól sem mentes – időszak után a kínai fél pozitív gesztusként fogadta Branstad-t jelölését.
Kína és a Globális Dél: vezető szerepre törve – Zaynab El Bernoussi, Project Syndicate, 2016. december 5.
Kína egyre jelentősebb szereplő lesz a nemzetközi politikában, amelyre a „Globális Dél” országai üdvözölendő folyamatként tekintenek. Ebben több tényező is szerepet játszik. Mindenek előtt Kína nem rendelkezik gyarmatosító múlttal és igyekszik egyenrangú partnernek beállítani magát, így növekvő erejét szívesen látják a fejlődő országokban. Mindezek miatt nem beszélhetünk Kínáról pusztán regionális hatalomként, mert hatása a fejlődő országok révén globálissá vált, ahonnan egyre inkább kiszorítja az USA-t és az európai országokat.
Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/china-egypt-global-south-by-zaynab-el-bernoussi-2016-12
Kína északi-sarkköri ambíciói – Nengye Liu, The Diplomat, 2016. december 14.
Mivel Kína nem publikálta hivatalos terveit az Északi-sarkvidékkel kapcsolatban, számos találgatás kapott szárnyra, különösen azért, mert a vezető kínai politikusok egyre gyakrabban fejtik ki a térséggel kapcsolatos álláspontjukat. Miből áll Kína északi-sarkvidéki politikája? Először is Kína magát egy „majdnem-sarkvidéki államként”azonosítja, amely régió jelentősége egyre fontosabb lesz számára, ezért szükséges az aktív szerepvállalása. Az ezzel kapcsolatos politika fő pillérei:
Kína tiszteletben tartja a sarkvidéki államoknak és az őslakosoknak a nemzetközi szerződésekben rögzített jogait (pl. elismeri szuverenitásukat és joghatóságukat, valamint az Egyesült Nemzetek tenger jogi egyezményeit). Cserébe Kína elismerést kér a törvények által biztosított jogaira pl. szabad hajózás, átrepülés, kutatás és halászat.
Másodszor, Kína részt kíván venni a sarkvidék átfogó, fenntartható fejlesztésében. Ennek érdekében sarkvidéki együttműködést javasol a tudományos kutatás, a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, valamint a kulturális és emberi erőforrások cseréje terén.
Harmadszor, Kína komoly gazdasági érdekekkel rendelkezik a régióban. Egyrészt az északi-tengeri útvonalnak potenciális felhasználója, másrészt azon dolgozik, hogy áthidalja a szakadékot a hagyományos sarkvidéki iparágak (pl. rénszarvastartás) és a hatalmas kínai piac között.
Úgy tűnik Kína Északi-sarkvidékkel kapcsolatos politikája kooperatív, és támogatja a meglévő nemzetközi normákat.
Forrás: http://thediplomat.com/2016/12/chinas-emerging-arctic-policy/
Kína és Oroszország: európai elemzők szemében – ETH Zürich, 2016. december 2.
François Godement szerint Kína és Oroszország együttműködése az elmúlt években egyre szorosabbá vált. A húzó és taszító faktorok számbavétele azért fontos, mert megmutatják, hogy ennek a stratégiai együttműködésnek milyen jövője és milyen korlátai vannak. A kapcsolatukban az alábbi okok játszottak közre a közeledésben:
- gazdasági
- nyugati individualista értékrenddel szembeni ellenérzés, és a demokrácia terjesztésének az elutasítása
- NATO terjeszkedése
- nyugat technológiai fölénye
- Eurázsia megerősítése az USA tengeri dominanciájával szemben
Ezek a tényezők azonban nem egyformán fontosak, és adott esetben mást is jelenthetnek a két félnek (pl. Oroszország továbbra is erősen függ Európától; az orosz technológia Kína számára mindössze a hadiparban és az űrkutatásban jelentős, stb.) Csakhogy a gazdaság egyre fontosabb a világban, így a szövetség a két állam között egyáltalán nem lehetetlen.
Mathieu Duchâtel szerint bár a szövetségkötés irányába rengeteg dolog hat – pl. egyes kínai hangok, akik a szövetségkeresés fontosságát hangsúlyozzák (lásd: Yan Xuetong); a két nép pozitív és növekvő egymás iránti szimpátiája; stb. – Kína szemében Oroszország továbbra is csak egy stratégiai partner, de nem szövetséges.
Alexandre Sheldon-Duplaix felhívja a figyelmet arra, hogy az orosz katonai stratégia megítélése Kínában mennyire eltérő: egyesek szerint Oroszország partner (a nyugati hatalmak befolyásának csökkentésére), mások szerint modell (Oroszország asszertív stratégiája miatt), vagy épp fenyegetés (beleránthatja Kínát egy katonai konfliktusba). Jellemzően gazdasági problémái miatt a kínai szakértők jellemzően megkérdőjelezik Oroszország stratégiájának a fenntarthatóságát.
Michal Makocki szerint bár a retorika szintjén 2014 a fordulat évének tekinthető a két ország között, a stratégiai bizalmatlanság miatt ezek az eredmények nem értek be. A gazdasági együttműködésnek pedig óriási lehetőségei vannak: mindenek előtt a kereskedelem és infrastrukturális együttműködés terén, különösesen az Egy Övezet Egy Út program meghirdetését követően, amelyben Oroszország fontos szerepet játszik.
Marc Julienne megjegyzi, hogy a Sanghaji Együttműködés Szervezet (SCO) hátterében a terrorizmus elleni közös fellépés állt, amely az ISIS közép-ázsiai hatása miatt újra napirendre került. Két állam együttműködése ezen a területen várhatóan tovább fog erősödni, amely pozitív hatással lesz a kapcsolatukra.
Abe Shinzo történelmi látogatást tesz Pearl Harborba – Catherine Putz, The Diplomat, 2016. december 6.
Két nappal Pearl Harbor megtámadásának 75. évfordulója előtt a japán miniszterelnök bejelentette, hogy Obama elnökkel tartott utolsó csúcstalálkozójára a hawaii kikötőnél kerül sor, így ő lesz az első japán miniszterelnök, aki hivatali ideje alatt látogat el a történelmi helyre. A miniszterelnök felesége, Akie augusztusi látogatása után a japán kormányzat megcáfolta, hogy Abe is hasonlóra készülne.
Abe látogatási szándéka mellett kifejezte, hogy a háború tragédiáját nem szabad megismételni, és szeretné a Japán és Amerika közti megbékélés üzenetét közvetíteni. A december 26 és 27-én zajló látogatás során a japán miniszterelnök meglátogatja a kikötőt, hogy imádkozzon az áldozatokért.
Míg Obama hirosimai látogatásának atomellenes üzenetét Japán-szerte elégedettség kísérte, az amerikai közvélemény jóval szkeptikusabb volt, csupán Obama bocsánatkérő körútjának egyik állomásaként látták. Ebben az esetben is érdekes lesz megfigyelni az ázsiai és amerikai visszhangot is, különösen úgy, hogy Kína és Dél-Korea nem voltak lenyűgözve Abe a II. világháború lezárásának 70. évfordulóján kifejezett gesztusaitól.
A találkozó kifejezésre juttathatja, hogy ellenségekből a közös értékek mentén hogyan lehetnek a legszorosabb szövetségesek, és Obama politikájának lezárásaképp reagálhat a populizmusra és a túlzó retorikákra. Abe volt ugyanis az első vezető, aki találkozott Trump megválasztott elnökkel. A találkozóról egyik fél sem nyilatkozott bőven, Abe mindössze annyit mondott, hogy megbízható vezetőnek találja Trumpot. A japán miniszterelnök egyúttal visszautasította, hogy a találkozó megterhelte volna Obama elnökkel kialakított kapcsolatát, s néhány órával később bejelentette a Pearl Harbor-i látogatást.
Hol tart Kína és Japán a tengerészeti tárgyalásokban? – Prashanth Parameswaran, The Diplomat, 2016. december 8.
Decemberben Kína és Japán megtartotta a 2012-ben alapított Japán és Kína közti tengeri ügyek magas szintű konzultációjának hatodik körét. Az újabb tárgyalás kapcsán érdemes megvizsgálni a két ország jelenlegi állását a tengeri fronton.
Az utóbbi években megnőtt a feszültség a régóta húzódó kelet-kínai-tengeri területviták körül, különösen a 2010-ben a Senkaku/Diaoyu szigeteknél elfogott kínai halászhajó kapcsán, tüntetéshullámot és a kínai ritka földfémek exportjának leállítást vonva maga után. Mindkét fél egyetértett abban, hogy érdemes a jobb kapcsolatokra törekedni, ezért a bizalom építésére különféle tárgyalásokat irányoztak elő, így a védelmi tisztviselőket is bevonó Japán-Kína Tengeri Kommunikációs Mechanizmust (JCMCM), valamint a már említett konzultáció korábbi körei során elfogadott együttműködéseket.
A feszültségek ellenére a JCMCM működésében számos eredménnyel járt, így például krízis forródrótot létesítettek, ám nem teljesen tisztázott, hogy a hagyományos kínai-japán ellentétek forrásaival is foglalkozhatnak-e. 2015 januárjában a tengeri ügyek mellett felvették a légi szempontok kommunikációját is.
A magas szintű konzultáció hatodik körében a plenáris ülések mellett négy munkacsoport ülésezik, emellett mindkét oldalról 9 szervezet jelenléte biztosítja az ügyben érintett összes szereplő bevonását. Az ötödik kört 2016 szeptemberében, Hirosimában tartották, többek között a tengeri és légi kommunikációs mechanizmusok összehangolása témájában. A kínai Hainan szigetén tartandó hatodik kör nem sokkal a Kína–Japán–Dél-Korea trilaterális találkozó előtt némi bizonytalanság övezi, hiszen a tokiói csúcstalálkozó Park elnök és Li Keqiang miniszterelnök első hivatalos japán látogatását jelenti.
2017-ben a kínai–japán diplomáciai kapcsolatok rendezésének 45. évfordulójára emlékeznek, amelyről eddig mindkét fél pozitívan nyilatkozott, Lu Kang, a kínai külügy szóvivője szerint Kína örömmel egyeztet Japánnal a kölcsönös bizalom kiépítésében. Bármilyen aprók is legyenek e lépések, az északkelet-ázsiai katonai felépítmények és egyéb feszültségforrások miatt szükséges egymás jobb megértése.
Forrás: http://thediplomat.com/2016/12/where-are-china-and-japan-on-maritime-talks/
Kína a globalizáció nagy nyertese – de miért nem örülnek a munkások? – Economist, 2016. december 10.
Kína munkaügyi központjai előtt hosszú sorok kígyóznak. Ezek az emberek az elmúlt 30 évben hozzájárultak a gyors gazdasági növekedéshez, ám ma csupán alkalmi munkákhoz jutnak. Európa és Amerika gyári munkásai Kínát hibáztatják munkahelyeik elvesztése miatt, s az ázsiai ország valóban kihasználta a hatalmas embertömeget, akik a nyugati bérek töredékéért hajlandóak dolgozni, s az 1979 óta zajló átalakulás kínaiak százmillióit emelte ki a szegénységből.
Azonban a nyugati választások kulcsszavai Kínát is egyre jobban meghatározzák, a munkások és a középosztály tagjai is aggódnak a növekvő egyenlőtlenség és a munkahelyek elvesztése miatt. Bár Xi Jinping Kína folyamatos nyitásáról beszélt, decemberben a pekingi Global Times lapban megjelent egy publikáció, amely a globalizációt okolja a növekvő egyenlőtlenség, az ingatlanpiaci buborék és a környezet pusztulása miatt.
Az okok a kínai politikai vezetés hibáiban is keresendők, hiszen a 80-as években Kína még a világ egyik legegyenlőbb országa volt. Ezt felismerve a kínai vezetés egy évtizede a „harmonikus társadalom” építésére helyezte a hangsúlyt, amelynek már látszanak az eredményei, különösen a fizikai munkások bérének rendeződésében.
Más aspektusokban az emberek nem érzik ezt a haladást. A gyarapodó középosztály körében nagy felháborodást kelt, hogy az elit gyakran korrupció révén jut nagy vagyonához. A Xi elnökségét fémjelző korrupció elleni harc válaszként értelmezhető, hiszen a vezetésben is megjelenik a félelem, hogy a felháborodás túlcsordulása akár a párt hatalmát is veszélyeztetheti.
A strukturális változások és a szolgáltatási szektor előtérbe kerülése veszélyezteti a feldolgozóipari munkahelyeket. A globalizáció e téren ugyanúgy érinti Kínát, mint korábban a nyugati államokat: a gyártás a legolcsóbb helyekre tevődik át. Ez különösen érzékenyen érinti az egy termékre specializálódott városokat, ahol sorra zárnak be a gyárak. Az acélgyártás és bányászat területén jelentkező túlkapacitás miatt a veszteséges állami tulajdonú vállalatok egyre kevésbé jelentenek biztos megélhetést dolgozóiknak, s a kormány aggódik a munkanélkülivé vált, de a városokban maradó migráns munkaerő miatt.
3. ábra: A szolgáltatási és az ipari szektor aránya a kínai GDP-ben
Bár a munkanélküliségi ráta évek óta 4%-on áll, ebbe nem számítanak bele a városokba özönlő munkások, akik a leginkább veszélyeztetettek és kihasználhatóak. Sokan a szolgáltatási szektorban keresnének munkát, ám jórészt 40 év fölött, képzettség híján komoly hátrányokkal indulnak. A kínai kormány 100 milliárd jüant szán a nehéziparból kieső munkások helyzetének rendezésére, ám a szolgáltatásban elhelyezkedők körülményei sem javulnak, sőt, ebben az ágazatban gyakoribbak az elégedetlenségi tüntetések.
A városlakók kívülállóként, a problémák forrásaiként gondolnak a 280 millió főt számláló migráns munkaerőre, s az utóbbi időben keményen fellépnek ellenük. A hukou hiányában kiesnek a szociális szolgáltatásokból, a migráns szülőktől illegálisan extra tandíjat kérnek a városi iskolák. A tartózkodási engedélyek reformja kedvezőbb körülményeket kínál az üresen álló kisebb városokban, ám a több lehetőséggel rendelkező megavárosokba a korábbiaknál is nehezebb eljutniuk.
A Kommunista Párt az amerikai választásokat és a Brexit népszavazást a propaganda győzelmének nyilvánította, s a nyugat „úgynevezett demokráciáját” szembeállította a kínai stabilitással. Tisztában vannak viszont az egyenlőtlenség és a munkanélküliség kihívásaival, nem világos, hogy meddig maradhat nyitott Kína. A 90-es évek maoista fellángolása, amely a biztos munkahelyek visszaállításáért tüntetett, Bo Xilai retorikájában újra visszatért és népszerűségre tett szert. Bo mára börtönbe került, ám Xi elnök átvette Mao iránt elkötelezett stílusát.
A párt leginkább az elitellenes megmozdulásoktól tart. Xi a párt felső köreiből származik, s körülötte nagyrészt második generációs „hercegecskék” foglalnak helyet. Ugyan az elnök próbálja egyszerű emberként aposztrofálni magát, és a nemzeti érzelemre játszani a „kínai álom” koncepciójával, érezhető, hogy politikai hatalom híján is tartaniuk kell a közvéleménytől. A demokratikus országok is egyre kevésbé tudják féken tartani az elégedetlenséget, ezért Xi egyre határozottabban kívánja megvédeni Kínát.
