Kelet-Ázsia sajtófigyelés – 2017. február 16.
PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Hogyan segíti Trump Kínát–Daniel Silke, Project Syndicate, 2017. január 26.
Az újonnan megválasztott amerikai elnök Donald Trump, előreláthatólag az első néhány napját új hivatalában arra fogja használni, hogy magát (és persze az Amerikai Egyesült Államokat) úgy állítsa be, mintha ő lenne a világ közepe. Hiszen átfogó tervei között szerepel a NATO megreformálása, visszalépés a Csendes-óceáni Partnerségtől (TPP), az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) átalakítása (vagy talán eliminálása), valamint az egy Kína elvének az aláásása. Egy dolog azonban közös: Trump abba vetett hite, hogy Amerika irányítja a világ politikai és gazdasági életét.
Azonban Kína felemelkedése egy új alternatívát nyújthat sok országnak – különösen a fejlődő gazdaságoknak. Továbbá olyan diplomáciai készséggel is rendelkezik, amely az afrikai kontinensen (és, egyre növekvőben Délkelet-Ázsiában is) egy új alternatív hegemón erővé teszi – ami mentes a nyugati kolonizációs törekvésektől vagy a morális kérdésektől a demokráciát illetve az emberi jogokat illetően.
Trump elnöksége pluszba még új lehetőségeket is nyit Kína számára, hogy bebetonozza magát ebbe a szerepbe. Ahogy az új amerikai elnök az elszigetelődés politikáját helyezi kilátásba, úgy a BRICS-országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – már készül, hogy betöltse ezt a vákuumot, kínai vezetéssel. Hiszen Kína már rendelkezik olyan pénzügyi intézményekkel (Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank, Selyemút Alap, Új Fejlesztési Bank), amely a tőkét biztosítja számára és egy nagyobb hatalommá emeli őt a többiekkel szemben. Ebben a geopolitikai kontextusban az amerikai szerepvállalás a világrend formálásában már igen gyenge lábakon áll. Amíg Trump a szabadkereskedelmi egyezményt lemondja, addig a kínai elnök Xi Jinping első alkalommal vesz részt a davosi Világgazdasági Fórumon és a globalizáció mellett érvel.
Nem csak a Trump-adminisztráció az, ami Kína malmára hajtja a vizet, hanem az Európai Unióban bekövetkezett politikai bizonytalanság is. Azonban Trump számára még nincsen minden veszve. Amerika közvetlen megállapodásokat kezdeményezhet az egyes országokkal, és új szövetségeket is köthet. Azonban az a vízió, amelyet Amerika a világszámára állított fel nem sok jót ígér. Mindeközben Kína pedig folytatja – ahogy valaha Amerika is tette –a felkészülést a világ vezető szerepére. Kínának már csak meg kell találni azt a rést, amellyel bizonyíthatja békés szándékát és talán ehhez biztosítja a belépőt Trump.
Forrás: www.project-syndicate.org/commentary/how-trump-helps-china-by-daniel-silke-2017-01
Hogyan fogják túlélni Trumpot Amerika ázsiai szövetségesei –Anne-MarieSlaughter – Mira Rapp-Hooper, Project Syndicate, 2017. január 24.
Trump az ünnepi beszédében határozottan kijelentette az izolacionalizmus felé fordulást, ezért a külügyi adminisztrációja előreláthatólag messzemenő feltételeket fog szabni Amerika szerepéről a világban. Ez az Amerika szövetségesek körében aggodalomra adhat okot. Még nehéz megmondani, hogy pontosan Trump milyen politikát is szeretne folytatni Ázsiával kapcsolatban, mivel a lehetőségek igen széleskörűek. Mindenesetre az tisztán látszik, hogy az évtizedek óta fennálló Amerika Kína politikája most egy nyitott kérdés. Országok, melyek biztonságát az Amerikai Egyesült Államok garantálja (Japán, Dél-Korea és Ausztrália), igencsak érintettek a kérdésben.
Ahogy Victor Cha is a választások előtt érvelt, Ázsiában szükség lenne egy még inkább multilaterális alapokon nyugvó biztonsági struktúrára, amelyhez Trump idegenkedése a multilaterális intézményektől, meg is adhatja a kezdőlökést. Ahelyett, hogy darabjaira hullana ez az együttműködés, az Amerika szövetségeseknek kezükbe kellene venni az irányítást és ki kellene alakítaniuk egy közös hálózatot. Ez a rendszer erős stabilitást adhatna a bizonytalan időkre, három alapvető módon. Először is, ha Amerika a konfrontáció mellett foglal állást például a Dél-kínai-tenger ügyében, akkor ez a partnerségi háló segítene a szövetségeseknek az ellensúlyozásában. Valamint ez a multilaterális koordinációs mechanizmus képessé tenné ezeket az országokat arra, hogy össze tudják hangolni és együtt érvényre tudják juttatni a biztonsági érdekeiket, azáltal, hogy növelik a kapacitásaikat, még akkor is, ha amerikai oldalról apadna a forrás illetve a vezetés akarata. Továbbá, ha ezek a szövetséges országok szkeptikusak az amerikai célkitűzéseket illetően, akkor ezen a partnerségi hálón keresztül nagyobb befolyással rendelkeznének az igényeik érvényesítésében.
Természetesen ezek a relatív kicsi országok nagy árat fizetnének, ha szembemennének Amerikával, de ha több szövetséges is együtt dolgozna nemzetközi intézményeken és multilaterális dialógusokon keresztül, akkor talán képesek lehetnek rávenni az új adminisztrációt, hogy pályát módosítsanak, anélkül, hogy a saját érdekeik sérüljenek. A jó hír, hogy a szövetségeseknek nem kell mindent a nulláról kezdeniük. Az elmúlt néhány évben magától is kialakult néhány ilyen kapcsolati háló, amelyre az Obama adminisztráció is felfigyelt. Ha megteszik a szükséges lépéseket, akkor Amerika ázsiai szövetséges partnerei rugalmasabban és védettebben tudnak majd kiemelkedni Trump elnökségéből, mint valaha.
India és az egységes alapjövedelem bevezethetőségének vitás kérdései – Ibu Sanjeeb Garg, The Diplomat, 2017. február 1.
India mindig is határozottan állította, hogy ő egy jóléti állam. A függetlensége óta több projekt is indult, ami az oktatás, az egészségügy és az élelmezés szintjét volt hivatott fejleszteni az állampolgárok számára. Ezek a projektek általában nagy dózisú állami beavatkozással jártak. Az egységes alapjövedelem (UBI) alapvetően azt jelentené, hogy minden állampolgár kapna évente egy bizonyos összeget. Az ilyen ötleteket mindenképpen fontolóra kell venni, mert a globális gazdaság új bomlasztó tényezői, mint a migráció és a gépesítés, fenyegető, hogy a lakosság egy nagy részének el fogja venni a megszokott fizetését. Az egységes alapjövedelem olyan alapvető kérdéseket tár fel, minthogy India milyen jóléti államnak látja magát. A Világbank 2014-es adatai alapján az országok világszerte átlagosan a GDP-jük 5,99 százalékát költik egészségügyi kiadásokra, míg ez Indiában csak 1,407 százalék volt ez az arány. Az oktatás tekintetében a világátlag 4,5 százaléka a GDP-nek, Indiában pedig 3,8. Tehát láthatjuk, hogy India kevesebbet költ az egészségügyre és az oktatásra, mint a világátlag, habár mind a két tekintetben alacsony India ráfordítása, mégis hatalmas fejlődési mutatókat produkált. Ha az egységes alapjövedelem bevezetésre kerülne, akkor a legnagyobb kérdés az az, hogy ezt hogyan kiviteleznék. A többi támogatás helyett, vagy mint befektetési kormányprogram vagy egy újabb összetevő lesz-e? Ha ez a többi támogatás helyett jönne létre, akkor a kormánynak először meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy normális áron jusson hozzá a lakosság az oktatási és egészségügyi szolgáltatásokhoz, ha ezek nem lesznek többé támogatottak. Másrészről, pedig ha ez egy újabb különálló intézkedés lesz, akkor egy hatalmas kiadásokkal járó teher lesz a kormány számára. A középút az lenne, ha az oktatási és egészségügyi támogatást megszűntetnék és közvetlenül az embereknek adnák ezeket a pénzeket, ami természetesen a saját komplikációival járna. A másik fontos kérdés ezzel kapcsolatban, hogy kiknek járna, hiszen egy akkora országban, mint India nem minden állampolgárnak van rá szüksége, illetve nem mindenki szorul rá.
Az egységes alapjövedelem globális megítélése sem egyhangú, Svájcban például az emberek ellene vannak, Finnországban és Skóciában pedig mellette. Mivel India túlságosan megosztott, ezért nem jelentene minden problémára megoldást, viszont a gépesítés és a fiatalok körében egyre nagyobb munkanélküliségre valamilyen választ kell adnia a kormánynak, ha el akarja kerülni társadalmi problémák eszkalálódását. Ezeket szem előtt tartva megérthető az egységes alapjövedelem szükségessége és ennek tükrében kellene kivitelezni is.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/indias-universal-basic-income-debate/
Okinawa: turista paradicsom és forrongó erőd– The Economist, 2017 február 4.
A holdújév idején a Rjúkjú-szigetek, amelyek együttesen adják az Okinava prefektúrát, zsúfoltságig vannak a szabadságukat töltő turistakkal. Okinava növekvő hírnévre kezd szert tenni, mint turistaparadicsom, amely minden igényt kielégít. Biztonsági berkekben, azonban ez a prefektúra úgy ismert, mint egy helyőrség. Az F-15-ös vadászgépek moraja része a mindennapoknak Naha városában, de a látogatók többsége csak kis ízelítőt kap a katonai jelenlétből.
A béke a mai napig egy törékeny dolog, hiszen Yonaguni szigete egy kicsit több mint 100 kilométerre fekszik Tajvantól, ezért nehéz elképzelni, hogy egy esetleges konfliktus Kína és Amerika között ne terjedne ki Japánra is. Szintén a Yonaguni az a lakott Japán sziget, ami a legközelebb van a Szenkaku/Diaoyu- szigetekhez, ami egyre nagyobb fenyegetettséggel néz szembe a kínai területi követeléseknek köszönhetően. Egy Kubura mögötti hegyen készül egy új bázis, mely kamerákkal és kerítéssel van övezve a Japán Önvédelmi Erőknek, ami arra hivatott, hogy biztosítsa a japán felügyeletet a környező vizeknek és légtereknek. Ezáltal Yonaguni vált az új drótakadállyá. A lakosok nagy része ellenezte, ám a központi nyomás és a gazdasági előnyökre tett ígéret meghozta a hatását. Ezen kívül több bázis építése is tervben van még a szigeten. 70 éve Okinava a gócpontja az amerikai katonák jelenlétének Ázsiában. Az elmúlt héten Okinava kormányzója, Takeshi Onaga, Washingtonba repült, hogy megkérdőjelezze az új amerikai bázisok szükségességét, ugyanakkor James Mattis, az új védelmi miniszter pedig Japánba tart állítólag azért, hogy megerősítse a szövetségüket és, hogy kifejezze az együttműködésük szükségességét. Tehát ez a turista paradicsom és a katonai erőd furcsa keveréke a továbbiakban is fennmarad.
OPPO és Vivo a kínai mobilpiac új bajnokai – The Economist, 2017 február 4.
Az OPPO és a testvérvállalata a Vivo, mindketten a BBK Electronics kínai vállalat gyermekei. 2004-ben, majd 2009-ben kezdtek el olcsó és silány telefonokat gyártani. Ezért talán ők fel sem tűntek az Apple látóhatárában, mert a Xiaomi volt az, amire kiemelten figyeltek. De 2016 júniusában az OPPO előrukkolt az R9-es modelljével, ez körülbelül 400 dollárba kerül, ami megelőzte a kétszer olyan drága iPhone-t az eladási listákon. A Vivo, ami főként a fiatalabb vevőket célozza meg, alacsonyabb árakkal dolgozik, de ő is fokozott ütemben tör előre. A két márka eredményei igen figyelemreméltóak. Két évvel ezelőtt még azon erőlködött, hogy bekerüljön a kínai top öt telefongyártója közé, ma pedig már világviszonylatban tartoznak a legjobb ötbe.
Tim Cook az Apple vezérigazgatója megjósolta, hogy 2013-ban Kína válik a vállalat legnagyobb piacává. De jelenleg az iPhone eladások stagnálnak, a harmadik negyedévben 7,1%-ra esett vissza az egy évvel korábbi 11,4%-os eredményhez képest. A Xiaominek még nagyobb oka van a nyugtalanságra. Közel 6 évvel ezelőtt azt a stratégiát kezdte folytatni, hogy az okostelefonjait online értékesítette. Ez nagyon jól működött akkor, amikor az okostelefonok piaca, amúgy is felívelőben volt, és a leggazdagabb városok a nagyszámú technikában jártas felhasználóval virágzott. Azonban ezt a tendenciát kezdi felváltani az, hogy a kisebb városokban a középosztály, mint felhasználó egyre inkább jelen van a technika piacán. Ők pedig olyan felhasználók, akik kevesebb tapasztalattal rendelkeznek az okostelefonokat illetően, mint a pekingi vagy shanghai-i honfitársaik, ezért az internetes vásárlás helyett szeretnék a boltban kipróbálni és összehasonlítani az eszközöket, mielőtt valamelyik megvásárlása mellett döntenek.
Miért nehezek még a “win-win” kereskedelmi megállapodások is – The Economist, 2017. február 2.
A heteken át tartó tárgyalások után megszületett az első igazán jelentős kereskedelmi megállapodás a Kereskedelmi Világszervezet történetében. „Először az életben a WTO végre révbe ért” nyilatkozta Roberto Avezêdo, a szervezet vezérigazgatója.
Elméletben, a kereskedelemkönnyítési megállapodás egy halvány remény a kereskedelmi láthatáron, amiben egyhangúan egyetértettek a szegény és a gazdag országok is. Ha végrehajtásra kerül, akkor még nagyobb hatása lehet annál, minthogy csak csökkentik a vámokat. Ez egy tökéletes példája a win-win megállapodásoknak, amely ösztönözheti a kormányokat, hogy az országaik lakosságának az életét könnyebbé és virágozóbbá tegyék. A megállapodás nemcsak, hogy csökkenti vagy ledönti a kereskedelmi vámokat, de megnyirbálja a kötelező kereskedelmi gátakat is. Hiszen ez a kereskedelemkönnyítési megállapodás arra hivatott, hogy áttörje ezeket a gátakat és új normákat állítson fel azzal, hogy folytatja az eljárásokat és csökkenti a kiadásokat. Ez akár 15 százalékkal is csökkentheti a kereskedelem összköltségeit a fejlődő országok számára. Így a szegényebb államok nagyobb rugalmasságot kapnak, annak tekintetében, hogy milyen területen van szükségük még időre vagy pedig pénzre.
Az utolsó akadály is elhárult a megállapodás elől, amikor kompromisszumos egyezményre jutottak Indiával, az élelmiszerbiztonsággal összefüggő aggodalmaikkal kapcsolatban. Most a megállapodás reflektorfényében az egymással ellenséges viszonyban lévő kormányok kapcsolata és a Trump-adminisztráció kijelentései állnak.
A pénzügyi gondokkal küzdő Mongólia most ékszereket és lovakat árul, hogy ki tudja fizetni az adósságait – Foreign Policy, 2017. január 7.
Mongólia kifogyott a pénzből, de nagy adósságuk van, ami körülbelül 580 millió dollárra rúg. Így a lakosok pénzt, ékszereket és még lovakat is felajánlanak, hogy a kormány kitartson addig, amíg meg nem érkezik a mentőcsomag.
Az 580 millió dolláros adósságot március folyamán kell kifizetnie a kormánynak, ezért tárgyalásokat kezdeményeztek Kínával és a Nemzetközi Valutaalappal egy esetleges mentőcsomagról, de kétséges, hogy sikerül e megállapodni márciusig. A mongol miniszterelnök Jargaltulga Erdenebat bejelentette, hogy sikerült megoldást találni a márciusig esedékes fizetésre, azonban a pénzügyi elemzők szkeptikusak ezzel kapcsolatban. Szerintük egy esetleges IMF kölcsön vagy felemeli, vagy megtöri Mongóliát. A miniszterelnök továbbá azt is bejelentette, hogy az emberek által felajánlott adományokat az egészségügyre, az oktatásra, a smog csökkentésére, valamint az infrastruktúra fejlesztésére fogják fordítani.
Törökország, ahol az amerikai veszteség, az kínai nyereség – George Marshall Lerner,The Diplomat 2017. január 31.
Dacára annak, hogy Amerika és Törökország közötti kapcsolatok a hidegháború hajnalán, az 1950-es években kezdődtek, a viszony most a NATO két legnagyobb hadseregével rendelkező országa között rohamos romlásnak indult. A hanyatló kapcsolatok két fő alap okra vezethető vissza. Az egyik, az a kurd erők amerikai támogatása Észak-Szíriában, a másik pedig, hogy Washington nem hajlandó kiadni Fethullah Gülen-t Törökországnak. Ahogy a török-amerikai kapcsolatok távolodnak egymástól, addig Kína ott van a háttérben és arra vár, hogy betöltse ezt az űrt.
Erdogan a megnövekedett hatalmával képes lesz új alapokra helyezni a kapcsolatát Kínával, amire nagy szüksége is van, hiszen Törökország képtelen lenne egymaga előteremteni a tőkét az Erdogán által vizionált infrastrukturális projektekre, hacsak nem biztosítanak helyet a kínai cégeknek, amelyek exportálnák az alaptőkét és a technológiát ezekhez a beruházásokhoz. A China Daily jelentése szerint, már a múlt hónapban a kínai okostelefon óriás, a ZTE, megvette a Turkish Telekom 48,8 százalékát. Továbbá a legnagyobb kínai bank az ICBC 2015 májusában megszerezte a török Tekstilbankot és előreláthatólag ezeket még több befektetés fogja követni.
Erdogán eurázsiai klikkje továbbá a kínai áruk importjában is érdekelt, hogy a török ipari termelést minél olcsóbbá tegyék. A török import fő forrása már Kína, mialatt a törökországi Kínába irányuló export az utóbbi 5 évben 1,6 százalékot nőtt, addig a kínai Törökországba irányuló export 9,7 százalékkal gyarapodott. A Daily Sabah jelentése szerint az ICBC olyan megállapodásról is tárgyalt a kínai és a török központi bank között, mely értelmében a dollár és az euro helyett török lírát és kínai yuant használnának.
A török miniszterelnök hiszi, hogy a Kínával való szorosabb viszony kialakításával, még olyan politikai kérdéseket is félretéve, mint az ujgurok kérdése, olyan előnyökre lehet szert tenni, amik mindenképpen megérik. Erdogán Kína felé fordulása bizalmatlanságot kelt azonban Amerikában és a többiekben, akik amúgy sem nézik jó szemmel Erdogán precedens nélküli hatalom konszolidációját.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/01/in-turkey-us-loss-is-chinas-gain/
Mit tanulhat Kína és India egymás diszpóra politikájából? – Rachel Brown, The Diplomat, 2017. február 2.
Megközelítőleg 15,6 millió indiai és 9,5 millió kínai él külföldön, ez a két nemzet adja a világ legnagyobb diaszpóráját. A két ország hasonló küzdelmekkel és kihívásokkal találkozik a diaszpóráikkal kapcsolatban. Ezeket leszámítva más és más módszerekkel köteleződtek el a saját diaszpórájuk iránt. Kína számra ez a kapcsolat a tőkét és az egyént jelenti, ami főként arra irányul, hogy támogassák a nemzeti gazdaság fejlődését. India számára a diaszpóra a puha hatalom és a szakértelem fő forrása, még akkor is, ha az egyének külföldön maradnak, habár a Modi kormány most nagyobb figyelmet kíván fordítani a külföldön élők hazacsábítására. Ez a különbség még jobban szembeötlő a két ország vezetőinek a megnyilvánulásában a diaszpórákkal kapcsolatban. A kínai vezetők ritkán szoktak találkozni a tengerentúli honfitársaikkal nemzetközi utazásaik vagy eseményeken való részvételeik alkalmával. Viszont Modi nemzetközi beszédei, amiket az Indián kívül élő honfitársainak címez főként, stadionokat képes megtölteni, ezzel gyakorolva a puha erőt, amellyel azt a megerősítést adja ezeknek az embereknek, hogy ők India informális nagykövetei, akik segítenek ápolni a kapcsolatokat a külföldi kormányokkal. A diaszpórák gazdasági szerepe szintén különbségeket mutat a két ország hozzáállásában. A kínai kormány már régóta úgy tekint a külföldön élő kínai közösségekre, mint a külföldi működőtőke fő forrására. Az 1990-es és a 2000-es alatt a kínai diaszpórák megközelítőleg a külföldi működőtőke 50-70 százalékát adták, míg Indiában 3-4 százalékra tehető az indiai diaszpórák hozzájárulása. A Modi kormányzat most azt reméli, hogy le tudja utánozni a kínai példát. Amíg Kína azon dolgozik, hogy hazacsábítsa a külföldön élőket, addig India a jó kapcsolatot igyekszik velük fenntartani és ebből hasznot húzni az anyaországban. Továbbá az indiai kormány sokkal több engedményt tett a beutazás és a tartózkodási engedély tekintetében. Talán az eltérő stratégiája az országoknak a politikai rendszerük különbségéből fakad, de mind a ketten nagy figyelmet fordítanak a diaszpóráikra.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/what-can-india-and-china-learn-from-each-other-about-diaspora-policy/
Indonézia és Görögország szorosabbra fűzi a védelmi együttműködését – Prashanth Parameswaran, The Diplomt, 2017. január 28.
Január 25-én, az Indonéz Védelmi Minisztérium főtitkára hívást kapott Görögországból az indonéz nagykövettől. Kilátásba helyezték, hogy szorosabbra fűzik a két ország védelmi együttműködését. Ez mindkét ország számára előnyökkel járhat. Indonézia ezáltal tovább tudja növelni az iparvédelmi együttműködéseket, mialatt fejleszti a velejáró képességeket, ami kulcsfontosságú Joko Widodo indonéz elnök kormányázásában. Görögország, pedig, mint ennek a része képes lesz a görög katonai eszközöket importálni az egyre növekvő ázsiai piacra. Így tehát nem meglepő, hogy mind a két ország keresi a lehetőségeket a védelmi együttműködés növelésére.
Forrás:http://thediplomat.com/2017/01/indonesia-greece-eye-stronger-defense-ties/
India dilemmája az egységes alapjövedelem kérdésében – The Economist 2017. február 2.
Indiában számos jóléti program van, csak a központi kormányzat 950 darabot tart fent, az államok pedig külön is csinálnak. A kormány azonban a héten meglebegtette annak a lehetőségét, hogy ezeket helyettesíteni fogják az egységes alapjövedelem rendszerével, ami egy feltételekhez nem kötött anyagi támogatás nem csak a szegények, hanem mindenki számára. A gazdag országokban ezt arra használják, hogy megfelelő választ adjanak a mesterséges intelligencia és a gépesítés miatt állásukat elveszített emberek támogatására. A szociális és jóléti háló segítségével könnyen eljut ez a pénz, azokhoz, akiknek szüksége van rá. Indiában amellett, hogy gyakorlati nehézségek be is ütközik, más logika alapján is kell hozzáállni. A lakosság több mint ötöde él a szegénységi küszöb alatt. A tervezetet az indiai kormány vezető gazdasági tanácsadója, Arvind Subramanian, dolgozta ki, mely szerint havi kilenc dollár járna a felnőtt indiai lakosságnak. Ha ezt mindenkinek kiosztják, akkor ez a GDP hat-hét százalékát tenné ki, a most érvényben lévő 950 jóléti program, viszont csak a GDP öt százalékát adja. Az indiai kormány még nem teljesen biztos az univerzális mivoltában, javaslatok szerint a gazdagabb réteget, a lakosság negyedét ki kellene zárni ebből, hogy gazdaságosabbá váljon a rendszer. De ez még nem tisztázott, hogy mi alapján döntsék el, hogy ki számít szegénynek és ki gazdagnak. A támogatók is egyetértenek abban, hogy alapvető problémákkal kell szembenézniük. Az hogy indiaiak millióinak pénz kerüljön a bankszámlájára nem okoz problémát, ugyanis egy digitális azonosító rendszernek köszönhetően lefedik a felnőtt lakosság 99 százalékát. De a bankrendszer kiépítettségének a hiányossága már annál nagyobb gondot okoz, főleg a vidéki területeken, sok szegény ugyanis nem tudna hozzájutni a pénzéhez. Az egységes alapjövedelem rendszerére való átállás sikeressége is megkérdőjelezhető. De az igazán nagy kérdés, hogy pótolni tudja e majd a többi jóléti szolgáltatást.
A kínai nőtlen férfiak örlődése a hagyományok és a kapitalzmus között– Xuan Li, The Diplomat, 2017. február 3.
A kínai újév és az őszközép ünnep, mind a két esemény nagy jelentőséggel bír a kínai társadalom számára. De a fiataloknak a vakáció és a családi újraegyesülés öröme keveredik a frusztrációval, amiért a rokonok az előző évi eredményeikről kérdezik, beleértve a párkapcsolatot is. Ez az egyedülálló férfiaknak különösen stresszes időszak– hacsak nem bérelnek maguknak párt vagy nem járnak sikerrel a helyi házasságkötő piacon – akkor kénytelenek szembenézni az egyedülállóság megbélyegzésével. Most már a kínai állam is elkezdett aggódni emiatt a demográfiai trend miatt, hogy egyre nő az egyedülállók száma. A 2010-es népszámlálási adatok szerint a 20 és 29 éves kínai férfiak 82,44 százaléka nem házas, ami a 15 százalékkal több, mint ugyanezen korú nők arányát tekintve.
Az hogy 20 millió nő fog hiányozni az elkövetkezendő időszakban a kínai társadalomból, az az 1979-es családtervezési politikának köszönhető. Mivel a kínai az egy patriarchális társadalom, ezért a fiúgyerekeket részesítették előnyben. Ahogy a legtöbb országban a családon belül a férfiak a kenyérkeresők és a családfenntartók, ezért a nők biztos anyagi háttérrel rendelkező férjet szeretnének maguknak találni. A jövedelmi ranglétra alján álló férfiak tehát nehéz helyzetbe kerültek, hogy lenyűgözzék a feleségjelölteket. A kínai kormány legnagyobb félelme, hogy ezek a gazdasági hátrányba került és szexuálisan frusztrált férfiak veszélyt jelenthetnek a társadalom stabilitására és a közbiztonságra is.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/pity-chinas-bare-branches/
Zoltai Alexandra egyetemi alapszakos tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte mongol nyelv és kultúra szakán, kínai nyelv és kultúra minorral. Mesterszakos kitüntetéses diplomáját 2017-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapest Corvinus Egyetem által közösen indított Kelet-Ázsia tanulmányok mesterszakán. Fő kutatási témája Kína biztonság- és geopolitikai helyzete, ezen belül is Kína 21. századi tengeri ambíciói, vagyis stratégiai célok az Új Selyemút tengeri szakaszain geopolitikai és biztonságpolitikai szempontból.
