Sajtófigyelés – 2017. március 7.
PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Feszültség Kína és Észak- és Dél-Korea között –Stratfor, 2017. február 21.
Kína régóta a Koreai-félszigetet használja, mint védelem kelet felől, ugyanakkor a két ország fontos biztonsági kérdéseknek is a forrása. Ugyanis Észak-Korea legutóbbi ballisztikus rakétakilövésére válaszul Peking felfüggesztette a szén importot, ha ezt keresztül viszik, akkor Észak-Korea exportból származó állami bevételei a harmadára fognak visszaesni. Peking a dél-koreai Lotte vállalatot is figyelmeztette, aki most készül megállapodni Amerikával a mobil rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban.
Kína lévén, hogy ő a regionális nagyhatalom és a két ország legnagyobb kereskedelmi partnere, könnyen tudja érvényesíteni az akaratát. Ugyanakkor a hozzáállása az észak-koreai atomprogramhoz ambivalens, mivel Kína hiszi, hogy számára előnyösebb, hogy ha szemet hunynak efelett, minthogy egy politikai vákuum keletkezzen a közvetlen határán és esélyt kapjon a többi ország ennek a kiaknázására. Ezért úgy gondolják, hogy Kína érdekeit jobban szolgálja egy megosztott Koreai-félsziget.
Továbbá Peking azt is látja, hogy Szöul politikai és gazdasági ereje (valamint erős szövetsége Amerikával) egy esetleges újraegyesítésnél dominálna, de tisztában van vele, hogy Dél-Korea a gyenge láncszem az északkelet-ázsiai szövetségi rendszerben a Japánnal való ellenségeskedés miatt. Ez megmagyarázza Peking aktív politikai és gazdasági kapcsolatát Dél-Koreával és igyekszik aláásni a koreai-japán kapcsolatokat. Tehát most Észak-Korea újabb rakétakísérlete miatt, nagy nemzetközi nyomás nehezedik Kínára, hogy vesse be befolyását és fékezze meg északot.
A szellemi tulajdont érintő vitákat miként fogja rendezni Trump Kínával– Robert Farley, The Diplomat, 2017. február 21.
Még nem tudjuk ugyan, hogy a Trump-adminisztráció, hogyan fogja kezelni a szellemi tulajdont érintő nézeteltéréseket Kínával. Az azonban megkérdőjelezhetetlen, hogy komoly konfliktus forrás, hogy Trump érvényesíteni tudja a védjegyet érintő jogait Kínában. Ez az ügy a kínai kormány számára egy majdnem egyedi lehetőséget nyújt ahhoz, hogy jelezze Trump elfogadását vagy elutasítását.
Ez a pereskedő ügy Kínával szemben még nagyobb jogokat biztosíthat az amerikai szellemi tulajdon jogának Kínában. A kínai kormány ugyanis belföldi és külföldi nyomás alatt is áll emiatt, hogy egy egységes szerkezetet fejlesszen ki a szellemi tulajdon védelmére (márka, védjegy, szabadalom, ipari titkok). Ugyanakkor félő, hogy ez az eset csak az amerikai elnöknek való behódolásra lesz elég és nem lesz kihatással a többi amerikai igényre nézve.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/how-will-trump-handle-intellectual-property-disputes-with-china/
Hongkongtól Sydneyig: Ázsia legdrágább városai, Anthony Fensom, The Diplomat 2017. február 21.
Lakásvásárlás szempontjából, Hongkongot és Sydneyt találták a világ legmegfizethetetlenebb városainak, viszonylag éles ellentétben a már-már pénztárcabarátnak mondható Szingapúrral és Tokióval szemben.
Utolsó éves jelentésében, az amerikai tanácsadó cég, a Demographia, 408 világváros ingatlanpiacát vizsgálva, Hongkongot jelölte meg a legmegfizethetetlenebb városnak, ahol egy átlagos jövedelemmel rendelkező háztartásnak 18 évet kell spórolni ahhoz, hogy 5,4 millió HK$-ért vehessen egy közepes árfekvésű lakást. Sydney lakóinak 12 évnyi jövedelmüket kell félretenniük, hogy vehessenek egy, átlagosan 1 millió A$-ba kerülő házat. A harmadik helyezet Vancouver (11,8 év) mellett több más ausztrál város is felkerült a listára (Melbourne, Adelaide, Brisbane és Perth). Szingapúr relatív megfizethető városnak számít, ahol az éves átlagkereset 4.8-szorosáért már vásárolhatunk ingatlant, vagy Tokió, ahol ugyanez a szorzó 4,7. A felmérés 9 országot vizsgált: Ausztrália, Egyesült Királyság, Kanada, Kína, Írország, Japán, Új-Zéland, Szingapúr és Amerikai Egyesült Államok. Ezek közül az Egyesült Államok a legmegfizethetőbb, őt követi Japán.
Egy másik, az Oxford Economics által végzett kutatás a világ legdrágábbnak tartott városait, Hongkongot, Mumbait, Sanghait és Pekinget vizsgálta, a jövedelem-ár arányának tekintetében. Eszerint egy átlagos jövedelmű háztartásnak 30 évnyi jövedelmet kell félre raknia ahhoz, hogy kifizethessen egy 90 négyzetméteres lakást ezekben a városokban.
Oliver Hartwich, a Demographia által kiadott jelentés egyik szerzője az Australian Financial Review-nak adott interjújában kifejtette, hogy a helyi önkormányzati finanszírozás szintén hozzájárult az ausztráliai helyzet romlásához. „Azokban az esetekben, amikor a helyi döntéshozók nyerhetnek a fejlesztésekből, sokkal buzgóbban segítik azok megvalósulását.”
Ezzel ellentétben, azokban az országokban, ahol az ingatlanárak sokkal megfizethetőbbek (Németország és Svájc), a helyi önkormányzatok költségvetését sokkal inkább befolyásolja azon képességük, hogy sikerül-e új lakókat és adófizetőket csábítaniuk területükre. Így téve lehetővé, hogy az igényekre sokkal eredményesebben és rugalmasabban válaszoljanak, amelyek hosszú távon alacsonyabb ingatlanárakat eredményeznek.
A Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD) szintén cselekvésre hívta fel tagországait, kijelentve, hogy bizonyos szociálpolitikai célok elérése kulcsfontosságú, köztük a szegénység csökkentése, az esélyegyenlőség növelése, a társadalmi befogadás és mobilitás. A Szervezet szerint számos eredője van a problémának, többek között az inkoherens szakpolitikák, és az adókedvezményeket érintő kormányzati intézkedések.
A kritikus hangok szerint mind a kormányzati, mind a pénzügyi intézkedések „mesterségesen” magasan tartják az árakat, kontrollálva a banki hitelezéseket és nyomást gyakorolva az ingatlanpiacra. „Ironikus, hogy bár világszerte alacsonyan vannak a kamatlábak, egy közepes átlagjövedelmű ember számára mégis szinte lehetetlen lakást vásárolnia Hongkongban” – nyilatkozta Ian Brownlee, a Masterplan elemzője a South China Morning Post-nak.
A Demographia kiemelte, hogy bár általában a kormányok ignorálják a problémát, kivételek is akadnak, például Új Zéland és Szingapúr, ahol az elmúlt 50 év kezdeményezései megfizethető áron tartották az ingatlanokat.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/from-hong-kong-to-sydney-asias-unaffordable-cities/
A TPP kiesése miatt a délkelet-ázsiai országok más partnerk után néznek – Stratfor, 2017. február 21.
A Csendes-óceáni Partnerség (TPP) kiesése több délkelet-ázsiai országot is Kína lábai elé sodort, akik új kereskedelmi partnerek után néznek. Az Átfogó Regionális Gazdasági Partnerség (RCEP), ami egy kínai hátterű szabadkereskedelmi váz, a legtöbb ázsiai TPP aláírót magába foglalja. Működése is hasonló, ami egy multilaterális piac lenne, ami liberalizálja és harmonizálja a normákat a felek között.
Természetesen még van egy kis esély arra is, hogy a TPP mégiscsak életbe lép vagy a megmaradt 11 tag valamilyen módon meg tud egyezni, de ez nem lesz egyszer
ű annak tekintetében, hogy az alap megállapodás létrehozása is öt évet vett igénybe. Tehát a délkelet-ázsiai ellátóknak meg kell védenie magukat vagy úgy, hogy diverzifikálják a lehetőségeiket és új piacokat keresnek az exportjuknak, vagy pedig úgy, hogy növelik a saját iparuk értékláncát.
Trump és Xi Jinping – telefonbeszélgetésüket követően a két ország kapcsolata javult, ám a végkifejlett továbbra is bizonytalan, Ankit Panda, The Diplomat, 2017. február 22.
Február elején a Trump adminisztráció eleinte viharos kapcsolata Kínával meglepően lecsendesedett – habár az USA új elnökének olykor kreatív és meglepő diplomáciai kommunikációja más országokkal címlapokon díszeleg. Február 9-én Trump elnök telefonbeszélgetésében biztosította Xi Jinping kínai elnököt, hogy az Egyesült Államok továbbra is betartja az „egy Kína” politikát. A barátságos amerikai-kínai kapcsolat akkor került veszélybe, amikor a beavatást követően Trump fogadta Tsai Ing-Wen, tajvani elnök telefonhívását, majd nyilvánosság előtt megkérdőjelezte az „egy Kína” politikát.
A telefonbeszélgetés követően azonban helyre állt a béke az amerikai-kínai magas szintű diplomáciai kapcsolatokban. Rex Tillerson Németországban, a G20 külügyminiszteri találkozó alkalmával, külön is egyeztetett kínai kollégájával, Wang Yi-el. Mark Toner, a minisztrérium szővivője elmondta, hogy Tellerson és Wang miniszter találkozójukon kétoldalú együttműködéseket szorgalmaztak. Tellerson miniszter úr továbbá kifejezte aggodalmát Észak-Korea atom és rakéta programját illetően, és sürgette Kínát, hogy vessen be minden lehetséges eszközt, hogy mérsékelje Észak-Koreai destabilizáló viselkedését.
Még ugyanezen a héten Steve Muchin miniszter úr számos magas beosztású kínai hivatalnokkal folytatott megbeszélést, köztük, Wang Yang alelnökkel, Liu He-vel a Pénzügyi és Gazdasági Ügyek Központi Vezető Hivatal miniszterével, Zhou Xiaochuan-nal, a Kínai Népi Bank vezetőjével és Xiao Jie, pénzügyminiszterrel. Mnuchin telefonbeszélgetéseiben kifejezte reményét, hogy hivatala alatt egy erős Egyesült Államok-Kína kapcsolatot sikerül felépíteni, valamint hangsúlyozta egy kiegyensúlyozottabb kétoldalú gazdasági kapcsolat elérésének fontosságát.
Ez utóbbi különösen fontos az amerikai kormánynak. Az amerikai elnök, számos gazdasági tanácsadójával együtt, már korábban is kritizálta Kína tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatát. Trump kampánya során valuta manipulátornak bélyegezte Kínát, és azt állította, Peking mesterségesen nyomja le a renminbi árát, hogy ezzel kedvezzen exportőreinek. Peking nyilvánosan nem igazán reagált, csupán hangsúlyozta, hogy egy jó gazdasági kapcsolat kölcsönösen hasznára válna Kínának és Amerikának.
Az egyértelmű előrelépések és a diplomáciai kapcsolatfelvételek ellenére Kínában továbbra is maradtak kétségek a végkifejletet illetően, amit csak erősít a Fehér Ház és szélesebb végrehajtói bürokrácia kettéválása külpolitikai kérdésekben. Az egyik legnagyobb bizonytalanság amerikai oldalon pedig az, hogy hogyan fogják tudni megakadályozni Kínát, hogy érvényesítse érdekeit a Dél-Kínai tengeren.
Jelenleg mindkét nagyhatalom csak lépésenként halad, de az továbbra is kérdéses, hogy a két ország jelenlegi kapcsolata merre fog haladni.
Az ázsiai országok rekordszámú fegyvert vásárolnak – Ankit Panda, The Diplomat, 2017. február 22.
A Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) jelentése szerint a fegyverimportőrök száma 2012 és 2016 között 8,4 százalékkal növekedett világszerte. Az ázsiai és óceániai régió ezen időszak alatt a fegyverek 43 százalékát importálta. Ennek a térségnek 7,7 százalékkal növekedett az összimportja az utóbbi öt évben szintén a SIPRI jelentése alapján. Vietnámnál figyelhető meg a legnagyobb változás a szomszédjában növekvő biztonsági krízis miatt.
2007-2011 és 201-2016-os időszakok között 202 százalékkal emelkedett meg a fegyverimportja. India a világ legnagyobb importőre és az utóbbi öt évben az előző öt évhez képest 43 százalékkal nőtt, főként a két atomfegyverrel (Kína, Pakisztán) is rendelkező szomszédja miatt. Ebben a régióban a kivételt Kína jelenti, aki exportál is. 2007-2011-es időszakhoz képest 2012-2016 között 3,8 százalékról 6,2 százalékra nőtt az exportja a globális fegyverkereskedelemben. Mivel az amerikai és orosz fegyverekhez képest megfizethetőbb, Pakisztán importjának 54 százalékát Kínából vásárolja a 2014-es SIPRI adat szerint. A térségben még mindenképpen meg kell említeni Oroszországot is, aki szintén nagy exportőr, India, Vietnám és Kína importjának a 70 százalékát Oroszország adta az utóbbi öt évben.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/asia-pacific-states-are-buying-arms-at-record-post-cold-war-levels/
Kína letelepedési reformja és az urbanizációs kihívás, Spencer Sheehan, The Diplomat, 2017. február 22.
Kína „hukou”- rendszere (városi letelepedési engedély) jelenti jelenleg az egyik legnagyobb nyomást a politikai rendszerre. Egyrészt a gazdasági és szociális egyenlőtlenségek egyik kiváltó oka, másrészt egyik legnagyobb akadály annak, hogy Kína kialakíthasson egy urbanizált és fogyasztás vezérelt gazdaságot.
A hukou-rendszer születési hely alapján rendelkezik a városi és vidéki lakosság helyzetéről, ami alapján a vidékről származó munkások Sanghajban nem jogosultak igénybe venni a közszolgáltatásokat, annak ellenére, hogy a városban laknak és dolgoznak. A szülővárosuktól távol dolgozó munkásoknak más kihívásokkal is szembe kell nézniük: nehezebben találnak munkát, nem vehetnek fel lakáskölcsönt és gyermekeiket is csak nagy nehézségek árán tudják bejuttatni a jobb iskolákba. A hivatalos közlemény alapján, az ilyen munkások száma megközelíti a 277 milliót, így Kínának nem kis kihívást jelent szociális ellátást biztosítani ennek a társadalmi rétegnek is.
Hogy megoldják ezt a problémát, az Államtanács 100 millió munkásnak kíván városi letelepedési engedélyt adni 2020-ig. Február 11-én a Közbiztonsági Minisztérium bejelentette, hogy 2016-ban 28,9 millió letelepedési engedély már ki is bocsátott, köztük 1,69 milliót Pekingben és 406 ezret Sanghajban.
Ám a letelepedési engedélyek megszerzésének lehetősége jelentősen eltér Kínán belül. Igencsak megnehezíti a bevándorlók helyzetét a legnagyobb városok helyi önkormányzatai által hozott új szabályozás, amelynek értelmében a kérelmeket egy pontozási rendszer alapján bírálják végzettség, adófizetés és munkatapasztalat alapján. A kevésbé népszerű és fejlett, kisebb népességű városok szabályozása ehhez képest sokkal megengedőbb, összhangban azzal a kormányzati célkitűzéssel, miszerint a munkaerőt ezekbe a városokba a kell irányítani a gazdasági növekedés érdekében.
A kérelem benyújtásával a bevándorlóknak le kell mondaniuk vidéki földjeik tulajdonjogáról, amiért általában nem kapnak megfelelő kártalanítást (ha egyáltalán kapna). És bár Kínában rengeteg ingatlan épül, legtöbbjük túl drága, és a lakhatási nehézségek mellett, megfelelő információ és kapcsolatok nélkül munkát sem egyszerű találniuk ezeknek az embereknek.
Az ígértek ellenére, a szociális szolgáltatások minősége is kifogásolható. Bár a kormány rengeteget áldoz fejlesztésekre, Kína folyamatosan orvos és ápolóhiánnyal küzd. A még fejlődő térségekben az oktatás színvonala is hagy kívánni valót maga után.
A fejlesztések és támogatások költségei is igen magasak. A Chinese Acadmey of Social Sciences adatai szerint 1 millió letelepedési engedélyt kérelmező bevándorló esetén a megfelelő szociális és oktatási szolgáltatások biztosítása megközelítőleg 100 milliárt RMD (14,5 milliárd US$) kiadást jelentene minden. Ez az összeg a legtöbb helyi önkormányzat számára nem áll rendelkezésre. 2016 végén a kínai önkormányzatok tartozásainak összértékét 17 trillió RMB-re (2,5 trillió US$) becsülték, ami azt jelenti, hogy olykor még a minimum szolgáltatésokat is csak nehezen tudják biztosítani.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/chinas-hukou-reforms-and-the-urbanization-challenge/
Bajban a bányászat Délkelet-Ázsiában – The Economist, 2017. február 23.
A szegény és hátrányos fülöp-szigeteki és indonéziai szigetvilágban a bányászat az egyik olyan iparág, ami számukra a reményt jelentheti. A tavalyi évben a bányászat adta a Fülöp-szigetek exportjának a négy százalékát és 200.000 munkahelyet biztosított. Indonéziában pedig az amerikai székhelyű Freeport-McMoRan réz- és aranybányászatban érdekelt cég, együttműködve a Grasberggel az utóbbi 16 évben több, mint 16,5 milliárd dollárnyi adót fizetett és további befektetéseket tervez. Azonban mind a két ország kormánya most ezeket az üzleteket veszélyezteti.
Három évvel ezelőtt, hogy növeljék a belföldi feldolgozást Indonézia betiltotta a nyers fémek exportját. De az előnyök helyett, csak munkahelyek szűntek meg és az állam nagy bevételektől esett el. Ezért januárban felfüggesztették ezt a korlátozást. A Fülöp-szigetek ennek hatására lett a világ vezető nikkel előállítója, de ez valószínűleg nemsokára változni fog. Ugyanis Gina Lopez a környezetért felelős titkár február 3-án elrendelte, hogy az ország 41 bányájából 23-at azonnali hatállyal zárjanak be és ötnek pedig felfüggesztette a működését környezetkárosítás miatt. Február 14-én pedig 75 bányászati projektet törölt, mivel ekológialiag érzékeny területeket veszélyeztetnek. Talán még mind a két ország visszahúzható a szakadék széléről, ha meglesz rá az akarat.
Miért nem tudja Trump elszakítani Oroszországot Kínától?– John S. Van Oudenaren,The Diplomat 2017. február 23.
A 2014-es orosz katonai beavatkozás Ukrajnában nyugati szankciókat és stratégiai nyomást eredményezett, ami Moszkvát arra sarkallta, hogy nagyobb együttműködést kössön Kínával. Donald Trump megválasztása, azonban azt a reményt keltheti, hogy Amerika normalizálni tudja a kapcsolatait Oroszországgal és ezáltal el tudja szakítani Moszkvát Pekingtől. Amerikai politikai elemzők szerint az lenne a logikus, ha Trump a „Kissinger-i háromszög” politikát folytatná és a gyengébb hatalom (Oroszország) felé nyitna, ezáltal egyensúlyt teremtve az erősebb hatalommal (Kína) szemben.
A jelenlegi nemzetközi helyzetet tekintve ez azonban több okból is problematikus lehet. Például már nincs meg az az ideológiai hasadás, ami a két ország szakítását eredményezte az 1950-es és 60-as években. Továbbá a kínai-orosz geopolitikai rivalizálás is csökkent, Oroszországnak köszönhetően. Ennek eredményeképpen, habár Trump jó kapcsolatot ápol Putyinnal, ez mégsem lesz elég ahhoz, hogy éket verjen Kína és Oroszország közé. De talán a legfontosabb, hogy Putyinnak és a Kínai Kommunista Pártnak hasonló nézetei vannak a nyugati értékeket tekintve, mint a demokrácia és az emberi jogok. Külföldi befolyásként látják, ugyanis a globalizáción, az interneten, a szociális médián és a civilszervezeteken keresztül befolyást tudnak gyakorolni a társadalmukra, amin keresztül alááshatják a hatalmukat. A 2011-es arab tavasz óta Peking és Moszkva ezt a fenyegetettséget még inkább a bőrükön érzik, hiszen az olyan események, mint az ukrajnai 2013-2014-es Maidan és a hong-kongi esernyős forradalom azt jelentik, hogy már ott kopogtat a demokrácia és a változás előszele az ajtajukban. Ez a közös ellenség arra sarkallja a két országot, hogy együttműködjenek, például az egyik ilyen fontos terület a fegyverkereskedelem. Az oroszoknak gazdaságilag a kínaiaknak pedig modernizációs szempontból kifizetődő ez a szimbiózis.
Azonban ha Peking és Moszkva az Egyesült Államokat egy normális államnak látná, aki saját érdeklődéssel és célokkal rendelkezik, ahelyett, hogy a hegemón szerepét játszaná és ideológiai dominanciára törne, úgy ez elősegítené a diplomáciai háromszög létrejöttét.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/why-trump-cant-break-russia-away-from-china/
Fokozódó biztonsági szerepvállalás – Japán első tengerentúli hadgyakorlata, Prashanth Parameswaran, The Diplomat, 2017. február 23.
Február végén a japán önvédelmi erők állománya (Japan’s Self-Defense Forces – JSDF), a nemzetközi Cobra Gold katonai hadgyakorlattal egy időben, végrehajtotta első külföldi hadgyakorlatát Thaiföldön. A gyakorlat csupán az utolsó volt, azon események sorában, amelyek a japán önvédelmi haderők jogi szabályozásának lazulását és növekvő regionális és nemzetközi biztonságpolitikai szerepvállalását jelzik.
A tavaly márciusban, Shinzo Abe miniszterelnök által bejelentett szabályozás értelmében a JSDF lehetőségei bővültek Japán és a japán állampolgárok védelmét illetően, csakúgy, mint az együttműködések területén is békés és háborús időszakban egyaránt. Az új szabályozástól azt várják, hogy erősítse japán kollektív önvédelemhez való jogát, valamint támogassa annak lehetőségét, hogy más nemzetek fegyveres erőinek támogatásával hozzájárulhasson a nemzetközi béke fenntartásában.
Hogy hogyan is teszi mindezt lehetővé az új jogszabály, azt remekül példázza a JSDF által tartott hadgyakorlat Thaiföldön, ahol ugyanebben az időben Ázsia legnagyobb nemzetközi hadgyakorlatát, a Cobra Gold-ot is lefolytatták. A hadgyakorlat forgatókönyve alapján, egy Japánon kívüli esetleges katasztrófa utáni, bizonytalan biztonsági környezetben japán és amerikai állampolgárok szárazföldi, a japán légierők repülőgépéhez való szállítását szimulálták. A fegyveres erőknek a gyakorlat során arról is dönteniük kellett, hogy a törvényi szabályozás keretében milyen fellépést alkalmazhatnak egy, az útjukat álló csoport ellen.
A hadgyakorlat persze, a felkészülésen kívül, más jelentést is hordozott. A japán erők 2005 óta szintén részt vesznek az éves Cobra Gold gyakorlaton, amely egy amerikai-thai kétoldalú hadgyakorlatból nőtte ki magát nemzetközivé. Japán hozzájárulását a nemzetközi békéhez általában az amerikai-japán szövetség szemüvegén keresztül értelmezik, ami természetesen hatással van Japán lehetőségeire a térségben. Ám érdemes figyelemmel követni, hogy az egyre növekvő biztonságpolitikai szereppel rendelkező Japán milyen lépéseket tesz akár egyedül, akár az Amerikai Egyesült Államokkal, akár más ázsiai szövetségesekkel karöltve. Shinzo Abe miniszterelnök újbóli hivatalba lépése óta igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatát a délkelet-ázsiai országokkal és az ASEAN-nal, mint szervezettel egyaránt.
Japán és India – egyre szorosabb kapcsolat a bizonytalanság korában, Tan Ming Hui és Nazia Hussain, The Diplomat, 2017. február 23.
Február 10-11-én került sor a japán miniszterelnök, Shinzo Abe és az amerikai elnök, Donal Trump első hivatalos találkozójára. Legfontosabb szövetségeseként, Abe miniszterelnök számára létfontosságú volt a biztonsági és kereskedelmi bilaterális együttműködések megerősítése az Egyesült Államokkal. A közös sajtótájékoztatón Trump csendes-óceáni térség békéjének és stabilitásának sarokköveként emlegette az amerikai-japán szövetséget. Ugyanakkor a geopolitikai bizonytalanságban, Japán előnyt kovácsolhat abból, ha más, regionális szereplőkkel is építi kapcsolatát, és szorosabbra fűzi barátságát Indiával.
A 2016-os India-Japán csúcstalálkozó egyértelműen rávilágított a két ország régióban betöltött kiemelkedő szerepére. Természetes szövetségesek lévén Japán és India készen áll, hogy kiszélesítse gazdasági, stratégiai és védelmi együttműködését.
Japán az egyetlen ország például, amelynek Újdelhi engedélyezte a politikai szempontból érzékeny északkeleti országrésszel való kereskedelmet. Tokió 1981 óta nyújt hivatalos fejlesztési támogatási (official development assistance – ODA) kölcsönt az energia, a vízellátás, az erdészet, valamint a városfejlesztés területén India északkelti részének. Újdelhi szintén első alkalommal engedélyez külföldi befektetést a stratégiailag kritikus Andaman és Nicobar szigeteken. A Modi-kormány nyitott a civil infrastruktúra közös fejlesztésére a szigeteken. Az indiai Japán Nagykövetség azt is megerősítette, hogy hajlandó kölcsönöket folyósítani annak érdekében, hogy elősegítse India „kapcsolódását” az ASEAN, illetve a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Társulás (SAARC) országaival.
A regionális biztonsági környezet továbbra is kiemelkedő prioritású terület marad. A 2016-os csúcstalálkozót követő közös nyilatkozat, egy bilaterális kérdéseken és regionális vonatkozásokon nyugvó érdekegyeztetést körvonalazott a nukleáris együttműködés, terrorizmus elleni védekezés, a regionális kérdések és a védelmi ipar koordinációja területén.
Eközben Japán és India a Trump kormányzat megjósolhatatlan külpolitikai döntései felett érzett aggodalomban is osztozik. Elnöki kampányában Trump azt javasolta az USA ázsiai szövetségeseinek, Japánnak és Dél-Koreának, hogy elrettentésképpen saját nukleáris fegyverzettel kéne ellátniuk magukat. A további fejlemények – a TPP-ből való kihátrálás, valamint az ausztrál miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetése a még Obama elnök által kezdeményezett menekültügyi megállapodásról – szintén megkérdőjelezte az Egyesült Államok elkötelezettségét partnerei felé.
Az is kérdéses, ki dönt, ha az USA külpolitikai stratégiájáról van szó? A védelmi miniszter, Jim Mattis Japánban és Dél-Koreában tett látogatás során jelezte szándékát, miszerint Amerika szeretné megoldani diplomáciai úton Kínával a Dél-Kínai tengerrel kapcsolatos vitákat. Trump álláspontja szintén enyhülni látszott, amikor tisztelettel elismerte az „egy Kína” politikát a kínai elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során. Ezzel szemben Rex Tillerson külügyminiszter azt javasolta, hogy blokkolják Kína hozzáférését a szigetekhez.
A dél-kínai tengeri vita kapcsán számos ASEAN ország kapcsolata vált igencsak feszültté Kínával. Sok országot aggodalommal tölt el, hogy amennyiben a jövőben Amerika befolyása csökkenhet ebben a régióban, Kína esetleg átveszi az egyetlen vezető hatalom szerepét. Ennek fényében a japán-indiai kapcsolatok megerősítése alternatívát kínálhat a kínai uralommal szemben. Ennek érdekében India és Japán is igyekszik minél több regionális szereplőt bevonni az együttműködésbe. Amíg Abe januárban Ausztráliába, a Fülöp-szigetekre, Indonéziába és Vietnámba látogatott, hogy együttműködést kezdeményezzen; addig Modi „Act East” politikájával az ázsiai nemzeteket igyekszik összekovácsolni. Azonban ahhoz, hogy a stabilitást biztosítani tudják, a térség konfliktusainak békés megoldása érdekében Kínával is együtt kéne működniük.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/japan-and-india-deepening-ties-in-the-age-of-uncertainty/
Észak-Korea és Kína ellentmondásos kapcsolata – Kerry Brown, The Diplomat, 2017 február 23.
Az új amerikai elnök beiktatása után, az észak-koreaiak egy rakétát lőttek ki Japán felé provokációból. Majd jött a jelentés Kim Jong-nam, Kim Jong-un féltestvérének a meggyilkolásáról, amit még nem kötöttek össze Phenjannal és talán soha nem is fognak tudni. De aki tisztában van Észak-Korea magatartásával, mint a fegyverkereskedelem támogatása, valamint diplomáciai kapcsolatok felhasználása drog és fegyver üzletekhez, hogy így is növelni tudják az állami bevételeket, az rájön, hogy nem is olyan fontos az az összekötő kapocs.
Kína, aki jelenleg nagy globális lehetőség előtt áll, hogy jelentős befolyást szerezzen a világban, az már nem nézheti jó szemmel, hogy az irritáló és provokáló kicsit szomszéd miatt egyre nagyobb és nagyobb árat kelljen fizetnie. A kínai elit szerint viszont a status quo megőrzése kulcsfontosságú. A tény, hogy a malajziai merénylet Kim Jong-nam ellen csak néhány nappal azelőtt történt, hogy Kína bejelentette az észak-koreai szén export bojkottálását az talán egy jel, hogy Peking elveszítette a türelmét. Donald Trumpnak tehát igaza van, Kína képes és tud is bánni Észak-Koreával és az ország tettei mindig is zavaróak lesznek Peking számára, de most már elég nagy a tét, ahhoz hogy Kína ne hagyjon mindent az észak-koreai rezsimnek.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/north-korea-continues-its-streak-of-messing-things-up-for-china/
Rivalizálás Dél-Ázsiában – Stratfor, 2017 február 24.
India és Kína kapcsolata igen bonyolult. Mindazon által, hogy a két országban él a népesség egyharmada és 70 milliárd dollárnyi kereskedelmi kapcsolatuk van, mégis egymás riválisának számítanak. Ahogy növekszik Kína gazdasági és katonai súlya, azon dolgozik, hogy növelje befolyását Dél-Ázsiában is, méghozzá infrastrukturális befektetéseken keresztül, amiket Pakisztánban, Bangladesben és Sri Lankán folytat. Ez tulajdonképpen az a terület, amelyről India úgy gondolja, hogy az az ő befolyási területe.
Továbbá Kína megvétóz
ta India belépését a Nukleáris Szállítók Csoportjába, valamint folytatja a tárgyalásokat Pakisztánnal a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyósóról Kasmíron keresztül az Új Selyemút projekten belül. Tehát Pakisztán kérdése még inkább bonyolítja Kína és India kapcsolatát. Subrahmanyam Jaishankar, indiai külügyi titkár három országos körútra ment február 18-án, ami alatt részt vett egy stratégiai megbeszélésen a kínai kormánnyal, de igazából az egész út az indiai-kínai kapcsolatok jegyében telt, hiszen ellátogatott Sri Lankára és Bangladesre is, ami pedig a gazdasági és stratégiai versengésről szólt a két ország között Dél-Ázsiában. Hiszen Kína is szeretné növelni befolyását ebben a két országban, India pedig megpróbálja ezeket aláásni.
Japán és az ASEAN együttműködése a kibertérben, Prashanth Parameswaran, The Diplomat, 2017. február 24.
Február 17-én a NEC japán cég bejelentette szerződésének megerősítését a Japán Nemzetközi Együttműködési Ügynökséggel (Japan International Cooperation Agency – JICA) a délkeleti-ázsiai kiber lehetőségek előremozdításának érdekében. A közlemúlt történései arra engednek következtetni, hogy Tokió igyekszik növelni biztonsági szerepét a régióban, beleértve az informatika területét is.
A megállapodás értelmében a NEC vállalat vállalja, hogy felkészíti egy lehetséges kiber-támadás elleni védekezésre az ASEAN hat tagországának (Indonézia, Laosz, Kambodzsa, Vietnám, Fülöp-szigetek, Mianmar) kormányzati intézményeiben, az informatikai biztonság területén dolgozó hivatalnokait. A 3 éven át folyó képzésnek Japán ad majd otthont, és többek között védelmi és válaszintézkedések alkalmazásának elsajátítása lesz a cél.
A megállapodás nem érte meglepetésként a szakértőket. Mióta Shinzo Abe miniszterelnök ismét hivatalba lépett 2012 decemberében, Japán még többet fordít védelmi kiadásokra a dél-kelet ázsiai térségekben. 2014 decemberében az ASEAN és a japán védelmi miniszter, Tomomi Inada informális találkozóján a védelmi miniszter bemutatta Japán első regionális védelmi együttműködési kezdeményezését, a Vientiane Vision-t.
A kibervédelem előtérbe kerülése mindkét félnek érdeke. Az elmúlt évek eseményei rávilágítottak a délkelet-ázsiai régió gyengepontjaira az információbiztonság terén, így számukra létfontosságúvá vált egy biztonságos információs és kommunikációs hálózat kialakítása az üzleti környezet és a nemzeti infrastruktúra erősítésének érdekében. Így az ASEAN országok igyekeznek egyrészt együttműködni a Szövetségen kívüli országokkal, mint például Japán, másrészt saját kapacitásukat és lehetőségeiket bővíteni. Az erre való törekvés keretében tavaly be is jelentették Szingapúr új programját, az ASEAN Cyber Capacity Program-ot.
Japán részére is előnyös ez az együttműködés. Egyfelől Japánt is érték az elmúlt években kibertámadások, amelyek lépésre kényszerítik az országot. Másfelől, azzal, hogy egy biztonságos, stabil és jól működő régió fejlesztését támogatja, nemcsak Japán gazdasági és védelmi szerepét erősíti a régiókban, de hozzá járul Japán gazdasági, biztonságpolitikai és üzleti érdekeinek érvényre juttatásában is.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/japan-asean-cyber-cooperation-in-the-spotlight/
A középosztálybeli nők helyzete Indiában, The Economist, 2017. február 25.
Bár az indiai Indira Gandhi, a pakisztáni Benazir Bhutto és a myanmari Aung San Suu Kyi neve sokaknak ismerős, azt mégis kevesen tudják, hogy Sri Lankán választottak először női miniszterelnököt, vagy, hogy a hatalmas muszlim országot, Bangladest, az elmúlt negyed évszázadban, 22 évig nő irányította. És bár valóban megfigyelhetők változások és folyamatok ezekben az országokban, a statisztikák még mindig éles szakadékot mutatnak a férfiak és a nők helyzete között. A dolgozó nők aránya (27%) még mindig kisebb Indiában, mint Kínában vagy Bangladesben. Egy 2012-ben végzett felmérés feltárta, hogy az indiai nők négyötödnek mai napi engedélyt kell kérnie férjétől vagy családjától, hogy meglátogathassanak egy helyi klinikát, harmaduk állította, egyedül nem is tudna elmenni a kórházba. 52%-uk szerint nincs pedig azzal semmi probléma, ha egy férj megveri feleségét, ha engedély nélkül hagyja el a házat.
A tehetősebb középosztálybeli indiai nők már nagyobb szabadságot élvezhetnek. Számos szakma területén azonban még ezek a nők is ritkaságszámba mennek. India felsőbb bíróságainak 700 bírájából alig 10 % nő, és az Indiai Közigazgatási Szolgálat 5000 hivatalnokának csupán 17%-a nő. A Parlament alsóházi képviselőinek mindössze 12 %-a nő, a tagállami törvényhozásban nagyjából ugyan ez az arány figyelhető meg. Egyedül a falvak és körzeti tanácsokban találkozhatunk nagyobb számú női képviselővel, ám ennek nagyrészt az az oka, hogy ezen mandátumok harmadának, illetve felének női jelöltekkel való betöltését törvény írja elő.
Ha támogatásról van szó, az indiai politikusok rendszerint előnyben részesítik a kisebbségek olyan definiálását, amelyek faji, vallási, etnikai, vagy nyelvi különbségeken alapulnak, ahelyett, hogy a nem alapú megkülönböztetés tágabb kategóriáját alkalmaznák. Ez a hozzáállás ugyanúgy igaz a női vezetőkre, mint a regionális döntéshozókra, akiket kevésbé kötnek a demokratikus működést elősegíteni kívánó szabályozások.
Persze ahhoz, hogy egy női politikus sikereket érhessen el ebbe a régióban, a kemény fellépés olykor elengedhetetlen. Mamamta Banerjee, Nyugat-Bengál hírhedt vezető minisztere, amikor Delhiben volt képviselő, gallérjánál fogva rángatta ki egy férfi kollégáját a Parlamentből egy alkalommal. Másokhoz hasonlóan, Ms. Banerjee is rengeteg energiát fordít arra, hogy munkája során nem kerüljön előtérbe női mivolta. Az ilyenfajta elővigyázatosság érthető, hiszen a férfi politikai riválisok nem riadnak vissza a szexuális tartalmú rágalmazásoktól sem. Egy kollégája Sonia Gandhit, az ellenzéki Congress párt vezetőjét például azzal vádolta, hogy pakisztáni eszkort cégnek dolgozott.
Ahhoz, hogy a nők egy konvencionálisabb politikai szerephez juthassanak a szubkontinensen, komoly változások kellenek. Erre talán van is némi esély. Az idei szezon legnagyobb bollywoodi sikere a „Dangal” volt. Egy reményt keltő történet két nővérről, akik bajnokok lettek egy férfi uralta sportban, a birkózásban. Bár az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy a főszereplő nem a két lány, hanem az apjuk volt, egy korábbi birkózó, akik álmainak és saját akaratának megfelelően alakította lányait.
Terjeszkednek a kínai aukciós házak, de a külföldieknek nehéz a bejutás a kínai piacra, Deborah M. Lehr, The Diplomat, 2017. február 25.
Bár a kínai aukciós házak befolyása folyamatosan növekszik külföldön, a külföldi cégeket erősen korlátozzák, így számukra szinte lehetetlen bejutni az egyre növekvő kínai piacra.
2010 végén egy névtelen kínai vásárló, egy 1,3 millió dolláron kikiáltott kínai császári porcelán vázáért 86 millió dollárt adott. Egy évvel később egy másik ajánlattevő 18 millió dollárt fizetett egy, a Középső Birodalomból származó vázáért – több, mint 20 ezerszer magasabb árat, az eredetei 800 dolláros kikiáltási árnál.
A kereslet a kínai műtárgyak és antik tárgyak iránt sosem látott magasságokban van. Ennek ellenére, a kínai aukciós piac továbbra is erősen szabályozott, a kormány korlátozza külföldi cégek piacra jutását, ugyanakkor bátorítja saját aukciós házainak külföldi terjeszkedését. Ezen intézkedések nem csak mesterséges módon hozzák előnybe a kínai aukciós házakat, de alapjaiban változtatják meg napjaink műkereskedelmének szabályait.
Ma Kína, jelenleg évei 12 milliárd dolláros (és folyamatosan növekvő) bevételével, riválisa lett az amerikai műtárgyak és antikvitások piacának. Ennek a növekedésnek egyik hajtó motorja azok a milliárdosok, akiknek száma folyamatosan nő Kínában. A korlátozott számú befektetési lehetőség és a műtárgyak értékének gyors növekedés szintén hozzájárul a piac növekedéséhez.
Természetesen a kínai kormánynak is érdeke a műkereskedelem és antik műtárgyak piacának fellendülése. A „kulturális ipar” növekedése nem csak munkahelyeket, de nemzetközi viszonylatban is versenyképes értéket teremt és a kínai kultúra tengerentúli promotálásával növeli Kína befolyását. A támogatásoknak köszönhetően a világ 10 legnagyobb aukciós házából 6 Kínában található, amelyek mindegyikét az elmúlt 10 évben nyitották.
Jelenleg a kínai piacot az állami tulajdonban lévő Poly Aukciós Ház uralja, amivel méretben csupán a Christie’s és a Sotheby’s veheti fel a versenyt. A nemzetközileg egyik legismertebb intézményt, a China Guardian Aukciós Házat, a politikailag igen jó kapcsolatokkal rendelkező Chen Dongsheng alapította. Chen, aki Mao elnök egyik unokáját vette feleségül, nem titkolja azon szándékát, hogy újra teremtse Kína kulturális arisztokráciáját.
Ha Kína valóban világszintű játékossá szeretne válnia műkereskedelemben, nem szabad félnie a versenytől. A piac megnyitása a külföldi aukciós házak számára a minőség javulását hozná magával – ami elengedhetetlen egy olyan ágazatban, ahol a hamisítási botrányok és rágalmak mindennaposak. A nyitás nem egyszerű, de ahogy Kína az elmúlt években sokat nyert pénzügyi piacainak megnyitásában, úgy a műkereskedelem liberalizálásával is csak előnyökre tehet szert.
Forrás: http://thediplomat.com/2017/02/chinas-art-market-is-booming-but-not-for-foreigners/
A fintech-ben (pénzügyi technológia) Kína mutatja az irányt– The Economist, 2017. február 25.
A kínai bankok nem olyan régen cserélték le az abakuszokat, ma pedig már a világ vezetőjének számítanak a pénzügyi technológiában. A globális viszonylatban közel a felét adja a digitális fizetésben és könyvelésben a kínai piac. De hogyan vált ennek a vezetőjévé? A kérdés egyszerű, jókor volt jó helyen és időben. Ma már Kína rendelkezik a világon a legtöbb internetes felhasználóval és ez a terület még igen nyitott a szemfüles cégek előtt. Ezáltal a pénzügyi technológiának a felemelkedése három szegmensen keresztül figyelhető meg a legjobban.
Az első a mindennapi életben, a mobilos fizetéseken keresztül. Ez az okostelefonok megjelenésével terjedt el, ma a kínai internetfelhasználók 95 százaléka mobilon keresztül internetezik és online vásárol. Az Alipay (az Alibaba egyik szolgáltatása) és a Wechat mobil applikációk segítségével könnyen tudnak interneten keresztül fizetni a fogyasztók.
A második terület, ami miatt Kínáé a vezető szerep, az az online hitelezés. Az e-kereskedők az online vásárlás platformján elkezdtek kifejleszteni egy kölcsön igénylési lehetőséget is, amivel a felhasználók 10.000 yuan (~450.000 forint) alatti összeget tudnak felvenni.
A harmadik terület a befektetés. Nemrégiben még két fő opció volt a pénzek kezelésére: vagy bankszámlákon tartották vagy a tőzsdére vitték. A nagy áttörés akkor jött, amikor 2013-ban az Alibaba bevezette az online alapját (Yu’e Bao). Minimális kockázattal, három százalékponttal nagyobb hozamot kínált, mint a banki befektetések. Ez 18 hónap alatt 185 millió felhasználót eredményezett.
A kínai pénzügyi technológiának a bajnokai a külföldi piacokra is betörtek, jórészt Ázsiában. Kína tehát példát mutatott a világnak, hogy hogyan is kell az abakuszt rövid időn belül a legfejlettebb pénzügyi technológiákra cserélni.
Szerzők: Boros Luca; Zoltai Alexandra
