A világ élvonalában – a legjobb egyetemek rangsorai

Habár a nemzetközi szintű oktatás minőségének és versenyképességének a kérdései mindig is foglalkoztatták az embereket, ilyen jellegű ranglisták nem léteztek egészen a 2000-es évekig. A nyugati államok többségének megvolt a saját, hazai egyetemi toplistája, de azt nem lehetett pontosan tudni, hogy az adott egyetem – akár az adott ország legjobb, vezető egyeteme – hogyan teljesít a nemzetközi mezőnyben. Az első ilyen rangsort először 2003-ban hoztak létre. Az azt követő években több kísérlet történt a nemzetközi felsőoktatási osztályozásra, de jelenleg három nagy ranglistát tekinthetjük a legnépszerűbbnek: az ARWU, a THE listája, és a QS World University Rankings.

A világ első, felsőoktatási mezőnyt osztályozó és rangsoroló nemzetközi ranglistája csak 2003-ban született meg – paradox módon Kínában, a Shanghai Jiao Tong University által. Az egyes országok már korábban is készítettek a saját egyetemeikre vonatkozó top listákat, sőt, történt néhány kísérlet a nagyobb angolszász lapok részéről egy top besorolásra. Így ilyen listát készített már 1988 óta a BusinessWeek, a Wall Street Journal, a Financial Times, az Economist vagy a Forbes is[1], ám ezek csupán egy általuk megnevezett top 10-50 egyetemet tartalmazták, sok esetben csak konkrét tudományterületre koncentráltak (például az üzleti szférára) és a metodológiájuk is megkérdőjelezhető volt.

Academic Ranking of World Universities (ARWU)

A Shanghai Jiao Tong University 2003 júniusában publikálta az első nemzetközi felsőoktatási rangsorát, az Academic Ranking of World Universities-t (ARWU).[2] Eredetileg az volt a céljuk, hogy a kínai egyetemek globális pozícióját vizsgálják a létrehozott ranglistával, és az eredmények alapján egy felsőoktatási stratégiát alkossanak a felzárkózásra. Mivel korábban hasonló lista nem létezett, az ARWU globális rangsora rögtön a megjelenése után nagy figyelmet kapott, és ezen sokat segített az listát méltató Economist cikk is.

A jó helyezéseket elért egyetemek felkapták a listát, és idézték a weboldalaikon és publikációikban, egyes országokban pedig komoly vitákat váltott ki: most szembesültek először a hazai egyetemek globális helyezésével, és nem mindenki volt elégedett vele. Kutatások indultak és tanulmányok egész sora született arról, hogy mi lehet az oka a helyi egyetemek nemzetközi lemaradásának. A legjobb példa rá Franciaország, ahol a francia egyetemek rossz helyezése arra kényszerítette a hatóságokat, hogy új törvényeket fogadjanak el, amelyek sokkal nagyobb szabadságot adtak az egyetemeknek.

Így az ARWU ranglistája komolyan hozzájárult a felsőoktatás nemzetközi reformjaihoz, hiszen az egyetemek és az oktatási felsővezetés új, eredményorientált irányba indult el, és a rossz helyezések ösztönzőként hatottak a változtatásokhoz.

Ami megkülönböztette az ARWU-t az addigi kísérletekhez képest, hogy egyrészt egy valóban globális listát készítettek 1200 egyetem vizsgálatával, amiből végül 500-as rangsort alkottak; másrészt, hogy egy stabil és transzparens metodológiát alkalmaztak: a kínai egyetem ranglistája átlátható, követhető és tervezhető indikátorokra épült,  így minden egyetem láthatta, hogy milyen területeken maradt le a versenytársaitól. Mindez lényegében nyílt versenyre hívta a világ egyetemeit!

Az eredményeket a Shanghai Jiao Tong Egyetem is hasznosította, és 2007-ben egy könyvet is írtak a nagy nemzetközi egyetemekről[3], amelyben azt kutatták, hogy mi a sikerük titka, és a tapasztalataikra építve hogyan tudják versenyképessé tenni a kínai felsőoktatást.[4] Ezen kívül 2005-ben egy konferenciát is szerveztek a világ egyetemeiről, és azóta minden második évben újra megszervezik azt.

Az ARWU metodológiája 2003-as indulása óta változatlak, miközben a másik két nagy rangsor az elmúlt években többször is változtatott a gyakorlatán. Ez egyrészt stabilitást és jó összehasonlítási alapot ad a ranglistának, másrészt viszont ezzel figyelem nélkül hagyja a listáról szóló kritikai észrevételeket. A ranglista alapját az egyetemek Nobel díjasai adják: a súlyozás 10%-át teszik ki az egyetemen korábban tanult Nobel díjasok, 20%-át pedig az egyetemen jelenleg oktató Nobel díjat kapott professzorok. A ranglista 20%-os súlyozással nézi a sokat hivatkozott kutatókat, 20%-ban a „Nature” és a „Science” lapokban publikált kutatásokat, 20%-ban a Science Citation Indexben és a Social Science Citation Indexben szereplő kutatókat, 10%-ban pedig az egyetem per főre vetített kutatási teljesítményét vizsgálja.

Ezek alapján a legutóbb, 2015 augusztusában publikált ARWU rangsor első tíz helyén a következő egyetemek szerepelnek:[5]

1. Harvard (USA)
   2. Stanford (USA)
   3. MIT (USA)
   4. Berkeley (USA)
   5. Cambridge (UK)
   6. Princeton (USA)
   7. Caltech (USA)
   8. Columbia (USA)
   9. University of Chicago (USA)
   10. Oxford (UK)

Ebből egyrészt az látszik, hogy az élmezőnyben teljes mértékben amerikai egyetemek dominálnak: a tíz legjobb egyetemből nyolc amerikai, kettő pedig angol. A másik érdekes észrevétel, hogy az elmúlt 12 évben az élmezőny gyakorlatilag semmit nem változott (2003-ban a rangsor: Harvard, Stanford, Caltech, Berkeley, Cambridge, MIT, Princeton, Yale, Oxford, Columbia) – csupán Yale szorult ki, és a helyére bejött a Chicagoi Egyetem, illetve jelentősen javította a helyezését az MIT.

Az Egyesült Államokból 146 egyetem került be a legjobb 500 közé az ARWU ranglistája szerint. Őket követi Kína 44 egyetemmel, Németország 39 egyetemmel, Nagy-Britannia 37 egyetemmel, Franciaország 22 egyetemmel, és Ausztrália-Kanada-Olaszország 20-20-20 egyetemmel. Magyarország a listában két egyetemmel szerepel (ELTE és a Szegedi Tudományegyetem).

A Shanghai Jiao Tong Egyetem által készített ranglistát azonban sok kritika is érte, főleg amiatt, hogy érezhetően nagyobb több részesíti a természettudományokat és a műszaki tudományokat a humántudományokkal szemben. Ez részben amiatt is van, hogy a metodológiája gerincét adó Nobel díjak is a természettudományokra fektetnek nagyobb hangsúlyt. Emiatt a nemzetközileg elismert humántudományi műhelyek sokkal rosszabb helyen szerepelnek például olyan egyetemekhez képest, amelyek nagy műszaki- vagy orvostudományi karral rendelkeznek. A másik kritika, amely az ARWU rangsorát érte, az angol nyelvű, nagy nevű lapok túlsúlya a súlyozásban: az angolszász országokban élő angol nyelvű kutatóknak sokkal nagyobb az esélye, hogy angol lapban publikálnak és sokkal többször is hivatkoznak rá.

THE–QS World University Rankings

Az egyik legnagyobb kritizálója a kínai ranglistának az 1971-ben alapított, felsőoktatással foglalkozó Times Higher Education (THE) brit hetilap volt. Kritizálták például azt, hogy a díjak vagy publikációk esetében miért a kutató eredeti, anyaegyetemének adnak pontot, és nem annak, amely az ismertséget hozó kutatásait finanszírozta, illetve hogy miért rangsorolnak előre egy intézményt egy 40 évvel ezelőtti Nobel-díjasért?..[6] A radikális kritikai vélemény végül arra sarkallta a THE-t, hogy 2004-ben egy saját nemzetközi felsőoktatási rangsort hozzon létre a Quacquarelli Symonds (QS)-szal közösen. Ez lett a THE–QS World University Rankings.[7]

A THE-QS ranglistája komplex metodológián alapult: 1200 egyetemet vizsgáltak 88 országból, a gerincét pedig egy úgy nevezett Academic Reputation Survey alkotta, amelyben több ezer kutató véleményét kérdezték az egyetemről. Így a ranglistánál fontos tényező volt, hogy milyen az egyetemek szakmai hírneve. Mivel ez a felmérés a ranglista súlyozásának a 40%-át adta, így lényegében a legfontosabb tényezőjévé vált. Ezen kívül, amit a súlyozásnál számított: oktatási környezet, kutatási munkákra való hivatkozások, illetve a konkrét kutatások. Ebből aztán egy 800 egyetemre szűkített hoztak létre.

A THE-QS ranglistáit rengeteg kritika érte, leginkább az egyetemek hírnevén alapuló metodológia miatt. Az egyes egyetemek vezetői bírálataikban hangsúlyozták, hogy a metodológia miatt az egyetemek helyezése akár évről évre változhat bármiféle ok nélkül, így a ranglistát nem lehet komolyan venni. A kritikák végül belső vitákhoz vezettek a rangsor összeállítói, a THE magazin és a Quacquarelli Symonds (QS) brit vállalat között: a THE munkatársai drasztikus változtatásokat javasoltak, ám ebbe a QS nem akart belemenni – így 2010-ben szétvált a két cég útja.

Times Higher Education World University Rankings

2010-től a THE egy új, teljesen megváltozott metodológián alapuló ranglistával jelentkezett – Times Higher Education World University Rankings-szal. Habár bizonyos részben meghagyták a megkérdezésen alapuló felméréseket is (az oktatási környezetről és az egyetemeken folyó kutatásokról), ám ebben a fő hangsúly már nem a hírnéven, hanem az akadémiai hivatkozásokon volt, amelyek a teljes súlyozás harmadába számítottak bele. A THE öt éves periódusban 11,3 millió szakmai publikációt vizsgált hozzá, ami 51 millió hivatkozást jelentett.[8] A metodológia másik két pillére az oktatási környezet (minőség, egyetem bevételei és fizetések), illetve a kutatási tevékenység mennyisége lett. Ezen kívül a rangsorba 5%-ban beleszámított a nemzetközi diverzitás is: külföldi professzorok és hallgatók száma alapján.[9] A THE szakmai partnere egészen 2014-ig Thomson Reuters volt, de a 2015-16-os rangsortól kezdve Elsevier-re váltottak.

A THE 2015-ben publikált rangsora a következő egyetemeket tartalmazza a lista első tíz helyén:[10]

1. Caltech (USA)
   2. Oxford (UK)
   3. Stanford (USA)
   4. Cambridge (UK)
   5. MIT (USA)
   6. Harvard (USA)
   7. Princeton (USA)
   8. Imperial College London (UK)
   9. ETH Zürich (CH)
   10. University of Chicago (USA)

Így ezen a ranglistán hat amerikai egyetem mellett három angol és egy svájci is szerepel az első tíz legjobb egyetem között. Magyarországról hat egyetem szerepel a THE listájában – a Semmelweis egyetem az 501-600 legjobb egyetem között van, a többi listában szereplő magyar egyetem 601-800 között szerepel. Szomszédjaink közül ennél jobban csak Ausztria szerepel, ahol hét egyetem is felkerült a listára, a legjobb intézmény ebből a 142. helyen végzett.

A megújult THE ranglistát is érte kritika: a bírálói szerint túlságosan nagy hangsúlyt fektetnek a publikációs hivatkozásokra, amivel egyrészt a humántudományok kerülnek hátrányba (amelyek hagyományosan kevesebb hivatkozást használnak, mint a természettudományok), illetve hátrányba kerülnek a nem angol nyelvű egyetemek is. Példaként a London School of Economics and Political Science-t lehetne mondani rá, amely a QS-sel közösen készített listában még a 11. helyen szerepelt, a 2010-es, már önállóan kiadott THE listában viszont már csak a 86. helyre szorult vissza a neves angol egyetem. Ugyanakkor érdekesség, hogy a THE 2015-ös listájában a London School of Economics and Political Science javított a korábbi helyezésén, és 23. helyen szerepel.

QS World University Rankings

A Times Higher Education és a QS szakítása után 2010-től a QS vállalat egy önálló egyetemi ranglistával jelentkezett „QS World University Rankings” címen. A rangsor összeállítója mögött a Quacquarelli Symonds (QS) brit oktatással és külföldi tanulással foglalkozó cég áll, akik 1990 óta vannak jelen a piacon. A cégnek a külföldi tanulás profilja és a rangsor mellett van egy elemző egysége is, amely tanulmányokat készít felsőoktatási intézmények számára az oktatási piacról.

A QS a Times Higher Education-nel szakítva szinte semmit nem változtatott a korábbi metodológián, és folytatták a korábbi években kialakított gyakorlatot. A ranglista súlyozásába így 40%-kal számít bele a szakma tagjaitól kapott értékelés, illetve 10%-ban a munkáltatók által adott értékelés, akik megítélik a különböző intézményekről kikerült friss diplomásokat. Így a QS listájának a felét hírnéven alapuló, vélemény jellegű értékelés adja. A kérdőíves vizsgálatban részt vevő professzorok értékelésükben 30 egyetemet jelölhetnek, de a saját intézményüket nem. A súlyozás másik felét a szak hallgatóinak az arány (20%), a szakra vetített hivatkozások száma (20%), és a külföldi diákok és tanárok aránya (5-5%).

A QS legutóbbi listája így a következőképpen alakult:[11]

1. MIT (USA)
   2. Harvard (USA)
   3. Stanford (USA)
   3. Cambridge (UK)
   5. Caltech (USA)
   6. Oxford (UK)
   7. University College London (UK)
   8. Imperial College London (UK)
   9. ETH Zürich (CH)
   10. University of Chicago (USA)

Ebben a rangsorban szerepel a legkevesebb amerikai egyetem a többiekhez képest: öt amerikai, négy angol és egy svájci. Mivel a ranglista nagy részét megkérdezésen alapuló metodológia adja, így például nagyobb hangsúlyt és jobb helyezést kaphatnak a különböző régiók kiemelkedő egyetemei. Oroszország egyetemeiből például a QS listáján 21 darab szerepel – ebből is a legjobb, a Lomonoszov Egyetem a 108. helyen. Ezzel szemben a THE listáján 13 orosz egyetem, míg az ARWU rangsorában csupán 7 orosz egyetem szerepel. Hasonló arányokat láthatunk más régióban is: Brazília például a QS listáján 22 egyetemmel szerepel, míg a THE alapján 17, ARWU listájában pedig csupán 12 brazil egyetem található.

Magyarország a QS rangsorában négy egyetemmel szerepel, ebből is a legjobb pozíciót a Szegedi Tudományegyetem kapta (501-550), majd őt követi a Debreceni Egyetem és az ELTE (601-650) és a Corvinus (701-800). A szomszédjaink közül ennél jobb helyezése Ausztriának (7 egyetem, ebből a legjobb a 153. helyen van) és Ukrajnának (6 egyetem) van, illetve Romániának Magyarországhoz hasonlóan 4 egyeteme szerepel a rangsorban.

Mivel a rangsor felét benyomáskon és személyes véleményeken alapuló értékelések teszik ki, így az eredeti, THE-QS-sel közösen 2004-től indított listához hasonló kritikát kapja, és leginkább a természettudományokban erős egyetemek nem veszik komolyan a metodológiáját. Módszereik miatt relatíve szignifikáns különbségek is előfordulnak rajta akár egyik évről a másikra is: így például a 2015. listában 8. helyen szereplő Imperial College London egy évvel korábban, 2014-ben még 2. helyen szerepelt.

A három legnagyobb felsőoktatási rangsor különbségei ellenére, ha megnézzük a top tíz egyetemet, a tízből hét mindhárom listában ugyanaz: Harvard, Stanford, MIT, Cambridge, Oxford, Caltech és University of Chicago.

Alternatív mérési módszerek és rangsorok

A legismertebb ranglisták mellett léteznek  alternatív mérési módszerek is a nemzetközi felsőoktatási mezőny mérésére, amelyek szintén a 2000-es évek második felétől alakultak ki. Egyik ilyen lista a Webometrics – Ranking Web of Universities,[12] amelyet a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács (CSIC) Cybermetrics Lab-ja készíti. A Webometrics lényege, hogy az egyetemeket online jelenlét alapján értékeli. 2004 óta működik, és kezdetben azért jött létre, hogy egyfajta ösztönző erőként szolgáljon az egyetem számára, hogy növeljék az online megjelenésüket. A rangsor azt nézi, hogy mennyire nyitott egyegyetem, és mennyire elhivatott a tudásterjesztés felé – így például nézik az aloldalak és hivatkozások számát, a megosztott fájlokat és stb.[13] Ebben a rangsorban teljes mértékben USA dominál: a lista első tizenkét helyén amerikai egyetemek vannak, a hagyományosan jó helyezést elérő angol Oxford és Cambridge csak a 13. és 14. lett.[14] Magyar egyetemek közül az ELTE és a BME szerepel az első 500-ban (365. illetve 411. hely), őket követi a Szegedi Tudományegyetem (530), a Debreceni Egyetem (596), és a Pécsi Tudományegyetem (896).

Hasonló elven működött a G-Factor University Ranking is (Google Factor): a nemzetközi ranglista szintén az online jelenlétet mérte, de más egyetemekről származó hivatkozások száma szerint rendezte azt.[15] Ez a lista azonban már nem érhető el.

A 2003-ban megjelent kínai felsőoktatási rangsoron felbuzdulva más régiók is elkészítették a maguk rangsorát: így például a moszkvai Global University Ranking. Ez azonban nem volt hosszú életű, miután a lista 5. helyén szerepeltették az orosz Loomonoszov Moszkvai Állami Egyetemet a Harvard, Stanford és Cambridge előtt, gyorsan diszkreditálódott, és mind az üzemeltető cég, mind a honlap megszüntette a működését.[16]

Az ismertebb nemzetközi listák közé tartozik még a 2007-ben létrehozott tajvani HEEACT[17], a szintén 2007-es, holland Leideni Egyetem ranglistája – CWTS Leiden Ranking[18], a 2012 óta működő szaúd-arábiai Center for World University Rankings[19], vagy a 2013-től készített orosz Round University Ranking.[20]

A globális indexek „horgony hatása”

Egy komoly kritikai szempont, amit a globális rangsorok ellen felhoznak, az általuk kifejtett úgy nevezett „horgony hatás” („anchoring effect”). Egyes kutatások szerint a 2000-es években megjelenő első globális listák komoly hatással lettek az egyetemek nemzetközi megítélésére. A „horgony hatás” lényege, hogy van egy előzetes tudásunk, egy előképünk, és döntés helyzetekben ebből kiindulva cselekszünk. Vagyis egy általunk rögzült kép befolyásolja az ítéleteinket és véleményünket. Márpedig az első publikált globális rangsorok hozzájárulhattak az előkép, a nagy egyetemekről alkotott előzetes vélemény kialakításához.[21] Ez leginkább az első megjelenésre igaz – a meglévő ranglisták egyes változásai már nem okoznak olyan megítéléseket a megítélésben.[22]

Ez a „horgony hatás” könnyen mérhető: azok között, akik már látták az egyik rangsort, összehasonlítva azokkal, akik még nem hallottak róla. A kutatások alapján sokkal magasabb az esély arra, hogy a megkérdezett (aki már látta a rangsort) valamelyik a listán szerepelő top egyetemet nevezi meg a véleménye szerinti legjobb egyetemnek, mint ha bármilyen másik egyetemet.[23] Ezek a kutatások így akár kérdésessé teszik a kérdőíves méréssel dolgozó rangsorok eredményeit.

Mindez pedig egészen messzemenő, meglepő hatásokat eredményezhet a kutatások szerint: a nemzetközi felsőoktatási rangsorok eredményei akár az egyetem kutatási teljesítményét, és diákjai és tanárai viselkedését is befolyásolhatja.[24] Így évről évre egyfajta fordított hatás jöhet létre: már nem az egyetem teljesítménye lesz hatással a presztízsére és értékelésére, hanem a rangsor válik az egyetem presztízsívé és teljesítményének ösztönzőjévé.

[1] World University Rankings. In: WES WENR – World Education News & Reviews. 2006.08.01. (Ellenőrizve: 2016.06.06.)

[2] A ranglista létrehozója a Shanghai Jiao Tong University-n működő Center for World-Class Universities. http://www.shanghairanking.com/ARWU-Statistics-2015.html (Ellenőrizve: 2016. 06. 06.)

[3] Shanghai Jiao Tong University először 1993-ban publikált könyvet a nemzetközi felsőoktatásról Ai Zhu Tao professzor szerkesztésében, de a könyv csak kínai nyelven jelent meg. 2007-ben már angolul látott napvilágot a „The World-Class University and Ranking: Aiming Beyond Status” című könyv Nian Cai Liu professzor szerkesztésében.

[4] Sadlak, Jan; Liu Nian Cai (szerk.): The World-Class University and Ranking: Aiming Beyond Status. UNESCO-CEPES, 2007.

[5] Az ARWU 2015-ös ranglistája: http://www.shanghairanking.com/ARWU2015.html (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[6] World University Rankings. In: WES WENR – World Education News & Reviews. 2006.08.01. (Ellenőrizve: 2016.06.06.)

[7] https://www.timeshighereducation.com/world-university-rankings/about-the-times-higher-education-world-university-rankings (Ellenőrizve: 2016. 06. 06.)

[8] U.o.

[9] A THE megújult metodológiáról: https://www.timeshighereducation.com/news/ranking-methodology-2016 (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[10] A THE 2015-ös ranglistája: https://www.timeshighereducation.com/world-university-rankings/2016/world-ranking (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[11] A QS 2015-ös ranglistája: http://www.topuniversities.com/university-rankings/world-university-rankings/2015 (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[12] http://www.webometrics.info/ (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[13] A Webometrics teljes metodológiájáról: http://www.webometrics.info/en/Methodology (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[14] A teljes lista itt található: http://www.webometrics.info/en/world (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[15] World University Rankings. In: WES WENR – World Education News & Reviews. 2006.08.01. (Ellenőrizve: 2016.06.06.)

[16] Ennek egy archivált változata megtekinthető: https://web.archive.org/web/20100708012314/http://www.globaluniversitiesranking.org/index.php?option=com_content&view=article&id=94&Itemid=131 (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[17] http://nturanking.lis.ntu.edu.tw/ (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[18] http://www.leidenranking.com/ (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[19] http://cwur.org/ (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[20] http://roundranking.com/ (Ellenőrizve: 2016.06.07.)

[21] Bowman, A. Nicholas; Bastedo, N. Michael: „Anchoring effects in world university rankings: exploring biases in reputation scores.” In: Higher Education, Volume 61, Issue 4, 431-444. old., 2011 April.

[22] U.o.

[23] U.o.

[24] U.o.