Szirmai Viktória (szerk.): From Spatial Inequalities to Social Well-Being (könyvismertető)
2009. november 25-én konferenciát rendeztek Magyarországon, a Magyar Tudományos Akadémán a „A GDP-n túl: a gazdasági teljesítmény és a társadalmi jól-lét mérése” címmel. Ekkor hallott először a magyar tudományos közösség a Stiglitz-jelentésről, amelyet Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas tudós vezetésével készítettek el, 2009-ben. A jelentés Franciaország akkori köztársasági elnökének (Nicolas Sarkozy) kérésére végeztek el.
A felkérés célja volt, hogy vizsgálják meg a 2006-2008-ban kirobbant gazdasági, pénzügyi és társadalmi válság főbb tényezőit és egyben keressenek is megoldásokat a problémákra. A jelentés megállapította, hogy a GDP (Gross Domestic Product – bruttó hazai termék), nem alkalmas a társadalmi fejlettség és fejlődés mérésére. Fontos tehát, hogy úgy mérőeszköszt – mérési módszert találjanak, amely figyelembe veszi a fenntartható fejlődés alappilléreinek (gadzasági- , társadalmi- , természeti dimenziók) összefüggéseit a mérés során. A jelentés fő üzenete, hogy a mai termelés és gazdaság orientált mérésekről át kell térni a jövőbeli generációk társadalmi jóllétének mérésére.
A Stiglitz-jelentés azonban, Szrimai Viktória szerint egy fontos dimenziót kihagyott a társadalmi-jóllét modellből. Ez a dimenzió pedig a területi összefüggések, térségi adottságok szerinti különbségek, melynek vizsgálata kihagyhatatlan a társadalmi-jóllét modellének értelmezésekor. A könyv kiemelten fontos célja a területi szempontú elemzések, amelyeket két síkon valósítanak meg magyarországi viszonylatban. Egyrészt a Magyarországon található a kilenc darab 100 000 fő feletti népességű nagyvárosi térségek, másrészt négy darab hátrányos helyzetű kistérséget empirikus vizsgálatnak vetnek alá.
A vizsgálatok fő célja az volt, hogy feltárja a nagyvárosi térségekben élők társadalmi jól-létének konkrét befolyásoló tényezőit, és jellemzőit. Ezen kívül fontosnak tartják megismerni a nagyvárosok, különböző fejlettségű és területileg elkülönülő részeinek, társadalmi csoportjainak státuszát meghatározni, s etársadalmi státusz kialakulásának okait felfedni.
A könyv egy másik lényeges elemzési iránya a társadalmi jól-lét és a versenyképesség közötti összefüggések meghatározása. Ennek során a Stiglitz-i jól-lét értelmében, megvizsgálják, hogy a nagyvárosi és a vidéki népesség milyen előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik, hogy melyik társadalmi réteg állja meg jobban a helyét a mai gazdasági helyzetben, illetve ki van jobb versenyképességi pozícióban.
A társadalmi jól-lét problémáinak eredete Európában:
A társadalmi jól-lét problémák, a társadalmi és területi egyenlőtlenségek az Európai országok számára, az egyik legfontosabb probléma terület, amelyet a legidőszerűbb orvosolni, mind közül. Alapvetően meghatározza e probléma kezelését az Európai gondolkodásmód, ugyanis egy 2008-ban megjelent könyv szerint az Európaiak és az amerikaiak különbözően vélekednek az egyenlőtlenségekről, a jövedelmek újraelosztásáról, a jól-létről, a szegénységről és a gazdagok és szegények között lévő gazdasági szakadékról. Míg az amerikai véleménye, hogy a szegények a saját sorsuk kovácsa, azaz segítsenek önmagukon, addig az Európai vélemény az, hogy elsősorban a kormány dolga kiemelni az embereket a szegénységből. Az Európai gondolkodásmód ellenére, átfogó megoldások nem születtek a problémák felszámolására. Európában, s azon belül Magyarországon folyamatosan elmélyülnek a társadalmi problémák és feszültségek, és a térbeli szakadékok is növekednek. Fontos tehát az enyhítési eszközök minél hamarabb történő kimunkálása, és az Európai szociális kultúra minél nagyobb védelme.
Felhívja a figyelmet Európa kettősségére, ahol Nyugat-Európa és Kelet-Európa problémáinak kialakulására fókuszál. Nyugat és kelet Európa történelmileg más utat járt be. Nyugat-Európában már az 1980-as évektől jelen vannak a társadalmi problémák (szegénység, teljes foglalkoztatottság hiánya, teljes körű ellátórendszer hiánya, hosszú távú munkanélküliség), amelyek több országban az évek során egyre csak megvalósíthatatlan ideává vált.
A nyugat-európai problémák kialakulásához számos tényező hozzájárult (globalizáció, 1972-es olajválság, pénzügyi válságok, eladósodási folyamat), melyek közül a globalizáció-t övezi a legnagyobb vita. A globalizáció és a globális tőkemozgások során kialakuló társadalmi polarizáció hatalmas mértékeket ölt, de a nagyvárosokat előnyökhöz juttatta. A globalizáció szerepe tehát továbbra is nyitott kérdéskörként van jelen a jól-lét esetében.
Kelet-Európában viszont a sajátos történelmi kontextus határozta meg a jól-lét kérdéskörét. A szocialista rendszerek sajátosságai, eszközei próbálták eltusolni, eltakarni és felszínesen orvosolni a társadalmi problémákat. Ilyen eszközök a „kapun belüli munkanélküliség”, homogén munkabér rendszer és az úgynevezett szocialista városfejlesztések. 1990 után az új politikai berendezkedés reményt adott az embereknek, s rövid ideig enyhítette is a problémákat. Ennek ellenére a társadalmi polarizáció tovább fokozódott, míg a civil társadalom és a középosztály periférikus helyzetbe került, addig a felsőbb osztály, vezető pozíciókhoz jutott. Ugyan a két történelmi pálya különböző, de a mai problémák megegyeznek. Élesedett a társadalmi polarizáció, a centrum és periféria viszonyok, a városi térségeken belüli fejlettségbéli különbségek és a város vidék ellentét.
A nemzetközi jól-lét politikák:
Az európai városfejlesztés keveri a normatív és az üzleti modelleket, de megjelennek benne a jól-lét központú tervezés elemei is. A tapasztalatok ezzel együtt azt mutatják, hogy sem a korábbi, sem a mostani tervezési időszakban nem sikerült lényeges váltást elérni abban, hogy a tervezés érdemben elmozduljon a közösségi jól-léti típusú tervezés felé. Az Európai Unió politikája nem volt képes a városfejlesztés európai mintáit és modelljeit a jól-léti koncepciók irányába fejleszteni, bár számos kapcsolódó dokumentum látott napvilágot. Az eszközei sem voltak elegendők arra, hogy új nemzeti, integratív, jól-lét alapú várospolitikai modelleket alakítson ki.
A magyar nagyváros-térségek társadalmi-demográfiai szerkezete:
A vizsgált kilenc magyar nagyváros-térségben zajló demográfiai és társadalmi jellegzetességek egyrészt közeledtek egymáshoz, másrészt markáns különbségek is maradtak: jellemző a vidéki nagyváros térségek lemaradása a budapesti várostérséghez képest. Az egyik meghatározó és kedvezőtlen demográfiai trend a vidéki nagyvárosok népességszámának folyamatos csökkenése, az elvándorlás mértékének növekedése (kiemelten súlyos a városi népességszám csökkenése a gazdasági és szociális problémákkal küzdő észak-magyarországi régióközpont Miskolc, vagy a dél-dunántúli régióközpont Pécs esetében). Két vidéki város – Kecskemét és Nyíregyháza – kivételt képez, ahol az elmúlt évtizedben kis mértékben növekedett a népességszám, ez mindkét esetben egy-egy multinacionális vállalat megtelepedésével magyarázható.
A vidéki nagyvárosok népességszám-csökkenése mögött részben a lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok állnak, a városkörnyéki települések népességszámában bekövetkezett növekedés. A változásokhoz a nagyváros-térségi, azon belül kiemelten a centrumtelepülési népesség elöregedése is hozzájárult. A vidéki nagyvárosok évtized óta tartó migrációs vesztesége súlyos és tartós munkahelyhiányt is jelez, s ez az itt élőket, elsősorban a fiatalabb, aktív és képzettebb rétegeket arra készteti, hogy az ország fejlettebb régióiba költözzenek. A budapesti és a vidéki várostérségi népesség társadalmi fejlettségének különbségei nem csökkentek 2005-höz képest. ár növekedett a felsőfokú végzettségűek aránya a vidéki várostérségekben, az elmaradás a budapesti várostérségi adatokhoz képest még mindig jelentős. Hasonlóan jelentős differenciák mutathatók ki a budapesti és a vidéki városok népességének jövedelmi viszonyaiban, a Buda pesti várostérség javára. A munkanélküliség arányának növekedése az ország fejlettebb régióit, nagyvárosait, sőt Budapestet és térségét sem kímélte, mégis a vidéki nagyvárosokban ez az arány jóval magasabb. Ami egyben jelzi a gazdasági-társadalmi problémák súlyosabb vidéki koncentrációját, és a vidék sérülékenységét is.
A budapesti és a vidéki várostérségek társadalmi fejlettsége közötti különbség nemcsak jelentős, hanem az utóbbi évtizedben még növekedett is. S ha ez a folyamat a jövőben is folytatódik, a főváros és a vidéki nagyvárosok közötti társadalmi polarizáció felgyorsulására lehet számítani.
A nagyváros-térségek térbeli, társadalmi jellegzetességei, centrum-periféria modell átalakulása:
A nagyváros-térségi empirikus kutatások összehasonlító eredményei szerint a magasabb társadalmi státusúak a (vizsgált) nagyvárosokból folyamatosan kiszorítják az alacsonyabb társadalmi státusú csoportokat, ezzel is kifejezve a társadalmi előnyeiket a kedvezőbb területi adottságok birtoklására. Jóllehet az adatok szerint a vizsgált nagyvárosokban is élnek alacsonyabb társadalmi státusú rétegek, de többségük a városkörnyéki településeken talál ható.
Ez a folyamat magyarázza, hogy a magyar nagyváros-térségi társadalmi szerkezet hierarchikus jellege kiegyenlítettebbé válik, a városközpontból a környéki településekre irányuló korábbi társadalmi-ökológiai lejtő esése módosul, nevezetesen enyhül, a jövedelmi, a szaktudásbéli, a képzettségi kapacitás a térben már kiegyenlítettebben oszlik meg. A térbeli társadalmi hierarchiát kevésbé a várostérség egésze, inkább a város és a környéke közötti, bár jelentősen enyhült térbeli-társadalmi polarizáció képezi.
A dzsentrifikáció hosszú ideig a városcentrumok jellemzője volt, a belvárosok funkcióváltásai, a citysedés folyamata, a városrehabilitációs projektek hatására. Ma azonban már a városok egyre nagyobb területein érvényes a dzsentrifikáció folyamata, egyrészt a város akók újra szerveződő (visszatérő, netán erősödő) urbánus lakóhelyi igényei miatt: a városi terek, a városi létformák- és életkörülmények iránti „elkötelezettségek” növekedése, de a költözési igények csökkenése következtében is, másrészt a városkörnyéki középosztálybeliek számos tagjának a városba való visszatérése okán. Többnyire ők azok, akik csalódtak a városkörnyék viszonyaiban, illetve akiket a városok által kínált, és az utóbbi évtizedben sokat javult, fejlődött, urbanizálódott életfeltételek is visszavonzottak. Ezért ma annak vagyunk tanúi (és nemcsak Magyarországon), hogy a dzsentrifikáció jelensége kiszélesedik, a belső részekben élő magasabb társadalmi státusúak aránya növekszik, a középrétegek jelenléte nagyobb és látványosabb.
A jelzett folyamatok egyben egy újfajta szuburbanizációs modell szerveződését is adják: ez a modell a magas státusúak által megvalósított területfoglalások eredményeként szerveződik, nevezetesen a korábban lepusztult, de most fejlődésnek induló külső városnegyedekre irányuló költözések (vagy az ottani új építkezések) keretében. Az új negyedek iránti vonzerőt részben a megújuló társadalmi szerkezet, a kedvező természeti ökológiai adottságok, de legfőképpen ez az újfajta szuburbanizációs út is adja, amelyik biztosítja a városi és kvázi-vidéki adottságok egyidejű érvényesülését. Lényeges változást jelent a korábban infrastrukturális értelemben „fejletlennek” nevezett, egyszersmind többnyire alacsony társadalmi státusú lakossággal benépesült városkörnyéki települések új társadalmi tartalma. Ezeket a településeket a korábbi vizsgált időszakhoz (tehát 2005-höz) képest 2014-ben már magasabb diplomás arány, illetve az alacsonyabban iskolázottak új aránya jellemzi, ez 2005-ben nagyobb, 2014-ben pedig már kisebb mértékű volt. Mind ezek mögött a magasabb státusúak területfoglalásai, illetve az alacsonyabb társadalmi státusúak kiszorítása rejtőzik. Az ma még kérdéses, hogy a környék új társadalmi tartalma okoz hat-e infrastrukturális átalakulásokat, azok fejlesztéseit. Mert ha nem, az újabb társadalmi mozgásokkal járhat.
A 2005 és a 2014-es nagyváros-térségi társadalmi szerkezeti folyamatok összehasonlító elemzése alapján egy részben hagyományos, részben módosult centrum-periféria modell bontakozott ki. Ebben a modellben a kettős struktúrájú centrum-periféria modell tovább erősödött, a városcentrum társadalmi értéke tovább nőtt a dzsentrifikáció folyamatai miatt, illetve azért, mert lelassult a magasabb státusúak kifelé törekvése, továbbá a városi rehabilitációs beavatkozásoknak köszönhetően a visszaáramlásuk is felgyorsult. Eközben a városkörnyék egyes részeinek társadalmi presztízse is erősödött (főként a korábban úgynevezett fejletlen települések esetében), részben a magasabb státusú társadalmi csoportok kiköltözése, te hát a szuburbanizációs jelenségek, a nagyvárosi ingatlan és lakásárak emelkedése okán a fiatalabb, magasabb jövedelmű, a városkörnyéket preferáló családok választásai következtében. Ez a modell alapjaiban megfelel a mai legújabb európai városfejlődési, illetve a globális urbanizációs trendeknek.
Társadalmi jól-lét jellegzetességek és a területi, társadalmi meghatározottságok
Az objektív és a szubjektív jól-lét tekintetében a vizsgált nagyvárosi térségek legfejlettebb övezetei a belvárosok, ezek „vezető” pozíciójával versenyeznek a külvárosok. Az átmeneti övezetek legfőbb jellemvonása az erősödő mozaikosság, itt ugyanis a várostérségek legfejlettebb övezeteinek közvetlen szomszédságában találhatóak a városi szegénységet koncentráló alacsony státusú, szegregált és slumosodó negyedek, szegénytelepek, itt tapasztalhatóak a legsúlyosabb környezeti problémák, aggasztóak a kriminalitás adatai, valamint alacsony a lakosság anyagi jól-lét szintje. Ez a területi széttöredezettség Budapesten
sokkal erőteljesebb, mint a vidéki nagyvárosokban. A külvárosi övezetekben ellenben gyors társadalmi fejlődés ment végbe 2005 óta, az itt élők anyagi-vagyoni és oktatási színvonala, aktivitása nagymértékben növekedett, itt a legmagasabb a magas és a közepes státusúak aránya (a belvárosokkal egyetemben), azonban a lakosság egészségi állapota, végzettsége, aktivitása elmarad a belvárosok kedvező értékeitől.
A városkörnyéki települések gazdasági és infrastrukturális fejlettsége 2005-ben tökéletesen tükrözte a társadalmi fejlettséget, ez a kijelentés azonban 2014-ben már nem helytálló. Az elmúlt tíz év során jelentős átstrukturálódás ment végbe, a társadalmi jóllét tekintetében gyakorlatilag kiegyenlítődött a fejlett és fejletlen városkörnyék. Sok esetben a fejletlen települések lakosságának – mind objektív, mind szubjektív – társadalmi jól-lét szintje vált kedvezőbbé, többek között az aktivitás, a személyes kapcsolatok minősége és gyakorisága, a környezeti állapottal való megelégedettség, a szubjektív egészség, a csökkenő munkanélküliség és a növekvő anyagi jól-lét, sőt, a kisebb mértékű kriminalitás esetében is.
Végezetül, a kilenc nagyváros társadalmi jól-létét elemezve egyértelmű Budapest, Székesfehérvár és Győr vezető szerepe, míg a fejlettségi létra másik végén Miskolc, Nyíregyháza és Pécs áll. Figyelemreméltó továbbá a nagyvárosok és térségeik közötti jóllét egyensúly, Miskolc és leginkább Nyíregyháza esetében azonban a központi városok fejlett szigetekként jelennek meg a regionális térszerkezetben, ugyanis a közelükben elhelyezkedő településeket a társadalmi jól-lét tekintetében kevésbé sikerült dinamizálniuk.
Jól-lét deficit a hátrányos helyzetű kistérségekben
Az objektív jól-lét dimenziókban markáns a deficit. A nagyvárosi környékekhez viszonyítva nemcsak „egyszerűen” rosszabbak a vizsgált perifériák iskolai végzettség, munkaerő-piaci pozíció és anyagi helyzet szerinti jellemzői, hanem az egyenlőtlenségek határozott települési és fejlettségi lejtőt írnak le. A mélyszegénységbe süllyedt, nélkülöző háztartások kiemelkedő aránya a jól-lét szélsőséges hiányáról tanúskodik. Települési léptékben pedig ezek a hosszú ideje halmozódó hátrányok erősítik egymást. Hasonló tendenciák, ám kisebb mértékű különbségek jellemzik a szubjektív jól-lét két kiemelt kategóriájának, a boldogságnak és elégedettségnek a tértípusok szerinti átlagpont-értékeit; a legkevésbé boldogok és elégedettek a leszakadó falvakban élnek, és az ő boldogságukat és elégedettségüket választja el a legnagyobb különbség az eggyel fejlettebb kategóriától (a perifériák fejlett vidékétől).
Az átlagok ugyanakkor nagy térségeken (járásokon) belüli eltéréseket mutatnak. Ebben a léptékben az egyenes összefüggés is felborul a három térkategória (központ – fejlett vidék – fejletlen vidék) vonatkozásában: a Sarkadon megkérdezettek körében az elégedettség, a sásdiak esetében a boldogság átlagos pontértékei rendkívül alacsonyak, de a kismértékű lemaradást a Sárbogárdon élők elégedettsége is mutatja a járás fejlett falvaiban élőkhöz képest. A fehérgyarmati kistérségben a leszakadó falvakban élők viszonylag magas elégedettségi és boldogsági pontértékei érdemelnek figyelmet, amelyek a határ menti elhelyezkedéssel, az agráriumra támaszkodó, sikeres közfoglalkoztatási programokkal és a kisegyházak működésével lehetnek kapcsolatban.
A különböző léptékű vizsgálatok rámutattak arra is, hogy a konkrét helyek, települések, régiók kutatása során, de a fejlesztés-politika tervezésekor is különösen fontos a jól-lét dinamikus kategóriaként kezelése. Így, ha az oktatáspolitika csak az egyénekre koncentrál, akkor hiába nő az iskolai végzettség, munkahelyek híján a fiatalok elhagyják a településüket, s így az adott hely oktatási jól-lét dimenziójának szintje újra csökken, ami viszont tovább rontja a munkahelyteremtés esélyeit. A vizsgált hátrányos helyzetű rurális terekben a jól-lét hiány változásai mögött olyan hosszú távú folyamatok rajzolódnak ki, mint a periferizálódás, a leszakadó marginalizálódó gazdasági helyzet, a negatív irányú demográfiai változások.
Az állami-önkormányzati politikák jelenlegi változásainak feltárása pedig azt tette nyilvánvalóvá, hogy az állami szerepvállalás mostanihoz hasonló kiterjesztése a helyi oktatásban és a foglalkoztatásban nem hoz eredményt a perifériák jól-lét deficitjének csökkentésében, sőt újratermeli a hátrányos helyzetet.
Könyvösszefoglaló szerzője: Drávucz Márk
From Spatial Inequalities to Social Well-Being
Szerkesztette: Szirmai Viktróia
Oldalszám: 188. oldal
Kiadás ideje: 2015.
Kiadó: Kodolányi János Főiskola
ISBN: 978-615-5075-29-2
