Graham Allison: Destined for War – Can America and China Escape Thucydide’s Trap? (könyvismertető)

Kína globális világrendben betöltött meghatározó szerepe ma már megkérdőjelezhetetlen. Egyre fokozódó gazdasági és politikai befolyása révén az Egyesült Államok egyik legfőbb riválisává vált. A történelem példáiból tudhatjuk, hogy a hasonló helyzetek, az esetek döntő többségében háborúval végződtek. De törvényszerű-e, hogy most is így lesz? Elkerülhető-e Thuküdidész csapdája?

Graham Allison és a Belfer központ kutatása

Graham Allison az USA biztonság- és védelmi politikájának vezető elemzője, egyben a Harvard Tudomány és Nemzetközi Kapcsolatok Belfer Központjának igazgatója. Kutatási fókuszában a nukleáris fegyverkezés, terrorizmus és a döntéshozatal áll. A Clinton-adminisztráció idején védelmi miniszter helyettesként sokat tett az Egyesült Államok Oroszországgal, Ukrajnával, Belorusszal és Kazahsztánnal való kapcsolatainak átalakulásáért, és a volt szovjet tagköztársaságok nukleáris arzenáljának csökkentéséért. Tevékenységének elismeréseként megkapta a Védelmi Minisztérium által civileknek adható legmagasabb kitüntetést, a Védelmi Medált a Kiemelkedő Közszolgálatért.[i]

Allison és Belfer Központbeli csapata 16 olyan történelmi példát elemzett az elmúlt 500 évből, amelyek során egy felemelkedő hatalom versenyre kelt az uralkodó hatalommal. Azt találták, hogy 16-ból 12-szer a folyamat háborúval végződött. E jelenség leírására a szerző megalkotta a Thuküdidész csapdája kifejezést.[ii] Thuküdidész a Krisztus előtti 5-4. században élt görög történetíró volt, akit Cicerohoz hasonlóan a történetírás atyjának tekintenek. Fő műve A peloponnészoszi háború[iii], amit Allisonék is vizsgáltak. A háború előzményeként a fokozatosan megerősödő Athén lépett fel az addig regionális hatalom Spártával szemben, riválisként.

A Destined for War című munkában az elemzett történelmi példák közül kettő – Athén és Spárta esete, valamint az I. világháború előtti angol-német rivalizálás – kerül részletes bemutatásra, a többi példát csak rövidebben ismerteti a szerző.[iv] A könyv célja, hogy a történelmi példák fényében megvizsgálja, hogy a globális világrend vezetője az USA, és az egyre jobban megerősödő Kína rivalizálása kapcsán milyen végkimenetelre lehet számítani.

A műben csak összefoglalóan bemutatott 10 történelmi eset közül van, ami érdekesnek tűnik, ha a jövő útmutatóiként tekintünk rájuk, míg más esetek kevésbé meggyőzőek. A jelen helyzetre leginkább hasonlító történelmi példa Japán megerősödése, az amerikai és brit hatalommal való szembehelyezkedése a Csendes-óceán térségében, a 20. század első felében. A tengeri hatalom versengésben játszott szerepe, valamint a gazdasági rivalizálás katonai konfliktusba való átcsúszása kísértetiesen emlékeztet napjaink USA és Kína közti egyre feszültebb viszonyára.[v]

Ám a témában nyilatkozó legtöbb tudós és katona úgy gondolja, hogy a nukleáris korszakban egyik fél sem merné felvállalni a háború kezdeményezését, annak iszonyatos kockázata miatt. De egy kisebb ütközet, például a Dél-kínai-tengeren, könnyen eszkalálódhat komolyabb összecsapássá a két fél között[vi] – érvel a szerző. Jelen tendenciák alapján a háború az Egyesült Államok és Kína között nemcsak, hogy lehetséges a következő néhány évtizeden belül – mondja Allison –, hanem sokkal valószínűbb, mint ahogyan most azt a legtöbben elismerik. Bár a közvetlen fegyveres konfliktus nem törvényszerű végkimenetel, az érintett feleknek jelentős erőfeszítéseket kell tennie, ha el akarják kerülni Thuküdidész csapdáját.[vii]

USA vs. Kína[viii]

Az 1978-ban, Deng Xiaoping által meghirdetett Reform és Nyitás fontos stratégiája volt a „rejtőzködés és kivárás”, vagyis a stabilizálódás és piacokhoz való hozzáférés révén a gazdasági megerősödés és felemelkedés, de csak a háttérben. Ennek a korszaknak lett vége Xi Jinping hatalomra kerülésével, amikor is az ázsiai óriás a színfalak mögül kilépve, nyíltan aspirál a nagyhatalmi pozícióra.

Ám Kína felemelkedését sokan alulértékelik a nyugati sajtóban, ugyanis az ország gazdasági lelassulására fókuszálnak, így elsiklanak afelett a tény felett, hogy még a lassuló kínai növekedési tendenciák is háromszorosan meghaladják az USA gazdasági növekedési ütemét. Kína gazdasági elhúzása a mezőnytől a 2008-as világválság óta egyértelmű. Míg a recesszió jelentős hanyatlást okozott a világgazdaság legnagyobb szereplői számára, Kína ekkor is stabilan növekedett – évi 8% feletti értékkel. Ez olvasható le az 1. ábráról is.

1. ábra: GDP alakulása 2007-től[ix]

Kína, gazdasági növekedésének köszönhetően, mára az Egyesült Államokat megelőzve a világ legnagyobb gazdaságává vált, vásárlóerő paritáson mérve. Gazdasági „lassulásának” hátterében pedig egy strukturális átalakulás áll: növekedése motorját az export helyett egyre inkább a belső fogyasztás adja.

A szemünk előtt zajlik tehát egy 5000 éves civilizáció felemelkedése, 1,3 milliárd lakossal. A Xi Jinping által megfogalmazott „kínai álom” nem csak azt fejezi ki, hogy kínaiak százmilliói szeretnének meggazdagodni, jólétben élni, hanem hatalmat is akarnak. A kínai kultúra egyik meghatározó eleme az a meggyőződés, hogy Kína a világegyetem központja. Ám az ország meggyengülése annak kizsákmányolásához és megalázásához vezetett, a nyugati gyarmatosítók és Japán révén. Peking nézőpontjából mára Kína ismét elfoglalja az őt megillető helyet, ahol elismerik és tisztelik alapvető érdekeit.

Ahhoz, hogy e tendenciák közepette az érintett felek elkerüljék Thuküdidész csapdáját, nem „újraegyensúlyozásra”, „bekerítés és bevonásra”, vagy e taktikák erőteljesebb változataira van szükség, mivel ezek olyan hatástalanok, mintha aszpirinnel akarnánk kezelni a rákot. A kínai felemelkedés okozta tektonikus átrendeződés közepette leginkább arra van szükség, hogy a vezetők egy pillanatra megálljanak és reflektáljanak e tendenciákra. Az ázsiai óriás felemelkedése nem egy probléma, amit meg kell oldani, hanem egy állapot, amit a következő generációnak menedzselnie kell. A béke megőrzésének kulcsa tehát nem hangzatos jelszavak, vagy még gyakoribb csúcstalálkozók lesznek, hanem a folyamatosan fenntartott figyelem és kapcsolat a legfelsőbb szinteken a két szereplő között. Csak így jöhet létre és mélyülhet el az a kölcsönös megértés, ami garantálhatja a háború elkerülését. Ehhez pedig radikális változtatásra lesz szükség a szereplők hozzáállásában és reakcióiban – vezetők és az állampolgárok szintjén egyaránt.

Szerző: Czirják Ráhel

Jegyzetek:

[i] Stanford University – Freeman Spogli Institute for International Studies: Destined for War: Can America and China Escape Thucydedes’s Trap? szeminárium, 2017.06.07., http://fsi.stanford.edu/events/destined-war-can-america-and-china-escape-thucydides-trap (2017.06.06.)

[ii] Gideon, Rachman: Destined for war? China, America and the Thucydides trap. In: Financial Times, 2017.04.31., https://www.ft.com/content/0e1ac020-1490-11e7-b0c1-37e417ee6c76 (2017.06.06.)

[iii] Norris Cochrane, Charles: Thucydides and the Science of History. 1929, Oxford University Press, London

[iv] Gideon, Rachman: Destined for war? China, America and the Thucydides trap. In: Financial Times, 2017.04.31., https://www.ft.com/content/0e1ac020-1490-11e7-b0c1-37e417ee6c76 (2017.06.06.)

[v] Uo.

[vi] Uo.

[vii] Allison, Graham: The thucydides Trap: Are tue U.S. and China Headed for War? In: The Atlantic, 2015.09.24., https://www.theatlantic.com/international/archive/2015/09/united-states-china-war-thucydides-trap/406756/ (2017.06.06.)

[viii] Uo.

[ix] Uo.