Geoffrey West: Scale (könyvismertető)

Geoffrey West jelen könyvében (teljes címe: Scale – The Universal Laws of Growth, Innovation, Sustainability, and the Pace of Life in Organisms, Cities, Economies and Companies) arra hívja fel a figyelmet, hogy a komplex folyamatok mögött egyszerű törvényszerűségeket tudunk megfigyelni, melyek univerzálisan jelen vannak világunkban, nem csak a természetben, hanem az ember által létrehozott, mesterséges társadalmi-gazdasági struktúrákban is (mint például a vállalatok, vagy a városok szerveződése). Bemutatja, hogy az élőlények esetében a méret növekedésével arányosan változnak az egyéb tulajdonságok (pl. szükséges kalóriabevitel, szívverések száma), és ez az a „skálázási törvény”, mely magyarázatot ad arra, miért növekszünk egy ideig, majd állunk meg a növekedésben, és végül meghalunk. Hasonlóképpen működnek a vállalatok is, azonban a városok szerveződése eltérő. A skálázási törvény a városok esetében is érvényes, az arányok azonban mások, emiatt a városok növekedése végtelen, és exponenciális ütemű lesz, mely végső soron nem fenntartható. West ezekre az összefüggésekre próbál jobban rávilágítani annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a fenntarthatatlan növekedésben rejlő kockázatokra és veszélyekre, illetve a folyamat megfordításának, vagy leállításának fontosságára.

Geoffrey Brian West brit születésű elméleti fizikus. Tanulmányait Cambridge-ben és a Stanfordon végezte, majd ő lett a Santa Fe Institute elnöke, jelenleg is ennek az intézetnek a professzora. Elsődleges kutatási érdeklődési körét a fizika, biológia és a fenntarthatóság kapcsolatrendszerének kérdései jelentik. 2006-ban a Time magazin szerepeltette a világ 100 legnagyobb hatású személyeit tartalmazó listáján (The 100 Most Influental People in the World). Óraadó az Oxford University-n, az Imperial College-ben, valamint a szingapúri Nanyang Technical University-n is. West a városok tudományos modellezésének egyik vezető jelenkori kutatója.

Bevezetés

West a biológiai sokszínűséggel állítja párhuzamba azt a sokszínűséget, amit az emberi kapcsolatokban létrehoztunk, és ami leginkább a városaink működésében manifesztálódik – a kereskedelemtől az építészeten át a kulturális sokszínűségig számos dologban.

Az író felteszi a kérdést, hogy létezik-e a világon olyan univerzális törvényszerűség, mely egyaránt vonatkozik minden élő szervezetre, a növényektől az állatokon át a városokig és vállalatokig? Vagy minden csak esetlegesen történik? Az egész evolúciós folyamat esetlegességét tekintve nem tűnik valószínűnek, hogy létezne bármilyen általános szabályosság, vagy rendszerszintű viselkedési forma az egyedek között. Hiszen a bioszférát alkotó élő szervezetek mindegyike teljesen saját fejlődési utat járt be a történelem során.

Mégis, ha nagy elemszámú halmazok működését vizsgáljuk, találunk szabályszerűséget. Ilyen például az egyes élőlények súlya és az életben maradásukhoz szükséges élelmiszer mennyiségének összefüggése; az egyes állatok súlya és szívverésük ütemének kapcsolata; az egyes városokban bejegyzett szabványok száma a népesség számához viszonyítva; illetve az egyes vállalatok értéke és bevételei a dolgozók számához viszonyítva. Tulajdonképpen minden rendkívül összetett folyamat mögött valamilyen nagyon egyszerű módon leírható törvényszerűséget figyelhetünk meg. Bár talán véletlenszerűséget várnánk, az adatok (utóbbi négy példa alapján) mindig lineárisan, valamilyen egyenes vonal mentén rendeződnek. Tulajdonképpen minden számszerűen leírható jelenség vizsgálata esetében azt tapasztaljuk, hogy a méret növekedésével arányosan növekszik a magyarázó változó értéke is.  Ez pedig arra enged következtetni, hogy minden folyamat, dinamika, növekedés, valamint az állatok, növények, a társadalmi viselkedésünk, városaink és a vállalatok szerveződése ugyanazon általános „törvény” szerint történik.

Összefoglalóan erről szól a könyv, elmagyarázza ezeknek a rendszerszintű „skálázási” törvényeknek az eredetét és természetét, valamint azt, hogy ezek hogyan segíthetnek az életünk számos területének mélyebb megértésében, végső soron pedig a globális fenntarthatóság kihívásának kezelésében is. Ezek az úgynevezett skálázási törvények utat mutathatnak olyan alapelvek és fogalmak megértéséhez, melyek révén számos tudományos és társadalmi kérdés matematikai módszerekkel előre jelezhető.

West vizsgálati tárgyainak közös jellemzője, hogy mind rendkívül összetett, meglehetősen sok részből áll (legyenek azok molekulák, vagy emberek), egymással összeköttetésben, hálózatos struktúrákon keresztül, többszörös térbeli és időbeli összekapcsoltságban. Ezek a hálózatok bizonyos esetekben meglehetősen kézzelfoghatóak és nyilvánvalóak, mint a keringési rendszerünk, vagy a városaink úthálózata, bizonyos esetekben azonban inkább csak elképzelt, vagy virtuális a létezésük, mint a közösségi hálózatok, az ökoszisztémák, vagy az internet.

West interdiszciplináris megközelítést alkalmaz kérdéseinek megválaszolására: alapvetően mindent az elméleti fizikus szemüvegén keresztül szemlél, de integrálva az alapvető biológiai kérdéseket a társadalom- és gazdaságtudományok eredményeivel.

Egy exponenciálisan növekvő társadalmilag és gazdaságilag urbanizált világban élünk

A könyv központi témája annak megvilágítása, milyen meghatározó szerepet játszanak a városok és a globális urbanizáció bolygónk jövőjének alakulásában. A városok okozzák bolygónk számára a legnagyobb kihívást, mióta a civilizált emberi társadalom létrejött. Az emberiség jövője és a bolygó hosszú távú fenntarthatósága átláthatatlan mértékben összekapcsolódott a városaink sorsával. A városok a civilizáció olvasztótégelyei, az innováció csomópontjai, az értékteremtés motorjai és a hatalom központjai, a kreatív egyéniségek bevonzásának legfontosabb helyei, az ötletek, növekedés és innováció serkentői. A városoknak azonban megvan a maguk „sötét oldala” is: elsődleges központjai a bűnözésnek, szennyezéseknek, betegségeknek, az energiahordozók és erőforrások elfogyasztásának. A meglehetősen hirtelen bekövetkezett urbanizáció és a felgyorsult társadalmi-gazdasági folyamatok többszörös globális kihívásokat támasztottak, a klímaváltozástól és a környezeti hatásoktól kezdve az élelmiszer-, energia- és vízellátásban bekövetkező, valamint a közegészségügyi, pénzügypiaci és globális gazdasági válságokig.

Mivel a városaink számos kihívásnak és lehetőségnek egyaránt központjait jelentik, kérdés, hogy létezik-e egy általános „várostudomány”, illetve ennek kiterjesztéseként egy „vállalati tudomány”, mely elméleti keretet adhatna a városok dinamikájának, növekedésének és fejlődésének megértésére, valamint ebből következően ezen folyamatok számszerű előre jelezhetőségére. Ez különösen fontos lenne a hosszú távú fenntarthatóság elérése érdekében, már csak azért is, mert az előrejelzések szerint a világ népességének egyre nagyobb hányada (már ma is több mint fele) városlakó lesz az elkövetkező évtizedekben.

A városok jelenlegi kihívásai semmiképpen sem jelentenek újdonságot, azok már az ipari forradalom idején megjelentek, a robbanásszerű városnövekedés természetes következményei. Azonban felismerésük, illetve kezelésük mindezidáig nem megfelelően történt. Rendkívül későn ismertük fel a problémák természetét, mint például a globális klímaváltozást, vagy a hosszú távú környezeti kihívásokat. És még miután fel is ismertük ezeket, kimondatlanul is azt gondolta mindenki, hogy ezek csak ideiglenes rendellenességek, melyeket végül majd megoldunk, vagy maguktól elmúlnak, megszűnnek. A politikusok, közgazdászok, döntéshozók ennek megfelelően optimistán álltak a kérdésekhez, azt gondolván, hogy innovációink és találékonyságunk végül diadalmat arat, ahogy a múltban is mindig. A szerző szerint azonban ez nem helyes hozzáállás a megváltozott körülmények között.

Az emberiség történelme során szinte végig jobbára nem városias környezetben élt. Két évszázaddal ezelőtt az Egyesült Államok lakosságának mindössze alig 4%-a élt városokban, az ország gazdasága a mezőgazdaságra épült. Ma itt 80%-os az urbanizációs ráta. Hasonló a helyzet szinte mindegyik fejlett államban Franciaországtól kezdve Ausztrálián át Norvégiáig, és emellett számos „fejlődő”-nek titulált államban is, mint Argentína, Libanon, vagy Líbia. Ma már a világ egyik országában sincs ilyen alacsony urbanizációs ráta, még Burundi is, a világ talán legszegényebb és legfejletlenebb országa is 10% felett urbanizált. A 20. század elején még 15% körüli volt a globális urbanizációs ráta, 1950-ben nagyjából 30%, 2007-8 között már átlépte az 50%-ot. Egyes előrejelzések szerint 2050-re akár már 75% is lehet a városlakók aránya, ami azt jelenti, hogy a jelenlegihez képest több mint 2 milliárd új városlakónk lesz, a legtöbben Kínából, Indiából, Délkelet-Ázsiából és Afrikából. Ez átlagosan mintegy másfélmillió új városlakót jelent hetente.

Élet és halál kérdése

A városok működése sok szempontból hasonlít az élő szervezetek, vagy a vállalatok „működésére”, egy dologban azonban különböznek: a városok láthatóan nem „halnak meg”. Természetesen vannak példák egy-egy város „kimúlására”, elsősorban az ókori városok esetében, de ezek inkább a kivételt jelentik, mindig valamilyen speciális körülmény okozta a végüket, és összességében egy nagyon kis részét képezik csupán az összes város nagy halmazának. A városok rendkívül ellenállóak, és a legtöbbjük sok mindent túlél. Gondoljunk csak arra a szörnyű „kísérletre”, amikor két városra is atombombát dobtunk, ezek a városok harminc év elmúltával újra virágozni kezdtek! A városok elpusztítása tehát rendkívül nehéz, ezzel szemben az állatok, vagy vállalatok „elpusztítása” meglehetősen könnyű. És bár az emberi átlagéletkor folyamatosan emelkedett az elmúlt 200 évben, az elérhető legmagasabb életkorunk mégsem változott. Senki sem élt még 123 évnél tovább, és csak nagyon kevés olyan vállalat létezik, melynek működése meghaladta ugyanezt az „életkort” (a legtöbb vállalat egyébként átlagosan 10 év működés után megszűnik). Felmerül tehát a kérdés, hogy a legtöbb város miért marad életképes, miközben az élő szervezetek és vállalatok kimúlnak?

Energia, anyagcsere és entrópia

West a városok működését fizikai törvényekkel próbálja leírni. Segítségül hívja például a termodinamika második törvényét, kiemelve azon részét, mely szerint az energiaátalakítás során mindig keletkezik valamiféle melléktermék, aminek két fontos következménye, hogy egyrészt nem létezik örökmozgó, másrészt pedig a rendszer rendezetlensége, entrópiája folyamatosan növekszik. Ahhoz tehát, hogy a városok növekedni, fejlődni tudjanak, folyamatosan egyre több energia felhasználására van szükségük, ez azonban folyamatosan növeli az entrópiát. Az entrópia növekedése elleni küzdelem megint csak energiát igényel, ami egyre nehezebbé válik a rendszer idősödésével, itt pedig elérkezünk a könyv másik fő vizsgálati tárgyához, a halandóság, alkalmazkodóképesség és fenntarthatóság kérdéséhez, mely mindent érint az élő szervezetektől kezdve a vállalatokon át a különböző társadalmakig.

Tényleg a méret a lényeg: a skála és a nemlineáris viselkedés

A különböző egységek (legyenek azok városok, vállalatok, növények, állatok, a testünk, vagy akár a daganatok) figyelemreméltóan hasonlóképpen épülnek fel és működnek. Meglepő rendszerszintű matematikai szabályosságok és hasonlóságok jellemzik a felépítésüket, struktúrájukat és dinamikáikat. Ennek megfelelően hasonló elemzési hozzáállással lehet megérteni őket.

A skála, mint olyan egyszerűen arra utal, hogyan reagál a rendszer a méret megváltozásához. Mi történik egy várossal, vagy céggel, ha megduplázódik a mérete? Vagy egy épülettel, repülőgéppel, gazdasággal, vagy állattal, ha a mérete a felére csökken? Ha kétszeresére nő egy város népessége, akkor ennek megfelelően nagyjából megkétszereződik az útjainak hossza, kétszer annyi bűneset történik benne, kétszer termelékenyebb lesz és kétszer annyi szabadalmat jegyeznek be onnan? Ha egy cég eladásai megduplázódnak, a profitja is kétszeres lesz? Egy állat feleannyi élelmiszert fogyaszt el, ha feleolyan súlyú? Ezen látszólag összefüggéstelen kérdések megválaszolása alapvető következményekkel jár a mindennapi életünkre nézve. A skálázással kapcsolatos vizsgálatok vezettek a fizikai állapotváltozások mélyebb megértéséhez, az úgynevezett káoszelmélet kialakításához, a kvarkok felfedezéséhez, az alapvető természeti erők egységes megértéséhez, valamint az ősrobbanás utáni univerzum fejlődésének leírásához.

Gyakorlatiasabb megközelítéssel a skála vizsgálatának döntő szerepe van a különböző építmények és eszközök tervezésében, az épületektől és hidaktól kezdve a hajókon és repülőgépeken át a számítógépekig, ahol folyamatos kihívást jelent a kis és nagy méret közötti extrapolálás a termelékenység és költséghatékonyság maximalizálása miatt. És talán még ennél is fontosabb lenne, és nagyobb kihívással jár az egyre nagyobb és összetettebb társadalmi szerveződések, mint a vállalatok, városok és kormányok szervezeti struktúrájának skálázása, az ezek alapjául szolgáló elvek ugyanis még feltáratlanok a rendszerek folyamatosan fejlődő, összetett, adaptív tulajdonságai miatt.

Az arányok változásával azonban nem lineárisan változnak az egyéb jellemzők (az alapkérdésekhez visszatérve például egy feleakkora állat nem feleannyi energiát igényel, mint egy nála kétszer nagyobb). West egy városi példát hoz fel. Az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-je 50 ezer USD körül van, ennek nagyjából megfelel az 1,2 millió fős Oklahoma City gazdasági teljesítménye. A szerző megvizsgálja a nála éppen tízszer nagyobb Los Angeles-t, ahol viszont 12 millió főre az GDP összesen 700 milliárd USD, ez viszont egy főre vetítve 15%-kal magasabb egy főre jutó GDP-t eredményez, mint azt a lineáris megközelítéssel vártunk volna. Ez nem egy szigetszerű példa, rendszerszinten is igaz, hogy a méret növekedésével az egyéb tulajdonságok is növekednek, és ez nem lineárisan történik. A fizikusok az ilyen jellegű növekedés leírására vezették be a „szuperlinearitás” fogalmát. Vannak ugyanakkor olyan tulajdonságok is, melyek nem több mint kétszereződnek, hanem alacsonyabb szinten maradnak, például a testtömeg növekedésével nem kell kétszer annyi kalóriát bevinni, kevesebb is elég, ezt nevezzük „szublinearitásnak” (a biológiai folyamatok általában ilyen szublineáris skálázásúak). A lényeg, hogy a méret növekedésével egyenes arányban, de nem teljesen lineárisan változnak az egyes tulajdonságok.

A méret és a nagyságrend nagymértékben meghatározza a meglehetősen összetett, fejlődő rendszerek általános viselkedését, a könyv pedig nagyrészt ezeknek a nemlineáris viselkedési formáknak a megértésére és leírására vállalkozik.

Nagyságrend és összetettség: növekedés, önszerveződés és rugalmasság

A szerző szerint a 21. század legnagyobb kihívását az egyes rendszerek egyre nagyobb összetettsége jelenti majd, és egyre nagyobb szükség lenne az összetett adaptív rendszerek tudományára, a növekvő kihívást jelentő problémák megoldására.

A tipikus összetett rendszereknek megszámlálhatatlan összetevője van, melyek együttes tulajdonságait már nem lehet az egyes komponensekből kikövetkeztetni. Egy ember sokkal több, mint csupán sejtjeinek összessége, és ugyanígy egy sejt is sokkal több, mint az őt felépítő molekulák összessége. Az, hogy mit gondolunk magunkról, a tudatunk, személyiségünk és karakterünk a neuronjaink és agyi szinapszisaink többszörös interakcióinak manifesztációja. Ezek kapcsolatban állnak testünk fél-autonóm szerveivel (mint a szívünk, vagy tüdőnk), valamint a külső környezettel is. Mindezeken túl azonban egyik sejtünkről sem mondanánk azt, hogy ezek „mi” vagyunk, és sejtjeinknek sincs tudomása arról, hogy ők a mi részeink, mindegyik sajátos tulajdonságokkal rendelkezik, csak így együttesen alkotják az énünket.

Ezen az analógián elindulva a városokra is jellemző, hogy azok sokkal többet jelentenek az őket alkotó épületeknél és a bennük lakó embereknél, egy vállalat is több, mint a benne dolgozók és a termékeik összessége, és egy ökoszisztéma is sokkal több, mint a bennük élő állatok és növények összessége. Az interakciók adják azt a pluszt, amitől ezek a rendszerek (egy város, egy vállalat, egy ökoszisztéma) azok, amik.

Ezekben az összetett rendszerekben azt figyelhetjük meg, hogy nincs központi hatalomgyakorlás. Egy hangyaboly esetében például egyik hangya sincs tudatában annak, milyen hatalmas vállalkozáshoz is járul hozzá. Ez egy kiváló példa az önszerveződésre. Hasonlóképpen jönnek létre a könyvklubok, vagy egy politikai kampány is, de ilyen szempontból az egyes szerveink is hasonlóképpen működnek.

Az összetett rendszerek egy másik fontos tulajdonsága azok alkalmazkodóképessége és fejlődése, válaszként a megváltozott külső körülményekre. A komplex adaptív rendszerek kutatását csupán mintegy harminc éve kezdték el a szakértők. Ezeknek a kutatásoknak az eddigi eredménye, hogy rájöttünk, teljesen pontosan nem lehet megjósolni az egyes összetett rendszerek működésének részleteit, bizonyos általános dolgokra azonban tudunk következtetni. Azt például soha nem tudjuk majd megjósolni, hogy egy bizonyos személy pontosan mikor fog meghalni, azt azonban le tudjuk írni, hogy az emberi élet miért egy nagyjából százéves periódusban zajlik. Ez a kvantitatív szempont a fenntarthatóság kihívásában és bolygónk hosszú távú túlélésében kritikus fontosságú, ugyanis ezzel együtt felismerhetjük azokat az összeköttetéseket és egymásra épülést, amit jelenlegi megközelítéseinkből oly gyakran kihagyunk. Egy felhőkarcoló például sokkal összetettebb építmény, mint egy közönséges családi ház, de a tervezés és építés, beleértve a gépészeti, energia- és információelosztás általános alapelveit, a konnektorok, vízcsapok, ajtók stb. és sok egyéb nagyjából ugyanúgy néz ki mindkettőben, függetlenül az épület méretétől. Ugyanígy az egyes organizmusok számos különböző méretben fordulnak elő, interakcióikat és alakjukat tekintve hihetetlen sokszínűségben, alapvető építőanyagaik azonban, mint a sejtek, kapillárisok stb. nem változnak a méretükkel vagy az összetettségükkel, hanem ugyanazok.

A hálózataid határoznak meg

A skálázás nemlineáris voltát, vagyis az úgynevezett ¾-es törvényt (a méret növekedésével az egyéb tulajdonságok – például kalóriaszükséglet – nem ugyanúgy növekednek, hanem valamivel kisebb mértékben – duplázódás esetén csak 1,75-szörös lesz a növekedés) a hálózati rendszerek általános fizikai, geometriai és matematikai tulajdonságaival magyarázza a szerző, ezek képezik a skálázási törvények alapját, beleértve az egynegyedes kitevő gyakoriságát.

Ez a felismerés vezet a növekedéselmélethez is. A növekedést ugyanis a skálázási jelenség speciális esetének is tekinthetjük. Egy felnőtt szervezet tulajdonképpen nem más, mint egy újszülött nemlineárisan felskálázott verziója. A növekedéselmélet arra is választ ad, miért állunk meg a növekedésben egy idő után, annak ellenére, hogy továbbra is fogyasztunk élelmiszereket.

A hálózatelméleti és skálázási paradigma biológiai alkalmazási területei után pedig ugyanebben a szemléletben vizsgálhatók a városok és vállalatok szerkezete, végső soron pedig a globális fenntarthatóság és a folyamatos innováció, valamint az egyre fokozódó életritmus kérdései is.

Városok és a globális fenntarthatóság: az innováció és szingularitás ciklusai

Az adatok elemzése azt mutatja, hogy a népességszámmal arányosan a városi infrastruktúra (az utak, elektromos kábelek, csatornahálózat hossza, benzinkutak száma) ugyanúgy skálázódik, legyen szó az Egyesült Államokról, Kínáról, Japánról, Európáról, vagy Latin-Amerikáról. A biológiai tulajdonságokhoz hasonlóan ezek a jellemzők is szublineárisan skálázódnak a mérettel arányosan, azonban a 0,75-ös kitevő helyett 0,85-tel. Tehát az élőlényekhez hasonlóan a városok is egymás felskálázott verziói, függetlenül a történelmi hátterüktől, a földrajzi adottságaiktól és kulturális különbségeiktől, legalább is, ami a fizikai infrastruktúrájukat illeti.

Talán még ennél is érdekesebb, hogy társadalmi-gazdasági jellemzőiket tekintve is hasonlóan skálázódnak. Az olyan jellemzők, mint a bérek, jólét, szabadalmak száma, AIDS-megbetegedések, bűnözés, oktatási intézmények, melyeknek nincsenek biológiai analógiáik, és nem léteztek a bolygón, mielőtt az emberek városokat nem alapítottak nagyjából tízezer évvel ezelőtt, szintén skálázódnak a népességszámmal arányosan, ezek azonban szuperlineárisan, a kitevőjük nagyjából 1,15 (a méret növekedésével arányosan nagyjából 15%-kal nagyobb mértékben növekszik az értékük). Magyarán, minél nagyobb egy város, a benne élő egyén annál több tulajdonnal rendelkezik, annál többet termel és fogyaszt, legen szó javakról, erőforrásokról, vagy gondolatokról. Bizonyos változók mértéke előre jelezhető, kiszámítható: az innovációk, a változatosabb életforma és a magasabb bérek reményében egy egyén szívesebben költözik nagyobb városba, ahol azonban ezzel együtt hasonlóképpen megnövekedett mértékben találkozik majd a bűnözés és betegségek előfordulásával.

Az, hogy ezek a skálázási törvények minden városban egyaránt érvényesek, arra engedi következtetni a szerzőt, hogy van egy mélyebb rendezési elv, ami minden más tényezőnél (történelem, kultúra, földrajzi viszonyok) erősebben befolyásolja a városok szerkezetének kialakulását.

A növekedéshez szükséges legfontosabb üzemanyagokat az erőforrások és az energia jelentik. A biológiában a növekedés egy megjósolható időtartamon belül, a felnőttkor beálltával megáll a szublineáris skálázásnak köszönhetően. Ugyanez a viselkedés katasztrofális lenne egy gazdaság működésében, vagy a városok és országok esetében, itt ugyanis egy folyamatos, nyitott végű exponenciális növekedéssel találkozunk. A jólét megteremtése és innováció ugyanis szuperlineáris skálázásúak, mely egy korlátlan, gyakran még az exponenciálisnál is intenzívebb növekedéshez vezet. Ebben azonban van egy csavar, a véges idejű szingularitás jelensége. Dióhéjban az a probléma, hogy az elmélet szerint a korlátlan növekedés nem tartható fenn anélkül, hogy ne használna fel végtelen erőforrásokat, vagy, hogy ne történnének nagy paradigmaváltások, melyek úgymond „újraindítják” a számlálót egy lehetséges összeomlás bekövetkezése előtt. A nyitott végű növekedést mindezidáig újabb és újabb innovációkkal megtámogatott paradigmaváltásokkal kerültük el, mint az acél, a gőz, a szén, a számítástechnika, legújabban pedig a digitális információs technika.

Azonban sajnos van egy másik csavar is a történetben. Az elmélet szerint ezek a felfedezések egyre gyorsuló ütemben követik egymást: a sikeres innovációk alkalmazása között eltelt idő pedig egyre rövidebb és rövidebb. A „számítógépek kora” és az „információs és digitális kor” között például csupán mintegy húsz év telt el, ehhez képest a kőkorszak, a bronzkor és a vaskor között évezredek. Ha tehát ragaszkodunk a folyamatos és nyitott végű növekedéshez, nem csupán az életritmusunk fog elkerülhetetlenül felgyorsulni, hanem egyre gyorsabb és gyorsabb tempóban kell újabb innovációkkal előállnunk. Ez a gyorsuló „modellváltás” valószínűleg már ma sem ismeretlen számunkra. Azonban az is világos, hogy mindez nem fenntartható a végtelenségig, végső soron potenciálisan az egész urbanizált társadalmi-gazdasági rendszerünk összeomlásához vezet. Ha ugyanis ellenőrizetlenül marad az innováció és a jólét megteremtése, társadalmi rendszereink hajtóanyagai, azzzal potenciálisan elvetjük a rendszer összeomlásának magvait. Kérdés, hogy el tudjuk-e kerülni ezt az összeomlást, vagy a természetes kiválasztódás nagy ívű, de kudarcra ítélt kísérletének részesei vagyunk csupán?

Vállalatok és cégek

West kitér a vállalatok működésének szabályszerűségeire is. A vállalatok esetében ez a skálázási törvény szintén érvényes, a kitevőben 0,9-cel (vagyis ez még mindig szublineáris növekedés). A vállalatok tehát általánosságban véve ugyanúgy növekednek és működnek a világ minden táján, gazdasági ágazattól függetlenül. A növekedés ütemét pedig az jellemzi, hogy a kezdeti stádiumban meglehetősen gyors, majd a „felnőttkorhoz” közeledve fokozatosan csökken, végül (amennyiben túléli ezt a fázist) megáll. Majd – ahogy erről már a korábbi fejezetekben is szó volt – a vállalatok működése elkerülhetetlenül véget ér, mint ahogy az emberi élet is elkerülhetetlenül halállal fejeződik be.

Konklúzió

West azt állítja könyvében, hogy a 21. század legnagyobb kihívása annak a kérdésnek a megválaszolása, vajon képesek lesznek-e az ember által alkotott társadalmi rendszerek, melyek a városokban tömörülve nagyjából mintegy ötezer éve léteznek, együtt élni a „természetes” biológiai világgal, melyből kiemelkedtek, és amely már több milliárd éve létezik. Ahhoz, hogy a jelenlegi igényekkel összehasonlítható színvonalon és minőségben fenntartsuk több, mint tízmilliárd ember harmóniáját a bioszférával, mélyebben meg kell értenünk ennek a társadalmi-környezeti kapcsolatnak az alapelveit és mögöttes rendszerdinamikáit. A szerző érvelése szerint ebben döntő fontosságú a városok és az urbanizáció folyamatának átfogó megértése. Ehhez hívta segítségül a természetben is előforduló általános érvényű skálázási törvényt, melynek lényege, hogy a méret változásával arányosan változik bizonyos egyéb változók nagysága is.

Kutatásai azt mutatták ki, hogy míg a természeti világban a mérettel skálázott tulajdonságok 1-es érték alatt növekednek (emiatt egy ideig növekedést tapasztalunk, majd stagnálást, végül bekövetkezik a halál), addig a városok esetében 1-es érték felett növekednek a tulajdonságok, azaz nyitott végű és egyre gyorsuló ütemű növekedéssel találkozunk, mely végül a teljes rendszer összeomlásával érhet csak véget. West ez alapján állítja, hogy a városok növekedése nem fenntartható (ehhez ugyanis legalábbis végtelen energiaforrásokra lenne szükség, ami nem áll rendelkezésre), végső soron pedig javaslatot tesz a fenntarthatóság nagy átfogó elméletének megalkotására, mely már túlmutat jelen könyv keretein, a kutatómunkát azonban ebben az irányban kellene tovább folytatni a katasztrófa elkerülése érdekében.