Sajtófigyelés – 2017. december 4.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

Egy új politikai korszak kezdődik Kínában – Matthew Massee, CSS ETH Zurich, 2017. november 22.

A modern kori Kína története három részre osztható: a kommunista uralom első korszakában Mao Ce-tung vaskézzel uralta az országot, amelyben a magántulajdon tiltott volt, az iparosítást pedig ráerőltették az amúgy mezőgazdasági jellegű társadalomra, hogy az ország feudális gazdasági rendszerét felszámolják. Mao alatt azonban a fejletlen gazdaság keveset fejlődött.

Mao halála után kezdődött a második korszak, amelyben utódja, Teng Hsziao-ping a gazdaság fejlesztését tekintette a legfontosabb célnak. Ő a kínai gazdasági csoda atyja, aki engedélyezte bizonyos területeken a külkereskedelmet és a magántulajdont. Az ország gazdagodott, de egyenlőtlenül: a part menti tartományok gyarapodtak, míg a belső területek küszködtek. A liberalizáció következtében a kormány hatalma kisebb lett, ám ezáltal a katonai és gazdasági elitek elkezdték a saját érdekeiket érvényesíteni, amik időnként a pártéval ellentétesek voltak. A központi vezetők veszítettek súlyukból.

Könnyen lehet, hogy Kína harmadik korszaka az októberi kommunista pártkongresszussal kezdődött el. Hszi Csin-ping elnök beszéde legalábbis ezt jelezte: kifejtette, hogy növelni fogja Kína külföldi befolyását és csökkenteni fogja az országon belüli szegénységet. Hszi elképzelése szerint egyesíti Mao és Teng módszereit, azaz vaskézzel fog liberalizálni. Ez magyarázza, miért összpontosított az elmúlt öt év folyamán akkora hatalmat a kezében, ürügyként használva a korrupció elleni fellépést a politikai ellenfelei eltávolítására. Számos katonai reformot hajtott végre, a gazdaságirányítást pedig még tovább centralizálta. Ezek a lépések Hszi szerint szükségesek ahhoz, hogy Kína legyőzze a növekedés és stabilitás legnagyobb akadályait: a nem az ő irányítása alatt lévő tengeri területeket és a kiegyensúlyozatlan gazdaságot.

A kínai gazdaság erősen exportfüggő, és az ország földrajzi adottságai miatt szüksége van tengeri útvonalakra. Peking azért tart kizárólagos igényt a Kelet-kínai- és a Dél-kínai-tengerre, hogy biztosítsa a rajtuk lebonyolított kereskedelmet (2016-ban Kína kereskedelmének közel negyven százaléka a Dél-kínai-tengeren zajlott). A kormány tisztában van azzal, hogy ez a függőség mennyire sebezhetővé teszi az országot, és azzal is, hogy egy konfliktus esetén az USA ezt a sebezhetőséget ki tudná használni.

Ezért jelentette be Hszi a kongresszuson, hogy Kína 2035-ig modernizálni akarja a hadseregét. A hivatalos cél ezzel a tengeri területek védelme, a terrorizmus elleni küzdelem, a katasztrófavédelem, a békefenntartás és humanitárius segélyek biztosítása, a valódi ok azonban a saját tengeri területek védelme. A katonaság modernizálása már megkezdődött: a kínai hadsereg az év elején bejelentette, hogy 300 ezer katonától megválnak, mivel szerepüket technológiai megoldások veszik majd át. A központi kormány átveszi a hadsereg feletti ellenőrzést, hogy megakadályozza más hatalmi központok kialakulását. A katonai költségvetés nő, a hadsereg technológiai megújítása pedig nagy hangsúlyt kap.

A századok során, amikor a kínai gazdaság nyitott volt, a keletkezett vagyon szinte sosem jutott el a belső tartományokba. Ez a helyzet most is kezd előállni, mivel a partmenti tartományok jóval jómódúbbak, mint a belsők. Ez problémát jelent a kommunista pártnak, hiszen a legitimitása annak függvénye, elég gazdaggá tudja-e tenni az embereket ahhoz, hogy ne lázadjanak az uralma ellen. Hszi tisztában van ezzel; a kockázat csökkentésére irányuló eddigi lépései a hatalom központosítását szolgálják a tartományok hatalomtól való megfosztása, továbbá a politikai és társadalmi különvélemények elfojtása által.

A hatalom központosítása azonban csak az első lépés Hszi tervében a gazdaság egyenesbe állítására. A kormány célja a vidéki szegénység felszámolása 2020-ra. Ennek érdekében a szegény vidékeken infrastrukturális fejlesztésekbe kezdenek, és a külföldi befektetések serkentése érdekében egységesítik a nemzeti befektetési környezetet, továbbá egyéb módokon ösztönzik majd a beruházásokat az elmaradottabb régiókban. Az ezekre a területekre irányuló befektetések növelése érdekében az utóbbi két évben Peking korlátozta a belföldi tőke külföldre vitelét. A külföldön történő befektetések immár engedélyhez vannak kötve, így biztosítva, hogy az engedélyezett külföldi befektetések garantálják külföldi stratégiai ágazatok technológiájának a megszerzését, vagy az Egy övezet, egy úttal kapcsolatos projektekre irányulnak.

Hszi beszédét, a politikai beszédek többségétől eltérően, érdemes komolyan venni, mivel az elnök az elmúlt öt évben átfogó változásokat indított el a változásoktól ódzkodó Kínában, miközben hatalmát nagymértékben kiterjesztette. Várható hát, hogy a változások folytatódni fognak.

Forrás: https://isnblog.ethz.ch/politics/in-china-a-new-political-era-begins

Mi a következő lépés az indiai-Fülöp-szigeteki védelmi együttműködés számára? – Prashanth Parameswaran, The Diplomat, 2017. november 20.

Narendra Modi indiai miniszterelnök és Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök novemberi manilai találkozójukon többek között egy védelmi megállapodást írt alá. Bár a két ország védelmi együttműködése továbbra is meglehetősen alacsony szintű, az együttműködést érdemes figyelemmel követni egyrészt a kétoldalú kapcsolataik kontextusában, másrészt annak tükrében, hogy India próbálja kapcsolatait erősíteni a délkelet-ázsiai országokkal.

India és a Fülöp-szigetek védelmi együttműködése eddig többek között olyan területekre korlátozódott, mint a katasztrófavédelem, a nemzetközi bűnözés és a terrorizmus elleni harc. Mivel mindkét fél erősíteni kívánja az együttműködést, felállítottak egy közös védelmi együttműködési bizottságot, amely 2012-ben ült össze először. Ezen felül a két ország próbált korábban közelebbi kapcsolatot kialakítani például a katonai felszerelések területén, ám a siker sok esetben még várat magára.

India Modi alatt az „Act East” (Lépés Keletre) programja keretében a délkelet-ázsiai országokkal való kapcsolatainak erősítésére törekszik. Ennek jegyében októberben két indiai hadihajó a Fülöp-szigetekig hajózott egy tizenkét kelet- és délkelet-ázsiai kikötői látogatást magában foglaló bevetés részeként.

Novemberben Modi miniszterelnökként először látogatott a Fülöp-szigetekre (korábban indiai miniszterelnök közel négy évtizede nem járt az országban), és megbeszélést tartott Dutertével. A két vezető közötti első hivatalos találkozó (amely a térséggel kapcsolatos, a helyszínen egyidejűleg zajló csúcstalálkozók miatt nem bírt igazán nagy jelentőséggel) során téma volt a védelmi kapcsolat is, noha inkább a gazdaságfejlesztés állt a középpontjában. A két fél egyetértési megállapodást írt alá a védelmi együttműködésről és logisztikáról. A megállapodásról nem sok részletet közöltek, de annyit igen, hogy leginkább egyszerűbb védelmi aspektusokra irányul. India ezen felül elláthatja a Fülöp-szigeteket bizonyos védelmi felszerelésekkel a szigetország modernizációs programjának keretein belül. Mindazonáltal nem tudni, az együttműködés pontosan milyen formát fog ölteni, márpedig az ördög a részletekben rejlik. Ezt a két ország is tudja, mivel korábban előfordult, hogy egyes szándéknyilatkozatok nem jutottak túl a tárgyalási szinten, vagy indiai vállalatok sikertelenül pályáztak projektekre. Mindezek ellenére az indiai-Fülöp-szigeteki védelmi együttműködést érdemes figyelemmel kísérni.

Forrás: https://thediplomat.com/2017/11/whats-next-for-india-philippines-defense-cooperation/

Át tudja-e venni Kína Amerika helyét mint a világ legnagyobb fegyverkereskedője? – Robert Farley, The Diplomat, 2017. november 21.

Az Egyesült Államok legalább az 1990-es évek eleje óta a világ vezető fegyverkereskedője, annak ellenére is, hogy bizonyos exportkorlátozások olykor korlátozzák eladásait politikai vagy technológiai okokból. Az USA piaci előnye két tényezőből fakad: az amerikai fegyverek technológiai fölényéből, valamint az Amerikával létesített hadiipari kapcsolatokból adódó politikai előnyökből. A kínai fegyverkereskedelem eddig hagyományosan kihasználta az amerikai előnyök gyengéit: Kína sokkal olcsóbban adja a fegyvereit, továbbá gyakorlatilag bárkinek eladja őket.

Azonban lehet, hogy nincs már messze az idő, amikor Amerikát közvetlenül fenyegeti majd a kínai konkurencia. Kína ugyanis modernizálja az összeköttetést a hadiipara és a technológiai szektora között, bízva abban, hogy ezáltal megindul ezen a területen a befektetés. A civil és a katonai technológia közötti kapcsolat kihasználásával vált az USA a Szovjetuniónál katonailag erősebbé a hidegháború alatt, és jelenleg is vannak szorgalmazói annak, hogy az amerikai technológiai szektort használják fel a katonai technológia terén meglévő amerikai fölény fenntartására.

A kínai hadiipar jóval kevésbé önálló, mint az amerikai, és továbbra is jórészt állami irányítású. Ám a kínai innovációt felgyorsíthatja, ha engedélyezik a hadiiparral kapcsolatos civil iparágakba történő jelentős civil beruházást, valamint ha a civil iparágak és a katonaság közötti kapcsolatok létrehozására nagy hangsúlyt fektetnek. Ha Kínának sikerül a virágzó technológiai iparát összekötnie a hadiiparával (ami Amerikának sem ment könnyen), akkor elérheti azt, ami a Szovjetuniónak nem sikerült.

Természetesen ennek sok akadálya van, amelyek közül néhánnyal az Egyesült Államoknak is szembe kell néznie. Az óriási kínai állami hadiipari vállalatok integrálása a magánszektorbeli technológiai vállalatokkal rendkívül összetett folyamat, rengeteg buktatóval. Az egyik nehézség a kínai techcégek meggyőzése lesz arról, hogy a technológiájuk biztonságos helyen van az állami tulajdonú hadiipari vállalatoknál. Ez a feladat vélhetőleg még nehezebb lesz, mint rávenni az amerikai cégeket, hogy dolgozzanak együtt a Lockheed Martinnal vagy a Raytheonnal. A végeredmény nagyjából olyan lehet majd, mint az európai modell, amelyben a nagy, állami tulajdonú hadiipari vállalatoknak tűrhető a kapcsolatuk a civil szektorral. A különbség abban állna, hogy, akárcsak Amerikában, a hadiipar számíthatna óriási és folytonos állami megrendelésekre.

Ha Kínának mindezt sikerül véghezvinnie, versenyre kelhet az Egyesült Államokkal a fegyverkereskedelemben is. Kínai fegyverek a hagyományos amerikai exportpartnerek kezében talán nem olyan veszélyesek, mint kínai kezekben, de veszélyeztethetik a domináns amerikai piaci pozíciót.

Forrás: https://thediplomat.com/2017/11/can-china-replace-the-us-as-the-worlds-top-arms-dealer/

A japán nők helyzetének javítása – Kimie Iwata, East Asia Forum, 2017. november 19.

A japán nők helyzetének javítása több mint negyven éve terítéken van Japánban. Korábban emberi jogi szempontból vizsgálták a kérdést, majd a demográfiai problémákra adott válaszként, ma viszont számos japán üzleti vezető felismeri, hogy a nők helyzetének javítása rendkívül fontos az üzleti növekedés szempontjából, az erre adott reakciójuk pedig eddig példátlan mértékű.

Egy 2013-ban a fő vállalkozói szervezetek vezetőivel tartott megbeszélésen Shinzo Abe miniszterelnök azt kérte a vállalkozásoktól, hogy biztosítsanak hároméves gyermekgondozási szabadságot a női alkalmazottaiknak. Körülbelül egy évvel később pedig azt kérte Abe az üzleti vezetőktől, hogy minden vállalatban legalább egy női ügyvezető igazgatót nevezzenek ki minél hamarabb. Ez a két kérés mutatja, mi az a két dolog, ami szükséges a japán nők helyzetének javításához. Az egyik a nők karrierjének folytatása a gyermekgondozás évei alatt, a másik pedig a nők karrierfejlesztése és előléptetése.

A legfrissebb adatok szerint a japán nők ötvenhárom százaléka dolgozik szülés után. Ez üdvözlendő trend, mivel ez az érték először lépi át az ötven százalékot, és azt mutatja, a dolgozó anyák száma nő. A nők karrierfejlődésével és előléptetésével kapcsolatos számok azonban kevésbé biztatóak. A menedzseri pozíciók csak tizenhárom százalékát adják nők, az ügyvezető igazgatóknak pedig csupán három százalékát teszik ki.

Mik hát azok a problémák, amikkel a japán vállalatoknak szembe kell nézniük? Először a nők munka és magánélet közötti egyensúlyához kell másként hozzáállniuk. A vállalatok azt támogatják, ha a nők minél hosszabb ideig nem dolgoznak a szülés után, azonban sok cég felismerte, hogy noha ez lehetővé teszi a karrier folytatását, egyúttal akadályozza is a karrierépítést és az előrelépést. Ennek oka, hogy az alkalmazottak úgy tudják fejleszteni képességeiket, ha tapasztalatokat szereznek a munkájuk során. Ez nem lehetséges, ha a vállalatok arra fókuszálnak, hogy a nők szülési szabadsága minél hosszabb legyen. Nagyon fontos tehát, hogy a szülés után a nők minél hamarabb visszatérhessenek a munkahelyükre; ahhoz pedig, hogy a nők teljes munkaidőben dolgozhassanak a gyereknevelés mellett, a vállalatoknak meg kell szüntetniük a hosszú munkanapokat, továbbá el kell fogadniuk a rugalmas munkabeosztást, mint például az otthonról történő munkavégzés.

A munka és magánélet közötti egyensúly eléréséhez a cégeknek szükséges a férfiakra is fókuszálniuk. Míg a dolgozó nők nyolcvankét százaléka vesz ki szülési szabadságot, a dolgozó férfiak mindössze három százaléka vesz ki gyermekgondozási szabadságot. A nők helyzetének javítása nehéz lesz a férfiak nagyobb szerepvállalása nélkül a gyereknevelés és háztartási munka terén. Biztató, hogy különösen a fiatalabb férfiak körében a hagyományos szerepfelfogás kezd változni.

A hagyományos munkastílus szintén változásra szorul. A hosszú és rugalmatlan munkaidő sok japán vállalatnál megszokott, ám nem kompatibilis olyan házaspárokkal, amelyeknek mindkét tagja dolgozik. A munkastílus reformja elengedhetetlen ahhoz, hogy a nők tudják karrierjüket folytatni a gyermekgondozás alatt, valamint hogy nagyobb eséllyel tudjanak a karrierjükben előrelépni.

A „nem állandó” alkalmazottak növekvő száma is hatással van a nők munkalehetőségeire. Az ilyen alkalmazottakat meghatározott időre szerződtetik, kisszámú feladatot végeznek általában ugyanazon a helyen, és nem hosszúak a munkanapjaik. A karrierépítési lehetőségeik korlátozottak és jóval kevesebbet keresnek a meghatározatlan időre szerződött alkalmazottaknál. Mivel a dolgozó nők több mint fele „nem állandó” alkalmazott, ezért fontos az ilyen munkavállalók munkafeltételeinek javítása is.

A nemi alapú diszkrimináció és az egyenlő lehetőségek biztosítása alapvető feltételek, de ezeken felül pozitív lépésekre is szükség van. A vállalatokat törvény kötelezi arra, hogy számszerűsített célokat tűzzenek és cselekvési terveket dolgozzanak ki, amiket továbbítanak a kormánynak és nyilvánosságra is hoznak. Ezeket a követelményeket a munkakeresők figyelemmel kísérik, ez pedig, a nyilvánosság figyelmével együtt, ösztönzőleg hat a vállalatokra.

A nők helyzete javításának Japán növekedési stratégiájában központi szerepet kell játszania, mivel a munkahelyi sokszínűség változatos értékeket, gondolkodásmódot és tapasztalatokat eredményez, ezek pedig hozzájárulnak az innovációhoz. Tíz évvel ezelőtt az üzleti vezetők gyakran kétkedve fogadták ezt a nézetet, ma azonban már támogatják. A japán társadalom lassan, de biztosan változik.

Forrás: http://www.eastasiaforum.org/2017/11/19/empowering-the-women-of-japan/

Donald Trump visszahelyezte Észak-Koreát a terrorizmust támogatók amerikai listájára – Demetri Sevastopulo, Financial Times, 2017. november 20.

Donald Trump közel egy évtized után visszahelyezte Észak-Koreát a „terrorizmus állami támogatóit” tartalmazó amerikai listára. A döntés egyike azon sokasodó lépéseknek, amelyekkel az amerikai kormányzat próbálja rábírni Phenjant rakéta- és atomfegyver-kísérletei feladására. Trump, aki a bejelentés utáni napra további szankciók bevezetését ígérte, azt mondta, a lépést sokkal korábban meg kellett volna tenni. Az amerikai kormány próbál más országokat is rábírni a Phenjanra gyakorolt nagyobb gazdasági nyomás kifejtésére.

Az Egyesült Államok 1987-ben tette Észak-Koreát a terrorizmussal kapcsolatos listájára, miután az felrobbantott egy dél-koreai utasszállító repülőgépet, több mint száz utas halálát okozva. 2008-ban levették az országot a listáról az atomprogramja leállításával kapcsolatos tárgyalások részeként. Idén azonban Észak-Korea felgyorsította rakétaprogramját és végrehajtotta hatodik nukleáris fegyver-tesztjét. Ezen felül Kim Dzsongunt gyanúsítják féltestvére megöletésével Malajziában, valamint idén halt meg észak-koreai tartózkodása után Otto Warmbier amerikai diák, aki több mint egyéves ottani fogsága alatt kómába esett.

A mostani lépés szimbolikusnak mondható és nem jár automatikusan szankciókkal. Rex Tillerson külügyminiszter tagadta, hogy a lépés azt jelezné, Amerika feladta a reményt az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban. A külügyminiszter azt mondta, továbbra is bíznak a diplomáciában, ugyanakkor hangsúlyozta, az USA továbbra is arra ösztönöz minden országot, hogy szakítsa meg kereskedelmi kapcsolatait Phenjannal. Ez a módszer szerinte működik; elmondása alapján jelenleg üzemanyaghiány van Észak-Koreában. Ugyanakkor Mira Rapp-Hooper, a Center for New American Security szakértője szerint ezek a lépések nem fogják hatástalanítani Észak-Korea fegyvereit.

Az újralistázás azt követően történt, hogy Kína két év óta az első magas rangú megbízottat küldte Phenjanba. Dennis Wilder, George W. Bush volt Ázsia-ügyi főtanácsadója szerint úgy tudni, Peking azt üzente Kimnek, hogy nem fogja enyhíteni az Észak-Koreára kifejtett nyomást. Szerinte az újralistázás részben arra is irányul, hogy emlékeztesse Kínát, tartsa folyamatos nyomás alatt Phenjant. Ezzel Amerika azt üzeni Kínának, hogy mindkét országnak folytatnia kell azt az Észak-Koreával kapcsolatos irányvonalat, amiben megállapodtak.

Forrás: https://www.ft.com/content/29e8bf88-ce1b-11e7-9dbb-291a884dd8c6

Ausztrália az Egyesült Államokban bízik Kína ellensúlyozását illetően – Jamie Smyth, Financial Times, 2017. november 23.

Egy új ausztrál kormányzati jelentés szerint Ausztráliának meg kell erősítenie szövetségét az Egyesült Államokkal, hogy ellensúlyozza Kína növekvő erejét az Indo-csendes-óceáni térségben. Az ország külpolitikájáról szóló fehér könyv (amit utoljára több mint tíz éve készítettek el) azt javasolja, hogy Canberra vállaljon aktívabb szerepet a térségben és határozottabban álljon ki Peking területi ambíciói ellen. A fehér könyv kifogásolja Kína dél-kínai-tengeri szigetépítését, valamint aggasztónak tartja a katonai erő és kényszerítés potenciális használatát a Kelet-kínai-tengeren és a Tajvani-szorosban. Arra is figyelmeztet, hogy jelentős térségbeli amerikai szerepvállalás nélkül a hatalmi egyensúly valószínűleg gyorsabban fog elmozdulni, ami Ausztrália érdekeit sértené.

Mindezek ellenére Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök a jelentés bemutatásakor Ausztrália Kínával (a legnagyobb kereskedelmi partnerével) való kapcsolatát barátságosként, erősként és pozitívként értékelte, és tagadta, hogy Canberra csatlakozna Amerikához a kínai térségbeli érdekek kordában tartása érdekében. Ausztrália az utóbbi hónapokban azonban keményebb retorikát alkalmaz Pekinggel szemben: Turnbull júniusban figyelmeztette Kínát, hogy tartsa tiszteletben más nemzetek szuverenitását. Idén novemberben Ausztrália pedig az Egyesült Államokkal, Indiával és Japánnal együtt újraélesztett egy „négyes” elnevezésű diplomáciai kezdeményezést, amelynek célja Kína növekvő régióbeli erejének az ellensúlyozása.

A fehér könyv hangneme eltér a korábbi munkáspárti kormány Ázsiai Évszázad című jelentésétől, amely Kína erősödését szinte kizárólag pozitív fényben látta. A jelentés szerint Kínának igazodnia kell a szabályokra épülő nemzetközi rendszerhez, valamint próbálja Amerikát meggyőzni arról, hogy tartson ki a többoldalú egyezmények és a szabadkereskedelem mellett, továbbá továbbra is tartsa fenn jelentétét a térségben.

A fehér könyv szerint Canberrának bővítenie kell katonai együttműködését az Egyesült Államokkal, és támogatnia kell a nyitott piacokat a protekcionizmus terjedése ellenében. Azt is felveti, hogy egy jövőbeni térségbeli szabadkereskedelmi megállapodásban Amerikának és Kínának is helye lenne, ez ugyanis csökkentené a gazdasági feszültségeket és a régió gazdasági növekedését szolgálná.

A fehér könyv célja a következő évtizeden átívelő ausztrál külpolitika kereteinek a meghatározása, ennek azonban az is feltétele lenne, hogy egy esetleges munkáspárti kormány magáévá tegye a javaslatait. A Munkáspárt külügyi szóvivője óvatosan üdvözölte a jelentést, majd arra ösztönözte a kormányt, hogy építsen a javaslataira és mutasson fel a térségnek világos jövőképet Ausztráliáról.

Forrás: https://www.ft.com/content/0f4d147c-d009-11e7-b781-794ce08b24dc

Délkelet-Ázsiában a Fülöp-szigeteken a legtartósabb a szegénység – The Economist, 2017. november 23.

A Fülöp-szigetek lakosságának kb. tizenhét százaléka számít szegénynek, ami fejlődésnek mondható: a Világbank szerint az elmúlt három évtized alatt a mélyszegénység aránya több mint ötven százalékkal csökkent. Azonban egyes közeli országok, mint Vietnam, Kína és Thaiföld, sokkal rövidebb idő alatt szinte teljesen felszámolták a mélyszegénységet.

A Fülöp-szigetek egyik problémája az alacsony növekedés: 1980 és 2005 között az átlagos éves GDP-növekedés mindössze 0,63 százalék volt, ami rendkívül alacsony a térség mércéjével mérve. Az utóbbi időben a több millió külföldön dolgozó filippínó által hazautalt összegek megnövekedése, valamint nyugati cégek által bizonyos irodai munkáknak az országba telepítése a növekedés megugrásához vezetett. Előrejelzések szerint a GDP idén, akárcsak tavaly, több mint hat százalékkal fog nőni.

A növekedés azonban Manilában és két szomszédos tartományban összpontosul; ezek felelősek az ország termelésének kb. hatvan százalékáért. A szigetcsoport legtávolabbi részein élők nem részesülnek a jólétből, és arra sincs pénzük, hogy Manilába költözzenek – ha pedig mégis, akkor nincs az eredményes munkakereséshez szükséges végzettségük, ráadásul sok tartományban nem beszélik a nemzeti nyelvet, a tagalogot, továbbá az angolt sem, ami pedig a munkakeresés során nagy előnyt jelent.

Vidéken kevés a munkalehetőség. A filippínók kb. harmada földművelésből vagy halászatból él, ezekben az ágazatokban pedig alacsony a termelékenység. Ennek legfőbb oka a gyarmati időkből hátramaradt igazságtalan földtulajdonviszonyok. Nagyhatalmú családok kezében óriási birtokok összpontosulnak, köszönhetően politikai befolyásuknak. Az 1980-as évek végén megindult ugyan a földreform, de ez nem elég mélyreható, ráadásul még folyamatban van, aminek következtében bizonytalanság uralkodik a földek státuszát illetően, emiatt pedig a befektetések is elmaradnak (például kevés az öntözőrendszer). A Fülöp-szigetek szegény részein több gyerek születik, mint a gazdagabbakon, és ugyan az 1970-es évektől drámaian megnövekedett a fogamzásgátlók használata, a szegény férjezett nők ötödének bevallása szerint így is szüksége lenne a családtervezésre.

Rodrigo Duterte kormánya ígéretet tett mindezen problémák orvoslására. Duterte nemrég aláírt egy elnöki rendeletet, ami meggyorsítja egy öt éve elfogadott törvény végrehajtását, amely a fogamzásgátlókat könnyebben hozzáférhetővé teszi a szegények számára a katolikus egyház elszánt ellenkezése ellenére is. A Duterte-kormány többet is költ a szegényekre. A kormány első költségvetése 68 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordított a szegénység felszámolására, ami tizenkét százalékos növekedés 2016-hoz képest. Az infrastruktúra nagy hangsúlyt kap: a tervek szerint új repülőterek, utak és hidak fognak épülni, amelyek jobb összeköttetést biztosítanak majd Manilához.

Mindezen felül mind a kormány, mind a külföldi segélyszervezetek kezdenek az élelmiszer-feldolgozásra összpontosítani, ez az iparág pedig Richard Bolt, az Asian Development Bank szakértője szerint gyorsan növeli a farmok jövedelmét. Inopacan környékén például a helyi hatóságok aszalógépekbe fektetnek, hogy a helyi gyümölcsök aszalásával egy gyümölcsízű rágcsálnivaló-ipart indítsanak be. Másutt sertéshizlaldák és tilápia-tenyésztő telepek is fejlesztés alatt állnak.

Mindent egybevetve úgy tűnik, Duterte jobban törődik a távoli vidékekkel, mint Manilára fókuszáló elődei. Az elnök drogellenes kampánya, aminek törvényen kívüli gyilkosságai eddig több mint 12 ezer áldozatot szedtek, szintén népszerű. A keleti Visayákban tizenegy körzetet nyilvánítottak drogmentessé Duterte tavaly júniusi hivatalba lépése óta. Az elnök egyébként a vidéki politikában kezdte pályafutását: évtizedekig Davao, a déli Mindanao sziget legnagyobb városának polgármestere volt. A róla kialakult nézetnek, miszerint kívülállóként szembeszáll a manilai elittel, van némi alapja. Annyi bizonyos, hogy kormánya látszólag komolyabban veszi a szegénység elleni küzdelmet, mint az a Fülöp-szigeteken megszokott.

Forrás. https://www.economist.com/news/asia/21731638-government-rodrigo-duterte-paying-poor-some-attention-philippines-has-most

A digitális kor Pandora-szelencéje – Carl Bildt, Project Syndicate, 2017. november 16.

Idén sorozatban történtek kormányok és más szereplők által elkövetett hekker- és ransomware-támadások, ami felhívta a figyelmet a globális stabilitásra leselkedő egyik legnagyobb veszélyre. Sajnos azonban sok kormány reakciója még több kiberfegyver kifejlesztése, abból a téves feltevésből kiindulva, hogy a legjobb védekezés a támadás. Ez valójában az egyik legveszélyesebb trend a globális stabilitásra nézve.

Ma már szinte valamennyi társadalom nagymértékben függ az internettől, ami a világ legfontosabb infrastruktúrája. A jelenlegi digitális kor új biztonsági réseket hozott magával, amiket hekkerek, kiberbűnözők és egyéb rosszindulatú entitások rendszeresen kihasználnak. Azonban ennél is aggasztóbb, hogy kormányok sem idegenkednek az egymás ellen vívott kiberháborútól. Ma már ott tartunk, hogy minden konfliktusnak van kiberdimenziója. A kezdetet az USA és Izrael 2010-es, Irán nukleáris létesítményei ellen indított Stuxnet-támadása jelentette, jelenleg pedig már nem lehet tudni, a folyamatos, ám rejtett kiberkonfliktusok hol kezdődnek és hol végződnek.

Régen, az atomfegyverek korában más volt a helyzet, hiszen azok a fegyverek bonyolultak és drágák, továbbá olyan technológián alapulnak, amihez csak kevés magasan képzett specialista ért. Ezzel ellentétben a kiberfegyverek általában olcsón kifejleszthetők vagy megvásárolhatók, és nagyon könnyen alkalmazhatók. Ennek eredményeképp még a gyenge és instabil államok is jelentős kiberhatalmakká válhatnak.

Ennél is rosszabb, hogy a kiberháborús technológiák riasztó mértékben terjednek, és szinte semmi akadálya nincs a rosszindulatú szoftverkódok terjesztésének. Hogy jobban megértsük a veszély mértékét, elég a Wannacry nevű vírus példáját megemlíteni, ami idén májusban többek között majdnem leállította a brit nemzeti közegészségügyet. A vírus a Microsoft Windows egy olyan sebezhető pontját használta ki, amiről az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség korábban már tudomást szerzett, ám nem jelezte a Microsoft felé. Miután a sebezhetőségről szóló információt kiszivárogtatták vagy ellopták az ügynökségtől, Észak-Korea rögtön kihasználta a ransomware-t. Ez nem volt meglepő, hiszen az ország az elmúlt években számtalan kibertámadást hajtott végre szerte a világon, így például a Sony Pictures, de számos pénzügyi intézet ellen is.

Természetesen Észak-Korea nem jelent kivételt: Oroszország, Kína és Izrael szintén kifejlesztett kiberfegyvereket, amelyeket buzgón igyekeznek bevetni az egész világon. Épp a növekvő fenyegetés miatt jelentették be más országok, hogy ők is offenzív kiberfegyvereket szereznek be, mivel elrettentő fegyvereket akarnak más kiberhatalmak támadásai elleni védekezésül. A probléma azonban az, hogy az atomfegyverekkel ellentétben az elrettentés nem igazán hatékony a kibervilágban. A kibertámadásokat elkövető államok újra és újra támadhatnak komoly következmények nélkül.

Az elrettentést még nehezebbé teszi, hogy a kibertámadások eredete gyakran bizonytalan. Az elkövető azonosítása, ha egyáltalán lehetséges, sokáig tart, és a téves azonosítás veszélye is fennáll. Az ügyes támadók el tudnak bújni egy harmadik fél mögé, akik aztán a megtámadott fél általi támadások veszélyének vannak kitéve. A Perzsa-öböl országai közti konfliktusban pedig legalább egy kormány lehet, hogy más országokban működő hekkereket bérelt fel, hogy támadjanak meg egy ellenfelet. A megtévesztésnek ez a fajtája szinte biztosan általánossá fog válni a jövőben.

Az ilyen bizonytalanság és kardcsörtetés a kibertérben katasztrofális eredményekhez vezethet. Az atomfegyverekhez általánosságban világosan meghatározott parancsnoki és irányítórendszer kapcsolódik, ám a kiberharcosok sokaságát ki tudná irányítása alatt tartani?

A digitális kor jövőjét megjósolni lehetetlen. Lehet, hogy a kormányok autonóm ellentámadásra képes rendszereket fognak kifejleszteni, ami számtalan nem várt következményhez vezethet. Az azonban bizonyos, hogy a kiberfegyverek a háborúk alapvető részévé fognak válni. Az államok kibertérben való tevékenységére vonatkozó egyetemes szabályok és normák létrehozására irányuló eddigi próbálkozások nem jártak sikerrel. Nyilvánvaló, hogy egyes országok meg akarják őrizni szabad mozgásterüket ezen a területen. Ez azonban veszélyes, hiszen a pusztító kiberfegyverekhez való hozzáférést nem lehet korlátozni, és nincs rá okunk, hogy abban reménykedjünk, az atomkorszakra vonatkozó korlátozások a kiberkorszakban is működni fognak.

Sajnos egy kötelező érvényű nemzetközi egyezmény az offenzív kiberfegyverek kifejlesztésének és nem háborús körülmények közötti használatának korlátozásáról valószínűleg még sokáig nem fog megszületni. Addig is fel kell hívnunk a figyelmet a kiberfegyverek terjedésének veszélyeire, és arra kell ösztönöznünk a kormányokat, hogy offenzív helyett defenzív kiberfegyvereket fejlesszenek, hiszen egy kibertérbeli fegyverkezési versenynek nincsenek győztesei.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/offensive-cyber-weapons-arms-race-by-carl-bildt-2017-11