Kerry Brown: CEO, China. The Rise of Xi Jinping. (könyvismertető)

A közelmúltban Kína lett a világgazdaság egyik központja, a hihetetlen felvirágzás irányítója a titokzatos és teljhatalmú Kínai Kommunista Párt. Azonban Xi Jinping kinevezése, mint Pártfőtitkár változást hozott a kínai elit életében. A korrupcióellenes hadjárat leple alatt leszámolt riválisaival, így kiépítve a modern Kína egyik legerősebb vezetését. A könyv szerzője Kerry Brown Kína-szakértő feltárja Xi Jinping titkos történetét, akit gyakran a „kínai keresztapaként” is emlegetnek. Az általa vezetett Kína erős, agresszív és céltudatos, ez a könyv pedig értékes ismeretekkel szolgál erről, elsősorban a nyugati világ számára.

Bevezetés

Még a könyv bevezetésében leszögezi az író, hogy műve 2016-ban került befejezésre így csak az addig történt eseményeket, összefüggéseket öleli fel és eszerint latolgatja a jövőt, továbbá feltárja a kínai politikai rendszerről és életről való írás nehézségeit. A könyv elejére kigyűjtötte a kínai politikai élet kulcsfontosságú szereplőit 1-1 soros jellemzéssel és felállított egy idővonalat Xi Jinping életének fontosabb mozzanataiból. Az író művét az akkor Sanghaj élén álló Xi Jinping-gel történt első találkozásával kezdi, majd betekintést ad a kínai vezetés életébe és felépítésébe Mao Cetung-ra helyezve a fő hangsúlyt.

A modern Kína feletti hatalomért folytatott harc

Hogy honnan is ered Kínában a hatalom? A kérdés egyértelmű válasza, hogy a Kínai Kommunista Pártból (KKP), amely három tényre alapozza legitimizációját: része volt a japánok felett aratott győzelemnek a II. Világháború során, egységesítette Kínát az országot feldúló polgárháború után, valamint a Párt kezdeményezte az 1978-ban elkezdett reform és nyitás politikáját. A KKP élén jelenleg Xi Jinping áll, ezzel kapcsolatban az író leszögezi, hogy a Pártot nem lehet megérteni a Pártfőtitkár nélkül és a Pártfőtitkárt sem lehet megérteni a Párt nélkül. Hiszen a Párt ereje a Pártfőtitkár ereje is, ami fordítva is igaz, a szerző szerint a kívülállók számára ez a legnehezebben érthető rész. Az elmúlt időszakban a pártszervezet története maga a Kínai Népköztársaság története is. Így a Párt vízióin és ideáin osztozik az állam is, vagyis a Párt ereje az állam sorsának irányításában rejlik. Ebből vonja le a következtetést, miszerint ez adja meg a jogot a KKP számára arra, hogy döntéshozó helyzetben legyen az élet legtöbb területén, hiszen ami a pártnak jó, az az államnak is jó és fordítva.

A szerző jó összefoglalást ad a pártszervezet felépítéséről és működéséről, habár nem egészen részletekbe menően. Gyakran használ hasonlatokat, a Kínai Kommunista Párt felépítését például egy katolikus templomhoz hasonlítja, ahol a párttagok a hívők, a Központi Bizottság az egyházi gyűlés, a legmagasabb vezetők a pápa közvetlen titkársága, a pártfőtitkár pedig a pápai tévedhetetlenséggel felruházva maga a pápa, aki törvényhozó, spirituális vezető és a doktrínák tisztaságának és korrektségének a szószólója. Az író abból indult ki, hogy ezen az összehasonlításon keresztül talán a nyugati emberek számára is jobban érthetővé válik a KKP bonyolult felépítése.

A pártszervezet összetételének és működésének bemutatása után rátér egy másik lényeges csoportkörre, nevezetesen arra, hogy mi tartja egybe a KKP hatalmát és biztosítja befolyását. Ezen a vonalon haladva egy másik hasonlattal folytatja, a hatalom ideáját megszemélyesítve. A modern Kínában az intézményesült hatalmat a fizikális test csontjaiként és vénáiként írja le és felteszi a kérdést, hogy a vért, amely a testen keresztül folyik, biztosítva az életet és az erőt vajon mi adja. A hatalom nem csak parancsból és cselekvésből áll, hanem gondolkodásból és befolyásból is, ami eléri az emberek lelkét és gondolatait. Ezen a gondolatmeneten keresztül végigvezeti a kínai vezetők legfőbb erényeit és az őket befolyásoló tényezőket kezdve Mao különlegesen érzelmes és intellektuális megjelenésével. További fontos tényezők a média feletti befolyás és a propaganda a nyelvezete, hiszen a helyes nyelvhasználatot a hatalom egyik legfőbb alapjának tartja. A hatalom egyik alappillére a pénz, ezért fontos helyet foglal el a Párton belül. A másik fontos tényező és hatalomforrás a fegyveres erők feletti ellenőrzés ugyanis ez a Párt akaratának kikényszerítő eszköze, továbbá a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg, mint a KKP katonai szárnya és a hatalom erődemonstrálója.

Az intézményesített és a kollektív formákon kívül a másik fontos befolyásoló faktor a hatalom elérésében a kiváltságos és nagy befolyással bíró klánok és azok kapcsolatai. Habár Kínában a kommunizmus alatt felszámolták a feudalizmust, a földtulajdonosokat pedig keményen meghurcolták, de egy ekkora társadalomban mindig is lesznek és szükség is van érdekkapcsolatokra legyen az tartományi, családi vagy intézményesült. Nagy jelentőséggel bír ezekhez a kapcsolati hálókhoz tartozni, hiszen ez a vérvonal ma is összeköti a családokat, ugyanis akik egykoron tőkét adtak a KKP fennmaradásához, most azok részesülnek a legnagyobb mértékben a Párt vagyonából. Ezek a klánok és családok adják a Párt erejének legértékesebb részét és ez az, ami talán radikális változás előtt áll ironikusan egy olyan ember kezdeményezésére (Xi Jinping), aki maga is hasonló háttérrel rendelkezik.

A fentebb említett hasonlatból kiindulva az erőt biztosító „vér” nemcsak intézményesült és megfogható elemek sokasága, hanem olyan megfoghatatlan forrásokra is épül, mint az etika és az érzelem. Ezeknek a jelenléte és megértése talán a leglényegesebb pont. A párt egyik legfontosabb eleme az erkölcsi tekintély birtoklása, ami az igazságért való küzdelmet és az elnyomás elleni harcot foglalja magába. Mao Ce-tung alatt ez a pillér meggyengült, de Xi Jinping ideje alatt újra megerősödött és a morális tekintély újra egyet jelent az igazsággal, az anti-korrupcióval, a boldog és egészséges élettel, valamint az önzetlenséggel. Ami az érzelmeket illeti a KKP ereje ebből a szempontból a nacionalizmusban és Kína újbóli felemelésében rejlik vagyis visszaadni az ország megbecsültségét és globális játékossá tenni. Az ezzel kapcsolatos kampányok gyakran a régi „ellenségek” ellen irányulnak, úgy mint a japánok vagy a vietnámiak. Ezek elkerülhetetlenek, hiszen az érzelmekre való hatás a legfontosabb és legerősebb formája a megfoghatatlan politikai hatalomnak.

A KKP szerint a párt rendelkezik egyedül azzal a jogalappal, hogy Kínát egy erős, hatalmas országgá tegye az igaz ideákkal kikövezett úton. A Párt ezen víziói elengedhetetlen elemei az uralmának és az egyik legfőbb forrása a legitimitásának.

Xi, mint ember

A szerző úgy tartja, hogy amióta Xi Jinping 2012-ben hatalomra került nehéz letagadni azt a tényt, hogy volt valami elkerülhetetlen az ő felemelkedésében és már eleve elrendeltetett, hogy elérje és betöltse jelenlegi pozícióját.

Ebben a fejezetben az író Xi Jinping gyerekkorának leírásával kezdi, ahol inkább szüleire azon belül is édesapjának Xi Zhongxun pártbéli karrierjére és meghurcolására helyezi a hangsúlyt. Ezután rátér Xi fiatalkorára, ami kulturális forradalom éveit fedi le, mivel apja kegyvesztettségének révén fia nem csatlakozott a vörösgárdistákhoz és 1969-ben vidékre küldték. A keserűség és kényelmetlenség, amit a családjától távol töltött politikailag később teljes mértékben kifizetődött, hiszen az itt töltött évek alatt megismerte a vidéki életet, a farmerek mindennapi küzdelmeit, akik a 2010-es népszámlálás szerint a kínai lakosság majdnem felét teszik ki. Később visszatért Pekingbe és megkezdte tanulmányait. Mao halála után két évvel apja is visszatérhetett a fővárosba, amikor fia éppen a neves Qinghua Egyetem végzős hallgatója volt. A fiatal Xi ekkor került kapcsolatba későbbi mentorával és egyik legfőbb bizalmasával Chen Xi-vel.

A Mao halála után bekövetkezett ürességet radikális változásnak kellett követni az ország fennmaradásának érdekében. Ezt Deng Xiaoping hozta el, aki utat nyitott a külföldi tőkének és technológiának a különleges gazdasági övezetek létrehozásával (SEZ). Guangdongban a reformot Xi Zhongxun vitte végig, amikor még ez igen kockázatosnak számított, de ez adta meg fia, Xi Jinping számára a reform és nyitás hitelességét.

Xi tanulmányai után a Központi Katonai Bizottság kötelékébe lépett, ahol kapcsolatba került Geng Biao-val, aki nagy tiszteletnek örvendő katona volt, később a Deng-gel való nézeteltérése miatt azonban eltávolították. Ennek hatására Xi Jinping is új utak után nézett és 1983-ban elhagyta Pekinget, ahova a következő 25 évben vissza sem tért. A Hebei tartománybéli Zhengding-ben kezdett dolgozni, mint legalacsonyabb tisztségű hivatalnok, mindezt apjának tanácsára, hiszen szerinte csak így tud igazi tapasztalatokat szerezni, ha megmássza a ranglétrát a legalsó fokról indulva. 1985-ben a Fujian tartománybeli Xiamen-be érkezett és kezdett dolgozni, ahol szintén mellé állt a szerencse és kapcsolatba került Xiang Nan-nal, aki gyakorlott volt a reformok helyes kivitelezésében és véghezvitte azt Fujian-ban, amit Xi apja Guangdong-ban. Ez az időszak mély benyomást tett Xi életére, aki itt szembesült először a reform és nyitás politikájával a gyakorlatban is. Ezen időszak alatt ismerkedett meg és később vette feleségül második feleségét Peng Liyuan-t, aki Kínában ekkor igen híres énekesnőnek számított és akkoriban ismertebb volt, mint férje.

Később Xi-t elmozdították a relatív fejlett Xiamen-ből és a tartomány egyik legszegényebb területére Ningde-be küldték. A párton belül ez egy bevett szokás, hogy minél elmaradottabb területre küldjék a kádereket, hogy így bizonyítsák rátermettségüket az ország vezetésére főleg azok, akik később vezetőpozíciót szeretnének elérni a Párton belül. Ezen idő alatt Xi megtapasztalta a reform és nyitás gyengeségeit és hátulütőit, valamint itt szembesült először az egyre burjánzó korrupcióval. Később átkerült Fuzhou-ba, ahol először szintén nem várt rá könnyű időszak a Tiananmen téri események tükrében. Azonban Deng Xiaoping a reformok folytatása mellett döntött és így új esélyt kapott a város ezzel együtt, pedig Xi Jinping karrierje is. 1996-ban végül bekerült a tartományi vezetésbe és kormányzó helyettes lett. Az 1997-es Nemzeti Kongresszuson azonban nem választották be a Párt Központi Bizottságának tagjai közé, ami után nem sokkal Zhejiang tartomány vezetésébe került. Mielőtt Xi betöltötte volna ezen posztját két fontos változás történt, ami a malmára hajtotta a vizet. Először is 2001-ben Kína WTO tagságot kapott, másodszor pedig feloldották azt a tilalmat, hogy az üzletemberek nem lehettek párttagok. Ezeknek a hatására a tartomány gyors fejlődésnek indult, továbbá Xi támogatta a helyi cégeket is, mint az Alibaba vagy a Geely, amelyek később nemzetközi sikereket értek el és az Alibaba létrehozója Jack Ma 2014-ben Ázsia leggazdagabb emberévé vált. A sikerek hatására a tartományba több külföldi cég is befektetéseket eszközölt.

A szerző külön kitér a Xi és a Bo család között húzódó viszályra, amely a kulturális forradalom idején kezdődött Xi Zhongxun és Bo Yibo között, majd a következő generáció kapcsolatára is rányomta a bélyeget. A két fiú Xi Jinping és Bo Xilai igazi kapcsolatába nem engedtek mélyebb betekintést csak a felszínen folyó történésekbe.

2007-ben, csupán néhány hónappal az esedékes pártkongresszus előtt merült fel Xi Jinping neve még úgy is, hogy nem volt tagja a Politikai Bizottságnak. Később mégis bekerült a neve az Állandó Bizottság lehetséges tagjai közé. Ez alátámasztja, hogy működött a taktikája vagyis, hogy meghúzodott a háttérben és alázattal végigjárta a ranglétrát. Ami még fontosabb, hogy a kongresszus napján Li Keqiang előtt lépett be a terembe rangsorban is elé kerülve, vagyis ő lépett elő az elnöki pozíció várományosává. A tartományi vezetés nagyon fontos a KKP életében, hiszen egy kínai tartomány gyakran egy országnak megfelelő populációval rendelkezik. Ezért a káderek egy-egy tartomány sikeres vezetésével bizonyíthatják rátermettségüket, akár az ország későbbi vezetésére is. Jiang Zemin, Hu Jintao és Xi Jinping is így kerültek be a pártvezetésbe. Nem csak azért nehéz feladat, mert nagy a nyomás és kudarc esetén a karrierjük is múlhat rajta, hanem hogy kívülállónak számítanak, körülvéve a helyi emberekkel. Xi Jinping végső sikere nem volt automatikus és megjósolható, csak akkor vált nyilvánvalóvá, amikor 2012-ben ő lépett ki elsőként az emberek elé, mint a KKP új főtitkára és Kína új elnöke.

Hatalomra kerülése után Kínát sokkal nacionalistább és öntudatosabb módon kezdte el vezetni. A külföldi eszméket pedig mindaddig fenntartásokkal kezeli, amíg azokat nem az egyedi kínai körülményeket figyelembe véve vizsgálja.

A fentebb leírtak alapján a hatalom két forrásból ered Kínában egy materiálisból és egy ideológiaiból. Ahhoz, hogy megtudjuk honnan ered Xi Jinping hatalma meg kell vizsgálni ezek alapján a támogatottságát és, hogy eszerint mennyi politikai ereje származik belőle. Amióta 2007-ben bejelentésre került a neve, miszerint a hatalom várományosa, elnyerte a párt támogatását a következő öt évre, ez részben annak is köszönhető volt, mert a kollektív érdek, így kívánta meg. Egy esetleges probléma esetén semmi sem akadályozta volna meg a háttérbe szorítását, ugyanis ezeket az ügyeket érintően nincsenek kőbevésett szabályok.

Azzal, hogy a legalacsonyabb szintekről tört fel és jól végzi munkáját ez dupla előnyt jelentett a párton belül, amivel Li Keqiang nem tudott büszkélkedni. Ez azt is bizonyítja, hogy a pozíció választja a vezetőt és nem a vezető a pozíciót. 2012-ben azért válhatott a Párt új főtitkárává, mert bebizonyította rátermettségét az elit párvezetés előtt a hátterétől kezdve az életében, az adminisztratív területen elért sikerei és a pártba vetett hite miatt. A KKP egy olyan intézmény, amely megtestesíti a próféta vagy a hadvezér szerepét. Megvédi szervezetét és az emberein keresztül közvetíti hitét és elköteleződését. Ezt tekintve Deng Xiaoping, Jiang Zemin, Hu Jintao és Xi sem a párt “császára”, mivel a „császár” szerepét maga a Párt tölti be, megközelíthetetlenségének kifejezésére pedig halandó vezetőket alkalmaz (pártfőtitkár), akik a szócsövei a tévedhetetlen üzeneteinek.

A KKP olyan történelmi szerepet töltött be, ami azt hivatott reprezentálni, amit a kínai emberek áldoztak fel a múltban, ami mindig a jót testesítette meg az országból, és azt amibe az emberek a hitüket és a hűségüket vethetik. A párt az elsőszámú „égalatti”, amit fel kell építeni, meg kell erősíteni és meg kell védeni. Xi Jinping ehhez az ideához tért vissza, amikor 2012-ben hatalomra került. Nyilatkozatában nyíltan beszélt róla, hogy volt olyan időszak, amikor a Párt elveszítette a kapcsolatát a néppel, amit meg kell előzni, mivel számára a Párt érdeke egyet jelent a nép akaratával, ezért nem szabad rést és helyet hagyni a KKP és a társadalom között. Mao halála után fennmaradt az ideája, ami az igazi „kínai álom” koncepcióját fogalmazza meg, hogy Kína egy erős és hatalmas országgá váljon. Xi Jinping-nek ez az egyik legnagyobb erénye és ezért kapja a legtöbb kritikát is, hogy újra Mao-hoz nyúl vissza.

Xi barátai és ellenségei

A szerző szerint ahhoz, hogy megértsük magát az elnököt fontosnak tartja megvizsgálni a Xi Jinping-hez közel állókat és az ellenségeit. Több kategóriát sorol fel a kapcsolatait illetően, a legfontosabbak közé a hozzá legközelebb álló személyek, a családja, a felesége és a lánya tartozik. A következő a politikai szövetségesei, a közeli barátai, a bürokratikus támogatói, azok, akikkel nap, mint nap kapcsolatban áll, de ott vannak még a tanácsadói, ezeken felül pedig nem szabad megfeledkezni az ellenségeiről és rosszakaróiól sem. Néhány kapcsolata a múltban volt fontos, de a jelenben már háttérbe szorult és néhánynak a jövőben lesz fontos szerepe.

Az író hosszasan taglalja Xi Jinping feleségének, Peng Liyuan-nak életét, karrierjét és kapcsolatát Xi-vel. Fontos elemnek tartja a kínai politikai életnek, nem csak azért mert a kínai soft power jeles képviselője, hanem egyszerűen azért, mert a kínai politikai életnek feminizálódásra van szüksége. A szerző szerint ez Xi egyik legkomplikáltabb kapcsolata az összes közül, de egyben a legfontosabb is. Továbbá sorra veszi a fentebb felsorolt kapcsolattípusokból a legfontosabb és a Xi életében legnagyobb szerepet játszó személyeket. Ahhoz azonban, hogy megértsük Xi Jinping-et meg kell vizsgálni, azokat is akik vele szemben állnak. A felszínen két fő ellenséget szoktak megnevezni, az egyik Liu Xiaobo, a másik pedig az Egyesült Államok elnöke. Azonban a kínai elnök „leghalálosabb” ellenfelei ott ülnek mellette a pártvezetésben, hiszen ők tudják közvetlenül veszélyeztetni.

Xi Jinping politikai programja

Xi Jinping politikai missziójának megértéséhez fontos a korábbi vezetők által követett politika és kijárt utak kontextusába helyezni és aszerint értelmezni. Mivel a kínai vezetőknek nem kell attól tartaniuk, hogy választások alkalmával leváltják őket, így megöröklik az elődjük tetteit és hatalomra kerülésük után a saját akaratuk szerint folytathatják az irányítást. Azonban konzisztensnek kell maradniuk a Párthoz és az elkezdett úthoz.

A reform, mint az aranyat érő szó. Xi Jinping legfőbb feladata továbbvinni a reformot Kínában, ugyanis a Deng Xiaoping által elkezdett reformkorszak lezárult. Most Xi Jinping-re hárul a feladat, hogy elindítson egy újabb koszakot, vagyis a „Kínai reform 2.0-át”. A Központi Párt Iskola gondolkodói rámutattak arra, hogy a reform egy olyan pozitív töltetű szó, amit mindenki szeret. Az emberek számára optimizmust és egy jobb világ felé való haladást jelent.

A KKP vált a világ legnagyobb vagyonteremtő gépezetévé, nagyobb ütemben, mint az Apple, gyorsabban, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Németország. A Párt stratégái azonban tökéletesen tisztában vannak vele, hogy mindig egy lépéssel az események előtt kell járniuk. A Párt egyik legfontosabb funkciója, hogy feltérképezze az esetleges szcenáriókat és azokra megoldásokat eszközöljön. Ezen a ponton a szerző ismét Mao Cetung-ot emlegeti és hasonlítja össze a jelenlegi kínai elnökkel, amiből Xi Jinping kerül ki győztesen. Hiszen amíg Mao-nak 1957-ben 10 pontból állt a proklamációja, addig a jelenlegi elnök 11 fontos területet nevezett meg.

1. A piac: a 2013-as Harmadik Plénumon egy ideológiai innovációval léptek elő, mégpedig, hogy a piac nem csak a növekedésre szolgál, hanem alapvető szükség van rá. Ennek a mélyén a kormányzat és a gazdaság kapcsolata áll, amelyet Xi Jinping úgy fogalmazott meg, hogy ahol a piac csődöt mond, ott a kormánynak kell átvállalnia a felelősséget.
2. Az állami vállalatok kérdése: Xi Jinping szerint ez az egyik legnagyobb kihívás, amellyel Kína jelenleg szembenéz. Le kell számolni az állami vállalatokkal hiszen azok az önző érdekekre épülnek és csak saját profitjuk motiválja őket. Ezért a párt legfőbb feladata a vegyesvállalatok támogatása.
3. A gazdagok megadóztatása.
4. Kína urbanizációja: Xi Jinping legfőbb célja, hogy modernizációt vigyenek a kínai vidékre.
5. Demokráciai kínai sajátosságokkal: a legtöbben most is úgy hiszik, hogy az Amerikában működő rendszer jó, de csak Amerikára nézve és nem tudják elképzelni annak az átültetését Kínába. Nem csak a KKP monopol hatalma miatt, hanem látják a rendszer hibáit is.
6. A törvényhozás megreformálása: Xi egyik fő feladatának tekinti, hogy visszaépítse a bizalmat az emberek és a kormány között. A kínai jogrendszert pedig úgy látja, mint ami tele van hibákkal és csorbát szenved hatékonysága.
7. Leszámolás a korrupcióval: az elnök szerint ez a legfőbb akadálya annak, hogy nagyobb bizalom épüljön ki akár a KKP és annak tagjai között, akár a párt és az emberek között.
8. Kíberháború: valószínűleg Xi Jinping az első vezető, aki világos és komoly digitális stratégiával rendelkezik. Szerinte nem csak a fizikális Kína vezetőjévé kell válnia, hanem a virtuális Kínát is hatalma alatt kell tartania.
9. A katasztrófák helyes kezelése és megelőzése: a kormány feladata vállalni a felelősséget és koordinálni a biztonsági kérdéseket, így biztosítva az állam stabilitását és biztonságát. Ennek hatására 2013-ban Xi Jinping adoptálta a jól működő ENSZ Biztonsági Tanács intézményét Kínai Nemzetbiztonsági Bizottságának felállításával.
10. A környezetvédelem fontossága: nagy nyomás nehezedik a Pártra, hogy megtalálja az egyensúlyt a kínai növekedés és a környezetszennyezés csökkentése között.
11. Mindezen területek eredményes irányításának elengedhetetlen feltétele a Párt és a nép közötti összhang és együttműködés.

Hogyan látja Xi Jinping a külvilágot?

A politikai prioritások tekintetében a belpolitikai reformok vezetnek és a külpolitikai kapcsolatok pedig a perifériára helyeződtek. Kína tradicionálisan a diplomáciai kapcsolatainak fontosságára úgy tekint, mint a koncentrikus körökre, minél távolabb kerülünk a középponttól (Kína), annál kevésbé tekinti fontosnak. Azokban a kapcsolatokban érdekelt legfőképp, amelyek beleesnek a regionális és stratégiai érdekeibe, mint például az Egyesült Államok, de latin-amerikai és afrikai partnerei a perifériára szorulnak a nagy távolság miatt. A könyv négy csoportba sorolja Kína kapcsolatát a világgal:

• Az első csoportba az Amerikai Egyesült Államok került egyedüliként. Nagyon erős geopolitikai és gazdasági link köti össze a két országot, ami miatt közeli kapcsolatot ápolnak.
• A második csoportba az EU és Oroszország tartozik. Az EU-val szoros és erős geopolitikai, gazdasági kapcsolat van, főleg a tudomány tekintetében, de a kohézió gyengébb. Oroszországgal a geopolitikai viszony nagyon erős, főként a két ország között hosszasan húzódó határ miatt, a gazdasági kapcsolat gyengébb, ami főként az energiára és az erőforrásokra fókuszál, relatíve nagy kohézióval.
• A harmadik csoportba az ASEAN országok és az ázsiai régió került, itt geopolitikai és a gazdasági kapocs igen erős, jelentős ezen országok közelsége, azonban a kohézió nagyon gyenge. Ide kerültek besorolásra a közép-ázsiai országok is, amelyekkel mérsékelt a geopolitikai és gazdasági kapcsolat, amelyet az Új Selyemút hivatott erősíteni, erős együttműködés és mérsékelt kohézió jellemez.
• A negyedik csoportba Afrika és Latin-Amerika került, amelyekkel gyenge a geopolitikai kapcsolat összehasonlítva a fentebbi országokhoz képest, de erős a gazdasági összeköttetés, főleg az energia és az erőforrások tekintetében, ami feltehetően a következő években még erősebb lesz. Ide sorolta a Közel-Keletet is, amelynek mérsékelt geopolitikai és gazdasági kapcsolata van Kínával alacsony kohézióval.

A könyv írója bővebben csak az amerikai és az EU-s kapcsolatokról ír. Az amerikai kapcsolatot úgy jellemzi, mint szükséges partnerséget a két ország között. Minden együttműködésükben és közös érdeklődésükben két külön nézetet képviselnek és a moderált hangnem mögött, amit egymással szemben alkalmaznak gyakran versengés és ellenségeskedés áll. A kínaiak számára Amerika a nagytestvér, aki mindig mindennel kapcsolatban szeretné, ha kikérnék a véleményét és beleegyezését. Az amerikaiak számára pedig Kína egy furcsa politikai rendszerrel ellátott ország, aki az amerikai hatalomra és dominanciára tör. Az EU pedig minden, ami nem Amerika. Míg az USA nagyhatalom, és fontos politikai egységet alkot, ami kihatással van Kínára is, addig az EU hatalma gyenge, politikailag nem egységes, így nem tud befolyást gyakorolni Kínára sem. De ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolható Peking számára, ugyanis az EU biztosítja a legtöbb jó minőségű technológiát és hatalmas exportpiacot jelent.

Az Új Selyemút koncepcióját is megemlíti a szerző, főként a közép-ázsiai országok szemszögéből. De szóba kerül hatása a Közel-Keletre és Kelet-Európára nézve, valamint az Új Tengeri Selyemút ötlete is. Az író az Egy Övezet Egy Út létrejöttéhez szkeptikusan áll hozzá, főleg amiatt, mert lehetetlennek tartja egy ekkora projekt megvalósítását.

A fejezet végén Kínáról, mint új globális hatalomról beszél és a kínai tőke erejéről, amelyből minden ország részesülni akar. Nietzsche szavait is idézi, aki úgy gondolta a 19. század végén, hogy isten halott, a könyv írója ezt annyival egészíti ki, hogy a modern korban isten személye helyettesítésre került, méghozzá az RMB-vel, a kínai valutával.

Vajon Mit szeretne elérni Xi Jinping a következő korszakban?

Hogyan látják a jelenlegi vezetők Kína jövőjét? Mit értenek pontosan azalatt, amikor a „kínai álomról” beszélnek? Mindenki fontosnak tartja, hogy 2020-ig közepes jövedelmű országgá váljon, de mi lesz 2020 után? Ebben a fejezetben többek között ezekre a kérdésekre keresi az író a választ. Ezeknek a megválaszolása, azonban nem egyszerű feladat, mivel kevés forrás áll a rendelkezésünkre. Azonban képesnek tartja a kínai politikai rendszert a hosszú távú tervek megvalósítására, hiszen a kínai vezetőknek több idejük áll ezeknek a véghezvitelére, mint általában egy demokratikus országnak. A választás útján hatalomra kerülő vezetők ugyanis rövidtávon gondolkoznak a választási ciklusok miatt, a kínai vezetők nem függenek ettől, így ez lehetővé teszi számukra, hogy hosszabbtávon gondolkodjanak, mint például az ötéves tervek.

A jelenlegi helyzet állása adhat néhány ötletet, hogy az elkövetkezendőkben mik lesznek a legfontosabb területek Kína jövőjében: demográfia, energiafelhasználás, GDP növekedés, produktivitás és a gazdaság felépítése. A demográfia alakulásának kihívása nem a populáció nagyságán, életkor vagy nemi összetételén múlik, hanem azokon a politikai eszközökön, amelyekkel orvosolni kívánják az elöregedő társadalom, a szociális juttatások és az egészségügyi rendszer problémáit. Az energia és az erőforrások kérdése is nagyon fontos, főleg Kína csillapíthatatlan energiaéhsége és a környezetszennyezés miatt. Kína jövőjét nézve GDP növekedés és a gazdaság alakulása is kulcskérdés Kína jövőjét nézve, akár az inflációt, fizetéseket, munkanélküliséget vagy az import export egyensúlyát tekintve.

2035-ben, ha a jelenlegi kínai vezetés szigorúan ragaszkodik az általuk kijelölt úthoz és aszerint halad, akkor Kína egységes marad, a GDP növekedése folytatódik és a KKP megőrzi a hatalmát. Ugyanis a 2035-ös cél az, hogy Kína egy modern, harmonikus, kreatív és magas jövedelmű társadalommal rendelkező országgá váljon. A fentebb említett fontos területeken végighaladva az író összegzi, hogyha minden a terv szerint halad, akkor hogyan valósul meg a 2035-ös cél. Azonban ezek után felteszi a kérdést, hogy „mi van ha?” és nem várt eseményeket is kalkulál a közeljövőbe, mint például háborúk, demográfiai problémák, társadalmi elégedetlenség, stb., akkor ez a kitűzött cél nem tud megvalósulni vagy csak részben. A legnagyobb kérdés azonban megválaszolhatatlan, vagyis ha nem teljesül a kitűzött terv vajon a Párt akkor is meg tudja e őrizni hatalmát.

Összegzés

A konklúzióban az író megint a katolikus egyházhoz nyúl és párhuzamot állít Ferenc Pápa és Xi Jinping között, majd egy másik példán az olasz keresztapával hasonlítja össze. A végkövetkeztetés szerint mindegy, hogy pápa vagy keresztapa, mert a párt nélkül Xi Jinping egy senki lenne, viszont a KKP Xi Jinping-gel vagy nélküle is létezne, mivel a párt képviseli Kínában az erőt és a hatalmat. Xi Jinping saját véleménye erről pedig, hogy Kína irányítása egy nagyon nehéz feladat, de közben nagyon könnyű ellenségeket szerezni. Xi Jinping hatalma 2022-ig tart és ha addig minden a tervek szerint halad, akkor talán a nép további bizalmat szavaz számára és hagyja, hogy a hatalom közelében maradjon.

A szerző jól összefoglalja a Kínai Kommunista Párt és ezáltal Kína vezetésének felépítését, működését, részeit és belső problémáit. A kínai elnököket Mao Cetung-hoz mérten ítéli meg, Hu Jintao-t gyakran negatív színben tűnteti fel, Xi Jinping-et pedig néha elfogultan, csak pozitívan. Gyakran nyúl a hasonlatok eszközéhez. Az eseményeket mindig a kínai történelem kontextusába helyezi, még érthetőbbé téve őket. A könyv alapvetően jó összefoglalást nyújt nem csak a KKP-ról, de Xi Jinping-ről  és a kettőjük kapcsolatáról is, főleg a nyugati világ közönségének címezve.

Szerző: Zoltai Alexandra

 

Brown, Kerry: CEO, China. The Rise of Xi Jinping. London, I. B. Tauris, 2016.

Oldalak száma: 288

Kiadó: I. B. Tauris

Megjelenés dátuma: 2016. július 30.

ISBN-10: 178453322X

ISBN-13: 978-1784533229