Sajtófigyelés – 2018. február 20.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Japán saját Egy övezet, egy útja – Keith Johnson, Foreign Policy, 2018. február 9.
Januárban 15 éve először járt japán külügyminiszter Srí Lankán, több tucat üzletember társaságában, akik érdekeltek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésében. A biztonságpolitikai együttműködést már egy éve magasabb szintre emelte a két állam. A látogatás jól mutatta, hogy Srí Lanka egyre inkább leképezi a Japán és Kína közötti fokozódó geopolitikai versengést. Srí Lanka és Pakisztán jó példák arra, hogy Kína Egy övezet, egy út néven ismert ambiciózus infrastruktúra-fejlesztési terve aggodalmat vált ki szomszédjaiból, mivel tartanak Kína gyorsan növekvő befolyásától és katonai erejétől. Ezt csak megerősítette, amikor tavaly év végén Srí Lanka átadta Kínának a hambantotai kikötőt, hogy visszafizesse a Peking felé fennálló tartozásának egy részét.
Mindez megmagyarázza, miért látogatott el Taro Kono japán külügyminiszter Colombóba, Srí Lanka másik nagy kikötőjébe, ahol bejelentette, hogy Japán segítséget fog nyújtani egy földgáz fogadására alkalmas terminál megépítéséhez. Ez a látogatás csak egyike volt az utóbbi hónapok japán látogatásainak és beruházásbejelentéseinek olyan térségekben és országokban, mint Délkelet-Ázsia, Pakisztán és a balti államok. Ez azzal magyarázható, hogy – mivel a Donald Trump elnöksége alatt befelé forduló Egyesült Államokra nem számíthat – Japáné lett a főszerep annak a megakadályozásában, hogy Kína növelje befolyását Ázsiában és Európában. Ennek érdekében Tokió egyre gyakrabban társul más országokkal (különösen Indiával), továbbá elindított egy 200 milliárd dolláros infrastrukturális tervet, valamint megerősítette katonai jelenlétét az Indiai-óceán térségében. A kínai befolyásnövekedés akadályozását célzó lépés volt Shinzo Abe miniszterelnök januári kelet- és közép-európai látogatása is.
Abe célja egy Kínával szembeni alternatíva felmutatása – különös tekintettel az Egy övezet, egy út kezdeményezésre –, valamint a multipoláris világrend fenntartása. A második világháború vége óta Japán nagyobbrészt másodlagos szerepet játszott Ázsiában az USA mögött. Amióta azonban Amerika kilépett a Transz-csendes-óceáni Partnerség kereskedelmi megállapodásból, amely a Kína növekvő ázsiai befolyását feltartóztatni hivatott legnagyobb projekt volt, Japánnak sok szempontból át kellett vennie a stafétát. Abénak, úgy tűnik, ez nincs ellenére, hiszen mindkét miniszterelnöksége idején (2006 és 2007 között, valamint 2012-től napjainkig) növelni akarta Tokió térségbeli szerepét. 2016-ban elindított egy Ázsiának szóló fejlesztési és biztonságpolitikai tervet, ami kifejezetten a kínai Egy övezet, egy út alternatívája (a terv hangsúlyozza a „minőségi” infrastruktúrát, ami utalás a kínai építésű projektek vélelmezett gyenge minőségére).
Ezek a trendek már Trump előtt elkezdődtek, ám részben Amerika vezető szerepének hiánya miatt megválasztása óta igencsak megnövekedett a fontosságuk. Ezt mutatja Japán egyre szorosabb stratégiai partnersége Indiával. A két ország közösen épít erőműveket, vasutakat és kikötőket Srí Lankán, Bangladesben, Mianmarban és indiai-óceáni szigeteken. Ezen felül mindketten támogatják az Ázsia-Afrika Növekedési Folyosót, ami Abe azon tervéből alakult ki, hogy növeljék az Afrika, valamint Dél- és Délkelet-Ázsia közötti gazdasági kapcsolatokat – nem véletlen, hogy ez Kína új tengeri selyemútjának az alternatívája.
A Japán vezette, Ázsia fejlesztését célzó projektek (olyan sokmilliárd dolláros tervek, mint a Japán Infrastrukturális Kezdeményezés és az Ázsiai Fejlesztési Bank) sok szempontból a több évtizede létező japán külföldi segítségnyújtás és térségbeli befektetések folytatásai. Ami viszont új, az Japán törekvése, hogy jóval távolabbra terjessze ki gazdasági befolyását, például Közép-Kelet-Európába és egyéb olyan régiókra, amelyek az elmúlt egy évben a kínai Egy övezet, egy út fókuszába kerültek. Abe januári látogatása Közép-Kelet-Európába a tavaly aláírt Japán és Európai Unió közötti kereskedelmi megállapodás támogatását volt hivatott növelni, ám Abe Szerbiába is ellátogatott, ami ugyan nem EU-tag, ellenben Kína beruházásokon keresztül történő befolyásszerzésének egyik helyszíne.
Mindazonáltal nem mindenki van meggyőződve arról, hogy Japán az Egy övezet, egy út akadályozásában érdekelt, mivel Tokió gyakran jelzi – bár nem egyértelműen –, hogy üdvözli a kínai befektetéseket, amik az egész régió hasznára válhatnak. Japán még arra is tesz időnként utalást, hogy talán csatlakozni fog az Egy övezet, egy úthoz.
Ahmad Rashid Malik, az Institute of Strategic Studies Islamabadhoz tartozó China-Pakistan Study Centre igazgatója szerint India és Japán együttműködhet ugyan, de az Egy övezet, egy út túl nagy falat nekik, ezért nyitva tartják annak a lehetőségét, hogy előbb vagy utóbb ők is csatlakozhatnak. A végső kérdés az, hogy Japán vezető szerepre törekvése mennyire lesz fenntartható, és vajon eléri-e célját, Kína akadályozását. Nem világos, hogy Abe miniszterelnökségének vége után a Japánnak a világban nagyobb szerepet szánó politika tovább folytatódik-e az országban, ráadásul a gyengélkedő gazdasággal, masszív adóssággal, valamint elöregedő és csökkenő népességgel küszködő Japánnak egyszerűen nincsenek meg a gazdasági vagy diplomáciai erőforrásai ahhoz, hogy az USA helyére léphessen Ázsiában. Ha viszont Amerika úgy dönt, hogy mégsem fordít hátat a világnak, akkor visszatéréséig Japán elláthatja a további károk megelőzésének nagyon hasznos feladatát.
Forrás: http://foreignpolicy.com/2018/02/09/japan-takes-the-lead-in-countering-chinas-belt-and-road/
Kína napenergia-dominanciája és Trump kereskedelmi vámjai – Samuel Corwin, The Diplomat, 2018. február 7.
Az elmúlt 15 évben Kína egyértelműen a világ vezető napenergia-hatalmává nőtte ki magát. A kínai napelempiac az elmúlt hetekben a nemzetközi figyelem középpontjába került, mivel Donald Trump amerikai elnök védővámokat vetett ki a külföldi gyártású fotovoltaikus (FV) napelemcellákra és modulokra. Ugyan az első évben 30%-os, a negyedik évre pedig 15%-ra csökkenő vámok valamennyi importra vonatkoznak, nagyrészt mégis az olcsó kínai termékekre adott válasznak tekinthetők, valamint reakciónak arra, hogy egyes vállalatok a szomszédos országokba költöztetik a termelésüket. De hogy kerültek a kínai napenergiatermékek a nemzetközi kereskedelmi viták fókuszába, és mi fog történni ezután?
A korai 2000-es években Kína felismerte, hogy az európai napelemtelepítési állami támogatások miatt világszerte nő a napenergia iránti kereslet, így elkezdett az exportra fókuszálni, egyben pedig kulcsfontosságúvá nyilvánította a hazai FV-iparágat. Ennek köszönhetően az FV-gyártók pénzügyi támogatásra lettek jogosultak, ennek pedig gyorsan megmutatkozott a hatása a világpiacon. 2003-ban Kína világpiaci részesedése a napelem- és modulgyártásból 1,6% volt, 2007-ben viszont már világelső volt a napelemgyártásban, a piaci részesedése pedig 27%-ra nőtt.
A 2008-as pénzügyi válság után Kína pozíciója az iparágban tovább erősödött. Egy állami ösztönzőcsomag keretében a kínai napelem- és modulgyártók hitelhez jutottak, míg a nyugati országokban a bankok és a privát befektetők nem támogatták a napelemipart. Ennek következtében a kínai részesedés a globális FV napelemgyártásból 2009 és 2011 között majdnem a duplájára, 32-ről 60%-ra nőtt.
A kínai napenergia-hasznosító termékekre kivetett vámok nem jelentenek újdonságot: az USA már 2012-ben átlagosan 31%-os vámmal sújtotta az ilyen jellegű kínai termékeket. A kínai gyártók azonban találtak egy kiskaput, amit ki is használtak, ám végül 2014-ben Amerika bezárta a kiskaput. Mivel az Európai Unió is kivetett hasonló vámokat, Kína úgy döntött, csökkenti a nyugati napenergia-piacoktól való függőségét azáltal, hogy növeli a hazai piacon való telepítések számát, valamint új exportpiacokra tör be.
Kína a hazai piacon 2011-ben bevezette, hogy a megújuló energiát egy meghatározott áron kell venni a termelőktől. Ez az ár magasabb, mint a széné, hogy ösztönözze a fejlesztéseket. A hatósági ár bevezetése egybeesett a hazai FV-termelés példátlan megnövekedésével. 2017-ben Kína közel 53 gigawatt FV-t telepített, ami az egész világon abban az évben telepített napelemeknek több mint a fele volt. A túltermelést egyrészt a hazai installációk, másrészt az export szívja fel, amelynek 2017-ben India volt a legnagyobb piaca (a kivitel mintegy 31%-a irányult ide), amit Japán követett (kb. 17%-os részesedéssel). Amerikába csak a kivitel nem egészen 6%-a ment.
Sokakban felmerül a kérdés, miért vezetett be a Trump-adminisztráció a múlt hónapban új vámokat, amikor Kína Amerikába irányuló exportja a korábbinál jóval kisebb, továbbá a kínai állam már nem támogatja a gyártókat. A kormány szerint a vámok védeni fogják az amerikai vállalatokat, munkahelyeket és gyártást az olcsó importtól, azonban korántsem egyértelmű, hogy az új vámok valóban elérik-e majd ezeket a célokat.
A vámokat eredetileg kérő két cég, a Suniva és a SolarWorld America valójában külföldi tulajdonú, míg az amerikai tulajdonú SunPower külföldön gyárt modulokat, amikre ezentúl vonatkoznak majd a vámok. A SunPower erre hivatkozva azt tervezi, hogy terveivel ellentétben nem fog Amerikában 20 millió dollár értékben befektetni. Ami a munkahelyeket illeti, 2016-ban a gyártási folyamatok egyre növekvő mértékű automatizációja miatt mindössze 2000 főt foglalkoztatott a napelem- és panelgyártás.
Rövid távon a vámoknak vélhetőleg az lesz a hatása, hogy Amerikában nőni fog a napelemek ára, a napeleminstallációk tempója pedig csökkenni fog. Egy másik potenciális következmény egy kereskedelmi háború Kínával és más országokkal. Kína máris visszavágott a napelemek gyártásakor felhasznált amerikai gyártmányú poliszilikonra kivetett vámokkal, ami igencsak érzékenyen érinti az amerikai ipart. Dél-Korea és Tajvan megtámadták az amerikai védővámokat a Kereskedelmi Világszervezetnél, ahol könnyen elképzelhető, hogy Amerika veszíteni fog, azonban az eljárás valószínűleg el fog húzódni, és addigra a vámok már amúgy is időtartamuk vége felé fognak járni.
Mindenesetre az új vámoknak van előnye is: az amerikai napelemgyártók rövid időre előnyös helyzetbe kerülnek, továbbá lesz némi befektetés és munkahelyteremtés annak köszönhetően, hogy külföldi cégek gyárakat építenek az Egyesült Államokban. Mindazonáltal Kínának már gyakorlatilag monopóliuma van a világ napenergiapiacán, ezen pedig a vámok nem fognak változtatni.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/02/chinas-solar-power-dominance-and-trumps-trade-tariffs/
Mi áll az új ausztrál-indonéz katonai egyezményben? – Prashanth Parameswaran, The Diplomat, 2018. február 7.
Múlt héten, ahogy az várható volt, Indonézia és Ausztrália új védelmi együttműködési egyezményt írt alá, miután az előző tavaly lejárt. Az egyezmény egyike azon megállapodásoknak, amelyeken a két ország közötti védelmi kapcsolatok alapulnak. Indonézia és Ausztrália, e két szomszédos és jelentős Indo-csendes-óceáni ország kapcsolata a múltban nem volt zökkenőmentes, ám az elmúlt években javult a védelmi viszonyuk. Időnként azért akadnak feszültségek, legutóbb például tavaly, amikor ideiglenesen felfüggesztették a katonai együttműködést.
Az indonéz-ausztrál biztonsági kapcsolatok alapja egyrészt a lomboki szerződés, amely 2006-ban létrehozott egy biztonsági kapcsolatokat meghatározó keretrendszert, másrészt olyan támogató mechanizmusok, mint például a külügy- és védelmi miniszterek közötti párbeszéd, valamint egy 2012-ben aláírt védelmi együttműködési megállapodás (DCA). Az első DCA-t a két ország védelmi minisztere írta alá 2012 szeptemberében és 2017 szeptemberében járt le.
Február elsején a két védelmi miniszter aláírta az új DCA-t egy új, a terrorizmus elleni küzdelemről szóló szubregionális védelmi találkozóval párhuzamosan, amelyet Ausztrália hívott össze Perth-ben, és amelyen hat délkelet-ázsiai állam vett részt: Indonézia, Brunei, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld.
Nem meglepő módon a DCA tartalmáról nem sok konkrétumot árultak el. A két ország védelmi minisztere az egyezmény aláírásán kívül megbeszélést is tartott, amelyen az indonéz védelmi minisztérium szerint szóba került Észak-Korea, a Dél-kínai-tenger, a rohingya-krízis, valamint olyan konkrét ügyek is, mint a Sulu- és Celebesz-tengeren folytatott háromoldalú őrjáratozással kapcsolatos fejlemények, továbbá a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos hírszerzési együttműködés az „Our Eyes” kezdeményezéssel, amit Indonézia határozottan támogat.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/02/whats-in-the-new-australia-indonesia-military-pact/
Kínában zűrzavar uralkodik a népességpolitikát illetően – The Economist, 2018. február 8.
A több évtizedig érvényben lévő kínai „egykepolitikát” 2015 végén megszüntették, helyette pedig valamennyi családnak engedélyezték a két gyereket. Jelenleg nem az a döntéshozók gondja, hogy túl sok a gyerek, hanem hogy a nyolcvanas és kilencvenes években született kínaiak túl kevés gyereket vállalnak. A múlt hónapban az állami média megdicsérte Shangdong tartományt, mivel ott 2017-ben több gyerek született, mint bármely más tartományban.
Ennek a gyökeres változásnak az oka a Kína demográfiai átalakulása által kiváltott félelem. Ugyan a 2010-es mélypontnál valamelyest magasabb a születésszám, a nőknek átlagosan még mindig kettőnél kevesebb gyerekük van, ami azt jelenti, hogy hamarosan meg fog indulni a népességfogyás. A kormány úgy becsüli, hogy a népességszám 2030-ban fog tetőzni valamivel 1,4 milliárd fő felett, de sok demográfus szerint korábban kezd majd el csökkenni. A munkaképes korú népesség (a 16 és 59 év közöttiek) 2012 óta csökken, és előrejelzések szerint 2050-ig 23%-kal lesznek kevesebben.
Az elöregedő társadalom nagy terhet fog róni a társadalombiztosítási rendszerre és csökkenteni fogja a munkaerőpiacot. A Pekingi Egyetemen dolgozó James Liang szerint továbbá az idősebb munkaerőállomány azt is eredményezheti, hogy a kínai vállalatok kevésbé innovatívak lesznek, mint azok az országok (például Amerika), amelyek kedvezőbb demográfiai kilátásokkal bírnak.
Az egykepolitika megszüntetése elvileg segített volna, ám a januárban nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy rövid ideig ugyan növelte a születésszámot, de a hatása kimúlóban van. A Kaliforniai Egyetemen dolgozó Wang Feng szerint a születések száma (ami tavaly 17,2 millió volt) 3-5 millióval kevesebb, mint a családtervezési hivatal előrejelzése abból az időszakból, amikor a hivatalok azt mérlegelték, hogy megváltoztassák-e az egykepolitikát. A születések száma mindemellett még a szkeptikus elemzők becsléseit is alulmúlja.
A háttérben az áll, hogy miután Kína gazdagodik, valamint hosszú ideig az egy gyerek számított ideálisnak, a népesség nem akar nagy családokat. Felmérések gyakran tanúskodnak arról, hogy a potenciális szülők túl drágának találják a gyerekek felnevelését. Ehhez hozzájárulnak a növekvő lakásárak és a limitált bölcsődei és óvodai férőhelyek, valamint az, hogy a fiatal párok tudják, idővel esetleg mind a négy szülőjüket anyagilag támogatniuk kell majd. Sokan mindent egybevetve azt a következtetést vonják le, hogy jobb egy gyereknek a lehető legjobb esélyeket biztosítani az életben, mint kettőre áldozni az erőforrásaikat. Mindeközben a több oktatási és egyéb lehetőség kitolja az átlagos házasodási életkort, ami hátrányosan érinti a gyerekvállalást, ráadásul a gyerekvállaláson gondolkodó nőknek munkahelyi diszkriminációval is szembesülniük kell.
A jelek szerint a Kommunista Párt felismerte, hogy többet kell tennie ezen akadályok megszüntetése érdekében. Egy tavaly kiadott, népességtervezéssel kapcsolatos dokumentum utalt egy homályos intézkedéscsomagra, ami a problémát hivatott majd orvosolni. Nem sokkal később a China Daily nevű újság idézett egy tisztviselőt, aki szerint lehet, hogy a kormány születési ösztönzőket és támogatásokat fog bevezetni. Mindazonáltal az ilyen születésösztönző intézkedések nem igazán hatásosak máshol a világban. Jelenleg nehéz elképzelni, hogy a párt eleget tudna tenni az ügy érdekében, több okból is: egyrészt továbbra is az a hivatalos álláspont, hogy bizonyos népességszabályozó intézkedések szükségesek. A pártvezetőket az is visszatarthatja, hogy egyelőre nem tudják, mint kezdjenek a rengeteg hivatalnokkal, akinek a születésszámok alacsonyan tartása a feladata. Az is szempont valószínűleg, hogy ha a párt túl gyors változtatásokat vezet be, az egyenértékű lenne annak beismerésével, hogy a korábbi drákói szigorú intézkedések helytelenek voltak.
Világos stratégia nélkül márpedig a gyereknemzés növelésére irányuló erőfeszítések nem lesznek hatékonyak. A párt vezetői egyébként attól is tartanak, hogy a rengeteg nőtlen férfi fenyegetést jelenthet a társadalmi rendre.
Sokan attól tartanak, az állam tisztviselői végül majd megpróbálják rávenni az elfoglalt és ambiciózus nőket, hogy több otthoni feladatot vállaljanak. Leta Hong Fincher író és akadémikus szerint az állami média azért vett részt a „felesleges nők” fogalom (ami a húszas éveik közepén vagy azon túl járó hajadonokat jelölő pejoratív kifejezés) elterjesztésében, hogy pánikot keltve vegye rá a képzett városi kínaiakat arra, hogy az eredetileg tervezettnél korábban állapodjanak meg. Fincher szerint az ilyen propaganda egyre agresszívabb. Ha azonban az állami bürokrácia szerint ez a megoldás, a várva várt népességrobbanás nem fog megszületni.
A Fülöp-szigetek küszködik az újjáépítéssel az Iszlám Állammal folytatott harc után – The Economist, 2018. február 8.
Marawiban az Iszlám Államhoz (IÁ) kötődő harcosok és a filippínó hadsereg közötti konfliktus tavaly októberben ért véget öt hónapnyi pusztítás után. Több mint 800 dzsihádista, 163 katona és legalább 47 civil halt meg. Az újjáépítés, különösen a város súlyosan károsodott keleti felében, eddig azonban alig kezdődött meg. Marawi a konfliktusokkal terhes Mindanao szigetén található, ahol a Fülöp-szigetek mintegy 6 millió muszlimjának többsége él. Ez a kisebbség gyakran érzi úgy, hogy az ország kb. 97 millió kereszténye diszkriminálja. Rengeteg itt a konfliktus az állam és az autonómiát követelő csoportok, vallási militánsok, lázadó klánok, kommunista lázadók, banditák és kalózok között.
A tavaly májusban kezdődött erőszak Marawiban úgy indult, hogy az IÁ-nak 2015-ben hűségesküt tett, muszlim felkelőkből/emberrablókból álló Abu Sayyaf egyik vezetőjét megpróbálták őrizetbe venni. A Maute csoport, amelyet korábban csak egy helyi maffiának tartottak, szintén bekapcsolódott a harcba, miután az IÁ mellett kötelezte el magát. A harcok hónapokon át folytak, júliusban pedig szükségállapotot hirdettek ki. Marawi szinte összes lakosa, mintegy 200 ezer ember, elmenekült, ám eddig kevesebb mint a felük tudott visszatérni, mivel pénzügyi és jogi komplikációk akadályozzák a visszatérésüket. A város polgármestere szerint 956 millió dollárnak megfelelő pesóba fog kerülni az újjáépítés. Víz és áram továbbra sincs a város számos részén, és a gazdasága is súlyos károkat szenvedett. Ez különösen nagy gond, mivel a polgármester szerint a szegénység hozzájárult ahhoz, hogy sok fiatal a dzsihádistákhoz szegődjön (egyes újonnan csatlakozottak 300 ezer pesót kaptak a csatlakozásért, utána pedig egyfajta fizetést is). A hivatalos földhasználati jogcímek hiánya miatt birtokviták is akadályozzák a családok visszatérését a városba.
Sokan kételkednek a politikusok azon állításában, hogy az újjáépített város jobb lesz, mint korábban volt. A város visszafoglalását irányító egyik ezredes szerint csak a fel nem robbant bombák és rejtett szerkezetek összegyűjtése augusztusig fog tartani. Egy helyi akadémikus szerint olcsóbb lenne felhagyni a keleti városrész újjáélesztésével és új otthonokat építeni máshol, a kormány azonban, úgy tűnik, elkötelezte magát az újjáépítés mellett.
Muszlim vezetők a kormánnyal együtt próbálnak taktikákat kidolgozni a szélsőségesség terjedésének megakadályozására. A helyi muszlim iskolák tantervét például alaposan átvizsgálják, a kormány által szervezett képzésekben pedig eddig közel háromezer elmenekült lakos vett részt. A képzések a pékszakmától a hegesztésig sokféle foglalkozást átölelnek; céljuk az életszínvonal növelése, ezáltal pedig a dzsihádisták által fizetett pénzek vonzerejének csökkentése.
Rodrigo Duterte elnök évtizedekig Mindanao legnagyobb városának, Davaónak volt a polgármestere. Most meg akarja változtatni az alkotmányt, hogy a muszlim lakta területek nagyobb autonómiát kaphassanak. Ez megfelelne egy korábbi kormány által a Mindanao függetlenségéért az 1980-as évek óta harcoló Moro Iszlám Felszabadítási Fronttal (MILF) kötött békeszerződésnek, ami azért fontos, mert ha a több ezer tagot számláló MILF-fel újrakezdődik a konfliktus, még pusztítóbb harcok törhetnek ki.
A Fülöp-szigetek szövetségesei szintén békét akarnak a térségben. Miután elszabadult az erőszak Marawiban, Indonézia, Malajzia és Szingapúr is felajánlott katonai segítséget, Amerika és Ausztrália pedig technológiai segítséget nyújtott. A nemzetközi kalózellenes járőrözés is intenzívebbé vált. Az IÁ megjelenése Délkelet-Ázsiában ráijesztett a térség vezetőire, akiknek a saját országaikban gyökerező terrorizmussal is meg kell küzdeniük. Úgy tűnik, Marawiba Indonéziából, Malajziából, valamint Csecsenföldről és Szaúd-Arábiából is érkeztek dzsihádisták, ami mutatja az IÁ propagandájának erejét és vonzáskörzetét. A város támogatása és újjáépítése talán a szélsőséges ideológiák felett aratott tartósabb győzelmet fog eredményezni a Fülöp-szigeteken.
Kim Jong Un tárgyalásra hívta a dél-koreai elnököt – Financial Times, 2018. február 10.
Dél-koreai tisztviselők bejelentése szerint Kim Jong Un észak-koreai vezető tárgyalásra invitálta Phenjanba Moon Jae In dél-koreai elnököt. Létrejötte esetén több mint 10 éve először találkozna egymással a két Korea vezetője. Kim Jong Un személyes meghívóját húga, Kim Yo Jong adta át Moon Jae Innek az elnöki Kék Házban tartott megbeszélés és ebéd során. A Kék Ház szóvivője szerint Kim szeretne „hamarosan” találkozni Moonnal, aki azt a választ adta, hogy „hozzuk létre a megvalósulásához szükséges feltételeket”. Ez egy Kék Ház-tisztviselő szerint azt jelenti, hogy Moon „gyakorlatilag elfogadta” a meghívást.
Mindazonáltal a két Korea közötti párbeszédet nem biztos, hogy Amerika támogatja. Washington stratégiája a Phenjanra kifejtett maximális nyomás kemény szankciók és nyers retorika által, célja pedig, hogy Phenjan felhagyjon atomfegyverprogramjával. Egy volt dél-koreai külügyminiszter-helyettes szerint a mostani enyhülés Észak-Korea eddigi legkomolyabb kísérlete arra, hogy éket verjen Dél és az USA közé. A Kék Ház közlése szerint Moon arra kérte az északi delegációt, hogy mihamarabb kezdjenek párbeszédet Washingtonnal.
Mike Pence amerikai alelnök azt nyilatkozta egy interjúban, hogy ő is és Donald Trump is biztosak benne, hogy Moon továbbra is az ő oldalukon áll az Északra kifejtett extrém nyomás ügyében. Azt is kijelentette, hogy ugyan az USA egy jobb megoldásban reménykedik, katonai csapással is véget tud vetni az Észak jelentette nukleáris fenyegetésnek.
Észak- és Dél-Korea technikailag háborúban áll egymással, miután az 1950-53 között köztük zajló háborút nem békeszerződés, hanem csak fegyverszünet zárta le. Az USA Dél oldalán harcolt a háborúban, és jelenleg is több tízezer katonát állomásoztat az országban. A két ország között létezik védelmi egyezmény is Dél-Korea védelméről. Észak évek óta fejleszti hadseregét azzal az indokkal, hogy meg kell védenie magát az amerikai agressziótól.
Forrás: https://www.ft.com/content/1134f3ae-0e66-11e8-940e-08320fc2a277
Fegyverré változtatja-e Kína a közösségi médiát? – Kent Harrington, Project Syndicate, 2018. február 5.
A 2016-os amerikai választás óta, amelybe az oroszok beavatkoztak, Kína vezetői azt fontolgatják, mit tanulhatnának a Kremlintől ilyen téren. Xi Jinping kínai elnök számára a Kínán belüli stabilitás fenntartása elsődleges fontosságú, amelyet a belbiztonsági költségvetés is mutat: ennek nagysága hivatalosan évi 100 milliárd dollár, ám a valós szám sokkal magasabb, hiszen beletartoznak rejtett – például kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos – költségek is.
Kína többek között azt vizsgálja, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát és a nagy adathalmazokat felhasználni arra, hogy a közösségi médiától kezdve a hitelkártyás költésekig mindent meg lehessen figyelni. A kormány terve az, hogy minden állampolgár kapni fog egy társadalmi megbízhatósági értékelést, eltávolítandó a potenciális bajkeverőket. A rezsim a közösségi médiára fókuszál, valamint azt is irányítani akarja, miről beszélnek az emberek és miként áramlik az információ Kínába és Kínán belül.
Ezen felül a hatóságok szigorú új törvényekkel és kiberbiztonsági vizsgálatokkal kényszerítik ki a technológiai cégek együttműködését. Az, hogy milyen könnyen manipulálta Oroszország a Facebookot és a Twittert, Xi számára azt demonstrálja, hogy Kína saját közösségi médiaplatformjait rövidebb pórázon kell tartani. Ennek jegyében a kínai kormány most már azt kéri, képviselői kapjanak helyet az olyan vállalatok igazgatótanácsában, mint a WeChat, a Weibo és a Tencent, továbbá hozzáférést követel felhasználóik személyes adataihoz is.
A kínai kiberügynökök tanulmányozzák, mitől is olyan sikeresek az orosz online trollok és botok, bár a kínai hackerek sincsenek híján a technikai ügyességnek: indítottak már kibertámadásokat amerikai elnöki kampányok, külföldi székhelyű tibeti mozgalmak és ujgur aktivisták ellen; befészkelték magukat nyugati think tankekbe és Kínával foglalkozó egyetemekbe; továbbá törtek már fel a kínai vezetők vagyonáról kellemetlen írásokat közlő nyugati médiumokat is. A „politikai háborúval” kapcsolatos kínai stratégiai gondolkodás szerint az ellenfél politikai, társadalmi és gazdasági intézményeit (különös tekintettel a médiára) kell megcélozni még azelőtt, hogy egy valódi háború elkezdődne.
Xi Kína puha hatalmát is növelni akarja gazdasági, társadalmi, kulturális és médiakezdeményezésekkel. Nemrég kiderült, hogy Kína széleskörű befolyásolási műveleteket hajtott végre Ausztráliában, amiknek keretében hivatalos egyetemi szervezeteken keresztül kínai egyetemistákat figyelt meg, vállalkozói szervezeteken keresztül kínai érdekeket próbált érvényesíteni, diplomaták segítségével pedig megfegyelmezte a helyi kínai nyelvű médiát.
Kína ezen felül globális médiajelenlétét is kiterjeszti. Egyes becslések szerint a kormány mintegy évi 7 milliárd dollárt fektet új külföldi médiába. A hivatalos kínai hírügynökség, a Xinhua több mint 170 irodával rendelkezik a világon és nyolc nyelven sugároz. A China Central Televisionnek (CCTV) több mint 70 külföldi irodája van és 171 országba hat nyelven sugároz. A China Radio International a BBC után a világ második legnagyobb rádióadója, amely 64 nyelven sugároz. Ezek a szervezetek az olyan gyengén lefedett régiókban, mint a Közel-Kelet és Afrika, fontos információforrásokká váltak, és rokonszenvező közönséget hoznak létre Kína nézeteinek terjesztésével. Mindemellett Kína reklámokat vesz ausztrál, amerikai és európai újságokban, ami lehetővé teszi számára, hogy kínai állami forrásokból származó tartalmakat jelentessen meg ellentmondásos témákkal kapcsolatban, mint például a dél-kínai-tengeri militarizált szigetépítés.
Xi filmekbe és más tömegszórakoztatási módokba való befektetéseket is jóváhagy, amik azt a célt szolgálják, hogy befolyásolják a globális popkultúra viszonyulását a Kínával kapcsolatos dolgokhoz. Ennek jegyében a kínai tőkekivitel nemrég bevezetett szigorú korlátozása ellenére a kínai vállalatok továbbra is befektetnek Hollywoodban. A Dalien Wanda nevű kínai konglomerátumnak mintegy 10 milliárd dollárnyi befektetése van az amerikai, európai és ausztrál szórakoztatóiparban.
Mindezen pénzügyi befolyás miatt a kínai kormánynak a hagyományos cenzúrán túlmutató befolyása van. A hollywoodi stúdiók vezetői ki akarják használni a masszív kínai piacot, így erős a kísértés, hogy meghajoljanak a kínai kormány kérései előtt, amik a „kreatív” forgatókönyvírásra, színészkiválasztásra és egyéb dolgokra vonatkoznak. A kínai mozipiacot csak Észak-Amerika előzi meg bevételét tekintve, ám Kína mindössze 38 külföldi film vetítését engedélyezi évente, így a filmkészítők arra kényszerülnek, hogy a cenzorok kedvében járjanak.
A hollywoodi vezérigazgatókon kívül azonban természetesen más nyugatiak is segítik Xi tervének megvalósulását. Példa erre az Apple közelmúltbeli döntése, miszerint kínai felhasználóinak adatait egy kínai partnercég fogja tárolni. Egy további példa a Google bejelentése, hogy új mesterséges intelligencia-kutatási központot létesít Kínában. Ezek a cégek védett technológiát és hozzáértést, sőt amerikai célpontokhoz való potenciális hozzáférést adnak Xinek és kiberügynökeinek.
Felmerül a kérdés: ha Oroszország Kínáéhoz fogható szoros üzleti kapcsolatok nélkül be tudott avatkozni az amerikai elnökválasztásba, mire lesz majd Kína képes az elkövetkezendő években? Azt gondolni, hogy Kína egyetlen célja a pénzszerzés, nagyon naiv és veszélyes lenne.
Moon elutasította Abe kérését az amerikai-dél-koreai katonai gyakorlatok folytatására vonatkozóan – Nikkei Asian Review, 2018. február 10.
Moon Jae In dél-koreai elnök elutasította Shinzo Abe japán miniszterelnök kérését, hogy mielőbb folytassák a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokat. A két vezető Dél-Koreában tartott csúcstalálkozóján Abe azt mondta Moonnak, hogy a katonai gyakorlatokat folytatni kellene Észak-Korea magatartásának megváltoztatása érdekében. Moon azonban azzal utasította el a felvetést, hogy ez a kérdés országa szuverenitásának részét képezi.
Washington és Szöul felfüggesztették közös katonai gyakorlataikat a Dél-Korea által rendezett téli paralimpia (amelyre Észak-Korea is küldeni fog sportolókat) végéig, március 18-ig. Phenjan ellenzi a hadgyakorlatokat, mivel szerinte egy inváziót készítenek elő; Kim Jong Un a leállításukat követelte újévi beszédében.
A két Korea közötti kapcsolat látszólag javulófélben van, mivel Észak-Korea részt vesz a téli olimpián; mindazonáltal Phenjan eddig nem mutatta jelét, hogy hajlandó volna feladni rakéta- és nukleáris fejlesztési programját.
Csenger Ádám 2004-ben végezte el a nemzetközi kommunikáció szakot a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán, 2015-ben pedig az ausztrál Macquarie University-n nemzetközi kapcsolatok szakon mesterdiplomát szerzett. Kutatási területe Ausztrália külpolitikája, különös tekintettel a Délkelet-Ázsiával és Kínával való viszonyára.
