Sajtófigyelés – 2018. március 12.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

India szerepe és Kína útjai az indo-csendes-óceáni térségben – Bharath Gopalaswamy, The Diplomat, 2018. február 21.

India válasza a Maldív-szigeteken az utóbbi hetekben uralkodó zűrzavarra különösen fontos annak az állandó kérdésnek a szempontjából, milyen lesz India szerepvállalása az indo-csendes-óceáni térségben a 21. században. Abdullah Yameen Kína-barát Maldív-szigeteki elnök nemrég autoriter módon felülírta a legfelsőbb bíróság egyik döntését, majd 15 napos szükségállapotot hirdetett ki. Az elnök demokrata elődje, Mohammed Nasheed pedig arra kérte az indiai hadsereget egy Twitter-üzenetben, tegyen rendet a szigetországban.

Nasheed, aki szerint „Kína felvásárolja a Maldív-szigeteket”, ráirányította a figyelmet egy Ázsia kisebb, szegényebb országaiban egyre fontosabb trendre: Kína töltötte be az üres vezetői szerepet a régióban. Yameen az indiai befolyást lecserélte a készséges Kínáéra, amely megfelelő tőke- és befektetési forrásnak bizonyult. India későn kezdett el figyelni a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségére (ASEAN) is, így ott is Kína befolyása érvényesül.  A Maldív-szigeteki helyzet mindenesetre most lehetőséget nyújt Indiának a térségbeli vezető szerepének kinyilvánítására.

A tíz ASEAN-tagország államfőinek jelenléte Újdelhiben India január 26-i államünnepén demonstrálta Narendra Modi indiai miniszterelnök elkötelezettségét országa indo-csendes-óceáni jelenlétének növelése mellett. Délkelet-Ázsiában a főbb országok régóta aggodalommal figyelik a kínai befolyást, amelyet csak felerősített a hangsúlyos amerikai jelenlét hiánya a térségben, különös tekintettel Donald Trump döntésére a Transz-csendes-óceáni Partnerségből való kilépésről, hiszen ez a multilaterális kereskedelmi egyezmény több térségbeli országot magában foglal.

Kína délkelet-ázsiai gazdasági befolyását a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership; RCEP) segítségével is növelte, amelynek tagsága a tíz ASEAN-tagállamból, továbbá hat további olyan országból áll, amellyel az ASEAN-nak van kereskedelmi egyezménye: Kína, India, Dél-Korea, Japán, Ausztrália és Új-Zéland. Az RCEP a világ GDP-jének 30%-át, népességének pedig a felét teszi ki.

India az ASEAN külső kereskedelmének mindössze 2,6%-át adta 2016-ban. Az országnak érdekében áll a régióval való kereskedelmi integrációjának fejlesztése, mint ahogy az ASEAN-nak is. Egy sikeres RCEP-ben való részvétel szintén megerősítené India kereskedelmi kapcsolatait Kínával, Japánnal, Dél-Koreával és Ausztráliával. Az ASEAN-tagállamok Kínától való gazdasági függésének mértéke fordítottan arányos gazdasági fejlettségükkel. Szingapúrnak például sok kereskedelmi partnere van, ám olyan kevésbé gazdag országok, mint Kambodzsa és Laosz, erősen függenek a kínai áruktól. Ez az „adósság befolyásért-modell”, amelyet Kína az Egy övezet, egy út (Belt and Road Initiative; BRI) fejlesztési terve során alkalmaz. Ennek során Kína pénzügyi támogatást nyújt infrastrukturális projektekre, cserébe pedig hozzáférést kap az adott ország természeti erőforrásaihoz. Ez még egy ok arra, hogy India helyi szinten ellenálljon Kína térségbeli törekvéseinek, hiszen ez India szomszédságában juttatná Kínát befolyáshoz. India azonban elutasíthatja a BRI-ben való részvételt, mivel ez nem egyeztethető össze Modi „Make in India” (Gyárts Indiában) kampányával. További akadályt jelent a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó is, amely a BRI részét képezi, és amelyet vitatott hovatartozású indiai területen keresztül fognak megépíteni.

India jobb kapcsolatai az ASEAN-tagországokkal kihívást jelenthetnek Kína gazdasági ambícióinak, mivel egy alternatív befektetési és kereskedelmi forrást jelentenének, ráadásul olyan politikai rendszerrel és külpolitikai célokkal társulnának, amelyek kevésbé félelemkeltőek. Modi más fontos Indo-Csendes-óceán térségbeli országokkal, így az USA-val, Japánnal és Ausztráliával is próbálja szorosabbra fűzni India kapcsolatait. Ez a négy ország együtt alkotja a Quadrilaterális Biztonsági Párbeszédet (Quadrilateral Security Dialogue), amely a demokráciára, a joguralomra, valamint a térségbeli tengeri közjavak stabilitásának biztosítására összpontosít. Összességében India jelentős szerepet játszhatna egy új regionális rendben. Ez komoly fenyegetést jelentene a térségbeli kínai érdekekre nézve, és ismét lehetővé tenné a szabályokon alapuló regionális biztonsági rend újrakonfigurálását, ami szükséges az indo-csendes-óceáni térség békéjének, virágzásának és stabilitásának biztosításához.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/02/indias-role-and-chinas-roads-in-the-indo-pacific/

Japán segélyekkel fogja támogatni “indo-csendes-óceáni” stratégiáját – Nikkei Asian Review, 2018. február 23.

Japán azt tervezi, hogy fejlődő országoknak nyújtott segélyekkel fogja támogatni „szabad és nyitott indo-csendes-óceáni” stratégiáját, közölte a japán kormány az ország hivatalos fejlesztési segítségéről (ODA) szóló éves jelentésében.

A stratégia – amelyet a kormány Kína növekvő dél- és kelet-kínai-tengeri, valamint indiai-óceáni jelenléte miatt támogat – célja a szabályokon alapuló rend fenntartása a Kelet-Ázsiától Afrikáig húzódó térségben. Az ODA fehér könyv értelmében Japán a joguralom térségbeli megszilárdítása érdekében segíteni fogja a fejlődő országokat a tengeri szállítmányozás biztonságának garantálásával és a tengeri bűnüldözés támogatásával. E célból Japán járőrhajókkal és hozzájuk kapcsolódó eszközökkel lát majd el délkelet-ázsiai országokat.

A fehér könyv szerint Japán koordinálni fogja fejlesztési segélyezését humanitárius segélyeivel és konfliktusmegelőző programjaival. A fehér könyv hangsúlyozta Japán részvételének fontosságát az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak megvalósításában, amelyek a szegénység és egyenlőtlenség eltörlésére, valamint az általános egészségbiztosítás létrehozására irányulnak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy minden ember és közösség hozzáfér az általa szükségesnek tartott egészségügyi ellátáshoz anélkül, hogy ez pénzügyi nehézséget jelentene számára.

2016-ban Japán a negyedik legtöbb hivatalos fejlesztési segítséget nyújtó ország volt az USA, Németország és Nagy-Britannia után.

Forrás: https://asia.nikkei.com/Politics-Economy/International-Relations/Japan-to-promote-Indo-Pacific-strategy-through-aid-ODA-paper

Megváltozik-e valaha Vietnam kommunista pártja? – David Hutt, The Diplomat, 2018. február 20.

A kérdésre, hogy a kommunista pártok meg tudják-e magukat reformálni, Pham Doan Trang talán igennel válaszolna. Ő egy író, újságíró, blogger és aktivista, akinek épp ebben a hónapban ítélte oda a People in Need cseh emberi jogi szervezet a Homo Homini nevű díját (Trang állítólag azt mondta a hír hallatán, hogy „jobb lenne, ha egy olyan világban élnénk, ahol az ilyen díjaknak nem lenne létjogosultságuk”). Trang ma Vietnamban az egyik legbátrabb hang: 2012-ben, miután a hatóságok letartóztatták és kivallatták, nyilvánosságra hozta a vallatási jegyzőkönyvét. Blogjának egyik célja a vietnamiak politikai tájékozottságának növelése, továbbá arra is vannak javaslatai, hogy a vietnami kommunista pártnak hogyan kellene reformokat végrehajtania. Ez felveti a kérdést, hogy a párt képes-e a reformra.

2016 óta a vietnami kommunista párt a „normalizáció” útjára lépett. A 2016-os pártkongresszuson az addigi miniszterelnököt, Nguyen Tan Dungot leváltották, a pártfőtitkár, Nguyen Phu Trong pedig újabb öt évre szóló megbízást kapott. Dung leváltása bizonyos értelemben a populista politikájára adott válasz volt, ami azzal fenyegetett, hogy túlnő a párton. Trong győzelme azt jelezte, hogy a párt úgy vélte, túl messzire került a status quótól. Trong politikája leginkább arról szól, hogy vissza kell térni a status quóhoz, azaz azokhoz az időkhöz, amikor a párt politikáját konszenzussal határozták meg, a pártban nem volt magasan kiemelkedő politikus, és a belbiztonsági szerveknek nagy hatalma volt a társadalom felett. A politikai kapcsolatokkal bíró üzletemberek ellen jelenleg zajló tisztogatás ennek a „normalizációnak” a természetes következménye, mint ahogy a bloggerek, újságírók és aktivisták elleni keményebb fellépés is. Az elnyomás mindazonáltal Vietnamban nincs olyan szinten, mint Kínában.

Ez a helyzet vélhetőleg nem fog változni a következő években, így a Pham Doan Tranghoz hasonló írók továbbra is létfontosságúak lesznek. A párt jelenlegi politikája ráadásul a pártapparátus konszolidációjának tűnik a 2021-es pártkongresszus előtt, amikor hatalmas mértékű személycsere lesz. 2021-ben rengeteg olyan oroszul tudó párttag fog nyugdíjba vonulni, akik úgy nőttek fel, hogy gyűlölték Amerikát. Könnyen lehet, hogy utódaik Nyugaton tanult technokraták lesznek, akik tudatában vannak annak, hogy a párt legnagyobb esélye a túlélésre az, ha a gazdaság versenyképességét növeli, a fiatal vietnamiakat pedig meggyőzi arról, hogy a párt szívén viseli a sorsukat. Annyi bizonyos, hogy 2021 meghatározó év lesz az országban.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/02/will-vietnams-communist-party-ever-change-its-ways/

Képes lesz Kína átvenni a vezető szerepet a klímaváltozás terén? – Sam Geall, East Asia Forum, 2018. február 28.

Mivel az Egyesült Államok visszavonulófélben van, Európa pedig megosztott, adódik a kérdés, hogy képes-e Kína vezető szerepet játszani a klímaváltozás elleni küzdelemben? Peking klímaváltozással kapcsolatos eddigi lépéseit leginkább a Kínán belüli problémák ösztönözték, nem pedig nemzetközi nyomás vagy a klímaváltozás globális hatásai felett érzett aggodalom. Kína az ENSZ-ben ódzkodik a vezető szereptől, azonban az orszgában zajló technológiai és gazdasági változások, valamint a kínai vezetők által tett nyilatkozatokban mutatkozó változások azt sugallják, idővel Kína nagyobb mértékben játszhat vezető szerepet.

Három lehetséges forgatókönyv van Kína klímaváltozással kapcsolatos nemzetközi szerepével kapcsolatban. Az első szerint Kína visszavenne vezető szerepéből, sőt, még a meglévő kötelezettségeit sem teljesítené. Ez esetben Kína továbbra is jól járna a klímaváltozás elleni küzdelemben betöltött de facto vezető szerepéből fakadó puha hatalmi (soft power) előnye miatt, közben azonban gúzsba kötné a párizsi klímaegyezményt azáltal, hogy nem vállalna aktívan részt a támogatásában. Az ország folytatná gazdaságának energiaintenzív serkentését és elkerülne egy nehéz gazdasági és energetikai átalakulást.

A második forgatókönyv szerint Kína teljesítené a klímaváltozással kapcsolatos hazai és nemzetközi célkitűzéseit, beváltaná ígéretét arra vonatkozóan, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása Kínán belül 2030 előtt fog tetőzni, de nem korlátozná külföldi üvegházhatású gázkibocsátását. Az Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezése elősegítené a felesleges tőke és technológia energiaintenzív iparágakba való irányítását. Kína továbbra is támogatná az ENSZ-egyezményt a klímaváltozásról, de annak 2 Celsius-fokos célkitűzése valószínűleg nem valósulna meg.

Végül a harmadik forgatókönyv szerint Kína beváltaná ígéretét, miszerint „környezetbarát civilizációvá” válik. Az ország a BRI-t arra használná, hogy kiterjessze innovatív környezetkímélő iparágait, továbbá létrehozna partnerségeket az ENSZ-ben a klímaváltozással kapcsolatos progresszív szakpolitikák támogatására.

A nemzetközi nyomás kisebb szerepet játszik Kína meggyőzésében a környezetvédelmi szabályozások átvételéről, mint azt megfigyelők olykor feltételezik. Ennél fontosabb Kína saját érdeke a klímaváltozás elleni küzdelemben. A kínai vezetők (akiknek egy jelentős része mérnök és tudós végzettségű) régóta felismerik a klímaváltozás súlyát, különösen a Kínát érintő fontosságát.

A kínai lakosságot aggasztja a klímaváltozás, amit mutatnak a médiában egyre nagyobb teret kapó, klímaváltozással és környezettel foglalkozó témák, valamint a közvéleménykutatások. A kínai kormánynak muszáj úgy tűnnie, hogy lépéseket tesz a lakosság környezetszennyezéssel kapcsolatos aggodalmait illetően, közben azonban a gazdasági növekedést is fenn kell tartania, hogy elejét vegye a párt hatalma elleni bármilyen kihívásnak. Ezt az egyensúlyt nem lesz könnyű eltalálni.

Ha Kína valóban vezető szerepet akar játszani a klímaváltozás elleni küzdelemben, Xi Jinpingnek három dolgot kell megtennie: végre kell hajtania a szénről való átállást a kínai gazdaságban, nagyobb ambíciót kell mutatnia a nemzetközi klímaváltozással kapcsolatos tárgyalásokon, továbbá át kell alakítania a külföldi kínai befektetéseket, hogy azok egyezzenek az ország környezetvédelmi célkitűzéseivel.

Kína számos akadállyal néz szembe gazdaságának és energiaforrásai összetételének átalakítása terén. A szénről való átállással kapcsolatban továbbra is kérdéses, mi lesz Kína válasza a szénigényes szektorokat sújtó csökkenő foglalkoztatásra – 1,3 millió munkás fogja előreláthatóan elveszíteni munkáját szénbányák bezárása következtében. Attól is sokan tartanak, mi lesz, ha engednek vállalatokat csődbe menni, aminek következtében adósságválság keletkezne.

Az Európai Unióval Kína együtt tudna működni, ha nagyobb szerepet szeretne a klímatárgyalások terén, ám hiába van az Uniónak éghajlatváltozással kapcsolatos központi bizottsága és igazgatósága, az EU különböző érdekekkel bíró államok szövetsége, így nem tekinthető egységes álláspontú partnernek. Ezen felül a Kína és az EU között a kereskedelem területén meglévő nézeteltérések meghiúsították egy közös klímaváltozással kapcsolatos nyilatkozat aláírását 2017-ben.

A külföldi kínai befektetések jelenthetik az egyik módját annak, hogy Kína nemzetközi szinten vezető szerepet játsszon az éghajlatváltozást illetően. Ennek egyik példája az ún. zöld BRI, ami téma volt egy 2016-os Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN)-Kína közötti környezetvédelmi fórumon, és célja a „nyitott környezetvédelmi együttműködés”. Az egyik ilyen projekt Mianmart érinti, ahol a kínai kormány egy pekingi székhelyű környezetvédelmi NGO-val együtt ígéretet tett 2,9 millió dollár értékben napelemek és környezetbarát tűzhelyek biztosítására. Ugyanakkor azonban a BRI hozzájárulhat a szénintenzív növekedéshez más országokban, hiszen kínai vállalatok több milliárd dollár értékben kötöttek megállapodásokat széntüzelésű erőművek építésére Törökországban, Pakisztánban és Indonéziában.

Kína remélhetőleg Xi második ötéves hivatali ideje alatt további lépéseket tesz a klímaváltozás ellen. Ha azonban az ország nem áll át a szénről más energiaforrásra, és nem teszi „zöldebbé” a BRI-t és a külföldi befektetéseit, az éghajlatváltozás elleni küzdelemben betöltött vezető szerepe valószínűleg nem fog megvalósulni.

Forrás: http://www.eastasiaforum.org/2018/02/28/can-china-take-the-mantle-on-climate-change-leadership/

A Nemzetközi Büntetőbíróság fellép Duterte drogellenes háborúja ellen – Champa Patel, East Asia Forum, 2018. február 28.

Miután 2016 júniusában földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök azonnal beváltotta egyik kampányígéretét, és egy ún. „drogellenes háborút” hirdetett meg. Hivatalosan jóváhagyta a drogfogyasztással és -árusítással gyanúsítható személyek letartóztatását és megölését, ráadásul megígérte a rendőrségnek, hogy tetteiknek nem lesznek következményeik.

Nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint 2017 szeptember végéig közel négyezer embert ölt meg a rendőrség, azonosítatlan fegyveresek pedig további ezreket gyilkoltak meg, a halálos áldozatok teljes száma így több mint 12 ezerre tehető. További százezrek adták fel magukat a rendőrségnek attól való félelmükben, hogy ők lehetnek a következő áldozatok.

Fatou Bensouda, a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court; ICC) főügyésze nemrég bejelentette, hogy előzetes vizsgálatot indítanak a rendőrségi drogellenes műveletek keretében elkövetett törvénytelen gyilkosságok ügyében. A sikeres vizsgálatnak azonban a következő három nehézséggel kell szembenéznie: az ICC hitelessége, eljárásbeli kihívások, valamint az elvárások.

Duterte korábban már kétségbe vonta az ICC hitelességét, továbbá azzal is fenyegetett, hogy kilépteti országát az ICC-ből. Az elnök azt is nehezményezi, hogy a bíróság vele foglalkozik, nem pedig olyan országokkal, mint az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és a Közel-Kelet államai. Egyes szervezetek azt mondják (ahogy Duterte is mondta már ezt), hogy a mianmari rohingja-krízis népirtásnak minősül, így az ICC-nek lépnie kellene az ügyben. Ennek a követelésnek ugyan van létjogosultsága, ám a Fülöp-szigetekkel ellentétben Mianmarban nehezebb lenne lépni, Mianmar ugyanis nem írta alá az ICC-t létrehozó Római Statútumot, így a bíróságnak korlátozott a hatásköre. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ugyan küldhet ügyeket az ICC-nek, Mianmar esetében azonban igencsak valószínűtlen, hogy Kína ezt lehetővé tenné.

Ami az eljárásbeli kihívásokat illeti, az előzetes vizsgálatok hírhedten sokáig tarthatnak, így a vizsgálat utáni gyors eljárás létfontosságú volna. Ez azonban nehéz lenne a Fülöp-szigeteken, ahol maga az elnök is érintett az elkövetett lehetséges bűntettekben. Kérdéses, hogy az érintett filippínó hatóságok mennyire lennének együttműködőek. Az sem világos, miképpen lehetne megfelelő védelmet biztosítani a tanúknak, akik gyakran saját életüket veszélyeztetik azzal, ha beszélnek.

A komplementaritás talán még nagyobb problémát jelentene. Az ICC a gyakorlatban csak olyan ügyekkel foglalkozik, amelyekkel az adott állam képtelen vagy nem akar foglalkozni. Duterte szóvivője szerint a hazai jog biztosítja a kereteket az eljáráshoz. Eddig azonban senkit nem ítéltek el a drogellenes harcban elkövetett gyilkosságokért, a jelenlegi kormányzat pedig nem mutat komoly hajlandóságot az állítólagos bűnügyek kivizsgálására.

A végső kihívás pedig az elvárásoknak való megfelelés. Azon túl, hogy az előzetes vizsgálatok évekig elhúzódhatnak, csak azt vizsgálják, hogy van-e alapja egy eljárás elindításának a Római Statútum kritériumainak értelmében. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az előzetes vizsgálat nem fontos, hiszen az állítólagos jogsértések áldozatainak igazságot kell szolgáltatni. Az emberi jogok védelmezőinek tehát továbbra is szorgalmazniuk kell az előzetes vizsgálat elindítását, egyúttal azonban fel kell készülniük a várható kihívásokra is.

Forrás: http://www.eastasiaforum.org/2018/02/28/the-international-criminal-court-challenges-dutertes-drug-war/

Az Egy övezet, egy út „Négyes”-verziója olyan, mint egy dél-kínai-tengeri őrjárat – Pepe Escobar, Asia Times, 2018. február 24.

Az USA-ból, Japánból, Indiából és Ausztráliából álló Négyes (Quad) tíz éve alakult, látszólag egy Ázsia-központú biztonsági együttműködési mechanizmusként. Peking azonban valamiért mindig azt gyanította, hogy a csoport valójában Kína kordában tartására jött létre.

Tavaly novemberben Manilában a Négyes ismét összeült, megbeszélésük témája pedig a kínai ázsiai infrastrukturális fejlesztésekkel szembeni alternatívák voltak. Ezután következett egy think tank-találkozó Újdelhiben, ahol állítólag a „sztár” Harry Harris admirális volt, az amerikai csendes-óceáni parancsnokság feje, aki hamarosan Amerika ausztrál nagykövete lesz. Harris szerint Ausztrália segíteni fog a nemzetközi szabályokon alapuló rendszer fenntartásában az indo-csendes-óceáni térségben. Újdelhiben azt mondta, a napnál is világosabb, hogy Kína dominálni szándékozik a Dél-kínai-tengert, Tim Barrett, az ausztrál haditengerészet vezetője szerint pedig konkrét cselekvésre van szükség a kínai haditengerészet ellen a Dél-kínai-tengeren.

Mindez illeszkedik abba, hogy Washington egy ideje az „ázsiai és csendes-óceáni” (Asia-Pacific) helyett az „indo-csendes-óceáni” (Indo-Pacific) térség terminológiát használja, továbbá (ahogy az amerikai védelmi minisztérium védelmi stratégiája is fogalmaz) Kínát „revizionista hatalomnak” tekinti, amelynek célja a „nemzetközi szabályokon alapuló rend” aláásása, e törekvés fő eszköze pedig a „kizsákmányoló gazdaságpolitika”, amelyet megtestesít az Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezés. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy Pekingben egyre inkább úgy látják, a Négyes célja a BRI aláaknázása.

Egy meg nem nevezett magasrangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta, a Négyesre a BRI alternatívájaként, nem pedig riválisaként kell tekinteni. Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök, Julie Bishop ausztrál külügyminiszter és Steven Ciobo ausztrál kereskedelmi miniszter viszont nem nyilatkoztak eddig a témában. Kína Ausztrália fő kereskedelmi partnere és kulcsfontosságú beruházási forrása, a két ország pedig tavaly szeptemberben aláírt egy egyetértési megállapodást a BRI-vel kapcsolatos együttműködésről. A BRI-ben való részvétel Ausztrália számára több befektetést jelentene, valamint az országnak több lehetőséget biztosítana az Ázsiába irányuló infrastrukturális fejlesztési ambíciói megvalósítására.

Japán ígéretet tett arra, hogy 200 milliárd dollárral járul hozzá az infrastrukturális fejlesztési tervhez. Ausztrália ekkora összeget nem tud erre a célra szánni. Gyakorlatilag arról van szó, hogy Tokió és az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) verseng Pekinggel és az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankkal (AIIB) az egész világra (így számos afrikai országra és még Oroszországra is) kiterjedő kölcsönök nyújtásában. A japán külügyminisztérium meg sem próbálja titkolni a valódi célt: mint írják, „Japán támogatja a stratégiai és hatékony fejlesztési együttműködést, hogy megvalósítsa külpolitikai céljait, közöttük a ’szabad és nyitott indo-csendes-óceáni stratégiát’”.

Az „indo-csendes-óceáni” Négyes és a BRI tehát egymás vetélytársai. Ausztráliának egyértelműen nincs meg az anyagi fedezete a regionális infrastrukturális fejlesztés nagyvonalú finanszírozására. Az ausztrál nemzeti érdek szempontjából összességében a BRI gazdasági haszna kétségkívül előnyösebb, mint a Kínával való viszony megrontása.

A BRI, ahogy Peking látja, nyitott: bárki csatlakozhat bármikor, a résztvevők azt tesznek, amit jónak látnak, és annak segítenek, akinek akarnak. A BRI-hez képest a Négyes stratégiája túl kevésnek és túl későinek tűnik. Vajon valóban kereskedelemről és befektetésről szól? Nem igazán: inkább a Dél-kínai-tenger felturbózott megfigyeléséről van szó.

Forrás: http://www.atimes.com/article/quad-version-belt-road-feels-like-south-china-sea-watch/

Amerika Tajvan-stratégiája sürgős átgondolásra és újjáépítésre szorul – Stephen Bryen, Asia Times, 2018. február 26.

Itt az ideje, hogy az Egyesült Államok átgondolja és újjáépítse a Tajvan védelméhez és biztonságához való hozzáállását. Kína kezd túl provokatívvá és agresszívvá válni, nemcsak a Dél-kínai-tengeren, hanem a Tajvani-szorosnál is, ahol kezd átlépni jól meghatározott határokat.

Az évek során – kormánytól függetlenül – Tajvan amerikai támogatása a legjobb esetben is csak közepes mértékű volt. A két ország közötti kapcsolatot leginkább elavult védelmi felszerelések késedelmes átadása és többnyire működésképtelen katonai együttműködés jellemzi, továbbá Amerika vonakodó reagálása a kínai provokációkra. 1996-ban, amikor a kínai hadsereg Tajvant közvetlenül fenyegető hadgyakorlatot tartott, igencsak sokáig tartott, mire Bill Clinton amerikai elnök repülőgéphordozó anyahajókat küldött a térségbe, hogy meghátrálásra kényszerítse Kínát. Tajvannak alig lett volna esélye amerikai támogatás nélkül, pedig akkor erősebb volt a légiereje és a haditengerészete, mint most.

Washington hozzáállása Tajvanhoz 1996 után sem változott érdemben. Amerika inaktivitása leginkább abból fakad, hogy úgy véli, jó kapcsolatokat kell ápolnia Kínával. 1996-ban Kína születőfélben lévő hatalomnak, továbbá óriási piacnak számított, Tajvan pedig felesleges nyűgnek, amely gátolja a Kínával való kapcsolatokat.  Ma már Kína nem születőfélben lévő hatalom, és nem is az az ország, ami a Pentagon 2011-es értékelése szerint katonailag 20 évvel le van maradva az USA mögött. Ez a megállapítás már 2011-ben sem volt helytálló, hanem nagyrészt politikai érdekeket szolgált: segítségével figyelmen kívül lehetett hagyni a valóságot és magára lehetett hagyni Tajvant és egyéb szövetségeseket, például Japánt.

Azonban a Chengdu J-20 lopakodó vadászgép megjelenése a Dél-kínai-tengeren, nem Kínához tartozó szigetek agresszív elfoglalása és militarizálása Kína által, továbbá amerikai szövetségesek, különösen Tajvan és Japán egyre fokozódó fenyegetése megváltoztatták a helyzetet és a térség geopolitikáját. Ha az USA a jövőben szerepet akar vállalni a Csendes-óceánon, jobban teszi, ha átgondolja a térséggel kapcsolatos politikáját.

Mit fog Washington tenni Tajvannal kapcsolatban? Várni, amíg katasztrófa történik? Úgy tesz majd, mint most Szíriában, ahol a szír és az orosz légierő tizedeli Kelet-Gúta lakosságát? Amerikának ki kell alakítania egy elrettentést szolgáló programot, ami megfelel Tajvannak és az amerikai érdekeket szolgálja. Legalább négy fontos lépés adódik ezzel kapcsolatban, amit sürgősen meg kell tenni.

Ami a hadifelszereléseket illeti, Amerikának olyan kapacitást kell biztosítania Tajvan számára, amivel az ellen tud szegülni a provokatív módon használt kínai J-20 és Su-35 vadászgépeknek. Ez azt jelenti, hogy Tajvannak adni kellene vagy az F-35, vagy egy másik lopakodó vadászgépből, például az F-15SE-ből. Kína így megértené, hogy egy általa indított légitámadás kudarcba fulladhat. Tajvannak modern tengeralattjárókra is szüksége van, mivel jelenleg két lerobbant 1985-ös holland tengeralattjáróval rendelkezik, ezek pedig aligha állnák meg a helyüket Kína növekvő nukleáris és hagyományos tengeralattjáróival szemben. Az évek során Amerika ígért ugyan tengeralattjárókat Tajvannak, azonban ezek az ígéretek beváltatlanok maradtak. A megoldás az lenne, hogy az amerikai kormány európai tengeralattjárókat vesz, amerikai rendszereket tesz beléjük, majd eladja vagy bérbeadja őket Tajvannak. Nem reális opció, hogy Tajvan maga gyártson tengeralattjárót, mivel a szigetországnak nincs megfelelő szakembergárdája, tapasztalata és technológiája, amiket Európában és az USA-ban évtizedek alatt kifejlesztettek, ráadásul becslések szerint csak egy tajvani prototípus megépítése is tíz évig tartana.

Tajvannak mindezen felül jobb rakétavédelmi rendszerre van szüksége. A jelenlegi PAC-3 rendszer nem képes versenyre kelni a kínai ballisztikus rakétákkal; ami megfelelne az országnak, a THAAD vagy az SM-3 rendszer lenne. Ezeknek a rendszereknek mindazonáltal jelenleg vannak hibáik, amiket Amerikának ki kell javítania, mielőtt ellátja velük Tajvant.

Végezetül radikálisan meg kell változtatni Amerika és Tajvan kapcsolatát. Az USA-nak egy olyan egyezményt kellene kötnie a szigetországgal, ami lehetővé tenné a tajvani légitámaszpontok használatát bármilyen (akár Kínához kapcsolódó, akár nem) térségbeli krízis esetén. Ha érvényben lenne egy ilyen egyezmény, Kína civil és katonai vezetői tisztában lennének azzal, hogy ha Kína agresszívabb magatartást tanúsít, Amerika bizonyosan Tajvan segítségére siet. A fizikai jelenlét értékesebb, mint egy kölcsönös védelmi egyezmény, bár egy erős kölcsönös védelmi megállapodás szintén megerősítené a Tajvannal való kapcsolatokat szabályozó amerikai törvényt (Taiwan Relations Act).

A jelenlegi viszonyokat figyelembe véve – a térség nagyhatalmi politikája változóban van, Kína pedig egy fejlett katonai technológiával rendelkező agresszív fél – Amerikának jelentős mértékben változtatnia kell Tajvanhoz való hozzáállásán a tajvani védelmi rendszerek javításával és újjáépítésük támogatásával, valamint a szigetország védelmének újragondolásával.

Az itt kifejtett javaslatok kongresszus általi támogatására számíthat az amerikai kormány. Az igazi kihívás Washington számára a külügyminisztérium elmozdítása a jelenlegi Kína-barát pozíció felől (amely részben jellemző a Pentagonra és a Nemzetbiztonsági Tanácsra is) egy olyan hozzáállás felé, amely felismeri a Kína jelentette katonai és stratégiai kihívást és megfelelő választ ad rá. A változást Trump elnöknek kell kezdeményeznie, mert senki más nem fogja helyette megtenni.

Forrás: http://www.atimes.com/americas-taiwan-strategy-badly-needs-rethinking-rebuilding/

Kína nagy adathalmaza és Nagy Testvére – Mark Leonard, Project Syndicate, 2018. február 28.

A Kínai Kommunista Párt (CPC) e heti döntése az elnöki ciklusok korlátozásának eltörléséről látszólag megnyitja az ajtót Xi Jinping elnök örökös uralma előtt. A lépés felerősítette a Kína-szakértők közötti vitát arról, hogy vajon a Kínát fenyegető legnagyobb veszély a túl sok vagy a túl kevés végrehajtói hatalom.

Úgy tűnik, az erre a kérdésre adott válasz leginkább azon múlik, a válaszadó politológus, közgazdász vagy technológiai szakember-e. Sok politológus és jogtudós például a változtatás ellen van, mivel a CPC egyik legnagyobb sikerének a párt által 1979 után létrehozott kollektív vezetést tartják. Ennek a modellnek a hivatali ciklusokra vonatkozó korlátozásai és az általa előírt, magasszintű döntéshozatalra vonatkozó felülvizsgálati rendszer biztosította a fékeket, amelyek szükségesek a Mao-korszak katasztrófái megismétlődésének megakadályozásához, mint amilyen a Nagy Ugrás és a Kulturális Forradalom volt.

Az 1979 utáni rendszer gyakran ötletek valódi csatáját tette lehetővé, főleg az állam központi szerepében hívő Fiatal Kommunisták Ligája és a partvidéki elitek között, akik a nagyobb mértékű gazdasági liberalizáció hívei. Kína ugyan sok szempontból továbbra is zárt társadalom, ám a legfőbb döntéshozói nyitottak a kísérletezésre és a tapasztalati úton történő tanulásra.

Sok közgazdász ugyanakkor kevésbé aggódik a túlzott végrehajtó hatalom miatt, mivel szerintük ennél is veszélyesebb, ha a kormány túl gyenge ahhoz, hogy szükség esetén megújítsa az ország gazdasági modelljét. A kormány jelenlegi gazdasági kihívásai közé tartozik a lassabb növekedés, az adósságspirál (különösen, ami az állami tulajdonú vállalatokat illeti) és a strukturális reformok útjában álló érdekek. A legtöbb közgazdász elismeri, hogy a kollektív vezetés-modell elejét vette a katasztrófáknak, ugyanakkor úgy véli, egyben gátolta is a reformokat, továbbá hozzájárult ahhoz, hogy a CPC egy korrupció által áthatott, ideológiailag üres és céltalan szervezetté vált. Ezzel szemben, mondják a közgazdászok, Xi változást hozott, mivel egy „tisztább” pártot akar. Masszív korrupcióellenes kampánya több ezer hivatalnokot juttatott börtönbe a párt minden szintjéről és helyreállította a CPC renoméját. A közgazdászok azt is elismerik, hogy Xi kampánya eltávolította az elnök számos potenciális riválisát, de hozzáteszik, hogy a most megerősített pozíciója lehetővé teszi, hogy felcserélje a hitelalapú adósságon alapuló növekedési modellt egy fenntarthatóbbal.

Természetesen egyelőre nem tudni, ez a remény megvalósul-e. Okkal merülhetnek fel kétségek afelől, hogy Xi kockáztatná-e egy új gazdasági modell bevezetését, ha annak fenntarthatósága összeegyeztethetetlennek bizonyul a gyors növekedés fenntartásával. Itt jönnek a képbe a technológiai szakemberek, akik a hibák kijavítására és megelőzésére új módszereket tudnak javasolni.

Xi jelentősen kibővítette a megfigyelő államot is. A kormány egyre inkább felhasznál CCTV-felvételeket, nagy adathalmazokat és mesterséges intelligenciát a kínai állampolgárok viselkedésének, reményeinek, félelmeinek és arcainak tanulmányozására, hogy elejét vegye a másként gondolkodásnak és a hatalma elleni kihívásoknak. Xi alatt továbbá a kormány létrehozott online „társadalmi hitel”-adatbázisokat, ami azt sugallja, hogy idővel minden kínai állampolgár kap majd egy pontszámot, ami magában foglal hitelminősítéseket, online magatartást, egészségügyi adatokat, párthűséget és egyéb információkat.

A nagy adathalmazon alapuló diktatúra szépsége az, hogy fennmaradása érdekében nem annyira közvetlen fenyegetésekkel és nyilvános büntetésekkel kell az emberek nézőpontját és viselkedését manipulálnia, mint inkább finom „lökdösésekkel”. Minél több időt töltenek az interneten a kínai állampolgárok, annál inkább képes lesz a kormány irányítani, mit látnak és mit tesznek az interneten. A digitális technológiák azt is lehetővé teszik majd, hogy a kormány gyorsabban reagáljon a tömeges elégedetlenségre, vagy esetleg meg is előzze őket, ha észlelni tudja vagy meg tudja jósolni a közhangulat változásait.

Ha van valami, amiben politológusok, közgazdászok és technológiai szakemberek egyetérthetnek, az az, hogy Xi a történelem leghatalmasabb felügyeleten alapuló rezsimét építi. Idővel majd kiderül, elképzelése Kína naggyá tételéről megerősíti-e pozícióját vagy végzetes gyengeségnek bizonyul. Mivel azonban Kína egyre nagyobb szerepet játszik a világgazdaságban a beruházásai és infrastrukturális projektjei által, mindenütt éreztetni fogja hatását az, ami Kínában történik.

Forrás:  https://www.project-syndicate.org/commentary/xi-jinping-surveillance-state-by-mark-leonard-2018-02