Sajtófigyelés – 2018. április 23.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Versenyfutás az északi-sarki dominanciáért – Oki Nagai, Nikkei Asian Review, 2018. április 10.
A helyzet egyre melegszik az Északi-sarkon nemcsak szó szerint, de geopolitikai értelemben is. Az orosz energia óriás, a Novatek hajója a múlt hónapban hagyta el a nyugat-szibériai Yamal félsziget LNG terminálját, hogy a cseppfolyósított földgázt – az eddigitől eltérő útvonalon – az északi vizeken és a Bering-szoroson keresztül Indiába szállítsa. Az ehhez hasonló új, eddig járhatatlan útvonalak a jövő új trendjei lesznek, hiszen a globális felmelegedés következtében az Arktisz Tanács szerint 2030-ra már nem fogja jégtakaró borítani nyáron a Jeges-tengert.
Ez a változás komoly gazdasági és geopolitikai következményekkel jár, mivel az új útvonallal fele annyi időre csökken a Yamalból Kelet-Ázsiába történő szállítás időtartama. Ráadásul elemzések szerint az északi sarkkör a világ feltáratlan gáztartalékának 30%-át, olajtartalékának 13%-át rejti, de rendkívül gazdag szénhidrogénekben és ásványi anyagokban is. A nyersanyag források és szállítási útvonalak ellenőrzéséért a jövőben nagyobb verseny várható, aminek békés lefolyását az sem fogja megkönnyíteni, hogy a terület nemzetközi jogilag nincsen teljesen felosztva.
Oroszország viszont nem késlekedik a lehetőségek kiaknázásával, 2025-re 80 millió tonnára kívánja növelni északi tengeri útvonalon áthaladó LNG forgalmát, 2019-ben pedig elindítja az Artic LNG2 projeket, mely 2030-ra 50 millió tonna LNG termelését célozza meg. Moszkvának Kína személyében komoly segítsége van a LNG fejlesztésben, mivel a projekt 20%-át a Kínai Nemzeti Olajtársaság befektetései biztosítják, további 9,9% pedig a Selyemút Alapból származik.
Az északi-sarki dominanciáért azonban az Egyesült Államok is versenyzik, jövőre olaj és gáz projektekbe kezd a partmenti energiaipar előmozdítása és Oroszország utolérése érdekében. Mindez növeli a biztonsági kockázatot, melynek egyik konkrét megnyilvánulása, hogy a múlt hónapban a hidegháború óta először, tengeralattjáró- elhárító repülőgép közelítette meg Észak-Amerikát az Arktisz felől. A feszültséget fokozta, hogy USA és az Egyesült Királyság tenger alatti fúrásokat végzett az akció időpontjában.
Arktisz politikával Kína is jelezte, hogy a játszmából ő sem kíván kimaradni. Bár az új stratégia bejelentésekor Kong Xuanyou külügyminiszter helyettes igyekezett eloszlatni a – források kifosztását, környezetszennyezést magával vonó – kínai célok iránti aggodalmakat, az észak-sarki kérdésben érdekelt országok gyanakvók Kína gazdasági és katonai expanziója miatt. Ennek az az oka, hogy az ázsiai óriásnak megvan a katonai képessége arra, hogy ballisztikus rakétákkal felszerelt nukleáris tengeralattjárót vonultasson fel térségben. Harry Harris, az USA Csendes-óceáni Parancsnokságának parancsnoka Peking Sarki Selyemút Stratégiájára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, az Arktisz Kína egyik fő célpontja. A pénzügyeket tekintve az olyan országok, mint Dánia részben örülnek – a grönlandi repülőtér projektbe történő – kínai befektetésnek, ugyanakkor aggódnak az azzal járó esetleges feltételek és USA reakciója miatt.
A jövőbeni nemzetközi együttműködésre utalhat, hogy tavaly tíz ország – köztük USA, Oroszország, Japán és az Európai Unió – megállapodást írt alá a jeges-tengeri kereskedelmi halászat 16 évre történő betiltásáról, ahogy az is, hogy az elmúlt időszakban több katonai létesítmény került bezárásra, de az aggodalom továbbra is fennáll arra, hogy a rivális hatalmak nem békés úton fogják lejátszani a játszmát.
Forrás: https://asia.nikkei.com/Spotlight/Asia-Insight/China-and-Russia-battle-for-North-Pole-supremacy
Az orosz-indiai kapcsolatok nehéz idők előtt állnak – Harsh V. Pant, The Diplomat, 2018. március 29.
Ahogy az várható volt, Vlagyimir Putyin ismét megnyerte az orosz elnökválasztást, így Sztálin óta ő az ország leghosszabb ideje regnáló vezetője. Putyin újraválasztásával és Hszi Csin-ping élethosszig tartó de facto elnökségével új autoriter politikai rend látszik formálódni, ami a korábbiakban nem látott módon állítja kihívás elé a liberális rendet.
Narendra Modi, India miniszterelnöke gratulált Putyin új ciklusához, ugyanakkor aggódik Moszkva változni látszó dél-ázsiai prioritásai miatt. Bár Oroszország történelmileg Újdelhit támogatta a kasmíri kérdésben, többször is vétózott India javára a Biztonsági Tanácsban, az utóbbi időben Kína kegyeit keresve egyre inkább Pakisztán mögé áll be. A tavalyi év decemberében, az Iszlámábádban tartott konferencián az Afganisztán, Kína, Irán, Pakisztán, Oroszország és Törökország által aláírt közös nyilatkozat a vitatott terület Pakisztán által meghúzott határát támogatja, és az ENSZ BT határozatokkal összhangban az India és Pakisztán általi, békés megoldást szorgalmazza.
Ennek keretében Sergey Lavrov orosz külügyminiszter, Újdelhiben tett látogatása során India az Egy övezet, egy út kínai kezdeményezéshez való csatlakozását javasolta, remélve, hogy a dél-ázsiai ország is megtalálja a megaprojektekből való profitálás módját. Utalva India Kínai-Pakisztáni Gazdasági Folyósóval való szembenállására, Lavrov hangsúlyozta, hogy az nem lehet más politikai nézeteltérés megoldásának feltétele. A külügyminiszter nemtetszését fejezte ki Újdelhi azon szándéka iránt is, mely Indián kívül USA-t, Japánt és Ausztráliát is bevonná az indo-csendes-óceáni ügyekbe.
Minden felsővezetői próbálkozás ellenére a távolodás folyamatosan nő az orosz-indiai kapcsolatokban. Oroszország az USA által vezetett nyugati jelenlét visszaszorítására törekszik, miközben az Egyesült Államok Moszkvát tartja – olykor még Kínánál is inkább – bomlasztó hatalomnak. A Donald Trump hatalomra kerülését követő kezdeti optimizmus mára elhalt az amerikai-orosz enyhülést illetően, és Nyugat is az Egyesült Királyság mögé állt be az orosz kém és lánya ellen elkövetett támadás ügyében.
Míg a nyugati hatalmakkal való vetélkedésből adódóan Moszkvának logikus törekvése a Kínával való együttműködés keresése, addig Újdelhi számára bonyolultabb a helyzet. Indiának szembe kell néznie Peking felemelkedésével, a hagyományos érdekszférájába történő egyre erőteljesebb kínai behatolással, illetve a két ország közötti egyenlőtlenségek növekedésével. Peking nem ismeri el India nagyhatalmi törekvéseit és nem hódol be biztonsági követeléseinek, így Narendra Modinak olyan országok támogatására van szüksége, melyekkel alternatív platformot és narratívát tud építeni a kínai hegemóniával szemben.
Oroszország Kínához és Pakisztánhoz való közeledése a jövőben még inkább próbára fogja tenni az orosz-indiai kapcsolatokat. Mielőbbi őszinte párbeszédre lenne szükség, mivel a múlt szentalizmusába vetett bizalom az átalakuló geostratégiai környezet miatt valószínűleg nem fog megoldásul szolgálni.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/03/difficult-times-ahead-for-russia-india-ties/4
India az Egy övezet, egy út kezdeményezésben – C. Raja Mohan, Carnegie India, 2018. április 10.
A Hajnanon tartott éves Boao Fórum legfőbb üzenete, hogy Hszi Csin-ping – a szellemi tulajdonjogokkal és a kereskedelmi korlátokkal kapcsolatban egy kis rugalmasságot mutatva – egyaránt készen áll az alkudozásra és az eszkalációra. Korábban Li Keqiang miniszterelnök megígérte, hogy a gazdasági liberalizáció úgy szakaszába lépve Kína még inkább megnyitja kapuit a külföldi befektetések előtt. Az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében a Boao jó ehetőséget jelent arra, hogy az ígéretek valósággá váljanak.
Kína és Amerika kereskedelmi háborúja közepette India különösen figyel arra, hogy Peking mit ígér Boaoban. A vezetés szkeptikus Kína globális gazdasági ambícióit illetően, nem véletlenül, hiszen India kereskedelmi deficitének 45%-a Pekinggel szemben halmozódott fel. A próbálkozás, hogy a hiányt csökkentsék, eddig mindig falakba ütközött, India nem vett részt tavaly májusban az Egy övezet, egy út Fórumon, mivel annak zászlóshajója, a Kínai-Pakisztáni Gazdasági Folyosó (KPGF) véleménye szerint Kasmír miatt sérti az ország szuverenitását.
A kínai projektek azonban folyamatosan zajlanak India szomszédságában, Peking a Maldív-szigeteket, Nepált, Mianmart és Srí Lankát is a kezdeményezés felé tereli, de Afganisztán irányába is ki akarja terjeszteni gazdasági folyosóját. Ugyanakkor India sem késlekedik a kapcsolatok előmozdításával, előnyre próbál szert tenni az iráni chabahari kikötő projekttel, a Kathmanduig tartó vasúti összeköttetés kiépítéséről szóló egyezménnyel, vagy a Japánnal és USA-val folyó tárgyalásokkal az indo-csendes-óceáni térség fenntartható infrastrukturális fejlesztését illetően.
A különút ellenére azonban mindkét ország hajlandónak mutatkozik arra, hogy ha korlátozottan is, de együttműködjenek az Egy övezet, egy út kezdeményezésben. Mindez magába foglalja a KPGF India felé történő kiterjesztését, ami Dzsammunon és Kasmíron, Nepálon, Szikkimen és más területeken átívelő összeköttetést jelentene. Mind India, mind Kína saját, határokon átnyúló projektjeinek életképességét elősegítené, ha a két ország között együttműködés alakulna ki. Kína számára például a nepáli vízerőmű projektek finanszírozása könnyebb lenne, ha azok összekapcsolódnának az indiai piacokkal. Ehhez hasonlóan a kínai és indiai vasút projektek is hatékonyabbak lennének, ha Újdelhi, Peking és Kathmandu között megállapodás születne a részletekről.
A szubkontinens földrajza és az ország piaci mérete miatt az Egy övezet, egy út számos projektje lehet sikeres Indiában. A két ország közötti bizalmatlanság, amely az elmúlt két évben élesedett, a közös érdekek következtében enyhülhet. Kína könnyen fordulhat afelé a megoldás felé, hogy Kasmír mindkét felét ugyanazon a jogi alapon kezelve csatlakozik India fejlesztési projektjeihez. Az indiai kormány pedig hajlandónak mutatkozik az érdemi tárgyalásokra, amennyiben Peking kész elfogadni Újdelhi követeléseit a szuverenitást illetően.
Forrás: https://carnegieindia.org/2018/04/10/raja-mandala-india-s-china-reset-and-bri-pub-76028
Kínai-Pakisztáni Gazdasági Folyosó: Az ujgur kihívás és a kínai biztonsági modell – Veena Ramachandran, The Diplomat, 2018. március 30.
Az elmúlt hónap hírei annak az ötven, Hszincsiang – kínai tartományban élő – ujgur nőnek a letartóztatásáról szóltak, akik külföldi, főként Gilgit-Baltisztánból származó pakisztáni kereskedőkhöz mentek hozzá. A Gilgit-Baltisztáni Nemzetgyűlés határozatban kérte a kormányt, hogy lépjen a szabadon engedés ügyében, jól szemléltetve Kína és Pakisztán egymás iránti bizalmatlanságát.
Gilgit-Baltisztán a Kínai-Pakisztáni Gazdasági Folyosó (KPGF) kapujaként mindkét ország számára kulcsfontosságú. Noha az ujgur jelenlét és a hszincsiangi-baltisztáni vegyes házasságok nem számítanak újdonságnak, Kína a terrorizmus elleni háborúra hivatkozta megnövelte az ujgurok ellen elkövetett atrocitásokat. Ez pedig nemcsak a letartóztatásokban és fogva tartásokban nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a Kínai Közbiztonsági Minisztérium bevonta azoknak a nőknek az útlevelét, akik pakisztáni állampolgárokhoz mentek feleségül. Az intézkedések a tartományban élő pakisztáni állampolgárokat is érintik, de a pakisztáni hatóságok az eddig megszokott módon továbbra csendben maradnak, hogy megbízható szövetségesként tüntessék fel magukat Kína előtt.
Peking szerint összefüggés van az ujgurok és a globális dzsihád radikalizálódása között annak ellenére, hogy nincs bizonyíték arra nézve, hogy a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom kapcsolatba hozható lenne az észlelt fenyegetéssel. Kína mégis mindenért az iszlámot hibáztatja, ezért a terrorizmus elleni narratíva részeként, a biztonság nevében igyekszik szekularizálni Hszincsiangot. Az ujgur gyerekeket medreszék helyett az iskolákba terelik, és hangsúlyozzák, hogy a kínai alkotmánynak elsőbbsége van a Koránnal szemben.
Az effajta biztonsági intézkedések azonban Pakisztánra is átgyűrűznek azzal, hogy Kína biztosítani próbálja a zászlóshajójának számító KPGF sikerét. Beavatkozás mentes politikája és az egyenlőséget hangsúlyozó retorikája miatt hagyományosan Pakisztán szívesen látja Kínát, Pekingnek most mégis bizalomvesztéssel kell szembenéznie intézkedéseit illetően. Kína gazdasági diplomáciáját ugyanis mindig biztonsági kezdeményezések követik, a fogadó ország számára is elsődlegessé téve Peking biztonsági érdekeit. Pakisztán azonban nem értékeli egységesen az országra gyakorolt kínai hatást, s bár a kormány hallgat, a kínai biztonsági erők bevonása már többször kiváltotta a civil társadalom rosszallását.
Biztonsági modelljével Kína tehát veszélyezteti a magáról festett beavatkozás mentes képet és növeli a helyi lakosság bizalmatlanságát, pedig sem ő, sem Pakisztán nem engedheti meg magának a KPGF kudarcát.
Hogyan profitál Kína az afrikai adósságból? – George Friedman és Xander Snyder, Geopolitical Futures, 2018. február 7.
Az olyan szubszaharai országok adóssága, mint Kenya, Uganda, Mozambik vagy Tanzánia jelentősen nőtt a 2008-as válság óta, és habár az adósságállomány országonkénti eltérő mértéke enyhíti az egész kontinensre kiterjedő válság kockázatát, a fizetési nehézségek lehetőséget jelenthetnek a nagyhatalmaknak a régió természetes erőforrásainak kiaknázására.
A pénzügyi válság kitörésekor, amikor a kamatlábak alacsonyak voltak, a pénz pedig olcsó volt, a befektetők kockázatosabb befektetések, köztük Afrika hitelezése felé fordultak. A szubszaharai országok pedig infrastrukturális és más fejlesztési projektek finanszírozásaként vállalták az adósságot, melynek medián értéke 2016-ban a GDP 48%-ának felelt meg, de például Mozambik és a Dél-afrikai Köztársaság adósságterhe a GDP több mint 100%-át jelentette.
A jelenlegi helyzet nagyban hasonlít az 1980-as afrikai adósságválságra. Amikor a nyugati központi bankok az inflációt enyhítve emelték a kamatot, az olcsó hitelek megdrágultak. A helyzetet csak rontotta, hogy a kölcsönök jelentős része külföldi valutában volt meghatározva, így amikor a dollár felértékelődött a helyi valutákhoz képest, megdrágult a hitelek visszafizetésének költsége. Eközben azoknak az exportcikkeknek – főként nyersanyagoknak – az ára, melyektől Afrika nagyban függ leesett, jelentősen csökkentve ezzel a kormányzati bevételt.
Két különbség azonban megfigyelhető a korábbi és jelenlegi válság között. Az egyik, hogy míg a korábbit az IMF és Világbank nagyarányú kedvezményes kölcsönei fűtötték, addig ma Szubszahara adósságának jelentős része nem állami adósság. A másik lényeges különbség, hogy Kína a ’80-as években még nem volt jelentős hatalom, ma viszont az Afrikáért folytatott versenyfutás egyik legsikeresebb szereplője. Peking nyersanyag koncessziókért cserébe hatalmas összegeket fektet olyan országok infrastrukturális projektjeibe, ahol a jogállam gyenge.
Kína és Afrika effajta barter ügyletei persze túlreprezentáltak a médiában, Deborah Brautigam nemzetközi politikai gazdaságtan professzor szerint Kína 2000-2014 között nyújtott 86 milliárd USD kölcsönéből csupán 29 milliárd USD köthető ilyen nyersanyag üzlethez. Ráadásul annak ellenére, hogy a kínai befektetések a versenytársaknál gyorsabb ütemben növekednek, Peking még Amerikánál, Franciaországnál vagy az Egyesült Királyságnál is kevesebbet invesztál Afrikába.
Afrika fizetési nehézségei következtében viszont a külföldi befektetések apadnak, így az országok számára a csereüzleteket bonyolító Kína marad a kevés, fejlesztéseket finanszírozó források egyike. Peking pedig nyersanyagszükségletének kielégítése érdekében folytatni fogja az invesztálást Afrikába, melynek csak saját gazdasági problémáinak leküzdéséhez elengedhetetlen tőkeszükséglete szab határt.
Előfordulhat, hogy a Kína által szerzett előnyöket felismerve a versenytársak is kvázi barter ügyletekhez folyamodnak és újraébresztik a kontinensért folytatott Great Game-et, de a lehetséges forgatókönyv nem feltétlenül jelenti a valószínűt. Az adósságválság társadalmi következményei jelentősen megnehezítették az üzleti tevékenységet Afrikában, ami csökkenti a valószínűségét annak, hogy a nagyhatalmak a versenyben nagyobb fokozatra kapcsoljanak. Habár Kína jelenléte és befolyása valós a kontinensen, annak globális geopolitikai következményei továbbra is korlátozottak.
Forrás: https://geopoliticalfutures.com/china-benefits-african-debt/
Japán értékmentes indo-csendes-óceáni stratégiája – James D.J. Brown, The Diplomat, 2018. március 30.
Taro Kono japán külügyminiszter a Szabad és Nyitott Indo-Csendes-Óceánt (FOIP) Japán hat prioritásának egyikeként nevezte meg, s bár a retorika rokonszenvesnek tűnik, felmerül a kérdés, hogy az ezzel kapcsolatos stratégia a valóságban többet jelent-e a japán gazdasági és stratégiai érdekek ügyes eladásánál.
A szabadkereskedelemhez, infrastrukturális beruházásokhoz és fejlődéshez szorosan kapcsolódó FOIP-nak az a célja, hogy az Ázsia, Közel-Kelet és Afrika összeköttetését előmozdítsa. Ez a gazdasági dimenzió különbözteti meg a stratégiát a „Négyestől”, Japán, Ausztrália, USA és India biztonsági dialógusától. A kezdeményezés mögöttes tartalma, hogy csökkenő lakossága miatt a japán gazdaságnak egyre nagyobb szüksége van a külföldi piacokra, és jobbnak látja, ha a szabályokon alapuló rend fenntartását nem az olykor hanyag USA-ra vagy a nyomuló Kínára hagyja. A kezdeményezés természetesen Japán infrastrukturális exportjának kedvez, különösen, ha a kínai versenytársak kizárásra kerülnek.
Habár Japánnak megvannak a saját motivációi, a hajózás szabadságának és a tengeri szállítmányozás biztonságának promotálásával a stratégia mindenki érdekét szolgálja. Shinzo Abe japán miniszterelnök a TICAD-on (Tokió Nemzetközi Konferencia az Afrikai Fejlesztésről) elmondta, hogy a FOIP-nak az a célja, hogy egy szabadságon, jogállamon, értékorientált diplomácián és piacgazdaságon alapuló térséget hozzon létre. Japán tagadja, hogy a stratégia Kína Egy övezet, egy út kezdeményezésének versenytársa lenne, állítva, hogy attól elkülönülve próbál meg magának legitimációt szerezni.
A probléma az, hogy Tokió maga is ambivalensen áll a nemzetközi jogon és szabályokon alapuló rendhez. Miközben Kínát kritizálja a dél-kínai-tengeri szigetépítések miatt, az Okitonor „szigeten” ő is hasonló tevékenységet végez. Több mint 600 millió USD-t költött a kis szikla kibővítésére, hogy kizárólagos gazdasági övezetét kiterjesztve szigetként tarthasson rá igényt annak ellenére, hogy az ENSZ Tengerjogi Egyezménye a mesterséges szigeteket nem ismeri el jogilag szigetként. Említést lehet tenni továbbá a nemzetközi jogot megsértő bálnavadászatról, ahogy arról is, hogy Japán úgy próbálja elkerülni Kínával a Senkaku szigetek hovatartozásáról szóló egyezkedést, hogy tagadja területi vita létezését. Tokiót a demokratikus értékek védelme miatt is több kritika érte, felmerült a kormány Dutertével, Fülöp-szigetek elnökével való bizalmas kapcsolata, ahogy az is, hogy Japán nem kifogásolta a mianmari hadsereg rohingják ellen elkövetett népirtását.
Japán Szabad és Nyitott Indo-Csendes-Óceán koncepciója pozitív hozzájárulás lehet a régió számára, ám először magának Tokiónak is bizonyítania kell, hogy a nemzetközi jog és demokratikus értékek iránti elkötelezettsége több mint egy kósza fügefalevél.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/03/japans-values-free-and-token-indo-pacific-strategy/
Kína és Japán gazdasági találkozót tart nyolc év után a kereskedelmi háború árnyékában – James Majger, Bloomberg Markets, 2018. április 16.
Kína és Japán külügyminisztere majdnem nyolc év kihagyás után tartott gazdasági megbeszélést Tokióban. Az Egyesült Államok kereskedelmi háborújának árnyékában a találkozó időszerű emlékeztető volt arra, hogy a két ország milyen kölcsönös összefüggésben áll egymással, ahogy arra is, hogy mennyire számítanak az amerikai piacra.
Az Egyesült Államok, Kína nem tisztességes gazdasági gyakorlatára hivatkozva 50 milliárd USD-nyi vámmal fenyegeti a Kínából érkező importot, így Japán a tisztességes, szabad technológia transzfer és szellemi tulajdonjog cseréjének biztosítására kérte Pekinget. De Tokió az acéltúltermelést illetően is kérést intézett Kínához, tagadva, hogy Peking segítségért fordult volna hozzá az USA által kivetett acélvám miatt.
Donald Trump, ahogy már elnökké választása előtt, úgy az elmúlt időszakban is erős kritikával illette mindkét ország gazdaságpolitikáját, és büntetőintézkedésekkel fenyegeti Kínát. Az Ázsián belüli kereskedelem növekedése azonban gyengíti USA kényszerítő potenciálját. Az Egyesült Államokat lekörözve Peking a kontinens több országának első számú kereskedelmi partnerévé vált, még annak a Dél-Koreának, Japánnak vagy Ausztráliának az esetében is, akiknek USA a fő katonai szövetségesük. Kína pedig nemcsak kereskedelmi partnere ezeknek az országoknak, hanem a befektetések és a turizmus fontos forrása is, ami ugyancsak növeli meggyőző erejét.
Az Egyesült Államok ugyanakkor általában véve több ázsiai országnak még fontosabb gazdasági partnere, Japán például a jelenlegi feszültség ellenére is számít az amerikai piacra, így többet invesztál USA-ba, mint Kínába. A jelenlegi helyzet viszont feszültebb az eddigieknél, mivel japán gazdasága súlyos károkat szenvedhet, ha a két ország közötti kapcsolat rosszabbra fordul. Tokió vékony kötélen táncol, amikor – a biztonságát garantáló és a második legnagyobb kereskedelmi partnerét jelentő – Egyesült Államok, valamint aközött a Kína között egyensúlyoz, mely első számú kereskedelmi partnere ugyan, de a vele való kapcsolata korántsem felhőtlen.
Taro Kono japán külügyminiszter elmondta, hogy Wang Yi egyetért a kapcsolatok fejlesztésének szükségességével, így a jövő hónapban Le Kequiang kínai miniszterelnök Japánba, – a dél-koreai elnököt is vendégül látó háromoldalú csúcsra – tett látogatásával elkezdődik a vezetők egymásnál tett kölcsönös látogatása.
Kim Jong Un valóban lemond az észak-koreai atomról?– Andy Sharp és Kanga Kong, Bloomberg Politics, 2018. április 15.
Az, hogy Észak-Korea számára meghatározó a nukleáris fegyverek száma és azoknak minőségi státusza nem kérdés. Fejlettségüket jól mutatja, hogy a három Kim generációnak köszönhetően már 60 nukleáris fegyverrel rendelkeznek. Nukleáris helyzetüket nem is rejtik véka alá, sőt az előző évben megejtett kísérletek örömére szobrokat állítottak, ezzel ünnepelve, hogy a tesztek alátámasztották, hogy fegyverarzenáljukkal elérik az Egyesült Államokat. A közelmúltban elterjedt a hír miszerint Donald Trump javára Kim hajlandó lenne feladni az alkotmányban is rögzített nukleáris állam elvét. Ahhoz, hogy megértsük miért kérdőjelezhető meg, hogy Phenjan valamikor feladná a helyzetét, érdemes kitérni miként került és terjedt el a nukleáris fegyverek világi Észak-Koreában.
1950-ben a koreai háború kezdetekor, a konfliktusban érintett mindkét félhez jutott rakétából. Északon, az alapító Kim Il Sung a Szovjetuniótól, Délen Eisenhower segítségével kapta meg első fegyvereit. A kezdeti támogatói kapcsolat mindkét országrészt végigkísérte a hatvanas években, Kim Il Sung a Yongboni Nukleáris Kutató Intézetet is szovjet segítséggel hozta létre. A hetvenes években a juche az önállóság elvét szeme előtt tartva tűzte ki célul a reaktor fejlesztésének felgyorsítását, ez a terv a nyolcvanas években is folytatódott. Folytatódott, annak ellenére, hogy 1985-ben Kim Il Sung aláírta az atomsorompó egyezményt, aminek legfőbb célja a nukleáris non-proliferáció terjesztése. A hidegháború vége lehetőséget teremtett volna az amerikai-koreai kapcsolatok újragondolására, hiszen George W. Bush visszavonta délről a fegyvereit. Az enyhülés kiemelkedő pontjának tekinthető az 1994-es megállapodás. Ennek értelmében reaktorokért –amik nem használhatóak proliferációra– cserébe Phenjan leállította volna a nukleáris fegyver fejlesztési programját. A megállapodás 1998-ig tartott, amikor is Japánt támadás érte Észak-Korea részéről.
A 2000-es években Kim Jong Il –Kim Il Sung fia– új vezetőként egy rövid ideig szintén azt a látszatot keltette, hogy hajlandó feladni az állam a nukleáris tevékenységét. 2006-ban azonban egy nukleárisbomba-kísérlet bebizonyította, hogy valójában mi a helyzet. 2010-es évek és az örökös, Kim Jong Un is folytatta a kísérletezést és a fejlesztést sokkal intenzívebb körülmények között.
Ezért is meglepő, hogy Trump találkozni kíván az észak-koreai vezetővel. Ami viszont még ennél is nagyobb kérdés, hogy sikerül-e rávennie a juchet a saját atom fegyvereinek leszerelésére.
Vietnám a fejlődés útján – FT Confidential Research, Financial Times, 2018. április 9.
Vietnám a régió leggyorsabban fejlődő gazdasága az elmúlt évben. Ezt a teljesítményt az állam gazdaságból való visszaszorítása és a kínai kapcsolatok megújítása mellett érték el. A Financial Times kutatása alapján a vietnámiak a térségben a legoptimistábbak az országuk gazdasági jövőjét illetően.
A GDP 6.8%-kal növekedett az elmúlt évben, és az állam alacsony, 42.9% függőségi rátája –amely az aktív korú népességre jutó idősek arányát mutatja– következtében a vietnámiak bevételük nagyobb részét tudják vásárlásra fordítani. Erre a külföldi cégek válaszul betelepítették első boltjaikat az országba. Így cselekedett például a H&M, Costa Coffee, Dolce & Gabbana. A kiskereskedelmi forgalom 11%-os növekedése mellett, az online vásárlások aránya is megugrott 25%-kal.
A vásárlói stratégia hatással van a társadalom munkakörülményeire és annak megoszlására is. 2005-ben a népesség 71.7%-a dolgozott a mezőgazdaságban, ez a szám 2017-re 55.1%-ra csökkent a Világbank számításai alapján. A mezőgazdasági dolgozók legnagyobb része a gyári szektorba ment át. Vietnám legnagyobb befektetőjének, a Samsungnak a legyártott telefonjainak több, mint fele vietnámiak által került legyártásra. Az indusztrializáció hatással van az ország exportjának képére is, hiszen megnövekedett a magas hozzáadott értékű termékek kivitele, az alacsony hozzáadott értékű termékek, mint például a textil rovására.
A növekedés fenntartásához elengedhetetlen az állami szektor privatizálása, amit a vietnámiak az equitisation kifejezéssel illetnek. A növekedés legveszélyesebb faktora Kína, és a sino-vietnámi kapcsolatok alakulása. Hiszen Vietnám exportjának második legnagyobb felvevőpiaca Kína, valamint az ország legfőbb exportőre.
Forrás: https://www.ft.com/content/09dfeaa0-3bde-11e8-b9f9-de94fa33a81e
Az USA a védővámokkal Kína technológiai fejlődését is lassítani akarja – Alicia García Herrero, Bruegel, 2018. április 10.
Az amerikai protekcionista vámpolitika egyik fontos célja a kínai technológiai fejlődés háttérbe szorítása. Ezt az akadály Peking át tudná hidalni, ha az ázsiai szomszédokkal valamint az Európai Unióval szorosabb együttműködésre törekedne.
Az Amerikai Egyesült Államok bejelentette, hogy 25%-kal növeli a behozatali vám értékét 1333 terméken, amit Kínából importálnak, ennek az értéke kb. 60 milliárd dollár. Az elmúlt két évben ez a harmadik szigorítás az USA részéről. Az előző kettő szabályozástól azonban eltérő termékek protekciója került a vámemelés központjába: az amerikai befektetők szellemi tulajdonjogainak védelme.
Az Egyesült Államok stratégiája megváltozott az évek során a vámpolitikáját illetően Kína irányába. A kétoldalú kereskedelmi hiány csökkentése helyett napjainkra a kínai ipar fejlődésének korlátozása a vált a céljává. Ezt jól szemlélteti az a példa, miszerint az USA csak Kínával szemben növelte az acél és alumínium importját, az amerikai gyártók szellemi tulajdonjogainak védelme érdekében. Emellett a jelenleg érintett 1333 termék kb. 70% csúcsminőségű gyártmány, ami arra ad következtetni, hogy az USA a kínai feldolgozóipart kívánja háttérbe szorítani.
Erre a lépésre Kína agresszív politikával reagált. A hatásos megtorlás akkor történne meg, ha olyan termékekre vetne ki magasabb vámot a kínai fél, amik megfelelnek az alábbi két kritériumnak. Elsőként, hogy a piacuk elég nagy ahhoz, hogy abban az érintett szektorban kárt mérhetnek az amerikai exportőrökre. Másodszorra pedig, hogy az érintett terméknek nem az USA a fő beszerző országa. A valóságban azonban csak pár termék felel meg ezeknek a kritériumoknak: fa, aromás szénhidrogén keverékek és hulladék réz.
A lépés hátráltatja ugyan Kína technológiai felzárkózásának sebességét, a hatása attól fog függeni, hogy más fejlett országok követik-e az USA irányadó protekcionista vámpolitikáját. Ezért fontos miként alakulnak a kereskedelmi kapcsolatok Kína és az EU, Japán, Dél-Korea között.
Forrás: http://bruegel.org/2018/04/u-s-tariffs-aim-to-contain-chinas-technological-rise/
Választásokra készülve Malájziában– Kuala Lipis, The Economist, 2018. április 12.
2018 a választások éveként köszöntött a világra. Malájziában május 9-én kerül sor a megmérettetésre. Najib Bazak miniszterelnök ugyanis április 7-én felfüggesztette a parlament tevékenységét. Éppen egy nappal a legerősebb ellenzéki párt, a Bersatu felfüggesztése után. A választások a parlament 222 helyére valamint a 13 államból 12-nél a tanácsi helyek megszerzésére is vonatkoznak. A jelenleg hatalmon lévő párt az Egyesült Maláj Nemzeti Szervezet (UMNO) már hat évtizede uralja a politikai életet demokrácia alapelveit megkérdőjelezhető eszközökön keresztül. Ennek egyik példája az ellenzék akkori vezetőjének, Anwar Ibrahimnak a bebörtönzése szodómia–kérdésesen bebizonyítható– vádjával.
A választások eredményét bizonyára nagyban fogja befolyásolni a nemzetiségek helyzete. A népesség 69%-a maláj vagy bumiputra tagja – maláj bennszülött csoportok– , 24%-a kínai és 7%-a indiai. A jelenlegi rendszer a bumiputra számára nyújt kedvezményeket, akiknek a saját elmondása alapján az UMNO kívánja képviselni érdekeiket.
A kitűzött időponthoz közeledvén a korrupciót feltáró hírek is felröppentek, ezek többsége az eltűnt 4.5 milliárd dollárnyi állami fejlesztési pénzzel vagy a 700 millió dollárral foglalkozik, ami Najib elnök számláján landolt. Emellett a politikai kampány során a választópolgárok sokat foglalkoznak a megélhetési költségek folyamatos növekedésével. Ellenzéki oldalon érkezett azonnal ígéret ennek orvoslására: eltörölnék a 2015-ben bevezetett árukat és szolgáltatásokat érintő 6%-os adót. Természetesen a kormány is javítana a szegényebb rétegek helyzetén a szociális juttatások megnövelése által.
A választások végkimenetelében nagy szerepe lehet Malájzia vidéki területeinek. Számtalan szegények részére létesített település került fejlesztés alá az elmúlt év kormányzásának köszönhetően. Az ellenzék a szavazói toborzására Mahathir jelölt személyével kíván sikereket elérni. Mahathir bin Mohamed már szolgált miniszterelnökként Malájziában, így ismertsége garantált.
Az elkövetkező egy hónap legnagyobb kérdése, képes lesz-e a Mahathir által vezetett ellenzéki csoportosulás legyőzni az UMNO-t annak ellenére, hogy a jelenleg regnáló politikai párt is szövetségesekre talált a Pán Maláj Iszlám Pártban.
Az ellenségem barátja: Az iráni-indiai-pakisztáni-szaúd-arábiai kapcsolatok szövevényes világa, amelyben, úgy tűnik, Irán megpróbálja a két ősellenséget, Indiát és Pakisztánt kijátszani egymás ellen– Christophe Jaffrelot, Carnegie Endowment for International Peace, 2018. április 5.
Március 13-án békítő találkozóra került sor Irán és Pakisztán között. Hiszen Hassan Rouhani, az Iráni Iszlám Köztársaság elnöke Indiában járt, ami azért kulcsfontosságú, mert 2003 óta ez volt az első iráni elnöki vizit az országban. Ez a találkozó történelmi jelentőséggel bírhat, hiszen India eljutott Közép-Ázsiába Iránon keresztül. Narendra Modi indiai miniszterelnök leszögezte, hogy a célja bilaterális kapcsolatok mélyítése, valamint együttműködés létrehozása az energiaszektorban. Az újra egymásra találás azonban nem jelenti az iráni-pakisztáni kapcsolatok megszüntetését. Sőt! Épp ellenkezőleg számtalan kapcsolódási pont figyelhető meg Irán és Pakisztán között. Elsőként a 900 km hosszú határvonal, ahol 2016 egyre több összetűzés figyelhető meg. Ennek oka, hogy állítólagosan aknavető-lövedékekkel támadtak iráni határőrök pakisztáni területre. Második kapcsolódási pont Afganisztán, a közös szomszédjuk. Harmadszor pedig Pakisztánnak kell az iráni gáz, Iránnak szüksége van egy felvevőpiacra.
Az „Egy Övezet, Egy Út” pakisztáni kiterjesztése Irán szemében egy kihagyhatatlan gazdasági lehetőség. Ezzel szemben India nem hajlandó csatlakozni a kezdeményezéshez. Javad Zarif, iráni külügyminiszter, megköszönte Pakisztán segítségét a terrorizmussal való harcban, ami nagy fájdalomra adhat okot Indiának. Az iráni-indiai kapcsolatokat egy másik momentum is veszélyezteti, név szerint India stratégiai partnersége az Amerikai Egyesült Államokkal, hiszen Donald Trump szankciók bevetésére készül az irániak ellen. Sőt az új amerikai afgán-politikát is elutasítják, amit India nagy örömmel fogadott. Mindezek mellett Irán sokallja az indiai-izraeli közeledést.
Irán Pakisztánnal való kapcsolatára nagyban hatással lesz Szaúd-Arábia, hiszen Pakisztánt terrorista cselekedetek miatt elítélik az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagjai, valamint ha India és Pakisztán között kell választani, az indiai fél támogatása mellett döntenek. Nem feledkezhetünk el a Salafi csoportokról, amit Riyadh irányít Pakisztánban.
Pakisztán is fellépett Szaúd-Arábia és az Öböl Menti Együttműködési Tanács hozzáállásával szemben: szíriai felkelők kiképzésével, Raheel Sharif pakisztáni hadsereg előző vezére kinevezésével egy szaúdi terrorizmus ellen harcoló militáns szerv élére, és katonák felállításával a jemeni határra.
Pakisztán nem hogy nem kívánt nyíltan választani Irán és Szaúd Arábia között, megpróbált közvetíteni is. A legfőbb kérdés az marad, hogy az iráni-pakisztáni kapcsolatok gyors egymásra találása miként befolyásolja az indo-iráni kapcsolatokat.
Forrás: https://carnegieendowment.org/2018/04/05/friend-of-my-enemy-pub-76001
Japán védelempolitikája Abe miniszterelnök törekvéseinek fényében – Rajeswari Pillai Rajagopalan, The Diplomat, 2018. március 29.
Shinzo Abe miniszterelnöksége alatt Japán hadserege nem látott fejlődésnek örvendhet. A térségben több fejlemény is indokot ad a haderő fejlesztésre, hiszen Kína mellett a koreai-félszigeten fokozódik a helyzet. Abe egyik eszköze hadi céljainak elérésére az alkotmány módosítása. A védelmi miniszter, Itsunori Onodera, az állampolgárok megnyugtatása érdekében leszögezte, hogy civil kontroll biztosan meg fog valósulni a hadsereg felett.
A japán szárazföldi önvédelmi haderő is bekerült a megreformálni kívánt területekbe. 1945-ös megalakulása óta nem került sor ily mértékű átalakítására. A legnagyobb újítás értelmében központosításra kerülne a döntéshozatal, valamint egy kétéltű haderő felállításával megvalósulna a szigetek védelme. Az utóbbi a kínai tengeri térnyerésre szolgál válaszul. Hiszen a kétéltű brigád olyan területekre terjed ki, ahol az elmúlt időszakban megnövekedett a kínai katonai tevékenység. Az egységesített haderő pedig sokkal hatékonyabban tud reagálni az esetleges észak-koreai támadásra.
A reformok végrehajtásához azonban elengedhetetlen az alkotmány módosítása. Ez több oldalról is akadályba ütközik. A japán Liberális Demokrata Párt ugyan Abe mögött áll az újítások tekintetében, a kisebb koalíciós partnerek, mint például a Komeito, támogatása kérdéses. Szintén megkérdőjelezhető a nép támogatása, amit jól mutatnak a különböző közvélemény-kutatások, különböző eredményei. A Kyodo News szerint az állampolgárok 48.5% ellenzi Abe törekvéseit. Még a bürokrácia szintjeiben is megfigyelhető ellenállás. Ezeken felül nem szabad elhanyagolni a külső faktorokat is, mint például Kína és Dél-Korea válasza japán esetleges magasabb fokú militarizálására.
Az ellenvetések ellenére is érzékelhető Abe Shinzo kitartása az ötleteinek végbemenetelét illetően.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/03/where-is-japan-in-its-military-push-under-abe/
Duterte elnök háborúja a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben-Luke Hunt, The Diplomat, 2018. április 5.
Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki elnök drogellenes háborúja újabb nemzetközi viszályt szított. Most a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) megítélését veszélyezteti az elnök magatartása. Februárban hozta meg az ICC döntését, amely értelmében előzetes kivizsgálást kezdett el folytatni a drogellenes háború alatt történt eseteket vizsgálva. Az esetre Duterte nem megfelelő vulgáris szavakkal reagált, használhatatlannak minősítve a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó Római Statútumot, és kiléptette országát a bíróság hatásköréből. Elbizakodva úgy nyilatkozott egyik szóvivője, hogy a Fülöp-szigetek kilépése az ICC végét jelentheti, hiszen ezzel hatással vannak a többi államra is, inspirálva őket is a kilépésre.
Pechükre nem úszhatják meg a büntetőeljárást, hiszen a visszalépésük ellenére nem tudnak visszahatni a korábban megkezdett eljárásra, a iurisdictio az ICC kezében maradt. Valószínűleg ennek ellenére sem sikerül megfékezni az elnök emberiesség elleni tevékenységeit. Egy New York-i emberi jogokat vizsgáló szerv szerint már több, mint 12 000 ember esett a drogellenes háború áldozatául.
Dutertéék elképzelésének ellenére még egyik állam sem lépett vissza az ICC hatásköréből. A lépései csak ellenszenvet váltottak ki a nemzetközi közösség tagjaiból és minimális kritikát a Nemzetközi Büntetőbíróság lassú reakciójával szemben.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/04/does-dutertes-war-on-the-international-criminal-court-really-matter/
Szerző: Mogyorósi Alexandra, Pálfalvi Noémi
