Sajtófigyelés – 2018. augusztus 27.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
India vitatott afganisztáni gátjai – Sudha Ramachandran, The Diplomat, 2018. augusztus 20.
A következő hetekben India várhatóan megkezdi a 236 millió USD-os Shahtoot gát építését a Kabul folyón. A projekt, mely számítások szerint három éven belül fejeződik be, aggodalmat kelt a szomszédos Pakisztánban, és könnyen erodálhatja Iszlámábád amúgy is érzékeny kapcsolatát Afganisztánnal. Ezzel párhuzamosan viszont a beruházás szorosabbra fűzi Kabul kapcsolatát Indiával.
A 700 km hosszú Kabul folyó a Hindukus hegységben ered közép-Afganisztánban, és olyan nagyvárosok felé folyik mint Kabul, Surobhi vagy Jalalabad. Utóbbinál egyesül fő mellékfolyójával, a Pakisztánban eredő Kunar folyóval. Afganisztán és Pakisztán így a Kabul folyó felső és alsó folyású vízgyűjtő területeként definiálható. A folyó teljes folyamterülete kilenc afganisztáni és két pakisztáni tartományra terjed ki, és körülbelül 25 millió ember életében játszik jelentős szerepet. Érdemes megjegyezni továbbá, hogy mintegy 7 millió afgánnak és pakisztáninak biztosítja az ivóvíz egyetlen forrását.
A Kabult érintő vízügyi válság az elmúlt évtizedekben különösen felértékelte Afganisztánban a folyó szerepét. Amellett ugyanis, hogy a főváros egy rendkívül száraz, csupán évi 362 mm-nyi csapadékot kapó területen fekszik, a város lakossága és az infrastruktúra is számottevően megnövekedett, mely magától értetődően nagyobb vízigényt jelent. A Városi Vízellátó és Szennyvíz Társaság szerint Kabul lakosságának 68%-a nem jut vezetékes vízhez, és csak 10%-nak van hozzáférése ivóvízhez.
Ebben a kontextusban jól érthető, milyen értékkel bír a Shahtoot gát, mely Kabul Chahar Asiab kerületében a Maidan mellékfolyóra épül. A gát tárolókapacitása 147 millió m³ lesz, mely a főváros 6 millió lakosának körülbelül harmadát fogja tudni ellátni ivóvízzel és higiéniai szükségletekkel. Emellett mintegy 400 hektárnyi mezőgazdasági terület öntözését tudja majd biztosítani. Pakisztán számára ugyanilyen jelentőséggel bír a folyó annak ellenére, hogy az Indus az a folyó, mely az ország földrajzát és gazdaságát dominálja. A Kabul folyó vize elengedhetetlen Peshawar 2 millió lakosának ivóvíz ellátásoz, ahogy a környező területek öntözéséhez is. Szerepét növeli, hogy mintegy 25-34 milliárd m³ vizet ad az Indusnak, a Warsak gátnál pedig évente 1100 gigawattóra elektromos áramot termel.
Iszlámábád tart attól, hogy az a haszon, amire a folyó által szert tesz, elillan, ha Afganisztán folytatja a gátak építését. A pakisztáni média szerint Afganisztán tizenkét vízerőmű projekt kivitelezését tervezi, mely 1,177 megawatt elektromos áramot lesz képes termelni, és ha elkészül, 5797 m³ vizet fog Afganisztán számára raktározni. Ez egyben Pakisztán számára a jövőben kisebb vízellátást és ezáltal alacsonyabb gabona termelékenységet jelent. Afganisztán szerint Pakisztán aggodalma nem valószerű, mivel a Maidan mellékfolyó, melyre a gát épül, csupán kevesebb, mint 0,5%-kal járul hozzá a Kabul folyóban áramló teljes vízmennyiséghez.
Iszlámábád azonban aggódik, hogy milyen következményekkel jár számára az, hogy India központi szerepet játszik a projektben. Pakisztán már egyébként is nyugtalan amiatt, hogy egy esetleges háború esetén India meg tudná fojtani gazdaságát azzal, hogy elzárja az országtól az Indus vizét. Afganisztán szerint Pakisztán azonban csak saját, egyoldalú vízfejlesztési stratégiája miatt aggódik, melynek több olyan tározó gát is részét képezi, melyet az ország Kabul értesítése nélkül épített, jelentős kárt okozva ezzel Afganisztán Kunar tartományának vízhasználatában. Afganisztán ráadásul másik szomszédjával, Iránnal is küzd a vízmegosztás kényszere miatt. Az indiai építésű 290 millió USD-os Salma gát Herát tartományban ugyan jelentősen csökkentette Kabul függőségét, de Irán haragra gerjedt, mivel a Harirud folyóba így körülbelül csak harmad annyi víz áramlik, mint amennyi korábban szokott. Pakisztán és Irán az elmúlt években agresszív gátépítése miatt hibáztatja Afganisztánt, és a transzparencia, valamint a víz közös megosztására irányuló tárgyalások hiánya miatt tesz szemrehányást Kabulnak.
Az elmúlt évtizedek polgárháborúja miatt Afganisztán nem tudott kelő figyelmet fordítani a vízügyi infrastruktúra fejlesztésére, Ashraf Ghani volt az, aki 2014-től priorizálta a vízmenedzsmentet, és elkezdte magának követelni a határon átnyúló folyók feletti jogokat. Ez az a folyamat, mely konfliktusba keverte Kabult a szomszédos országokkal. Afganisztán nagyrészt azért nem tud dialógust folytatni a víz közös használatáról, mert a felszíni vizekre, a vízigényre és a vízhasználatra vonatkozó adatai szegényesek. Technikai és diplomáciai szakértelem hiányában pedig aligha tudna jó alkupozícióval tárgyalóasztalhoz ülni.
Kabulnak azonban mielőbb szüksége lenne ezekre a megbeszélésekre, mivel megvan annak az esélye, hogy a vízkérdés erőszakos konfliktusba csap át. Erre utaló jel például, hogy Irán támogatta a tálibokat, hogy szabotálják a gát építését, Pakisztán pedig részese volt annak, hogy akadályozza a helyi milícia vezetőjét abban, hogy megvédje a Machalgho gátat a keleti Paktia tartományban.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/08/indias-controversial-afghanistan-dams/
Mahathir szerint Peking megérti, hogy miért kell Malajziának leállnia a kínai projektekkel – Nikkei Asian Review, 2018. augusztus 21.
Mahathir Mohamad több milliárd értékű vasútfejlesztési és energiavezeték-fejlesztési beruházás visszamondását jelentette be kínai látogatásán, kedden. A maláj miniszterelnök szerint Peking elfogadta a kínai finanszírozású infrastrukturális projektek leállítására irányuló kérést.
Amint a 93 éves Mahathir visszakerült a miniszterelnöki székbe, a kormány elkezdte újrakalibrálni az állami kiadásokat és megpróbálta megásni az adósságcsapdából vezető kiutat. Ötnapos hivatalos kínai látogatásának utolsó napján Mahathir azt nyilatkozta a sajtónak, hogy elmagyarázta a kínai vezetőknek, hogy a keleti parti vasútfejlesztési projekt (East Coast Rail Link) és a két gázvezeték projekt súlyos eladósodásba sodorná az országot, így a kormány adósságcsökkentő kezdeményezése részeként le kell állítani a beruházásokat. Elmondta, hogy Xi Jinping kínai elnök, Li Keqiang miniszterelnök és Li Zhanshu, a Népi Országos Gyűlés elnöke megértette Malajzia problémáját, majd hozzátette, hogy mindkét ország dolgozni fog azon, hogy megtalálják a lehető legkevesebb költséggel járó kilépési utat.
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés szimbólumának számító három infrastrukturális projekt azonnal alapos vizsgálat alá került azután, hogy Mahathir miniszterelnöki pozícióba lépett. A megbízást közvetlen tárgyalások útján még az előző kormány adta a kínai állami vállalatoknak, a kivitelezés azonban a miniszterelnök szerint előnytelen volt Malajzia számára.
A fiskális fegyelem érdekében a kormány igyekszik visszafogni a kiadásokat, és átformálni az adósságterheket. Az új számítási módszer szerint az államszövegség adóssága a pénzbeli kötelezettségekkel együtt 1,08 trillió maláj ringgit (264 millió USD) volt az előző év végén, mely a GDP 80,3%-ának felelt meg. A három, összesen 76,18 milliárd ringgit értékű projekt részét képezte ennek az adósságállománynak, melyből a függő kötelezettségeket és az állami garanciát levonva a GDP 50,8%-át kaptuk. Mahathir azt nyilatkozta, hogy a projektekre nincs szüksége Malajziának, túl drágák és nem engedheti meg magának őket az ország. Egyúttal Pekinget arra kérte, hogy tartsa tiszteletben Malajzia hozzáállását a külföldi működőtőke-befektetésekhez, mondván, hogy ha a befektetők az országba jönnek, a maláj szabályokat és törvények szerint tevékenykedniük. Hozzátette, hogy a tőkét és technológiát magába foglaló FDI-t szívesen fogadják, de az ajtó nem áll nyitva olyan befektetések és földvásárlások számára, melyek felfújják a helyi ingatlan árakat.
Mahathir egyébként azt is megjegyezte, hogy Kína elképesztő technológiai fejlődése és képessége arra, hogy ennyi embert etessen, modellként szolgál Malajzia Arccal Keletnek (Look East) politikája számára. Válaszul Kína a stratégiai kommunikációról, beleértve a magas szintű cserék erősítéséről, valamint az együttműködés mélyítéséről beszélt. Abdul Majid Khan, volt pekingi követ pedig azt elmondta, hogy Kína mindig barátként tekintett Malajziára, és hogy a szorosabbra fűzött bilaterális kapcsolatból a kínai üzletek profitálni fognak. Az egymáshoz való közeledést jelzi, hogy Li kínai miniszterelnök több maláj mezőgazdasági termék vásárlására tett ígéretet, ahogy az is, hogy a két fél aláírt egy pálmaolaj alapú bioüzemanyag fejlesztéséről szóló megállapodást.
Délkelet-Ázsiában Vietnám a legérzékenyebb a kereskedelmi háborúra – Nikkei Asian Review, 2018. augusztus 13.
Vietnám, a Fülöp-szigetek és Indonézia az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi háború miatt jelentős károk kockázatával néz szembe, mely a Financial Times Confidential Research elemzése szerint leginkább Hanoit fenyegeti. Az öt legnagyobb ASEAN gazdaság általában jobban el van szigetelve a piaci zavaroktól annál, mint amennyire 2013-ban a taper tantrum időszakában volt, amikor az Egyesült Államok Szövetségi Tartalék Rendszere (Federal Reserve) eladási pánikot generált azzal, hogy csökkentette a gazdaságba pumpált pénz mennyiségét. Most azonban az országok nincsenek felkészülve a hosszabb ideig fennálló globális kereslet visszaesésére, mely az amerikai és kínai „adok-kapok” protekcionista intézkedéseknek köszönhetően könnyen bekövetkezhet. Míg legközvetlenebbül az export-orientált Vietnám van kitéve a visszaesésnek, addig a gyenge folyó fizetési mérleg miatt Indonézia és a Fülöp-szigetek is érzékenyek az ilyenfajta kihívásokra.
Washington az elmúlt időszakban 25%-os vámot vetett ki 34 milliárd USD értékű Kínából érkező importra, amit augusztus 23-ától további 16 milliárd USD értékű import árura kíván kiterjeszteni. Peking hasonló módon reagált a protekcionista intézkedésekre. Ha a kereskedelmi háború teljes kiterjedése ekkora lenne, az ASEAN öt nagy gazdaságának nem lenne mitől félnie. Ez azonban lehet, hogy csak a kezdet, mivel az amerikai adminisztráció további 200 milliárd USD értékű importra kivetett 10-25%-os vámtarifa bevezetését fontolgatja, miközben Donald Trump Kína 500 milliárd USD értékű szállítmányát is adóval fenyegeti. Az amerikai elnök az Európai Unióval és más szövetségessel is kereskedelmi harcba kezdett. Egy ilyen környezetben pedig egy globális kereskedelmi háború eshetőségét komolyan kell venni.
A második negyedéves adatok alapján előrevetített több mint 7%-os éves növekedésével messze Vietnám függ leginkább az exporttól az ASEAN öt nagy gazdasága közül. Az idei év márciusát megelőző egy évben az ország annyi árut szállított le, melynek értéke GDP-jének 99,2%-nak felel meg. 2008 és 2017 között Vietnám megnégyszerezte áruszállítását, így éves exportja elérte a 226 milliárd USD-t. Az ország Egyesült Államokba tartó exportja 437 milliárd USD értékkel első helyen áll az ASEAN öt óriása közül, mely érzékennyé teszi Hanoit az amerikai fogyasztói kereslet visszaesésével szemben. Főleg, hogy gazdasági növekedését az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államokba és a fejlett országokba, nem pedig a Kínába történő áruszállítása eredményezte.
Az olyan feltörekvő országok gazdaságaira, melyek már így is a dollár megerősödése miatt küzdenek, egy súlyos kereskedelmi konfliktus veszélye csak még nagyobb nyomást gyakorol. Az ASEAN öt óriásának valutái közül a fülöp-szigeteki peso áll a legrosszabb helyzetben, mely ebben az évben 7,3%-os gyengülést szenvedett el a dollárral szemben. Őt követi az indonéz rúpia 6,1%-os értéktelenedéssel. Vietnámban a központi bank leértékelte a – csúszó leértékelési rendszerben az amerikai dollárhoz kötött – dongot, így az csak 1,5%-os értékvesztéssel nézett szembe.
Némi valuta gyengülés ugyan segítséget jelenthet az export orientált gazdaságoknak, ahogy hosszú távon abból is előnyük származhat, hogy a kereskedelmi intézkedések kockázata miatt több FDI hagyja ott Kínát. Az exporttól kevésbé függő Fülöp-szigetek és Indonézia számára azonban a leértékelődés gyorsan növekvő fizetési mérleg hiányt és inflációs nyomást jelent. Fülöp-szigetek esetében még ingatabb a helyzet, mivel a gazdaságot a kereskedelmi mérleg romlása és a hazautalások lassulása is megfojtja. Külföldi valutatartaléka 10,7 %-kal csökkent, 2016 vége óta pedig folyófizetési mérleg hiánnyal küzd. A lefelé irányuló tendencia oly annyira gyorsul, hogy ha a külső tényezők rosszabbra fordulnak, üteme tarthatatlan lesz. Az ország erősen függ a dollár dominálta energia importtól, mely a peso további gyengülésével jelentősen drágulni fog. A növekvő olajárak és a rizshiány következtében a fogyasztói árindex minden hónapban emelkedik, idén júniusban például 5,7%-kal lett magasabb. Indonéziában az inflációt egyelőre kordában tartják, ám az ország olyan fizetésimérleg hiányt halmozott fel, melyre 2012 óta az ASEAN öt óriását tekintve nem volt példa.
Bár egy érett, kiteljesedett amerikai-kínai kereskedelmi háború hatásaira semelyik ország nem lenne immunis, jól látszik, hogy némely ország gazdasága – Vietnámot, a Fülöp-szigeteket és Indonéziát beleértve – jóval sérülékenyebb.
Kína és Japán befektetési versenye Mongóliában – Yiyi Chen, The Diplomat, 2018. augusztus 1.
Mongólia közelében – régre visszanyúló kereskedelmi és befektetési múlttal – Kína és Japán a két legbefolyásosabb ország. Mongólia harmadik szomszédjának (Third Neighbor) nevezi Japánt, melyet az amerikai külügyminisztertől, James A. Bakertől vett át, aki a ’90-es években az Egyesült Államokra használta ezt a kifejezést Mongólia vonatkozásában. Japán a Steppe Road-on keresztül a 13. század óta kereskedik az országgal, és mára Mongólia harmadik legnagyobb importforrásává vált. Azóta pedig, hogy Mongólia 1990-ben demokratikus állammá alakult át, Tokió folyamatosan segélyekkel támogatja a piacgazdaságra való átállást. Ha viszont Mongólia hagyományosan legnagyobb befektetési partneréről beszélünk, akkor Kínát kell megemlítenünk, aki 2017 júliusáig 4,1 milliárd USD-t fektetett az országba, 30%-át adva ezzel a Mongóliába érkező összes külföldi befektetésnek. Ahogy Peking az Egy övezet, egy út kezdeményezésen keresztül egyre több gazdasági befolyásra tesz szert Mongóliában, úgy érez Japán egyre nagyobb szükséget az ellensúlyozásra. Felmerül azonban annak a kérdése, hogy a két ország által folytatott fejlesztési verseny előnyös vagy káros-e Mongólia számára, és az, hogy hogyan tudja Ulánbátor fenntartani és kiszélesíteni érdekeit Kína és Japán bonyolult kapcsolata közepette.
Azóta, hogy négy évvel ezelőtt Kína megkezdte átfogó stratégiai partnerségét Mongóliával, ezt a partnerséget a gazdasági együttműködésre, főként a nyersanyagforrásokra és az infrastruktúrára terjesztették ki, de a politikai kommunikáció növelésén keresztül a biztonsági együttműködés iránti elköteleződés is napirendre került. 2014-ben Xi Jinping kezdeményezte a Kína-Mongólia-Oroszország Gazdasági Folyosót az Egy övezet, egy út részeként, hogy szabadkereskedelmi és gazdasági együttműködési övezetet alakítson ki. Ennek a három országot összekötő Northern Railway Corridor az egyik legismertebb projektje. Ezzel szemben Japán az 1990-es években és a 2000-res évek elején kezdte fejlesztési projektjeit Mongóliában. Az ország 2003-ban csatlakozott a Central Asia Regional Economic Cooperation (CAREC) Programhoz, melyet az az Ázsiai Fejlesztési Bank valósított meg, melyben Japánnak 15,6%-kal a második legnagyobb szavazati joga van. Azt követően pedig, hogy Peking bejelentette a Kína-Mongólia-Oroszország Gazdasági Folyosót, Shinzo Abe miniszterelnök aláírta Japán első gazdasági partnerségi megállapodását Mongóliával, melynek a vámok csökkentése és a 0,1% kamatú 330 millió USD kölcsön is a részét képezi.
Miközben Kína és Japán más projekteket finanszíroz, fennáll annak az esélye, hogy az eredmények kiegészítsék egymást. Például míg Japán 500 millió USD alacsony kamatozású kölcsönt nyújtott Mongóliának az új repülőtér megépítésére Ulánbátorban, addig a Kínai Export-Import Bank 140 millió USD kölcsönt bocsátott rendelkezésre a repülőteret a várossal összekötő autópálya megépítésére. A verseny ugyanakkor több választási kényszert jelent Mongólia számára. 2016-ban például Ulánbátor meghívta a dalai lámát, hogy adjon a buddhizmusról tanítást. A meghívás pont egy olyan időszakra esett, amikor az ország súlyos adósságválságtól szenvedett, és amikor Mongólia egyedül Kínától számíthatott alacsony kamatú kölcsönre. A Pekingtől való függőséget demonstrálja, hogy Mongólia bocsánatot kért Kínától, és ígéretet tett arra, hogy a dalai lámát nem fogja többet meghívni. Míg az incidens miatt Kínának és Mongóliának feszült lett a viszonya, addig Japán a partnerség olyan diverzitását nyújtja, mely ezt a nyomást igyekszik enyhíteni. Japán képes volt a pénzügyi platformok forrásait úgy hasznosítani, hogy mintegy 5,65 milliárd USD-os nemzetközi segélyezési keretrendszert segítsen Mongóliának létrehozni. A politikai feszültségek időszakában a források diverzifikálása nagy segítséget jelentett az ország számára.
Érdemes megjegyezni, hogy Kína és Japán befektetési stratégiája eltér egymástól. Peking befektetései rendszerint a két ország közötti direkt kölcsönzésen, esetleg a Kína vezette multilaterális platformokon keresztül valósulnak meg, Japán viszont a régebbre visszanyúló hírnévvel és több tapasztalattal rendelkező multilaterális szervezetekre támaszkodik. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. A Peking által finanszírozott utakkal és kikötőkkel Mongólia könnyebben összekapcsolódhat Európával és Ázsia többi részével, ugyanakkor ezekbe a befektetésekbe a nemzetközi közösségnek nincs betekintése, és ez Peking részéről könnyen politikai feltételek követeléséhez vezethet. Ráadásul miközben a kínai befektetéseknek köszönhetően Mongólia tőkeberuházása jelentősen megnövekedett, addig az adósság GDP-hez viszonyított aránya is hirtelen megugrott. Ezzel szemben a japán források átláthatóbbak, mely segítséget nyújt a kölcsönzés kockázatának diverzifikálásában. A buktató azonban az, hogy az alacsony hitelminősítéssel és a nagyon magas adóssággal rendelkező Mongólia számára a küszöb magasabb.
Ulánbátornak most Kína, Japán és más harmadik szomszéd, mint például Dél-Korea vagy Kanada segítségével a nyersanyagoktól elmozdulva a szelektív, hosszú távú, fenntartható hasznot biztosító projektekbe, a humántőkébe és a technológiai fejlődésbe kellene befektetnie.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/08/china-and-japans-investment-competition-in-mongolia/
Az ötödik Korea-közi csúcs 2018 szeptemberére van beütemezve – Ankit Panda, The Diplomat, 2018. augusztus 14.
Aki az idei év elején azt mondta, hogy Moon Jae-in dél-koreai elnök szeptemberben Korea-közi csúcsot fog tartani az észak-koreai vezetővel, Kim Jong Unnal, melyre ötödször fog eddig a történelemben sor kerülni, azt talán a túlzó kijelentések vádja érte. Pedig 2018 diplomáciai momentuma egyre inkább közeleg.
Kim és Moon szeptemberben tartja harmadik találkozóját, melyet az első közös csúcsukon – és egyben az eddig megrendezésre kerülő harmadik Korea-közi csúcson – április 27-én sajtóközleményben jelentettek be. Az akkori, Panmunjon közös biztonsági területének észak-koreai oldalán tartott találkozó során a két vezető megállapodott arról, hogy szeptemberre ütemezik a Penjanban megrendezésre kerülő következő Korea-közi találkozót. Az akkori csúcsra azt követően került sor, hogy Donald Trump visszamondta az észak-koreai vezetővel tervezett találkozóját. Kim és Moon csúcstalálkozója azonban visszatérítette helyes pályájára a diplomáciát, így végül június 12-én került sor a Donald Trump-Kim Jong Un találkozóra.
Az áprilisi csúcs, sőt már a Phjongcshangi téli olimpiai játékok óta jelentősen felerősödött a Korea-közi aktivitás. A sportot illető cseréktől kezdve a katonai bizalomépítésen át egészen a bűvész cseréig sok minden megtörtént, erre a hónapra pedig a két Korea közötti nagy családegyesítés vár. Különösen Dél-Korea szorgalmazza azt, hogy a Korea-közi tevékenységek előre haladjanak, kivéve azokat, melyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciói tiltanak. Mivel Észak-Korea ballisztikus rakéta és nukleáris tesztjei 2016-2017-ben soha nem látott ütemre gyorsultak, a nemzetközi szankciók is meglehetősen szélesre tágultak. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy azok a halvány gazdasági ígéretek, melyeket áprilisban Moon Kim Jong Unnak tett, nem öltöttek testet, és a lefegyverzésben tett előrelépés nélkül a jövőben sem valósulnak meg.
Mindeközben Észak-Korea a szankciók könnyítését propagálja, kifejezve jóhiszeműségét a Donald Trumppal elfogadott Szingapúri Nyilatkozat egyes részeinek implementálását illetően. Kim a nukleáris eszközök és interkontinentális rakéták tesztelésére felállított moratóriumot és a folyékony hajtóanyagú motorok tesztelését végző Sohae műholdkilövő állomás leszerelését propagálja. Washington azonban továbbra sem érdekelt a szankciók enyhítésében.
A Korea-közi csúcs a felszínen szolidnak tűnik, de nem kell meglepődni azon sem, ha Kim Jong Un a jövő hónapban benyújtja a számlát Moon Jae-innek. A dél-koreai elnök helyzetét pedig a teljes atommentesítés igénye miatt fennálló nyomás sem fogja megkönnyíteni. Főleg annak fényében, hogy számos jelentés azt taglalja, hogy a moratórium felállítása ellenére Észak-Korea nem hagyott fel a ballisztikus rakéták fejlesztésével.
Nem érdemes figyelmen kívül hagyni Tsa Ing-wen tajvani elnök NASA-nál tett látogatását – Ankit Panda, The Diplomat, 2018. augusztus 21.
Azóta, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság rendezte diplomáciai kapcsolatát, tajvani elnök hivatali minőségben nem lépett USA szövetségi kormányának épületébe. Tsa Ing-wen azonban most látogatást tett a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) texasi központjában, a Johnson Űrközpontban. Az apró gesztusnak tűnő eseménynek mély üzenetértéke van.
Peking az elmúlt években árgus szemekkel figyeli, hogy hogyan próbálja meg a Trump adminisztráció a Tajvannal való kapcsolatát aládúcolni. Az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság kapcsolatának 1979-ben történő normalizálását követően USA az „egy Kína” politika (One China policy) keretében elismerte a pekingi kormányt és annak Tajvan iránti követelést ugyan, de ugyanezt nem tette meg a Népköztársaság sziget feletti szuverenitását illetően. A Tajpejjel való kétoldalú kapcsolatot azonban az egymást követő amerikai adminisztrációk a Taiwan Relations Act keretei között egyre szorosabbra fűzték.
A tajvani elnök NASA-ban tett látogatására pár hónappal azután került sor, hogy a Taiwan Travel Act az Egyesült Államokban törvényerőre emelkedett. A Kína által kritikával illetett törvény minden szinten arra ösztönzi az amerikai képviselőket, hogy Tajvanra látogassanak, valamint, hogy onnan érkező tajvani kollégákat fogadjanak. A javaslatot mind az Képviselőház, mind a Szenátus jóváhagyta, jelezvén Tajvan kétpárti támogatását. A látogatás időzítéséhez az is hozzátartozik, hogy Washington most nyitotta meg azt az új, 225 milliárd USD-os épületet Tajvanon, melyben a de facto nagykövetségként funkcionáló Amerikai Intézet is helyet kap. A katonai együttműködést tekintve pedig a tavalyi évben Donald Trump jóváhagyta az 1,4 milliárd USD értékű fegyvercsomagot, mely az Obama adminisztráció 2015-ös fegyvereladása óta a legnagyobb értékű csomag.
Tsai Ing-wen számára ez a látogatás fontos előrelépést jelent a Peking elmúlt években folytatott elszigetelési kampánya közepette. Az alatt a fegyverszünet alatt, amit a Kínai Népköztársaság kormánya a Kuomintang vezette korábbi tajvani adminisztrációval, Ma Ying-jeou elnökkel kötött, sem Tajpej, sem Peking nem próbált meg diplomáciailag aktívan közeledni egymáshoz. Az idei év augusztusában csak tizennyolc olyan ország volt, mely megengedte magának, hogy elismerje Tajvant. Ebben a környezetben a mostani elnök amerikai látogatása nemcsak arra szolgál, hogy megerősítse Tajvan és USA tartós szövetségét, hanem arra is, hogy emlékeztesse Pekinget arra, hogy az elszigeteltség ellenére az Egyesült Államokkal fenntartott nem hivatalos kapcsolat miatt nem veszít erejéből.
Kínai pénz áramlik Törökországba a válság okozta nyitás következtében – Masanori Tobita, Nikkei Asian Review, 2018. augusztus 22.
Ankara Washingtonnal való konfliktusát kihasználva, Kína segítséget nyújt a gazdasági válság által sújtott Törökországnak. Az infrastrukturális projektek 3,6 milliárd USD-nyi finanszírozásával Peking egy olyan ország kapcsán tudja bővíteni Egy övezet, egy út kezdeményezését, mely kulcsszerepet tölt be Ázsia és Európa összekötésében.
Recep Tayyip Erdogan török elnök augusztus 11-én azt nyilatkozta, hogy országa felkészült arra, hogy az amerikai dollár megkerülésével, nemzeti valutákon keresztül kereskedjen olyan partnerekkel, mint például Kína. Az Egyesült Államok ugyanis újabb vámokkal sújtotta Törökországot egy nappal azután, hogy egy amerikai lelkészt bebörtönöztek azzal a váddal, hogy részt vett 2016-ban a török vezető elleni puccskísérletben. A líra dollárhoz viszonyított piaci árfolyama azóta 7-re esett, mely több mint 40%-os csökkenést jelent az év eleji értékhez képest. Ebben a helyzetben nem meglepő, hogy Erdogan Kínához, a nagy gazdasági óriáshoz fordul finanszírozási támaszért.
A török elnök július végén, a BRICS csúcson találkozott Xi Jinpinggel, aki természetes partnernek (natural partner) nevezte Ankarát abban, hogy az Egy övezet, egy út keretében Kínától Európáig egy óriási gazdasági övezet jöhessen létre. Eközben az állami tulajdonban lévő Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank elnöke Törökországban járt, hogy jóváhagyja két nagy infrastrukturális projekt finanszírozását. A bank 2,4 milliárd USD-t nyújt az ország nyugati részén épülő autópályára és függőhídra, és 1,2 milliárd USD-t biztosít az állami gáz és olaj szállítmányozó tárolólétesítményeinek fejlesztésére. Ankarának a következő évben körülbelül további 200 milliárd USD-ra lenne szüksége rövid lejáratú kötelezettségeinek kifizetésére és a folyófizetési mérleg hiány mérséklésére. Értékpapírjai már így is spekulatív fokozatúak, ráadásul az Egyesült Államok Kongresszusa azt fontolgatja, hogy korlátozza a nemzetközi pénzügyi intézményektől érkező, Törökországnak nyújtott kölcsönöket. A finanszírozás diverzifikálása érdekében Erdogan ebben a hónapban azt mondta, hogy Törökország életében először a yuan dominálta kötvényeket fontolgatja. A tengerentúli országok ugyanis egyre inkább elkerülik Törökországot, nemcsak a Washingtonnal való rossz kapcsolat, hanem az emberi jogi kérdések miatt is. Ennek következtében a külföldi működőtőke befektetések 16%-os csökkenéssel 10,9 milliárd USD-ra estek.
A török cégek így főként csak a kínai pénzre számíthatnak. A Trendyol e-kereskedelmi weboldal például júniusban 728 millió USD-os befektetést fogadhatott a kínai Alibaba Goup Holdingtól, a Huawei pedig a Turk Telekom Grouppal dolgozik együtt annak érdekében, hogy 5G hálózatot fejlesszenek az országban.
Eközben Erdogan a hazai valuta megsegítésére kéri az embereket. Augusztus 10-ei beszédében azt mondta, hogy akinek dollár, vagy arany van a párnája alatt, az menjen és váltsa lírára a bankokban. Majd hozzátette, hogy hazai valutát venni a legjobb ellenállás azokkal szemben, akik gazdasági háborút vívnak. A líra megerősítését egyre több üzlet reklámozza, melyek a zöldségtől kezdve az elektronikai termékekig különböző jutalmakat kínálnak az ebben résztvevő embereknek. Ennek a politikának és a központi bank monetáris megszorításainak köszönhetően 6-ra „javult” a líra árfolyama.
Szerző: Mogyorósi Alexandra
