Sajtófigyelés – 2018. szeptember 3.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Az iráni kétes hírek rövid története – Ariane M. Tabatabai, Foreign Affairs, 2018. augusztus 24.
Mivel a 2016-os amerikai elnökválasztást az a félelem járta át, hogy Oroszország erőfeszítéseket tesz az eredmények befolyásolására, a titkosszolgálat a novemberben esedékes időközi választások kapcsán a Moszkvából érkező újabb beavatkozás veszélyére figyelmeztet. A jelentések szerint pedig Irán személyében a Kremlnek talán társa is akad az amerikai információs közeg formálására.
Az elmúlt napokban a Twitter és a Facebook is azok között a média platformok között volt, melyek gyanús közösségi média fiókok százainak törlését jelentették be mondván, hogy azok Irán szisztematikus dezinformációs kampányához kapcsolódtak külföldön. A FireEye kiberbiztonsággal foglalkozó cég szerint a kampányhoz köthető csoportok gyakran független hírforrásnak tűntetik fel magukat, a valóságban azonban az iráni állami médiához kapcsolódnak. A külpolitikának megfelelően a tartalmakat olyan témákra és narratívákra irányítják, melyek a Szaúd-Arábia-elleneséget, Izrael-elleneséget és Palesztina támogatását promotálják. Továbbá az Iránnak kedvező amerikai politikákat, például az iráni nukleáris megállapodást támogatják.
John Bolton, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója a hírekre reagálva az iráni beavatkozást nemzetbiztonsági kérdésnek nevezte. Washingtont azonban nem érték meglepetésként a kampányra vonatkozó feltételezések, mivel bár nincsenek arra bizonyítékok, hogy a most törölt fiókokat az időközi választások eredményeinek befolyásolására tervezték, Irántól közel sem idegen az információs hadviselés. Sőt, az Iráni Iszlám Köztársaságban olyan régi ennek a taktikának a gyakorlata, mint magának a rezsimnek a fennállása. Bár az 1970-es években Mohammad Reza Pahlavi Amerika barát monarchiájának megdöntésére játszó forradalmárok számára nem állt rendelkezésre olyan online technológia, mint ma, mindent megtettek annak érdekében, hogy felerősítsék vezetőjük, Ayatollah Ruhollah Khomeini hangját. Nyugaton tanult tanácsadói segítettek Khomeini üzenetét egy széles közönségnek közvetíteni, mely így bejárta mind a Közel-Keletet és szélesebben véve az arab világot, mind a Nyugatot. Utóbbi számára Khomeini emberei egy szimpatikus, sokkal elfogadhatóbb, prosperitásért és szabadságért küzdő szabadságharcos üzenetet jelenítettek meg. Részben a forradalom leplezése miatt a stratégia működött, Khomeini felemelkedése így a közvetített információkon és azok átültetésén nyugodott.
A propagandát és a dezinformációt vegyítő rendszerellenes kampánnyal Khomeini követői tehát előkészítették a terepet a vezető számára. A szétosztott röpiratok és a kazetták, melyekre beszédeit felvették olcsóak voltak, ráadásul nem volt nehéz őket elrejteni a sah titkosszolgálata, a SAVAK elől sem. A forradalmárok felismerték a fake news-ok hasznosíthatóságát, így tudatosan eltúlozták azokat az eseteket, melyekért – tévesen – a sahot lehetett hibáztatni. Ilyen volt például az 1979-es Cinema Rex tűz esete, mely legalább 377 ember életét követelte. A dezinformáció odáig ment, hogy még az 1978-as, Tabas városát ért földrengés kapcsán is felmerültek olyan hírek, miszerint a természeti katasztrófa nem szeizmikus mozgás, hanem annak az eredménye, hogy a nyugati országok a nukleáris szemetet a közeli sivatagba ürítik, vagy hogy az Egyesült Államok a föld alatt nukleáris tesztet végez.
A sah bukása után a rezsim intézményesítette a propaganda gépezetet. Az új állami média apparátus otthon felügyelet alatt tartotta, külföldön pedig terjesztette a megfelelő narratívát. Az évtizedek során minden rezsim kiépítette saját többnyelvű média outletét, melynek angol változata a különböző kérdések iráni olvasatának promotálására, arab változata pedig a regionális arab országok szimpátiájának elnyerésére hivatott. Ennek folyamán számos szervezet információs brókerként emelkedett fel, a Hírszerzési és Biztonsági Minisztérium (Ministry of Intelligence and Security) például a SAVAK-ot váltotta, és kulcsszerepet játszott a rezsim kampányában. De az Iszlám Forradalmi Gárdának is megvan a saját információs egysége, mellyel működteti, vagy közvetetetten szorosan ellenőrzi a hírügynökségeket.
Habár a rezsim számos közösségi média platformot betiltott, köztük a Twittert vagy a Facebookot, több tisztviselő és szervezet használja őket arra, hogy az iráni politikai agenda támogatására a tartalmakat több különböző nyelven otthon és külföldön is minél szélesebb tömeg körében terjessze. Mindezt közvetlenül vagy közvetve a rezsimhez köthető felhasználói fiókok hálózatának segítségével. Érdekes módon azokat a héjákat, akik a Szaúd-Arábia és Izrael-ellenességet promotálják, az Egyesült Államokban könnyen a szélsőbaloldali nézetekkel azonosítják. Irán erőfeszítése az amerikai információs közeg átformálására és az emberek befolyásolására így különbözik Moszkva 2016-os kampányától, mely inkább a jobbra hajló szavazókat vette célba. Habár pénzügyi források és technológia hiányában Irán képességei messze elmaradnak Oroszországétól, nem fog a meglepetés erejével bírni, ha a szankciók miatt Teherán tétlenkedés helyett dezinfomációs tevékenységbe kezd.
Mit tartogat Európa számára az USA-Kína kereskedelmi háború? – Alicia Garcia-Herrero, Bruegel, 2018. augusztus 23.
Amikor az Egyesült Államok 2018-ban előrukkolt a napelemekre és a mosógépekre kivetett vámokkal, nem sokan gondolták, hogy a vita kereskedelmi háborúvá eszkalálódik. A konfliktus fokozódása azonban a tőzsdepiac meredek esését eredményezte, különösen Kínában, ahol a Shanghai értéktőzsdének 8%-os csökkenéssel kellett szembenéznie. De a feltörekvő piacok valutái is jelentős leértékelési nyomás alatt állnak.
A Bruegel becslései szerint, 25%-os importvámok mellett az import tarifák várható növekedése 5% körül lebeg, az import volumenének csökkenése pedig akár 20%-os is lehet. Ez körülbelül az import értékének 15%-os nettó visszaesésével, magyarán 5 milliárd USD-os veszteséggel egyenlő. A kereskedelmi útvonalak megváltoztatásával és helyettesítéssel azonban a közvetlen hatás ennél kisebb is lehet.
Míg a kereskedelmi háború közvetlen hatása kicsinek tűnhet, a pénzügyi piac – eszkalációra irányuló várakozásaira adott – válaszlépéseit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A multilateralizmus vége egyre nyilvánvalóbbá válik, még ha csak kereskedelmi értelemben is. A világ azonban nem lapos. A kereskedelmen túl az Egyesült Államok a befektetés és a tudás áramlása kapcsán is falakat igyekszik felhúzni maga körül, melynek egyik példája, hogy a külföldi befektetések vizsgálatára felállított bizottság legfőbb célpontja Kína, és annak az ipari szektorba, technológiai cégekbe történő invesztálása. A tudást tekintve pedig Washington a kínai állampolgároknak nyújtott hallgatói és oktatói vízumok szigorításával igyekszik az áramlást korlátozni.
Úgy tűnik, hogy Kínának nincs sok hatásos lehetősége a megtorlásra anélkül, hogy saját hosszú távú fejlődését ne károsítsa. A legjobb stratégia számára, ha továbbra is nyitott marad. Mivel az Egyesült Államok után az Európai Unió a legnagyobb gazdaság, joggal lehetnek olyan várakozásaink, miszerint Peking sokkal hajlandóbb lesz Európával együttműködni és az Unió régóta fennálló igényeinek, a jobb piaci hozzáférésnek és kölcsönösségnek engedni. Ebben a kontextusban az, amit USA-Kína gazdasági kapcsolatában paradigma váltásnak tartunk, az Európai Uniónak potenciális hasznot hozhat. Kulcsfontosságú kérdés tehát, hogy az Európai Bizottság piacai védelme érdekében az Egyesült Államok mellé áll, vagy fenntartja a semleges politikát. Utóbbi esetében az Európai Unió helyettesítheti egymással az USA és Kína piacát.
Első ránézésre az Egyesült Államok és az Európai Unió Kínába irányuló exportja nagyon hasonlónak tűnik. Az ázsiai óriás főként kémiai/vegyi anyagokat, közlekedési berendezéseket, gépjárműveket és orvosi felszereléseket importál. Az Európából érkező elsődleges áruk között is ezeket találjuk, így ha az EU nem választ oldalt és az USA nem mér közvetlenül csapást az Unióra, a kontinens iparának megvan a piaci potenciálja. Legfőképp autóiparának, de az amerikai protekcionista intézkedésekből a vegyipar és a gépipar is jelentős hasznot húzat. Az európai repülőgépgyártók pedig külföldi versenytársak hiányában szintén előnyökre számíthatnak a kínai piacon. Ami az amerikai felvevőpiacot illeti, annak következtében, hogy Donald Trump július 10-én további 200 milliárd USD értékű kínai importra vetett ki vámokat, az európai gyártók az USA piacain nagyobb részesedést remélnek. Erre meg is van a kapacitásuk, a bútor, műanyag- és papír termékek globális importjának például az Európai Unió látja el a 40%-át. A lehető legnagyobb potenciál a félvezetők iparában van, melynek exportértéke a jelenleginél akár háromszor nagyobb szintet is elérhet. Ha azonban az EU export struktúrájának relatív méreteit nézzük, a leglényegesebb előny a gépjárművek (24%), a repülők és űrhajók (66%), valamint a vegyipari termékek (17%) exportjából származhat.
A Bruegel elemzésének egy másik érdekes megállapítása, hogy az amerikai piacokat illetően jóval nagyobb előnyökre tud Európa szert tenni. Ha az EU helyettesíteni tudná az olyan termékek exportjában Kínát, melyekkel már egyébként is ellátja az USA-t, körülbelül 68%-os hasznot, mintegy 69 milliárd USD-os nyereséget realizálhatna. Ha ugyanez a helyettesítés a Kínába irányuló amerikai árukat váltaná fel, Európa az előbbi összegnek körülbelül felét, 32 milliárd USD-t nyerne. Következésképp, az EU többet profitálhat az amerikai védővámokból, mint az erre válaszként adott kínai megtorló intézkedésekből.
Természetesen ez a képlet ilyen formában nem áll fenn, ha az USA az Európából érkező árukra is vámot vet ki. Az elemzés ráadásul az értékláncok komplexitását is figyelmen kívül hagyta, így az eredmények olyan termékek esetében, melyeknek egyes részeit az USA vagy Kína gyártja, kevésbé nyilvánvalóak. Összességében azonban a kutatás azt állítja, hogy amíg az Európai Unió nem avatkozik bele a kereskedelmi háborúba, jelentős előnyökre van kilátása.
Forrás: http://bruegel.org/2018/08/us-china-trade-war-whats-in-it-for-europe/
A Kína okozta globális környezeti fenyegetés – Brahma Chellaney, Project Syndicate, 2018. augusztus 23.
Ázsia jövője kibogozhatatlanul a Himalájához, a világ legmagasabb – számos meghatározó folyórendszer forrását jelentő – hegységéhez van kötve. A hanyag, át nem gondolt nemzeti projektek azonban jelentősen igénybe veszik a régió törékeny ökoszisztémáját, komoly biztonsági fenyegetést okozva ezzel Ázsia számára. Az ötszáz métertől nyolcezer méterig magasodó, Mianmartól a Hindukus hegységig húzódó Himalája kulcsszerepet játszik a kontinens vízkörforgásában, időjárás és klíma mintáiban. Tizennyolcezer magashegységi gleccsere hatalmas mennyiségű vízmennyiséget rejteget, mely hővezetőként hozzájárul a globális éghajlat csillapításához. Jelentőségét növeli, hogy öt nagy veszélyeztetett folyó, a Mekong, a Salween, az Indus, a Gangesz és a Jangce ered belőle.
A nagy kiterjedésű gátépítésektől kezdve a természeti erőforrások féktelen kiszipolyozásáig azonban az emberi tevékenység pusztító változást eredményez a Himalája ökoszisztémájában. A károkozásban a régió minden állama részt vesz, ám a legnagyobb bajt Kína okozza. Kína, valamint India masszív, gyakran átláthatatlan építkezéseket folytat annak érdekében, hogy a természetet saját akaratára formálja, és felemelkedését nagyhatalomként harangozza be. Ezek a projektek folyók és vízgyűjtő medencék közötti vízátvezetést jelentenek, melyek több mint tíz milliárd m³ vizet tudnak 16.000 kilométer hosszú csatornákon szállítani. Kína a természetes folyók folyását gátakkal alakítja át, melynek következtében a partmenti ökoszisztéma már jelentősen sérült, háromszázötven nagyobb tó pedig eltűnt. Mivel a projektek sokszor nemzetközi folyókat érintenek, különösen a Tibeti-fennsíkon olyanokat, melyek a Himalája gleccserterületeinek közel háromnegyedét fogják át, a környezeti fenyegetés túlnyúlik Kína határán. Pedig a gátak építése csak a kezdet. A Tibeti-fennsík Kína számára az eső mesterséges generálásának és az időjárás megváltoztatásának színhelye, melyek jelentősen befolyásolják Ázsia monszunjait is.
Peking ráadásul a következmények figyelembevétele nélkül bányássza az ásványi anyagban gazdag, ám törékeny ökoszisztémájú fennsík erőforrásait. A rézbányászat már most komoly szennyezést eredményez a tibetiek által szentnek tartott területeken, ugyanott, ahol a Brahmaputra kanyarog. A folyó az alagút- és gátépítések, valamint a bányászat miatt szürkés-feketén lép Indiába. Peking állítása szerint a Brahmaputra a novemberi földrengés miatt lett zavaros, ám az, hogy a folyó vize emberi fogyasztásra alkalmatlan, korábbra nyúlik vissza.
Kína azonban nem hagy fel a tevékenységgel, a Himalája keleti részének vitatott területein jelentős arany és ezüst bányászatra irányuló műveleteket jelentett be. Eközben Peking, mely a világ legnagyobb palackozott víziparával rendelkezik, a Himalája prémium minőségű ivóvizét palackozza azokon a területeken, ahol a hó és jég olvadása nyilvánvaló. Mindez biodiverzitás veszteséghez és az ökoszisztéma sérüléséhez vezet. A kár okaihoz tartozik az erdőirtás is, mely szakértők szerint a Tibeti-fennsíkon az átlagnál majdnem háromszor nagyobb méretekben folyik.
Mivel a Himalája az éghajlati övezetek sokszínűségének fenntartásában kulcsszerepet játszik, ökoszisztémájának felborulása Európa és Észak-Amerika időjárás mintáira is hatással van. A degradáció megfékezése ennélfogva elengedhetetlen, mely jelentős nemzetközi összefogást igényel.
Mi India legújabb világűrrel kapcsolatos ambíciója? – Rajeswari Pillai Rajagopalan, The Diplomat, 2018. augusztus 24.
Augusztus 15-én Narendra Modi indiai miniszterelnök függetlenség napi beszédében bejelentette, hogy 2022-re az ország embert küld az űrbe. A vezető ígéretet tett arra, hogy India függetlenségének hetvenötödik évfordulóját egy űrhajóssal a Gaganyaan fedélzetén fogja ünnepelni. A sikeres küldetés azt jelentené, hogy India lenne a világon a negyedik olyan ország, mely embert küld az űrbe. Rakesh Sharma volt eddig ugyanis az egyedüli indiai, aki 1984-ben a Soyuz T-11-en nyolc napot töltött az űrben.
Az Indiai Világűrkutató Szervezet (Indian Space Research Organization (ISRO)) szerint az emberi űrrepülés eddig nem számított prioritásnak, most azonban fontos szerepet játszik abban, hogy felélesszék az emberek képzelőerejét, és érdeklődővé tegyék a fiatal generációt a tudomány, különösen a világűr iránt. Dr. Sivan, az ISRO elnöke arra a kritikára, hogy a küldetés csupán egy kevés haszonnal járó presztízskérdés azt mondta, hogy a Gaganyaan nemcsak a szervezet vállalkozása, hanem egy nemzeti projekt is egyben.
Annak ellenére, hogy ember kiküldése a világűrbe eddig nem élvezett Indiában prioritást, erre irányuló kutatásokra azért került sor már korábban is. 2013-ban az Egyesült Progresszív Szövetség párt kormánya 1,45 milliárd rúpiát (20,68 millió USD) különített el az előkészületi költségekre, az ISRO pedig arról számolt be, hogy több kulcsfontosságú technológiát fejlesztett a projekthez, melyhez a belső K+F forrásokból 600 millió rúpiát használt fel. Az Indiai Világűrkutató Szervezet a hivatalos bejelentést követően további forrásokat remél a – becslések szerint 100-120 millió rúpiát felemésztő – projekthez.
Információk szerint a program az elkövetkezendő években tizenötezer új munkahelyet fog teremteni, és a hazai technológiára fog épülni. Az űrhajósok képzésében a bangalori Institute of Aerospace Medicine-re fognak támaszkodni, bár vannak javaslatok arra is, hogy külföldiekkel is együtt kéne működni. Azoknak a technológiai fejlesztéseknek a nagy része, melyek elengedhetetlenek a programhoz, még csak a konceptualizálás fázisában járnak. Tulajdonképpen csak arra vonatkozóan folynak régebb óta tesztek, hogy hogyan lehet probléma esetén az űrhajóról leválasztani a legénységet, és a Föld atmoszférájába visszajuttatni őket. A 2017-2018-as éves jelentés ugyanakkor arról ad tanúbizonyságot, hogy számos más rendszer kapcsán is folynak fejlesztések és tesztek.
Érdemes megjegyezni, hogy az emberi űrrepülésnek több szempontból is nagy jelentősége van India számára. Először is, az űrtechnológiát tekintve nyilvánvalóan egy fontos mérföldkő lenne. Még ha egy ilyen előrelépésnek rövid távon nem is lenne jelentős közvetlen haszna, hosszú távon egy kényszerű befektetés lenne. A világűr ráadásul egy olyan terület, melyen egyre nagyobb a verseny. A világűr globális kormányzásának kontextusában a korábban végrehajtott Hold és Mars program után az emberi űrrepülés fontos lépés India számára. Természetesen a nemzetbiztonsági aspektusról sem szabad megfeledkezni. India tart a világűrben folyó fegyverkezési versenytől, és biztosítani akarja technikai képességeit, ha a trend továbbra is folytatódik. Végezetül pedig az űrprogram, mint egy látványos művelet, fenntartja India technológiai sikerei iránt az emberek lelkesedését.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/08/whats-next-for-indias-new-space-ambitions/
Peking azt szeretné, ha több kínai dolgozna nemzetközi szervezeteknél – Wei Liu, The Diplomat, 2018. augusztus 24.
Sok fiatal karrieri álma, hogy nemzetközi szervezetnél dolgozzon, mely alól Kína sem jelent kivételt. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy hogyan kaphat egy tehetséges kínai állampolgár egy nemzetközi szervezetnél állást.
Hagyományosan két lehetőség van erre. Vegyünk példaként egy az ENSZ rendszerben működő nemzetközi szervezet. Egy olyan munkakereső, aki a szárazföldi Kína határain kívül él, kínai állampolgárként a rendes felvételi folyamatot követve jelentkezhet az állásra, melyet közvetlenül a megcélzott szervezet hagy jóvá. Sikeres pályázat esetén az illető kínai útlevéllel rendelkező nemzetközi köztisztviselőnek minősül. Ez a csatorna nem különbözik attól, mint amit más országok munkakeresőire alkalmaznak. Ha azonban valaki Kína határain belül élve szeretne egy nemzetközi szervezetnél dolgozni, a folyamat sokkal bonyolultabb. Ehhez ugyanis először egy – a Kínai Humánerőforrásért és Társadalmi Biztonságért Felelős Minisztérium (China’s Ministry of Human Resources and Social Security (MHRSS)) által szervezett – nemzeti szintű versenyvizsgán kell részt venni, mely elméletileg minden arra megfelelő képesítéssel rendelkező személy előtt nyitva áll. Valójában azonban a felhívást csak egy nagyon szűk csoport körében terjesztik, jellemzően olyanok kapnak róla információt, akik a kínai kormánynak dolgoznak. Ha valaki átmegy a vizsgán, megkapja a „fenntartott kiválóság” (reserved talent) státuszát, mely még nem jelent biztosítékot arra, hogy az ember egy nemzetközi szervezetnél pozíciót kap. Egy állás elnyerése ugyanis az időzítésen és az MHRSS döntésén múlik. A kínai kormánynak minden ENSZ rendszerben működő nemzetközi szervezet esetében van egy ügynöksége, így ha az adott szervezet új köztisztviselőt szeretne felvenni, igényét ennek az ügynökségnek kell közvetítenie. A kérést ezt követően továbbítják az MHRSS-nek, mely még az indulás előtt képzést tart az alkalmas jelölteknek.
Ennek a félig zárt, időigényes eljárásnak köszönhetően az ország nagy népessége és gazdasági pozíciója ellenére, a kínai alkalmazottak alul reprezentáltak a nemzetközi szervezetekben. Más fejlődő országokhoz, például Indiához, Pakisztánhoz vagy Brazíliához képest is jóval kevesebb képviselőt adnak, nem is beszélve az olyan fejlett államokról, mint Japán vagy Dél-Korea. Noha a hagyományos eljárási rendszerhez nem nyúltak, az utóbbi néhány évben a kínai kormány foglalkozni kezdett azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehetne több kínait küldeni az ENSZ rendszerbe dolgozni. Több egyetem nyugalmazott köztisztviselőket kér fel arra, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltve tartsanak előadást arról, hogy milyen személyes tapasztalataik vannak a nagyobb nemzetközi szervezeteknél – a WHO-nál, vagy például az UNICEF-nél – betöltött állásokról.
Emellett intézményi erőfeszítés is történik a fiatal kínaiak ösztönzésére. Egyrészt, a kínai kormány pénzügyi támogatást nyújt azoknak a kínai állampolgároknak, akik egy nemzetközi szervezetnél – egyébként juttatással nem járó – gyakornoki pozíciót töltenek be. 2016-ban a China Scholarship Council (CSC) nonprofit kormányzati ügynökség ösztöndíjat hirdetett erre a célra, így a kínai gyakornokok 800-1600 USD-t kapnak a kormánytól havonta. Másrészt pedig, felsőoktatási képzéseket indítottak, különös hangsúlyt fektetve a globális kormányzásra és a civil közigazgatásra. Az olyan, külföldi egyetemekkel közösen programok, mint Master of Public Policy for Sustainable Development Goals with the University of Geneva és a MPA in Big Data for Public and Global Governance with the University of Washington nyilvánvalóan azt a célt szolgálják, hogy a kínai fiatalok elég képzettek legyenek a nemzetközi szervezeteknél végzett munkára.
Ezekkel az intézményi erőfeszítésekkel együtt a hagyományos kiválasztási módszer kapcsán is kezdetét vette a reform. Többen hisznek abban, hogy a következő években egy sokkal nyitottabb, átláthatóbb rendszer alakul ki a tehetséges kínaiak számára. És miért mutat Kína egyre támogatóbb attitűdöt arra, hogy fiatal állampolgárokat küldjön nemzetközi szervezetkhez dolgozni? A válasz egyszerű: mert Peking még mindig hisz a nemzetközi intézmények erejében. Nincs kétség afelől, hogy a világ második legnagyobb gazdasága aktívan keresi a lehetőséget a nagyobb nemzetközi jelenlétre. Oroszországgal együtt Peking kezdeményezte 2001-ben, hogy hozzák létre a Sanghaji Együttműködési Szervezetet, az elmúlt évtizedben pedig kulcsszerepet játszott a BRICS országok együttműködésében. Az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel még inkább elköteleződését fejezte ki regionális és globális ügyek iránt, aminek következtében a Nyugat úgy véli, hogy Kína egy mesteri tervet sző az Egyesült Államok és Európa által dominált nemzetközi intézmények helyettesítésére.
Aki azonban ezt a konklúziót vonja le, bizonyára figyelmen kívül hagy egy részletet. Az nem kérdés, hogy Peking új nemzetközi intézményeket hoz létre, ez azonban nem jelenti azt, hogy a fennálló intézményekből való kilépéssel és azok helyettesítésével akarja átalakítani a globális politikai és gazdasági rendet. Éppen ellenkezőleg, Kína továbbra is nagy lelkesedést mutat a jelenlegi rendszer iránt, melynek működésében aktívan próbálja kivenni a részét. Ennek egyik jele, a fiatal kínaiak munkavállalásra való ösztönzése.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/08/china-wants-more-chinese-to-work-in-international-organizations/
Hogyan polarizálja Amerika Kínát? – Xie Tao, The Diplomat, 2018. augusztus 22.
A Trump adminisztráció volt az, aki az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban először nyitott tüzet. Ennélfogva azt gondolhatnánk, hogy a kínai kormány megtorló intézkedései állampolgárai szerint is igazolást nyertek. A kínai média azonban világosan jelzi, hogy az elit erősen megosztott abban a kérdésben, hogy milyen választ kell adni Washington lépéseire.
Az egyik végleten helyezkednek el azok, akik buzgón támogatják az „amilyen az adjonisten, olyan az fogadjisten” politikát. Többen bizonygatják, hogy a gazdasági hadviselés integráns része annak a felemelkedőben lévő USA stratégiának, mely a kínai nemzet megújulását igyekszik aláásni. Ezek a hangok úgy gondolják, hogy az Egyesült Államok – az amerikai szupremácia és a liberális nemzetközi rend kapcsán – komoly fenyegetésként érzékeli Kínát, ezért egy egyoldalú kiegyezés Washington részéről csak szigorúbb követelményekhez vezetne. Véleményük szerint harc nélkül megfizetni a büntető vámokat, vagy lenyelni Donald Trump feltételeit, egyet jelent a „making China great again” feláldozásával.
Mások azért állnak a kínai kormány mögé, mert hisznek abban, hogy Kína lesz a kereskedelmi háború végső nyertese. Az optimizmus számos tényezőn nyugszik, mely közül az egyik az, hogy a Kínából érkező amerikai import olyan nagy, – több mint 400 milliárd USD volt 2017-ben – hogy az USA-nak rövid időn belül alternatív ellátót találni lehetetlen. Ráadásul Peking megtorló intézkedései visszaütöttek azokon az amerikai gazdákon, melyek támogatására Trumpnak szüksége volt a 2016-os választásokon. Így vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy előbb vagy utóbb a gazdák nyomására Washington nem tehet majd mást, mint hogy meglengesse a fehér zászlót.
A másik végleten helyezkednek el azok, akiknek komoly fenntartásaik vannak Kína megtorló intézkedéseit illetően. Ők úgy gondolják, hogy az ázsiai ország lesz végül a vesztes. Ez a vélemény sem megalapozatlan, mivel a kereskedelmi háború valószínűleg jelentős csökkenést eredményez majd az exportban, mely tovább betegíti Kína gazdaságát. A gazdasági hadviselés ráadásul lehet, hogy tőkemeneküléshez és valutaleértékeléshez vezet. Mások arra számítanak, hogy a kívülről érkező nyomás elég erőt képvisel majd a belső reformhoz, mely az USA-val való verseny egyik kulcsa. Ők úgy vélik, hogy Washington kezdeti követeléseinek elfogadása, például a külföldi cégek számára nagyobb piaci hozzáférés biztosítása, vagy az állami vállalatoknak nyújtott támogatások csökkentése előmozdítja az ország fenntartható gazdasági növekedését.
Akik támogatják a kereskedelmi háborút, azokat rendszerint nacionalistáknak, akiknek pedig fenntartásaik vannak, azokat liberálisoknak nevezik. Előbbiek a gazdasági vetélkedést a kínai-amerikai rivalizálás szélesebb stratégiai kontextusában szemlélik, és az Egyestült Államokat a kínai nemzeti megújulásra leselkedő legnagyobb fenyegetésként érzékelik. Utóbbiak ezzel ellentéteben a kínai belső reformok katalizátorának vélik az USA-t. A Hu Angangot, a Tsinghua University professzorát körüllengő vita jól illusztrálja a kínai elit polarizáltságának mértékét. A vita abból indult, hogy a professzor egy 2017-es beszédében azt mondta, hogy Kína a gazdasági és technológiai hatalom tekintetében már meghaladta Amerikát. Állítását vehemensen kritizálták, mondván, hogy álláspontja félrevezetheti a kínai döntéshozókat, akik majd azt hihetik, hogy az ország elég erős ahhoz, hogy megengedhesse magának az USA-val vívott kereskedelmi háborút. Hu jó példa a nacionalisták Amerika hanyatlására és Kína megállíthatatlan felemelkedésére irányuló bizonyosságára, miközben kritikusai az amerikai szupremácia vitathatatlanságát és Kína felemelkedésének vitathatóságát valló liberálisok nézőpontját tükrözik.
Mindazonáltal érdemes megjegyezni, hogy a kínai elitet nem önmagában az Egyesült államok osztja meg, hanem az a kérdés, hogy mit jelent az USA Kína jövője számára. A nacionalisták hajlamosak a két országot két olyan különálló politikai intézményeket és értékeket megtestesítő hatalomként értelmezni, melyek szemben állnak egymással. Ezzel szemben a liberálisok egy olyan országnak vélik Amerikát, mely segíteni kívánja a prosperitás, demokrácia és rule of law megteremtésében Kínát. Ők tehát úgy vélik, hogy a két ország tud egymással harmóniát kialakítani. Az, hogy ez a polarizáció hová vezet, a kínai-amerikai kapcsolatokat, a nemzetközi békét és prosperitást illető egyik legnagyobb ismeretlen tényező.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/08/how-china-is-polarized-by-america/
Militánsokkal szembeni tétlensége miatt a Pentagon törli a Pakisztánnak nyújtott 300 millió USD-os segélyt – Nikkei Asian Review, 2018. szeptember 2.
Az Egyesült Államok hadserege azt nyilatkozta, hogy – a kétoldalú kapcsolatokat tovább károsítva – végső döntés született annak a 300 millió USD-os, Pakisztánnak nyújtott segély visszavonásáról, mely korábban Iszlámábád – militánsokkal szembeni – tétlensége miatt lett felfüggesztve. Az úgynevezett Koalíciós Támogatási Alap (Coalition Support Funds) annak a Pakisztánnak nyújtott segélynek volt a része, melynek felfüggesztését Donald Trump az idei év elején jelentett be azzal vádolva Iszlámábádot, hogy hazugságaival és megtévesztésével asszisztált a militánsoknak. Pakisztán tagadja a Trump adminisztráció azon vádját, miszerint az ország menedéket biztosított azoknak a felkelőknek, akik háborút vívtak a szomszédos Afganisztánban.
Az Egyesült Államok kitartott amellett az eshetőség mellett, hogy Pakisztán visszanyerheti a támogatást, ha változtat magatartásán. Jim Mattis védelmi miniszternek meg volt a lehetősége arra, hogy a nyár során 300 millió USD-s segélyt hagyjon jóvá, ha úgy látja, hogy Pakisztán konkrét lépéseket tesz a felkelőkkel szemben. Jim Mattis azonban nem döntött a támogatás megadása mellett. Mivel Iszlámábád nem tett meghatározó intézkedéseket a Dél-Ázsiai Stratégia (South Asia Strategy) támogatására, a 300 millió USD-t újraprogramozták – árulta el Kone Faulkner, a Pentagon szóvivője.
Amennyiben a Kongresszus jóváhagyja, az összeget más sürgős prioritásokra fordítják. Ebben az évben egyébként a Kongresszus már egy 500 millió USD-os – Koalíciós Támogatási Alap keretében meghatározott – segélytől is megfosztotta Iszlámábádot, így 800 millió USD az összesen visszatartott összeg. Az afgán konfliktus szakértői szerint az, hogy a militánsok menedékre leltek Pakisztánban, lehetővé tette a tálibokhoz köthető felkelőknek, hogy Afganisztánban halálos csapásokat tervezzenek.
A Pentagon döntése nyilvánvalóvá teszi, hogy az Egyesült Államok, mely igyekszik Pakisztán magatartásán változtatni, növekvő nyomást gyakorol Iszlámábád biztonsági apparátusára. A gazdasági hanyatlás időszakában pedig az USA kihátrálása még jelentőségteljesebb a vezetés számára. Pakisztán külföldi valutatartaléka ugyanis számottevően csökkent az elmúlt években, így az országnak hamarosan döntenie kell, hogy az IMF-től, vagy Kínától kér segítséget. Lévén, hogy sérülékeny, a Nemzeti Valutaalap, melyben az Egyesült Államoknak van a legnagyobb szavazati aránya, könnyen szorult helyzetbe hozhatja Pakisztánt.
Khan, aki egyszer felvetette, hogy elrendeli az amerikai drónok lelövését, ha azok Pakisztán légterébe lépnek, győzelmi beszédében azt mondta, hogy kölcsönösen előnyös kapcsolatot kíván ápolni Washingtonnal. Pakisztán egyébként több mint 33 milliárd USD segítséget kapott 2002 óta, beleértve a lázadók elleni műveletekre biztosított több mint 14 milliárd USD-os Koalíciós Támogatási Alapot.
Szerző: Mogyorósi Alexandra
