Sajtófigyelés – 2018. szeptember 13.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
A növekvő kínai-orosz védelmi kapcsolatok nehéz helyzetbe hozzák a Nyugatot – James D.J Brown, Nikkei Asian Review, 2018. szeptember 7.
Semmi sem hozza jobban a figyelem középpontjába a növekvő kínai-orosz védelmi kapcsolatokat, mint az a tény, hogy Peking a történelemben először jelentős haderővel járul hozzá a nagyszabású, orosz földön tartott katonai hadgyakorlathoz.
Vostok-2018, melyet szeptember 11-17. között rendeznek, közel háromszázezer katona, ezer harci repülő és kilencszáz tank bevonásával az elmúlt három évtizedben a legnagyobb orosz katonai hadgyakorlat. Sergei Shoigu orosz védelmi miniszter szerint a hadgyakorlat a földrajzi kiterjedést, valamint az irányítási és ellenőrző központokat tekintve a résztvevőknek köszönhetően példátlan lesz. Kétségtelen, hogy a nyugati katonai tervezők is kiemelt figyelemmel kísérik majd az eseményeket.
A hadgyakorlat annak a Kína-Oroszország közötti biztonsági kapcsolatoknak a kibővítése, mely már számos aspektust tartalmaz, beleértve a rendszeres tengerészeti hadgyakorlatokat, a terrorellenes akciókat vagy a rakétavédelmi együttműködés elindítását. Eközben a politikai kapcsolatok is a lehető legjobb szintre fejlődtek, melynek egyik megnyilvánulása, hogy Xi Jinping a legjobb és legbizalmasabb barátjaként beszélt Vladimir Putinról. A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok szintén erősödtek az elmúlt időben, az idei év első felében 30%-kal nőttek, és várakozások szerint az év végére a 100 milliárd USD-os értéket is túllépik. A gazdasági kapcsolatokat minden bizonnyal akkor is szorosabbra fűzik majd, amikor a kínai elnök szeptember 11-13 között Vlagyivosztokba, a Kelet Gazdasági Fórumra látogat.
A két ország hidegháború utáni közeledése időközönként nagy nyugtalanságot kelt Nyugaton. Az aggodalmat azonban enyhíti az a „kényelem tengelyeként” (axis of convenience) emlegetett érv, mely szerint a látszólag szoros kapcsolatok eltakarják az alapvető problémákat. Az olyan történelmi feszültségek mellett, mint az 1858-60-as orosz annexió vagy az 1969-es határincidens, az elemzők e tekintetben a Közép-Ázsia feletti súrlódás valószínűségét is hangsúlyozzák. Oroszország hagyományos dominanciáját ugyanis Kína gazdasági behatolása provokálja a térségben.
A Krím annektálását követő nyugati politika azonban, mely Oroszország elszigetelését és a szankciós rezsim erősítését célozta meg, arra kényszerítette Moszkvát, hogy még szorosabbra fűzze kapcsolatát Kínával. Ez az igény jól megfigyelhető a harminc évre szóló gázmegállapodásból vagy például abból a 2015-ös megállapodásból, mely keretében Moszkva Su-35 vadászbombázó repülőgépeket ad el Pekingnek, annak ellenére, hogy korábban elutasította az adásvételt attól tartva, hogy Kína ellopja a technológiát. A megfigyelők ezenkívül figyelmen kívül hagyják azt a képességet, mellyel Kína és Oroszország kezelni tudja egymással való kapcsolatát. Peking például tisztában van Moszkva Közép-Ázsiát illető érzékenységével, így a régióval való kapcsolatát jórészt a Sanghaji Együttműködési Szervezeten keresztül igyekszik alakítani, hogy ne keltse azt a látszatot, hogy megkerüli Oroszországot.
Mindezek eredményeként a kínai-orosz stratégiai partnerséget a nemzetközi politika részeként kell elfogadnunk, akkor is, ha nem válik belőle katonai szövetség. Ez a szoros együttműködés minden bizonnyal meghatározó szerepet fog játszani Ázsia jövőjében, mivel természetes erőforrásokkal, diplomáciai támogatással és katonai technológia rendelkezésre bocsátásával Oroszország segítséget nyújthat Kínának regionális ambíciói megvalósításában.
Arra a kérdésre, hogy mit tehet az Egyesült Államok, Japán és más szövetséges a szabályokon alapuló nemzetközi rend védelme érdekében, néhány stratégiai elemző azt a választ adja, hogy a Nyugatnak éket kéne vernie a két ország közé, egyik vagy a másik szereplő számára felajánlott ösztönzőkkel. Ez a logika vezetett Richard Nixon 1972-es híres látogatásához is, habár tekintve, hogy jelenleg Oroszország a gyengébb és hosszú távon kevésbé veszélyes szereplő, most Moszkvát kéne célba venni. A Nyugatnak tehát olyan gazdasági és politikai ösztönzőket kellene Oroszországnak felajánlania, mely hatására az ország eltávolodik Kínától.
Egy ilyen reálpolitika rövid távon sikeres lehet, mivel Oroszország kétségkívül szívesen fogadná, ha a nyugati hatalmak enyhítenék a szankciókat. Ugyanakkor a Moszkvával való nagy alkudozásnak ellen kell állni, hiszen az ukrajnai eseményeket, az amerikai elnökválasztás befolyásolását vagy az egykori orosz kettős ügynökön való idegméreg alkalmazását nem szabad figyelmen kívül hagyni. Habár az Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek reagálniuk kell a kínai-orosz kapcsolatok erősödésére, nem adhatják fel azokat az elveket, melyeket a Nyugat magáénak vall. Az államoknak demonstrálniuk kell, hogy a nemzetközi jog és igazságszolgáltatás iránti elköteleződésük nem csak üres retorika, és nem hajlandók feladni rövid távú stratégiai nyereségért.
Forrás: https://asia.nikkei.com/Opinion/Growing-China-Russia-defense-ties-leave-West-in-a-bind
Mahathir korlátozná a politikai pártok részesedését a maláj médiában – Nikkei Asian Review, 2018. szeptember 7.
Mahathir Mohamad maláj miniszterelnök pénteken azt nyilatkozta, hogy a politikai pártok, melyek a média vállalatokat irányítják, csökkenthették volna részesedésüket a sajtószabadság biztosítása érdekében.
Legyen szó a nyomtatott vagy sugárzott médiáról, Malajziában a tömegtájékoztatási csatornák többségét ellenzéki politikai pártok ellenőrzik. Ezek közé tartozik például az Egyesült Maláj Nemzeti Szervezet (United Malays National Organization – UMNO), az idei év májusáig hatalmon lévő Najib Razak miniszterelnök pártja is.
Egy ilyen lépés nagy változást hozhatna abban, hogy a maláj média milyen módon közvetíti a politikai kérdéseket. Amikor Mahathir az Egyesült Maláj Nemzeti Szervezet fejeként vezette az országot 1981 és 2003 között, a kormánypolitika promotálásával és az ellenzék démonizálásával a média a miniszterelnök kezére játszott. Ezzel szemben az idei májusi választásokat megelőzően Mahathir a Remény Szövetsége (Pakatan Harapan) ellenzéki párt vezetőjeként támadásnak volt a médiában kitéve. Ő azonban ünnepélyesen ígéretet tett a sajtószabadság megteremtésére, valamint minden olyan törvény és szabályozás felülvizsgálatára, mely a médiaipart irányítja.
Amikor a riporterek arról kérdezték Mahathirt, hogy a kormány tervezi-e, hogy 10%-ra csökkenti a politikai pártok részesedését a médiavállalatokban, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a kérdés megfontolás alatt áll, mivel ez az egyik módja annak, hogy megelőzzék, hogy a médiát személyes célokra használják. A TV3 magán televízió egyik vezetője például elmondta, hogy Najib távozása után volt a vállalatnál egy homályos átmeneti időszak, amikor a kormány útmutatására vártak.
Számos médiavállalatot fog érinteni, ha a részesedést korlátozó szabályozás implementálásra kerül. Az egyik ilyen a New Straits Times, az ország legrégibb angol nyelvű napilapja. Az UMNO hátterű Media Prima felügyelete alatt állva, az egykor rendkívül színvonalasnak tartott lap napi példányszáma az öt évvel ezelőtti 100.000 darabszámról 2017 végére 36.000-re esett. A 202.000 példányszámmal rendelkező legnagyobb angol nyelvű napilap jelenleg a Malaysian Chinese Association, az egykor Najib vezette koalíció egyik befolyásos pártja tulajdonában van.
A kormányváltás azonban a független sajtó igényét eredményezte. A politikai pártok befolyásának csökkentésére tett javaslat annak az Anti-Fake News Act-nek a visszavonását követte, melyet a Najib kormány a választások előtt pár héttel sietősen, vitatott törvényhozás útján fogadtatott el. A részesedést korlátozó folyamat ellenére a médiaipar szakértői azt szeretnék, ha a kormány többet tenne a sajtószabadságért. Eric Loo, az ausztrál University of Wollongong főmunkatársa szerint 10%-ra korlátozni a politikai pártok részesedését nem eredményez a média kultúrában nagy változást. Véleménye szerint a pártok és politikusok kizárására lenne szükség az iparból ahhoz, hogy az újságírók megőrizhessék függetlenségüket.
Kína elveszíti az új hidegháborút – Minxin Pei, Nikkei Asian Review, 2018. szeptember 6.
Amikor 1991-ben a Szovjetunió összeomlott, a Kínai Kommunista Párt (KKP) megszállottan próbálta megérteni az okokat. A kormány think tankjei, melyek ezzel a feladattal voltak megbízva, számos olyan dolgot gyűjtöttek össze, amiért Gorbacsovot lehetett hibáztatni, mivel nem volt elég erőskezű vezető ahhoz, hogy egyben tartsa a Szovjetuniót. Kína azonban számos olyan fontos faktorra is rávilágított, melyre az ország vezetői ma nem figyelnek elég alaposan.
Az biztos, hogy a Kínai Kommunista Párt komolyan vette az egyik legfontosabb leckét, vagyis azt, hogy a politikai legitimációhoz erős gazdasági teljesítőképességre van szükség. Az elmúlt párt évtizedben a KKP így jelentős erőfeszítést tett a gazdasági csoda megteremtéséért. Az, hogy az egy főre eső jövedelem az 1991-es 333 USD-os szintről tavaly 7.329 USD-ra nőtt, a legfontosabb tényező abban, hogy a párt megtarthatta hatalmát.
De nem a gazdaság volt az egyetlen olyan terület, melyen a szovjet vezetők nagy hibát követtek el. Rendkívül költséges és megnyerhetetlen fegyverkezési versenybe keveredtek az Amerikai Egyesült Államokkal, valamint a birodalmi túlterjeszkedés áldozatává váltak rengetek forrást tolva olyan rezsimekbe, melyeknek stratégiai szempontból nem volt túl sok értéke. Ahogy Kína egy új „hidegháborúba” keveredik az USA-val, fennáll a veszélye, hogy a KKP megismétli ugyanezeket a végzetes hibákat.
Első ránézésre talán nem tűnik úgy, hogy Kína fegyverkezési versenybe bonyolódna az Egyesült Államokkal. Az ázsiai óriás hivatalos védelmi költségvetése 175 milliárd USD, mely csak egynegyede az USA Kongresszusa által jóváhagyott 700 milliárd USD-os keretnek. Kína katonai kiadásai azonban a valóságban jóval magasabbak lehetnek. A Stockholm International Peace Research Institute szerint Kína tavaly 228 milliárd USD-t költött a hadseregre, mely körülbelül 150%-a volt a hivatalos költségvetésnek. Bárhogy is legyen, a hangsúly nem önmagában azon van, hogy az ország mennyit költ fegyverekre, sokkal inkább a katonai kiadások folyamatos növekedésén, mely azt sejteti, hogy Kína hosszú anyagháborúra készül az Egyesült Államokkal.
A kínai gazdaság azonban még nincs azon a szinten, hogy annyi hatékony forrást termeljen, mely egy ilyen fronton a győzelemhez szükséges. Makroszinten az ország gazdasága valószínűleg tovább fog lassulni az öregedő népességnek, a magas adósságnak és a kereskedelmi háborúnak köszönhetően. Mindez el fogja szívni a KKP alól a legitimáció forrását. Ráadásul a kínai gazdaság kevésbé hatékony az amerikainál. A kínai állami vállalatok, melyek az ország teljes banki hiteleinek felét szívják fel, csupán 20%-kal járulnak hozzá a foglalkoztatáshoz és a hozzáadott értékhez. Ezekeknek az állami vállalatoknak a lebontása politikai öngyilkosság lenne, mivel nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a KKP fenntartsa az egypárti kormányzást. Támogatni őket viszont nem jelent mást, mint az elkerülhetetlen késleltetését, hiszen minél több ideig szívnak el forrást a gazdaságból, annál megfizethetetlenebb lesz a fegyverkezési verseny.
A másik olyan tanulság, melyet Kína jelenlegi vezetése elfelejtett levonni, az a birodalmi túlterjeszkedés elkerülésének szükségessége. A kínai kormány az elmúlt egy évtizedben határain túl költséges anyagi kötelezettségvállalásba és „szövetségesei” segélyezésébe kezdett. Az 1 trillió USD-os Egy övezet, egy út kezdeményezés a hitelekből finanszírozott infrastrukturális projektekre fókuszál a fejlődő országokban. A birodalmi túlterjeszkedés még elképesztőbb példája az államoknak nyújtott – csekély viszonzással járó – nagylelkű támogatások. Az AidData szerint 2000 és 2014 között Kambodzsa, Kamerun, Elefántcsontpart, Kuba, Etiópia és Zimbabwe összesen 24,4 milliárd USD, míg Angola, Laosz, Pakisztán, Oroszország, Türkmenisztán és Venezuela 98,2 milliárd USD segélyt vagy erősen támogatott kölcsönt kapott Kínától.
Ahogy a Szovjetunió, úgy Kína is borsos árat fizet új barátaiért, miközben az USA-val folytatott fegyverkezési versenyben is egyre nagyobb sáncot ás maga köré.
Forrás: https://asia.nikkei.com/Opinion/China-is-losing-the-new-Cold-War
Kína 60 milliárd USD-ról szóló igéretet tett Afrikának, Xi Jinping pedig elutasítja az adósságcsapdára vonatkozó vádakat – David Pilling és Lucy Hornby, Financial Times, 2018. szeptember 3.
Xi Jinping kínai elnök ígéretet tett arra, hogy 60 milliárd USD-t bocsát rendelkezésre a következő három évben Afrika fejlődésére, miközben elutasítja azt a kritikát, miszerint Peking adósságcsapdába csalná az afrikai kormányokat.
A három évenként megrendezésre kerülő Kínai-Afrikai Együttműködési Fórumon (Forum on China-Africa Co-operation – FOCAC) Xi Jinping azt mondta, hogy Kína nem fog hiábavaló projekteket finanszírozni, ehelyett a kereskedelmileg életképes, fenntartható és zöld befektetésekre fog koncentrálni. Ötvennégy afrikai ország képviselője előtt azt nyilatkozta, hogy csak a kínai és afrikai emberek ítélhetik meg azt, hogy Kína és a kontinens közötti kapcsolatok jók vagy rosszak-e. Senki más nem feketítheti be őket képzelgésre és feltételezésre alapozva.
A kínai elnök e szavaival arra a vádra reflektált, miszerint Peking „adósság diplomáciát” folytatva adóssággal terheli az országokat, hogy azok politikailag lekötelezettjei legyenek Kínának. Grant Harris, Obama korábbi Afrika tanácsadója múlt héten azzal vádolta Pekinget, hogy gondosan tervezett adósságcsapdába keveri az elővigyázatlan afrikai kormányokat. „A kínai hitel, mely erősen addiktív, mozgósítható és hosszú távon negatív következményekkel jár, az infrastrukturális projektek finanszírozásának metamfetaminja lett. A kölcsönök átitatott és ködös feltételekkel járnak” – írja a Time magazinban Grant Harris.
Hasonló kritika Afrikában is megfogalmazódott Kína ellen. Patrick Gathara a következőt nyilatkozta: „Azt hiszem, hogy olyan állammá válunk, mely gazdaságilag függ Kínától.” A 3,3 milliárd USD-os kínai építésű vasút a korrupció melegágya. „Peking lefizeti azokat az embereket, akik az országot irányítják” – folytatta gondolatait a politikai elemző. Az amerikai John Hopkins Egyetem elemzése szerint, 2006 és 2016 között Kína 125 milliárd USD-t kölcsönzött Afrikának. Emellett 2009-ben a kontinenssel való kereskedelem kapcsá Kína megelőzte az Egyesült Államokat.
Xi Jinping elmondta, hogy a mostani 60 milliárd USD-os támogatás 5 milliárd USD értékű különleges alapot biztosít az afrikai import számára, 10 milliárd USD különleges alapot a Kína-Afrika fejlődés előmozdítására, továbbá 15 milliárd USD segélyt, kamatmentes valamint koncessziós kölcsönt és 20 milliárd USD hitelkeretet tartalmaz. Emellett a kínai vállalatokat is ösztönözni próbálják arra, hogy a következő három évben 10 milliárd USD-t fektessenek Afrikába.
A kötelezettségvállalást néhány afrikai vezető részéről aggály követte. Uhuru Kenyatta, Kenya elnöke, aki Kína kereskedelmi többlete miatt aggódik azt mondta, hogy Pekingnek több hozzáadott értékű terméket kéne afrikai partnereitől importálnia. Xi Jinping szerint Kína erőfeszítéseket fog tenni azért, hogy az importot növelje, és a mezőgazdaságba is be kíván fektetni, hogy 2030-ig biztosítsa Afrika élelmiszerbiztonságát. Továbbá arra is történt ígéret, hogy Peking felment néhány rendkívül szegény országot az adósság 2018-ra eső terhének visszafizetése alól.
Forrás: https://www.ft.com/content/e46bf2e2-af90-11e8-99ca-68cf89602132
Trump kész bejelenteni a vámok következő körét – James Politi, Financial Times, 2018. szeptember 9.
A Fehér Ház épp azt a további 200 milliárd USD értékű kínai importra kivetett 25%-ig terjedő vámtarifa tervezetet véglegesíti, mely jelentősen eszkalálja a Kínával folyó kereskedelmi háborút.
Donald Trump amerikai elnök nemigen hagy kétséget afelől, hogy vámokkal kívánja növelni Kínán a nyomást. A Fehér Ház azonban küszködik azzal a kérdéssel, hogy mennyire legyen agresszív a vámkivetés. Trump számára a legkonfrontatívabb megközelítés az azonnali, 25%-os vám bevezetése lenne mind az összes 200 milliárd USD értékű kínai importtermékre – az amerikai cégek részéről érkező kritika és a Peking felől érkező megtorló intézkedések valószínűsége ellenére. Ennél azonban egy sokkal puhább forgatókönyv is megfontolás alatt áll annak érdekében, hogy nyitva maradjon a Kínával való tárgyalás esélye, és hogy minimalizálni lehessen az amerikai gazdaságot ért csapást.
Az olyan erőpolitika hívei, mint Robert Lighthizer, az USA kereskedelmi képviselője és Peter Navarro, Trump kereskedelmi főtanácsadója irányításával a keményebb megközelítés látszik valószínűbbnek. Az elnököt pedig a munkahelyek száma és a szárnyaló értéktőzsde is a protekcionista politika folytatására bátorítja.
Jeffrey Wright, az Eurasia Group Amerika-elemzője arra számít, hogy az Egyesült Államok egyszerre veti ki mind a 200 milliárd értékű importtermékre vámot, bár a vámtarifák mértékében lehet mozgástér. Szerinte a fogyasztási termékekre 10%-os, az ipari termékekre 25%-os illetéket vetnek majd ki annak érdekében, hogy elkerüljék azt, hogy az árnövekedés a fogyasztók számára látható legyen.
Azok az üzleti lobbisták, akik szorosan követik a kereskedelmi vitát, úgy vélik, hogy Kína örömmel fogadná az enyhülést, és a nyomáson való lazítás az USA részéről tárgyalóasztalhoz csalogatná Pekinget. Trump számára ez azonban visszakozás lenne, és mivel az időközi választásokhoz közeledve a Republikánus Párt nem tartja teljes kontrol alatt a Kongresszust, egy ilyen fordulat nem tűnik túl valószínűnek.
Az amerikai elnök elszánt a kereskedelmi háború folytatását illetően. Twitteren például a következőt posztolta: „Ha az USA autót ad el Kínába, a vám 25 százalék. Ha Kína ad el autót az USA-ba, a vám 2 százalék. Van olyan, aki úgy gondolja, hogy ez fair? Vége van azoknak a napoknak, amikor más nemzetek magas díjakkal rabolják ki az USA-t.”
Ebben az évben a Trump adminisztráció már 50 milliárd USD értékű kínai importra vetett ki vámot. Ha a tarifákat további 200 milliárd USD-nyi importra is kiterjeszti, azzal már a két ország közötti kereskedelmi csere közel fele lesz érintett.
Az elnök éles kritikával illette az Apple-t, miután az amerikai technológiai óriás áremelést helyezett kilátásba az amerikai fogyasztók számára, ha a vámtarifák életbe lépnek. Trump erre azzal a felhívással reagált, hogy Kína helyett gyártsák az Egyesült Államokban termékeiket.
Forrás: https://www.ft.com/content/b5a08862-b3f8-11e8-bbc3-ccd7de085ffe
Vége van a kínai kivételességnek? – Arvind Subramanian és John Felman, Project Syndicate, 2018. szeptember 6.
Argentínától Törökországig, Dél-Afrikától Indonéziáig, a feltörekvő gazdaságok pénzügyi zavarokkal néznek szembe. Ne felejtsünk el pillantást vetni közülük a legnagyobbra és potenciálisan a legproblémásabbra: Kínára.
Kína adóssága növekszik, a Nemzetközi Valutaalap szerint, a kormány, a vállalatok és a háztartások csak az elmúlt évtizedben 23 trilliárd USD-ral növelték az adósságállományt, melynek GDP-hez viszonyított aránya ez idő alatt körülbelül 100%-kal nőtt. Ez a magnitúdó már afelett a szint felett áll, melyen egy pénzügyi válság jelentkezni szokott. A pénzt az ipari bázis és az infrastruktúra bővítésére, a veszteséges közvállalatok fenntartására és a közlétesítmények, lakhatás fejlesztésére költötték.
Normális esetben, ahogy az más országoknál is lenni szokott, egy ilyen extenzív többletkapacitás felépítése a befektetések és GDP növekedés meredek csökkenéséhez vezetne. Ha a figyelmeztető jeleket figyelmen kívül hagynák, a pénzügyi problémákat válság követné. Kínában azonban, miközben a GDP növekedés lassult ugyan, a befektetések szilárdak maradtak, és a bankrendszeren sincs feszítés.
A népszerű magyarázat Kína sebezhetetlenségére a hazai megtakarítások és a külföldi valutatartalék hatalmas mennyisége – utóbbi több mint 3 trillió USD – szokott lenni, melyek elhárítják a pánikot. Mivel a kormány mérlege még mindig elég erős ahhoz, hogy kisegítse az életképtelen cégeket, kezelni tud minden feszültségforrást a pénzügyi szektorban. A másik gyakori magyarázat Kína ellenálló képességére, politikai. Eszerint az erősen központosított döntéshozatal lehetővé teszi az átirányítást és az olyan koncentrált cselekvést, mint például a külföldi valutaáramlás korlátozása. Egy ilyen egyedülállóan ellenőrzött társadalomban a gazdasági problémákból származó nyugtalanság jól kezelhető.
Ideje azonban ezeket az érveket újra szemügyre venni. Kína gazdasági kivételességét számos – már fennálló – kockázat fenyegeti. A belföldi adósság, az amerikai kereskedelmi korlátok, az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó geopolitikai kérdések és – különösen az Egyesült Államokban – a szigorodó monetáris feltételek.
A 2008-as válság óta Kína az exportorientált gazdasági modellről a belső forrásokon alapuló növekedés irányába kezdett elmozdulni. Egy ilyen újraegyensúlyozás azonban még több kötelezettséget és befektetést igényel, így megnőtt az összeomlás kockázata. A kormány ezért csak mérsékelten próbálta élénkíteni a gazdaságot. Kiderült azonban, hogy azok a politikai beavatkozások, melyek abban a pillanatban enyhének tűntek, valójában szertelenek voltak.
A kínai növekedésre az egyik legnagyobb fenyegetés az Egyesült Államok kereskedelmi politikája. Donald Trump 50 milliárd USD értékű kínai importra vetett ki vámot, melyet további 200 milliárd USD értékű termékre kíván kibővíteni. A második fenyegetés Kína merkantilista politikájának kimerüléséből fakad. Az 1990-es és 2000-res években az ország kivételesen nagy exportipart fejlesztett, részben a valuta értékének alacsonyan tartása segítségével. Az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel Kína ugyanezt a megközelítést folytatja. Ezt a „merkantilizmus 2.0” politikát azonban támadások érik. Politikailag a fejlődő országok az újragyarmatosítástól, gazdaságilag az eladósodástól tartanak. Ahogy több ország válik bizalmatlanná a kezdeményezéssel szemben, úgy fognak Kínától kevesebbet kölcsönözni és importálni.
Eközben az amerikai kamatlábak folyamatos növekedése szintén sokkhoz vezet. Ahogy Amerikában magasabb lesz a kamat, mint Kínában, a tőke elkezd kiáramlani az országból. Ekkor a kormánynak a feltörekvő gazdaságok dilemmájával kell majd szembenéznie. Ha hagyják gyengülni a renminbit, rövid távon súlyosbítani tudják a tőkeáramlást, és valutamanipulációra tudják ösztökélni az USA-t. De ha meg akarják támogatni a valutát, talán ugyanúgy mint 2015-ben, trillió dollárt kell elszórniuk.
Alternatívaként a kormány újra alkalmazhatna drákói tőkekontrollt, de ez megfojtaná a külső keresletet és hiteltelenné tenné Kína globális gazdasági vezető szerepre irányuló igényét.
Előbb vagy utóbb, Kína kivételessége utat fog adni a gazdaság törvényeinek. A világnak pedig fel kell készülnie erre, mert a következmények súlyosak és soha nem tapasztaltak lesznek.
Mi a következő lépés a török-indonéz védelmi kapcsolatokban? – Prashanth Parameswaran, The Diplomat, 2018. szeptember 11.
A török védelmi ipari igazgatóság magas szintű képviselője tett látogatást Indonéziában a héten. Bár az eseményről csak kevés konkrétum derült ki, fényt derített a két ország között zajló biztonsági együttműködésre.
Legyen szó bizonyos felszerelésekről, például tankokról és radar rendszerekről, vagy akár a két hadsereg közötti szakmai cseréről, Indonézia és Törökország között már zajlanak a védelmi kapcsolatok. Joko Widodo elnöksége óta azonban mindkét fél keresi a lehetőséget az együttműködés bővítésére. Az indonéz elnök tavalyi, Törökországban tett látogatásán például egyetértési megállapodás született a Dirgantara Indonesia repülőgépgyártó és a Turkish Aerospace Industries bevonásával, de az olyan területeken is történt kötelezettségvállalás az együttműködés növelésére, mint a drón és tengeralattjáró gyártás, a terrorizmus elleni összefogás és információ megosztás.
A két ország védelmi kapcsolata Serdar Demirel, a török védelmi ipari igazgatóság (Undersecretariat for Defense Industries (SSB) elnökhelyettesének Indonéziában tett látogatásával ismét reflektorfénybe került. Serdar Demirel ugyanis számos indonéz védelmi tisztségviselővel, köztük Ryamizard Ryacudu védelmi miniszterrel tartott találkozót. Nem véletlen, hogy a tankok kérdése volt az egyik olyan terület, mely a látogatás során nagy hangsúlyt kapott, hiszen a védelmi kapcsolatok egyik konkrét megnyilvánulása a KAPLAN közepes harckocsi – 2015 óta történő – közös gyártása.
A páncélozott harci járműveket gyártó török FNSS főigazgatója egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az elmúlt hónapokban sikeresen tesztelték a tankot, így az készen áll a tömeggyártásra. A tárgyalások több országgal is folynak, valamint 20-25 tankra várják a megrendelést. Bár túl sok részletet nem árult el, Demirel jelezte, hogy olyan területeken is keresik az együttműködés fejlesztését, mint a tengeralattjárók, vagy a pilóta nélküli légi járművek. A type-214 tengeralattjáróra vonatkozó formatervezésről és technológiai együttműködésről, vagy a közepes magasságban hosszú repülési időre képes repülők közös fejlesztéséről például már folynak a tárgyalások. Így érdemes lesz figyelemmel kísérni a folyamatot.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/09/whats-next-for-indonesia-turkey-defense-relations/
Szerző: Mogyorósi Alexandra
