Sajtófigyelés – 2018. október 24.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Mit képvisel a Bharatiya Janata Párt? – Milan Vaishnav, Carnegie, 2018. október 11.
A Bharatiya Janata Párt (BJP) egy hindu nacionalista párt Indiában, mely számára a hinduizmus és az indiai nemzeti identitás többé kevésbé szinonima. Legtöbb tagja szerint az indiai kultúra egész egyszerűen a hindu kultúra. Tekintettel arra, hogy az ország lakosságának 80%-a hindu, a BJP úgy gondolja, hogy India alapvetően hindu állam (rashtra). Központi filozófiáját, a hindutvát ugyanakkor kisebbségellenes természete miatt sokan kritizálják.
A párt, mely a függetlenség után megalakult Bharatiya Jana Sangh utóda, jelenlegi formájában az 1980-as évektől létezik, és mint minden nagy párt, a BJP sem monolit. Ernyője alatt internacionalisták, izolacionisták, libertáriusok, vagy nacionalisták egyaránt megtalálhatóak. De hogy lettek a hindu nacionalisták ilyen népszerűek?
A Bharatiya Janata Párt 2014-ben került hatalomra, amikor az indiai gazdaság éppen lefelé ívelt. Az akkor hatalmon lévő Nemzeti Kongresszust komoly korrupciós botrány lengte körül, csökkentve a gazdasági növekedést és növelve az inflációt. Narendra Modi, a párt vezetője, aki korábban Gujarat szövetségi állam – nagy népszerűségnek örvendő – főminisztere volt, jókor volt jó időben és jó helyen. Az elmúlt négy évben Modi saját szájízére formálta a pártot, mely szövetségeseivel együtt mára India huszonkilenc szövetségi államából húszban gyakorol kontrollt. Összehasonlításképp, a Nemzeti Kongresszus hármat ellenőriz. A BJP sikerének okát ugyanakkor nem lehet csak Modi népszerűségére leszűkíteni, az eredményességhez az is hozzájárult, hogy a párt erősítette választói tevékenységét, széles körű társadalmi koalíciót alakított ki és szövetséget hozott létre a kisebb regionális pártokkal.
A Bharatiya Janata Párt legalább két tekinteteben különbözik a többi indiai párttól. Egyrészt itt van a hindutva kérdése. Indiában a legtöbb politikai párt szekuláris abban az értelemben, hogy az uralkodó álláspont az, hogy egyik vallást sem kell a másikhoz képest előnyben részesíteni. A szekularizmus Indiában azt jelenti, hogy bár az állam és az egyház nincs szigorúan szétválasztva, mint például az Egyesült Államokban, de a kormány egyenlő távolságot tart minden vallástól és vallási tradíciótól. Az elmúlt években azonban a szekuláris pártok vonzereje csökkent annak a percepciónak a következtében, hogy e pártok a kisebbségi csoportokat, köztük a muszlimokat használják „szavazóbankként”. A vallási kisebbségekről való vélekedést tekintve a BJP megosztott. Vannak, akik alapjában véve kisebbségellenesek, vannak, akik több játékteret szeretnének a kérdést illetően, és azok, akik valahol a kettő között helyezkednek el.
A másik különbség a többi párthoz képest a gazdasági kérdésben keresendő. A BJP hagyományosan sokkal üzletpártibb politikát képvisel, mint versenytársaik, akik a balközép elhelyezkedést részesítik előnyben. A nézetbeli különbséget ugyanakkor valószínűleg eltúlozzák, a legtöbb párt ugyanis azt a véleményt osztja, melyet Montek Singh Ahluwalia indiai közgazdász egyszer „a gyenge reformokról való erős konszenzusként” fogalmazott meg.
Ha India politikai rendszerét nézzük, 1952 és 1989 között – egy kétéves intermezzot leszámítva – a Nemzeti Kongresszus vezette az országot. 1989 és 2014 között azonban egy párt sem volt olyan erős ahhoz, hogy – szövetségesei nélkül – egymaga kormányt alakítson. A BJP elsöprő győzelme 2014-ben azonban változást hozott e téren.
Ami a pártot illetőan különleges az az, hogy a BJP a hindu nacionalista szervezetek családjának (Sangh Parivar) a politikai megnyilvánulása is egyben. A Sanghot ideológiailag a Rashtriya Swayamsevak Sangh (RSS) vezérelte, mely a hindukat kívánta egyesíteni a hindu állam égisze alatt. Az RSS India legnagyobb nem kormányzati szervezete, mely mentoraként szolgál a BJP-nek.
A párt tevékenységét tekintve elmondható, hogy számos olyan reformot hajtott végre, mely modernizálta az indiai gazdaságot. Ilyen például a termékek és szolgáltatások adója, mely egységesítette a közvetett adók fragmentált hálózatát, vagy a csőd és fizetésképtelenségi törvény, mely először teremtett egy fegyelmezett folyamatot a bedőlt cégek piacelhagyására. Az egyik legkiválóbb teljesítménye Modinak azonban a külpolitika. A kormány bővítette és mélyítette kapcsolatát az Egyesült Államokkal, főleg a védelmi együttműködést tekintve. A miniszterelnök jelentős mennyiségű politikai tőkét fordított a kelet- és délkelet-ázsiai országokkal való szorosabb együttműködés kialakítására.
A BJP politikájának társadalmi következményei azonban aggasztóak. A hindu többségre való építés kiélezte a társadalmi feszültséget Indiában. Az új társadalmi töréspontok pedig alapjaiban mennek szembe párt a 2014-es, „Together with all, development for all” választási szlogenjével.
Oroszország közvetítő szerepe Dél-Jemenben – Carnegie, Samuel Ramani, 2018. október 12.
Szeptember 7-én Vladimir Dedushkin, a Jemenbe akkreditált nagykövet azt nyilatkozta, hogy Dél-Jemen, mely fontos régiója az országnak, megfelelő képviseletet érdemel a békefolyamatban. A Southern Transitional Council (STC) szeparatista mozgalom tagjai, melyeket kizártak az ENSZ vezette tárgyalásokból, pozitívan fogadt a nyilatkozatot.
Az a kiemelt figyelem, amit Moszkva Dél-Jemennek szentel, jól tükrözi Oroszország geopolitikai céljait, történelmi érdekeit és a Közel-Keleten való nagyobb befolyás igényét. Moszkva számára Dél-Jemen stabilitása alapvető fontosságú ahhoz, hogy befolyási övezetét a Vörös-tenger térségére is kiterjessze.
Az orosz külügyminisztérium már az idei év januárjában jelezte, hogy Moszkva közvetíteni kíván a szeparatisták és a száműzetésben lévő elnök, Abed Rabbo Mansour Hadi támogatói között. A mediálás felkínálása válasz volt az elnököt támogató erők katonai támadására. 2017 szeptemberétől Moszkva a Hadi kormánnyal olyan szerződést tart fenn, mely bankjegy nyomtatással és átadással nyújt segítséget abban, hogy a kormány ki tudja fizetni a katonai és biztonsági erőket Dél-Jemenben.
Oroszország Vörös-tengert érintő aspirációi 2009-ben kerültek nyilvánosan megvitatásra, amikor egy orosz katonai vezető egy – a stratégiailag jelentős Báb el-Mandeb tengerszorosnál való – katonai támaszpont létrehozásának igényét fejezte ki. 2017 augusztusában az orosz haditengerészet korábbi parancsnoka szintén egy haditengerészeti bázis létrehozásának szükségességéről beszélt, melyet az Ádeni-öböl kereskedelmi útvonalai közelében hoznának létre, a Moszkvai Keleti Tanulmányok Intézete pedig a Szokotra szigetcsoportot találta alkalmas helynek egy orosz támaszpont létrehozására Jemenben.
Ali Abdullah Saleh korábbi jemeni elnök 2016 augusztusában ígéretet tett Oroszországnak arra, hogy Moszkva haditengerészeti bázist építhet a Vörös-tengeren. A felajánlásra válaszul az oroszok diplomaták segítségével mozdították elő a párbeszédet Jemen és Szaúd-Arábia között, valamint orvost küldtek a beteg elnök kezelésére. A támaszpont ígérete részben magyarázza, miért tartottak fenn az oroszok nagykövetséget a hútik által elfoglalt Szanaa-ban 2017 decemberéig.
Moszkva jó viszonyt igyekszik fenntartani a dél-jemeni csoportosulásokkal annak reményében, hogy azok majd újjáélesztik Saleh ajánlatát. A támaszpont egyre nagyobb jelentőséggel bír Oroszország geopolitikai érdekeit tekintve, mivel Dél-Jemen az Afrika szarvában való befolyás kiterjesztésének kapujaként szolgál. A régió iránti elköteleződést hangsúlyozva, szeptember 3-án Sergei Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Moszkvának szándékában áll Eritreában egy logisztikai központot létrehozni annak érdekében, hogy növeljék a vörös-tengeri térséggel való kereskedelmet. Emellett egy tengeri bázis létrehozása is a tervek között szerepel Szomáliában, így az oroszok számára a jemeni támaszpont ezen létesítmények összekötését jelentené az Arab-félszigettel.
Moszkva hiteles közvetítőként tűnteti fel magát a vitában, mivel közeli kapcsolatot tart fenn a Hadi kormánnyal és informálisat a szélsőbal dél-jemeni politikusokkal, így képes volt de-eszkalálni a felek közötti feszültséget. Az orosz vezetés bízik abban, hogy az STC mérsékeltebb tagjai és a Jemeni Szocialista Párt közötti együttműködés elkülöníti majd az STC legszélsőségesebb, militáns elemeit, a folyamat pedig egy megállapodásban csúcsosodik majd ki.
A mérsékeltek megerősítése és Jemen területi egységének támogatása lehetővé teszi Moszkva számára, hogy növelje presztízsét a régióban, és hogy jó kapcsolatokat fenntartva egyensúlyozzon Irán és Szaúd-Arábia között.
Forrás: https://carnegieendowment.org/sada/77482
Vérontás a láthatáron – Jake Walles, Carnegie, 2018. október 10.
Gadi Eizenkot, az izraeli hadsereg vezérkari főnökének arra irányuló figyelmeztetése az idei év szeptemberében, hogy Ciszjordániában nagy az erőszak kitörésének valószínűsége, nem sok figyelmet kapott. Pedig Izraelnek és az Egyesült Államoknak érdemes lenne a figyelmeztetést komolyan vennie, mivel az korántsem hiteltelen.
A veszély nem abban rejlik, hogy a Palesztin Hatóság vezetői keresik a konfrontációt Izraellel, hanem abban a palesztinok között uralkodó kétségbeesésben, ami a Trump adminisztráció felől érkező nyomásból és a békés konfliktusrendezés járható útjának hiányából adódik. Mivel a lakosság úgy érzi, hogy nincs mit veszítenie, bármikor sor kerülhet egy újabb intifádára.
Az izraeli sajtó szerint Eizenkot arra figyelmeztette a biztonsági kabinetet, hogy 60-80%-os esély van Ciszjordániában az erőszak kitörésére. A megnövekedett kockázatot olyan faktoroknak tulajdonította, mint az Egyesült Államok palesztinokkal szemben hozott intézkedései, beleértve a segélyek megnyirbálását, az arabok támogatásának csökkenése, a Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (Fatah) és a Hamász közöti megbékélés kudarca, a palesztinok azon percepciója, hogy a biztonsági erők Ciszjordániában Izraelt segélyezik, vagy a 83 éves palesztin elnök hosszú életét körül lengő bizonytalanság.
A vezérkari főnök az Egyesült Államok felől érkező nyomást mint destabilizáló tényezőt külön hangsúlyozta. Washington a több évtizedes amerikai politikát megtörve a tavalyi év végén kezdte meg palesztin-ellenes lépéseit azzal a döntésével, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és nagykövetségét is oda helyezi. Ezután a segélyek csökkentése következett, mely nemcsak a Palesztin Hatóságnak nyújtott gazdasági segélyeket, hanem a magánkórházaknak nyújtott humanitárius segítséget is komolyan értinette. Az adminisztráció felhagyott az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynökségének (UNWRA) támogatásával és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet washingtoni irodáját is bezáratta.
Eizenkot figyelmeztetése erősen emlékeztethet azokra az eseményekre, melyek 1987-ben az első intifádához vezettek. A történelem azonban ritkán ismétli meg pontosan ugyanúgy önmagát. Izrael fegyveres erői jobban fel vannak készülve egy esetleges konfliktus kezelésére mint 1987-ben, a Palesztin Hatóság biztonsági erőinek pedig csak korlátozott számú felkelő fölött van ellenőrzése. Ugyanakkor az izraeli hadsereg gyakori betörése a palesztinok által felügyelt területekre, valamint a telepesek napi mozgása súrlódási pont és lehetséges célpont lehet. A Gázai övezet határa mentén kialakult patthelyzet ugyancsak komoly veszélyforrást jelent, mely Ciszjordániában is összetűzésekhez vezethet.
A Trump adminisztráció ebben a volatilis környezetben tervez előállni béketervével, melynek részletei ismeretlenek ugyan, de az amerikai elnök ENSZ Közgyűlésen mondott beszédéből sejteni lehet, hogy Washington a kétállami megoldást preferálja, több kérdésben Izraelnek kedvezve. Noha Abbas következetesen elutasítja az erőszakot, a lakosság reménytelensége az erőszak kitöréséhez vezethet.
Forrás: https://carnegie-mec.org/diwan/77424
Segíteni fogják, vagy ártanak az új technológiák a fejlődő országoknak? – Dani Rodrik, Project Syndicate, 2018. október 8.
Az új technológiák csökkentik a termékek és szolgáltatások árát, új termékek létrehozásához vezetnek, melyekből a fogyasztók előnyre tesznek szert függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag országban élnek. A mobiltelefonok például lehetőséget adtak a fejlődő országok szegényebb lakosságának a nagy távolságokat áthidaló kommunikációra anélkül, hogy költséges beruházásokat kellett volna végrehajtani a vezetékes telefon vagy más infrastruktúra kiépítésére. Ehhez hasonlóan, a mobiltelefonokkal elérhető banki szolgáltatásokon keresztül az emberek olyan helyeken is hozzáférhetnek a pénzügyi szolgáltatásokhoz, ahol nincsenek kiépülve fióktelepek.
Ahhoz azonban, hogy az új technológiák valós és fenntartható hozzájárulást biztosítsanak a fejlődéshez, nemcsak arra van szükség, hogy jobb minőségű és olcsóbb termékeket eredményezzenek, hanem arra is, hogy több magas fizetéssel járó munkahelyet teremtsenek. Másként fogalmazva, nemcsak mint fogyasztót, hanem mint termelőt is segíteniük kell az alacsonyabb jövedelmű lakosságot.
Egy híres tanulmány dokumentációt készített arról, hogy a mobiltelefonok terjedése az indiai Kerala szövetségi államban lehetővé tette a halászok számára, hogy hasznot húzzanak a helyi piacokon kialakult árkülönbségekből, átlagosan 8%-kal növelve a profitot ezzel. Kenyában pedig a mindenütt jelenlévő M-Pesa mobil banki szolgáltatás segített a nőknek abban, hogy bevételüket jelentősen növelve a mezőgazdaságból a nem mezőgazdasági tevékenységekre álljanak át. Az új technológiák az öntözés, műtrágya és növényvédő szerek használatának optimalizálásával, korai jelzőrendszerek kialakításával, a termények diverzifikálásával, drónok, gyors sebességű kommunikációs rendszerek alkalmazásával jelentősen átformálták a gazdálkodást, lehetővé tették a jobb minőségellenőrzést, a sokkal hatékonyabb logisztikát és elosztólánc-menedzsmentet.
Az olyan kérdések azonban, mint például hogy elég nagymértékű-e a termelékenységben jelentkezett haszon, vagy hogy azok gyorsan és hatékonyan szét tudnak-e áramlani a gazdaság többi szektorában, továbbra is fennállnak. Az optimista vélekedést három tényező árnyalja. Először is, a globális értékláncok expanziója az elmúlt években megfeneklett. Másodszor, a fejlődő országok részvétele ezekben a láncokban – és általában véve a világkereskedelemben – még mindig korlátozott. Végül pedig a kereskedelmi és technológiai trendek foglalkoztatásra ható következményei kiábrándítóak.
Közelebbről szemlélve a kérdést, a globális értékláncok és az új technológiák megmutatják azokat vonásokat, melyek korlátot jelentenek a fejlődő országok gazdasági teljesítményében. Az egyik ilyen tényező a készségek és szakértelem hangsúlyos szerepe, mely csökkenti a fejlődő országok komparatív előnyét a hagyományosan munkaerőintenzív tevékenységeket terén. A globális értékláncok ráadásul nehezebbé teszik az alacsony jövedelmű országok számára, hogy technológiai hátrányukat az olcsó munkaerőből származó előnyükkel ellensúlyozzák. Ezekre a problémákra általában a kiegészítő képességek, készségek kiépítése, ezáltal az oktatás fejlesztése, tréningek szervezése, az üzleti környezet javítása, a logisztikai és szállítási hálózat erősítése szokott lenni a megszokott válasz. E dimenziók azonban önmagukban nem hasznosak. A kereskedelem és a technológia ugyanis akkor jelent lehetőséget, ha egy ország képes a már meglévő képességeket kiaknázni, és ezáltal egy sokkal közvetlenebb és megbízhatóbb fejlődési utat kínálni.
Az új technológiákkal szemben az iparosítás hagyományos modelljéről elmondható, hogy mivel a feldolgozott termékek külföldön eladhatók, a hazai kereslet és a jövedelem nem korlátozza a kibocsátást. A know-how-t transzfer relatíve könnyen kivitelezhető, valamint a képzett munkaerő széles tömegére sincsen szükség. E három karakter teszi előnyössé az iparosítás hagyományos modelljét a fejlődő országok számára, szemben az új technológiákkal, melyek hatása meglehetősen bizonytalan.
Malajzia: Peking jelentős lépést tesz a délkelet-ázsiai haditengerészeti együttműködés mélyítése felé – Stratfor, 2018. október 15.
Kína, Malajzia és Thaiföld október 20-án kezdi meg a Béke és Barátság 2018 (Peace and Friendship 2018) névre keresztelt kilencnapos közös haditengerészeti gyakorlatát a Malaka-szorosnál, a maláj kikötők, Klang és Dickson vizeinél. Kína október 14-én jelentette be, hogy összesen három rombolóval és fregatt-tal, két hadihajókompatibilis helikopterrel (shipborne helicopter), három Il-76 katonai szállítógéppel és 692 két fős személyzettel vesz részt az eseményen. A kínai védelmi minisztérium közlése szerint a gyakorlat a Dél-kínai-tenger békéjének és stabilitásának közös szándékát igyekszik demonstrálni anélkül, hogy az bármilyen országot célba venne.
A hadgyakorlat Kína számára fontos lépést jelent a Dél-kínai-tengeren érzékelhető egyre nagyobb amerikai haditengerészeti jelenlétre adott választ illetően, mely kapcsán Peking szorosabbra kívánja fűzni az együttműködést a délkelet-ázsiai államokkal. Az Egyesült Álalmok ugyanis regionális szövetségeseivel, Japánnal, Ausztráliával és Vietnámmal egy laza biztonsági blokkot alkotva igyekszik ellensúlyozni Kínát a térségben.
Erre reagálva Peking számos fronton igyekszik az ASEAN tagállamaival való együttműködését mélyíteni. Manilával például azon dolgozik, hogy a Fülöp-szigetekhez közel fekvő vitatott vizeken közösen aknázzák ki az erőforrásokat. De az elmúlt években multilaterális szinten is több bizalomépítő intézkedés történt. Peking és az ASEAN egy forródrótot hozott létre annak érdekében, hogy kezelhetőek legyenek a rendkívüli és váratlan helyzetek a Dél-kínai-tengeren, valamint a magatartási kódex elfogadásáról zajló tárgyalásokban is történt előrelépés.
Noha nem ez lesz az első olyan eset, hogy Kína a nagy stratégiai jelentőséggel bíró Malaka-szorosban hajt végre hadgyakorlatot, a közelgő esemény jelzi Peking érdekeltségét a multilaterális védelmi együttműködés bővítésében. Augusztus elején Kína és az ASEAN tagállamok haditengerészete egy számítógép szimulációs gyakorlatot rendeztek a szingapúri Changi támaszponton, de tervben van egy másik közös gyakorlat lebonyolítása is, Kína délkeleti partjainál, Zhanjiang-hoz közel.
Az ASEAN államok többsége anélkül próbál meg előnyt kovácsolni Kína és az Egyesült Államok által felkínált gazdasági és biztonsági együttműködésekből, hogy letenné a voksot Peking vagy Washington mellett. Ahogy azonban egyre inkább fokozódik a verseny a két állam között, ez a stratégia tarthatatlanná válik.
Mivel áll szemben Pakisztán az IMF kapcsán? – Umair Jamal, The Diplomat, 2018. október 2.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja látogatást tett Pakisztánban, hogy megvitassa az új kormánnyal az ország gazdasági helyzetét. Mielőtt hatalomra került, a Pakistan Tehreek-e-Insaf (PTI) ígéretet tett arra, hogy ahelyett, hogy az IMF-hez fordulna, a meglévő adók kibővítésével és más finanszírozási lehetőségek felkutatásával fogja a szükséges forrásokat előteremteni. Úgy tűnik azonban, hogy ez az erőfeszítés nem vezetett semmilyen látható eredményre, így a kormánynak nem marad más lehetősége, minthogy elfogadja az IMF-től a segítséget.
Pakisztán külföldi valutatartaléka 9,3 milliárd USD-ra zuhant. A hírek szerint számos nemzetközi hitelező nyújtott – összesen – 716,5 milliárd USD-nyi kölcsönt a 2019-es pénzügyi év első két hónapjára, ami azonban az első negyedév külföldi adósságainak csupán 35%-os fedezésére lesz elég. További aggodalomra ad okot, hogy a pénzügyminisztérium szerint a következő fiskális évben 11,7 milliárd USD-ra fog nőni az ország adótörlesztése. Pakisztán teljes külső pénzügyi követelményeit az idei évben 31 milliárd USD-ra becsülik.
Számos ország tett ígéretet Iszlámábádnak a pénzügyi segítségnyújtásra, de egyetlen olyan szereplő sem volt, aki szigorú feltételek követelése nélkül finanszírozná az államot. Kína például nyitott arra, hogy kölcsönözzön Pakisztánnak, de csak olyan monetáris és kereskedelmi feltételekkel, melyek az elmúlt években kedvezőtlen helyzetbe kényszerítették a hazai ipart. Jónéhány írás jelent meg arról, hogy Iszlámábád hatékonyabban is tárgyalhatott volna a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosóról, de arról is folynak a találgatások, hogy a kormánynak mit kell felajánlania Rijádnak azért, hogy Szaúd-Arábia beszáll három jelentős infrastrukturális projektbe. Az olyan nemzetközi hitelezők pedig mint az IMF, a Világbank vagy az Ázsiai Fejlesztési Bank, mindig szigorú monitoring feltételeket szabnak meg.
A Nemzetközi Valutaalap a kölcsönökért cserébe valószínűleg olyan reformokat fog követelni a pakisztáni kormánytól, melyek terhet rónak a gazdaságra, s melyekben a közép és szegényebb osztály nem érdekelt. A fizetett osztályt érintő adóalap várhatóan növekedni fog, miközben a mezőgazdaságot és más területeket tekintve jelentősen csökkeni fog a támogatások mértéke.
Ezek az intézkedések lehetővé teszik ugyan Imran Khan számára, hogy a szükséges forrásokat előteremtve a gazdaság a következő években is életben maradjon, de amellett, hogy ezek a folyamatok erősítik a külföldi szereplők kontrollját az ország gazdasága felett, az adósságterhet is jelentősen növelik.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/10/what-lies-ahead-for-pakistan-at-the-imf/
Hogyan befolyásolhatja egy újságíró eltűnése a szaúdi-amerikai kapcsolatokat? – Stratfor, 2018. október 16.
Jamal Khashoggi újságíró eltűnése kapcsán sok minden forog kockán a szaúdi-amerikai kapcsolatokat tekintve. Az Egyesült Államoknak szüksége van Szaúd-Arábiára az olajpiaci egyensúly fenntartásához, Irán féken tartásához, a terrorizmus elleni küzdelemhez és a fegyverellátáshoz. Rijádnak ugyancsak szüksége van az amerikai fegyverekre, technológiára és befektetésekre, valamint a Teheránnal szembeni védelmi együttműködésre.
Az Egyesült Államoknak azonban döntenie kell, hogy reagál-e, és ha igen, hogyan teszi mindezt Jamal Khashoggi eltűnésére. A Kongresszus és a Fehér Ház egyaránt jelezte, hogy intézkedni fognak, ha bebizonyosodik, hogy a szaúdi kormány gyilkolta meg az újságírót, a törvényhozás retorikája ugyanakkor élesebb. Donald Trump szankcióval illethetné a szaúdiakat, széttéphetné a fegyvermegállapodásokat és csökkenthetné Rijád jemeni intervenciójának támogatását, ám az amerikai elnök túl jelentősnek véli ezeket a katonai megállapodásokat ahhoz, hogy Khashoggi ügye miatt kockára tegye őket. Úgy tűnik, hogy a Fehér Ház inkább megvárja míg elül a vita, hogy folytathassa eddigi kapcsolatát Szaúd-Arábiával.
Azonban, ha bizonyosságot nyer, hogy Rijád felelős volt a szaúdi újságíró megöléséért, a Kongresszus blokkolhatja a fegyvereladást, vagy jogszabályokat hozhat Szaúd-Arábia ellen. Szélsőséges esetben a törvényhozás kétharmados többséggel felülbírálhatja Trump bármilyen olyan vétóját, mely ellehetetleníti a Kongresszus intézkedéseit. Az alsóház számos intézkedést hozhat Rijád ellen, beleértve a kétoldalú fegyverkereskedelem korlátozását is, ugyanakkor tekintettel arra, hogy az amerikai fegyverexport 18%-ának Szaúd-Arábia a célpontja, a teljes szakítás gazdaságilag nem ösztönző. Ráadásul a biztonsági kapcsolatok is jelentősek Rijáddal Iránnal szemben.
A törvényhozás a már egyszer korábban javasolt olajellenes-jogszabályhoz (No Oil Producing and Exporting Cartels Act-hez (NOPEC)) hasonló intézkedést is hozhat, mellyel nyomást gyakorolhatna az OPEC-ra. Egy ilyen jogszabály élesítése Trump politikai prioritásaitól sem állna messze, hiszen az amerikai elnök már nyilvánosan bírálta Szaúd-Arábiát az olajárak miatt.
Ugyanakkor Rijád is tartogat olyan kártyákat, melyekkel reagálni tudna Washington nyomásgyakorlására. Szaúd-Arábia például más szereplőkhöz, például Oroszországhoz vagy Kínához fordulhatna a fegyvervásárlás terén, új utakat nyithatna meg az Izraellel való partnerségében, vagy saját regionális koalícióját erősíthetné. A realitásokhoz azonban hozzátartozik, hogy Rijád nem tudná Washingtont mint fő fegyverellátóját rövid időn belül helyettesíteni. Szaúd-Arábia függ az amerikai technológiától, és a hírszerzés is nagy szolgálatot tesz neki a jemeni intervencióban. Nem is beszélve arról, hogy sem Moszkva, sem Peking nincs abban a pozícióban, hogy megvédje Rijádot. Szaúd-Arábia elmozdulhatna a petrodollártól és több ügyletet bonyolíthatna le valamilyen más valutában, de mindez hosszú folyamat lenne, mely olyan sok bizonytalansággal járna, hogy egy ilyen lépés nem nagy valószínűséggel várható Rijádtól.
Az újságíró eltűnésének botránya számos szponzort és nyugati céget késztetett arra, hogy ne vegyenek részt a szaúdi koronaherceg októberben megrendezésre kerülő befektetési konferenciáján. Azok a külföldi befektetők pedig, akik már amúgy is hezitáltak Szaúd-Arábia „Vision 2030” programjának részvételében, még egy okot találtak arra, hogy miért határolódjanak el a kiszámíthatatlan Rijáddal való közös munkától.
Szerző: Mogyorósi Alexandra
