“Ázsiai nyertesek az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban” (A The Economist Intelligence Unit tanulmánya)

Kínának és az Egyesült Államoknak hamar rá kellett jönnie arra, hogy Donald Trump mekkorát tévedett, amikor azt mondta, hogy a kereskedelmi háborúkat könnyen meg lehet nyerni. A két ország 360 milliárd USD értékű bilaterális árukereskedelemre vetett ki vámot, a tárgyalások megakadása pedig arra enged következtetni, hogy egyik fél sem keresi igazán a konfliktusból való kiutat. Az Economist Intelligence Unit szerint 2019 elejére a kétoldalú kereskedelem túlnyomó részét vámtarifák fogják sújtani, mely kedvezőtlen hatással jár majd a világgazdaságra. A kereskedelmi forgalom torzulásával a termelés sokkal költségesebb helyszínekre tevődik majd át, növelve ezzel az árakat és csökkentve a hatékonyságot. Az áremelkedés számos piacon felgyorsítja a monetáris politika szigorítását, a globális kereskedelem pedig lelassul, mivel a két ország közötti feszültség szétszakítja a már meglévő ellátási láncokat és csökkenti a befektetői bizalmat. Jó néhány gazdaságnak kell járulékos veszteségekkel szembenéznie, ám ahogy vesztesek, úgy nyertesek is lesznek. A vámok ugyanis hajlamosak elterelni a kereskedelmet, így amikor Kínában vagy az Egyesült Államokban az importőrök alternatív ellátók után néznek, a harmadik fél piacain új lehetőségek nyílnak meg. A legnagyobb haszonélvezők az ázsiai országok lesznek. Az Economist Intelligence Unit azt vizsgálja jelen tanulmányában, hogy a régióban mely országok kerülnek ki győztesen a kereskedelmi háború által előidézett ellátási láncok elmozdulásából. Az elemzés három területre, az információs és kommunikációs technológiára (ICT), az autóiparra és a ruhaiparra fókuszál.

A vámok célpontjai

Az érvényben lévő amerikai vámtarifák főként az elektronikai és gépgyártási szektort, azon belül is nagyrészt a félkész termékeket, alkatrészeket vették célba. Válaszul Peking leginkább az legnagyobb importágazatot, az autóipart és a mezőgazdasági termékeket – főként a szóját – sújtotta. Az Economist szakértői szerint azonban a kereskedelmi háború végül azokat a késztermékeket, mobiltelefonokat, laptopokat, egyéb elektronikai és ruhaipari termékeket is érinteni fogja, melyek fontos szegmensét adják a kétoldalú kereskedelemnek és a tágabb értelemben vett ázsiai ellátási láncoknak.

A kereskedelmi háború ázsiai győztesei elsősorban az amerikai vámokból fognak előnyre szert tenni, miközben Peking büntetőintézkedéseiből kevésbé tudnak majd profitálni. Habár Kína idén csökkentette a regionális partnereitől – Indiából, Laoszból vagy Dél-Koreából – importált szójára kirótt vámot, az ázsiai országok termelési kapacitása nem hasonlítható össze Brazíliáéval vagy Argentínáéval. Lehet, hogy azok az amerikai szállítmányok, melyek eredetileg közvetlenül érkeztek Kínába, megváltoztatják útvonalukat és ezentúl Thaiföldön vagy Vietnámon keresztül haladva jutnak az országba, de Peking továbbra is Latin-Amerikából fogja ellátását biztosítani.

Érdemes megjegyezni továbbá, hogy a kínai föld és munkaerő növekvő költségétől való félelem arra ösztönözte a vállalatokat az elmúlt években, hogy Kínán kívül diverzifikálják exportra szánt termelésüket. A kereskedelmi háború tovább erősíti ezt a trendet, mely különösen azoknak az ASEAN államoknak kedvez, melyek esetében a szépen fejlődő helyi fogyasztói piac, az ipari klaszterek, a szabadkereskedelmi egyezmények, valamint az elfogadható infrastruktúra segített bevonzani a befektetéseket.

Információs és kommunikációs technológiai (ICT) termékek

A vámtarifák meghatározása során az amerikai kormány nagy hangsúlyt fektetett az ICT termékekre, egyrészt mivel ez a legnagyobb kategória (150 milliárd USD) a Kínából érkező importban (526 milliárd USD), másrészt pedig azét, mert Washingtonnak az az egyik célja, hogy gátat szabjon high-tech szektor fejlesztését megcélzó Made in China 2025 stratégiának.

Az ICT kapcsán Vietnám és Malajzia fog a kereskedelmi háborúból a legtöbbet profitálni, főleg, ha az alsókategóriás vagy fogyasztói termékekről, például laptopokról és mobiltelefonokról van szó. Mivel az olyan jelentősebb elektronikai cégek mint a Dell, Sony, Panasonic, Samsung vagy Intel már egyébként is tevékenykednek egyik vagy a másik országban, viszonylag gördülékenyen tudják befektetéseiket és termelésüket átcsoportosítani. Ráadásul a megfelelő infrastruktúra mindkét országban hozzájárult ahhoz, hogy az árukereskedelem támogatására erős helyi logisztikai és szállítási hálózat alakulhasson ki. További előnyt jelent, hogy Malajzia és Vietnám is részese a szabadkereskedelmi egyezményeknek, és hogy a maláj társasági jog tiszta, stabil rendszere, valamint Vietnám befektetéseket ösztönző politikája kedvező üzleti környezetet teremt a külföldi cégeknek.

India, Indonézia és Thaiföld jóval korlátozottabb mértékben, de szintén előnyre tehet szert az exportorientált ICT gyártás áthelyeződéséből.  A három ország közül Thaiföldnek van erre a legnagyobb potenciálja, mivel az ország 2017-ben 35,6 milliárd USD értékben exportált elektronikai termékeket, és mivel a kormány iparfejlesztő programjai csökkenthetik a külföldi vállalatok számára a költségeket.

A Fülöp-szigetek viszont némi zavart érzékelhet majd a kereskedelmi háború kapcsán, mivel a kínai piacok fontos célpontjai az ország ICT félkész termékek exportjának. Alulfejlett digitális ökoszisztémája, gyenge szabályozási rendszere és üzleti környezete, valamint lassú internetsebessége miatt nem valószínű, hogy a Fülöp-szigetek nagyobb mértékben profitálna a kiviteli ellátási láncok elmozdulásából.

Japán, Szingapúr, Dél-Korea és Tajvan exportőrei is jelentősen a kínai piacra vannak utalva, ami azzal jár, hogy a vállalatok ki vannak téve a vámtarifák keresletre gyakorolt hatásának. Helyzetüket nehezíti, hogy a magas adók, a drága munkaerő és a korlátozott mértékben rendelkezésre álló földterület meggátolja a gyártás visszahelyezését az említett országokba. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy mivel Dél-Korea, Tajvan, Japán és Szingapúr hajlamos olyan csúcsminőségű ICT komponenseket gyártani, melyek nehezen helyettesíthetőek, a kereskedelmi háború csupán korlátozott mértékben fog az exportra hatni. Így tehát, habár ezen országok vállalatai zavarokat szenvedhetnek el Kínában való tevékenységüket illetően, exportjuk kevésbé lesz sérülékeny.

Autóipar

Az Economist Intelligence Unit úgy véli, hogy a kereskedelmi háború kínai járműgyártásra gyakorolt hatása mérsékelt lesz, mivel az ország ellátólánca lokalizált, és a helyi gépjárműgyártás a helyi fogyasztásra irányul. Az autóalkatrészek azonban már jóval kitettebbek a büntetőintézkedéseknek. 31 milliárd USD kiviteli értékkel az autóalkatrészek fontos elemét képezik a kínai exportnak, mely 8%-kal járul hozzá a globális exporthoz. Ez már elég nagy részesedés ahhoz, hogy az egész iparágra hatással járjon. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok jelenti a legnagyobb célpontját a kínai exportnak, a piaci hozzáférésben való zavar nehéz helyzetbe hozhatja a kínai székhelyű exportőröket.

A másik oldalról szemlélve, az Egyesült Államok kész gépjármű exportjának mintegy 20%-a irányul Kínába. A kínai vámtarifák nyomást gyakorolnak ugyan bizonyos autógyártókra, közöttük a német BMW-re vagy a Mercedes-Benzre, de e szállítmányok nagy része luxuskategóriás termék. Ha pedig az alkatrészeket nézzük, az amerikai autógyártók túlnyomóan helyi közös vállalatokon keresztül gyártanak, így mivel a szállítmányok többnyire Kanadába és Mexikóba tartanak, és csupán 5%-uk megy Kínába, a kereskedelmi háború kevésbé befolyásolja az amerikai exportot.

A büntetőintézkedések okozta elmozdulás Thaiföld – és kisebb mértékben Malajzia – számára jár a legnagyobb előnnyel, mivel az ország egy olyan fontos regionális autó(alkatrész) gyártó csomópont, ahol a termelés több mint fele exportorientált. A helyi gyártók így valószínűleg piaci részesedést fognak nyerni kínai riválisaik kárára az Egyesült Államokban. Arra is számítani lehet, hogy az olyan luxusmárkák mint a BMW vagy a Mercedes-Benz, melyek már egyébként is tevékenykednek Thaiföldön, növelik majd helyi kibocsátásukat, hogy támogassák a Kínába irányuló exportot. Malajziának pedig több mint 800 autó alkatrészgyártója és diverzifikált export hálózata segíti majd a haszonszerzést.

India, Indonézia, Vietnám és Fülöp-szigetek sokkal mérsékeltebb hatást érzékelhet. India és Vietnám autóexportja kis volumenű, előző esetében a földszerzés és az üzleti környezet nehézségei, utóbbi esetében a piac védettsége és kis mérete hátráltatja a külföldi befektetéseket. Indonézia az ASEAN államok közül a legnagyobb személyautó piaccal rendelkezik ugyan, de az infrastruktúra és az üzleti környezet nem vonzza a befektetőket. A Fülöp-szigeteknek pedig erős a – japán ellátási láncokat támogató – autóalkatrészexport szektora, de a jogi feltételek itt sem kedveznek az FDI-nak.

Tajvant és Szingapúrt a kereskedelmi háború még kevésbé fogja érinteni, mivel a kész gépjárművek csak kis részét képezik az exportnak, az autóalkatrészeknek pedig csak kis aránya érkezik Kínába. Mivel Japán és Dél-Korea jelentős autóipari tevékenységet működtet Kínában, és exportjuk második legfontosabb célországa is Kína, azt gondolhatnánk, hogy a két ország sérülékeny a kereskedelmi háborút illetően. Az alkatrészek nagy része ugyanakkor a kínai hazai piacokon végzi, és csak kis részük kerül re-exportként az Egyesült Államokba. A vámok miatt bekövetkezett keresleti sokkhatás így korlátozott marad. Míg a japán és dél-koreai alkatrészgyártók Kínában nyernek a vámtarifákon, az Egyesült Államokban realizált hasznuk korlátozott marad, mivel fejlettebb termékeik gyenge helyettesítői a kínai termékeknek.

Ruhaipari termékek

Habár a ruhaipari termelés egyre inkább Kínán kívülre kerül az elmúlt években, még mindig Kína az, aki a szektort dominálja. A Kereskedelmi Világszervezet szerint, Kína részesedése a globális textilexportból 36,2%, a ruhaexportból 34,5% volt 2016-ban. Mivel tavaly 38,7 milliárd USD értékben áramlott kínai ruhaipari termék az Egyesült Államokba, a büntetővámok komoly lehetőséget teremtenek az ázsiai versenytársaknak arra, hogy költséghatékony alternatívát kínáljanak. A folyamatot erősítheti, hogy Kína érdeklődése egyre inkább a magas hozzáadott értékű export felé tolódik. A piaci részesedés növelését illetően kockázati tényező lehet azonban, hogy Kínának komoly szerepe van több ország, például Banglades ruhaipari ellátási láncaiban. Az Economist Intelligence Unit ugyanakkor viszonylag alacsonynak értékeli azt a kockázatot, hogy ezen országok termékeit kínai exporttermékként kezeljék és így büntetővámokkal illessék.

A kereskedelmi háború váratóan Ázsia három legnagyobb ruhaexportőrének kedvez majd. Banglades, melynek USA az egyik legnagyobb exportpiaca, alacsony költségű termelésévél már korábban növelni tudta a globális exportból való részesedését. Ráadásul azok a nemzetközi divatmárkák (H&M, GAP, Levi’s, ZARA), melyeknek már egyébként is van gyártótevékenységük az országban, könnyen át tudják irányítani a termelést. Vietnám ugyancsak nagy élvezője lehet az amerikai vámoknak, mivel tavaly ruhaipari exportjának fele (12,3 milliárd USD) irányult az Egyesült Államokba, a vállalatoknak pedig több szempontból könnyebb az országban tevékenykedniük, mint például Bangladesben.

Mindezen előnyök ellenére, az egyetlen ország, mely Kínához hasonló méretű output-ot képes elérni, az India. Banglades költségelőnyt élvez ugyan, de ha a termelési folyamatok integrációját és a gyapottermelést mint a textilipar alapanyagát nézzük, jelentősen India van fölényben. Az elavult munkaügyi törvények ugyanakkor gátat szabhatnak az exportban rejlő lehetőségek kiaknázásának.

Srí Lanka és Pakisztán jóval kisebb előnyökre tehet szert. Srí Lanka versenyképes az alacsony bérek miatt, ráadásul kivitelének közel felét a ruhaipar adja, az elmúlt években azonban versenytársaihoz képest nem nőtt jelentősen a kibocsátása. Pakisztánban pedig a Washingtonnal való feszült viszony akadályozza az exportot, miközben a biztonsági és makroökonómiai instabilitás is elijeszti a gyártókat.

Indonézia, Kambodzsa és Mianmar nem valószínű, hogy be fog tudni törni a globális piacra. Indonézia esetében főként az elavult technológia, Kambodzsa esetében a bérnövekedés veti vissza a külföldi befektetéseket. Mianmarban pedig – ahogy Kambodzsában is, –  a politikai és emberi jogi kérdések miatt veszélyben vannak a kedvező kereskedelmi rendszer adta előnyök.

Új érdeklődési hullám

Már azelőtt, hogy a kereskedelmi háború elkezdődött volna, a multinacionális vállaltok egyre inkább tartani kezdtek attól, hogy túlságosan függeni fognak Kínától mint gyártási központtól. A félelem a munkaerő és a földterület növekvő ára következtében tovább erősödött, miközben Dél- és Délkelet-Ázsia – fejlődő fogyasztói piacainak köszönhetően – vonzóbbá vált ezen vállalatok szemében.

Az exportorientált gyártás a kereskedelmi háború eredményeként Kínából más ázsiai országok irányába fog elmozdulni. Ez az áthelyeződés segíteni fogja a helyi autóipar, az ICT és a ruhaipar fejlődését, és pozitívan hat majd több országra. Ez a hatás ugyanakkor nem érzékelhető egyik napról a másikra. Legalább 2-3 évre van szükség ahhoz, hogy a kereskedelmi háború következményei teljes mértékben realizálódjanak. A nemzetközi vállalatoknak időre van szükségük ahhoz, hogy új globális és regionális stratégiát dolgozzanak ki, új partnereket találjanak, vagy hogy a különböző jogrendszerekhez alkalmazkodjanak. A kereskedelmi háború ázsiai nyertesei így a legjobb szcenárió szerint sem valószínű, hogy 2020 előtt érzékelni fogják az előnyöket.

Forrás:
The Economist Intelligence Unit: Creative disruption. Asia’s winners in the US-China trade war
https://pages.eiu.com/rs/753-RIQ-438/images/US_China_trade_war.pdf?mkt_tok=eyJpIjoiWm1ZeE5EQmtNRGcyTnpNNSIsInQiOiJmNWt1MVZkRUgxdFdHdmdranJieFdCU093WThcL3ZIZFA4enJoVWpCTW9KeTJ5Q3J1U0cwcmViZ1V6UnNsQTZNSzlOTys4K0lCT0VMWXVpZkVPNDBaUXZZMDJnODVGQTVhbEY4Q1ZLaTd1YUNFSWpzU3FrWm1OY29sRStFTDNYTmMifQ%3D%3D&fbclid=IwAR1i5djK3-DQ0PCdzo7xSP_UQQA0lN2cYGj7msUpVWesMtkuZ98Jw1UYso8 

Szerző: Mogyorósi Alexandra