Sajtófigyelés – 2018. december 3.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, Nikkei, China Daily, Stratfor és mások.
Köddé váló nukleáris tabu? – Az atomleszerelési folyamat szétesése – Nina Tannenwald, Foreign Affairs, 2018. november 26.
2009 tavaszán Barack Obama amerikai elnök Prágában meghirdette fokozatos atommentesítési programját, melynek keretei közt az amerikai-orosz fegyverzetcsökkentési tárgyalások eredményesebbé tételét, rendszeres, globális biztonsági fórumok lebonyolítását, és a Teljes Körű Atomcsend Egyezmény (CTBT) amerikai ratifikálását ígérte. A programot az ENSZ teljes mértékben támogatta, az amerikai elnök a Nobel-békedíjat is megkapta érte. 2009-ben úgy tűnt, hogy az atomháború szellemét éppen annak az államnak sikerül végre visszaterelnie a palackba, amely azt 60 évvel korábban kiengedte.
2018-ra azonban atomfegyver-mentes világ reménye szertefoszlott. Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India, Pakisztán mind nukleáris fegyverarzenáljuk növelésén dolgozik, az atomfegyverek használatát szabályozó nemzeti törvények és multilaterális egyezmények is kezdenek szétesni. Az atomfegyver-mentes világ ígérete nem egyszerűen Trump elnök miatt hullott szét, az idáig vezető folyamatok jóval az új amerikai elnök beiktatása előtt beindultak. Obama programja ellenére a Pentagon továbbra is a hidegháborús logika és az elrettentés-stratégia mentén dolgozott, az Egyesült Államok már 2010-ben 1 trillió dolláros fegyverfejlesztési programba kezdett; ezen felül az ENSZ atomfegyver-ellenes kampányát sem támogatta sem az USA, sem a többi állandó BT tag.
Az atomleszerelési folyamat szétesése mögött 4 okot fedezhetünk fel. Az első a romló orosz-amerikai kapcsolat. Miután 2002-ben a Bush-kormány kilépett a Ballisztikus Rakéta- Ellenes Szerződés (ABMT) mögül, újra beindult a fegyverkezési verseny Oroszország és az Egyesült Államok között. 2011-től Oroszországban is kezdetét vette a fegyverfejlesztés, Putyin 2012-es hatalomba lépésével a folyamat felgyorsult. A NATO keleti terjeszkedésére az ukrajnai 2014-es orosz invázió volt a válasz. Végül az orosz-amerikai fegyverzet-csökkentési együttműködés koporsójára az utolsó szöget az ütötte, hogy Oroszország bojkottálta a 2016-os Nukleáris Védettségi Csúcstalálkozót. Ebből következően, az atommentesítés szétesésének második oka az, hogy az USA-szövetséges Európa, látva a növekvő orosz fenyegetést, hivatalosan sem támogatta az atomfegyver-mentesítést a NATO biztonsági stratégia keretein belül.
A harmadik ok az Egyesült Államok Külügyminisztériumában és a Pentagonban továbbra is domináns „héja-gondolkodás”, amely szerint továbbra is szükséges az amerikai nukleáris arzenál fejlesztése, csak így képes az Egyesült Államok a szövetségeseinek biztonságát garantálni. A negyedik ok szintén az Egyesült Államokon belüli jelenség. Az Obama-vízió ellenére továbbra is az az uralkodó amerikai gondolat, hogy először az amerikai nemzetbiztonságot kell garantálni, minden más – így az atommentesítés is – csak ez után következhet.
Ezen folyamatok betetőzése Trump még nagyobb volumenű nukleáris arzenál-fejlesztése, az amerikai atomfegyver bevetésével való fenyegetés, az iráni atomalkuból való kilépés, és a továbbra is megoldatlan Észak-Korea probléma. A világon összesen 15 000 nukleáris fegyver van, melyből rengeteg élesített; továbbá a baleset vagy rossz kalkuláció okozta atomkatasztrófa bekövetkezésének esélye is nagyon magas. A helyzet még nem visszafordíthatatlan, de az Egyesült Államoknak és Oroszországnak mihamarabb meg kellene kezdenie az újratárgyalást az atommentesítéssel kapcsolatban a valóban biztonságos jövő érdekében.
Az amerikai-kínai kapcsolatok hosszú távú kilátásai egyre borúsabb képet festenek, akár születik kereskedelmi alku, akár nem – Ryan Hass, Brookings, 2018. november 26.
Fokozott figyelemmel kíséri a világ a most következő, argentínai G20 csúcstalálkozót, ahol Donald Trump és Xi Jinping enyhítheti az országaik közti kereskedelmi feszültséget. A közelmúlt trendjei alapján azonban nincs túl sok ok az optimizmusra. 1979 óra most a legfeszültebb a viszony az Egyesült Államok és Kína között; egyre élesedik a verseny köztük a globális vezető hatalmi pozícióért, melyben most láthatóan Kína áll nyerésre. A Trump-adminisztráció nyíltan konfrontatív, zéró-összegű játszma megközelítésű stratégiája is ezt tükrözi. A kínai mainstream elemzők az Egyesült Államokat hanyatló hegemónként értékelik, aki most mindent megtesz hatalma megtartásáét. Többek szerint a Kína-kártya ilyen szintű hangsúlyozásával az amerikai kormány csak a saját, belső gazdasági-társadalmi problémáinak megoldatlanságáról próbálja elterelni a figyelmet. Ezekből következően nem tartanák okos lépésnek, ha Kína fejet hajtana az USA követelései előtt.
Az elmúlt időszakban diplomáciai téren sem sikerült áttörést elérni. Korábban a folyamatos, felső vezetők közti kommunikációt biztosító csatornák használatával stabil kapcsolatot tudott fenntartani Washington és Peking, különös tekintettel a geopolitikailag vitatott területeken zajló akciókra. Ezek a csatornák ma nem működnek.
A kapcsolatok további erodálódását már csak legfelső vezetői szinten lehet megállítani, erre volna jó alkalom a G20-as csúcs. Ha itt sikerülne az Egyesült Államok és Peking közti versenyt közösen elfogadott és értelmezett paraméterek közé szorítani, megállítható volna a destabilizáció. Azonban, még ha sikerül is a napokban kereskedelmi alkut kötni, az sem lesz feltétlenül hosszú életű eredmény, mivel a kereskedelem csupán részterülete a két állam közti vitának. Ha viszont ez a minimális eredmény sem születik meg, akkor a közeljövőben egyre valószínűbb, hogy nem csak kereskedelmi téren folyik majd a háború a két nagyhatalom között.
Japán kifinomult Kína-stratégiája – Daniel Hurst, The Diplomat, 2018. november 24.
Shinzo Abe japán miniszterelnök ügyes hintapolitikát alkalmazott az ebben a hónapban megrendezésre került regionális csúcsokon, különös tekintettel az ASEAN csúcstalálkozóra. Utóbbin Abe többször utalt a hét év szünet utáni első kínai látogatására és hangsúlyozta a Japán-Kína enyhülés fontosságát, ugyanakkor kritikával illette Peking lépéseit számos kulcsterületen.
Az ASEAN+3-as találkozón Abe a kifogásolható infrastrukturális befektetések – melyek Pekinghez köthetők – helyett a magas minőségű és finanszírozását tekintve átlátható és fenntartható régiós fejlesztést szorgalmazta. A Kelet-Ázsia Csúcstalálkozó során a dél-kínai-tengeri térség militarizálódásának fokozódása miatti japán aggodalmaknak adott hangot a miniszterelnök, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Japán egy mindenki számára egyenlő módon nyitott és szabad indo-csendes-óceáni övezet kialakításában érdekelt.
Abe Kína mellett állt ki a kereskedelmi védővámokkal szemben, és a Pekinget is magába foglaló RCEP szerződés véglegesítésének gyorsítására hívta fel a térség vezetőit. A TPP11-es szabadkereskedelmi szerződés eddigi kialakításában játszott konstruktív japán szerep is hangsúlyt kapott. Ennek kapcsán Abe kiemelte, hogy szükség van egy nyugodt gazdasági környezetre, melyben a szellemi jogok védelme és az igazságos verseny feltételei megvalósulnak, ezzel pedig az amerikai érdekeket támogatta kimondatlanul. Végül Japán is támogatta a WTO megreformálására hívó javaslatokat.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/11/japans-subtle-china-strategy-on-display/
Hogyan lehet ellensúlyozni Kína befolyását a Csendes-óceán déli térségében? – Charles Edel, Foreign Affairs, 2018. november 13.
Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek össze kell hangolniuk erőfeszítéseiket a térségben.
A 2018 kezdete óta folyamatos, Kínával szemben konfrontatív amerikai retorika– mely a Csendes-óceán déli államaival szorosabb együttműködést hirdet – ellenére továbbra is kérdés, hogy hosszútávon mennyire fontos a régió Washingtonnak. Eddig a katonai koordinációs kezdeményezéseken túl más a gyakorlatban nem valósult meg. Az amerikai együttműködés komolyságával kapcsolatos kételyek az ASEAN és az APEC találkozókat is meghatározták. Az aggályokat már csak az is alátámasztja, hogy a legutóbbi regionális csúcsokra Donald Trump elnök maga helyett Mike Pence-t küldte, míg Kína részéről maga Xi Jinping vett részt.
A dél-csendes-óceáni térség stratégiailag kulcsfontosságú az Egyesült Államoknak és a vele szövetséges Ausztráliának, Új-Zélandnak és Japánnak is; közös érdekük a terület szabad katonai és kereskedelmi átjárásának biztosítása, a potenciálisan ellenséges hatalmak erőkifejtési lehetőségeinek lekorlátozása, és a demokratikus intézmények és a liberalizmus terjesztése. A 2000-es évektől Kína sokkal aktívabban van jelen befektetésekkel és segélyekkel az övezetben, ezzel pont azt az űrt töltötte be, amit az Egyesült Államok és szövetségesei hagytak maguk mögött, mikor a terror ellenes háború miatt elfordult a figyelmük a területről.
A másodlagos prioritásnak a kínai-amerikai vetélkedés felerősödésével azonban vége. Az USA idén 113 millió dolláros gazdasági együttműködést serkentő csomagot hirdetett meg, és számos infrastrukturális beruházást tervez finanszírozni a csendes-óceáni szigetországokban. A Kongresszus megszavazta a BUILD – Better Utilization of Investments Leading to Development – Ügynökség létrehozását, amely a régiós magánszektori befektetéseket ösztönzi, és egyben a kínai „Egy övezet, egy út” projekt alternatíváját adja. Japán, Új-Zéland és Ausztrália is külpolitikai stratégiájának középpontjába helyezte a térséget, jelentős infrastrukturális-, és fejlesztési befektetésekkel és segélyekkel van jelen. Új-Zéland saját, 500 millió dolláros külpolitikai büdzséje meghirdetése mellett katonai együttműködésre is ígéretet tett. Ezek a kezdeményezések az első csírái a szövetséges államok összehangolt dél-csendes-óceáni stratégiájának.
Az elkövetkezőkben az USA által vezetett, széleskörű koordinációra lesz szükség. Ezen túl az Egyesült Államok további feladata a régióra költött pénzek növelése, ezzel is megerősítve a hosszú távú együttműködés melletti elköteleződést. Így az USA-szövetséges államok is arra lesznek ösztönözve, hogy növeljék a térségi kiadásaikat. Végül, fontos, hogy az Egyesült Államok megtartsa figyelme egyensúlyát Észak- Kelet-Ázsia és a Csendes-óceán déli térsége között. Az USA-nak és szövetségeseinek megvan a potenciálja a kínai jelenlét ellensúlyozására, a siker a megfelelő koordináción és a közös célok helyes priorizálásán múlik.
Kína újabb kőolaj-, és földgáz egyezményeket köt Ázsiában – John Reed és Lucy Hornby, Financial Times, 2018. november 23.
A Brunei Szultánsággal és a Fülöp-szigetekkel közös projektekről szóló megállapodások újabb alapot adhatnak Kína dél-kínai-tengeri területi követeléseinek.
Kína továbbra is kitart a dél-kínai-tengeri kőolaj-, és földgáz lelőhelyek felkutatását célzó közös akciók megvalósítása mellett. Korábban Peking a „Kilenc pontos vonal” határain belüli történelmi jogokra hivatkozva de facto megvétózta a többi állam nyersanyagforrás-felkutató terveit a vitatott térségben. Az előző héten azonban egyetértési megállapodásokat írt alá a Brunei Szultánsággal és a Fülöp-szigetekkel, melyben közös finanszírozású projekteket helyeztek kilátásba.
A Kína-kritikusok azonnal elutasították az aláírt dokumentumokat, mivel ezek potenciális jogi alapként szolgálhatnak a jövőben Peking dél-kínai-tengeri követeléseivel kapcsolatban. Többen a hivatalos iratok teljes szövegének nyilvánosságra hozatalát követelik, ez eddig nem történt meg. Vietnám és Oroszország is feszült figyelemmel követi az eseményeket; korábban mind a ketten kínai nyomásra felfüggesztették nyersanyagforrás-kutató munkálataikat a térségben.
A megállapodások értelmében az államok közös, kormányközi politikai bizottságot fognak létrehozni, ez lesz hivatott előkészíteni magát a felderítési munkát. A szakértők szerint a felderítés még távoli cél, de Peking számára már az is hatalmas győzelem, hogy egyetértési megállapodás született, a dokumentum politikai jelentősége miatt. A sikeres tárgyalásokat az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Fórum után folytatták le az érintettek. A regionális csúcstalálkozón az USA-Kína versengés és Kína dél-kínai tengeri „magatartás kódex” víziója voltak a domináns témák. Utóbbi értelmében Kína nem engedné a térségben közös hadgyakorlatok megrendezését olyan államokkal, akik nem tartoznak a dél-kínai tengeri régióhoz, illetve a külső cégek nyersanyag-követelési jogai sem lennének elismerve, csak ha ebbe a régión belüli összes állam beleegyezik. Kína ezt a vízióját az elkövetkező 3 éven belül szeretné gyakorlatba ültetni.
Forrás: https://www.ft.com/content/fbc10072-eece-11e8-89c8-d36339d835c0
India és a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd államai – Egy innovatív megközelítés kidolgozása – Harsh V. Pant és Paras Ratna, The Diplomat, 2018. november 21.
A Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd (QUAD) államok e heti találkozója, és Donald Trump szabad és nyitott Indo-Csendes-óceán stratégiája mind azt bizonyítja, hogy India szerepe és fontossága az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett.
A QUAD stratégiai koncepciója jelenleg is körvonalazódik, novemberben háromszor tartott találkozót a csoportot alkotó Egyesült Államok, India, Ausztrália és Japán; a négy állam elkötelezte magát a nyitott és inkluzív indo-csendes-óceáni övezet előmozdítása mellett. A QUAD, mint a nyitott és szabad indo-csendes-óceáni régió békéjén és prosperitásán munkálkodó demokratikus országok együttműködése, már 2007-ben megindult, eredetileg Shinzo Abe japán miniszterelnök ötlete alapján. Az akkori ausztrál miniszterelnök, Paul Rudd azonban kihátrált a születő kooperáció mögül, félve Kína reakciójától. A QUAD-ot 2017-ben élesztették újra, ekkor már mind a négyen támogatták.
A globális politika epicentrumának áttevődése a transz-atlanti térségből az indo-csendes-óceáni övezetre, az Egyesült Államok, mint egyedüli hegemón hanyatlása, és Kína felemelkedése komoly geopolitikai következményekkel bír az együttműködés államaira. Miután a 2000-es évektől az Egyesült Államok figyelme elterelődött a régióról – amit korábban egyedüli hegemónként irányított és védelmezett– és ezzel párhuzamosan ugyanitt Kína hegemonikus törekvései egyre hangsúlyosabbak lettek, India, Japán, Vietnám, a Fülöp-szigetek egyre nagyobb mértékben kezdték félteni a saját biztonságukat. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a felsorolt államok mindegyikének van Kínával rendezetlen területi vitája; ez a félelmetes tempóban fejlődő kínai katonai erő árnyékában fokozott aggodalmat kelt mindenkiben. A fokozódó aggodalom élesztette újjá a QUAD-ot 2017-ben.
India sajátos példa a QUAD csoporton belül. Új-Delhi is együttműködik az új indo-csendes-óceáni rend kialakításában, ugyanakkor stratégiai óvatossággal kezeli a QUAD együttműködést, a kényes sino-indiai kapcsolatok miatt. A 2017-es mélypont után, Wuhanban megrendezésre került Xi Jinping- Narendra Modi találkozó törékeny megbékéléshez vezetett az India-Kína viszonyban. A viták újbóli elmérgesedését és a nyílt Kína-konfrontációt az óriási belső problémákkal küszködő India nem kockáztathatja meg, ezért passzívabb szerepet tölt be a Négyoldalú Biztonsági Párbeszédben. A QUAD hatékonyságát az is árnyékolja, hogy mind Japán, mind Ausztrália jelentős kölcsönös gazdasági függésben van Kínával, így a Pekinggel szembeszállás ő esetükben sem megvalósítható opció.
Ahol a négy állam a legnagyobb potenciállal rendelkezik a jövőre nézve, az a kalózkodás visszaszorítása, mivel mindannyian jelentős haditengerészeti képességekkel rendelkeznek. Ezen kívül az ASEAN-nal együttműködve a regionális koordinációban is kulcsszereplők lehetnek. India számára a QUAD lehetőséget jelent, hogy aktív formálója legyen a regionális biztonsági rendnek, illetve árnyaló tényezője lehet a sino-indiai kapcsolatok formálásának.
Forrás: https://thediplomat.com/2018/11/india-and-the-quad-forging-an-innovative-approach/
Szerző: Unger Melinda
