Sajtófigyelés – 2019 február 22.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
India gazdasága növekedni fog a politikájától függetlenül is – Martin Wolf, Financial Times, 2019. február 5.
India fontos ország. Nemsokára a világ legnépesebb államává válik, gazdasága gyorsan növekszik, demokráciája pedig egyre élénkebb. Ami Indiában történik, az befolyásolja az egész világot. De milyen gazdasági kilátásai vannak az országnak? Vajon tényleg Narendra Modi miniszterelnök idézett elő nagy változást? És mi változhat az országgyűlési választásokat követően?
India gazdaságában a meghatározó változás 1991-ben történt, miután az országban piacgazdasági reformokat vezettek be. Az elvek azóta lényegében nem változtak, így a jelenlegi miniszterelnök újításai sem voltak túl provokatívak. Kivéve persze a demonetizációt, mely a két legnagyobb címletű bankjegy, az ötszáz és az ezer rúpiás érvénytelenítését és forgalomból történő kivonását eredményezte. Ez a döntés sokkoló volt sokak számára.
A Világbank nemrég kiadott Indiáról szóló tanulmánya szerint az 1991-et követő időszak három részre osztható: 1991 és 2003 között a gazdaság évente átlagosan 5.4 százalékkal nőtt, majd 2004 és 2008 között tarthatatlan mértékben, 8.8 százalékkal. A gazdasági világválság következtében lassulás vette kezdetét, azonban az elmúlt időszak a vártnál gyorsabb növekedést eredményezett. A legutóbbi adatok szerint a növekedési ráta hét százalék felé is emelkedhet.
A gyors növekedéshez infrastrukturális fejlesztésekre, új befektetésekre, illetve nagyobb termelésre van szükség. Léteznek hiányosságok, viszont ha India továbbra is ilyen mutatókat produkál, 2030-ra eléri Kína jelenlegi egy főre jutó GDP értékét. Bár az indiai lakosok továbbra is viszonylag szegények maradnának, India igazi nagyhatalommá válna.
Arvind Subramanian gazdasági tanácsadó optimistán tekint előre: India évtizedek óta úton van a szocializmusból a kapitalizmus felé, a piacgazdaság pedig jól működik, még akkor is, ha az indiaiak nagy részének nem tetszik. A következő évtizedek ígéretesek az ország számára, a főbb megoldandó ügyek pedig politikai jellegűek, nem pedig gazdasági problémák. Erről szól a következő választás is: az egyik oldalon egy mindent centralizálni igyekvő fegyelmezett párt keménykezű politikusa áll, másik oldalon pedig egy kaotikus koalíció. Bármilyen eredmény is születik, hatalmas gazdasági átalakulás nem várható. Az viszont lehetséges, hogy India változni fog. Történjék bármi, egyet érdemes megjegyezni: India fontos ország.
Forrás: https://www.ft.com/content/8e660642-2891-11e9-a5ab-ff8ef2b976c7
A kínai vásárlók körében egyre népszerűbb a Huawei – Financial Times, 2019. február 7.
A Huawei technológiai vállalat körül több botrány is napvilágot látott az elmúlt időszakban. Ennek ellenére Kínában a cég termékei népszerűbbek, mint valaha. Egy január végi Financial Times közvéleménykutatás szerint a fogyasztók negyven százaléka Huawei okostelefont tervez vásárolni következő alkalommal. A novemberi és az egy évvel korábbi adatokhoz képest ez tíz százalékos növekedést jelent.
A Huawei által piacra dobott legutóbbi modellek elismerő kritikában részesültek nemzetközi szinten is, azonban a nyugatról érkező nyomás megváltoztatta az eladási mutatókat. Úgy tűnik, Kínában épp a nemzeti szeretet egyik szimbólumává vált a cég. Zhao Lixia értékesítési ügynök szerint sok ügyfél Huawei okostelefonok vásárlásával fejezi ki a haza iránti szeretetét. Azt is észrevette, hogy sokan nyíltan megkérdőjelezik az Apple termékek vásárlóinak hazafiasságát. Az Apple termékeket célzó bojkotton túl más kínai vállalatok, mint például az Oppo vagy a Vivo okostelefonok népszerűsége is csökkent.
A Huawei az egyik legértékesebb márkává vált a piacon az elmúlt időszakban, célja pedig egyértelmű: a Samsungot és az Apple-t legyőzve világelsővé válni. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a vállalat legutóbbi okostelefonjai nagy áttörést hoztak minőségben, de ár szempontjából is kielégítőek voltak. A nemrég kiadott iPhone XS Max ára például ezerötszáz dollár feletti – ami a kínai vásárlók számára rendkívül drágának számít -, ezzel szemben a Huawei Mate 20 Pro 800 dollár körüli összegért is megvásárolható.
A Huawei-nek minden esély megvan arra, hogy az okostelefon-piac legnagyobb erejévé váljon. Kérdés azonban, milyen következményei lesznek hosszú távon a botrányoknak: decemberben az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, majd Lengyelországban kémkedési vádakat fogalmaztak meg a leányvállalat több fontos munkatársával szemben. Mindez valójában egy technológiai háború kezdete?
Forrás: https://www.ft.com/content/d5070d78-2ace-11e9-a5ab-ff8ef2b976c7
Demokratizálódást vártak, más eredményt hozott – Olimpiai játékok Kínában – Nithin Coca, Foreign Policy, 2019. február 8.
A 2008-as nyári olimpiai játékok Kína liberalizációját voltak hivatottak előidézni. Ehelyett azonban az esemény csak arra ébresztett rá, hogy a Párt bármit megtehet következmények nélkül.
A történelem folyamán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság több alkalommal eltekintett a szervező országban történő atrocitásokról. Tökéletes példa erre az 1936-os berlini Nyári Olimpia, mely sokak emlékezetében egyszerűen „náci olimpia” néven maradt meg. A pekingi olimpiát másfajta események előzték meg: 2008 márciusában Tibet-szerte nagyszabású tüntetések kezdődtek, melyekkel szemben a kínai államvezetés bevetette a népi fegyveres rendőrséget. A tibeti tüntetések következtében számítani lehetett arra, hogy a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen is hasonló történések következhetnek, ezért a kínai fél megelőző lépéseket alkalmazott.
Az eseményekkel a nemzetközi sajtó is kiemelten foglalkozott, ez pedig különösen is kellemetlen volt Kína számára néhány hónappal az olimpiai játékok előtt. A világ több pontján tüntetéseket szerveztek, követelve, hogy a kínai fél tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Kína kormányt támogató ellentüntetésekkel válaszolt, melyek elsőre spontán szerveződéseknek tűntek, azonban valójában Pekingből irányították azokat.
A száműzetésben élő ujgur és tibeti közösségek, nonprofit szervezetek, illetve bizonyos sportújságírók is olimpiai bojkottra szólították fel a tagországokat. Mark Dyreson, a Pennsylvaniai Állami Egyetem sporttörténésze nagyobb visszhangra számított az események kapcsán: „Úgy gondoltam, hogy sokkal erősebb törekvések lesznek a bojkottra, viszont ezek idővel teljes kudarcot vallottak. (…) Az is igaz viszont, hogy az olimpiai játékok 1896 óta tartó történelmében csak egy olyan időszak volt, amikor széleskörű bojkottra került sor…” A Mark Dyreson által említett időszak az 1980-as moszkvai, illetve az 1984-es los angeles-i játékokat jelenti elsősorban: előbbit az Egyesült Államok vezetésével 66 ország, utóbbit a Szovjetunió és a szocialista államok jelentős része bojkottálta.
A 2022-es pekingi téli olimpiai játékok egyre közelednek. Kérdés, hogy az elnyomásban lévő közösségek kérései ezen alkalommal eredményesebbek lesznek-e.
Forrás: https://foreignpolicy.com/2019/02/08/beijings-olympics-paved-the-way-for-xinjiangs-camps/
Mi várható egy újabb Egyesült Államok–Észak-Korea csúcstalálkozótól? – Michael E. O’Hanlon, Jung H. Pak, Evans J.R. Revere, Brookings, 2019. február 8.
Az Egyesült Államok elnöke és Észak-Korea vezetője február végén találkoznak Vietnamban egy újabb csúcstalálkozó keretén belül. De mire érdemes figyelni a találkozót megelőzően, illetve milyen következmények várhatóak? A Brookings három szakértője keresi a kérdésekre a választ.
Michael E. O’Hanlon véleménye alapján Donald Trumpnak pragmatikusnak kell lennie a találkozón. Az elemző szerint egy olyan egyezményre van szükség, mely keretén belül a szankciók részleges eltörléséért cserében Észak-Korea vállalja, hogy nem készít több bombát és ballisztikus rakétát. Az amerikai elnöknek ezen alkalommal nem szükséges tárgyalnia az azonnali denuklearizációról, ugyanis a jelenlegi helyzetben az északi vezető semmiképp nem vállalná a nukleáris fegyverek letételét. Az amerikai-észak–koreai kapcsolatokat úgy kell átalakítani, hogy mindkét fél kompromisszumot tudjon kötni. Amennyiben az Egyesült Államok a „Líbia-modell” alkalmazását tervezi Észak-Korea esetében is, gyorsan visszatérhetnek a 2017-es instabil állapotok.
Jung H. Pak úgy látja, hogy a Trump-adminisztráció Stephen Biegun észak-koreai különmegbízottat igyekszik az események középpontjába helyezni. Ez azért is érdekes, mert a Külügyminisztérium különmegbízottja gyakran az Egyesült Államok elnökével nem összeegyeztethető kijelentéseket tesz. Donald Trump tavaly júniusban azt mondta, hogy Észak-Korea nem jelent többé nukleáris veszélyt a világra, Biegun szerint azonban a denuklearizáció kapcsán konkrét egyezmény nem született, bár jelentős előrelépések történtek a folyamat során. A különbségek ellenére Stephen Biegun megismételte Trump azon szavait, mely szerint a Koreai háború gyakorlatilag véget ért, az amerikai elnök pedig kész ezt hivatalosan is bejelenteni a közeljövőben. Jung H. Pak elemző szerint a konkrét eredményeket nem az állami vezetők szavai, hanem a munkacsoportok által kialakított közös lépések idézhetik elő.
Evans J.R. Revere gondolata alapján csökkenteni kell az elvárásokat. Kim Jong-un célja a denuklearizáció illúziójának létrehozása. Az észak-koreai fél pontosan tudja, hogy úgy is javíthat pozícióján, ha nem adja fel fegyverarzenálját. Az Egyesült Államok, Dél-Korea, Kína és Oroszország más-más céllal mind hajlanak afelé, hogy elfogadjanak egy pusztító fegyverekkel rendelkező Észak-Koreát. Kis túlzással a második csúcstalálkozó csak egy műsor része, mely során Kim Jong-un újabb ígéreteket tesz, Donald Trump pedig bejelenti a béke győzelmét.
Miért nem tarhat beszédet a tajvani elnök az amerikai Kongresszusban? – Richard C. Bush, Brookings, 2018. február 8.
Amerikai szenátorok egy csoportja arra kérte Nancy Pelosi képviselőházi elnököt, hogy hívja meg Tsai Ing-wen tajvani elnöknőt a Kongresszusba. Richard C. Bush elemző szerint bár az elnök megválasztott vezetőként tiszteletet érdemel, még sincs helye a Kongresszusban.
Az első és legfőbb ok, hogy a tajvani elnök kongresszusi beszéde alapjaiban változtatná meg az amerikai–kínai kapcsolatokat. A kínai-amerikai kapcsolatok helyreállítása az 1970-es évek során történt, egyik fő pontja pedig épp az volt, hogy bár az Egyesült Államok ápolhat baráti viszonyt Tajvannal, azt csak nem hivatalos formában teheti meg. Richard Nixon és Jimmy Carter úgy látták, az Egyesült Államok nemzeti érdeke Kína felé közeledni, ezen kötelezettséget pedig azóta minden amerikai elnök vállalta. Annak ellenére, hogy a Tajvannal való tárgyalások nem hivatalos formában történnek, az amerikai elnöki adminisztrációk folyamatosan előrelépéseket érnek el a térség fellendülését és biztonságát illetően. Tsai Ing-wen részvétele a Kongresszusban azt az érzést keltené, hogy az amerikai-tajvani kapcsolatok hivatalosak lettek, komoly visszatetszést váltva ki a kínai fél részéről. Ennek gazdasági és biztonságpolitikai veszélyei egyaránt lennének.
A második ok, hogy nem is az Egyesült Államok, hanem Tajvan bűnhődne leginkább. Az esemény hatására a kínai fél minden bizonnyal intenzívebben próbálna beavatkozni Tajvan belpolitikájába, illetve igyekezne még jobban ellehetetleníteni annak diplomáciai kapcsolatait. Az amerikai szenátorok segítési szándéka tehát csak nehézségeket okozna. Ehhez tartozik a harmadik ok, mely az a hiba, hogy a tajvani fél nem lett megkérdezve a kezdeményezésről. Az elnök huszonhárom millió ember biztonságáról kell gondoskodjon, az pedig egyelőre nem ismeretes, hogy jó ötletnek tartja-e az amerikai Kongresszusban való felszólalást. Richard C. Bush szerint Tsai Ing-wen a stabilitás elérésére törekszik, épp ezért nem szeretne egy hasonló lépéssel nemzetközi konfliktust előidézni.
Az Egyesült Államok mindent meg kell tegyen annak érdekében, hogy szorosabb kapcsolatokat ápoljon Tajvannak. Ennek módját azonban nem az amerikai képviselők, hanem a másik fél tagjai találhatják meg. A szimbolikus gesztusok lényegesek, azonban egy ilyen lépés több nehézséget okozna, mint előrelépést.
Miért nem elég az amerikai–kínai kereskedelmi megállapodás? – Minxin Pei, Project Syndicate, 2019. február 18.
Van arra lehetőség, hogy az Egyesült Államok és Kína olyan kereskedelmi megállapodást kössön egymással, mely mindkét fél gazdaságát fellendíti. Ennek ellenére a két ország közötti feszültségek mögött korántsem csak gazdasági szempontok állnak, hanem komoly biztonságpolitikai félelmek is. Ezért pusztán egy kereskedelmi megállapodás nem feltétlenül segít a helyzeten
Természetesen egy kereskedelmi megállapodás kívánatos. Amennyiben a jelenlegi helyzet nem oldódik meg, az árak nőni fognak, a bizonytalanság pedig a két érintett félen túl más országokra is kihatással lesz. A sikeres egyezmények azonban nem oldhatnak meg mindent, ugyanis a két nagyhatalom jelenleg egy stratégiai versenyben vesz részt..
Az Egyesült Államok úgy értelmezi, hogy érdemes feladnia gazdasági előnyeinek egy részét Kína nemzetközi politikai és ideológiai befolyásának megállítása érdekében. Erről szólhat a Huawei-ügy is, ugyanis az amerikai kormány az elmúlt időszakban azt hangoztatta, hogy a Huawei vállalat termékei kémkedésre adhatnak lehetőséget, és nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
A konfliktus elsősorban nem gazdasági, hanem biztonságpolitikai jellegű. Ennek megoldása érdekében Kínának bizalomépítő intézkedéseket kell tennie. Ahelyett tehát, hogy például több amerikai szójababot vásárolnának, érdemesebb lenne leépíteniük a Dél-kínai-tengernél található mesterséges szigeteken elhelyezett katonai létesítményeiket.
Szerző: Fábian Armin Vincentius
