A hagyományos kínai orvoslás Afrikában

Kína terjeszkedése Afrikában az elmúlt években a nemzetközi szakirodalom népszerű témájává vált, ma már szinte minden aspektusból olvashatunk róla tanulmányokat. Kína egészségügyi diplomáciája, és annak részeként a hagyományos kínai orvoslás (TCM) támogatása azonban a kevésbé kutatott témák közé tartozik. Pedig Kínának nyíltan megfogalmazott célja, hogy orvoslásán keresztül globális befolyásra tegyen szert. Jelen tanulmány arra a kérdésre próbál választ adni, hogy milyen tényezőkön alapszik Kína hagyományos orvoslásán keresztül megvalósuló jelenléte Afrikában, és ez hogyan illeszkedik Kína soft power politikájának természetébe.

Bevezetés

„Én személy szerint nem hiszek benne. Ennek ellenére azt hiszem, hogy támogatnunk kell.” – mondta Mao Ce-tung a kínai orvoslásról.[i] Illúziói tehát nemigen voltak róla, csupán belpolitikai szükségszerűségnek tartotta a kínai és nyugati orvoslás integrálását. Víziója azonban hetven év után sem merült a feledés homályába, mi több, a kínai politika zászlóshajójává vált. Ennek bizonyítéka a TCM[ii] mindenre kiterjedő fejlesztését megcélzó törvényjavaslat[iii] elfogadása.

Kína azonban most egészen másra készül, mint a kommunista nagyvezér idején. A fejlesztési terv biztosan nem csak a kínai gyógyászat államon belüli helyzetét hivatott legitimálni, mivel azt az alkotmány már 1982 óta teljes körűen garantálja.[iv] Marad hát a globális befolyás kiterjesztésének útjában álló akadályok felszámolása. A mögöttes politikai szándékot Huang Wei – az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának igazgatóhelyettese – a következőképp fogalmazta meg: „Az új törvény növelni fogja a hagyományos kínai orvoslás globális befolyását, és erősíteni az ország erejét.”[v] Xi Jinping kínai elnök különösen elkötelezett a kínai medicina támogatása és fejlesztése iránt, erről az a 2016-ban elfogadott nemzeti stratégia is tanúbizonyságot tesz, mely 2020-ra a TCM univerzális hozzáférhetőségére és 50 együttműködésre alkalmas nemzetközi TCM-központ létrehozására tett ígéretet.[vi]

A kínai soft power politika

A nemzetközi kapcsolatokban egyre nagyobb szerepet játszó soft power fogalma az 1990-es években került az érdeklődés középpontjába, amikor Joseph Nye^[vii] koncepciója forradalmasította a hatalom definiálásának módját. Nye szerint egy ország képes lehet arra, hogy kényszer vagy fizetség nélkül, mások preferenciáit feltérképezve érje el azt, hogy más országok ugyanazt akarják, amit ő akar. A hard powertől^[viii] eltérően a soft power nem a kényszerítő erő alkalmazásán vagy közvetlen ellenszolgáltatás megfizetésén, hanem azokon a tényezőkön alapszik, melyek az adott államot vonzóvá, mások szemében követendő példává tudják tenni. Joseph Nye a soft power forrását a kultúrában, politikai értékekben és eszmékben, valamint a kül- és belpolitikában vélte felfedezni.^[ix] Elmélete szerint, ha e tényezőket felhasználva egy ország hitelessé, vonzóvá és morálisan elfogadhatóvá tud válni mások szemében, sokkal költséghatékonyabban tudja céljait elérni és fenntartani a nemzetközi közösségben. Egy állam például megnyerheti más államok támogatását olyan kérdésekben, melyek kapcsán e nélkül a vonzerő nélkül valószínűleg másképp döntenének.^[x]

A soft power elmélete már a fogalom nevesítése pillanatában nagy visszahangot keltett a kínai döntéshozók körében. Ez nem meglepő, hiszen gyakorlata korántsem újkeletű az ország nemzetközi kapcsolataiban. Elmélete a taoizmusból eredeztethető, de a konfucianizmus alaptételével is meg lehet feleltetni. A kemény és puha erő párhuzamba állítható a yin és yang elméletével, ami a legismertebb példája a két ellentétes, ugyanakkor egymás nélkül működésképtelen erők koncepciójának. Erőszak helyett Kína már az ókorban is kulturális és erkölcsi felsőbbrendűségével próbálta meghódítani a környező népcsoportokat, így lett egykor a kelet-ázsiai térség kulturális, s fogalmazhatunk úgy, hogy a puha erő központja. Kínának ma feltett szándéka, hogy ezt a kulturális befolyását az egész világra kiterjessze.[xi]

De a soft power nem csak azért fontos Kína számára, mert hozzátartozik hagyományaihoz. Az 1980-as években a Deng Xiaoping-féle vezetés rájött arra, hogy a korábbi évekre jellemző önerőre támaszkodás nem fogja előmozdítani az ország felzárkózását. Felismerték, hogy ahhoz, hogy Kína ki tudjon törni az elmaradottságból, nyugati technológiára, tőkére és exportpiacra van szüksége. Ennek jegyében meghirdették a reform és nyitás politikáját, mely a soha nem látott gazdasági fejlődés időszakát eredményezte. A külföldi befektetéseken alapuló exportorientált gazdaságpolitika miatt azonban Kína függősége a külvilággal szemben rendkívül megnövekedett. A partnerek megnyerésének igénye a gazdasági külkapcsolatokban jelentkezett a legerőteljesebben, csakhogy a gazdaság rohamos fejlődése félelmet váltott és vált ki ma is az országokban. Ahhoz, hogy Kína sikeresen folytathassa gazdaságpolitikáját, el kell oszlatnia magáról a „sárga fenyegetésként” megjelenő negatív képet.

Annál is inkább, hogy a lélektani gátak áttörése nem csupán a gazdasági kérdések kapcsán szükséges. Sokan azonosítják hegemón törekvésekkel Kínát, ami több állam számára egyet jelent a biztonsági fenyegetéssel. A nyugati világból ellenérzéseket vált ki az állam autoriter jellege, az emberi és polgári szabadságjogok másodlagossága, a demokrácia vagy politikai szavahihetőségének hiánya. A kínai soft power célja így az ország imázsának modernizálása, a pozitív kép kialakítása, a nemzetközi közösség megnyugtatása és fejlődésének elfogadtatása. E politika része a Hu Jintao által meghirdetett „harmonikus világ” megteremtésének külpolitikai alapelve, amely elhozza Kína számára a „békés felemelkedés” időszakát. A szlogent később – a kevésbé fenyegetően hangzó – „békés fejlődésre” cserélték, hogy még inkább kihangsúlyozzák: Kína nem törekszik a nemzetközi rendszer megváltoztatására, csupán felelősségteljes nagyhatalom színében kívánja feltüntetni magát.[xii]

Hu Jintao doktrínájával a soft power a külpolitika egyre fontosabb elemeként a kormányzati politika szintjére emelkedett. Ezt bizonyítja, hogy az akkori elnök 2006-ban a központi kormány külügyi vezetőinek ülésén és 2007-ben a Kínai Kommunista Párt XVII. kongresszusán tartott főtitkári beszámolójában – első alkalommal – emelte ki külön célként a kínai kultúra mint a soft power legfontosabb elemének fejlesztését. Ugyanebben az évben az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága is ülést tartott a nemzeti soft power erősítésére céljából, de a helyi népi gyűlések és kormányok megbeszélésein is megvitatták Kína puha erejét.[xiii] A jelenség az utóbbi években sem veszített jelentőségéből, mi több, Xi Jinping hatalomra kerülésével a kínai politika egyik zászlóshatjójává vált. Az elnök ugyanis legfontosabb programjának jelölte az ország újjászületését és felemelkedését megcélzó kínai álom megvalósítását, ennek részeként pedig a soft power fejlesztését.[xiv]

Érdemes megjegyezni azonban, hogy Kína soft power értelmezése némiképp eltér a fogalom eredeti természetétől. Az egyik alapvető különbség a puha erő forrásának értelmezésében érhető tetten. Kína számára a soft power valójában egy eszköz gazdasági növekedésének, s ezáltal stabilitásának előmozdítására. A puha erő építését a vezetés egyértelműen hard investmentnek értelmezi, így a puha erőt igyekszik kemény erővé, pénzzé alakítani. A kínai diskurzusban a gazdasági erő így voltaképp a puha erő egy formájaként interpretálódik.[xv]

Kína értelmezésének másik eltérése a fókuszpontokban keresendő. Nye koncepciójától eltérően a kínai vezetés a puha erőt nemcsak külpolitikai céljai elérése, hanem belső célok megvalósítására utalva is használja. A nemzeti kohézió, társadalmi igazságosság, az emberek fizikai és lelki állapota, a nemzeti kultúra elsőbbsége vagy az oktatás minősége kínai kontextusban mind-mind a puha erő része. Ezt a fajta értelmezést Hu Jintao a soft power kettős céljáról tartott főtitkári beszédében is nyíltan megfogalmazta. Az akkori elnök elmondta, hogy a puha erő fő feladata, hogy az emberek szellemi igényének kielégítésével előmozdítsa a nemzeti kohéziót és kreativitást, valamint fokozza a nemzeti erő és befolyás terén Kína versenyképességét.[xvi]

Ezen értelmezés és célok tekintetében felmerül annak a kérdése, hogy mi lehet a kínai soft power azon eszköze, amely az ország iránti bizalmat fokozza, egyúttal pedig a külpolitikai célokat és a gazdasági versenyképesség további növekedését is előmozdítja.

A hagyományos kínai orvoslás mint a soft power eszköze

Úgy tűnhet, hogy a hagyományos kínai orvoslás távol áll a soft power kérdésétől, pedig valójában különösen sikeres módja lehet annak. Részben azért, mert a puha hatalom forrása általában kulturális eredetű, a TCM pedig több ezer éves hagyományával vitathatatlanul Kína kulturális örökségét képezi. A kínai orvoslás ráadásul túlélte a kulturális forradalmat, miközben a kínai kultúra számos elemére a leáldozás időszaka várt. Ebben a környezetben a túlélés képessége teszi különlegessé a kínai medicinát, hiszen gyakorlata egyike azoknak, melyek feledtetik Kínával a modernizáció során keletkezett kulturális űrt.[xvii] Növekvő gazdasága ellenére Kínát olykor napjainkban is a bizonytalanság keríti hatalmába, amelyben a hagyományos medicina – lévén kulturális folytonosságot szimbolizáló gyakorlatról van szó – egyfajta támpontot jelenthet. Ha a TCM nem is válasz minden kérdésre, érthető, hogy ideológiai és kormányzati oltalmat élvezve miért került a figyelem középpontjába.

A hagyományos orvoslás tehát a nemzeti kohézió előmozdítását szolgálja, mely már önmagában is megfeleltethető a soft power azon kínai értelmezésének, melynek egyik célja a belső problémák kezelése. Ehhez kapcsolódik továbbá a lakosság mielőbbi modernizálásra szoruló egészségügyi ellátórendszere, mely jelentős terhet róva a kormányra, ugyancsak a TCM fejlesztését indokolja. A kínai medicina nemcsak azért illeszkedik jól az egészségügyi politikába, mert a vidéki lakosság nagy része sokszor még mindig a hagyományos gyógymódokat részesíti előnyben, hanem azért is, mert a TCM jóval – becslések szerint 24%-kal[xviii] – alacsonyabb költségekkel jár a nyugati orvosláshoz képest. E felismerés eredményeként mára 4.238 kínai orvoslásra specializálódott kórház nyitotta meg kapuit Kínában, a TCM szolgáltatások pedig az egészségügyi intézmények csaknem mindegyikében, 97,5%-ában elérhetőek.[xix]

A külvilág felé közvetíteni kívánt pozitív kép és bizalomépítés kérdésére áttérve, a hagyományos orvoslás két szempontból is hatékony eszköz lehet Peking számára. Egyrészt azért, mert nem ütközik olyan akadályokba, melyek a soft power sikerességét általában hátráltatni szokták. Ilyen például az emberi jogok, a demokrácia, a belső politikai viszonyok és a szavahihetőség kérdése, melyek negatívan befolyásolják Kína megítélését. Másrészt azért, mert a bioterrorizmustól, fertőző betegségektől (HIV/AIDS, SARS, H1N1, XDR-TB) való félelem a nemzetközi érdeklődés legmagasabb szintéje emelte az egészségügyi politikát, ennek részeként pedig a kínai medicinát. A ma már külpolitikai prioritásként megjelenő egészségügyi diplomácia pedig nemcsak a globális egészségügyi biztonság növelésére hivatott, de jó eszköz arra is, hogy az egészségügyi kezdeményezések révén Kína növelje befolyását, és javítsa nemzetközi megítélését.[xx]

Kína viszonylag új szereplője a globális egészségügy politikájának, és kezdetben nem is volt aktív résztvevője a multilaterális szinten folyó diskurzusnak. Sokáig úgy tűnt, hogy az ország úgy akarja learatni a más államoknak nyújtott egészségügyi támogatásból származó politikai hasznot, hogy közben a fejlődő ország státuszával takarózva próbálja meg kikerülni az egészségügyi alapokhoz való hozzájárulást.[xxi] Peking ma már azonban aktív résztvevője és bőkezű támogatója a multilaterális egészségügyi együttműködésnek. Miközben az elmúlt tizenöt évben több ország csökkentette az Egészségügyi Világszervezetnek nyújtott (WHO) támogatását, Kína a 2018-2019-es kétéves költségvetési időszakra 75 millió USD-ra[xxii] növelte nettó hozzájárulását. Érdemes kiemelni továbbá az önkéntes hozzájárulást, így például azt a 20 millió USD-t[xxiii], melyet Peking tavaly ajánlott fel az Egészségügyi Világszervezet globális munkájának segítésére. A finanszírozással párhuzamosan egyébként a WHO kínai alkalmazottjainak száma is növekedni kezdett, amit a kitartó politikai támogatásnak köszönhetően Dr. Margaret Chan vezérigazgatói kinevezése koronázott meg 2007-ben. A WHO tíz éves elnöki pozíciója nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kína globális csatornán népszerűsíthesse hagyományos orvoslását. Bár az ország még messze áll attól a szerepvállalástól, amit Európa vagy az USA képvisel, jelenléte a globális egészségügyi kérdésekben vitathatatlanul növekvő tendenciát mutat. Ez a változás pedig világosan jelzi, hogy az egészségügyi politika új fejezetéből nem érdemes Kínát kihagyni.

Ahogy a hagyományos kínai orvoslást sem. A TCM-t illetően ugyanis egy olyan potenciális gazdasági tényezőről beszélhetünk, mely a gyógyszeripar kapcsán megkerülhetetlen szereplővé nőtte ki magát. A kínai orvoslás mára 130 milliárd USD-os[xxiv] iparággá fejlődött, harmincszorosan múlva felül a húsz évvel ezelőtti értéket.[xxv] A szektor rohamos növekedése potenciális gazdasági tényezőt jelent Kínának egy olyan világban, melynek gyógyszerkiadása a becslések szerint 2022-re eléri az 1,4 trilliárd USD-t[xxvi]. 3,7 millió tonna feletti éves terméseredményével az iparág 340.000 tonnával[xxvii] múlja felül a kémiai úton előállított gyógyszerek mennyiségét. A termékeket több mint 3000 vállalat dolgozza fel, hogy aztán a világ más országaiban is elérhetővé váljanak. A növekvő keresletnek köszönhetően az export virágzik, Kína csak a tavalyi évben 3,6 milliárd USD[xxviii]  értékben adott el 358.000 tonna[xxix] TCM terméket, mellyel egyértelműen ő a világ legnagyobb gyógynövény-exportőre.

A kínai orvoslásban rejlő gazdasági haszon tehát megfelel a kínai soft power azon értelmezésének, mely a puha erőt igyekszik pénzzé konvertálni. E felismerés eredményeként a kormány előszeretettel támogatja az iparág növelését, melynek egyik legjelentősebb megnyilvánulása a kínai orvoslás minden aspektusát megcélzó fejlesztési törvény elfogadása. A 2017-ben életbe lépett törvény célja, hogy a TCM globális befolyásának útjában álló akadályokat felszámolja. Legyen szó az orvosok képzésének modernizálásáról, a szolgáltatások minőségének fejlesztéséről, a termelési körülmények szabályozásáról, a termékek standardizálásáról vagy a környezetvédelmi előírások kikényszerítéséről, a szabályozás számos ponton a nyugati kritériumoknak való megfelelés irányába hat. Ez pedig nemcsak a hagyományos kínai orvoslás, de a Peking iránti bizalmat is fokozza.

Ugyanakkor egy nem várt esemény is közrejátszott abban, hogy a nemzetközi közösség felismerje a kínai orvoslás jelentőségét. Erre 2003-ban került sor, amikor a SARS-vírus valóságos pánikhangulatot keltett a világban.[xxx] Szakértői vélemények szerint az atípusos tüdőgyulladás több millió ember életét követelhette volna, mivel nem volt rá hatásos gyógyszer vagy oltóanyag. A riadalmat fokozta, hogy a kínai kormány a WHO kérése ellenére sem közölt hónapokig hivatalos információkat. Bár ez negatívan befolyásolta Kína megítélését, a hagyományos orvoslás sikere némileg ellensúlyozta a kritikát. A járványt ugyanis részben a TCM gyógynövényeiből előállított készítménnyel sikerült megfékezni, melynek eredményeit az Egészségügyi Világszervezet hivatalosan is megerősítette.[xxxi]

A SARS ráébresztette Kínát arra, hogy a járványügyi politika és a nemzetközi egészségügyi szabályok implementálásának hiánya rossz fényt vet az országra. Hogy felelősségteljes partnerként tüntesse fel magát, azóta nemcsak a Nemzetközi Egészségügyi Egyezményt ratifikálta, de az ENSZ-szel, WHO-val és a Világbankkal szorosan együttműködve a H1N1, a HIV/AIDS, a tuberkulózis, a malária és az ebola elleni küzdelemnek is aktív résztvevője lett.[xxxii] A nemzetközi közösség kedvezőnek tartja Kína járványvédelmi erőfeszítéseit, különösen Afrika vonatkozásában, ahol Kína különösen sikeres lehet a TCM terjesztésében.

Ennek egyik oka abban keresendő, hogy a kínai medicina bizonyos szempontból jobban illeszkedik Afrikába, mint a modern orvoslás. Nemcsak arról van szó, hogy Afrika kóros orvoshiányban szenved, hanem arról is, hogy míg a modern orvostudomány képviselőinek aránya a társadalomban csak egy a negyvenezerhez, addig minden négyszáz-ötszázadik lakosra jut egy hagyományos módszerekkel gyógyító orvos.[xxxiii] Egy olyan társadalom pedig, melynek 80%-a[xxxiv] napjainkban is a hagyományos orvoslást részesíti előnyben, vagy egészségügyi ellátásának az az egyetlen forrása, nagyobb bizalommal fogadja a kínai medicinát. Érdekesség, hogy 2001-2010 a hagyományos orvoslás évtizede volt Afrikában. További érv a TCM afrikai terjesztése mellett, hogy a HIV-fertőzések 60 százalékával, a több mint 11.000[xxxv] halálos áldozatot követelő ebola járvánnyal és a maláriás esetek 92 százalékával[xxxvi] a kontinens rendelkezik a világ legrosszabb egészségügyi mutatóival. Az Afrikát sújtó betegségek kezelésében Kínának és hagyományos orvoslásának kiemelt szerepe van, melynek legismertebb bizonyítéka, hogy Tu Youyou az ősi kínai írásokban lelte meg a malária ellenszerét. A kutató 2015-ben Nobel-díjat kapott munkájáért.[xxxvii]

Az Egészségügyi Világszervezet amellett, hogy elismeri a TCM jogosultságát és számos tünet, állapot és betegség esetében tekinti hatásvizsgálatok által bizonyítottnak gyógyhatását, 2002 óta külön stratégiával támogatja annak egészségügyi rendszerbe való integrálását.[xxxviii] Az ENSZ szintén üdvözlendőnek tartja Afrikában a kínai medicinát, amit mi sem érzékeltet jobban, minthogy az akkori főtitkár a Dél-Dél együttműködés legjobb gyakorlatának nevezte Kína egészségügyi diplomáciáját.[xxxix]

A hagyományos kínai orvoslás Afrikában

Peking folyamatosan növelni igyekszik politikai befolyását és gazdasági jelenlétét a világ minden országában. Néhány helyen, például Afrikában olyannyira, hogy egyesek Kína „új vadászterületével” azonosítják a kontinenst. Kína stratégiája részeként a soft power számos eszközét veti be Afrika országaiban. Nem kivétel ez alól a hagyományos kínai medicina sem, mely a – sokak által „gyarmatosításként” definiált – kínai terjeszkedés egyik fontos területévé vált az évtizedek során.

A TCM afrikai hódításának kezdete fél évszázadra, 1963-ra nyúlik vissza, amikor Kína száz fős orvosi csapatot küldött – a függetlenségét frissen elnyert – Algériába. Az igazi fordulat azonban a 2000-res évekkel köszöntött be, amikor Kína jelentősen megnövelte a kontinensnek nyújtott egészségügyi segélyeit. A 2000-2012 közötti időszakban Kína összes segélyének több mint fele[xl] áramlott Afrikába, melyből mintegy 4,7 milliárd USD-t fordítottak több mint kétszáz egészségügyi és az ahhoz szorosan kapcsolódó vízellátási és higiéniai projektekre.[xli] Kína harminc kórházat és ugyanennyi malária kezelésére szolgáló központot hozott létre, gyógyszergyárakat épített, 117 millió USD értékben bocsátott rendelkezésre egészségügyi felszerelést, harmincöt afrikai országnak biztosított 29 millió USD értékben antimaláriás gyógyszert, valamint 2013-2016 között 120 millió USD-t és 1000 fős személyzetet küldött az ebola kezelésére.[xlii][xliii] Mindez csupán egy-egy példa Peking egészségügyi szerepvállalására Afrikában.

Az egészségügyi segélyek jelentős hányadát az infrastrukturális projektek, a felszerelések és a gyógyszerek teszik ki, ám a legnagyobb szerepet valójában a kínai orvosi csapatok játsszák. Az elmúlt években Kína legalább négyezer[xliv][xlv] afrikai orvos és ápoló képzését vállalta, és számos kutatónak nyújtott posztdoktori kutatói programot, 24.000 USD-nyi felszerelést biztosítva fejenként azoknak, akik a Kínában végzett közös kutatás után hazatérnek Afrikába dolgozni.[xlvi] Azóta, hogy az első orvosi misszió megérkezett Algériába, 21.000 kínai egészségügyi dolgozó tett szolgálatot Afrika 50 államában.[xlvii] Minden évben körülbelül 1000 egészségügyi szakember dolgozik a kontinens – jelenleg – 44 országában.[xlviii]

Az évente akár 60 millió USD-t felemésztő egészségügyi személyzet biztosítása költséges ugyan, de Kína rájött arra, hogy az orvosok jó eszközei lehetnek a befolyásnak. A részben hagyományos gyógymódokat alkalmazó szakemberek jelenléte nemcsak azért fontos Kína számára, mert népszerűsítik a TCM-et, hanem azért is, mert személyes kapcsolataikkal, alulról építkezve közvetítik a kínai kultúrát. Az orvosok komoly kölcsönhatásban vannak a fogadó állam társadalmával, akiknek a tradicionális gyógymódok mellett a nyelvet, filozófiát, táplálkozást és mozgáskultúrát is bemutatják. Peking ezért ösztönözni kezdte orvosait, hogy kétéves, megújítható mandátummal utazzanak Afrikába, a kontinens államaival pedig egyezményeket kötött fogadásukra vonatkozóan.[xlix]

A kapcsolatépítés természetesen tisztán felülről irányított csatornákon is zajlik. A Kína-Afrika Fejlesztési Alap, a Kína-Afrika Malária Szimpózium, a Hagyományos Orvoslás Kína-Afrika Fóruma, vagy a Hagyományos Kínai Orvoslás Kína-Afrika Együttműködési és Fejlesztési Fóruma csak egy-egy példa a kapcsolatok sokszínűségére. Az egészségügyi kérdések a hivatalos együttműködés legmagasabb szintjén, a Kína-Afrika Együttműködési Fórumon (FOCAC) is kiemelt jelentőséggel jelennek meg. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy a 2015-ös miniszteri találkozón külön kerekasztalt rendeztek Kína-Afrika egészségügyi kooperációjának megvitatására, melynek keretében elfogadták a civil társadalom és a magánszektor bevonását is megcélzó Kína-Afrika Egészségügyi Együttműködési Tervet.[l][li] A 2018-as FOCAC találkozón is hasonlóan kiemelt szerep jutott az egészségügynek, a Xi Jinping által bejelentett nyolc fő kezdeményezés közül az egyik e területen növeli a sino-afrikai együttműködést. A kínai elnök ígéretet tett arra, hogy felfrissítik a kontinensnek nyújtott már létező ötven egészségügyi segélyprogramot, közöttük a zászlóshajónak számító African Center for Disease Control és a Prevention and China-Africa Friendship Hospitals programot. A jövőben Peking folytatni kívánja a járványok és népbetegségek elleni küzdelmet, növelni szeretné az afrikai orvosok képzését és a kínai orvoscsapatok küldését, valamint a mobil és célzott egészségügyi szolgáltatásokat is fejleszteni fogja.[lii]  A 2019-2021-es akciótervnek a hagyományos kínai orvoslás is szerves részét képezi, melynek keretében külön központokat akarnak létrehozni Afrikában a TCM alkalmazása, oktatása, kutatása és ipara terén való együttműködés előmozdítására.[liii]

Két héttel a FOCAC csúcs előtt pedig immár negyedik alkalommal tartottak miniszteri szintű találkozót High Level Meeting on China-Africa Health Cooperation néven az egészségügy terén, melynek idei témája az együttműködés mélyítése és az Egészségügyi Selyemút (Health Silk Road) közös építése volt. A találkozó eredményeként aláírásra került a China-Africa health cooperation 2018 Beijing initiative, mely a HIV megelőzése mellett többek között az afrikai gyógyszeripart és a közegészségügyi szükséghelyzetekre való reagálást helyezte középpontba.[liv]

Az egészségügyi diplomácia mögött álló politikai megfontolás

Noha az egészségügyi diplomácia alapvetően az egészségügyi problémák kezelésére és azok leküzdésére koncentrál, kevesen gondolják úgy, hogy a támogatás Peking részéről csupán altruista magatartás volna. Az orvoslás ugyanis jó ürügy a kontinensen való jelenlétre, és hatékony eszköz lehet a baráti kapcsolatok kialakítására, így a bizalmat növelve, végső soron a politikai célok megvalósítását szolgálja. Egyesek szerint már akkor stratégiai megfontolások vezették Kínát, amikor az 1960-as években elindította az Afrikának folyósított segélyezési politikát. Pekingnek nagy szüksége volt szövetségesekre a Tajvan el nem ismeréséért folytatott versenyben, ráadásul a kínai-szovjet kapcsolatok megromlása és a kínai-amerikai kapcsolatok romlása is növelte a kontinenshez való közeledés igényét. Kínának sokáig az elszigeteltségből való kitörés és az „egy Kína-elv”[lv] elfogadtatása volt a célja, melynek érdekében az egészségügyi diplomáciát is felhasználta. A támogatások és orvosi csapatok küldéséért cserébe Peking sokszor Tajvan el nem ismerését és Kína ENSZ tagságának támogatását kérte.[lvi] Habár fontos megjegyezni, hogy az összefüggés nem állja meg minden esetben a helyét, a politikai kérdések fontosságát jelzi, hogy Afrika lakosságának elégtelen egészségi állapota olykor ma sem írja felül Tajvan kérdését. 2000 és 2012 között a kontinens 54 országa közül mindössze 6 olyan állam volt, mely nem részesült Kína egészségügyi segélyében. Ezek közül négy állam diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn Tajvannal, a maradék – kapcsolatokat kizárólag Kínával fenntartó – két ország pedig részesült segélyezési projektekben, csak más szektorokat illetően.[lvii]

A külpolitikai megfontolások mellett belső tényezők is jelentős hatást gyakoroltak Kína egészségügyi segélyezésének időzítésére, kiterjedésére és természetére.  A Mao Ce-tung-féle vezetés internacionalista kötelezettségnek tartotta Afrika szocialista és forradalmi mozgalmainak támogatását, így ideológiai tartalommal töltötte meg az egészségügyi diplomáciát. A segélyeket az ideológia exportjára és Kína befolyásának növelésére használták, összegét pedig a kulturális forradalom idején a gazdasági problémák ellenére is jelentősen növelték. Még a legszegényebb tartományoknak is hozzá kellett járulniuk ahhoz, hogy Kína orvosi csapatokat küldhessen Afrikába. A kontinensre utazó orvosokat, akik olykor a kormány elleni lázadásra ösztönözték a helyi lakosságot, politikai szempontok alapján gondosan megválogatták, felkészítették, és arra kötelezték őket, hogy rendszeresen jelentsenek a kínai külképviseletnek.[lviii]

A misszióban részt vevők napjainkban is komoly felkészítésen esnek át, mely fél éves képzést foglal magába Kína diplomáciájáról, biztonságpolitikájáról, valamint a fogadó állam kultúrájáról és politikai viszonyairól.[lix] Fontos különbség azonban, hogy az ideológiai megnyilvánulások és a kommunista propaganda korszaka véget ért, a politikai eszmék exportja helyett inkább a kínai fejlődési modell került előtérbe. Afrika részéről különösen nagy az érdeklődés a pekingi konszenzus elsajátítása iránt, amihez a gazdasági sikerek mellett az is nagyban hozzájárul, hogy Kína előszeretettel hangsúlyozza, hogy nem köti emberi jogi, belpolitikai vagy gazdasági feltételekhez a segítségnyújtást.

Retorikája ellenére azonban mára már az afrikai államok és a helyi lakosság körében is egyre nagyobbak a kínai jelenlét és terjeszkedés miatti aggályok. Nem kivétel ez alól a TCM sem, mely komoly nyomást gyakorol Afrika élővilágára. Mivel a kínai orvoslás fontos alapanyagai között olyan dolgok szerepelnek, mint például az elefántcsont, a rinocérosz szarv, a krokodil hús vagy a szamárbőr és -pata, a TCM-termékek iránti igénnyel az orvvadászat és a csempészet is drasztikusan megnövekedett. A probléma mértékét szemléltető adat, hogy például csak Marokkó 30.000 szamár exportjáról kötött Kínával üzletet, vagy hogy a kontinens 2015-ben közel 170 millió USD értékben exportált krokodilt az ázsiai országba.[lx] További aggodalomra ad okot, hogy a TCM leggyakrabban használt 112 összetevőjének közel negyede a veszélyeztetett fajokhoz tartozik.[lxi] De nemcsak az állatok vannak veszélyben, számos vizsgálat született arról is, hogy a bevizsgálatlan, gyakran vegyszereket, nehézfémeket és mikroorganizmusokat tartalmazó készítmények károsan hatnak a fogyasztók egészségére.

Gazdasági érdekek

A Kína Afrikával való viszonyát vizsgáló diskurzusban egyre többször lehet találkozni olyan gondolatokkal, miszerint Kína „újragyarmatosítja” a kontinenst. Ezen álláspont szerint Peking az afrikai államok számára látszólag előnyös kereskedelmi és gazdasági egyezmények segítségével kiszipolyozza a kontinens nyersanyagait, és számos tekintetben súlyosan sérti Afrika hosszú távú érdekeit. Kína növekvő befolyását jelzi, hogy 2009-ben Afrika lett legnagyobb kereskedelmi partnere, az árucsere volumene pedig azóta a 170 milliárd USD-t is meghaladja.[lxii]

Mivel Kína folyamatosan növekvő importjának 80%-át[lxiii] a nyersanyagok teszik ki, felmerült annak a gyanúja, hogy Peking az orvoslásban sem csupán az egészségügyi problémák enyhítésének lehetőségét látja. E feltételezés szerint szoros összefüggés van a nyersanyagforrások és Kína egészségügyi segélyeinek célországai között. Érdemes megjegyezni, hogy Kína egészségügyi projektjeinek 83,66%-a tíz, 69%-a négy országra fókuszál (1. ábra). Ez a jelentős koncentráció még inkább felveti annak a kérdését, hogy egyes országok miért kerültek Kínánál ilyen kiváltságos helyzetbe. A gyanú ellenére azonban a 2000-2012 közötti időszakot átfogó Spearman-féle rangkorrelációs vizsgálat nem mutatott ki egyértelmű összefüggést az egészségügyi támogatás és a nyersanyagforrások között (2. ábra).

1. ábra: Kína egészségügyi támogatásának top 10 afrikai fogadó állama[lxiv]

2.ábra: Kína egészségügyi segélyei és a nyersanyag források között lévő kapcsolat[lxv]

Az ábra bal oldalának függőleges tengelye Afrika különböző országainak Kínától kapott egészségügyi segélyeinek összegét, míg jobb oldalának függőleges tengelye az egészségügyi projektek számát jelzi. A vízszintes tengely mindkét esetben azt mutatja, hogy a természetes erőforrásokból származó bevétel az adott ország GDP-jének hány százalékát adja. Egyértelműen leolvasható, hogy a két mutató között nem áll fenn jelentős korreláció. A 3. ábra már nem a nyersanyag, hanem a kereskedelem volumene függvényében vizsgálja az afrikai országokban fellelhető kínai orvosi csapatok és egészségügyi létesítmények számát. Az előzőkhöz hasonlóan a kínai kereskedelmi érdekek és az egészségügyi segélyek közötti összefüggés ezen indikátorok alapján sem tekinthető konklúzívnak.

3. ábra: Kína egészségügyi segélye és a kereskedelem között lévő kapcsolat[lxvi]

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hagyományos kínai orvoslás ne feltételezne Kína számára nyereséget. Ez a soft power kínai természetéből, a TCM iparág növekvő jellegéből és a hagyományos orvoslásra vonatkozó törvényből is valószínűsíthető, de korábbra visszanyúlva, a kínai Afrika-politikában bekövetkezett változás szintén erre enged következtetni. Amikor az 1970-es évek végén meghirdették a reform és nyitás politikáját, a modernizáció alapját képező nyugati kapcsolatok iránti éhség átértékelte Afrika segélyezésének politikáját. Ez azzal járt, hogy az altruista magatartást egyre inkább a gazdasági megfontolások váltották fel. Ennek jegyében 1982-ben megreformálták a segélyezési politikát, melyet onnantól az egyenlőség, kölcsönösség és hatékonyság elvére alapuló pályára állítottak. Az 1990-es években a kínai vezetők többször utaztak Afrikába, hogy kifejezzék, Kína immár kölcsönös nyereségként, nem pedig egyoldalú ingyen adományokként tekint a segélyezési politikára.

Az egészségügyi minisztérium 1999-ben üzletorientált tervezetet adott ki az egészségügyi támogatások reformjára, amiből világosan látszik, hogy az újfajta szemlélet az egészségügyi diplomáciát is áthatotta. A segélyeket úgy csomagolták újra, hogy azok a kínai gyógyszercégek exportját támogassák. A kormány például a kínai gyógyszervállalat készítményeit felvásárolva dotálta az afrikai kórházakat, ami okos és viszonylag költséghatékony megoldása annak, hogy a kínai készítményeket bevezessék az afrikai piacra.[lxvii] Kína e téren viszonylag könnyen folytathat expanzív politikát, mivel a kontinens fogyasztóit és piacát nem védik részletes szabályozások. Ennek köszönhetően a gyógyszert és egészségügyi felszereléseket gyártó kínai vállalatok gyorsan fejlődnek Afrikában.[lxviii]

De az egészségügyi minisztériumokkal kötött megállapodások is a TCM-termékek exportjának növekedését szolgálják. A kétoldalú szerződések következményeként a kínai vállalatoknak komoly hatása van az afrikai gyógyszerpiacra, nem beszélve arról, hogy egyes államokban Kína kizárólagos jogot gyakorol a malária kezelésére szolgáló gyógyszer eladására.[lxix] Mivel az antimaláriás készítményeknek Afrikában majdnem 900 millió USD-os[lxx] piaca van, a belőle származó nyereséget nem érdemes figyelmen kívül hagyni – ahogy a TCM-készítmények exportjából származó hasznot sem. Kínának ma már nem csak összességében Afrika a legnagyobb kereskedelmi partnere, de 2012-ben a gyógynövénytermékek tekintetében is a kontinens lett a legnagyobb exportpiaca.[lxxi] Az ázsiai ország már akkor 1,5 milliárd USD[lxxii] értékben exportált Afrikába TCM-készítményeket.

A kereskedelemből származó bevételen túl a segélyezési politika új korszaka egy kevésbé látható módon is kedvez Kínának. A kölcsönösség elvére alapozva az orvosi csapatok rendelkezésre bocsátását ugyanis már nem egyedül Kína állja. A szerződések értelmében a legszegényebb országokat leszámítva az afrikai kormányok fizetik a Kínából érkező teljes személyzet – beleértve a tolmácsok, szakácsok stb. – repülőjegyét, megélhetési költségét, valamint az általuk vásárolt gyógyszerek és felszerelések árát. A kiadások pedig azzal is gyarapodnak, hogy az orvosok ma már többnyire nem ingyen dolgoznak. Az 1980-as években huszonhét kínai orvosi csapatot fogadó afrikai állam közül mindössze négy volt olyan, ahová ingyen érkezett az egészségügyi támogatás.[lxxiii]

Ha az orvosi csapatok hazautalt jövedelmét nem vesszük figyelembe, ez a változás csupán Kína anyagi terheit csökkenti, de nem jár számára előnnyel. Csakhogy az amúgy is alacsony költségvetésű államoknak nincs fedezetük effajta kiadásokra, ahogy az egészségügyi intézmények rájuk eső részének finanszírozására sem, így a szükséges pénzt sokszor a kínai kormány biztosítja hitel formájában. A létesítmények nem teljes mértékben dotáltan, hanem részben kínai kölcsönökből, kedvezményes hitelekből, vagy egy-egy nagyobb infrastrukturális projekt részeként épülnek.[lxxiv] Mivel ezen beruházások nagy részét kínai építőipari vállalatok és munkások végzik, a projektek Kínának is kedveznek. Így, ha néhány példát leszámítva az orvosi segélyek nem is hozhatók egyértelmű összefüggésbe a nyersanyagok kiaknázásával és Kína kereskedelmi érdekeivel, az ázsiai ország a politikai és kulturális előnyökön túl is profitál hagyományos orvoslása terjesztéséből.

Összegzés

Kína nem kis erőfeszítést tesz puha erejének növeléséért a róla kialakult negatív kép eloszlatása érdekében. Ennek egyik eszköze a hagyományos kínai orvoslás terjesztése, mely jól illeszkedik a kínai soft power céljaiba és természetébe. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy Peking a hatalmas iparággá fejlődött kínai medicinán keresztül folytat „go global” politikát. A kormány ugyanis rájött arra, hogy milyen lehetőségek rejlenek az orvoslásban. A belső problémák enyhítése mellett a TCM az országimázst is pozitívan befolyásolja, mivel nem ütközik az emberi jogok, a demokrácia és a szavahihetőség hiányába, vagy olyan kritikákba, melyek negatívan érintenék Kína megítélését. A fertőző betegségektől, járványoktól való félelem ráadásul a nemzetközi érdeklődés legmagasabb szintéje emelte az egészségügyi politikát, és annak részeként a hagyományos kínai medicinát. Kína egyelőre még messze áll a Nyugat által képviselt szerepvállalástól, de hozzájárulása az elmúlt pár évtizedben látványos mértékben növekedett.

A pozitív kép kialakításán túl az egészségügyi diplomácia egy olyan eszköz Peking számára, mely lehetőséget nyújt befolyásának növelésére. A két tényező szoros összefüggésben áll egymással, hiszen miközben azzal, hogy Kína aktívan részt vesz az egészségügyi problémák enyhítésében, beszivárog Afrika életébe. Az orvoslás, mely az afrikai államok megnyeréséért és a nyersanyagok megszerzéséért folytatott komoly hatalmi játszma stratégiájának részét képezi, jó ürügy a kontinensen való jelenlétre.

A TCM terjesztéséből, mely az orvosi csapatokon keresztül alulról, a kormány által pedig felülről irányított csatornán zajlik, Kínának politikai, kulturális és gazdasági haszna egyaránt származik. Míg a ma már ideológiától mentes külpolitikai célok előmozdítása, így a baráti kapcsolatok szorosabbra fűzése továbbra is az egészségügyi diplomácia egyik fő mozgatórugója, az 1980-as években a gazdasági érdekek felé tolódott a segélyezési politika hangsúlya. Emiatt Kínát gyakran éri az a vád, hogy a támogatás kereskedelmi érdekek mentén, a nyersanyagok megszerzéséért történik. A rendelkezésre álló adatok alapján azonban nem beszélhetünk a két tényező közötti szoros összefüggésről.

Az infrastrukturális beruházások, a gyógyszervállalatok, vagy a kínai medicina exportjának bővülése ugyanakkor nyereséget jelentenek Peking számára. Noha az együttműködés Afrika számára is jelentős előnyökkel szolgál, mivel a kereteket Kína alakítja, az államok olykor kiszolgáltatottak Pekinggel szemben. Tekintettel arra, hogy piacát és fogyasztóit nem védik olyan részletes szabályok, melyek útjában állnának a TCM terjedésének, Kína könnyebben folytat expanzív politikát a kontinensen. Fontos kérdés azonban, hogy Peking képes lesz-e eloszlatni az olyan súlyos és egyre hangosabb kritikákat, melyek a bevizsgálatlan, egészségügyi problémákat okozó termékek terjesztésével, vagy az afrikai vadvilág veszélyeztetésével vádolják a kínai orvoslást.

 

Szerző: Mogyorósi Alexandra

 

Irodalomjegyzék

2014-2016 Ebola Outbreak in West Africa. In: Center for Disease Control and Prevention. https://www.cdc.gov/vhf/ebola/history/2014-2016-outbreak/index.html (2019.04.01.)

Africa becomes largest Chinese medicine export market. In: People’s Daily Online, 2012.11.04. http://en.people.cn/90778/8004232.html (2019.01.07.)

Assessed contributions payable by Member States and Associate Members 2018-2019. World Health Organization, Geneva. Letöltve innen: https://www.who.int/about/finances-accountability/funding/2018-19_AC_Summary.pdf?ua=1 (2018.12.18.)

BLISS, Katherina E.: Health Diplomacy of Foreign Governments. Center for Strategic and International Studies, Washington, 2011. Letöltve innen: https://csis-prod.s3.amazonaws.com/s3fs-public/legacy_files/files/publication/111222_Bliss_HealthDiplomacy_Web.pdf

BULLA, Fatima: China steps up ambitious health project in Africa. In: People’s Daily Online, 2018.06.11. http://en.people.cn/n3/2018/0611/c90000-9469986.html (2018.01.05.)

CHENG, Liubing: China, Africa trade volume rises 14% to $170b. In: China daily, 2018.08.29. http://www.chinadaily.com.cn/a/201808/29/WS5b86536ea310add14f388762.html (2018.01.07.)

China – WHO Country Cooperation Strategy 2013-2015 – Bridging the past towards a new era of cooperation. World Health Organization, Geneva, 2013. Letöltve innen: http://iris.wpro.who.int/handle/10665.1/7860 (2018.12.27.)

China adopts law on traditional medicine. In: China.org.cn, 2016.12.26. http://china.org.cn/china/2016-12/26/content_39982656.htm (2018.12.17.)

China has 4,238 TCM hospitals. In: Xinhua, 2018.03.18. http://www.xinhuanet.com/english/2018-03/18/c_137048033.htm (2018.12.17.)

China Statistical Yearbook, 2017. Output of Industrial Products. The People’s Republic of China, National Bureau of Statistics of China. Letöltve innen: http://www.stats.gov.cn/tjsj/ndsj/2017/html/EN1312.jpg (2018.12.18.)

China’s TCM industry grows 20%. In: China daily, 2017.11.24. http://www.chinadaily.com.cn/business/2017-11/24/content_34927828.htm (2018.12.18.)

CYRANOSKI, David: Why Chinese medicine is heading for clinics around the world. In: Nature, 2018.09.26. https://www.nature.com/articles/d41586-018-06782-7 (2018.12.17.)

DE PRINCE POKAM, Hilaire: Chinese Medicine in Cameroon. In: China Perspectives, 2011/3; 51-58.

ERNEST, Tambo – CHIDIEBERE, E. Ugwu – YAYI, Guan – DING, Wei – XIAO, Ning – ZHOU, Xiao-Nong: China-Africa Health Development Initiatives: Benefits and Implications for Shaping Innovative and Evidence-informed National Health Policies and Programs in Sub-saharan African Countries. In: International Journal of MCH and AIDS, 2016., Vol. 5, Issue 2, 119-133.

FELDBAUM, Harley – MICHAUD, Joshua: Health Diplomacy and the Enduring Relevance of Foreign Policy Interests. In: PLos Medicine, 2010., Vol.7, Issue 4. e1000226.

Forum on China-Africa Cooperation Beijing Action Plan (2019-2021). In: Forum on China-Africa Cooperation (FOCAC) Beijing Summit 2018, 2018.09.10. https://www.focac.org/eng/zfgx_4/zzjw/t1594399.htm (2019.01.07.)

Full text of Chinese President Xi Jinping’s speech at opening ceremony of 2018 FOCAC Beijing Summit. In: Forum on China-Africa Cooperation (FOCAC) Beijing Summit 2018, 2018.09.04. https://focacsummit.mfa.gov.cn/eng/zxyw_1/t1591508.htm (2019.01.05.)

GOCH, Kelly: Report: global medicine spending projected to exceed $1.4 trillion in 2022. In: Becker’s Hospital CFO Riport, 2018.03.13. https://www.beckershospitalreview.com/finance/report-global-medicine-spending-projected-to-reach-1-4t-in-2022.html (2018.12.18.)

GORSKI, David: In the tradition of Chairman Mao, traditional chinese Chinese medicine gets a new boost by the Chinese government. In: Science-Based Medicine, 2017.01.02. https://sciencebasedmedicine.org/traditional-chinese-medicine-gets-a-boost/ (2018.12.17.)

GRÉPIN, Karen – FAN, Victoria – SHEN, Gordon – CHEN, Lucy: China’s role as a global health donor in Africa: what can we learn from studying under reported source flows? In: Globalization and Health, 2014., 10:84.

GU, Liping: FOCAC 2018. History and prospect of China-Africa health cooperation. In: CN Healthcare, 2018.09.04. https://www.cn-healthcare.com/article/20180904/content-507643.html (2018.01.04.)

KAI, Wang – GIMBEL, Sarah – ELFATIH, Malik – HASSEN, Sarah – HAGOPIAN, Amy: The experience of Chinese physicians in the national health diplomacy programme deployed to Sudan. In: Global Public Health. 2011., 7(2):196-211.

KENNEDY, Kacy: The Forum on China-Africa Cooperation Summit: What is it and why does it matter to global health? In: The Center for Policy Impact in Global Healt, 2018.09.10. http://centerforpolicyimpact.org/2018/09/10/the-forum-on-china-africa-cooperation-summit-what-is-it-and-why-does-it-matter-to-global-health/ (2019.01.04.)

LI, Mingjiang: Soft Power: China’s Emerging Strategy in International Politics. Lexington Books, New York, 2009.

LIN, Shuang (et al): China’s health assistance to Africa: Opportunism or altruism? In: Globalization and Health, 2016., 12:83, 13-24.

LIU, Zhihua: TCM exports up as local firms ride B&R Initiative. In: China daily, 2018.08.27. http://africa.chinadaily.com.cn/a/201808/27/WS5b8368a1a310add14f387f0e.html (2019.01.07.)

LONG, Wang – BATEMAN, Joshua: China’s Medical Aid in Africa. In: The Diplomat, 2018. 03.14. https://thediplomat.com/2018/03/chinas-medical-aid-in-africa/ (2019.01.04.)

LUEDI, Jeremy: Traditional Chinese Medicine sees huge boost in Africa. In: Asia by Africa, 2017.09.04. https://www.asiabyafrica.com/point-a-to-a/traditional-chinese-medicine-africa (2019.01.07.)

New vision and strengthened partnership for WHO and China. In: World Health Organization, 2017.08.21. https://www.who.int/news-room/detail/21-08-2017-new-vision-and-strengthened-partnership-for-who-and-china (2018.12.18.)

NYE, Joseph S.: Bound to Lead: The Changing Nature of American Power. Basic Books, New York, 1990.

OLU, Fasan: Determining the costs and benefits of Africa’s alignment with China. In: International Growth Centre, 2017.10.06. https://www.theigc.org/blog/determining-costs-benefits-africas-alignment-china/ (2019.01.07.)

PALMER, James: Do some harm: Traditional Chinese medicine is an odd, dangerous mix of sense and nonsense. Can it survive in modern China? In: Aeon, 2013.06.13. https://aeon.co/essays/traditional-chinese-medicine-needs-its-own-revolution (2018.12.17.)

PEILONG, Liu – YAN, Guo – XU, Qian – SHENGLAN, Tang – ZHIHUI, Li – LINCOLN, Chen: China’s Distinctive Engagement in Global Health. In: The Lancet, 2014., Vol.384, Issue 9945, 793-804.

QI, Chen: China’s Soft Power Policies and Strategies: The Cultural Activist State. In: Law, Social Justice and Global Development. 2016., Vol.20, Issue 1, 1-13.

QIAN, Jia: Traditional Chinese Medicine Could Make “Health for One” True. In: Institute of Scientific and Technical Information, Beijing, 2005.

Realizing a China-Africa Dream: Strengthened China-Africa Health Collaboration to Contribute to Universal Health Coverage. In: International Planned Parenthood Federation, 2015.04.15. https://www.ippf.org/news/announcements/realizing-china-africa-dream-strengthened-china-africa-health-collaboration (2019.01.05.)

SHAJALAL, Mohon (et al): China’s engagement with development assistance for health in Africa. In: Global Health Research and Policy, 2017., 2:24.

Traditional Chinese medicine exports rebound in 2017. In: China daily, 2018.07.31. http://www.chinadaily.com.cn/a/201807/31/WS5b5ff887a31031a351e91370.html (2018.12.18.)

Traditional Chinese Medicine goes global. In: The People’s Republic of China, The State Council, 2016.09.07. http://english.gov.cn/news/top_news/2016/09/07/content_281475435776586.htm (2018.12.08.)

White paper notes TCM contribution in SARS treatment, epidemic prevention. In: Xinhua, 2016.12.06. http://www.xinhuanet.com/english/2016-12/06/c_135883925.htm (2019.01.04.)

WHO Traditional Medicine Strategy 2014-2023. World Health Organization, Geneva, 2013. Letöltve innen: https://www.who.int/medicines/publications/traditional/trm_strategy14_23/en/ (2018.12.27.)

Why China’s traditional medicine boom is dangerous. In: The Economist, 2017.09.01. https://www.economist.com/china/2017/09/01/why-chinas-traditional-medicine-boom-is-dangerous (2018.12.17.)

XIAOQING, Lu Boynton (ed.): China’s Emerging Global Health and Foreign Aid Engagement in Africa. In: Center for Strategic and International Studies, Washington, 2011. november

YOUDE, Jeremy: China’s health diplomacy in Africa. In: China: An International Journal. 2010., Vol.8, No.1, 151-163.

ZHANG, Penghui: China, Africa see deepening cooperation on public health. In: People’s Daily Online, 2018.09.04. http://en.people.cn/n3/2018/0904/c90000-9497285.html (2019.01.05.)

ZHENG, Yang: Lifelong Bond with Africa: memories and experiences of Africa by Mr. Wei Jianguo, Former Vice Minister of MOFCOM. In: focac.org, 2012.02.15. http://www.focac.org/eng/zxxx/t984748.htm (2019.01.07.)

 

Végjegyzet

[i] GORSKI, David: In the tradition of Chairman Mao, traditional chinese Chinese medicine gets a new boost by the Chinese government. In: Science-Based Medicine, 2017.01.02. https://sciencebasedmedicine.org/traditional-chinese-medicine-gets-a-boost/ (2018.12.17.)

[ii] Traditional Chinese Medicine

[iii] A 2016 decemberében elfogadott törvényjavaslat 2017. július 1-jétől lépett életbe

[iv] QIAN, Jia: Traditional Chinese Medicine Could Make “Health for One” True. In: Institute of Scientific and Technical Information, Beijing, 2005. pp.14-16.

[v] China adopts law on traditional medicine. In: China.org.cn, 2016.12.26. http://china.org.cn/china/2016-12/26/content_39982656.htm (2018.12.17.)

[vi] CYRANOSKI, David: Why Chinese medicine is heading for clinics around the world. In: Nature, 2018.09.26. https://www.nature.com/articles/d41586-018-06782-7 (2018.12.17.)

[vii] Joseph S. Nye volt amerikai védelmiminiszter-helyettes a neoliberális iskola egyik alapítója és a Harvard Egyetem professzora.

[viii] Kemény erő vagy kemény hatalom.

[ix] NYE, Joseph S.: Bound to Lead: The Changing Nature of American Power. In: Basic Books, New York, 1990. pp.2-32.

[x] SALÁT, Gergely: Kína puha ereje. In: Kommentár, 2010/6. szám; 100-114. pp.100-101.

[xi] SALÁT, Gergely: Kína puha ereje. In: Kommentár, 2010/6. szám; 100-114. pp.100-110.

[xii] SALÁT, Gergely: Kína puha ereje. In: Kommentár, 2010/6. szám; 100-114. pp.100-110.

[xiii] LI, Mingjiang: Soft Power: China’s Emerging Strategy in International Politics. Lexington Books, New York, 2009. pp.23-29.

[xiv] QI, Chen: China’s Soft Power Policies and Strategies: The Cultural Activist State. In: Law, Social Justice and Global Development. 2016., Vol.20, Issue 1, 1-13. pp.2-3.

[xv] SALÁT, Gergely: Kína puha ereje. In: Kommentár, 2010/6. szám; 100-114. pp.107.

[xvi] LI, Mingjiang: Soft Power: China’s Emerging Strategy in International Politics. Lexington Books, New York, 2009. pp.28-29.

[xvii] PALMER, James: Do some harm: Traditional Chinese medicine is an odd, dangerous mix of sense and nonsense. Can it survive in modern China? In: Aeon, 2013.06.13. https://aeon.co/essays/traditional-chinese-medicine-needs-its-own-revolution (2018.12.17.)

[xviii] Why China’s traditional medicine boom is dangerous. In: The Economist, 2017.09.01. https://www.economist.com/china/2017/09/01/why-chinas-traditional-medicine-boom-is-dangerous (2018.12.17.)

[xix] China has 4,238 TCM hospitals. In: Xinhua, 2018.03.18. http://www.xinhuanet.com/english/2018-03/18/c_137048033.htm (2018.12.17.)

[xx] FELDBAUM, Harley – MICHAUD, Joshua: Health Diplomacy and the Enduring Relevance of Foreign Policy Interests. In: PLos Medicine, 2010., Vol.7, Issue 4. e1000226. pp.2-4.

[xxi] BLISS, Katherina E.: Health Diplomacy of Foreign Governments. In: Center for Strategic and International Studies, Washington, 2011. Letöltve innen: http://csis.org/publication/health-diplomacy-foreign-governments (2018.12.18.) pp.2-4.

[xxii] Assessed contributions payable by Member States and Associate Members 2018-2019. World Health Organization, Geneva. Letöltve innen: https://www.who.int/about/finances-accountability/funding/2018-19_AC_Summary.pdf?ua=1 (2018.12.18.)

[xxiii] New vision and strengthened partnership for WHO and China. In: World Health Organization, 2017.08.21. https://www.who.int/news-room/detail/21-08-2017-new-vision-and-strengthened-partnership-for-who-and-china (2018.12.18.)

[xxiv] China’s TCM industry grows 20%. In: China daily, 2017.11.24. http://www.chinadaily.com.cn/business/2017-11/24/content_34927828.htm (2018.12.18.)

[xxv] Traditional Chinese Medicine goes global. In: The People’s Republic of China, The State Council, 2016.09.07. http://english.gov.cn/news/top_news/2016/09/07/content_281475435776586.htm (2018.12.08.)

[xxvi] GOCH, Kelly: Report: global medicine spending projected to exceed $1.4 trillion in 2022. In: Becker’s Hospital CFO Riport, 2018.03.13. https://www.beckershospitalreview.com/finance/report-global-medicine-spending-projected-to-reach-1-4t-in-2022.html (2018.12.18.)

[xxvii]China Statistical Yearbook, 2017. Output of Industrial Products. The People’s Republic of China, National Bureau of Statistics of China. Letöltve innen: http://www.stats.gov.cn/tjsj/ndsj/2017/html/EN1312.jpg (2018.12.18.)

[xxviii] Traditional Chinese medicine exports rebound in 2017. In: China daily, 2018.07.31. http://www.chinadaily.com.cn/a/201807/31/WS5b5ff887a31031a351e91370.html (2018.12.18.)

[xxix] LIU, Zhihua: TCM exports up as local firms ride B&R Initiative. In: China daily, 2018.08.27. http://africa.chinadaily.com.cn/a/201808/27/WS5b8368a1a310add14f387f0e.html (2019.01.07.)

[xxx] A járvány pár hét leforgása alatt 37 országban okozott megbetegedést.

[xxxi] White paper notes TCM contribution in SARS treatment, epidemic prevention. In: Xinhua, 2016.12.06. http://www.xinhuanet.com/english/2016-12/06/c_135883925.htm (2019.01.04.)

[xxxii] BLISS, Katherina E.: Health Diplomacy of Foreign Governments. Center for Strategic and International Studies, Washington, 2011. Letöltve innen: https://csis-prod.s3.amazonaws.com/s3fs-public/legacy_files/files/publication/111222_Bliss_HealthDiplomacy_Web.pdf pp.3-4.

[xxxiii] WHO Traditional Medicine Strategy 2014-2023. World Health Organization, Geneva, 2013. Letöltve innen: https://www.who.int/medicines/publications/traditional/trm_strategy14_23/en/ (2018.12.27.) pp.27.

[xxxiv] LUEDI, Jeremy: Traditional Chinese Medicine sees huge boost in Africa. In: Asia by Africa, 2017.09.04. https://www.asiabyafrica.com/point-a-to-a/traditional-chinese-medicine-africa (2019.01.07.)

[xxxv] 2014-2016 Ebola Outbreak in West Africa. In: Center for Disease Control and Prevention. https://www.cdc.gov/vhf/ebola/history/2014-2016-outbreak/index.html (2019.04.01.)

[xxxvi] LONG, Wang – BATEMAN, Joshua: China’s Medical Aid in Africa. In: The Diplomat, 2018. 03.14. https://thediplomat.com/2018/03/chinas-medical-aid-in-africa/ (2019.01.04.)

[xxxvii] White paper notes TCM contribution in SARS treatment, epidemic prevention. In: Xinhua, 2016.12.06. http://www.xinhuanet.com/english/2016-12/06/c_135883925.htm (2019.01.04.)

[xxxviii] WHO Traditional Medicine Strategy 2014-2023. World Health Organization, Geneva, 2013. Letöltve innen: https://www.who.int/medicines/publications/traditional/trm_strategy14_23/en/ (2018.12.27.) pp.17.

[xxxix] China – WHO Country Cooperation Strategy 2013-2015 – Bridging the past towards a new era of cooperation. World Health Organization, Geneva, 2013. Letöltve innen: http://iris.wpro.who.int/handle/10665.1/7860 (2018.12.27.) pp.27.

[xl] KENNEDY, Kacy: The Forum on China-Africa Cooperation Summit: What is it and why does it matter to global health? In: The Center for Policy Impact in Global Healt, 2018.09.10. http://centerforpolicyimpact.org/2018/09/10/the-forum-on-china-africa-cooperation-summit-what-is-it-and-why-does-it-matter-to-global-health/ (2019.01.04.)

[xli] SHAJALAL, Mohon (et al): China’s engagement with development assistance for health in Africa. In: Global Health Research and Policy, 2017., 2:24. pp.5.

[xlii] GU, Liping: FOCAC 2018. History and prospect of China-Africa health cooperation. In: CN Healthcare, 2018.09.04. https://www.cn-healthcare.com/article/20180904/content-507643.html (2018.01.04.)

[xliii] LONG, Wang – BATEMAN, Joshua: China’s Medical Aid in Africa. In: The Diplomat, 2018. 03.14. https://thediplomat.com/2018/03/chinas-medical-aid-in-africa/ (2019.01.04.)

[xliv] GU, Liping: FOCAC 2018. History and prospect of China-Africa health cooperation. In: CN Healthcare, 2018.09.04. https://www.cn-healthcare.com/article/20180904/content-507643.html (2018.01.04.)

[xlv] BULLA, Fatima: China steps up ambitious health project in Africa. In: People’s Daily Online, 2018.06.11. http://en.people.cn/n3/2018/0611/c90000-9469986.html (2018.01.05.)

[xlvi] ERNEST, Tambo – CHIDIEBERE, E. Ugwu – YAYI, Guan – DING, Wei – XIAO, Ning – ZHOU, Xiao-Nong: China-Africa Health Development Initiatives: Benefits and Implications for Shaping Innovative and Evidence-informed National Health Policies and Programs in Sub-saharan African Countries. In: International Journal of MCH and AIDS, 2016., Vol. 5, Issue 2, 119-133. pp.125.

[xlvii] ZHANG, Penghui: China, Africa see deepening cooperation on public health. In: People’s Daily Online, 2018.09.04. http://en.people.cn/n3/2018/0904/c90000-9497285.html (2019.01.05.)

[xlviii] BULLA, Fatima: China steps up ambitious health project in Africa. In: People’s Daily Online, 2018.06.11. http://en.people.cn/n3/2018/0611/c90000-9469986.html (2018.01.05.)

[xlix] DE PRINCE POKAM, Hilaire: Chinese Medicine in Cameroon. China Perspectives, 2011/3; 51-58. pp.51-54.

[l] China Africa Public Health Cooperation Plan

[li] Realizing a China-Africa Dream: Strengthened China-Africa Health Collaboration to Contribute to Universal Health Coverage. In: International Planned Parenthood Federation, 2015.04.15. https://www.ippf.org/news/announcements/realizing-china-africa-dream-strengthened-china-africa-health-collaboration (2019.01.05.)

[lii] Full text of Chinese President Xi Jinping’s speech at opening ceremony of 2018 FOCAC Beijing Summit. In: Forum on China-Africa Cooperation (FOCAC) Beijing Summit 2018, 2018.09.04. https://focacsummit.mfa.gov.cn/eng/zxyw_1/t1591508.htm (2019.01.05.)

[liii] Forum on China-Africa Cooperation Beijing Action Plan (2019-2021). In: Forum on China-Africa Cooperation (FOCAC) Beijing Summit 2018, 2018.09.10. https://www.focac.org/eng/zfgx_4/zzjw/t1594399.htm (2019.01.07.)

[liv] KENNEDY, Kacy: The Forum on China-Africa Cooperation Summit: What is it and why does it matter to global health? In: The Center for Policy Impact in Global Healt, 2018.09.10. http://centerforpolicyimpact.org/2018/09/10/the-forum-on-china-africa-cooperation-summit-what-is-it-and-why-does-it-matter-to-global-health/ (2019.01.04.)

[lv] One China Policy

[lvi] LIN, Shuang (et al): China’s health assistance to Africa: Opportunism or altruism? In: Globalization and Health, 2016., 12:83, 13-24. pp.17.

[lvii] SHAJALAL, Mohon (et al): China’s engagement with development assistance for health in Africa. In: Global Health Research and Policy, 2017., 2:24. pp.5.

[lviii] XIAOQING, Lu Boynton (ed.): China’s Emerging Global Health and Foreign Aid Engagement in Africa. In: Center for Strategic and International Studies, Washington, 2011. november. pp.17-18.

[lix]KAI, Wang – GIMBEL, Sarah – ELFATIH, Malik – HASSEN, Sarah – HAGOPIAN, Amy: The experience of Chinese physicians in the national health diplomacy programme deployed to Sudan. In: Global Public Health. 2011, 7(2):196-211. pp.199.

[lx] LUEDI, Jeremy: Traditional Chinese Medicine sees huge boost in Africa. In: Asia by Africa, 2017.09.04. https://www.asiabyafrica.com/point-a-to-a/traditional-chinese-medicine-africa (2019.01.07.)

[lxi] Why China’s traditional medicine boom is dangerous. In: The Economist, 2017.09.01. https://www.economist.com/china/2017/09/01/why-chinas-traditional-medicine-boom-is-dangerous (2019.01.09.)

[lxii] CHENG, Liubing: China, Africa trade volume rises 14% to $170b. In: China daily, 2018.08.29. http://www.chinadaily.com.cn/a/201808/29/WS5b86536ea310add14f388762.html (2018.01.07.)

[lxiii] OLU, Fasan: Determining the costs and benefits of Africa’s alignment with China. In: International Growth Centre, 2017.10.06. https://www.theigc.org/blog/determining-costs-benefits-africas-alignment-china/ (2019.01.07.)

[lxiv] SHAJALAL, Mohon (et al): China’s engagement with development assistance for health in Africa. In: Global Health Research and Policy, 2017., 2:24. pp.5.

[lxv] GRÉPIN, Karen – FAN, Victoria – SHEN, Gordon – CHEN, Lucy: China’s role as a global health donor in Africa: what can we learn from studying under reported source flows? In: Globalization and Health, 2014., 10:84. pp.37.

[lxvi] PEILONG, Liu – YAN, Guo – XU, Qian – SHENGLAN, Tang – ZHIHUI, Li – LINCOLN, Chen: China’s Distinctive Engagement in Global Health. In: The Lancet, 2014., Vol.384, Issue 9945, 793-804. pp.800.

[lxvii] XIAOQING, Lu Boynton (ed.): China’s Emerging Global Health and Foreign Aid Engagement in Africa. In: Center for Strategic and International Studies, Washington, 2011. november. pp.18-20.

[lxviii] LONG, Wang – BATEMAN, Joshua: China’s Medical Aid in Africa. In: The Diplomat, 2018. 03.14. https://thediplomat.com/2018/03/chinas-medical-aid-in-africa/ (2019.01.04.)

[lxix] DE PRINCE POKAM, Hilaire: Chinese Medicine in Cameroon. China Perspectives, 2011/3; 51-58. pp.54.

[lxx] ZHENG, Yang: Lifelong Bond with Africa: memories and experiences of Africa by Mr. Wei Jianguo, Former Vice Minister of MOFCOM. In: focac.org, 2012.02.15. http://www.focac.org/eng/zxxx/t984748.htm (2019.01.07.)

[lxxi] LUEDI, Jeremy: Traditional Chinese Medicine sees huge boost in Africa. In: Asia by Africa, 2017.09.04. https://www.asiabyafrica.com/point-a-to-a/traditional-chinese-medicine-africa (2019.01.07.)

[lxxii] Africa becomes largest Chinese medicine export market. In: People’s Daily Online, 2012.11.04. http://en.people.cn/90778/8004232.html (2019.01.07.)

[lxxiii] XIAOQING, Lu Boynton (ed.): China’s Emerging Global Health and Foreign Aid Engagement in Africa. In: Center for Strategic and International Studies, Washington, 2011. november. pp.19-20.

[lxxiv] YOUDE, Jeremy: China’s health diplomacy in Africa. In: China: An International Journal. 2010., Vol.8, No.1, 151-163. pp.153-156.