Geopolitikai konfliktusok környezeti hatása a világ tetején

A Himalája régióját fenyegető környezeti katasztrófa a 20. század második felétől foglalkoztatja a kutatókat és környezetvédőket,^[1] lévén a régiónak elengedhetetlen szerepe van az ázsiai monszunok létrejöttében és az időszakos jégolvadások által táplált folyamrendszerben, mely közvetlen hatással van a bolygó népességének közel felére és gazdaságának ötödére.^[2]A kereskedelmi kiaknázás és a növekvő turizmus mellett a régió katonai-politikai helyzetéből adódó problémák ritkán kerülnek a figyelem középpontjába, azonban számos olyan nemzetközi konfliktus található itt, melyek eredményeképpen a régió egy militarizált övezetté vált állandó katonai állomásokkal, barakkokkal, kórházakkal, utakkal és repterekkel, amik nagy terhelést jelentek a helyi környezetre nézve. Ezek a tevékenységek nagyban hozzájárulnak a helyi erdőtakaró drasztikus csökkenéséhez, a gleccserek visszahúzódásához, a vadvilág pusztulásához és a helyi etnikai kisebbségek áttelepítéséhez.^[3] A tanulmány célja a Hindukus-Himalája régió (HKH) és szerepének rövid bemutatása, valamint a környezetromboló emberi tevékenység politikai hátterének értelmezése, annak ökológiai következményeivel együtt.

Az India-Pakisztán háborúk és vitájuk Kasmír hovatartozásáról, az 1962-es Kína-India határháború Aksai Chin és Arunácsal Prades birtoklásáért, valamint az India-Banglades vita a Gangesz és Brahmaputra folyók vízhozamának felhasználásáról^[4] mind napjainkban is meghatározó szerepet játszanak a régióban. Az elmúlt húsz év alatt a rombolás tovább erősödött a politikailag motivált nagyszabású vízerőmű és bányaépítések következtében, mivel mind a kínai, mind az indiai központi kormányzatok ezeket a projekteket felhasználva próbálják határvidékeiknek irányítását, az állam ellenőrzését tovább szilárdítani, továbbá a bevándorlás támogatásával és a közlekedési infrastruktúrák fejlesztésével integrálni ezen peremterületeket a nemzetgazdaságba. Ugyan a 2017-es incidens a bhutáni/kínai Doklam-fennsíkon Kína és India között újra felhívta a figyelmet egy akár nukleáris háború kitörésének lehetőségére a régióban, azonban a Kína-India versengés és más helyi konfliktusok nagyobb valószínűséggel végződnek egy lassan kibontakozó környezeti katasztrófában, mint egy gyors nukleáris katasztrófában.^[5]

A Hindukus-Himalája régió

A Hindukus-Himalája régió 3500 méter hosszan húzódik nyolc ország egyes részein, Afganisztánon,^[6] Bangladesen, Butánon, Dél- és Délnyugat-Kínán,^[7] Indiában Nyugat Bengálin és a tizenegy hegyi államán, Mianmaron, Nepálon és Pakisztánon^[8] keresztül. A régió emellett tíz főbb ázsiai folyamrendszer forrása, innen indul útjára az Amudarja, az Indus, a Gangesz, a Brahmaputra (Yarlung Tsangpo), az Iravádi, a Salween-folyó (Nu), a Mekong (Lancang), a Jangce (Jinsha), a Sárga-folyó (Huanghe) és a Tarim-folyó.^[9] A hegyes HKH régióban számos növénytakaró-fajta is megtalálható, a magaslati hordalékos mezőktől a szubtrópusi széleslevelű erdőségeken és tűlevelűeken át az alpesi rétekig. A hegységrendszer felelős Ázsia hidrológiai ciklusainak működtetéséért, a változatos időjárási mintákért, valamint a nyári monszunokért is. Télen a világ második legnagyobb hőelnyelő területe, nyáron a monszun-áramlatokat tereli a belső szárazföldi területek felé. Ezenkívül az ezekben a hegyekben található 18 000 darab magashegyi gleccser a világ egyik legnagyobb édesvíz-készleteként van számontartva. A régiónak ezenkívül kulcsszerepe van a Föld északi féltekének légköri működésében, mivel hozzájárul a meleg légtömegek szállításához az Egyenlítőtől az Északi- és Déli-sarkok felé.^[10] A HKH közkeletű elnevezése, a „harmadik pólus” találó, lévén itt található a világ legnagyobb összefüggő jégtakarója a sarkvidékeket leszámítva.^[11]

Azonban a klímaváltozás és más emberi tevékenységek hatására a himalájai területeknek egyre gyorsuló gleccserolvadással, instabillá váló klímával és csökkenő biodiverzitással is szembe kell néznie. A helyi környezetpusztító emberi tevékenységnek köszönhetően a globális átlaghoz képest háromszoros gyorsasággal emelkedik az évi átlaghőmérséklet.^[12] Erdőpusztítás, természeti kincsek kiaknázása, folyók és medencék közötti vízátvitel, növekvő kereslet a gleccserekből származó palackozott ásványvizekért, bányászat, gátépítés és az ezekhez köthető szennyező tevékenységek mind hozzájárulnak a HKH régió környezetrombolásához.

A Kínai Tudományos Akadémia Tibeti-fennsíkon végzett összetett környezeti felmérése szerint a fennsík egyre forróbbá, nedvesebbé és szennyezettebbé válik. Ennek köszönhetően a gleccserek visszahúzódnak, az állandóan fagyott talajréteg (permafroszt) egytizedével csökkent, valamint a tavak száma és felszíne is folyamatosan nő.^[13] Ezen változások azonban nemcsak a jégtakarót, hanem a növényzeti takarót is befolyásolják, ami közvetlenül szabályozza a monszunok keletkezését és erősségét, a folyók alsó szakaszán élő közösségeket egyre pusztítóbb árvizekkel fenyegetve. A növekvő népességgel együtt a városiasodás is fokozódik, amelynek köszönhetően az emberi eredetű hulladék is meredeken nő. Tibetnek évente 256 000 tonna hulladék feldolgozására van kapacitása, de ez a mennyiség kevesebb mint a tartomány két legnagyobb városában, Lhászában és Sigacéban létrejött hulladékmennyiség. A felfokozott bányászati tevékenység is hozzájárul ehhez, a fennsíkon például 2007-ben 100 millió tonna szennyvíz, 2009-ben pedig 18,8 millió tonna szilárd hulladék termelődött.^[14] A főleg nyílt aknájú bányák és a laza környezetvédelmi ellenőrzések szintén hozzájárulnak a nagymértékű lég-, víz- és talajszennyezéshez. Érdemes megjegyezni azonban, hogy a Tibeti-fennsík környezetpusztulásához a szelek által behordott afrikai, európai, valamint ázsiai por, szén és nehézfémek is jelentősen hozzájárulnak.^[15]

Siachen-gleccser

A Siachen-gleccser a karakorumi Saltoro-gerincen található, az India és Pakisztán közötti ellenőrzési vonallal (Line of Control) egybeesve. A gleccser 76 kilométer hosszú, 700 négyzetkilométernyi területen. Ez a Karakorum-hegység legnagyobb gleccsere,^[16] de ez a világ legmagasabban fekvő harctere is: a pakisztáni hadsereg a hegység déli, az indiai hadsereg pedig annak északi lejtőit és a gleccsert tartja ellenőrzés alatt. A gleccser militarizálása az 1972-es, Kasmírt kettéosztó Ellenőrzési Vonal meghatározásából adódik, mivel az a Saltoro-gerinchez érkezve nem definiálta egyértelműen a két fél közötti ellenőrzési vonalat. Bár a pakisztáni fél kezdte elsőként 1984-ben a hegygerinc és gleccser ellenőrzését célzó expedíciókat, India megelőzte, és a gleccsert véres harcok során irányítása alá vonta, azóta időszakos konfliktusok máig fellobbannak.^[17]

A katonáknak szélsőséges időjárási kihívásokkal kell megküzdeniük, a hőmérséklet gyakran -40°C-ig hűl, a hegyekben tomboló hóviharok sebessége pedig eléri a 250 km/órás sebességet, de számos emberéletet követeltek a lavinák is.^[18] Ilyen körülmények között három-négy hétnél tovább nem állomásozhatnak a katonák a gleccseren.^[19] Azonban legsúlyosabbnak a katonai jelenlét környezetromboló hatása mondható, hozzájárulva a gleccser pusztulásához és olvadásához, az ott hagyott hadianyagnak, üzemanyagtárolóknak, olajoknak, kenőanyagoknak, csomagolópapíroknak, egészségügyi hulladéknak,^[20] valamint a különböző vegyszereknek köszönhetően, amikkel “belevágnak” a gleccserbe, hogy bunkereket, helikopterleszállókat és repülő kifutókat építsenek.^[21] Csak az indiai hadsereg önmagában napi ezer kilogramm emberi hulladékot termel,^[22] ami belekerül az Indusba is a Nubra és Shyok folyókon keresztül.^[23] Habár már voltak próbálkozások a gleccser állapotának javítására és a háborús helyzet enyhítésére mindkét fél részéről, tartós intézkedés máig nem született a kérdésben.^[24] Annak ellenére, hogy a gleccseren az időszakos összecsapások nagyrészt tüzérségi tűzre korlátozódnak – melyek inkább veszélyeztetik a törékeny hegyi környezetet, mint emberéleteket –, előreláthatólag nem változnak a háborús állapotok, lévén Siachen is a Kasmír-vita részévé vált, valamint az eddigi erőfeszítések és feláldozott emberéletek miatt is vonakodnak a felek elért helyzeteik feladásától.^[25] Egy belátható időn belüli visszavonulást a katonai-gazdasági érdekeltségek is akadályoznák, valamint az indiai hadsereg a gleccser ellenőrzését egy Kínával és Pakisztánnal szembeni stratégiai előnyként tartja számon.^[26]

Vízkészlet

A nagyszabású hidroelektromos gátépítéseknek messzire nyúló környezeti következményei vannak, mivel a gátak által okozott vízhozamcsökkenés nemcsak a helyi biodiverzitást befolyásolja negatívan, hanem a termőföldek öntözésére is kevesebb vízmennyiséget juttat, ami végül a terméshozam csökkenését eredményezi.^[27] Ezen szempontok ellenére Indián kívül Nepál, Bután és Pakisztán is számol gátak és vízerőművek telepítésével: a négy ország összesen négyszáz tervet készített, 160 000 MW összkapacitással. Mindeközben Kína külföldi projektjei mellett több mint száz gát építését tervezi Tibet nagyobb folyóin, valamint hatvan másikat a Mekong folyóra.^[28] A régió országai közül Kína és India felelős a legtöbb projektért, lévén mindkét ország súlyos erőforrás- és talajvízhiányban szenved.^[29] Ezen adottságok és fejlemények következtében a Brahmaputra vízenergia-termelési potenciálja könnyen egy nyersanyagok fölötti konfliktus tárgyává válhat a két ország között.

A Kína és India közötti nyersanyagháború félelme 2000-től kapott hangsúlyt, amikor egy tibeti gát átszakadása harminc emberéletet követelt, és súlyosan megkárosította Arunácsal Prades infrastruktúráját. Felmerült a lehetőség, hogy a katasztrófát szándékosan idézték elő, azonban a műholdfelvételek ezt megcáfolták. Mindenesetre a két fél 2002-ben aláírt egy egyetértési nyilatkozatot a monszunévszak alatti időjárási adatok kölcsönös megosztásáról, amely gyakorlatot az 1962-es Kína-India határháború óta felfüggesztettek (azonban meg kell említeni, hogy a Doklam-incidens alatt is egy időre a kínai fél ismét felfüggesztette ezen adatok megosztását). Amikor 2008-ban a kínai állam bejelentette a Zangmu hidroelektromos gát megépítését, Indiában egy nagyszabású vízelterelési projekt kezdetét látták benne, ami potenciálisan kiszáríthatja a Brahmaputrát. Ezeket a félelmeket tovább táplálta a projekttel kapcsolatos részletek nyilvánosságra hozásának hiánya is.^[30] Az ügy egy időre a hivatalos kétoldalú kapcsolatokban kiemelt témává vált, de 2015-re, amikorra elkészült a gát, a kínai biztosítékoknak köszönhetően a hivatalos indiai aggodalmak megszűntek,^[31] valamint egy még széleskörűbb adatmegosztási mechanizmust is létrehoztak.

Ennek ellenére Újdelhi gyanakodva figyeli Kína gátépítési törekvéseit és a folyómedrek elterelését célzó terveit, amelyek elméletileg a déli, vizekben gazdag területeiről a szárazabb északi tartományok felé terelnék azokat. Egy kiterjedt kínai gátrendszer lehetővé tenné a folyók felső szakaszával rendelkező ország számára, hogy „elzárja a csapot” India vízkészletének harminc százalékán, azonban megfigyelők megerősítették, hogy a kínai gátak úgynevezett folyóvizes erőművek (run-off-the-river, ROR), amelyek nem táraznak vizet, valamint a víz elterelését célzó tervektől is elállt Peking, túl magas költségei és környezetromboló hatása miatt. A Yarlung Tsangpo vízhozamának felhasználása politikai célból limitált, mivel a Brahmaputra Indiában gyűjti össze vizeinek 70 százalékát.^[32]

India azon terveit, hogy északkeleti tartományaiban számos hidroelektromos gátat épít, részben ez a lehetséges nyersanyagkonfliktus motiválja, részben pedig a projekteken keresztül szándékozik a központi kormányzat irányítását megerősíteni egy olyan régióban, melyet Kína „Dél-Tibet” néven sajátjának tart. Továbbá egyes indiai szakértők szerint a nagyléptékű gátépítésekre azért is van szükség, mert azok vízszükségletét a nemzetközi jog garantálja, így ez Kínát is meggátolná további gátak építésében.^[33] Azonban a 21. század elején létrejött több mint 150 nagyméretű gát megépítése problémákba ütközött, a munkálatok megkezdése még várat magára, valamint a projektekben részt vevő magánvállalatok már az állam belépését kérik, hogy átvegye vállalásaikat, vagy közös vállalkozásokat hozzanak létre a kivitelezésre. Ez a fordulat többek között a rossz állapotú infrastruktúrának, a gyakori tüntetéseknek, a folyamatos csúszásoknak, valamint a hiányos és pontatlan háttértanulmányoknak köszönhető, de feltételezhetően a legfontosabb tényező az elmúlt évtized csökkenő villamosenergia-igénye és árcsökkenése, ami miatt ezen befektetések jelentősen vesztettek vonzerejükből, a projektek megtérülése kétségessé vált.^[34]

Bányászat

A Tibeti-fennsíkon és a tágabb HKH régióban végzett bányásztevékenységeket többségében „erőforrás-nacionalizmus” motiválja, elsősorban nem gazdasági megfontolások és piaci logika alapján. A Tibeti-fennsík kiemelt szerepet kapott Peking erőforrás-politikájában, mivel a tartomány^[35] számos ásványkincsben és erőforrásban gazdag. Kína a folyamatosan növekvő arany-, réz- és egyéb ásványkincs-szükségletét elsősorban zambiai, perui, mongol, laoszi, dél-afrikai és kazahsztáni bányákból csillapította, korábban a tibeti tartalékokat csak – hivatalosan illegális – kisüzemi kitermelők hasznosították, azonban a központi kormányzat egyre inkább a külföldi nyersanyagforrások alternatívájaként tekint a himalájai tartományra. Ezt a fordulatot a belső, nyugati tartományokba költöző ipari termelés teszi lehetővé, melynek keretén belül céllá vált Tibet integrálása a Chengdu-Chongqing gazdasági központba.^[36] A Tibeti-fennsík első nyereséges projektje a China Gold^[37] által üzemeltetett Gyama bánya, melyet a kínai kormányzat kiemelt projektként tart számon. Azonban a bánya alatti szemétlerakat ólomtartalma a földrengésveszélyes területen azzal fenyeget, hogy a szennyeződés bekerül a közeli Lhászát ellátó felszín alatti vizekbe és folyókba.^[38] Egy 2013-as földcsuszamlás következtében a bányában 66 munkás vesztette életét, mely során felmerült az emberi hiba lehetősége és a bánya felelőssége is.^[39] A fennsíkon Gyamán kívül Chulongban és Yulongban szintén nagyléptékű arany- és rézkitermelés folyik.^[40]

Az itt folyó érckitermelés azonban több környezeti és gazdasági kérdést is felvet. A tibeti folyók megnövekedett nehézfémtartalma mellett, ami súlyos fenyegetést jelent a helyi közösségekre, a tibeti bányászat a forrásvizek elapadását, az ivóvíz szennyezését, valamint a flóra és fauna pusztulását okozza. A politikai megfontolások elsőbbségét jól mutatja a tény, hogy míg a világ legnagyobb rézlelőhelyeiből átlagosan évi 345 ezer tonna rezet bányásznak ki, addig Tibet legnagyobb rézbányájában, Yulongban a 2011-es kezdeti 10 000 tonna 2015-re csak 100 000 tonnára nőtt. Azonban a kínai vállalatok ennek ellenére szívesen ruháznak be Tibetben, mely után állami támogatásokban részesülnek, valamint az állam átvállalja a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket.^[41]

A politikailag motivált bányásztevékenységre egy friss példa Lhunzhe megye, amely terület a „longjui incidens” néven ismert, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg és az Asszámi Ezred (Assam Rifles) közötti véres összecsapás eredményeképpen került Kína kezére. Lhunzhe-ban az előzetes felmérések szerint 60 milliárd dollár értékben található arany, ezüst és más értékes fémek, mely egy kisebb „aranylázat” okozott. A felfedezést követően a megye éves GDP-je 20 százalékkal nőtt, az infrastrukturális befektetések megduplázódtak, valamint 2016-hoz képest a helyi fizetések háromszorosára nőttek. A bányászcégek jelentősen hozzájárulnak a helyi kormányzat bevételeihez, az adóbevételek 80 százaléka származik ezektől a cégektől. A helyi lakosság folyamatosan nő, azonban a vidék máig egy zárt katonai műveleti területnek minősül, így csak engedéllyel lehet belépni, a külföldi személyek pedig ki vannak tiltva. Peking kimondott célja a helyi lakosság növelése, kínai szakértők nyilatkozatai szerint azért, hogy „visszafoglalhassák” Arunácsal Pradest, azaz „Dél-Tibetet”. A 2017-es doklam-fennsíki incidenst követően Xi Jinping, Kína elnöke nyílt levelet írt egy ihunzhei családnak, arra biztatva őket, hogy „gyökereket eresszenek” és hozzájáruljanak a terület benépesítéséhez.^[42] Ugyan a legnagyobb kitermelő, a Tibet Huayu Mining vállalat szigorú környezeti előírásokat követ csökkentett károsanyag-kibocsátással és vízhasználattal, aminek köszönhetően megkapta a „zöld bányász” nevet, de a régióban gyakoriak a földrengések, melyek következtében könnyen szennyeződhet a Brahmaputra és a Gangesz alsó szakasza.^[43]

A HKH régió jövője

A Hindukus-Himalája régió fontossága a tanulmány során már bemutatásra került, változatos élővilágával, gazdag természeti kincseivel és meghatározó éghajlati szerepével. Azonban a régió környezeti épségét és a politikai döntéseket alapvetően meghatározzák az itt állandósult államközi konfliktusok elsőbbsége, melynek köszönhetően a globális átlagnál még súlyosabban jelentkeznek a környezetpusztulás jelei. Ahogy láthattuk, a politikai megfontolású antropogén aktivitás sokféle formát ölthet, a közvetlen katonai jelenléttől és hadiállapottól az óriásgátak építésén keresztül az ásványkincsek kiaknázásáig. Ezen tevékenységek környezeti hatása és politikai háttere az egyes eseteken keresztül került bemutatásra. Ugyan a 20. század második felében uralkodó, a népességrobbanáshoz köthető, helyiek által végzett himalájai fakitermelést bűnbaknak beállított Himalájai Környezetrombolás Elmélet megdőlt, a vizsgált probléma és következményeinek súlyossága valós. A jelenlegi folyamatokat alapul véve a gleccserolvadás, a változó növénytakaró és emberi szennyezés a század végére akár közel 5°C-os hőmérsékletnövekedést eredményezhet a térségben, azonban az egyre súlyosabb áradások, földrengések és talajerózió pusztító következményei jóval előbb éreztetik hatásukat. Ezeket figyelembe véve együttműködésre lenne szükség az érintett felek között, hogy átfogó megoldás születhessen, azonban ugyanezen megoldandó politikai konfliktusok azok, melyek akadályozzák a konstruktív folyamatokat és kezdeményezéseket. Mindenesetre a bemutatott környezeti problémák szolgálnak bizonyos tanulsággal, melyek a megfelelő körülmények függvényében környezeti szempontokat is figyelembe vevő megoldáshoz vezethetnek.

Az elsőként bemutatott siachen-gleccseri konfliktus és militarizáció megoldására is született már egy életképesnek mondható javaslat, mely egy határokon átnyúló „béke park” felállítását indítványozta. Egy ilyen béke park lehetővé tenné mindkét félnek az arcvesztés nélküli visszavonulást, megszüntetné a további környezetrombolást, valamint egyidőben számos életet mentene meg, és jelentős kiadásokat spórolnának meg a felek. A javaslat Achilles-sarka a tűzszünet és leszerelés ellenőrizhetősége, azonban kölcsönös biztosítékok és szigorú ellenőrzés kivitelezhetővé tenné a béke park ötletét.^[44] Maga az ötlet először egy durbáni szakértői konferencián merült fel, majd a volt indiai miniszerelnök, Manmohan Singh is felvetette a park ötletét 2005-ben. A 2012-es gayari lavina következtében újabb lendületet kapott a park ötlete, de komoly szándékot még egyik fél sem mutatott ennek megvalósítására.^[45]

Egy pozitív és releváns fejlemény azonban az indiai katonaság részéről, hogy az összindiai fegyveres erők hivatalos doktrínája elismeri a klímaváltozás és az emberi környezetrombolás stratégiai veszélyeit, mely Siachenre nézve is fontos, mivel a katonaság elindította a gleccser megtisztítását kitűző „Tiszta Siachen – Zöld Siachen” kampányt. Ehhez a felismeréshez többek között egy 2003-as cunami pusztítása a car nicobari indiai légitámaszponton, valamint a 2014-es Hudhud ciklon által okozott nagyösszegű kár tapasztalatai is hozzájárultak.^[46]

Az India és Kína között kialakuló vízkészlet felett vívott konfliktus lehetőségétől tartva egyes indiai hangok a hidroelektromos gátak nagyszámú építése mellett érvelnek, a korábban említett nemzetközi jog védelmében bízva, annak ellenére, hogy Kína tanúsítottan elutasítja a Nemzetközi Bíróság döntéseit, valmint víz- és éghajlat-információt is tartott már vissza politikai megfontolásokból.^[47]

Valamiféle regionális mintaként egyedül az India és Banglades között kötött 1996-os szerződés szolgálhat, mely az indiai Farakka-gát Bangladesben kifejtett környezetromboló hatására próbált megoldással szolgálni, miután az India-barát Awami Liga került hatalomra, demonstrálva a baráti kapcsolatok fontosságát környezeti problémák és viták esetében is.^[48] Mindenesetre a kölcsönösen fontos és lehetőleg depolitizált kérdésekben az államközi együttműködés hozzájárulhat a felek közötti bizalom erősödéséhez, valamint a kölcsönös átláthatóság csökkentheti a bizalmatlanságból és félreértésekből adódó „fantom-problémák” számát, melyek akadályozzák a konstruktív párbeszédet, és fokozzák a konfliktusokat.^[49]

Szerző: Róma Ádám

Felhasznált képek

Borítókép:
Information map on view point at confluence of rivers Indus and Gilgit in Pakistan, place where three highest mountain ranges of the world meet – Himalayas, Karakoram and Hindukush. Shutterstock. https://www.shutterstock.com/hu/image-photo/information-map-on-view-point-confluence-1282535551?src=0xyc-FhAPCz2WbYtgLG_Dg-1-18 (letöltés: 2019. 02. 25.)

 Felhasznált irodalom

• „Hindu Kush Himalayan Region”. In: org. URL: http://www.icimod.org/?q=1137 (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Ahmer, Moonis. 2017. „Environment: Meltdown at Siachen” In: com, 2017. október 22. URL: https://www.dawn.com/news/1365369 (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Ali, Aamir. 2002. „A Siachen Peace Park: The Solution to a Half-Century of International Conflict?” International Mountain Society, Mountain Research and Development 22.4.

• Bawa, Kamaljit S. et al. 2010. „China, India, and the Environment”. AAAS, Science 327, 1457–1459. 2010. március 19.

• Blaikie, Piers M.–Muldavin, Joshua S. S. 2004. „Upstream, Downstream, China, India: The Politics of Environment in the Himalayan Region”. Annals of the Association of American Geographers, 94.3, 520–548.

• Chellaney, Brahma. 2018. „A global environmental threat made in China” In: com, 2018. augusztus 26. URL: http://www.atimes.com/article/a-global-environmental-threat-made-in-china/ (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Chen, Stephen. 2018. „How Chinese mining in the Himalayas may create a new military flashpoint with India”. In: com, 2018. május 20. URL: https://www.scmp.com/news/china/society/article/2146296/how-chinese-mining-himalayas-may-create-new-military-flashpoint (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Gamble, Ruth. 2018. „India-China border dispute causing an ecological holocaust in Himalayas” In: Business-Standard.com, június 19. URL: https://www.business-standard.com/article/economy-policy/india-china-border-dispute-causing-an-ecological-holocaust-in-himalayas-118061900222_1.html (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Ives, Jack D. 1987. „The Theory of Himalayan Environmental Degradation: Its Validity and Application Challenged by Recent Research”. Mountain Research and Development, 7.3, Proceedings of the Mohonk Mountain Conference: The Himalaya-Ganges Problem, 189–199.

• Jayaram, Dhanasree. 2018. „Indian Military Recognizes Environment as „Critical” Security Issue, But Response Is Still Fragmented”. In: com, 2018. január 29. URL: https://www.newsecuritybeat.org/2018/01/indian-military-recognizes-environment-critical-security-issue-response-fragmented/ (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Kawser, Mohammad Abdul–Samad, Abdus. 2016. „Political history of Farakka Barrage and its effects on environment in Bangladesh”. Springer, Bandung: Journal of the Global South, 3.16.

• Lafitte, Gabriel. 2011. „Tibet’s mining menace”. In: net, 2011. szeptember 05. URL: https://www.chinadialogue.net/article/show/single/en/4509-Tibet-s-mining-menace- (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Mukherjee, Debarati. 2010. „Environmental Impact of Siachen Conflict”. In: Deutsche Welle, május 1. URL: https://www.dw.com/en/environmental-impact-of-siachen-conflict/a-5211804 (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Qiu, Jane. 2014. „Double threat for Tibet”. Nature 512, 240–241. 2014. augusztus 21.

• Rahman, Azera Parveen. 2016. „Private dam builders back out of Brahmaputra dams”. In: net, 2016. február 25. URL: https://www.thethirdpole.net/en/2016/02/25/private-dam-builders-back-out-of-brahmaputra-dams/ (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Sandhu, Harpinder–Sandhu, Sukhbir. 2014. „Poverty, development, and Himalayan ecosystems”. The Royal Swedish Academy of Sciences, AMBIO 2015 44, 297–307.

• Tenzin, Palmo. 2015. „China, India, and water across the Himalayas”. In: com (az Australian Strategic Policy Institute weboldala), 2015. július 29. URL: https://www.aspistrategist.org.au/china-india-and-water-across-the-himalayas/ (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Vidal, John. 2013. „China and India ’water grab’ dams put ecology of Himalayas in danger”. In: com, 2013. augusztus 10. URL: https://www.theguardian.com/global-development/2013/aug/10/china-india-water-grab-dams-himalayas-danger (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Wong, Edward. 2013. „Fatal Landslide Draws Attention tot he Toll of Mining on Tibet”. In: com, 2013. april 02. URL: https://www.nytimes.com/2013/04/03/world/asia/deadly-tibetan-landslide-draws-attention-to-mining.html (letöltés: 2019. 01. 24.)

• Zhao, Zhao赵钊 – Su,Wenyan 苏文彦. “Yindu zui pa Xizang zhege shuidianzhan Zhongguo shuo meishi’er 印度最怕西藏这个水电站 中国说没事儿. [India ettől a hidroelektromos gáttól fél, Kína azt mondja nem fog problémát okozni.]” In: Xizangwang 西藏网 [Tibet-Net], 2015. október 16. URL: http://www.tibet.cn/news/focus/1444920180803.shtml (letöltés: 2019. 01. 24.)

A teljes tanulmány a Szakáli, Máté (szerk.) Mesterséges természetesség. Panta sorozat. Typotex, Budapest. n.d. konferenciakötetben kerül megjelenésre.

[1] Blaikie, Piers M.–Muldavin, Joshua S. S. 2004. „Upstream, Downstream, China, India: The Politics of Environment in the Himalayan Region”. Annals of the Association of American Geographers, 94.3, 520–548. 521.

[2] Gamble, Ruth. 2018. „India-China border dispute causing an ecological holocaust in Himalayas” In: Business-Standard.com, 2018. június 19. URL: https://www.business-standard.com/article/economy-policy/india-china-border-dispute-causing-an-ecological-holocaust-in-himalayas-118061900222_1.html (utolsó hozzáférés: 2019. 01. 24.)

[3] Gamble, 2018.

[4] Ives, Jack D. 1987. „The Theory of Himalayan Environmental Degradation: Its Validity and Application Challenged by Recent Research”. Mountain Research and Development, 7.3, Proceedings of the Mohonk Mountain Conference: The Himalaya-Ganges Problem, 189–199.192.

[5] Gamble, 2018.

[6] Kandahár, Helmand, Nimruz, Farah és Herát tartományok kivételével.

[7] Yunnan, Sichuan, Gansu, Xinjiang, Tibet Autonóm Régió, Qinghai.

[8] Észak-Nyugati Határ Tartomány, Szövetségi Irányítású Törzsi Területek, Északi Területek, Balukisztán és Azad Dzsammu és Kasmír.

[9] „Hindu Kush Himalayan Region”. In: ICIMOD.org. URL: http://www.icimod.org/?q=1137 (letöltés: 2019. 01. 24.)

[10] Chellaney, Brahma. 2018. „A global environmental threat made in China” In: Atimes.com, 2018. augusztus 26. URL: http://www.atimes.com/article/a-global-environmental-threat-made-in-china/ (letöltés: 2019. 01. 24.)

[11] Qiu, Jane. 2014. „Double threat for Tibet”. Nature 512, 240–241. 2014. augusztus 21. 240.

[12] Chellaney, 2018.

[13] Qiu, 2014: 240.

[14] Qiu, 2014: 241.

[15] Qiu, 2014: 241.

[16] Ahmer, Moonis. 2017. „Environment: Meltdown at Siachen” In: Dawn.com, 2017. október 22. URL: https://www.dawn.com/news/1365369 (letöltés: 2019. 01. 24.)

[17] Ali, Aamir. 2002. „A Siachen Peace Park: The Solution to a Half-Century of International Conflict?” International Mountain Society, Mountain Research and Development 22.4, 316–319. 316.

[18] Ahmer, 2017.

[19] Ali, 2002: 316-317.

[20] Ali, 2002:317.

[21] Mukherjee, Debarati. 2010. „Environmental Impact of Siachen Conflict”. In: Deutsche Welle, 2010. május 1. URL: https://www.dw.com/en/environmental-impact-of-siachen-conflict/a-5211804  (letöltés: 2019. 01. 24.)

[22] Ali, 2002:317.

[23] Ali, 2002:318.

[24] Ahmer, 2017.

[25] Ali, 2002:318.

[26] Ahmer, 2017.

[27] Sandhu, Harpinder–Sandhu, Sukhbir. 2014. „Poverty, development, and Himalayan ecosystems”. The Royal Swedish Academy of Sciences, AMBIO 2015 44, 297–307.

301.

[28] Vidal, John. 2013. „China and India ’water grab’ dams put ecology of Himalayas in danger”. In: TheGuardian.com, 2013. augusztus 10. URL: https://www.theguardian.com/global-development/2013/aug/10/china-india-water-grab-dams-himalayas-danger (letöltés: 2019. 01. 24.)

[29] Bawa, Kamaljit S. et al. 2010. „China, India, and the Environment”. AAAS, Science 327, 1457–1459. 2010. március 19. 1457.

[30]  Tenzin, Palmo. 2015. „China, India, and water across the Himalayas”. In: ASPIStrategist.com (az Australian Strategic Policy Institute weboldala), 2015. július 29. URL: https://www.aspistrategist.org.au/china-india-and-water-across-the-himalayas/ (letöltés: 2019. 01. 24.)

[31] Zhao, Zhao赵钊 – Su,Wenyan 苏文彦. “Yindu zui pa Xizang zhege shuidianzhan Zhongguo shuo meishi’er 印度最怕西藏这个水电站 中国说没事儿. [India ettől a hidroelektromos gáttól fél, Kína azt mondja, nem fog problémát okozni.]” In: Xizangwang 西藏网 [Tibet-Net], 2015. október 16. URL: http://www.tibet.cn/news/focus/1444920180803.shtml (letöltés: 2019. 01. 24.)

[32] Tenzin, 2015.

[33] Gamble, 2018.

[34] Rahman, Azera Parveen. 2016. „Private dam builders back out of Brahmaputra dams”. In: TheThirdPole.net, 2016. február 25. URL: https://www.thethirdpole.net/en/2016/02/25/private-dam-builders-back-out-of-brahmaputra-dams/ (letöltés: 2019. 01. 24.)

[35] A tartomány kínai neve Xizang 西藏 fordítható Nyugati Kincstárként vagy Nyugati Rejtekként is.

[36] Lafitte, Gabriel. 2011. „Tibet’s mining menace”. In: ChinaDialogue.net, 2011. szeptember 05. URL: https://www.chinadialogue.net/article/show/single/en/4509-Tibet-s-mining-menace- (letöltés: 2019. 01. 24.)

[37] Egy vancouveri vállalat, melyet a Kínai Nemzeti Arany Csoport, egy állami vállalat hozott létre.

[38] Lafitte, 2011.

[39] Wong, Edward. 2013. „Fatal Landslide Draws Attention tot he Toll of Mining on Tibet”. In: NYTimes.com, 2013. april 02. URL: https://www.nytimes.com/2013/04/03/world/asia/deadly-tibetan-landslide-draws-attention-to-mining.html (letöltés: 2019. 01. 24.)

[40] Lafitte, 2011.

[41] Lafitte, 2011.

[42] Chen, Stephen. 2018. „How Chinese mining in the Himalayas may create a new military flashpoint with India”. In: SCMP.com, 2018. május 20. URL: https://www.scmp.com/news/china/society/article/2146296/how-chinese-mining-himalayas-may-create-new-military-flashpoint (letöltés: 2019. 01. 24.)

[43] Gamble, 2018.

[44] Ali, 2002: 318.

[45] Ahmer, 2017.

[46] Jayaram, Dhanasree. 2018. „Indian Military Recognizes Environment as „Critical” Security Issue, But Response Is Still Fragmented”. In: NewSecurityBeat.com, 2018. január 29. URL: https://www.newsecuritybeat.org/2018/01/indian-military-recognizes-environment-critical-security-issue-response-fragmented/ (letöltés: 2019. 01. 24.)

[47] Gamble, 2018.

[48] Kawser, Mohammad Abdul–Samad, Abdus. 2016. „Political history of Farakka Barrage and its effects on environment in Bangladesh”. Springer, Bandung: Journal of the Global South, 3.16.10.

[49] Tenzin, 2015.