Sajtófigyelés – 2019. április 8.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Kína afrikai befektetéseinek másik oldala – Emily Feng – David Pilling, Financial Times , 2019. március 27.
Elsőre úgy tűnhet, hogy az Afrikában végbemenő kínai befektetések egyszerűen a hatalmas cégeknek tudhatóak be. Van azonban számos kisvállalkozó is, aki szerencsét megy próbálni Afrikába. Ilyen Wilson Wu, aki szerint Afrika jelenleg kicsit olyan, mint Kína az 1970-es és 1980-as években: „(…) akkoriban elindíthattál egy üzletet, és lehet, hogy egy vagyont kerestél belőle. Ma erre nincs lehetőség Kínában.”
Wu nagy tervekkel indult Nigériába. Miután a két ország közösen létrehozta Afrika legnagyobb szabadkereskedelmi övezetét, számos vállalkozás indult a területen. A megállapodás alapján a földet Nigéria biztosítja, míg a projekteket Kína valósítja meg. Ez által a kínai cégek előállíthatnak, illetve további termékeket is exportálhatnak Afrikába. A Lagostól hatvan kilométerre található terület jelenleg néhány raktárépületen kívül nem sok érdekességet tartogat, de Wu már látja maga előtt a fényes jövőt: tervei alapján egy ötcsillagos szálloda, golfklub és Walmart is épülni fog.
Afrikában a becsült adatok szerint egy millió kínai élhet jelenleg, közülük több ezer vállalkozó. Wu úgy érzi, kis túlzással egy országot menedzselnek: a kínaiak megkapták a földet, de minden mást ők irányítanak. A helyzet nem könnyű, ugyanis nagy a befektetések kockázata, gyakran kevés a nyereség, a helyi munkások pedig sok esetben nem rendelkeznek megfelelő gyakorlati képességekkel. Chen Donghua, egy Nigériában található cipőgyár vezetője is hasonlóan látja: „A dolgozók nem tudják kezelni a gépeket. De mivel a munkaerő olcsó, akár kézzel is elvégezhetik a feladatokat.” Mr. Chen szerint a munkások általában általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, a kínai cégek pedig tréningek által igyekeznek felkészíteni őket a különböző feladatokra.
A gazdasági kérdéseken túl kulturális akadályok is megjelennek: míg a nigériaiak azzal vádolják a kínai befektetőket, hogy nem akarnak integrálódni, addig a kínaiak gyakran veszélyben és egyedül érzik magukat. Thomas Liu, egy gyógyszercég vezetője szerint nincs a világon egy másik olyan ország, ahol annyi tolvaj lenne, mint Nigériában: „Vigyáznod kell arra, hogy ne csapjanak be.”
A nehézségek ellenére alapjáraton mindkét fél nyitott a további együttműködésre. Míg a kínai vállalkozók még ennél is nagyobb volumenű befektetéseket kívánnak, addig a nigériaiak örülnek a fejlesztéseknek. Jonathan Coker, korábbi pekingi nigériai nagykövet szerint Kínától sokat lehet tanulni, a nyugatról érkező hangok és figyelmeztetések pedig egyszerű képmutatások: „A diplomaták azt mondják, hogy Kína rabszolgájává fogunk válni. Ez a nyugat propagandája. (…) Kína lakossága tízszer nagyobb, mint Nigériáé, mégis sikerült kialakítaniuk egy olyan rendszert, mely által gondoskodni tudnak a lakosaikról. Vannak olyan kínai példák, amelyeket alkalmazni szeretnénk.”
Forrás: https://www.ft.com/content/520cb6f6-2958-11e9-a5ab-ff8ef2b976c7
Az afrikaiak számára számára jobb a kínai internet, mint semmi – Amy Mackinnon, Foreign Policy, 2019. március 19.
A kínai telekommunikációs piac egyre nagyobb befolyást épített ki Afrikában az elmúlt évek során. A Huawei információs és kommunikációs technológiai vállalat az afrikai 4G hálózatok létrejöttének hetven százalékában játszott szerepet. Cobus van Staden, a South African Institute Kína és Afrika kapcsolatával foglalkozó kutatója szerint a kínai cégek könnyedén legyőzik a nyugati cégeket az afrikai befektetéseket illetően, ugyanis gyors és bonyodalmaktól mentes kölcsönöket biztosítanak.
Míg a világ egyes területein hatalmas port kavartak a Huawei botrányai, addig Afrika fő prioritása jelenleg egyszerűen az, hogy nagyobb internetes hálózattal rendelkezzen. Howard French, a Columbia School of Journalism oktatója aggodalmát fejezte ki a kínai befektetések kapcsán: „A gondolat, hogy a Huawei sosem árulna el semmit ha a kínai állam kérdezné, teljesen elképzelhetetlen. Minden kínai vállalatnak a kínai állam szabályai mentén kell működnie.” Hasonlóan vélekedik az American University of Nigeria oktatója, Emeka Umejei is. Szerinte az afrikai döntéshozók és politikusok jelenleg nem foglalkoznak a biztonsági kockázatokkal, elsődleges céljuk ugyanis a fejlesztés.
Fontos megemlíteni, hogy az Egyesült Államok részéről érkező kritikát sokan egy amerikai stratégiai lépésnek tekintik: szerintük az Egyesült Államok egyszerűen nagyobb befolyást szeretne elérni a kontinensek, ezt illetően pedig az elsődleges akadályt az afrikai országok Kínával való együttműködése jelenti.
Nem biztos, hogy az afrikai vezetők elképzelése az internet szerepéről nagyban különbözne a kínai államvezetők felfogásától: Zimbabwe kormánya épp tavaly egyezett meg egy kínai céggel a CloudWalk arcfelismerő rendszer kialakításáról, mely a közeljövőben bevezetésre kerülne az afrikai országban. A hasonló szoftverek elterjedése egyrészt teret engedne a kínai cégek által végzett fejlesztéseknek, másrészt lehetőséget adna az afrikai politikusoknak arra, hogy propagandatevékenységet folytassanak az interneten keresztül.
Joshua Eisenman, a University of Texas egyik egyetemi tanársegédje szellemesen megfogalmazta, miben is különbözik az Egyesült Államok és Kína hozzáállása a térséghez: míg John Bolton, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója egy Washingtonban található agytröszt székhelyén hirdette ki az afrikai–amerikai együttműködés további lépéseit, addig Xi Jinping el is látogatott 2015-ben Dél-Afrikába egy hasonló bejelentés során. Vajon a valódi jelenlét a kulcs?
Putyin is a kazah visszavonulást választja? – Alexander Baunov, Foreign Policy, 2019. március 22.
A hetvennyolc éves Nursultan Nazarbayev március második felében mondott le a kazah elnöki pozícióról. Ez nem azt jelenti, hogy az 1991 óta tisztségben lévő politikus nem marad befolyásos személy a kazah közéletben, azonban azt igen, hogy egy tranzíciós időszak veszi kezdetét az országban. Putyin számára nagy kérdés lehet, hogy a későbbiekben búcsúzhat-e hasonló módon.
Oroszország és Kahasztán között sok a hasonlóság. A két ország gazdasági struktúrája nem különbözik radikálisan, de hasonló a politikai rendszerük is: többpártrendszerek működnek, azonban a választások nem nevezhetőek valóban demokratikusnak. Bár Oroszország politikailag szabadabb, ideológia terén közel áll Kazahsztánhoz. Mindkét államvezetés az eurázsiai ideológiát képviseli, és teret enged a részleges sajtó- és szólásszabadságnak.
Amennyiben Putyin hasonló módon szeretne távozni, egy duális rendszernek engedhet teret. Ez azt jelentheti, hogy a képzeletbeli gazdasági és politikai széfhez tartozó kulcsokat ezt követően egy hivatalos vezetőn túl egy informális vezető is birtokolná. Bár Medvegyev 2008 és 2012 közötti elnöki időszaka is hasonló helyzetnek nevezhető, mégis felfedezhető egy nagy különbség: akkor majdnem nyilvánvaló volt, hogy Putyin vissza fog térni az orosz politika élére. A mostani Kazahsztánban – és minden bizonnyal a későbbi Oroszországban – azonban a vezető visszatérése nem valószínűsíthető már.
Több nehézséget tartogat egy hasonló tranzíciós időszak: egyrészt a politikai elit tagjai ilyen esetekben rendszerint összecsapnak egymással, másrészt meg kell találni a megfelelő utódot. Amennyiben ez az utód túl gyenge, a korábbi vezető megítélése is gyengülhet, amennyiben viszont túl erős, a korábbi vezető nem birtokolhatja többé a képzeletbeli kulcsokat a széfhez.
A kazah döntés egy gesztus a világ többi része felé is, ugyanis azt jelzi, hogy Kazahsztán egy civilizált és modern ország, mely nyitott a változásokra harminc év eltelte után. Putyin lassan húsz éve tölt be vezető szerepet Oroszországban: kérdés, ő akar-e majd hasonló lépést tenni.
Forrás: https://foreignpolicy.com/2019/03/22/putin-wants-a-kazakh-retirement/
Szegény ország, gazdag hadsereg – Taha Siddiqui, Foreign Policy , 2019. március 21.
Pakisztán napja idén is olyan ünnepséget hozott, mint a tavalyi évek során. Ilyenkor a hadsereg teljes gőzzel jelen van a parádé eseményein, bizonyítva, hogy Pakisztán minden katonai fronton nagyon erős. A történéseket a helyi tévécsatornák élőben közvetítik, a műsorokat pedig propagandazene kíséri. Mégis, az ország más szempontból nem ennyire erős.
Imran Khan, a pakisztáni miniszter az elmúlt hónapok során több országba is ellátogatott segélyszerzés érdekében. Az egyik ilyen utazás előtt nyíltan elismerte, hogy Pakisztánnak nagy szüksége van a külföldi valutára. Az infláció mértéke folyamatosan nőtt az elmúlt négy évben, idén a nyolc százalékos mértéket is elérve. A kormányzat szerint az is megtörténhet, hogy az érték továbbra is nőni fog. Az ENSZ Emberi fejlettségi index (HDI) statisztikája szerint Pakisztán száznyolcvankilenc országból a százötvenedik helyet foglalja el, az ország adóssága pedig körülbelül száz milliárd dollárra tehető. Az aggasztó helyzet nem most alakult ki, ugyanis az elmúlt harminc évben huszonkét alkalommal kellett támogatást nyújtania a Nemzetközi Valutaalapnak Pakisztán számára.
Szakértők szerint nem is lehet mást várni úgy, hogy az ország éves költségvetésének húsz százalékát a hadsereg emészti fel. Ehhez viszonyítva az oktatásra és más szociális ellátásokra költött összegek elenyészőek, hisz a költségvetés öt százalékát sem teszik ki. A jelenlegi kormány alatt az arányok minden bizonnyal nem fognak változni, esetleg még ennél is jobban a hadsereg felé tolódni. Ennek oka, hogy a jelenlegi miniszterelnök kampányát a hadsereg nyíltan támogatta, viszonzásként pedig további lépéseket várhat a kormányzat részéről.
A márciusi ünnep ma is jelentős Pakisztánban, azonban érdemes észben tartani annak valódi üzenetét. Hetvenkét évvel ezelőtt Pakisztán alapítói a függetlenséget követelték Brit Indiától. Az alapítók úgy érezték, hogy egy igazságtalan rendszer áldozataivá váltak. De vajon ma Pakisztán nem saját hadseregének áldozatává vált?
Forrás: https://foreignpolicy.com/2019/03/21/poor-nation-rich-army/
Ázsia évszázada készen áll – Valentina Romei – John Reed, Financial Times, 2019. március 26.
Közgazdászok, piaci szakértők és politológusok már évtizedek óta beszélnek arról, hogy hamarosan elérkezhet Ázsia évszázada. Az adatok alapján a világ lakosságának több, mint fele Ázsiában él, a világon található harminc legnagyobb város közül pedig huszonegy ugyanezen a kontinensen található. A legutóbbi előrejelzések szerint Ázsia az a kontinens, ahol a jövő évtől a világ középosztályának fele fog élni. 2007 óta egy kontinensen sem vásároltak annyi autót és kamiont, mint Ázsiában, az LMC Automotive előrejelzései alapján pedig annyi jármű fog érkezni a kontinensre 2030-ra, mint a világ többi területére együttesen.
Az ázsiai hatalmak vezetői is egyre inkább nyíltan kezdenek beszélni a kontinens növekedéséről. Narendra Modi, India miniszterelnöke például az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank tavalyi eseményén elmondta, hogy Ázsia a globális gazdasági aktivitás központjává vált.
Az ENSZ és az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia adatai alapján a Financial Times szakértői úgy látják, hogy Ázsia évszázada 2020-tól kezdődhet el. Ez számos oknak tudható be: egyrészt az országok bruttó hazai termék szerint rendezett adatai alapján – mely figyelembe veszi a vásárlóerő-paritást (PPP) – Kína megelőzte az Egyesült Államokat – ezzel az első helyet elfoglalva –, India pedig a harmadik helyet szerezte meg – olyan értéket produkálva, melynek például Németország vagy Japán csak a felét tudták elérni.
Az ázsiai növekedés ennek ellenére nem csak két országon múlik: gondoljunk Indonéziára, mely ezen a listán a hetedik helyet foglalja el, 2023-ra pedig Oroszországot is megelőzi. Hasonlóan izgalmas folyamatok zajlanak le Vietnámban is, ugyanis a délkelet-ázsiai ország tizenhét államot előzött meg 2000 óta, többek között Belgiumot és Svájcot. Az is szót érdemel, ami a Fülöp-szigeteken történik: a szigetállam gazdasága ugyanis a vásárlóerő-paritás figyelembevételével nagyobb, mint Hollandiáé.
Andrea Colli, az olaszországi Bocconi Egyetem gazdaságtörténésze elmondta, a jelenlegi folyamatok egyáltalán nem nevezhetőek szokatlannak. A történelem folyamán gyakran Ázsia töltötte be a vezető gazdasági szerepet: a tizenhetedik század során Európa irigykedve figyelte a hatalmas ázsiai gazdaságokat. 1500 és 1750 között azonban Európában hatalmas változások mentek végbe, míg Ázsia e lépéseket nem tette meg – mondta Joel Mokyr egyetemi professzor, aki szerint most a történelem fordítottja zajlik.
1950-ben a világ gazdaságának húsz százalékát sem tette ki a kontinens, pedig akkor is a világ lakosságának több, mint fele Ázsiában élt. Ezen időszakban Ázsia a kevésbé fejlett, mezőgazdasághoz értő államok területévé vált: ez azonban már a múlt.
Forrás: https://www.ft.com/content/520cb6f6-2958-11e9-a5ab-ff8ef2b976c7
A Fülöp-szigetek és a nyomornegyedek kezelése – Prinz Magtulis, Financial Times, 2019. március 31.
Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigeteki elnök a Manila-öböl és a Laguna-tó megtisztítását tűzte ki célul, ezzel kívánva a fővárost érintő, évtizedek óta tartó légszennyezettséget leküzdeni. Nagy kérdés azonban, hogy mit fog kezdeni azzal a közel kétszázezer családdal, akik az öböl környéki nyomornegyedekben élnek.
A nyomornegyedekben élő Fülöp-szigeteki lakosok száma egyre nagyobb. Jelenleg közel kilenc millió ember – a lakosság körülbelül nyolc százaléka – él hasonló körülmények között. Olyan társadalmi-gazdasági problémáról van szó, melyet a gyors urbanizáció eredményezett, a kormányzatok pedig eddig nem találtak megoldást rá.
2016-ban Duterte azt mondta, hogy az emberek maradhatnak a nyomornegyedekben addig, amíg a kormányzat nem alakít ki számukra megfelelő alternatívákat. Bár a változások azóta nem történtek meg, az elemzők szerint a jelenlegi elnök legalább rendelkezik egy tervvel. Korábban több kormányzat egyszerűen a vidéki területekre igyekezett terelni a nehéz helyzetben lévő lakosokat – lebontva a nyomornegyedeket-, anélkül, hogy bármilyen megélhetési modellt alakított volna ki számukra.
A jelenlegi kormányzat igyekezett felgyorsítani az építkezéseket, azonban az állami rendszerben működő ingatlanügynökségek projektjei továbbra sem gyorsak. Egy olyan komplexumot például, mely ezer embernek ad otthont, közel három év alatt tudnak általában csak felépíteni. Nehézséget okoz emellett, hogy a Kongresszus egyre kevesebb pénzt juttat az ügynökségeknek: tavaly például ez az összeg ötvenhárom millió dollár volt, ami negyvenegy százalékos csökkenést jelent az azt megelőző évhez képest. Ezen szeretne a jelenlegi kormányzat változtatni új jogszabályok, illetve kedvező kölcsönök biztosítása által.
Nem segít a helyzeten, hogy a külföldi befektetők miatt a lakások ára tovább növekszik. Egyre nagyobb például a kínai befektetések száma az országban. Ezek a projektek viszont nem a nehéz helyzetben élő embereknek teremtenek lehetőséget. Ennek következtében kialakult egy olyan tendencia, mely alapján gazdaságilag egyszerűen nem előnyös a nyomornegyedekben élők számára lakásokat építeni.
Forrás: https://www.ft.com/content/1614710a-50a1-11e9-b401-8d9ef1626294
Szerző: Fábian Armin Vincentius
