Sajtófigyelés – 2020 március 2.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
A Franciaországi Huawei gyár megvalósul, de a pontos helyét még nem ismerni
Huawei, a kínai telekom óriás bejelentette, hogy elkezd 5G hálózati elemeket gyártani Franciaországban, amely az első ilyen jellegű létesítmény lesz Kínán kívül. Mióta az USA-Kína kereskedelmi háború kereszttüzébe került, a Huawei egyre inkább igyekszik szorosabbra fűzni együttműködését európai partnereivel. A 200 millió Euro értékű gyár a tervek szerint 500 munkást fog foglalkoztatni, és Liang Hua Huawei CEO elmondása szerint kezdetben 5G berendezések gyártására fog koncentrálni, ami aztán az európai piac igényeinek megfelelően módosulhat. Az évi 1 milliárd euro értékben termelő gyár elhelyezkedéséről még nincs hír, sem arról, hogy mikor kezdené a gyártást. Amint azt az új gyárindítás is jelzi, az amerikai nyomás ellenére, Franciaország sem hajlandó kizárni a Huaweit az épülő 5G rendszeréből.
Forrás: https://asiatimes.com/2020/02/huawei-france-5g-plant-a-go-location-undisclosed/
USA-Fülöp-szigeteki kapcsolatok egyre rosszabb irányba haladnak
Az eddigi konfliktus, amely során Duterte egyoldalúan felmondott egy évtizedes katonai szövetséget, amely a jogi alapját biztosítja a Fülöp-szigeteken állomásozó amerikai katonák jelenlétének, várhatóan hamarosan teljesértékű krízissé alakul, ha az Egyesült Államok szankciókat vezet be magasrangú Fülöp-szigeteki tisztségviselőkkel szemben, a „drog elleni háborúban” elkövetett jogsértéseik miatt. Az azóta bebörtönzött Leila De Lima ellenzéki képviselő által összeállított lista nagy valószínűséggel magát Dutertét is tartalmazza, amely külön csavart vihet az eseményekbe. A katonai szerződés felbontása ugyanakkor ellenállásba ütközött Duterte támogatói és a Fülöp-szigeteki Szenátus sorain belül is, mivel az az ország katonai pozícióját veszélyeztetné egy erősödő Kínával szemben, így a 180 napos elévülési idő során még lehet rá esély, hogy a Legfelső Bíróságon keresztül érvénytelenítsék Duterte döntését, amely enyhítené a növekvő konfliktust. A két szövetséges közötti megromló viszony egyértelműen Kína malmára hajtja a vizet, aki 2017-ben feltehetőleg USA nyomásra tartózkodott a Fülöp-szigetek szomszédságában fekvő Scarborough Shoal további militarizálásától. Azonban, ha az amerikai befolyás gyengül a régióban, Kína kétségtelenül tovább fogja erősíteni katonai jelenlétét a Dél-kínai tengeren, amely fontos lépés a régió feletti de facto irányítás megszerzése felé.
Forrás: https://asiatimes.com/2020/02/us-philippine-ties-headed-from-bad-to-worse/
Az USA-Kína kereskedelmi háború és Kína stratégiai jövője
Alexander Lukin cikke részletes áttekintést nyújt az USA és Kína között zajló kereskedelmi háború hátteréről, kialakulásának okairól, valamint mind a Kínán belül, mind pedig a Kínán kívül zajló vitákról, amelyek az ország stratégiai irányvonalát illetik. A kereskedelmi háború kialakulásának okait vizsgálva kijelenti, hogy az USA Kína-politikáját évtizedek óta két fontos elmélet határozta meg, mégpedig a modernizáció elmélet, valamint a demokratikus béke elmélete. Az első alapján a gazdasági fejlődés szükségszerűen politikai demokratizálódáshoz vezet, hiszen a középosztály hozzá szokik ahhoz, hogy önálló gazdasági döntéseket hozzon, és így megerősödével több politikai jogot is kíván magának. A demokratikus béke elmélete szerint pedig a nyugati világban a második világháború óta azért honol hosszan tartó béke, mivel két demokratikus ország között alacsony a háború valószínűsége, többek között azért, mert a politikusokat háborús veszteségek esetén kevéssé valószínű, hogy újraválasztják, ami diplomatikus megoldások keresésére sarkallja őket.
E két elmélet azért lényeges, mert az első alapján az USA azt várta az elmúlt évek Kínával való együttműködésétől, hogy az demokratizálni fogja az ország politikai rendszerét, amely pedig záloga lesz annak, hogy két demokratikus ország között aztán ne alakuljon ki háborús konfliktus. Ezzel szemben Xi Jinping vezetése alatt Kína inkább autokratikusabb lett, semmint demokratikusabb, és egyre határozottabban lép fel a nemzetközi színtéren, amelyből Washington azt a következtetést vonta le, hogy az együttműködés politikája kudarcot vallott, és meg kell fékezni Kína további erősödését, ameddig még lehet.
Lukin cikkének erőssége, hogy részletesen elemzi a kínai belföldi diskurzust. Az asszertivitás kialakulását vizsgálva bemutatja, hogy a katonai stratégák között már a 2000-es évek elején megerősödött egy irányzat, mely szerint Kína már szinte utolérte az Egyesült Államokat összerőt tekintve, így asszertívabbá kéne hogy váljon a nemzetközi színtéren. Ez a nézőpont a 2010-es évekig háttérbe szorult, amikor azonban újult erővel tört elő, megosztva a kínai tudományos közeget. A két tábor 2016-tól több fórumon is vitába bocsátkozott, amelyből végül az asszertívebb vonal került győztesen, átalakítva a radikális hangvételű, de tettekben békés külpolitikát tettekben radikális és retorikában békét sugározni igyekvő politikává.
Amit azonban egyik tábor sem ismert fel, mint később kiderült, hogy az USA politikai elitben mennyire megszilárdult a Kína-ellenes álláspont, amely lehetővé tette Trump számára, hogy elindítsa a kereskedelmi háborút annak ellenére, hogy az amerikai gazdasági érdekeket is sért. Ennek hatására felerősödött a belső kritika a kormányzat külpolitikájával szemben, amely a radikális felfogást hirdető tanácsadókon, mint például Hu Angang csapódott le. A kereskedelmi háború alapjaiban bizonytalanította el a kínai elitet az ország további fejlődését illetően, amelynek jó példája Xu Zhangrun esszéje, amelyben ’nyolc félelmet és nyolc reményt’ fogalmaz meg Kína további változásával kapcsolatban. A félelmek legfőképp az ideológia megerősödésére irányulnak, valamint a bezárkózásra és fegyverkezési versenyre lehetőségére, míg a remények a személyi kultusz megszüntetésére és a politikai dicsőség hajszolása helyett a konkrét politikai eredmények elérésére irányulnak. A kínai modell érvényességét tekintve fontos azt a nézetet is kiemelni, amelyet Zhang Weiying képvisel, hogy Kína 40 éves fejlődése legfőképpen nem saját különlegességének eredménye, hanem a piaci alapú gazdaságra való átállásnak, a befektetői mentalitásnak, és a 300 év alatt kifejlesztett nyugati technológia átvételének. Ez pedig szerénységre kell, hogy intse a vezetést.
Ezek a belföldi hangok egybecsengenek több nemzetközi elemzéssel és politikai fejleménnyel is, például, hogy az Övezet és Út projekt legújabban több országban is ellenérzéseket szült, és több államfő Sri Lankában, Malajziában és más országokban azzal nyert választást, hogy a kínai befektetések felülvizsgálatát ígérte.
Az előbbiek mellett a kereskedelmi háború egy fontos tanulsága kell legyen a kínai vezetés számára, hogy szövetségesek terén nem áll túl fényesen. Pakisztán és Oroszország kivételével a régió többi államát határozottan elidegenítette az elmúlt pár év agresszív területi politikája. Ezt mára láthatóan a döntéshozók is felismerték, mivel határozott lépéseket tettek afelé, hogy normalizálják mind a kínai-japán, kínai-indiai és kínai-Fülöp-szigeteki kapcsolatokat is.
Befejezésként Lukin felveti, hogy az USA nyomásgyakorlásának hatására összeomolhat-e Kína politikai rendszere, de határozottan arra a következtetésre jut, hogy bár nő az elégedetlenség a vezetés külpolitikájával, az nem magára a rendszerre irányul, hanem a túlzott asszertivitásra. Ennek megfelelően azt vetíti előre, hogy a CCP hatalma nem fog jelentősen meginogni, viszont valószínű, hogy a BRI és más külpolitikai programok retorikája kissé visszafogottabbá válik, és Kína a szomszédos országokkal való kapcsolatok javítására és szövetségi kapcsolatainak megerősítésére fog koncentrálni.
Forrás: Alexander Lukin (2019) The US–China Trade War and China’s Strategic Future, Survival, 61:1, 23-50, DOI: 10.1080/00396338.2019.1568045
Szerző: Boros Péter
